FaustynaKowalskanaplója

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
12

Ó, Istenem, egyetlen reményem! Beléd helyeztem minden bizodalmamat, s tudom, nem fogok csalódni. (317)

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Imák ebben a kategóriában

FaustynaKowalskanaplója

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Dec
11

1934.12.24. Szenteste. Reggel a szentmisén éreztem Isten közelségét. Lelkem öntudatlanul elmerült Benne. Ezt hallottam: ,,Kedves lakhely vagy számomra. Benned pihen az én Lelkem.'' E szavaknál Isten pillantása szívem legmélyéig hatolt. S látván saját nyomorúságomat, lélekben megalázkodtam, s csodáltam Isten nagy irgalmát, hogy egy ilyen nyomorúsághoz közeledik a leghatalmasabb Úr. A Szentáldozás alatt öröm árasztotta el a lelkemet. Éreztem bensôséges egyesülésemet az Istenséggel. Mindenhatósága átjárta teljes lényemet. Egész nap különös módon éreztem Isten közelségét, s bár kötelességeim a nap folyamán nem engedték, hogy akár csak egy percre is betérjek a kápolnába, mégsem volt egyetlen pillanatom sem, amikor ne lettem volna együtt Istennel. Jelenlétét erôsebben éreztem, mint bármikor.  Szüntelen köszöntöttem a Szûzanyát beleélve magam az Ô lelkületébe, és kértem, tanítson meg az Isten iránt igaz szeretetre. Hallottam válaszát: ,,Éjjel a szentmisén megosztom veled boldogságom titkát.'' A vacsora hat óra elôtt volt; a közös örvendezés és ostyatörés közben a jellemzô külsô zaj ellenére, mely a jókívánságokat kíséri, egy pillanatra sem vesztettem el Isten jelenlétét. Vacsora után gyorsan elvégeztük a munkákat, s kilencre már az imádáson lehettem a kápolnában. Engedélyt kaptam, hogy ébren várhassam meg az éjféli misét. Kimondhatatlanul örültem: kilenc órától tizenkét óráig volt szabad idôm. 9 órától 10-ig szent órát tartottam a szüleimért és az egész család szándékára. 10-tôl 11- ig imádást tartottam lelki vezetôm szándékára. Elôször is hálát adok, hogy ezt a látható segítséget megkaptam Istentôl ígérete szerint. Ezután világosságot kértem Istentôl lelkiatyám részére, hogy tisztán lássa lelkiállapotomat, s így vezessen Isten akarata szerint. 11-tôl 12-ig az Anyaszentegyházért imádkoztam, a papságért, a bûnösökért, a missziókért és házainkért. A búcsúkat felajánlottam a tisztítótûzben szenvedô lelkekért. (346)

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Promoted products

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."