Az életIGÉJE2019. február

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Feb
01
Az élet IGÉJE 2019. február

„Keresd a békét és járj a nyomában!” (Zsolt 34,15)

Ebben a zsoltárban Dávid örömét és háláját fejezi ki a gyűlés előtt: a veszélyben és a szorongattatásban bizalommal Izrael Istenéhez kiáltott, és újra megtalálta a békét.

E himnusz főszereplője Isten az irgalmával, erős és meghatározó jelenlétével a szegény és az elnyomott mellett, aki hozzá kiált.

Hogy mások is üdvösségre jussanak, Dávid felhívja figyelmünket a szív néhány tulajdonságára: hagyjuk el a rossz cselekedeteket és inkább tegyünk mindig jót.

Aláhúzza, hogy ne rágalmazzuk a felebarátot. A szavak ugyanis háborúhoz vezethetnek.

„Keresd a békét és járj a nyomában!”

A bibliai szóhasználatban a békének sokféle jelentése van, jelent például testi és lelki jóllétet vagy egyetértést az emberek és a népek között. De mindenekelőtt Isten ajándéka, mert általa fedezhetjük fel atyai arcát.

Tehát életünk folyamán mindig mindenképpen odaadással és szenvedélyesen kell keresnünk Istent ahhoz, hogy megtapasztalhassuk az igazi békét.

Magával ragadó ez a keresés, mert teljes mértékben szükség van arra, hogy megtegyük a magunk részét. Követnünk kell a lelkiismeretünk hangját, mely mindig arra késztet, hogy a jó útját válasszuk és ne a rosszét.

Gyakran elég lenne, ha hagynánk, hogy Isten ránk találjon, hiszen már jó ideje keres mindegyikünket.

Keresztényként a keresztség által már bensőséges kapcsolat fűz bennünket Jézushoz: Ő a közeli Isten, aki megígérte nekünk a békét; Ő a béke. És megkaptuk a Szentlélek ajándékát, a Vigasztalót, aki segít megosztani a többiekkel Isten békéjének gyümölcseit, melyet megtapasztaltunk. Ő utat mutat, hogy szeretni tudjuk a körülöttünk élő embereket, és így felülkerekedjünk az ellentéteken, elkerüljük az alaptalan vádakat, a felületes ítélkezést és rágalmazást, megnyissuk a szívünket a másik befogadására.

Talán nem tudjuk elhallgattatni az összes fegyvert, amely a föld különböző pontjain vérontáshoz vezet, de személyesen hozzá tudunk járulni, hogy életre keljenek a sérült kapcsolatok a családunkban, a keresztény közösségünkben, a munkahelyünkön, a városunkban.

Ha egy kisebb-nagyobb közösség határozott odaadással tanúságot akar tenni a szeretet erejéről, akkor ez segíthet újjá építeni a hidakat társadalmi csoportok, egyházak vagy politikai pártok között is.

„Keresd a békét és járj a nyomában!”

Ha meggyőződéssel keressük a békét, ebből sugallatokat kapunk ahhoz is, hogy megfelelő magatartást tanúsítsunk a teremtett világ védelmében, mely szintén Isten ajándéka a gyermekei számára, és felelősséggel tartozunk vele a jövő generációk iránt.

1990-ben Így írt erről Chiara Lubich Nikkio Niwanónak, a japán Rissho Kosei Kai buddhista mozgalom alapítójának: „[…] Ha az ember nem él békében Istennel, akkor a föld sem él békében. A vallásos emberek átérzik a föld »szenvedését«, amikor az ember nem Isten tervei szerint használja, hanem csak az önzés, és a soha ki nem elégíthető birtoklásvágy vezérli. Ez az önzés és a vágy előbb és jobban megfertőzi a földet bármi más szennyeződésnél, ami csak ennek a következménye. […] Ha fölfedezzük, hogy a teremtett világ egy szerető Atya ajándéka, akkor sokkal könnyebb lesz harmonikus kapcsolatot építeni a természettel. És ha azt is fölfedezzük, hogy ez az ajándék az emberiség nagy családja minden tagjának szól, és nem csak néhányaknak, akkor nagyobb figyelemmel és tisztelettel leszünk aziránt, ami az egész jelen és jövő emberiségének tulajdona.”

