Avilai Szent Teréz A tökéletesség útja XXXVII. Vigasztalás a Miatyánkból – 1
Napi Ima2 imádkozás 
Fejtegeti a Miatyánk kiváló voltát s magyarázza, hogy mennyi mindenféle vigasztalást meríthetünk belőle.
Ez az evangéliumi ima oly magasztos és tökéletes, hogy igazán méltán áldhatjuk érte az Urat. Meglátszik rajta, hogy milyen kiváló Mester szerkesztette meg. Közülünk leányaim, mindenki a maga céljának megfelelőleg használhatja azt. Csodálatos dolog, hogy oly kevés szóban foglalja össze az egész szemlélődést és az egész tökéletességet, úgy hogy szinte azt mondhatná az ember, hogy ha tanulni akarunk, nincs is kívüle más könyvre szükségünk. Hiszen az eddigiekben az Úr megtanított bennünket az imádság és a magas szemlélődés összes módjaira, kezdve az elemeken, folytatva az elmélkedésen, a nyugalom és az egyesülés imáján; úgy hogy ha bennem megvolna hozzá a megfelelő tehetség, ezen az alapon akár nagy könyvet tudnék írni az imádságról. Most, amint láttátok, az Úr kezdi megmagyarázni nekünk, hogy milyen hatást gyakorolnak a lélekre ezek a kegyelmek, ha csakugyan Őtőle származnak.