Dr. Benyik GyörgyIGÉZŐKÉvközi 27. vasárnap

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Okt
03

Hab 1,2–3.2,2–4 „Az igaz élni fog hűségéért”

Meddig kell még Uram, segítségért folyamodnom anélkül, hogy meghallgatnál? Hozzád kiáltanom: „Erőszak!”, anélkül, hogy megszabadítanál? Miért feded fel előttem a gonoszságot, és mutatod meg a nyomorúságot? Csupa fosztogatást, csupa rablást látok magam előtt; a vádaskodás és civakodás egyre fokozódik… Az Úr meg is szólalt és ezt mondta: „Írd le a látomást, vésd fel táblára, hogy könnyen olvasható legyen. Mert ez a látomás a maga idejében beteljesedik s nem hiúsul meg; ha késik, csak várj, biztosan bekövetkezik, tévedhetetlenül. Akinek nem igaz a lelke, az elbukik, de az igaz élni fog hűségéért.”

Habakuk próféta Kr. e. VII. század második felében élt. Jeremiásnak és más kisebb prófétáknak a kortársa. Elképzelhető, hogy a jeruzsálemi templom egyik hivatalnoka volt. Kr. e. 625 és 612 között keletkezett látomásaiból valaki egy kisebb gyűjteményt állított össze, amely fennmaradt az Ószövetség kánoni szövegében a kispróféták között. Izrael bűneiről szólva az előkelők harácsolásairól írt. Számos látomásról olvashatunk könyvében. Az egyikben Asszíria bukásáról ír, amelyről azt állítja, hogy vesztébe rohan. Könyvének harmadik fejezete zsoltár, azon belül is a panaszdal műfajába tartozik, amely Jahve megjelenésétől várja a nép szabadulását. Költői nyelve igen lendületes, képei sokszor egymásra torlódnak. Nem világos, hogy valóságos próféta volt, vagy valakik ismeretlen prófétai könyvek töredékeit gyűjtötték-e össze a neve alatt. Az kizárt, hogy ismeretlen redaktorok a liturgikus könyvek töredékeit gyűjtötték egybe egyetlen könyvbe. Az utókor roppant tiszteletének jele, hogy szövege a holt-tengeri tekercsek közt is megtalálható. A zsidó hagyományban Sammaj és Hillél megoszlott a tiszteletét illetően. Dániel könyvének apokrif toldalékából, a Bél és a Sárkány története tartozik ide, amelyet Pál apostol is idéz (Róm 1,17): „Az igaz a hitében marad életben”. Alakját az ószláv irodalom igen kedvelte. Tertullianus idézi Marcion ellen írott művében (4,18), Alexandriai Kelemen pedig idézi az igaz a hitből élő (Hab 2,4) sorokat. A szöveg az igaz ember benső gyötrelméről szól, aki egyrészt amiatt gyötrődik, mert meglátta a gonoszságot, másrészt képtelen ellene tenni, ezzel az ismerettel kell együtt élnie. A jelen szöveg első része felfogható perbeszédnek is, amelyben sajátos, keserű tapasztalatai miatt a próféta 148 Istennel vitatkozik, mivel ennek a tapasztalatnak nem látja sem az értelmét, sem a célját. Nem világos, hogy milyen látomást lát a próféta. A látomás feljegyzésének a célja, hogy igazolni lehessen, a próféta bizonyos eseményeket előre látott. A szöveg környezetében a kapzsiság, a kizsákmányolás és a bálványimádás lesz a prófétai feddés tárgyai. A próféta feltárja lelkének küzdelmét és érzéseit, amelynek legfőbb jellemzői az igazság utáni vágy és a gonoszság elleni tiltakozás. A próféta ebben ez esetben is az erkölcsi felháborodás képviselője. Az a személy, aki a tapasztalt társadalmi, erkölcsi romlást először is saját lelkében szenvedi meg. Gyakori kérdése a „miért?”, amely többértelmű. A Bibliában a „miért” 457-szer szerepel, és sokkal többször az Ószövetségben, mint az Újszövetségben. Habakuk könyvében igen sajátos összefüggésben fordul elő: „Miért feded fel előttem a gonoszságot, és mutatod meg a nyomorúságot?” (1,3). Az eszköztelen próféta boldogabbnak érezné magát, ha nem is látná a gonoszságot, és nem kellene vele együtt élnie. „Miért tekintesz hát e hitszegőkre, miért hallgatsz, amikor a gonosz elnyeli a nála igazabbat?” (1,13). Ezek nagy etikai kérdések. Miért is engedi Isten a gonoszok sikerét, és miért engedi legyőzni az igazat. Ez lesz a bölcsességi irodalom nagy kérdése. Az igazság vagy az igaz ember önmagában nem erősebb és nem érzi Isten támogatását. Igen nagy kérdés, hogy Isten miért is visel véres háborúkat: „…a megmaradt népek téged fosztanak ki; amiért embervért ontottál, kifosztottad a földet, a várost és minden lakóját” (2,8). A próféta nem érti a bálványimádást sem, mi lehet annak mozgatója, és miért tartják sokan hatékony isteni segítőnek: „Mire jó a bálvány, alkotója miért faragta?” (2,18). Ezek a szinte megválaszolhatatlan miértek lényegesen különböznek Jézus miértjeitől: „Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magadéban a gerendát sem veszed észre?” (Mt 7,3) – ahol az ember morális érzékének következetlenségre kérdez rá Jézus. „Miért mentetek ki? Prófétát látni. Igen, mondom nektek, prófétánál is nagyobbat” (Mt 11,9) – ezek a kérdések olyan érthetetlen emberi magatartásról szólnak, amelyek a furcsa kíváncsiságra utalva felfedik a prófécia vonzerejét. Jézusnak van két miértje, amelyet nem hagyják nyugodni a gondolkodókat. Az első miértet Júdásnak teszi fel: „Barátom, miért jöttél?” (Mt 26,50). Itt az áruló érthetetlen magatartására kérdez rá a Mester. De Jézus legkülönösebb miértje – ugyanúgy, mint a prófétáé – nem emberhez, hanem az Atyához szóló kérdés: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46). Ezt a kérdést minden Istentől, embertől magára maradott ember felteszi. A legkülönösebb, hogy az Isten helyett maga a szenvedő hívő adja meg a választ erre a megélt hitben vagy az Isten ellen forduló hitetlen a szenvedés sugallta átkokban.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Imák ebben a kategóriában