Letizia Magri

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Imák ebben a kategóriában

Az élet IGÉJE2019 december - Legyetek éberek,mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok

Napi Ima8 imádkozás /layout/img/logo.png

Dec
01
Az élet IGÉJE 2019 december - Legyetek éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok

„Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok.” (Mt 24,42)

Máté evangéliumának ebben a fejezetében Jézus felkészíti tanítványait végső visszatérésére, amely váratlanul jön el.

Az ő korában is sok probléma volt, háború és mindenféle szenvedés. Izrael népe az Úr közbelépésében remélt, aki majd véget vet a sírásnak. A várakozás tehát nem volt félelmetes, hanem inkább megkönnyebbülést jelentett, a megmentés napjának eljövetelét.

Jézus itt egy nagy titkot tár fel: éljük jól a jelen pillanatot, mert olyankor fog visszatérni, amikor munkában leszünk, és lekötnek a szokásos mindennapi dolgok, amelyek miatt gyakran megfeledkezünk Istenről, mert túlzottan aggódunk a jövő miatt.

„Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok.”

Legyetek éberek: ez meghívás, hogy járjunk nyitott szemmel, ismerjük fel Isten jelenlétét a történelemben, a mindennapokban, és segítsük a sötétségben élőket, hogy rátaláljanak az élet útjára.

Nem ismerjük pontosan a napot, hogy mikor érkezik Jézus, ezért a keresztények állandó várakozásban élnek. Ez arra bátorít bennünket, hogy teljességgel éljük meg a jelen pillanatot, a mai napon szeressünk, ne a jövőben, bocsássunk meg most, és nem később; a valóságot éljük meg a jelen pillanatban, nem a jövőben, amikor majd időt találunk rá az amúgy is zsúfolt naptárunkban.

Chiara Lubich így elmélkedik erről az igéről: „Megfigyelted már, hogy általában nem éled az életet, hanem vonszolod, valamilyen jövőre várva, amikor majd elérkezik valamiféle szépség? Az igazság az, hogy a szép jövőnek el kell érkeznie, de nem annak, amire gondolsz. Valami isteni ösztön arra késztet, hogy várj valakit vagy valamit, ami elégedettséggel tölt el. Esetleg valami ünnepnapra gondolsz, vagy szabadidőre, vagy valami különleges találkozásra, de amikor ez elmúlik, mégsem leszel teljesen boldog. Újra csak visszatérsz az egyhangú és bizonytalanul megélt hétköznapokba, és állandóan vársz valamire. Igazság szerint az életben, és a te életedben is eljön az a pillanat, amit senki sem kerülhet el: amikor eljön az Úr, és szemtől szembe találjuk magunkat vele. Ez az a »szépség«, amelyre öntudatlanul is várunk, mert boldogságra vagyunk teremtve. És teljes boldogságot csak Ő tud adni nekünk.” [1]

„Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok.”

Az Úr eljön természetesen mindannyiunk életének a végén, de már most felismerhetjük őt, megünnepelhetjük és osztozhatunk benne, mert valóságosan jelen van az Eucharisztiában, meghallgathatjuk és élhetjük, mert jelen van az Igéjében, befogadhatjuk őt minden testvérben és hallhatjuk a hangját a lelkiismeretünkben.

Az élet mindig nagy kihívások elé állít, és ott a kérdés bennünk: „Mikor lesz már vége ennek a szenvedésnek?”

Nem várhatjuk tétlenül az Úr eljövetelét. Minden pillanatot ki kell használnunk, hogy minél hamarabb eljöjjön az Isten Országa, megvalósuljon a terve, a testvériség. Minden kis tett, amely szeretetből fakad, minden apró figyelmesség vagy mosoly folyamatos és termékeny várakozássá alakítja az életünket.

Paco kórházi lelkész Spanyolországban. Sok idős beteggel találkozik, akik súlyos betegségben szenvednek. Ezt mondja: „Bekopogtam az egyik idős beteghez, aki csúnyán és fennhangon szokott beszélni a hit ellen. Egy pillanatra elbizonytalanodtam, de aztán Isten szeretetéről akartam tanúságot tenni. Beléptem hozzá, amennyire csak tudtam kedves mosollyal, és a szentségek szépségéről kezdtem beszélni. Megkérdeztem, hogy szeretne-e ezekhez járulni. »Hát pesze!« – hangzott a válasz. Meggyónt, megáldozott és fölvette a betegek szentségét. Ottmaradtam nála még egy kicsit. Derűs és nyugodt volt, amikor eljöttem, a lánya pedig, aki ott volt vele, nagyon elcsodálkozott.”

