Bencésigenaptár

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
08

(Szent Kolos, Szent Godfréd)

Krisztus Jézus szolgájának kell lennem a pogányok között


Róm15,14-21

 

Zs 97

Zsoltár. Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodálatos dolgokat cselekedett. Győzelmet szerzett jobbja, az ő szentséges karja. Megismertette szabadítását az Úr, megmutatta igazságosságát a nemzetek előtt. Megemlékezett irgalmáról, Izrael házához való hűségéről. A föld minden határa látta Istenünk szabadítását. Ujjongjatok Istennek, minden földek, énekeljetek, örvendjetek, zengjetek! Zengjetek az Úrnak lanttal, lanttal és a zsoltár szavával; Trombitával és kürtszóval, ujjongjatok az Úr, a király előtt! Zúgjon a tenger s ami betölti azt, a földkerekség és lakói. Tapsoljanak a folyóvizek, és a hegyek is mind ujjongjanak az Úr előtt, mert eljön megítélni a földet. Igazságban ítéli meg a földkerekséget, és méltányosan a népeket.

Lk 16,1-8

A tanítványoknak pedig ezt mondta: ,,Egy gazdag embernek volt egy intézője. Bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. Erre magához hívatta és azt mondta neki: ,,Mit hallok rólad? Adj számot gazdálkodásodról, mert nem lehetsz tovább az intézőm!'' Az intéző ezt mondta magában: Mitévő leszek, ha uram elveszi tőlem az intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek a házukba, ha elmozdít az intézőségből. Magához hívta tehát urának minden egyes adósát, és megkérdezte az elsőtől: ,,Mennyivel tartozol uramnak?'' Az így felelt: ,,Száz korsó olajjal.'' Erre azt mondta neki: ,,Vedd elő adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet!'' Azután megkérdezte a másikat: ,,Hát te mennyivel tartozol?'' Az így válaszolt: ,,Száz véka búzával.'' Erre azt mondta neki: ,,Vedd elő adósleveledet, és írj nyolcvanat!'' Az úr megdicsérte a hamis intézőt, hogy okosan cselekedett; mert a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Imák ebben a kategóriában

Bencésigenaptár

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
18

(Szent Péter és Szent Pál bazilikák felszentelése, Szent Noé)

Sokan nem akarták megszegni Isten szent törvényét


1Mak 1,10-15.41-43.54-57.62-64

Közülük egy gonosz sarj támadt: Antióchosz Epifánész, Antióchosz király fia, aki mint túsz Rómában élt, és a görögök uralmának százharminchetedik esztendejében királlyá lett. Abban az időben istentelen nemzedék támadt Izraelben, s ő sokakat rábeszélt, ezekkel a szavakkal: Rajta, szövetkezzünk a körülöttünk lakó népekkel, mert azóta szakadt ránk a sok baj, amióta elkülönültünk tőlük. Ez a beszéd helyesnek látszott a szemükben, és néhányan a nép közül elhatározták, hogy a király elé járulnak. Az meg is engedte nekik, hogy a pogányok szokásai szerint éljenek. Így a pogányok módjára testgyakorló iskolát építettek Jeruzsálemben, újra növesztették előbőrüket, elszakadtak a szent szövetségtől és a pogányokhoz csatlakoztak. Eladták önmagukat, hogy gonoszat cselekedjenek. Akkor Antióchosz király egész országa számára írásban elrendelte, hogy eggyé legyen minden nép, és hagyja el mindenki a maga törvényét. Alkalmazkodott is valamennyi nemzet Antióchosz király rendeletéhez. Még Izraelből is sokan hajlottak az ő szolgálatára, áldoztak a bálványoknak és megszentségtelenítették a szombatot. A száznegyvenötödik esztendőben, kiszlev hó tizenötödik napján Antióchosz király vészthozó undokságot épített Isten oltárán, és köröskörül Júdea minden városában is emeltek oltárokat. A házak bejáratánál meg a tereken tömjént égettek és mutattak be áldozatul. Isten törvénykönyveit összetépték és tűzben elégették. Akinél pedig találtak az Úr szövetségének könyveiből és aki megtartotta az Úr törvényét, azt a király rendelete értelmében megölték. Mindazonáltal Izrael népéből sokan eltökélték magukban, hogy tisztátalant nem esznek, és inkább meghalnak, mintsem megfertőződjenek tisztátalan eledelekkel, mert nem akarták megszegni Isten szent törvényét. Ezért legyilkolták őket. Isten haragja ugyanis súlyosan nehezedett a népre.