Dr. Benyik GyörgyIGÉZŐKAdvent 3. vasárnapja

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Dec
12

Szof 3,14–18a Veled van az Úr!

Dalolj, Sion leánya, zengj éneket, Izrael! Örülj és ujjongj egész szívedből Jeruzsálem leánya! Nem hajtja végre rajtad az ítéletet az Úr, elűzte ellenségedet, Izraelnek az Úr a királya, ne félj többé semmi rossztól! Azon a napon így szólnak majd Jeruzsálemhez: Ne félj, Sion! Ne lankadjon kezed! Veled van az Úr, a te Istened, az erős Szabadító! Örül majd neked nagy örömmel, újjáéleszt szeretetével, örül majd neked ujjongó örömmel, mintha ünnepet ülne.

Szofoniás próféta a könyvének szövege szerint (1,1) Jozija, a vallási reformot végrehajtott király (Kr. e. 640–609) idején élt Jeruzsálemben. A kánonban Habakuk és Aggeus próféta között találhatjuk, a kispróféták sorában. A próféta feltehetően a reform előtt élt, mert könyvében ezért a reformért könyörög. Gyakorta utal az Úr napjára, amely sötét és haragvó nap. Visszatérő kijelentése, amely a próféciáit bevezeti a következő: „Így szól az Úr!” A könyv eleje az Istentől vezérelt pusztításokról beszél, de a 3. fejezettől az örvendetes újjáépítés lesz a könyv témája. Feltehetően ezek a tragikus szövegek nemcsak Joel (2,2) prófétára hatottak, hanem Márk és Máté végítéletről szóló jövendöléseire (Mt 27,45; Mk 15,33) is. Isten világ végi egyetemes ítéletének szövegeit inspirálták (Mk 5,3). Nagy hatást gyakoroltak Órigenészre, a II. századi afrikai apologétákra: Arnobiusra és Lactanciusra is. Ezek az Isten ítéletéről szóló szövegek ihlették Celanói Tamás (1255) ferences „Dies Irae…” kezdetű himnuszát is, amely a végítélet képét vetíti elénk, valamint Liszt Ferenc Haláltánc című zongoradarabját, amely a kozmikus pusztulás zenei megjelenítése. A zenében számos Rekviemben dolgozták fel, különösen a „Libera nos” tételeket ihlették Szofoniás tragikus szövegei. Luther pedig a Szof 2,3-at szívesen használta a megtérésre való felszólításra. Ennek ellenére a könyv második részében az örvendező szövegek jutnak túlsúlyba, amelyek közül talán a Jeruzsálem megmeneküléséről szóló örvendező himnusz (3,9–20) a legszebb. A próféta szerint a megtért nemzetnek dicsőséges jövőt, a megtért Jeruzsálemnek eszkatológikus örvendezést hoz a szabadító megváltó. A „Sion leánya” (14.v.) 22 kifejezés a megtért Izraelnek a szinonimája. Ez az ének szerkezetében és hangvételében hasonlít a Jahve intronizációs zsoltáraihoz (97. és 99.). Az öröm igazi oka az, hogy Jahve újra népe között van. A próféta átéli Isten közelségét, és ezt az örömet adja tovább, hasonlóan a zsoltároshoz. Isten közelségének öröme egészen speciális érzés, nem hasonlítható semmilyen más örömhöz. Ezt csak az igazán mély hívők tudják átélni. Ez az öröm akkor is megjelenik a hívő ember életében, ha a külső körülményei talán tragikusak. Ezt az ellentétet fogalmazza meg Keresztes Szent János az örvendező lélek énekében: „És szépségéhez nincs hasonló semmi, az ég és föld szokott belőle inni, bár éjszaka van.” Ez az isteni remény öröme készítette fel a prófétákat, hogy erősek legyenek a Messiás várásában. Az ünnepek kapcsán a karácsonyra készülő hívő embert a remény ellenére is megjelenő reménykedő öröm tölti el. Érkezik a megváltó, érkezik a szeretet Istene. Ez a karácsonyi készülődés varázsa. Az ünnep miatt vágyunk arra, hogy az ember és az Isten szeretet örömét, valójában a szeretet tiszta örömét átéljük. Ez az érzés ihlette Szent Ambrus himnuszát, a Deus Creator omnium (Isten világot alkotó) címűt, amelyben szintén a sötét szorongás és az öröm ellentéte fogalmazódik meg. „Hogy amikor az éj sötét elfátyolozza a napot, hitünk ne érjen éjszakát, s minden ködön ragyogjon át.“ A keresztényeknek ez a konfliktusok idején is megnyilvánuló öröme, a hit öröme a legerősebb misszionáló tényező. Erre nem képes a testi ember, a fogyasztásra berendezkedett emberek pedig nem is ismerik ezt az örömet. Csak a mélyen hívő, lélekben megtisztult és Istenben élő emberek. Ezért csak az ő ünnepük az advent után a karácsony.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik GyörgyIGÉZŐKAdvent 2. vasárnapja

