Azt szeretném én, nôvéreim, hogy ezeket a nagy erényeket tanuljuk
állandóan s ezeket gyakoroljuk penitenciaképen. Hiszen tudjátok, hogy
a többi nagy önsanyargatások tekintetében nagyon mérsékelem a
buzgóságtokat, mert, ha valaki nem óvatos, tönkre teheti velük az
egészségét. Itt azonban nincs mitôl félnünk, mert bármekkorák legyenek
is a belsô erények, nem fárasztják ki a testet Isten szolgálatában,
hanem inkább még erôsítik a lelket. Hozzá az ember -- amint más
alkalommal mondottam -- nagyon kicsiny dolgokban gyakorolhatja ôket,
hogy azután gyôztesen kerüljön ki a nagy küzdelmekbôl is. De milyen
könnyű dolog errôl írnom s mily rosszul gyakorlom én ezt! Igaz ugyan,
hogy sohasem volt alkalmam ezt az erényt nagy dologban megpróbálni;
mert akármi rosszat mondtak is rólam, mindig világosan beláttam, hogy
távolról sem mondtak még el mindent. Mert igaz, talán nem követtem el
azt, amivel megvádoltak, de mily sok más bűnnel bántottam meg az én
Uramat, Istenemet! Azt meg nagy szívességnek tekintettem vádlóim
részérôl, hogy igazi bűneimet nem emlegették, mert jobb szeretem, ha
nem igazat fognak rám minthogy igazi hibáimat tárják föl.