Avilai Szent Teréz A tökéletesség útja XXXII. fejezet: „Legyen meg a Te akaratod” – 5

Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

Jún
16

Most pedig meg akarom nektek mondani, s eszetekbe juttatni, hogy mi is az Ő akarata. Afelől nyugodtan alhattok, hogy nem akar nektek gazdagságot, élvezeteket, dicsőséget és más ilyen földi dolgot adni. Sokkal többre becsül titeket ennél, s mivel nagyra tartja azt, amit ti adtok Neki, jól is akarja azt nektek megfizetni; azért adja meg nektek még ez élet folyamán az Ő országát. Ha pedig tudni akarjátok, miképpen viselkedik azokkal szemben, akik ezt a nyilatkozatot igazán őszinte szívvel teszik meg, kérdezzétek meg eziránt az Ő dicsőséges szent Fiát. Ő is kimondotta ezt, mikor a kertben imádkozott, s mivel határozottan és egész szívvel mondta, nézzétek csak, vajon beteljesedett-e rajta? Mennyi szenvedést, gyötrelmet, gyalázatot és üldözést bocsátott reá Atyja, mígnem a kereszten végezte be életét. Láthatjátok, leányaim, mit adott annak, akit legjobban szeretett, s ebből megérthetitek, mi az Ő akarata. Ezek az Ő ajándékai e világélet folyamán, és ezek arányban állnak azzal a szeretettel, amellyel valaki irányában viseltetik. Többet juttat belőlük azoknak, akiket jobban szeret; kevesebbet azoknak, akiket nem szeret annyira; aszerint hogy kiben mekkora lelki erőt és szeretetet lát saját Szent Felsége iránt. Aki Őt nagyon szereti, tapasztalni fogja, hogy sokat is tud Őérette elszenvedni; aki kevésbé szereti Őt, arra kevesebbet is bocsát. Nekem az a meggyőződésem, hogy a szeretet a fokmérője azon erőnek, amellyel a nagy és a kis kereszteket képesek vagyunk hordozni.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."