Vannak egyesek, akiknek az értelme olyan nyughatatlan, mint a makrancos ló, amelyet senki sem képes megfékezni: majd erre szalad el, majd arra és nem tud egyhelyben megmaradni.²⁴ Ez olykor természeti fogyatkozás, olykor meg Isten küldi az emberre. Én nagy részvéttel vagyok irányukban, mert úgy vannak vele, mintha valaki nagyon szomjas volna s látná is a vizet messziről, de mikor feléje akar menni, ellenség zárja el előle az utat, az elején, a közepén és a végén. Így azután megesik, hogy ha sok küzdelem és pedig nagyon is sok küzdelem árán legyőzték az első ellenséget, sőt a másodikat is, a harmadik előtt leteszik a fegyvert s inkább meghalnak szomjan, ahelyett, hogy tovább harcolnának azért a vízért, amelynek megszerzése oly sokba kerül. Kifogytak az erőből, elhagyta őket a bátorság s ha egyeseknél volt is belőle annyi, hogy leverjék még a második ellenséget is, akkor azután kimerültek, pedig talán két lépésnyire sem voltak már az élet vizétől, amelyről az Úr azt mondta a szamariai asszonynak, hogy ha valaki iszik belőle, nem fog többé megszomjazni. És mennyire bölcs és igazmondás ez, amelyet maga az Igazság jelentett ki saját szájával, mert csakugyan, ez élet javai után nem fog többé szomjazni, bár az örök élet kincseire úgy megnövekszik a szomjúsága, hogy azt el sem tudja képzelni az olyan ember, aki csak a természetes szomjúságot ismeri. S azután mennyire szomjazik a lélek erre a szomjúságra. Megérti ugyanis, hogy mekkora annak az értéke. S ez a szomjúság bár nagyon kínos és gyötrő, épp olyan élvezetes amíg tart, mint amikor kielégítést nyer. Ez a szomjúság ugyanis nem öl meg mást, mint a földi dolgok iránti érzéket, egyébként pedig ő maga is kielégíti az embert. Úgy, hogy ha Isten megitatja az ilyen lelket – s ez egyike az Ő legnagyobb kegyelmeinek – épp oly szomjasan hagyja, mint volt, vagy még szomjasabban s mindig vissza-visszakívánkozik ez ital után.

______________________________________

²⁴ Szent Terézia kitűnő lovas volt fiatal korában; innét a hasonlat.