Zs 118,53-61.134.150-158

Harag vesz rajtam erőt a bűnösök miatt, akik elhagyják törvényedet. De énekek nekem a te parancsolataid zarándokságom helyén. Éjjel is nevedre gondolok, Uram, és megőrzöm törvényedet. Az az én osztályrészem, hogy rendeleteidet megtartom. Mondom, Uram: Az az osztályrészem, hogy teljesítsem törvényedet. Teljes szívemből könyörgök előtted, irgalmazz nekem, amint megígérted. Megfontolom útjaimat, és lábamat parancsolataid felé irányítom. Kész vagyok és nem vonakodom, hogy rendeleteidet megtartsam. Gonoszok kötelékei vesznek körül engem, de törvényeidről nem feledkezem meg. Ments meg engem az emberek erőszakosságaitól, hogy rendeleteidet megtartsam. Közel vannak gonosz céljukhoz üldözőim, törvényedtől azonban messze távolodtak. De te, Uram, közelemben vagy, és minden parancsod igazság. Rég tudom, hogy parancsolataidat örök időkre alapítottad. Lásd meg nyomorúságomat és szabadíts meg engem, mert nem felejtem el törvényedet. Ítéld meg ügyemet és ments meg engem, éltess engem, amint megígérted! A bűnösöktől távol van a segítség, mert ők nem keresték törvényeidet. Uram, nagy a te irgalmad, éltess engem ítéleted szerint! Sokan vannak, akik üldöznek és szorongatnak engem, de parancsolataidtól el nem tántorodom. Látom a törvényszegőket és undorodom, mert nem tartják meg igéidet.

Lk 18,35-43

Történt pedig, hogy amikor Jerikóhoz közeledett, egy vak ült az út szélén és kéregetett. Amikor hallotta az elvonuló tömeget, megkérdezte, hogy mi az. Megmondták neki, hogy a Názáreti Jézus megy arra. Erre felkiáltott: ,,Jézus, Dávid fia! Könyörülj rajtam!’’ Akik elöl mentek, ráparancsoltak, hogy hallgasson. De ő annál jobban kiáltozott: ,,Dávid fia! Könyörülj rajtam!’’ Erre Jézus megállt, és megparancsolta, hogy vezessék őt hozzá. Amikor odaért, megkérdezte tőle: ,,Mit akarsz, mit cselekedjem veled?’’ Az így szólt: ,,Uram! Hogy lássak!’’ Jézus azt mondta neki: ,,Láss! A hited megmentett téged.’’ Azonnal látott is, és követte őt, Istent magasztalva. Erre az egész tömeg, amely ezt látta, dicsőítette Istent.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

BencésigenaptárÉVKÖZI 33. VASÁRNAP

Napi Ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
17

(Nagy Szent Gertrúd, Szent Ányos, Tours-i Szent Gergely)

Eljön az a nap, amely olyan lesz, mint az izzó kemence


Mal 3,19-20a

Bizony, íme, eljön majd az a nap, lángolva, mint a kemence, és minden kevély és minden gonosztevő olyan lesz, mint a tarló, és az eljövendő nap lángra lobbantja őket, -- mondja a Seregek Ura, -- és nem hagy rajtuk sem gyökeret, sem hajtást. Nektek azonban, akik nevemet félitek, felkel az igazság napja, ami gyógyulást hoz szárnyain; kimentek és ugrándoztok, mint a csorda fiatal borjai.