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Dec
05

Bár 5,1–9 „Nézd, mint gyűlnek egybe fi aid”

Jeruzsálem, vesd le a gyász s az ínség ruháját, s öltsd magadra mindörökre Isten dicsőségének szépségét! Öltsd fel Isten igazságának köntösét, s tedd fejedre az örök dicsőség koronáját, mert az Isten ismertté teszi fényességedet mindenütt az ég alatt. Isten ezt a nevet adja neked örökre: „Igazságosság békéje” és „Jámborság dicsősége”. Kelj föl, Jeruzsálem, állj a magaslatra, és tekints keletre! Nézd, mint gyűlnek egybe fiaid, napkelettől napnyugatig a Szentnek szavára, és ujjonganak, mert Isten megemlékezett róluk. Gyalog távoztak, ellenség hajtotta őket, de Isten vezeti vissza, s úgy hozza őket, mint királyi sarjakat. Isten parancsot adott, hogy hordják el mind a magas hegyeket s az örök halmokat, a völgyeket meg töltsék fel, hogy sík legyen a föld, és Izrael biztosan haladhasson Isten dicsősége alatt. Az erdők és az illatos fák Isten parancsára mind árnyékot nyújtanak Izraelnek. Isten vezeti majd Izraelt örömben, dicsőségének fényében, s kíséretül adja nekik irgalmát és igazságosságát.

