Arra kérlek tehát titeket, igyekezzetek olyanok lenni, hogy két dolgot érdemeljetek ki Istennél. Az egyik, hogy azon sok hittudós és szerzetes között minél többnek legyen meg az említett szükséges képesítése; akikben pedig ez nem volna meg, azokat javítsa meg az Úr, mert sokkal többre képes egy tökéletes ember, mint sok más, aki nem az. A másik pedig, hogyha már egyszer benne vannak a harcban – tekintve, hogy ez a harc, amint mondottam, ugyancsak nem tréfa dolog – istápolja őket az Úr hatalmas karjával, mert csak úgy lesznek képesek kikerülni a sok veszélyt, amely őket a világban fenyegeti; csak úgy tudják majd süket fülre venni az élet vészes tengerén a szirének csábító énekét. Ha e tekintetben képesek vagyunk Istennél valamit elérni, akkor, bármennyire is el vágyunk zárkózva, mi is Őérette harcolunk. Akkor nem tekintem kárba veszettnek azt a sok szenvedést, amelynek árán sikerült megalapítanom ezt a kis zugot, hogy abban meg legyen mindig tartva a mi Nagyasszonyunknak és Császárnőnknek³ szabálya azzal a lelkiismeretességgel, amellyel elkezdtük azt gyakorolni.

Ne tekintsétek szószaporításnak ezt az én folytonosan megismételt könyörgésemet. Mert vannak ám egyesek, akik nem szívesen mondanak le arról, hogy folyton a saját lelkükért imádkozzanak. Pedig hát van-e jobb imádság annál, amelyet én kérek tőletek? Vagy talán attól féltek, hogy ily módon elmulasztjátok letörleszteni azt a büntetést, amit a tisztítóhelyen kell majd szenvednetek? Biztosítlak, hogy e tekintetben éppen oly hathatós ez az ima, mint az a másik; ha pedig mindamellett maradna még szenvedni való, hát maradjon! Mit bánom én, ha akár ítéletnapig kell is a tisztítóhelyen kínlódnom, ha az én imám révén akár csak egy lélek is megüdvözül; hát még ha az sokaknak van hasznára, az Úrnak pedig dicsőségére? Ne törődjetek ti olyan szenvedésekkel, amelyek egyszer véget érnek, mikor arról van szó, hogy Őneki tegyünk szolgálatot, aki annyit szenvedett miérettünk. Kérdezzétek meg mindig másoktól, hogy mi a tökéletesebb: mert nagyon óhajtom – s ezen óhajomat majd még indokolni fogom –, hogy mindig kérjétek ki bölcs emberek tanácsát.

³ Bármennyire szokatlan legyen is a magyar fülnek ez a megszólítás, nem tartottam indokoltnak eltérni tőle. Szent Terézia többször nevezi az Úr Jézust császárnak és a Boldogságos Szüzet császárnőnek, értve alatta a „királyok királyát”, illetve a „királyok királynőjét”.