Zs 97

Zsoltár. Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodálatos dolgokat cselekedett. Győzelmet szerzett jobbja, az ő szentséges karja. Megismertette szabadítását az Úr, megmutatta igazságosságát a nemzetek előtt. Megemlékezett irgalmáról, Izrael házához való hűségéről. A föld minden határa látta Istenünk szabadítását. Ujjongjatok Istennek, minden földek, énekeljetek, örvendjetek, zengjetek! Zengjetek az Úrnak lanttal, lanttal és a zsoltár szavával; Trombitával és kürtszóval, ujjongjatok az Úr, a király előtt! Zúgjon a tenger s ami betölti azt, a földkerekség és lakói. Tapsoljanak a folyóvizek, és a hegyek is mind ujjongjanak az Úr előtt, mert eljön megítélni a földet. Igazságban ítéli meg a földkerekséget, és méltányosan a népeket.

2 Tessz 3,7-12

Zsoltár. Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodálatos dolgokat cselekedett. Győzelmet szerzett jobbja, az ő szentséges karja. Megismertette szabadítását az Úr, megmutatta igazságosságát a nemzetek előtt. Megemlékezett irgalmáról, Izrael házához való hűségéről. A föld minden határa látta Istenünk szabadítását. Ujjongjatok Istennek, minden földek, énekeljetek, örvendjetek, zengjetek! Zengjetek az Úrnak lanttal, lanttal és a zsoltár szavával; Trombitával és kürtszóval, ujjongjatok az Úr, a király előtt! Zúgjon a tenger s ami betölti azt, a földkerekség és lakói. Tapsoljanak a folyóvizek, és a hegyek is mind ujjongjanak az Úr előtt, mert eljön megítélni a földet. Igazságban ítéli meg a földkerekséget, és méltányosan a népeket.

Lk 21,5-19

Amikor néhányan megjegyezték a templomról, hogy milyen szép kövekkel és fogadalmi ajándékokkal van díszítve, ő így szólt: ,,Jönnek majd napok, amikor mindezekből, amit itt láttok, nem marad kő kövön, amelyet le ne rombolnának.’’ Erre megkérdezték őt: ,,Mester! Mikor fognak ezek bekövetkezni, és mi lesz előtte a jel?’’ Ő pedig így szólt: ,,Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek benneteket! Mert sokan jönnek az én nevemben, és azt mondják: ,,Én vagyok'', és: ,,Elérkezett az idő''; de ti ne menjetek utánuk. Mikor háborúkról és lázadásokról hallotok, meg ne rémüljetek; ezeknek előbb meg kell történniük [Dán 2,28]; de ez még nem a vég.’’ Azután ezt mondta nekik: ,,Nemzet nemzet ellen támad, és ország ország ellen. Nagy földindulás lesz több helyen, dögvész, éhség, rettentő tünemények és nagy égi jelek. Mindezek előtt pedig kezet emelnek rátok és üldözni fognak titeket. Átadnak benneteket a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak titeket az én nevemért. Alkalom lesz ez számotokra, hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát szívetekbe: ne gondolkodjatok előre, mi módon védekezzetek. Mert olyan szájat és bölcsességet adok majd nektek, amelynek egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani. Kiszolgáltatnak titeket szüleitek és testvéreitek, rokonaitok és barátaitok, és közületek egyeseket halálra adnak. Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért, de egy hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal fogjátok megőrizni lelketeket.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Bencésigenaptár

Napi Ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
16

(Skóciai Szent Margit, Szent Otmár)

Mindenható igéd az égből ott termett a pusztulásra szánt föld közepén


Bölcs 18,14-16

Mert mialatt mély csend borult mindenre, s az éjjel sietős útja közepén tartott, mindenható igéd az égből, királyi trónodról, ott termett a pusztulásra szánt föld közepén mint egy zord harcos. Vissza nem vonható parancsodat hordozta éles pallos gyanánt, ott állt és betöltött mindent halállal, az eget érte, miközben a földön állt.

