Avilai Szent Teréz A tökéletesség útjaA szegénység

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Okt
25

Egy dolgot kérek. tôletek az Úr szerelmére. A mi címerünk a szent
szegénység, mert hiszen a mi szent rendünk alapítása korában szent
elôdeink oly nagy becsben tartották és annyira ragaszkodtak hozzá,
hogy -- amint ezt olyan valaki mondta nekem, aki tudja a dolgot --
egyik napról a másikra nem tettek el semmit. De ha ez így van,
tekintve, hogy külsôleg nem vagyunk képesek ezt ilyen szigorúan
megtartani: igyekezzünk ezeket az elveket legalább a bensônkben
ápolni. Egy-két óra hosszat tart ez az élet, s utána a jutalom
végtelen. De ha semmi jutalomra sem volna kilátásunk s ingyen kellene
megtennünk azt, amit az Úr nekünk tanácsolt, akkor is megvolna az a
nagy elégtételünk, hogy legalább valamiben utánozhattuk Ô Szent
Felségét.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."