 


[1]                C. Lubich, Az élet igéje 1978. december

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Az élet IGÉJE2019 novemberAzokkal akik örülnek örüljetek a sírókkal sírjatok

Napi Ima8 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
01
Az élet IGÉJE 2019 november Azokkal akik örülnek örüljetek a sírókkal sírjatok

„Azokkal, akik örülnek, örüljetek, s a sírókkal sírjatok.” (Róm 12,15)

Pál apostol bemutatja a római keresztényeknek, hogy micsoda nagy ajándékot adott Isten az emberiségnek Jézusban és a Szentlélek kiáradása által. Azt is megmutatja, hogyan felelhetnek meg a kapott kegyelemnek a kapcsolataikban, főként egymással, de mindenkivel.

Pál arra hív, hogy ne csak a velünk azonos hitet vallókat szeressük, hanem az evangélium szerint minden embert, mert a hívők szeretete nem ismer határokat, és nem korlátozódhat csupán néhányakra.

Érdekes, hogy első helyen említi az örömöt, hogy ebben osztozzunk testvéreinkkel. Aranyszájú Szent János egyházatya szerint ugyanis az irigység épp az örömben való osztozást nehezíti meg, nem a fájdalomban való együttérzést.

Talán túl nehezen járható ez az út, megmászhatatlan ez a csúcs? Azért lehetséges mégis, mert a hívőket Krisztus szeretete készteti erre, tőle senki és semmi el nem szakíthatja őket (vö. Róm 8,35).

„Azokkal, akik örülnek, örüljetek, s a sírókkal sírjatok.” 

Pálnak erről a mondatáról Chiara Lubich így írt: „Ahhoz, hogy keresztény módon szeressünk, eggyé kell válnunk minden testvérrel […]: a lehető legmélyebbre kell merülnünk a másik lelkében; valóban meg kell értenünk a problémáit, az igényeit, osztoznunk kell szenvedéseiben, örömeiben; meg kell hajolnunk a testvér előtt, bizonyos módon a testvérré, a másikká válni. Ez a kereszténység. Jézus emberré vált, eggyé vált velünk, hogy bennünket Istenné tegyen. Ily módon a felebarát valóban érezheti, hogy megértjük és fölemeljük.” [1]

Arra hív, hogy „bújjunk bele a másik bőrébe”, mert ez a hiteles szeretet konkrét kifejeződése. Talán az anyai szeretet a legjobb példa arra, hogyan lehet megélni ezt az igét: az édesanya ítéletek és előítéletek nélkül tud osztozni gyermekének örömében, vagy együtt sírni vele, ha szenved.

„Azokkal, akik örülnek, örüljetek, s a sírókkal sírjatok.”

Van egy titka annak, hogy ilyen mértékben tudjuk megélni a szeretetet, és ne zárkózzunk be saját aggodalmaink, érdekeink, saját világunk korlátai közé: erősítsük meg az egységünket Istennel, Vele, aki a Szeretet forrása. Azt mondják ugyanis, hogy a fa lombkoronája általában annyira terjed ki, amennyire a gyökerei. Velünk is így lesz nap mint nap, minél mélyebbre jutunk az Istennel való egységben, annál inkább vágyunk majd arra, hogy megosszuk a mellettünk lévők örömét, és osztozzunk fájdalmaikban. Megnyílik a szívünk, és egyre inkább képesek leszünk befogadni, amit a mellettünk lévő testvérünk megtapasztal az élet jelen pillanatában. A testvér iránti szeretet pedig segíteni fog, hogy egyre bensőségesebb kapcsolatba kerüljünk Istennel.

Ha így élünk, változást fogunk átélni magunk körül, kezdve a családi kapcsolatokon, az iskolában, a munkahelyen, a közösségben, és hálával tapasztaljuk majd, hogy az őszinte és ingyenes szeretet előbb vagy utóbb visszatér és kölcsönössé válik.

Ez volt a tapasztalata egy keresztény és egy muszlim családnak is, akik megosztották életük nehéz és reményteljes pillanatait is. A muszlim apuka, Ben súlyos beteg lett. A felesége, Basma és két gyermekük mellett Tatiana és Paolo is a végsőkig együtt voltak vele a kórházban. Basma a férje halála miatt végtelen fájdalommal, de mégis képes volt arra, hogy keresztény barátaihoz hasonlóan egy másik súlyos betegért imádkozzon Mekka felé fordított szőnyegén. „A legnagyobb öröm számomra – mondta –, hogy egyetlen test tagjai vagyunk, és mindannyiunk számára a másik java a fontos.”