19,6-9

Az egész teremtés ugyanis teljesen ujjáalakult természetében, hogy parancsaid szolgálatára álljon, és gyermekeidet sértetlenül megóvja. Mert felhő árnyéka borította táborukat, s ott, ahol azelőtt víz állt, szárazföld bukkant elő: jól járható út a Vörös-tengerben, zöldellő mező a nagy mélység közepén. Átvonult rajta az egész nép kezed oltalma alatt, és bámulatos csodáidat szemlélte; legelésztek, mint a lovak, szökdeltek, mint a bárányok, és dicsértek téged, Uram, aki megmentetted őket.

Zs 104,2-3.36-43

Énekeljetek és zengjetek zsoltárt neki, beszéljétek el minden csodatettét. Dicsekedjetek szent nevével, örvendezzen azoknak a szíve, akik az Urat keresik. Megölte országuk minden elsőszülöttét, erejük minden zsengéjét. Aztán kivezette őket ezüsttel-arannyal megrakottan, törzseikben senki sem volt beteg. Egyiptom örült, hogy kivonultak, mert rájuk nehezedett a tőlük való félelem. Oltalmukra felhőt terjesztett föléjük és tűzzel világított nekik éjszaka. Kérésükre fürjek jöttek, és mennyei kenyérrel lakatta jól őket. Megnyitotta a sziklát és vizek fakadtak, folyók eredtek a sivatagban. Mert megemlékezett szent szaváról, amelyet szolgájához, Ábrahámhoz intézett. Kivezette népét ujjongásban, választottait vigasságban.

Lk 18,1-8

Arról is mondott nekik egy példabeszédet, hogy szüntelen kell imádkozni és nem szabad belefáradni. Így szólt: ,,Az egyik városban volt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Volt abban a városban egy özvegyasszony is, aki elment hozzá és kérte: ,,Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben!'' Az egy ideig nem volt rá hajlandó. Azután mégis így szólt magában: ,,Bár Istentől nem félek, és embertől nem tartok, mégis, mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, nehogy végül is idejöjjön és arcul üssön.''’’ Azután így szólt az Úr: ,,Hallottátok, mit mond az igazságtalan bíró? Hát Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal hozzá kiáltanak? Vajon megvárakoztatja őket? Mondom nektek: hamarosan igazságot szolgáltat nekik. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?’’

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Bencésigenaptár

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
15

(Nagy Szent Albert, Szent Lipót)

A teremtmények nagyságából, szépségéből meg lehet ismerni azok teremtőjét


Bölcs 13,1-9

Mert balgák mindazok az emberek, akikben nincs meg Isten ismerete, akik nem tudták a látható javakból megismerni azt, aki van, s a műveket szemlélve nem ismerték föl az alkotót, hanem a tüzet, vagy a szelet, vagy az iramló levegőt, vagy a csillagok körét, vagy a víz árját, vagy a napot s a holdat tartották világot kormányzó isteneknek. Ha már ezeket isteneknek gondolták, mert szépségük elbájolta őket, tudhatták volna, mennyivel kiválóbb ezek ura, hiszen a szépség szerzője alkotta mindezeket. Ha pedig megcsodálták ezek erejét és tevékenységét, megérthették volna, hogy alkotójuk még erősebb, mert a teremtmények nagyságából, szépségéből nyilván meg lehet ismerni azok teremtőjét. De ezek ellen még csak kevesebb a kifogás, mert ők talán csak tévednek, miközben Istent keresik, és meg akarják találni. Amikor ugyanis alkotásaival foglalkoznak, s azokat vizsgálják, megejti őket azok látása, mert annyira szép, amit látni lehet! Ezeknek azonban még sincs mentségük, mert, ha tudásban annyira vitték, hogy át tudták kutatni a világot, ennek urát ugyan miért nem tudták előbb megtalálni?