Több önálló prófétai szöveget gyűjtöttek össze egy könyvben Báruk próféta neve alatt, aki Jeremiás próféta titkára volt. A közös bennük az, hogy utalnak Jeruzsálem 587-ben történt elestére. Ez az egyik legrövidebb prófétai könyv, amely máshol található a Biblia héber és máshol a görög szövegében. Jeromos csak a görög szöveget ismerte, és azt fordította latinra. Báruk próféta Jeruzsálem városának vigasztalójaként lép fel. A könyvre négy utalás fedezhető fel az Újszövetségben (Lk 13,29; Bár 4,37; Jn 3,13; Bár 3,29; 1Kor 10,20; Bár 4,7; Jn 1,4; Bár 3,38). A keresztény ős-atyák, főleg Jeremiás miatt, az átlagosnál is nagyobb figyelmet fordítottak rá. Theodoretus és Olimpidorus kommentálja a könyvet, a legrégibb idézetet pedig Ireneusnál találhatjuk (Adv. Haer.5.35.1–2), amely Jeruzsálemet az új világ vallási fővárosaként írja le. Különösen sokat idézték ezt a szerzőt a IV. századi vitairodalomban is. A jelen szöveg vigasztaló ének, amelyet a próféta Jeruzsálemnek címez, és hasonlóan a Jelenések könyve szövegeihez, egy győzedelmes bevonulásra hívja fel a figyelmet. Mindezt akkor teszi, amikor Jeruzsálem megalázott volt úgy, ahogyan a Siralmak könyvében olvashatjuk. Ekkor vizionálja, hogy ez a város majd egykor a hívek fővárosa lesz. 20 Arra a képzeletbeli eseményre koncentrál a próféta, amely később meg is történt, miszerint az elhagyott Jeruzsálembe visszatérnek a lakosok. Ez a gondolat némileg rokon Iz 51,17-tel, ahol a szöveg szerint a megszemélyesített Jeruzsálemet, de nyilván inkább annak csüggedt lakosait akarja felrázni e vigasztaló énekkel. A könyvben meglepő hangulati ellentét található a Jeruzsálemből távozó lakosok, akik gyalog mentek el (6.v.) az ellenség hajtásával, valamint a szent városba visszatérő új lakosok hangulata között, akiket most Isten vezet vissza Jeruzsálembe, amint azt a prófétai látomás jelzi. A szöveg eredeti történeti szituációja szerint a diaszpórában és a fogságban lévő nép vigasztalására született mint Jeremiás próféta könyvének függeléke. A szöveg azért került bele a görög kánonba, és a keresztények is azért fogadták el mint Jeremiás könyvének kiegészítését, mert a vigasztalás gondolatát ragadták meg belőle. Ezt a könyvet a már említett Jeremiás és a Deutero-Izajás próféta szövegeinek összefüggésében értelmezték. A szöveg jól használható a vallási és nemzeti katasztrófát átélt emberek vigasztalására. A 7. versben a hegyek lehordása és a völgyek feltöltése allegorikusan értendő. Nem a természet átalakítására vonatkozik, hanem az emberek és a népek között tornyosuló hegynyi problémák, a hívők és hitetlenek között húzódó szakadékok Isten általi feltöltését érthetjük rajta. Az üdvösség történetében a zsidó nép számtalanszor, az egyház történetében pedig a keresztények igen sokszor éltek át sötét periódusokat, amelyekben a megalázottság élménye nagyon közeli volt. A kilátástalanság jelentősen meghatározta mindkét vallási közösség életét. Isten történelmet irányító akaratát a hívek sem látták. Feltehetően így volt ez a szöveg keletkezésének idején is, amikor – a prófétát leszámítva –, talán senki sem hitt Isten történelmet irányító hatalmában. A prófétai szöveg fennmaradását feltehetően ez a rendkívüliség garantálta. A fogságból visszatérő zsidók felfedezték azt, hogy a próféta még előrelátóbb volt, mint a nép. Sötét korok és egyéni depresszió idején igazán erőt adó gondolatokat hordoz ez a vigasztaló szöveg.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik GyörgyIGÉZŐKAdvent 1. vasárnapja

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
28

Jer 33,14–16 „Az Úr a mi igazságunk!”

Igen, jönnek napok – mondja az Úr –, amikor majd teljesítem ígéretemet, amelyet Izrael házának és Juda házának tettem: Azokban a napokban és abban az időben igaz sarjat sarjasztok Dávidnak, aki jogot és igazságot teremt az országban. Azokban a napokban megszabadul Juda, és biztonságban él Jeruzsálem. És ez lesz a név, ahogyan a várost hívják: „Az Úr a mi igazságunk!”

