Regnum Christi Az emberiség szörnyű szükségbenSzent Ágnes szűz és vértanú

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Jan
21

Mk 2, 23-28
Történt ismét, hogy mikor szombaton a vetések közt járt, tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat. A farizeusok azt mondták neki: „Nézd, azt csinálják szombaton, amit nem szabad.” Ő így felelt nekik: „Sohasem olvastátok, mit cselekedett Dávid, amikor szükséget szenvedett, és éhezett ő, és akik vele voltak? Hogyan ment be az Isten házába Abjatár főpap idejében, és evett a kitett kenyerekből, amelyeket nem szabad másnak megenni, csak a papoknak, és adott a vele lévőknek is?” Aztán hozzátette: „A szombat lett az emberért, és nem az ember a szombatért. Ezért az Emberfia ura a szombatnak is.”

Bevezető ima: Uram, ennek a napnak ez a legfontosabb pillanata. Egyedül vagyok, csak veled ebben a szívtől szívig érő beszélgetésben. Ki vagyok én, hogy Te ezt az időt velem akarod tölteni, hogy lelkembe akarsz áradni? Milyen öröm, milyen tisztelet, milyen csodálatos dolog, hogy egy olyan királyt követhetek, mint amilyen Te vagy!

Kérés: Uram, segíts imádkoznom azokért, akik engem üldöznek, és segíts megnyernem őket az evangélium iránti szeretet által, ahogyan Te is tetted.

1. Szombaton tilos. Mennyire szüksége volt az emberiségnek egy megmentőre! A zsidók voltak Isten választott népe; Isten maga nyilatkoztatta ki nekik magát az Ószövetségben. A farizeusok voltak a zsidó nép vallásos vezetői. Azonban olyan mélyre ásták Isten törvényét az emberek által kitalált előírások alá, hogy éhes férfiaknak tilos volt szombaton kalászt tépkedni és enni belőle. A törvény öncélúvá vált és fontosabb lett, mint az emberek szüksége. Hogy tudott így az emberiség akkoriban az üdvösség igaz útján járni anélkül, hogy reménytelenül belegabalyodott volna a hamis rituálékba és önkényes előírásokba? Isten Fia, az Atya örök Igéje kiüresítette önmagát, hogy emberré legyen és elhozza az igazság teljességét. De Krisztus sokkal többet hozott az isteni kinyilatkoztatás teljességénél. Erőt adott, hogy a bennünk működő kegyelmi élete által megéljük ezt az igazságot saját életünkben.

2. Az ellenségeket megnyerni az igazságnak. Krisztus helyében hogyan reagáltunk volna a farizeusok felvetésére? Lehet, hogy lenyűgöző fellépésük miatt alábbadtunk volna. Lehet, hogy összeszedtük volna minden bátorságunkat, és figyelmen kívül hagyva hajthatatlanságukat válaszra sem méltattuk volna őket. Krisztus ugyanakkor kinyilatkoztatta itt bátorságát és szívjóságát; megpróbálta megnyerni őket. Az Írásokat hozta elő, melyben hisznek, és 1Sám 21, 1-6-ot idézte. Dávid és emberei Saul elől menekültek, és megették a szent kovásztalan kenyereket: 12 cipót, amit minden reggel a templomban a Szentek Szentjében az asztalra tettek, hogy ezzel hódoljon Izrael 12 törzse az Úrnak. Az előző nap kenyerei a levita papoknak voltak fenntartva. Krisztus olyan módon akarta elmagyarázni a farizeusoknak, amit el tudnak fogadni, hogy eltávolodtak az igaz hittől, melyben még az Isten és a felebarát iránti szeretet fontosabb volt minden más előírásnál. Krisztus az igaz hit természetét állította a középpontba, és egy nagyszabású mondatban megmutatta a farizeusok tévedését: „A szombat van az emberért, és nem az ember a szombatért.”

3. Ura a szombatnak. Krisztus nem állt meg az igaz hit céljának és természetének kinyilatkoztatásánál. Egy bátor kijelentést tett, mely minden bizonnyal elnémította a farizeusokat, és amitől elkerekedett a tanítványok szeme: „Az Emberfia ura a szombatnak.” Krisztus félreérthetetlenül elmagyarázta, hogy saját hatalma és Istennek a hatalma – aki a szombatot pihenőnappá tette a teremtés kezdetén – egy és ugyanaz. Krisztus nem kevesebbet kért a farizeusoktól, mint hogy isteni személyét a hit által elismerjék. Szíve vágyik arra, hogy megmentse őket. Krisztus feltétel nélkül mindenkit meg akar menteni, aki találkozik vele, még az ellenségeit is. Visszatükröz valamit Krisztus bátorságából és szeretetéből a lelkek megmentésére irányuló igyekezetem, amikor ellentmondást tapasztalok?

Beszélgetés Krisztussal: Köszönöm Neked, Uram, hogy emberré lettél, hogy megments minket szörnyű szükségünkből. Köszönöm szeretetedet, mely még az ellenségekhez is odafordul, hogy megnyerje őket az új élet számára. Segíts nekem úgy szeretni, ahogy Te szeretsz! Segíts felismernem egyetlen lélek értékét is!

Elhatározás: Imádkozni fogok, és áldozatot fogok hozni valakiért, aki üldözi az Egyházat. El akarom felejteni magam és megtalálni a módot, hogy megnyerjem ezeket az embereket is az igazságnak.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Promoted products

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."