 


[1]                C. Lubich, A kölcsönös szeretet: az egység lelkiségének központi magva, ortodoxok találkozóján elhangzott beszéde, Castel Gandolfóban, 1989. március 30., 4. o

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Az élet IGÉJE2019 októberŐrizd meg a rád bízott kincset Szentlélek erejével

Napi Ima6 imádkozás /layout/img/logo.png

Okt
01
Az élet IGÉJE 2019 október Őrizd meg a rád bízott kincset Szentlélek erejével

„Őrizd meg a rád bízott kincset a Szentlélek erejével, aki bennünk lakik.” (2Tim 1,14)

Pál apostol írja ezt Timóteusnak, a „hitben igaz fiának”[1], akivel együtt evangelizált, és akire rábízta az efezusi közösséget.

Pál érzi, hogy közeleg a halála, ezért bátorítja őt komoly vezetői feladatában. Timóteus ugyanis egy „kincset” kapott, a keresztény hit összegzését, úgy, ahogy az apostolok továbbadták, és az ő felelőssége, hogy maga is hűségesen adja tovább a következő generációknak.

Pál számára ez azt jelenti, hogy óvja és ragyogtassa föl a kapott ajándékot, még az életét is legyen kész odaadni, hogy terjessze az evangélium örömhírét.

 

„Őrizd meg a rád bízott kincset a Szentlélek erejével, aki bennünk lakik.

Pál és Timóteus megkapták a Szentlélek fényét, ez a biztosítéka fontos feladatuknak, pásztorként és az evangélium hirdetőiként. Az ő és utódaik tanúságtétele által érkezett el hozzánk is az evangélium örömhíre.

Ehhez hasonlóan minden kereszténynek küldetése van saját környezetében a társadalomban és a vallási közösségben egyaránt, hogy építse a család egységét, nevelje a fiatalokat, elköteleződjön a politikában vagy a munkában, törődjön az elesettekkel, a megélt evangélium fényével világítsa meg a kultúrát és a művészetet, és Istennek szentelje az életét a testvérek szolgálatában.

Ferenc pápa még azt is mondja a fiataloknak: „[…] minden embernek küldetése van […]”[2]. 2019 októberére a Katolikus Egyház „rendkívüli missziós hónapot” hirdetett. Ez számunkra is lehetőséget kínál, hogy újra tudatosan törekedjünk tanúságot tenni a hitünkről. Szívünket az evangéliumi szeretet nyissa tágasra, ami befogadásra, találkozásra és párbeszédre vezet.[3]

 

„Őrizd meg a rád bízott kincset a Szentlélek erejével, aki bennünk lakik.

Minden keresztény a Szentlélek „temploma”, ez lehetővé teszi, hogy fölfedezze és megőrizze a rábízott „kincseket”, sőt gyarapítsa és mások szolgálatába állítsa. A legfőbb „kincs” az Úr Jézusba vetett hitünk. Nekünk, keresztényeknek föl kell indítanunk és táplálnunk ezt a hitet az imádságban, hogy aztán tanúságot téve a szeretetről tovább tudjuk adni.

Egy nemrég felszentelt pap meséli: „Rám bízták a híveket egy hatalmas plébánián az egyik brazil nagyvárosban. Szociális szempontból nagyon nehéz környezet ez, ahol az emberek nincsenek igazán tisztában a vallási hovatartozásukkal. Ugyanúgy részt vesznek a szentmisén, mint az ősi szertartásokon. Tudom, felelős vagyok azért, hogy evangéliumi hűséggel adjam tovább a keresztény hitet, de azt is szeretném, hogy mindenki érezze, befogadják a plébánián. Azért, hogy érezzék, becsüljük a hagyományaikat, úgy gondoltam, hogy az ősi hangszerek zenéjével tehetnék ünnepélyesebbé a szentmisét. Nagy odafigyelést kíván az a munka, de mindenki örömére szolgál, mert nem osztja meg a közösséget, hanem a nekünk örömet adó Isten hitében egyesít.”

 

„Őrizd meg a rád bízott kincset a Szentlélek erejével, aki bennünk lakik.

Egy másik mérhetetlen kincs, amit Jézustól kapunk, az igéje: Isten Igéje.