Jeremiás zűrzavaros időkben élt és működött, amely Jojakim király (627–626) uralkodásától a babiloni fogságba való hurcolásig tartott, sőt megérte nemcsak a zsidó vallási élet elzüllését, majd rövid felvirágzását, hanem a kultikus vallásosság megszűnését is a fogság miatt. Méltán tekintik őt a zsidók a szenvedő prófétának. Az Ószövetség egyik leghosszabb prófétai könyve szerkesztetlen részletekben maradt ránk, számos tanítványi kiegészítéssel írták tovább. B. Duhm (1911) szerint csak a szöveg 1/5-e származik hitelesen Jeremiástól. Ez talán túlzás, de annyi bizonyos, hogy a könyv héber és görög szövege jelentősen eltér egymástól, nemcsak az egyes szövegek sorrendjében, hanem tartalmában is. Ezek felvetik a betoldások lehetőségét. A jelen szakasz csak a héber szövegben van meg, és a messiási próféciák gyűjteményének egy szép darabja, amely egy késői szerkesztőtől származik, aki Izrael helyett Jeruzsálem nevét illesztette a szövegbe (16.v.). Jeremiás tanítványai nemcsak őrizték és leírták mesterük orákulumait, hanem elmélkedtek is róla, és tovább is írták prófétai mesterük tanítását. Jeremiás tehát a maga korában nem pusztán egy prófétai személy volt, hanem egy vallást megreformálni akaró intézmény, a vallásos zsidóság lelki életét gondozó iskola. Könyvét és írásait a zsidók később is vallási elmélyülésre és a szertartásos vallásosság spiritualizálására használták. Különösen nagy hatást fejtettek ki a messiási próféciái, amelyek nacionalista és spirituális értelemben egyaránt hatottak. Ébren tartották azt a reményt, hogy Isten küldeni fog népének egy szabadítót. Izajás és Jeremiás a keresztények kedvenc lelki olvasmányai voltak. Órigenész (184?–254) homíliái és Jeromos (347–419/420) magyarázatai jelzik, hogy milyen gyakran forgatták a keresztény közösségben ezt a könyvet – elsősorban görög fordításban. A babiloni fogság történelmi 18 katasztrófája miatt a zsidók közül sokan érezték úgy, hogy az Isten igazságtalan velük, és cserbenhagyta népét. Ezekkel szemben érvelt a próféta azzal, hogy Isten, a látszólagos kudarc ellenére teljesíteni fogja ígéreteit. Meg fog születni az ideális Dávid utód, a Messiás. Ennek a legfőbb jellemzője az lesz, hogy „jogot és igazságot teremt az országban” (16.v.), vagyis megváltoztatja az emberek közötti igazságtalan viszonyokat. Ez a változás fogja jelenteni a biztonságot. Ez a változás fogja megújítani az életet minden vonatkozásban. Ezt a változást írja le a próféta azzal a kijelentéssel, amellyel Jeruzsálemnek új, szimbolikus, prófétai nevet ad: „Az Úr a mi igazságunk!” Persze ez nemcsak kitüntetést, hanem feladatot is jelent a város és lakosai számára. Jeruzsálemnek az Úr igazságosságát kell képviselni a földön. Nyilvánvaló, hogy itt a város egyszerre jelent földrajzi nevet, a prófétai igehirdetésben pedig teológiai szimbólummá válik. Ez itt nem egy politikai fővárost jelent, hanem egy olyan vallási centrumot, amelynek célja az emberek és a népek közötti emberi viszonyok újraalkotása. Ezt a szerepét Jeruzsálem a történelem folyamán soha sem töltötte be, de igen sokszor adott alkalmat és helyet olyan vallást megújító kísérletekre, amelyek ebből a városból indultak el. A keresztények számára azért szent város Jeruzsálem, mert Jézus halála és feltámadása után a végső megváltói reform szintén ebből a városból indult. Ennek következménye lett, hogy Jézus tanítványai minden ószövetségi messiási próféciát isteni mesterükre alkalmaztak. Jeremiás jövendölése a keresztények számára Jézusban teljesedett be. Jézus lesz, aki tanítványait világmisszióra küldi. Saját megváltásának hírét, valamint a megváltás munkálásának felelősségét és feladatát is rájuk hagyja. Jeremiás messiási próféciája figyelmeztetés marad a keresztények számára is. Az egyháznak, a keresztény közösségeknek, a keresztény családoknak az igazságosság helyének kell lenni a világban és a társadalomban. Az egyház munkálta ki a népek közötti igazságot, számos esetben megütközve a nacionalizmussal, a különböző társadalmi rétegek egyéni önzéseivel. Állandó harcban áll most is a hatalomgyakorlókkal, akik az igazságot és igazságosságot szeretik a saját szempontjaik szerint értelmezni. Igazi béke igazságosság nélkül, igazi testvériség kölcsönös tisztelet nélkül sem népek, sem vallások között nem teremthető meg. Jeruzsálem ma is akaratlanul szimbóluma a tökéletlen emberiségnek. Amíg a város megosztott, amíg falak választják el az etnikumokat és a vallásokat egymástól, addig Jeruzsálem nem sugallja az isteni igazságosság képét, vagyis nem töltötte be isteni küldetését, csak földrajzi és nem vallási fogalom.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik GyörgyIGÉZŐKKrisztus Király vasárnapja

Napi Ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
21

2Sám 5,1–3 „Legeltesd népemet”

Izraelnek összes törzse elment Dávidhoz Hebronba, és azt mondták: „Nézd, csontod és húsod vagyunk. Már tegnap és tegnapelőtt is, amikor még Saul volt a királyunk, te voltál, aki vezetted Izrael hadjáratait. S az Úr is azt mondta neked: Legeltesd népemet, Izraelt, és légy Izrael fejedelme.” Izrael vénei tehát mind elmentek a királyhoz Hebronba, és Dávid király szövetséget kötött velük Hebronban, az Úr előtt. Aztán fölkenték Dávidot Izrael királyává.

