Avilai Szent Teréz A tökéletesség útja XIII. fejezet Önmegtagadás,a világ elveinek a kerülése – 2

Napi Ima5 imádkozás /layout/img/logo.png

Márc
06

Ha valami nagy megtiszteltetésben van részünk, vagy ajándékot kapunk, vagy jól bánnak velünk: akkor helyén van az ilyen tiltakozás, mert az igazán ellenkezik a józan ésszel, hogy ezen életünk folyamán részesítsenek bennünket ilyenekben. De hogy miképpen beszélhetünk mi sérelmekről – mert így nevezik azokat a dolgokat, amelyek éppen nem sértenek meg bennünket – azt nem tudom felfogni. Mert vagy jegyesei vagyunk a nagy Királynak, vagy nem. Ha azok vagyunk, akkor azt kérdem, vajon melyik az az előkelő nő, aki nem vállalná el szívesen a maga részét azokból a sérelmekből, amelyekkel jegyesét illetik, bármennyire kedve ellen legyen is a dolog egyébként. Mert végre is meg kell osztanunk vele úgy a dicsőséget, mint a gyalázatot. Micsoda esztelenség volna, ha valaki csak arra volna hajlandó, hogy majd az uralkodásban osztozik vele, de a gyalázatból és szenvedésből nem akarná magára venni az őt megillető részt. Ne engedje Isten, hogy így gondolkozzunk, hanem ellenkezőleg, az érezze magát a legboldogabbnak, akit valamennyinél kevesebbre becsülnek. S ez valóban így is van, mert ha úgy viseli el ezt a bánásmódot, amint illik elviselnie, kijut neki a dicsőségből úgy ebben, mint az örök életben. Higgyétek ezt el nekem. Azaz hogy mit is beszélek: ne nekem higgyék el, mert hiszen maga az örök Bölcsesség mondja ezt.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."