Megszentelt tér Evangélium, ima és párbeszédÉvközi 1. hét péntek

Napi Ima5 imádkozás /layout/img/logo.png

Jan
17

Isten jelenléte

Minél gyakrabban hívjuk az Urat,
annál erősebben érezzük jelenlétét.
Napról napra közelebb von
szerető szívéhez.

Szabadság

A szabadság nagyszerű ajándékát adtad nekem, Uram.
Add, kérlek, hogy megszabaduljak a rasszizmus és intolerancia minden formájától.
Tudatosítsd bennem, Uram, hogy a Te szerető szemedben mindnyájan egyenlők vagyunk.

Szerető figyelmesség

Néha egészen elárasztanak az evilági gondok.
Ilyenkor add meg, hogy tudatában legyek jelenléted békéjének és határtalan szeretetednek.

Isten igéje

Mk 2, 1-12

Néhány nap múlva Jézus visszatért Kafarnaumba. Mihelyt elterjedt a híre, hogy otthon van, annyian jöttek össze, hogy még az ajtó előtti téren sem fértek el; ő pedig hirdette nekik az igét.
Közben odahoztak hozzá egy bénát. Négyen vitték. Mivel a tömegtől nem fértek a közelébe, kibontották fölötte a tetőt, ahol volt, és a nyíláson át leengedték a hordágyat, amelyen a béna feküdt. Jézus pedig, látva hitüket, így szólt a bénához: „Fiam, bocsánatot nyertek bűneid.”
Ült ott néhány írástudó is. Ezek így gondolkodtak szívükben: „Hogy beszélhet ez így? Káromkodik! Ki más bocsáthatja meg a bűnt, mint egyedül az Isten?”
Jézus azonnal észrevette, hogy magukban ilyeneket gondolnak, így szólt tehát hozzájuk: „Miért gondoljátok ezt szívetekben? Mi könnyebb: Azt mondani a bénának: Bűneid bocsánatot nyertek, vagy azt mondani: Kelj föl, fogd ágyadat és járj? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!”
Ezzel odafordult a bénához: „Mondom neked: Kelj föl, fogd az ágyadat, és menj haza!”
Az felkelt, fölvette ágyát, és mindannyiuk szeme láttára eltávozott. Mindenki elcsodálkozott. Dicsőítették Istent, és azt mondták: „Nem láttunk még ilyet sohasem!”

Gondolatok a mai olvasmányhoz

  • Uram, velem is megtörtént, hogy úgy éreztem, lebénultam, nincs bátorságom cselekedni; saját kudarcom vagy mások kritikája elvette minden erőmet. Aztán barátok segítségére bíztam magam, olyanokéra, mint akik a bénát hozták, hogy eljuttassanak oda, ahol meghallhatom: "Kelj föl és járj!". Hirtelen képes leszek - W. A. Auden szavaival élve - barátként közelíteni a jövőhöz, megkötések, kifogások nélkül.
  • A hit ajtót nyit az élő kapcsolatra Istennel Jézusban. A hit nyitott ajtót a béna bűneinek megbocsátására, majd a testi gyógyulására. Mások hite segítette a beteget, az "ő hitük" által gyógyult meg. Hűségesen megtartott imaidőnk segíthet olyanokon, akiket ismerünk, de akár olyanokon is, akiket nem ismerünk. Minden keresztény ima elér sokakat.

Párbeszéd

Beszélni kezdek Jézushoz az evangéliumi szakaszról, amit most olvastam. 
Melyik része érintett meg? Talán eszembe jut valami, amit nemrég hallottam, egy baráti beszélgetés, vagy egy történet, amit olvastam. Ha így van, segít-e ez az emlék, hogy felismerjem, milyen üzenete van számomra a mai evangéliumnak?

Befejezés

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentlélek Istennek,
miképpen kezdetben, most és mindenkor, és mindörökkön örökké.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Promoted products

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."