Avilai Szent Teréz A tökéletesség útja IV. fejezetSzabályzat megtartása – 1

Napi Ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

Jan
17

Szabályzat megtartása; kölcsönös szeretet, szakítás a teremtményekkel, alázatosság

Ajánlja a rendi Szabály hű megtartását s azonkívül három, a lelki élet szempontjából nagyon fontos dolgot köt olvasóinak lelkére.

Az eddigiekből eléggé látjátok, leányaim, hogy mily nagyszerű vállalatban akarunk mi sikert aratni. Igazán szentül kell élnünk, hogy Isten és emberek ennek alapján ne vádoljanak bennünket vakmerőségről. Az az egy világos, hogy sok szenvedés vár reánk; gondolkozzunk tehát nagyon nemesen, hogy azután a cselekedeteink is nemesek legyenek; én ugyanis erősen hiszem, hogyha nagy gondot fordítunk Szabályaink tökéletes és pontos megtartására, az Úr meg fogja hallgatni imáinkat. Mert hiszen én nem kívánok tőletek, leányaim, valami újat, hanem csak azt, hogy tartsuk meg, amit megfogadtunk. Végre is ez a mi hivatásunk s erre vagyunk kötelezve. Csakhogy persze megtartás és megtartás között nagy a különbség.

 

A mi ősi Szabályunk6 azt köti szívünkre, hogy szünet nélkül imádkozzunk. Hogy pedig ennek a rendkívül fontos kötelezettségnek a lehető legjobban megfelelhessünk, legyen gondunk a böjtökre, az önsanyargatásokra és a hallgatásra, amit a Rend előír. Mert hiszen azt már magatok is tudjátok, hogy igazi imádság ezen segítő eszközök nélkül nem képzelhető. Kényelem és imádság, ez a kettő nem fér össze.

 

6 Ősi szabály, Regula primitiva alatt értjük azt, amelyet 1205 táján Albert jeruzsálemi pátriárka írt a Szent Brokárd perjel vezetése alatt a Kármelhegyen lakó szerzetesek számára.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."