A vágyódó Szűz képét egy másik kép váltja fel: a várakozó Szűzé. A Boldogságos Szűz az ő vágyának hevében egyre vár, úgy mint azok a próféták virrasztó szemmel az éjben. A Boldogságos Szűz vár mint a szibilla-szüzek, azzal a tiszta, féltékenyen őrzött szüzességgel, vár minden elkeseredés, vár minden keményebb érzelem nélkül. A Boldogságos Szűz minden gondolatával, érzelmével függ azon, aki jön, és ez ébren tartja az ő lelkét. Azt gondolom és ki merem mondani, hogy valami szebbet nem lehet elképzelni, mint ezt a várakozó Szüzet, és ha valaki költő volna, legszebb éneke ezt illetné meg; a festőnek a legszebb színeket, a hű kereszténynek pedig a legédesebb érzelmeket erre kell fordítani, erre a gyönyörű, ragyogó képre: a várakozó Szűzre.

[PO ÖM, XVIII., Élet Igéi III., Szűz Mária, 41-42. old.]

A názáreti ház az életművészet iskolája s minden helyisége valóságos műterem. Azonban ott nem művek, hanem életek készülnek, s készülnek úgy, hogy folynak; itt az életművészet folytonos, s remeklése e művészetnek épp a názáreti ház lakóinak élete. Nekem is kell dolgoznom életemen; nem kellenek ahhoz nagy s fényes tehetségek, sem gazdagság, sem előkelőség, hanem hívő öntudat, érzék az erény iránt s finomság és tapintat az élet virágszirom gyengédségű fakadásai iránt. Érzék kell belém az öntudatomban felvetődött, azután az akaratommal átfonódott érzések, indulatok iránt s az életnek erkölcsi tartalma iránt. Észre kell vennem a jót, mely öntudatomban jelentkezik; meg kell becsülnöm a kötelességek nagy értékeit s örülnöm kell azon, hogy a jóindulat melege fakad lelkemben s hogy jó cselekedeteimmel szebbé s jobbá teszem magam körül a világot. Ez az én világosságom, ebből adok másnak is s környezetemnek, s a jóság s az erény hatalmát léptetem a térbe s időbe, hogy az anyag fölött is úr a lélek legyen. Tehát életet, lelket, s szellemet árasztok kövek, sziklák, fák, falak, bútorok közé. S az ilyen életből lesz más élet a világban.

[PO ÖM, XIX., Új elmélkedések: A Szép Szeretet Anyja, 263-264. old.]

Nézni kell a Boldogságos Szűzre! Nézz reám, ez az olvasó imádságának első regulája; akkor azok a képek, azok a titkok, melyek különben fakók, melyek különben nem vonzanak, melyek különben talán oly sokszor hidegen hagyták szívünket, meleg színt öltenek. Akkor az a tizenöt kép művészi kép lesz, melyet nem lehet festeni, hanem melyet látni lehet a hit víziójában. A hitnek ez az ereje, mint látjuk, az olvasó imádságának ereje; azért mondtam, hogy az olvasó-ima a hitnek imája. Az olvasó imájánál az embernek azt az olvasót a kezébe kell fogni, arra a Szent Szűzre kell nézni; nem a csodálatos Szűzre, hanem arra a Szent Szűzre, ki az ő örömeivel, melyek az Úr Jézuséi, fájdalmaival, melyek az Úr Jézus keresztje, s dicsőségével, mely az Úr Jézus dicsősége, áll előttünk, őt nézzük, azáltal megszeretjük s így ránk olvad az ő érzelme, melege, ereje.

[PO ÖM, XVIII., Élet Igéi III., Szűz Mária, 17-18. old.]

