Avilai Szent Teréz A tökéletesség útja XXII. fejezet: Az elmélkedés – 4
Napi Ima5 imádkozás 
Ó micsoda nyomorúság ez! Áldjátok Istent, leányaim, hogy sikerült elhagynotok ezt a hitvány világot, amely nem azt tekinti, hogy micsoda valaki önmagában, hanem azt, hogy mennyi a birtoka és hány jobbágya van. Ha pedig elfogy a vagyona, azzal együtt fogy el az a tisztelet, amellyel a világ adózott neki. Hát nem sajátságos dolog ez? Igazán arra való, hogy nevessetek rajta, amikor együtt vagytok a közös társalgás idején; mert valóban mulatságos dolog, hogy mily vakságban töltik idejüket a világi emberek.
Ó, mennyei Uralkodónk! Mily csodálatos a Te mindenhatóságod és végtelen a Te jóságod. Magad vagy a Bölcsesség! Nincs kezdeted, sem véged! Tökéletességeidnek nincsenek határai; végtelenek és felfoghatatlanok! A csodáknak feneketlen óceánja vagy! Szépséged magában foglal minden szépséget. Magad vagy az Erő és a Hatalom! Uram segíts! – kiben volna meg az összes halandók egyesített ékesszólása, hogy fel tudja fogni (már amennyire idelent felfoghatjuk, hiszen összes tudásunk nemtudás) és képes legyen másokkal is megértetni egyet-mást azon számtalan dolog közül, amelyeket meg kellene fontolnunk, hogy csak valamennyire is megértsük, ki ez a mi Urunk, ez a mi Kincsünk! Igen, fontoljátok meg alaposan és értsétek meg, hogy kivel akartok beszélni, vagy hogy kivel beszéltek. Ha ezer éltünk volna, akkor sem tudnánk egészen felfogni, hogy miképpen illik viselkednünk ezzel az Úrral szemben, akitől az angyalok remegnek, akinek minden engedelmeskedik, aki mindenható, s akinél az akarás egyértelmű a cselekvéssel.