Zs 18,2-5

Isten dicsőségét beszélik az egek, és keze művét hirdeti az égbolt. Ezt harsogja az egyik nap a másiknak, erre tanítja az egyik éj a másikat. Nem sustorgással, nem dadogással, hogy ne lehetne érteni őket: az egész földre elhat szózatuk, s a földkerekség határaira szavuk.

Lk 17,26-37

Ahogy Noé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfiának napjaiban is. Ettek, ittak, házasodtak s férjhez mentek addig a napig, amelyen Noé bement a bárkába [Ter 7,7]. Azután jött a vízözön, és mindenkit elpusztított. És ugyanúgy, ahogy Lót napjaiban történt: Ettek, ittak, adtak, vettek, ültettek, építettek. Azon a napon pedig, amikor Lót kiment Szodomából, tűz és kénkő esett az égből és elpusztított mindenkit [Ter 19,24]. Így lesz azon a napon is, amelyen az Emberfia megjelenik. Aki azon a napon a háztetőn lesz és a holmija a házban, ne jöjjön le érte, hogy elvigye; és aki a mezőn lesz, ne térjen vissza. Emlékezzetek Lót feleségére. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti, megmenti azt. Mondom nektek: Azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban: az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Két asszony őröl együtt: az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Ketten lesznek a mezőn: az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Erre megkérdezték tőle: ,,Hol lesz ez, Uram?’’ Ő azt felelte nekik: ,,Ahol a test van, oda gyűlnek a sasok is.’’

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Bencésigenaptár

Napi Ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
14

(Szent Hypatiusz-Huba)

A bölcsesség az örök világosság kisugárzása


Bölcs 7,22 - 8,1

Benne ugyanis lélek van: értelmes és szent, egyetlen, sokféle és finom, ékesen szóló, gyors és szeplőtelen, biztos, kellemes, jót kedvelő és éles, akadályt nem ismerő, jótékony, emberbarát, kegyes, állhatatos, szilárd, minden erővel teljes, mindent látó, minden szellemen átható, az értelmeseken, tisztákon, legfinomabbakon. Mert minden gyorsnál gyorsabb a bölcsesség, tisztaságánál fogva mindenen áthatol, mert Isten erejének lehelete, s a mindenható Isten dicsőségének tiszta csordulása. Nincs benne semmi szenny, mert az örök világosság kisugárzása, Isten fölségének szeplőtelen tükre és jóságának képmása. Bár egymagában van, mindent megtehet, bár egyedül marad, mindent megújít, nemzedékről-nemzedékre betér a szentek lelkébe, s őket Isten barátaivá és prófétákká avatja. Mert Isten csak azt szereti, aki a bölcsesség bizalmasa, mivel az ékesebb a napnál és minden csillagképnél, a fényhez hasonlítva különb annál is, mert azt felváltja az éjjel, a bölcsességen azonban nem vesz erőt a gonoszság! Elér tehát erejével egyik határtól a másikig, s a mindenséget üdvösen igazgatja.

Zs 118,89-91.130-135.175

Uram, örökkön örökké áll a mennyben a te igéd. Nemzedékről nemzedékre tart a te hűséged, szilárd alapokra helyezted a földet. Rendelésed szerint áll fenn máig, mert neked szolgál minden. Igéid megértése világosságot ad, és értelmesekké teszi az együgyűeket. Lélegzetvételre nyitom a szám, parancsaid után kívánkozom. Fordulj felém és könyörülj rajtam, miként azokon szoktál, akik nevedet szeretik. Irányítsd lépteimet igéid szerint, hogy semmiféle hamisság ne uralkodjék rajtam. Ments meg engem az emberek erőszakosságaitól, hogy rendeleteidet megtartsam. Derítsd fel szolgád fölött arcodat, ismertesd meg velem rendelkezéseidet! Hadd éljen a lelkem, hogy téged dicsérjen, s ítéleteid segítsenek meg engem.

