Ez utóbbi vonások inkább csak olyan emberek lelkére nézve jellemzők, akik a lelki életben már meglehetősen előrehaladtak s akiket az Úr nagyon gyakran szokott magához emelni a tökéletes szemlélődés kegyelme által. Ellenben az előbb említett eltökélt szándék, hogy az ember türelmesen visel el minden sértést, bármennyire fájjon is, ez nagyon hamar kifejlődik a lélekben, ha egyszer eljutott az egyesülő ima színvonalára. Annyira, hogy ha valakiben ez nem volna meg és nem erősbödnék minden egyes ilyen ima után, akkor elhiheti, hogy amit ő egyesülő imának tart, az nem Isten kegyelme, hanem valami ördögi szemfényvesztés, amellyel a rossz szellem azt a meggyőződést akarja benne kelteni, hogy Isten őt másoknál jobban szereti. Nincs ugyan kizárva, hogy mindjárt kezdetben, midőn az Úr először adja meg ezt a kegyelmet, a lélek nem lesz még erős ebben az erényben: de ha e kegyelmek folytatódnak, rövidesen kifejlődik benne, úgy hogy ha egyéb jó tulajdonságok hiányoznának is nála, a megbocsátás föltétlenül könnyen fog nála menni.