Az Ige MellettURAM, KEGYELMEZZ NEKÜNK, BENNED REMÉNYKEDÜNK!

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Jan
21

(2) „URAM, KEGYELMEZZ NEKÜNK, BENNED REMÉNYKEDÜNK!” (ÉZSAIÁS 33)

– Mit ér az, ha látok egy hangfalat, de nem hallom a zenét, talán mert működésbe sem hoztam a porosodó „dobozokat”. A dolgok, események, az Úr kezében mindig túlmutatnak önmagukon. Különösen érvényes ez az Isten által kézbe vett, ihletett könyvre, a Szentírásra. Az Ige szó szerinti értelmén át megszólal a mennyei üzenet, a Lélek által. Ézsaiás prófétánál szembetűnő az, ami a Biblia minden üzenetének lényege, miszerint a konkrét helyzetben tapasztalható események rámutatnak a mennyei többre.

– Ebben a fejezetben valójában az asszír pusztítóktól való szabadulás áldásairól szól a próféta, akik Kr. e. 701-ben, csodás módon, valóban eltakarodtak Jeruzsálem falai alól (1). Isten népe megtapasztalta azt, hogy az Úr a király (22), aki kegyelmes népéhez (2), és őket az Isten félelméből fakadó nyugodt élettel, bölcsességgel, tudománnyal, szabadsággal, bőséggel ajándékozza meg (6). Az Úr kegyelme megoldhatja a jelen gondjait, kínjait, pusztító szorongatásait. Ez azonban ebben a világban mindig csak időleges: új gondok, más kínok, újabb pusztítók támadnak hamarosan; mindig újratámadnak „galád, leigázni akaró népek” és gonosz rémségek (18–19).

– Ézsaiás ezért hangsúlyozza a konkrét jelentésen túli mennyei többet. Eljön az az idő, amikor Isten végérvényesen legyőzi a nagy pusztítót, a gonoszt, és elérkezik népe számára a végső szabadulás. Jézus Krisztusban teljesedett be ez az ígéret. A bibliai üzenet erre a maradéktalan, végső, üdvözítő, krisztusi megoldásra mutat. Olyan sátrat készít nekünk az Úr, amit nem bontanak le többé soha, cövekeit nem húzzák ki, ponyvája nem fárad el, és kötelei nem lazulnak meg (20). Ez a végső megoldás csakis Isten műve lehet (22), és számunkra kegyelem, Isten ajándéka mindenestől (Efezus 2,8–9). Gyönyörű kép láttatja ezt az igazságot is. Életünk olyan, mint egy megfeneklett hajó, saját magától nem juthat újra vízre (23). Beteg, megfeneklett életünk, ember-létünk az Úr erejével, megváltó kegyelmével „ringatózhat” újra (24). Micsoda ígéret: saját szemünkkel láthatjuk majd az örök király szépségét (17).

Jelenések 20,1–6

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Promoted products

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."