Kr. e. 1000 körül Palesztinában kialakult egy hatalmi vákuum, amelyben kerestek egy olyan fejedelmet, aki meg tudja védeni a kisebb népcsoportokat a nagyobb támadástól. Ebbe a történelmi közegbe illik bele a fenti szövegben leírt jelenet, amelyben a törzsi vezérek választott királynak kérik föl Dávidot. A Bibliában Dávid személyiségfejlődése a legjobban dokumentált annak ellenére, hogy családi eredetét homály fedi. A neve eredetileg Elchanan vagy Baal-Hanan volt (2Sám 21,19). A Dávid felvett név, jelentése „kedvelt” vagy „apai részről testvér”. Hosszú út vezetett addig, amíg a vakmerő harcosból (1Sám 17,55–18,5) zsoltáros „szent Dávid” király lett. Ifjúságáról ellentmondásos történeteket őrzött meg a hagyomány. Ám a vörös hajú és szép szemű király szerelmi élete – nem beszélve kalandjairól – igen aktív, hiszen számos feleséget számlálhatunk össze a történetében (Merab, Michal, Achinoam, Abigail, Maacha, Hagit, Abital, Egla, Batseba, öregségében Aibsag). Az utolsó nagy illegális fellángolása Batseba volt, de azt is kikényszeríti tőle, hogy az ő fia legyen előbb társuralkodója, majd pedig Salamon néven utódja. Saul fegyverhordozójaként kezdte pályafutását, de túlságosan népszerű lett a Góliáttal vívott vakmerő küzdelem után, és menekülni kellett volt gazdája elől. A júdeai puszta portyázó szabadcsapatainak vezére lesz, sőt filiszteus zsoldba is szegődik. Saul tragikus csatavesztése és halála után, amely az izraeli történelem „mohácsi csatájának” is felfogható, ő menti meg a választott nép törzseit a nemzeti katasztrófától, amikor elfogadja azt, hogy a korábbi prófétai felkenéstől függetlenül választott és meghívott király legyen előbb Izraelben, majd pedig Judában. Nem annyira köztudott, hogy nem egyesítette a két országot, 162 hanem csak egyszerre volt választott uralkodója az északi és a déli törzseknek. Azért hódítja meg saját csapataival Jeruzsálemet (2Sám 5,6–9), hogy a két országrész közötti szabad területre vigye a katonai táborát és királyi székhelyét. Ennek megerősítéseként ide hozza a szövetség ládáját is, hogy a királyi és a kultikus szentély egy helyen legyen (6,1–19). A feladatok közben lelkileg is sokat fejlődik, a rablóvezérből államférfi lesz, aki világosan látja, nem lehet egy országot háborúval összetartani, szüksége van azonos vallásra, istenképre és erkölcsi parancsrendszerre is. Ezért alázza meg magát a szövetség ládája előtti vonulásban, amikor úgy táncol, mint egy rabszolga, azzal is jelezve, a szövetségi törvények rá is érvényesek. Csakhogy amit lelkes és világos pillanataiban meglátott, azt a sötét napjaiban nem tartotta meg. Amikor megkívánta egyik parancsnokának feleségét – Batsebát –, akkor ravaszul halálba küldte a férjét. Ezt a vétket olvassa a fejére Nátán próféta, és az Isteni üzenet erejét mutatja, hogy Dávid elismeri vétkét és megtér. Büntetésül fia, Absalom – valószínűleg a kiszemelt utód – lázad ellene veszélyeztetve az életét, meggyalázva feleségeit, fellázítva ellene a fél birodalmat. Keserves háború kezdődik az életéért és a birodalmáért. Absalom halála győzelem és gyász számára, amelyet zsoltárénekében is megörökített. A lázadás alatt tapasztalt alattvalói megingások, a szüntelen küzdelmek, a saját családjában teremtődött ellentétek megérlelik benne a zsoltáros királyt. Dávid képes teljes szívét kiönteni az Isten előtt, és ha nem is mind a 150 zsoltárnak lesz a szerzője, de népe számára nemcsak növekedő birodalmat hagy, hanem egy új stílusú személyes imádságot is. Ezen imádságok közben magát, félelmeit és bűneit is Isten irgalmába ajánlja. Ezzel elismeri, hogy nem ő az Isten, sőt még csak nem is Isten fia, hanem csak szolga. Felismeri azt is, hogy Isten uralmának és törvényeinek elfogadása képes megőrizni azt a vallási közösséget (qahal), amelynek csak politikai kiszolgálója és nem birtoklója a mindenkori királyság. Szabadcsapatok vezéreként indult tehát Dávid és az Istennel fenntartandó vallási közösség megalapozójaként végezte be életét. Ezzel megerősítette Isten népét és királyságát.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik GyörgyIGÉZŐKÉvközi 33. vasárnap

Napi Ima5 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
14

Mal 3,19–20 „Elérkezik az a nap…”

„Mert lám, elérkezik az a nap, s izzó lesz, mint a kemence. Minden kevély és minden gonosztevő olyan lesz, mint a szalma: az a nap, amely elérkezik, lángra lobbantja őket – mondja a Seregek Ura –, úgyhogy sem gyökér, sem lombozat nem marad belőlük. Nektek pedig, akik félitek a nevemet, felragyog az igazság napja, sugarai üdvösséget fognak árasztani. Kimentek és ugrándoztok, mint a hizlalt borjak.”