„Ilyen hatalmas ajándék nagy felelősséget ró ránk. […] Isten azért adta nekünk Igéjét, hogy gyümölcsöztessük. Életünkben, a világban végzett munkánkban látni akarja megvalósulni azt a mélyreható átalakulást, melyet az Ige képes véghezvinni. […] Hogyan fogjuk tehát élni az e havi Igét? Úgy, hogy szeretjük Isten Igéjét, igyekszünk minél jobban megismerni, de főleg úgy, hogy egyre nagylelkűbben éljük meg, azért, hogy valóban lelki életünk alapvető táplálékává, mesterévé, lelkiismeretünk irányítójává, minden döntésünk, minden tevékenységünk szilárd alapjává váljon. […] Az emberek lelkiismeretében nagy a zűrzavar, az összevisszaság; minden viszonylagossá és homályossá válik. Ha éljük Isten Igéjét, nemcsak védettek leszünk ezzel a súlyos veszéllyel szemben, hanem Jézus sokatmondó szavai szerint (vö. Mt 5,15-16) égő lámpásokká válunk, melyek fénye másokat is segíteni fog a tájékozódásban és abban, hogy visszataláljanak a helyes útra.” [4]

 

Letizia Magri


[1]   1Tim 1,2

[2]    vö. Ferenc pápa üzenete a 2018. évi missziós világnapra

[3]    Bővebb információkért lásd: www.october2019.va

[4]    C. Lubich, Az élet igéje 1991. október, in Új Város, 1991/10

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Az élet IGÉJE2019 szeptemberVigasztaljátok és bátorítsátok egymást

Napi Ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
01
Az élet IGÉJE 2019 szeptember Vigasztaljátok és bátorítsátok egymást

„Vigasztaljátok és bátorítsátok egymást.” (1Tessz 5,11)

Pál apostol az általa alapított tesszalonikai keresztény közösségnek ír. Nem térhet már vissza hozzájuk, mert el kellett menekülnie onnan az üldöztetések miatt. Levelei által azonban továbbra is szeretettel kíséri őket, dicséri kitartásukat és állhatatosságukat a hitben, hogy példás tanúságtevők lettek.

Pál ismeri legmélyebb és életbe vágó kérdéseiket: mi vár minket a halál után? Ha az Úr hamarosan visszatér, hogyan készüljünk végső eljövetelére?

Pál nem ír elő szabályokat, hanem újra megvallja hitét: Jézus életét adta az egész emberiségért, és feltámadása által mindenki számára megnyitotta az utat az Életre.

Azt tanácsolja, hogy az evangélium megélésével készüljünk a mindennapokban Jézus visszatérésére, végezzük becsülettel a munkánkat és építsük a testvéri közösséget:

 

„Vigasztaljátok és bátorítsátok egymást.”

Pál maga is megtapasztalta, hogy az evangélium által kivirágzik a jóság, amit Isten az emberek szívébe ültetett.

A reménység magja ez, mely nap mint nap fejlődik az Isten szeretetével való személyes találkozásban, és kivirágzik a kölcsönös szeretet által. Arra késztet, hogy legyőzzük az önzés és a közömbösség rossz magját, amely elszigetel és összetűzéshez vezet, inkább hordozzuk egymás terheit, és bátorítsuk egymást.

Ez nagyon egyszerű ige, amelyet mindannyian értünk és gyakorlatra tudunk váltani, de gyökeresen megváltoztathatja a személyes és társas kapcsolatainkat is.

Értékes tanács, amely segít fölfedezni a testvériség alapvető igazságát, mely sok kultúra gyökerében megtalálható. A bantu filozófia, az ubuntu ezt így fejezi ki: „Amik együtt vagyunk, annak köszönhetően vagyok olyan, amilyen vagyok.”

Dél-Afrikában ez jellemezte a kiemelkedő metodista vezető, Nelson Mandela politikai tevékenységét. Azt mondta: „Az ubuntu nem azt jelenti, hogy ne gondoljunk magunkra, hanem inkább azt, hogy tegyük föl a kérdést: „Akarom-e segíteni a körülöttem élő közösséget?”[1] Mandela kitartó és bátor hozzáállása történelmi fordulatot hozott a hazájában, és nagy előrelépést a társadalomban.

 

„Vigasztaljátok és bátorítsátok egymást.”

Hogyan éljük ezt az igét?

Ez az ige túlcsorduló szeretetet kér tőlünk. Olyan szeretetet, mely túllép a középszerűségen, és át tudja törni rejtett önzésünk falait. Ha végiggondoljuk a szeretet különböző vonásait (tolerancia, megértés, kölcsönös elfogadás, türelem, szolgálatkészség, irgalom a felebarátaink valós vagy vélt hiányosságai iránt, a javak megosztása, stb.), fel fogjuk fedezni, milyen sok alkalom nyílik ezek megélésére.

