Avilai Szent Teréz A tökéletesség útjaIstenfélelem. A bocsánatos bűntől való tartózkodás

Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
30

Azért ne is legyetek félős természetűek és merevek. Mert ha a
lélek ijedőssé válik, ez nagy akadályául szolgál minden jónak. Az
ilyen olykor aggályossá is válik, akkor pedig haszontalan lesz, mind
maga, mind mások számára. De tegyük fel, hogy nem esik ebbe a hibába,
akkor is csak a maga számára fogja gyakorolni az erényeket, de
félénksége és merevsége következtében nem fog más lelkeket Istenhez
vonzani. Mert a mi természetünk már olyan, hogy az ilyesmi
visszariasztja és szinte fojtogatja. Ha ilyenek volnátok, az
embereknek elmenne a kedvük attól, hogy a ti példátokat kövessék, még
ha világosan látnák is, mennyire erényesek vagytok, mert nem akarnának
ők maguk is ilyen merevekké válni.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."