„Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, és meggyógyítsam a megtört szívűeket.” Izaiás 61:1

A Szív Útja nyolcadik lépése „Az együttérzés küldetése” címet viseli, és arra összpontosít, hogy a „Szív Útja” szelleme miként ösztönöz minket arra, hogy találkozzunk a világgal és a társadalom legsebezhetőbb rétegeivel.

Jézus naponta meghív bennünket a világ iránti együttérzés küldetésébe, és ez nehéz feladat. Ez azt jelenti, hogy mindenkit Jézus szemével kell néznünk, és úgy kell látnunk, ahogy ő látja őket.

A pápa imavilághálózata (PWPN) újjáépítését irányító dokumentumok tovább magyarázzák ezt a lépést.

Felhívást kapunk arra, hogy az Atya szeretetteljes tekintetét az emberiségre vessük és Jézus Krisztus Szívével cselekedjünk. Különböző módon küld minket az emberi élet perifériáira, Fiával együtt. Olyan helyekre küld minket, ahol a férfiak és a nők igazságtalanságot szenvednek, hogy segítsen meggyógyítani és támogatni a megtört szívüket.

Sajnos gyakran a szemünket elárasztják az előítéletek, a rasszizmus vagy a tőlünk eltérő személyek visszatükröződése. Ezek a bűnös tendenciák a világ által terjesztett kísértések, ezért mindennap imádkoznunk kell, hogy ne áldozzuk fel magunkat miattuk. A szeretet és az együttérzés evangéliumi üzenetét soha nem akarták bizonyos személyekre korlátozni. Isten eljött, hogy megmentse az összes elveszettet, függetlenül attól, hogy milyen társadalmi helyzetben vannak.

Keresztényként kötelességünk „meggyógyítani a törött szíveket”, és ez gyakran magában foglalja a társadalom „perifériáira” való eljutást. Ferenc pápa soha nem hagyja abba hangsúlyozni, hogy szükség van erre a nehéz akcióra. A 2016-ban szólt a jezsuitákhoz és emlékeztette őket Szent Ignác a szív küldetésére.

Együtt járni - szabadon és engedelmesen - a társadalom peremére, ahová senki más nem érkezik, „Jézus pillantásával, a látóhatár felé nézzünk, amely Isten egyre nagyobb dicsősége, aki szüntelenül meglep minket”. Szent Ignác emlékeztet minket, hogy a jezsuitákat hívják „gondolkodni és élni a világ bármely olyan részére, ahol nagyobb szükség van az Isten szolgálatára és a lélek támogatására.” [Con. 304] A helyzet az, hogy „a társadalomnak a világ bármely pontján otthon kell lennie.”

Ez a misszió a „társadalom peremére” való jutás azonban nem a jezsuiták számára fenntartott, hanem minden keresztény alapvető küldetése. Ferenc pápa valóban közös nyilatkozatot írt alá Canterbury érsekével, megerősítve az evangélium felhívását.

Egyesülünk abban a meggyőződésben, hogy a „világ vége” manapság nemcsak földrajzi kifejezés, hanem egy idézet, amely arra hívja fel az evangélium megmentő üzenetét, hogy a társadalmaink peremre szorultak és a perifériákon élnek.

Mindenekelőtt kihívást jelent, hogy más embereket úgy tekintsünk, ahogyan Isten látja őket. Nem szabad megengednünk, hogy szemünk elé kerüljön egy „szűrő”, amikor testvéreinkkel találkozunk a világban, ehelyett Krisztus szemével kell keresnünk. Az ő szemével valóban láthatjuk az embereket, akik valójában léteznek, és a legnagyobb részvéttel bánunk velük, amelyet megérdemelnek.

Menjünk előre minden nap, tudatában az együttérzés küldetésünknek, még a társadalom peremére is kimenve, hogy Krisztus szeretetét hozzuk.