Ha közösségünkben a kölcsönös szeretet légköre uralkodik majd, akkor biztos, hogy sugározni fogja melegét mindenki felé. Így azok is, akik még nem ismerik a keresztény életet, tapasztalni fogják vonzását. Szinte észrevétlenül ragadja őket magával ez a légkör, s érzik, hogy ugyanannak a családnak a tagjai.”[2]

 

„Vigasztaljátok és bátorítsátok egymást.”

Ilyen szellemben alakult Palermóban egy csoport különböző egészségügyi szakemberekből, akik a város szegényeinek rendelkezésére állnak. Így mesélnek: „Különböző keresztény felekezetekhez tartozunk, és az evangélium arra késztet bennünket, hogy mindenkiben a testvért lássuk, különösen azokban a betegekben, akik nem tudnak kellően gondoskodni magukról. Az ellátottaink között nagyon súlyos betegek is vannak, és játék vagy internet függőségben szenvedő emberek is. A már működő létesítményekben ajánljuk fel a szolgálatunkat, és erősítjük a helyi rendelőket. Egymás tájékoztatására egy WhatsApp és egy Facebook csoportot, valamint egy levelezőlistát használunk.

Bár csoportunk nemrég született, nagyon tevékeny, főleg a bevándorlók, a városunkba érkezett ghánai adventista csoport körében. Népes, életvidám emberek, és nagy öröm számunkra, hogy mint egyetlen Atya gyermekei, testvérként segíthetjük egymást.”

 

Letizia Magri


[1]                "Experience Ubuntu”, Tim Modise interjúja, 2006. május 24. Forrás: https://le-citazioni.it/autori/nelson-mandela/

[2]                C. Lubich, Az élet igéje, 1994. november, Új Város, 1994/11

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Az élet IGÉJE2019. augusztusAhol a kincsetek, ott a szívetek is

Napi Ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

Aug
01
Az élet IGÉJE 2019. augusztus Ahol a kincsetek, ott a szívetek is

„Ahol a kincsetek, ott a szívetek is.” (Lk 12,34)

A „szívünk” lényünk legmélyebb, legrejtettebb, legélőbb része. Vajon mi a „kincsünk”, amiért minden mást képesek lennénk háttérbe szorítani? A nyugati fogyasztói társadalmakban minden arra késztet, hogy anyagi javakat halmozzunk fel, saját szükségleteinkre figyeljünk, és a jólét, valamint az egyéni érvényesülés címén ne vegyük észre mások szükségleteit. Pedig már Lukács evangélista is a mindenkori embernek egyetemes és meghatározó tanításként idézte Jézusnak e szavait, jóllehet egész más kulturális környezetben.

Lukács evangéliuma erőteljesen hangsúlyozza, hogy Jézus tanítványaira jellemző mély és végleges döntésre van szükség: Isten, az Atya az igazi Kincs. Jézus példájára teljesen neki kell elfoglalnia a keresztény ember szívét. Ezzel a kizárólagos választással együtt bizalommal ráhagyatkozunk szeretetére, és így valóban „gazdagok” vagyunk, mert Isten gyermekei, az ő Országának örökösei lettünk.

Megengedjük-e, hogy az anyagiak vegyenek birtokba bennünket vagy valóban mi birtokoljuk őket? Az anyagi gazdagság ugyanis eluralhatja a „szívünket”, és egyre növekvő sóvárgást, valóságos függőséget idéz elő, hogy még többet birtokoljunk. Az evangéliumi szakasz viszont alamizsna adására buzdít, amelyre a szívünket felszabadító irgalmasság késztet, mely megnyit a testvéri egyenlőségre. A keresztények személyesen és a hívők közösségével együtt is megtapasztalhatják az igazi szabadságot azáltal, hogy megosztják a rászorulókkal anyagi és lelki javaikat. Ez a keresztény életstílus tanúsítja az Atyába vetett bizalmat, és megalapozza a szeretet civilizációját.

 

„Ahol a kincsetek, ott a szívetek is.” 