A Bibliában sok esetben találkozhatunk a „Jahve napja” vagy az „Úr napja” kifejezéssel. Olyan közismert tanról van szó, hogy néhány esetben – mint itt is – csak az „az a nap” kifejezés áll helyettük a szövegben. Azért is érdemes vizsgálni ezt a fogalmat, mert számos ószövetségi előfordulása mellett (Iz 2,11; Ám 8,9 stb.) megtalálható az Újszövetségi Szentírásban is (Lk 10,12; 2Tesz 1,9; 2Tim 1,12.18.4,8). A latin fordításban csak „Dies Domini”-nak fordítják (vö. Zsid 10,23 sköv). A héber szövegben gyakran jelenti Jeruzsálem pusztulását (Siral 1,21), de egyben ez a nap túl a pusztuláson, Jahve ítéletének napja is. Ezekiel prófétánál természeti képek is kapcsolódnak ehhez a naphoz: felhő és a sötétség napjának nevezi a próféta (34,12). Úgy gondolták, hogy a pusztulás Kr. e. 587-re várható. Mindezek a kifejezések az ítéletnap félelmetessé tétele érdekében megjelennek a prófétai igehirdetésben is (Jo 2,2; Szof 1,15). Ámosz prófétánál (5,18) ez még dicsőséges nap, az áldás és a fényesség napjaként élt, a köztudatban, mivel ekkor Jahve ítéletét csak a pogányokra vonatkoztatták, amely ugyanakkor dicsőséget szerez Izraelnek. Ekkor bűnhődnek meg mindazok, akik Jeruzsálemet megtámadták. De Ámosz (3,1 sköv) megváltoztatja az Úr napja tartalmát, és amennyiben a választott nép nem felel meg a föltételeknek, rá is vonatkozik a pusztulás. A próféta az erkölcsi rend szentségét éppen olyan fontosnak tartja, mint a kozmosz rendjét, aminek megsértése nélkül nem állhat fenn a világ, az erkölcsi rend megszegése miatt nem következhet be az üdvösség. Az „Úr napja” kifejezésnek nem az egyetlen jelentése az ítélet, ez egyben Isten világfelettiségének és mindenhatóságának látható megjelenése is (Szof 1,7.14). Úgy jelenik meg, mint a harag napja – ennek latin fordítása a „dies irae dies illa”. E szöveg alapján született egy gregorián 160 himnusz, amelyet az európai pestisjárványok idején a temetéseken is gyakorta énekeltek. Így lett e szöveg a haláltáncok meghatározó szövege. Liszt Ferenc erre a dallamra írta a Totentanz című zongoradarabját. Szofoniás szerint a bálványok szolgái mindannyian megsemmisülnek. Ezt az elképzelést visszhangozza Ezekiel (7,7), valamint Joel próféta is (1,15; 2,1.11). A megtérést megelőzi az Úr félelmetes pusztító haragja. Több kutató úgy véli, hogy a „Jahve napja” kifejezés kapcsolatban áll Jahve trónra lépésének ünnepével, amelyet a fogság idején vezettek be Judában. Mások az újévi ünneppel hozzák kapcsolatba. A „nap” szó itt sajátos jelentést kap, és a döntés napját jelenti. Az Újszövetség átvette a Septuagintából ezt a kifejezést és a tant is (ApCsel 2,20 vö. Jo 3,4; 1Kor 1,8.5,5 stb.). A 2Pt 3,7 úgy ír erről a napról, mint amin minden a tűz martalékává lesz, hogy átadja a helyét egy új világnak, amely az igazságosság hazája lesz (2Pt 3,10 sköv.). Egyre inkább Krisztus második eljövetelének napját értik ez alatt a nap alatt (2Pt 3,4; 1Tesz 5,2; 2Tesz 2,2). Az Úr napja tehát Krisztus napjává válik (2Kor 1,14). Mindez a Jelenések könyvében válik véglegessé, ott ugyanis (Jel 16,14) „Isten nagy napja”, de a 19,19 már egyértelműen tanúsítja, hogy valójában itt Krisztus végső győzelmének napjáról van szó. Ezzel azonos jelentésűek a szinoptikus evangéliumban található apokaliptikus szakaszok (Mt 24; Mk 13; Lk 21,5–36). Annak ellenére, hogy az „Emberfia napja” kifejezést igyekeztek elkerülni az evangélisták, Jézust gyakorta nevezik Emberfiának. Érdekes módon a világkatasztrófák manapság leginkább a filmek szuperprodukcióiban élnek tovább, a katasztrófáktól való félelem mindenkiben ott rejtőzik. Egy-egy nagyobb szerencsétlenség, árvíz, földrengés, háború ma is aktivizálja ezt a félelmet. Az emberek jórészt nem gondolnak arra, hogy Isten tartja fönn a világot, és amikor a működésében zavart tapasztalnak, akkor gondolnak csak arra, hogy minden Isten kezében van.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Dr. Benyik GyörgyIGÉZŐKÉvközik 32. vasárnap

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
07

2Mak 7,1–2.9–14 „Isten adta reménységbe föltámaszt minket”

