A Szív Útja 9. NAPIMAVILÁGHÁLÓ
Napi Ima28 imádkozás 

Reggeli felajánló ima
Jézus, Rád bízom a mai napom, és benne mindazt, ami rám vár: a tanulást, a munkát, a találkozásokat, az örömöket és a nehézségeket is. Küldd el Szentlelked, Ő erősítsen és vezessen. Kérlek, légy mellettem, áldd meg ezt a napot és add, hogy mindig Veled lehessek mint a Te barátod. Dolgozzunk ma együtt, hogy szereteted átformálhassa a világot. Szűz Mária, Jézus édesanyja, imádkozz velem a szeretteimért, azokért az emberekért, akikkel ma találkozom és a Szentatya e havi imaszándékáért.
„Jézus megismételte: »Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket«.” (Jn 20,21)
2015-ös nagyböjti üzenetében Ferenc pápa a közös ima erejéről beszél: „Mindegyikünk ki van téve a közönyösség kísértésének. Ellepnek bennünket a különböző hírportálok tudósításai és az emberi szenvedéseket bemutató fájdalmas képei. Ebben a hömpölygő folyamban gyakran érezzük magunkat képtelennek arra, hogy segítsünk. Mit tehetünk azért, hogy mindez a sok nehézség és szenvedés ne gyűrjön maga alá? Legelőször is imádkozhatunk, közösségben a földi és égi egyházzal. Ne becsüljük alá a közösen végzett ima erejét!” Nagy ereje van annak, amikor sok ember egy célért szívből imádkozik. Ezt a vágyat fogalmazták meg a XIX. században francia jezsuiták is. Mivel még nem fejezték be tanulmányaikat, ezzel az imaháttérrel támogatták rendtársaik külföldi misszióit.
Ezt a kezdeményezést aztán a pápák is felkarolták, és így lett belőle imaapostolság, havi pápai szándékokkal, melyek az emberiség és az Egyház aktuális szükségleteire irányítják a figyelmet. Ebbe az imahálóba mi is becsatlakozhatunk, így lehetünk részesei Jézus missziójának.
Gyakorlat:
Az Egyház küldetését lelkületét és erejét az imaháttér adja meg. Nagyon sok ember imádkozik ezekért a missziós munkákért és a bennük tevékenykedőkért. Amikor csatlakozom ehhez a hálóhoz, 35 millió emberrel alkotok imádkozó közösséget. Ma részt vehetek benne, s Jézussal és Máriával együtt imádkozhatok a pápa júniusi imaszándékáért, a Szív Útjáért, azért, hogy a szenvedők meg tudják engedni Jézus Szívének, hogy megérintse és meggyógyítsa őket.
Befejezem egy imával: Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség
A pápa IMASZÁNDÉKA Gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermekekért 2026 február
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL a reggel SZERDA
Imádkozzunk XIV. Leó pápa imaprofiljával Portugália, Marokkó, Spanyol- és Dél-olasz-ország
XIV. Leó pápa VIDEÓJA Gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermekekért 2026 február
XIV. Leó pápa üzenete A betegek 34. világnapjára
IGE naptár 5. évközi hét szerda
Napi szent SZŰZ MÁRIA LOURDES-I MEGJELENÉSE
A nap Szentje Szűz Mária Lourdes-i megjelenése
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke Jel 12,1–6. Evangélium Lk 1,26–38. A Szűzanya Lourdes-i jelenése
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Skolasztika
A nap szentje A Boldogságos Szűz Mária – Lourdes-i Szűzanya „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás”
Napi ÚTRAVALÓ Évközi 4. hét kedd
Az élet IGÉJE 2026 február „Íme, újjá alkotok mindent!” (Jel 21,5)
A Szentek kincsesháza A legősibb ismert Mária-ima Oltalmad alá futunk, Istennek szent Anyja,
Sajgó Balázs atya elmélkedése az évközi 5. vasárnapra „Galileai Só”
A Rózsafüzér titkai Dicsőséges Rózsafüzér Szerda
Istenes versek Francis Jammes Lourdes
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja Mennyire irgalmas Isten?
Az Ige mellett – Hodossy-Takács Előd „Még a gólya is, az égen, tudja költözése idejét…” Jer 8
Napi Ige és Gondolat Házasságkötés Istennel 2026 február 11. szerda
KILENCED SZENT MARTO JÁCINTÁHOZ ÉS FERENCHEZ ELSŐ NAP
A Szív Útja Nolite timere: resurrexit! Ne féljetek, feltámadt!
XII. Piusz pápa imája a Lourdes-i Szeplőtelen Szűzhöz Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás