Ha valami nagy megtiszteltetésben van részünk, vagy ajándékot kapunk, vagy jól bánnak velünk: akkor helyén van az ilyen tiltakozás, mert az igazán ellenkezik a józan ésszel, hogy ezen életünk folyamán részesítsenek bennünket ilyenekben. De hogy miképpen beszélhetünk mi sérelmekről – mert így nevezik azokat a dolgokat, amelyek éppen nem sértenek meg bennünket – azt nem tudom felfogni. Mert vagy jegyesei vagyunk a nagy Királynak, vagy nem. Ha azok vagyunk, akkor azt kérdem, vajon melyik az az előkelő nő, aki nem vállalná el szívesen a maga részét azokból a sérelmekből, amelyekkel jegyesét illetik, bármennyire kedve ellen legyen is a dolog egyébként. Mert végre is meg kell osztanunk vele úgy a dicsőséget, mint a gyalázatot. Micsoda esztelenség volna, ha valaki csak arra volna hajlandó, hogy majd az uralkodásban osztozik vele, de a gyalázatból és szenvedésből nem akarná magára venni az őt megillető részt. Ne engedje Isten, hogy így gondolkozzunk, hanem ellenkezőleg, az érezze magát a legboldogabbnak, akit valamennyinél kevesebbre becsülnek. S ez valóban így is van, mert ha úgy viseli el ezt a bánásmódot, amint illik elviselnie, kijut neki a dicsőségből úgy ebben, mint az örök életben. Higgyétek ezt el nekem. Azaz hogy mit is beszélek: ne nekem higgyék el, mert hiszen maga az örök Bölcsesség mondja ezt.