Chiara Lubich világosan elmagyarázza, hogyan szabadulhatunk meg a birtoklás rabszolgaságából. „Miért olyan fontos Jézus számára a függetlenség az anyagiaktól, hogy követésének elengedhetetlen feltételévé teszi? Azért, mert létünk legfőbb java, az igazi kincs Ő maga! […] Jézus azt akarja, hogy szabadok legyünk, hogy lelkünk mentes legyen minden ragaszkodástól és aggódástól, hogy így valóban Őt szerethessük teljes szívünkből, elménkből és erőnkből. […] Jézus a felebarátaink javára is kéri tőlünk a lemondást a dolgainkról. Azt akarja ugyanis, hogy nyíljunk ki mások felé […]. A »lemondás« legegyszerűbb módja az »adás«.

Adjuk Istennek azt, hogy szeretjük Őt! […] Mutassuk meg neki szeretetünket úgy, hogy szeretjük testvéreinket, ezért készek vagyunk mindent kockáztatni értük! Még ha nem is észleljük, sok megosztható kincsünk van. Adhatjuk szívünk szeretetét, lehetünk leplezetlenül kedvesek, nyújthatjuk örömünket, felajánlhatjuk az időnket és imáinkat, közösbe tehetjük belső gazdagságunkat, vagy esetleg a holminkat: könyvet, ruhát, járművet, pénzt. […] Amikor adunk, ne gondolkozzunk sokat azon, hogy »erre még szükségem lehet«! […] Valóban, bármire lehet szükségünk. Ezekkel a gondolatokkal együtt viszont sokféle ragaszkodás is a szívünkbe fészkeli magát, és mindig új igények ébrednek bennünk. Ne hagyjuk ezt, próbáljunk meg csak annyit birtokolni, amennyi valóban szükséges! Vigyázzunk, hogy ne veszítsük el Jézust egy félretett összeg, vagy bármi más nélkülözhető miatt!”[1]

Marisa és Agostino harmincnégy éve házasok, ők mesélik: „Nyolc évig dagadó vitorlákkal haladtunk, a házunk, a munkánk pont úgy alakult, ahogy szerettük volna. Épp ekkor jött egy lehetőség, hogy Olaszországból Dél-Amerikába költözzünk, és ott egy fiatal keresztény közösség segítségére legyünk. Az ismeretlen jövőtől való félelem és a minket őrültnek tartó emberek véleménye ellenére az ezer hang közül egy mégis felerősödött bennünk, és békét adott. Jézus hangja volt: „Jöjj, kövess!” És megtettük. A megszokottól teljesen eltérő környezetbe kerültünk. Sok minden hiányzott, de éreztük, hogy helyette megkapjuk az emberekkel való kapcsolat gazdagságát. Erősen megtapasztaltuk a Gondviselést is. Egyik estére egy ünnepséget szerveztünk, és minden családnak vinnie kellett valami jellegzetes ételt. Mi épp akkor jöttünk vissza Olaszországból egy jókora parmezánsajttal. Hezitáltunk, mert szerettük volna megosztani a többi családdal, de akkor hamar elfogy. Végül Jézus mondatára gondoltunk: „Adjatok, és akkor ti is kaptok.” (Lk 6,38) Egymásra néztünk és azt mondtuk: elhagytuk a hazánkat, a munkát, a rokonokat, és most egy darab sajthoz ragaszkodunk? Levágtunk egy jó adagot és elvittük magunkkal. Két nap múlva becsöngetett hozzánk egy ismeretlen turista, egy barátunk barátja, és egy csomagot hozott tőlük. Kibontottuk, és egy nagy parmezán volt benne. Teljesült Jézus ígérete: »Jó, tömött, megrázott, túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe.«”

Letizia Magri


[1] Ch. Lubich, Az élet igéje 2004. szeptember

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Az életIGÉJE2019. július

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Júl
01
Az élet IGÉJE 2019. július

„Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok.” (Mt 10,8)

Máté evangéliumában Jézus ezt kéri a „küldötteitől”. Ő személyesen találkozott az eltévelyedett és szenvedő emberiséggel. Megesett rajta a szíve, ezért akarja megsokszorozni az apostolok által az üdvösség művét, a gyógyítást, a szabadítást. Ők Jézus köré gyűlve hallgatták szavait és küldetést kaptak, célt nyert az életük. Elindultak, hogy tanúságot tegyenek Isten szeretetéről mindenkinek.