Lk 17,20-25

Amikor a farizeusok megkérdezték tőle, hogy mikor jön el az Isten országa, ezt válaszolta nekik: ,,Az Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem fogják azt mondani: ,,Íme itt van,'' vagy ,,Amott''. Mert az Isten országa köztetek van.’’ A tanítványoknak pedig ezt mondta: ,,Jönnek napok, amikor szeretnétek látni az Emberfiának egyetlen napját, és nem fogjátok látni. Ha azt mondják majd nektek: ,,Íme, itt van'', ,,íme, ott van''; ne menjetek el és ne fussatok oda. Mert mint ahogy a cikázó villám az ég egyik végétől a másikig látszik, olyan lesz az Emberfia is az ő napján. De előbb még sokat kell szenvednie, és el kell, hogy vesse ez a nemzedék.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Bencésigenaptár

Napi Ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
13

(Magyar szentek és boldogok)

Bölcsességet tanuljatok, és el ne essetek


Bölcs 6,1-11

Hallgassatok tehát, királyok és értsetek! Okuljatok, akik kormányozzátok a föld határait! Figyeljetek ti, akik sokaság fölött uralkodtok, és népek nagy számával hivalkodtok! Mert az Úrtól nyertétek a hatalmat, s a Fölségestől az uralmat, aki számonkéri tetteiteket, és kifürkészi terveiteket; mert, noha országa szolgái vagytok, nem ítéltetek igazul, nem tartottátok meg az igazság törvényét, és nem jártatok Isten akarata szerint. Iszonyúan és hamar megjelenik nektek, mert szigorú ítélet vár a hatalmon levőkre! A kicsiny ugyanis irgalmat talál, de kemény fenyítés vár a hatalmasokra, mert Isten nem tart senki személyétől, és nem fél senki rangjától, hisz a kicsinyt is, a nagyot is ő alkotta, s egyaránt viseli gondját mindegyiknek. Az erősekre azonban szigorúbb vizsgálat vár! Hozzátok szól tehát szavam, ti királyok, hogy bölcsességet tanuljatok, és el ne essetek! Mert, akik az igazságot igazságban megtartják, igazzá lesznek, s akik megtanulják, védelmezőre találnak. Kívánjátok tehát szavaimat, vágyódjatok utánuk, és okulásban lesz részetek!

Zs 81

Ászáf zsoltára. Áll az Isten az istenek gyülekezetében, s ítélkezik az isteneken: ,,Meddig ítéltek még hamisan, és meddig vagytok tekintettel a gonoszok személyére? Szolgáltassatok igazságot a szűkölködőnek s az árvának, juttassátok jogához a nyomorultat és a szegényt! Szabadítsátok meg a szegényt és a szűkölködőt mentsétek ki a gonoszok kezéből!’’ De ők sem nem tudnak, sem nem értenek, sötétben járnak; Mind meginognak ezért a föld alapjai. Én azt mondtam: ,,Ti istenek vagytok, mindnyájan a Fölséges fiai.’’ De meghaltok, mint más ember, elhullotok, mint akármelyik főember. Kelj fel, Isten! Ítéld meg a földet, mert a te örökséged minden nemzet.

Lk 17,11-19

Történt pedig, hogy miközben Jeruzsálem felé tartott, átment Szamarián és Galileán. Amikor beért az egyik faluba, szembejött vele tíz leprás férfi. Távolabb megálltak, és hangosan kiáltoztak: ,,Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!’’ Amikor meglátta őket, azt mondta: ,,Menjetek, mutassátok meg magatokat a papoknak!’’ [Lev 13,49]. Történt pedig, hogy amíg mentek, megtisztultak. Az egyikük, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, hangosan magasztalta Istent, és lábai előtt arcra borulva hálát adott neki; s ez szamariai volt. Jézus megkérdezte tőle: ,,Nem tízen tisztultak meg? A többi kilenc hol van? Nem volt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?’’ Aztán így szólt hozzá: ,,Kelj föl és menj; a hited meggyógyított téged.’’

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Promoted products

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."