A nap SzentjeSZENT KVIRIN

Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

Jún
04
A nap Szentje SZENT KVIRIN

November 13.
+Savaria, 309. június 4.

Kvirin (latinul: Ouirinus) Siscia (a későbbi Eszék) püspöke volt. Szenvedéstörténete, melyet nem sokkal halála után írtak, elbeszéli, hogy a Diocletianus-féle üldözésben fogták el. Próbált ugyan menekülni, de Maximus prefektus letartóztatta. Határozottan szembeszegült a parancsnak, hogy áldozzon a birodalom isteneinek, ezért megvesszőzték és bebörtönözték. A börtönben megtérítette az őrt, Marcellust. Három nappal később Alsó-Pannónia kormányzója elé állították, aki Savariába (ma: Szombathely) vitette, s mivel nem tudta rávenni a hittagadásra, követ kötöttek a nyakára és a folyóba (a Perintbe) dobták. A keresztények kiemelték és magukhoz vették szent testét, és a Scarabatensis nevű kapu közelében temették el.

A 4. század végén Kvirin ereklyéit Rómába vitték, és a Via Appián a Szent Sebestyén-bazilika mögött helyezték el. A 6--7. századi itineráriumok (zarándok-kalauzok) szerint a zarándokok külön fölkeresték. Későbbi hagyomány szerint az ereklyékből a római S. Maria in Trastevere-bazilikába, Milánóba és Aquileiába is vittek.

Quirinus (Quirin, Kvirinus, Kvirin, Kerény) a 3–4. század fordulóján a Római Birodalom Siscia városának (a mai horvátországi Sisak, a történelmi Magyarországon Sziszek) keresztény püspöke volt. A Diocletianus császár idején zajlott keresztényüldözések idején, kb. 303-ban (más források szerint 309-ben)[1] Siscia városában elfogták és börtönbe vetették. A börtönben megtérítette őrét, Marcellust. Másnap a római hatóságok elé állították és felajánlották neki, hogy ha áldoz a római isteneknek – azaz megtagadja keresztény hitét –, nemcsak hogy meghagyják életét, hanem Jupiter papja is lehet. Ha viszont nemet mond, kínzás és halálbüntetés vár rá.

Quirinus nemet mondott, ezért Pannonia Prima tartomány székhelyére, Savariába hurcolták. A város színházában zajlott le kihallgatása, amely során Quirinus ismét állhatatos maradt és kitartott hite mellett. Ezért a tartomány elöljárója, Amantius praeses (helytartó) minden keresztény számára intő példaként halálra ítélte. Megkötözték, nyakába malomkövet kötöttek és a Sibaris (máshol Savarias, ma a Perint vagy más forrás szerint a Gyöngyös[2]) patakba dobták.

Földi maradványait a várostól keletre fekvő temetőben, majd – amikor a kereszténység római államvallássá lett – a scarbantiai kapu melletti ókeresztény templomban, a Szent Quirinus bazilikában helyezték el. 406-ban a város lakói a szent ereklyéit a barbár támadások elől Rómába menekítették, 1140-ben pedig egy római templomban helyezték el. Az ereklyéket a Szombathelyi Egyházmegye 1777-ben történt megalapítása után, 1779-ben – Mária Terézia közbenjárására – Szombathelyre hozták és a püspöki palotában őrizték.

Az 1930-as években, a szalézi szerzetesrend új templomának építésekor a templom a szent nevét vette fel, és az ereklyék is itt kerültek végleges elhelyezésre. Ma Sisak város védőszentje, ünnepnapja június 4.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."