Mi a boldogságos Szűz Máriának az a legszebb, kiváló s hozzá egyedül méltó vonása? Az, amelyet mi a szeplőtelen fogantatásban tisztelünk. A Boldogságos Szűz Máriának ez a szeplőtelen fogantatása legékesszólóbban hirdeti az Úr Isten szentségét, végtelenségét, gondolatainktól és érzelmeinktől végtelenül való elfekvését; hirdeti ékesszólón azt a remek észt, amely az emberi nemnek átkába belegondolta a Boldogságos Szüzet; hirdeti annak a karnak a hatalmát, amely a romok közé szép templomot épített; hirdeti a szívnek szeretetét, amely az ő édesanyját úgy szerette s átkarolta, hogy mikor az egész világ elesett tőle, függött az ő kebelén egy lélek: a Boldogságos Szűz Mária; hogy mikor valamennyi szív páratlan elhidegülésben elidegenült az Úr Istentől, maradt az Úr Isten szívén egy szív, hozzáforrva és nőve elválaszthatatlanul: a Boldogságos Szűz; hogy mikor valamennyi szikra kialudt abban az óceánban, mely a teremtés khaosza, egy csillag maradt az égen; hogy mikor az Isten művei mind elpusztultak és sötétségbe borultak, maradt egy Isten-műve, mely az ő kezének remeklését volt hivatva megőrizni és hirdetni a világnak: a Boldogságos Szűz. És ez a kiváltság, melynél fogva a Boldogságos Szűz az eredendő bűn nélkül fogantatott és született, ez a nagy kiváltság hirdeti, hogy ő az az asszony, akit a nap övez; s maga a Boldogságos Szűz Mária úgy jelentette ki magát egy napsugárból szőtt ruhában, égre emelt szemekkel, imádkozó ajakkal: «Ego sum immaculata conceptio». — Mintha csak azt mondaná: «Ti szegény emberek, ti mind elhullottatok, csak én vagyok az a páratlan lélek, ki az Úr Isten szeretetében és hatalmában megállottam. Ti, emberek, mind romba dőltetek, csak én vagyok az a páratlan lélek, ki Istenhez menekültem. Ti, emberek, mind betegek vagytok, de nyomorúságtok nagy kórházai felett emelkedem én páratlan üdeségben. Ti, emberek, mind ki vagytok száradva, kedélyetek puszta, hideg, sötét; csak egy üde és friss lélek van, amely önmagában a régi kegyelmet tükrözteti: én vagyok — a Szeplőtelen Fogantatás. — Ez a szeplőtelen fogantatás tehát hirdeti azt a nagy kiváltságot, hogy a Boldogságos Szűz Mária az eredendő bűn nélkül fogantatott.

[PO ÖM, XIII., Élet Igéi I., A Szeplőtelen Fogantatás ünnepére, 60-61. old.]

Ez a valóság tetszelgés nélkül, ez a szent egyszerűség hiúság nélkül, ez a iustitia olyan, mint az egészséges gyökér, melyet beteges képzelgések, valótlanságok férge nem rág. A világban sarjad, de nem a világ számára. Neve nincs, valósága van. Nem névért él, de örök valóságért. Azok a vértanúk, kiknek nevét nem ismerjük, kik nem törődtek azzal s nem okoskodtak azon, hogy milyen pálmát nyernek, hanem a kínok közé rohantak Istenért; a milánói leányok, kiknek neveit Szent Ambrus nem említi s csak azt mondja róluk, hogy oly buzgók s áldozatkészek voltak, hogy anyáik őrizték őket, nehogy Szent Ambrus beszédeit hallva, a világot is elhagyják: e mosolygó névtelenek a valóságnak kedves alakjai!

[PO ÖM, XVII., Élet Igéi II., Az Úr ünnepei, 98. old.]

Szent Miklós püspök Azonban nemcsak azért kell áldozatosakká lennünk, hogy az isteni Megváltóhoz hasonlítsunk, hanem önérdekünk is kötelez minket az áldozatra, mert aki buzgó akar lenni, annak saját maga lelki javáért áldozatot kell hoznia. Magunknak teszünk szolgálatot, ha áldozatos lelkek leszünk.

[PO ÖM, XVII., Élet Igéi II., Az Úr ünnepei, 119. old.]