Avilai Szent Teréz A tökéletesség útja XIII. fejezet Önmegtagadás,a világ elveinek a kerülése – 6
Napi Ima5 imádkozás 
Higgyék el nekem ezeket a dolgokat, mert különben a jövő fog mellettem tanúskodni. Az az életmód, amelyre mi törekszünk, nem pusztán szerzetesi, hanem egyúttal remete-élet is,16 – amilyen a mi régi szentatyáinké volt – s azért nekünk szakítanunk kell a teremtményekhez való ragaszkodással. S akit az Úr kiválasztott arra, hogy itt köztünk legyen, annak – amint szemmel látható – meg is adja ezt a különös kegyelmet. S ha e tekintetben nem is lehet mindjárt kezdetben egészen tökéletes, haladása abból látszik, hogy mily nagy örömére és elégedettségére szolgál ez a függetlenség, tudniillik, hogy nem kell többé törődnie az élethez szükséges dolgokkal, valamint abból is, hogy mennyire kedvére vannak a szerzetesi élet gyakorlatai.
Ismétlem, hogy ha hajlamot érez a világi dolgok iránt és nem halad a tökéletességben: akkor nem való a mi kolostorainkba. Ha szerzetesnő akar lenni, menjen máshová, mert, ha itt marad, meg fogja látni, hogy rosszul jár. Én reám ne vessen azért, hogy ezt a kolostort megalapítottam, mert én idejében figyelmeztettem. Ha van e földön mennyország, akkor ez a ház az; de csak az olyan nővér találja annak, akinek egyedüli vágya kedvében járni a mi Urunknak, Istenünknek; csak az olyan, aki semmibe se veszi saját érdekeit és aki nagyon épületes életet él. De ha valaki mást keresne nálunk, az nem fogja azt megtalálni, hanem mindent el fog veszíteni. Az ilyen elégedetlen lélek azután olyan, mint aki étvágytalanságban szenved: akármilyen jó legyen is az étel, undorodik tőle; s amit az egészséges ember jóízűen enne meg, attól ő rosszul lesz. Másutt sokkal könnyebben fog üdvözülni, sőt még az sincs kizárva, hogy lassan, fokozatosan eljusson arra a tökéletességre, amelyet itt azért nem tudott megkedvelni, mert egyszerre tálalták fel neki az egészet. Mert nálunk az talán még nem annyira sürgős, hogy az ember szívében is lemondjon mindenről és mindenben megtagadja magát: ellenben a külső önmegtagadást hamarjában meg kell tanulni, mert különben kárára volna a többinek. Már pedig, ha ezt nem sajátítja el valaki egy év alatt itt, ahol ezt mindenki gyakorolja, ahol mindig ennyire épületes társaságban van, úgy nagyon tartok attól, hogy sokesztendei tanulás után sem fog sokra menni. Nem mondom, hogy legyen mindjárt oly tökéletes, mint a többiek: de lássék meg rajta legalább az, hogy erőlködik. Mert azt mindjárt észre lehet venni, hogy gyógyítható-e valamely betegség.
16 A kármelita-rendnek egyik jellemző vonása az elzárkózottságra, egyedüllétre vonatkozó kötelezettség, amelyből kifolyólag a szerzeteseknek nem szabad elhagyniuk a cellájukat fontos ok nélkül, hanem abban kell imádkozniuk és dolgozniuk. Nemkülönben óvakodniuk kell minden nem föltétlenül szükséges szó kiejtésétől vagy beszélgetéstől, főleg pedig kerülniük kell a világiakkal való érintkezést. Ilymódon a kármelita-élet csakugyan remete-életnek nevezhető.
A pápa IMASZÁNDÉKA Krízisben lévő papokért 2026 április
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL a reggel KEDD
Imádkozzunk XIV. Leó pápa imaprofiljával Út Algériába, Kamerunba, Angolába és Guineába.
XIV. Leó pápa VIDEÓJA Krízisben lévő papokért 2026 április
XIV. Leó pápa Regina Caeli imádsága Húsvét 2. vasárnapja
IGE naptár Húsvét 2. hét kedd
Napi szent SZENT I. MÁRTON PÁPA
A nap Szentje SZENT I. MÁRTON PÁPA
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke 2Tim 4,1–8. Evangélium Jn 10,11–18. Szent Szaniszló püspök, vértanú
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Vince
A nap szentje Szent I. Márton pápa és vértanú (megh. 655) Az utolsó vértanúként tisztelt pápa
Napi ÚTRAVALÓ Nagypéntek
Az élet IGÉJE „Maradj velünk, mert esteledik” (Lk 24,29) 2026 április
A Szentek kincsesháza Boldog Columba Marmion Ó, Jézusom, én nagyon nyomorult vagyok,
Sajgó Balázs atya elmélkedése Húsvét 2., az Isteni irgalmasság vasárnapjára Ceruza
Istenes versek Lakatos Menyhért Mi legyek?
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja A százados
Az Ige mellett – Czanik Péter igemagyarázata „Még harminchárom napig maradjon otthon az anya…” 3Móz 12
Napi Ige és Gondolat Vőlegény 2026 április 13. hétfő
Isteni Irgalmasság kilenced 9. nap „Ma az elhidegült lelkeket vezesd hozzám, s merítsd be őket irgalmam tengerébe. ...”
Imanap Magyarországért Fábry Kornél püspökkel és Mijo Baradával Az Isteni Irgalmasság vasárnapján 2026 15 órától
Szeretet 