Avilai Szent Teréz A tökéletesség útjaA szegénység

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Okt
22

Higgyétek el nekem, leányaim, az Úr reátok való tekintetbôl
annyira-mennyire megérttette velem a szent szegénységnek értékét. Akik
ez utóbbit gyakorolják, szintén meg fogják érteni, de esetleg még sem
annyira, mint én, mert én -- annak ellenére, hogy letettem a
fogadalmat -- nemcsak hogy nem voltam lelkileg szegény, hanem lelkileg
bolond voltam.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."