Történt, hogy hét testvért is elfogtak, anyjukkal együtt. A király arra akarta őket kényszeríteni, hogy egyenek (a törvény tiltotta) sertéshúsból, ezért korbáccsal és szíjjal verték őket. Az egyikük, aki a többiek nevében is beszélt, ezt mondta: „Mit akarsz tőlünk kérdezni vagy megtudni? Mert készen vagyunk rá, hogy inkább meghaljunk, semmint atyáink törvényeit áthágjuk.” … Amikor már a végét járta, felkiáltott: „Te gonosztevő! Földi életünket elveheted, de a Mindenség Királya föltámaszt minket az örök életre, mert az ő törvényeiért halunk meg.” Utána a harmadikat kínozták meg. Amikor a nyelvét követelték, készségesen kinyújtotta, és a kezét is bátran odatartotta. Hősiesen mondta: „Az ég adta, de törvényeiért kevésbe veszem. Remélem, újra visszakapom tőle.” Még a király környezete is elámult az ifjú bátorságán, aki a kínokat ennyire semmibe vette. Miután meghalt, ugyanilyen kínzásoknak vetették alá a negyediket is. Amikor már-már halálán volt, így szólt: „Vigasztaló nekünk emberkéz által veszni el, ha belekapaszkodhatunk abba az Isten adta reménységbe, hogy föltámaszt minket. Ám a te számodra nincs feltámadás az életre.”

A Makkabeusok négy könyvéből kettő kánoni könyvként bekerült a keresztény Bibliába. A Kr. e. 175 és 135 közötti kulturális és vallási harcról szólnak ezek a könyvek meglehetősen patetikus formában. Annak ellenére, hogy számos oklevelet is idéznek a könyvek a történeti hitelesség fokozására, a patetikus történelmi elbeszélés célja, hogy az ősök hagyományain felbuzdulva az ősi hagyományok folytatására bírja rá olvasóit, valamint a mindent elsöpörni látszó hellenista kultúrával szemben a zsidó vallásosság, a Tóra, a szombat és az étkezési tilalmak megtartására buzdítson. A második könyv még erőteljesebben koncentrál a vallásos mondanivalóra, mint az első. A jelen epizód a kilencvenéves öreg írástudó, Eleázár (nevének jelentése: „Istentől megsegített”) és fiainak tragikus történetét, egyben bátor helytállását mutatja be. A halálba készülő testvérek mindegyike vallásos tartalmú beszédet mond a királynak. Ennek témái, hogy az igazak inkább meghalnak, mint hogy vétkezzenek (7,2). Kifejezik, hogy az Isten igazolni fogja őket (7,6). Sőt azt is hiszik, hogy az Isten feltá- 158 masztja őket (7,9). Arról is beszélnek, hogy teljesen ép testben fognak feltámadni (7,11). Az istentelenek számára viszont nem lesz feltámadás (7,14). Isten megtorolja vétkeiket (7,17). Sőt a szentek halálának üdvözítő és engesztelő jellege van (7,19). Ennek a történetnek fontos szerepe van a zsidóságon belüli vallási vértanúság eszméjének felépítésében, valamint az igazak feltámadására vonatkozó tannak a kifejtésében. A szerző felismeri, hogy a hellenizmus embereszméje a zsidóság vallásossága ellenében igen hatékony. A kényelem és a tolerancia hirdetése lassan elpuhítja a zsidó ifjakat, és a többséghez való hasonulás erősebb lesz, mint saját véleményük és őseik vallásának megőrzése. A történet jól mutatja be, hogy Eleázár családja felismerte: vagy a lelkét öli meg és meggyalázza a vallását, vagy megmarad hitében, és vértanúságával erősíti meg azt az utókor számára. A történetben elrejtve Jézus kijelentése visszhangzik: „Mit ér az embernek, hogy megszerzi az egész világot, ha a lélek kárát vallja?” (Mk 8,36). Illetve: „Mert mit adhat cserébe az, hogy megszerzi az egész világot, ha a lélek kárát vallja? Mert mit adhat cserébe az ember a lelkéért?” (Mk 8,37). Ha a tragikus mártírtörténetet nem olvassuk figyelmesen, akkor ellentmondást fedezhetünk fel Eleázár hangulata – „Istentől megsegített!” – és sorsa között. Ugyanis nem menekült meg a haláltól, hanem királyi parancsra őt és fiait megölték. Valójában mégis nevében hordozta sorsát, és Isten megsegítette, hogy legyen elegendő ereje hitéért mártírhalált halni. Földi életének megőrzésével lelkét veszítette volna el. Földi életének elvesztésével megőrizte nevét a mártírok között, és példájával megerősítette testvéreit. Ugyan a Bibliában több Eleázár is szerepel – egyet felsorolnak Jézus családfájában is –, de ez az öreg írástudó is tekinthető Jézus előképének, hiszen életét az Isten nevéért áldozta.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Promoted products

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."