Talán kissé különösnek is találjátok ezt a hasonlatot, amellyel a dolgot meg akarom magyarázni, pedig nagyon is hasznos lesz, különösen rátok nézve. Mivel ugyanis mi nők nem bírunk tudományos képzettséggel, az ilyen segítőeszközök nélkül nem igen tudjuk igazában belátni, hogy a mi bensőnkben van valami, ami összehasonlíthatatlanul értékesebb mindannál, amit magunk körül látunk. S adja Isten, hogy csakis a nők legyenek ennyire felületesek! Ne képzeljétek, hogy a mi bensőnkben semmi sincs. Én azt hiszem, ha igyekeznénk eszünkben tartani, hogy milyen Vendég lakozik a bensőnkben, nem volnánk képesek annyit törődni a világi dolgokkal. Belátnánk, hogy milyen hitványak ahhoz képest, ami a lelkünk mélyén van. Ha egy ragadozó állat megpillant valami neki való zsákmányt, azonnal megragadja és felfalja. Köztünk és az ilyen állat között azonban mégis csak kell különbségnek lennie.

Talán ki is nevetnek engem s azt mondják, hogy mindez magától értetődő dolog. Lehet; de azért én ezt jó ideig nem láttam be. Azt ugyan tudtam, hogy van lelkem, de mivel a szememet egészen lekötötték a földi élet hiúságai, nem fogtam fel lelkem értékét s nem gondoltam arra, hogy ki lakik benne. Mert, ha akkor úgy, amint most, megértettem volna, hogy lelkemnek ebben a kis palotájában oly nagy király lakik, azt hiszem, nem hagytam volna őt oly gyakran magára. Olykor mégis csak vele maradtam volna s vigyáztam volna arra, hogy a lelkem ne legyen olyan szennyes.