Vajon mit kaptak ők „ingyen”, amit viszonozniuk kellene? Az apostolok Jézus szavai, cselekedetei, döntései és egész élete által megtapasztalták Isten irgalmát. Gyöngeségeik és korlátaik ellenére megkapták a szeretet, a kölcsönös befogadás új törvényét, végül pedig azt az ajándékot, amelyet Isten minden embernek nyújt: saját magát, közelségét a mindennapok útján, és fényét a döntéseikben. Ez mérhetetlen nagy, viszonozhatatlan kincs, valóban „ingyen” kaptuk. Azért kapták az apostolok és a keresztények, hogy ők is közvetítsék ezeket az ajándékokat azoknak, akikkel találkoznak.

„Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok.”

Így írt erről Chiara Lubich 2006 októberében: „Jézus az egész evangéliumban arra szólít fel minket, hogy adjunk. Adjunk a szegényeknek, a kölcsönt kérőknek, enni az éhezőknek, még a köntösünket is. Viszonzást nem várva adjunk… Ő maga elsőként adott: egészséget a betegeknek, bocsánatot a bűnösöknek, életet mindannyiunknak. Az ösztönös, önző harácsolást Jézus a nagylelkűséggel, a saját igényeink elsőbbségét a másokra figyeléssel állítja szembe. A birtoklás kultúrájával szemben az adás kultúráját hangsúlyozza. […]

Az e havi életige segít felfedezni minden cselekedetünk értékét, a házimunkától a kerti- vagy a műhelymunkáig, a hivatali ügyintézéstől az iskolai teendőkig, a társadalmi, köz- és vallási felelősség vállalásáig. Minden figyelmes és segítőkész szolgálattá válhat. A szeretet új szemével találékonyan és nagylelkűen siethetünk mások szükségletei elé. Az ajándékok pedig körbejárnak, mert a szeretet szeretetet szül. Az öröm megsokszorozódik, mert »nagyobb boldogság adni, mint kapni.«” (ApCsel 20,35)

Vergence, egy kongói kislány meséli: „Éhesen mentem iskolába a barátnőmmel. Az úton találkoztam a bácsikámmal, aki adott pénzt zsömlére, de aztán megláttam egy nagyon szegény embert. Rögtön neki akartam adni a pénzt, de a barátnőm szerint gondoskodnom kell magamról. Arra gondoltam, hogy én másnap kapok enni, de vajon a szegény kap-e? Így odaadtam neki a zsömlére szánt pénzt, és nagy örömet éreztem a szívemben.”

„Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok.”

Jézus és az evangélium logikája szerint mindig azért kapunk, hogy megosszuk, soha nem azért, hogy magunknak felhalmozzuk. Ez minket is a felismerésre hív: erőt, tehetséget, képességeket, anyagi javakat kaptunk, és használjuk mások szolgálatára.

Luigino Bruni közgazdász szerint „az ingyenesség […] bármely tettünkre vonatkozhat. Ez nem „nem kerül semmibe”, épp ellenkezőleg. Az ingyenességnek nem nulla az értéke: végtelen nagy kincs, amelyre csak újabb ingyenességgel válaszolhatunk.” Az ingyenesség túlmutat a piaci, a fogyasztói és önző logikán, és megnyit a megosztás, a társas és testvéri kapcsolatok, az adás kultúrájára. A tapasztalat szerint az érdek nélküli szeretet igazi provokáció pozitív és meglepő következményekkel, mely tűzvészként terjed tova a társadalomban. Így történt ez a Fülöp-szigeteken is 1983 óta.

Akkor nagyon nehéz politikai-társadalmi viszonyok uralkodtak az országban. Egy csapat fiatal viszont megpróbált eredeti módon pozitív változást elérni: kinyitották a ruhásszekrényüket, és elővették a felesleget. Eladták a használtruha piacon, és az árából, szinte a semmiből, elindították a Bukas Palad („nyitott kéz”) nevű szociális központot. Ez az ige vezérelte őket, lett a mottójuk: »Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok.« (Mt 10,8) A kezdeményezéshez orvosok is csatlakoztak felajánlva szaktudásukat, és sokan mások is megnyitották szívüket és otthonukat.

Így született és fejlődött ez a széleskörű társadalmi kezdeményezés a legszegényebbek javára, mely ma is működik az ország számos városában. Legnagyobb eredménye, hogy idővel maga a célcsoport vált saját felemelkedésének főszereplőjévé. Rátaláltak emberi méltóságukra. Tiszteletteljes, szolidáris kapcsolatokat építenek, példájukkal és odaadásukkal sokakat segítenek kiemelkedni a szegénységből és felelősséget vállalni egy újfajta együttélésben saját maguk, családjuk, lakóhelyük és közösségeik, valamint az egész világ javára.

Letizia Magri

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Promoted products

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."