Fontoljátok meg jól, édes leányaim, mekkora hasznunk van ebből a szeretetből és mekkora volna a veszteségünk, ha hiányoznék szívünkből. Mert akkor a kísértő kezébe jutnánk; azokba a kegyetlen kezekbe; azokba a kezekbe, melyek oly ádáz ellenei minden jónak és barátai minden rossznak! Mi lesz azzal a szerencsétlen lélekkel, amely abban a pillanatban, amidőn végre megszabadul a halálnak keserves szenvedései és kínjai közül, azonnal ezekbe a kezekbe kerül?! Mily szomorú pihenés vár reá! Milyen szétmarcangolt állapotban jut a pokolba! Hogy nyüzsög ott a sokféle mérges kígyó! Mily félelmetes hely! Mily szerencsétlen vendégfogadó! Hiszen a kényelemszerető ember – pedig ilyenek jutnak oda – már egyetlen egy rossz éjjeli szállásba is alig tud beletörődni; Hát ahhoz az örökké tartó, rettenetes szálláshoz mit szól majd az a szerencsétlen lélek?

Ó leányaim, ne keressük a kényelmet. Jól vagyunk mi így. Az egész élet nem egyéb, mint egy rossz fogadóban töltött éjjel. Dicsérjük az Urat és igyekezzünk megszenvedni bűneinkért ezen élet folyamán. Mily édes lesz annak a halál, aki letörlesztette összes bűneinek büntetését s így nem kell a tisztítóhelybe jutnia! Hiszen esetleg már itt a földön elkezdheti élvezni az örök dicsőséget! Nem fog félelmet érezni, teljesen nyugodt lesz. S tekintve, hogy ez lehetséges, nagy gyávaság volna részünkről, nővéreim, ha ezt nem tudnánk elérni. Kérjük az Úristent, hogy ha szenvednünk kell, engedjen itt szenvedni, ahol képesek vagyunk a szenvedést jó kedvvel viselni, mert tudjuk, hogy egyszer vége szakad s ahol a szenvedés közepette megőrizzük az Ő kegyelmét és barátságát. Küldjön ránk szenvedést ebben az életben, nehogy észrevétlenül kísértésbe jussunk.