Pál Feri vasárnapi beszédek „Az Ige testté lett.”Jn 1,1-5.9-14 - Karácsony 2. vasárnapja

Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

Jan
05

„Az Ige testté lett.” Szó szerint: az Ige hússá lett, közöttünk élt, a szó szerinti fordítás alapján mondhatjuk, itt, köztünk ütötte föl a sátrát. Azután, ahogy az evangélium eleje ezt hangsúlyozza, és ebbe a világba jött, erre a Földre érkezett, abba a világba, ahol mi itt emberek vagyunk. Arról szeretnék most beszélni, hogyha Isten ember lett, és hússá lett, és a sátrát fölállította közöttünk, hogy velünk legyen, akkor úgy tűnik, hogy a testnek igencsak kiemelkedő, és nagy jelentősége van Isten szemében is, mert azt mondta: „Meg szeretnék testesülni, hússá-vérré szeretnék lenni.” Ezért tehát – most mondjuk talán így, egyszerűen – az istenkapcsolatunk, és a testünk néhány nagyon egyszerű összefüggéséről szeretnék beszélni.

Az első gondolat rögtön így szól: A testünkhöz fűződő viszonyunk jó lehetőséget ad arra, hogy egyre pontosabban meg tudjuk különböztetni azt, hogy mi az önzés, és mi önmagunk szeretete. Hogy mi a különbség aközött, hogy valaki maga körül forog, énimádó módon akár, vagy önmagát és a testét elkényezteti, vagy pedig egyszerűen csak jól bánik a testével, és megadja neki azt, amire szüksége van, már csak azért is, mert a testünkben zajlik az istenkapcsolatunk. Ahogy szokták ezt mondani: „Lelki életet élünk.” Hát, a lelki életünk is a testünkben zajlik. Ahogy egy nagyon neves XX. századi lelki ember ezt írta és mondta, azt mondja, a lelki életnek három alapja van: egyik az alvás, második az evés, harmadik a csönd. A bencés hagyomány, ami hohó, ott is újból és újból beszélnek arról, hogy a rendes szerzetes rendesen alszik, figyel az emésztésére, a pihenésére, a kikapcsolódására, a munkavégzésére, a testére.

Nem akarom ezt most már jobban igazolni, szeretném csak röviden egy-egy gondolat. Még pedig azért, mert nagyon gyakran a jéghegy csúcsa az, hogy ingerült vagyok, vagy feszült vagyok, nem volt kedvem, kiabáltam vele, nem szerettem őt rendesen, nem törődtem vele, nem bántam vele jól. És mindezek a folyamatok lehet, hogy már sokkal-sokkal hamarabb elkezdődtek a testünkben. Ezért, ha a testünkkel megfelelő módon bánunk, nagyon sok mindent meg tudunk előzni. Ezért tehát mondom egymás után a gondolatokat.

Tulajdonképpen, ha egyetlen szóban össze kellene foglalni, akkor a testünkkel jól bánni az azt jelenti, hogy máris elkezdtük gyakorolni a mértékletesség erényét. Mert az ember a testét is képes kizsákmányolni, ahogyan a Földet, vagy emberi kapcsolatokat, vagy egy munkáltató a munkavállalót. Az ember a testével is bánhat úgy, mint ahogy egy kultúra akár a Földdel. Tehát képesek vagyunk kizsákmányolni a testünket, vagy képesek vagyunk elhanyagolni a testünket. És a harmadik nem túl kívánatos út, képesek vagyunk elkényeztetni a testünket, magunk körül, a testünk körül túl sokat időzve és forogva. Ahogyan ezt egy pszichiátertől hallottam, a ma embere, amikor azt nézik, hogy milyen jellegzetességeket mutat, és milyen mértékben a nárcizmussal, az önimádattal összefüggésben, szorosan akár a testéhez fűződő folyamatos, állandó viszonyban, hogy az a mérték, ami ma a társadalom nagy részét jellemzi, a ’80-as években nárcisztikus személyiségzavarnak minősült volna.

Tehát a három zsákutcánk, (az első) a test elkényeztetése, a második az elhanyagolása, a harmadik a kizsigerelése, a kizsákmányolása.

Ezért, ha a testünkkel elkezdünk jól bánni, megadjuk neki azt, amire szüksége van, az egy jó istenkapcsolatnak az alapja. Akkor mit jelent ez még most még konkrétabban? Először is az alvás. Tudjuk azt, hogy legalább hat órára szükségünk van, de van, akinek hét és nyolc. A ma embere kevesebbet alszik, mint száz, meg kétszáz évvel ezelőtt. Mondhatnánk azt, hogy „Hát persze, mert hatékonyak vagyunk.” A probléma viszont inkább a krónikus kialvatlanság. Amikor az ember kialvatlan, nagyon egyszerűen, hogy rögtön összekössem a lelki életnek bizonyos elemeivel, a kialvatlan ember, főleg a krónikusan kialvatlan embernek a pszichés funkciói nem működnek már túl jól. Ezért, ha semmi mást nem tennénk, csak tisztességesen aludnánk, nagyon sok bűnnek elejét tudnánk venni. Mikor egy kedves édesanya két-három gyerekkel azt mondja, hogy: „Kiabáltam, és veszekedtem, és rácsaptam a fenekére…”, akkor majdnem biztos vagyok benne, hogy neki aludnia kéne. Nem szidnia magát, hanem aludnia. Nem akarom hosszabban, az idő miatt, ugyebár, mert a testünk azt elég jól szokta érzékelni. Tehát az első: megfelelő mennyiségű alvás.

Annyira bennem van, Gabriel García Márquez, mikor már haldoklott, kérdezték tőle, mit csinálna másképpen, és Márquez, akire nagyon fölnézek, nagyszerű írónak tekintem, ő azt mondta: „Hát, most így visszanézve, kevesebbet aludnék.” Bárcsak ez így működne! Az alváson nem érdemes spórolni, a megfelelő alváson, mégpedig azért, mert különben nem tudunk erőnk teljében létezni, a kapcsolatainkban nem tudunk úgy lenni, ahogyan érdemes volna. És a háttérben egyetlen picinyke szempont: krónikus kialvatlanság.

A második gondolat: Az evés, a megfelelő étkezés. Tulajdonképpen az étkezés egy cifra dolog, mégpedig azért, mert a ma emberét, megint csak a húsz-harminc évvel ezelőttivel összefüggésben, sokkal magasabb szorongásszint jellemzi. Ezért aztán érdekes módon, az evésnek igencsak kitüntetett szerepe lesz, mégpedig azért, mert az evéssel nagyon egyszerű módon tudjuk az egyébként elég magas szorongásszintünket oldani. De a hozzáértők azt mondják, hogy inkább kellene a szorongással valamit mit kezdeni, nem pedig rögtön enni, mert az evéssel pontosan elütjük, és befedjük azt a sok témát, amivel viszont érdemes volna foglalkozni. Úgy mondta ezt egy pszichiáter, hogy a ma embere, hogyha éppen csalódott, akkor eszik, ha fél, akkor iszik, hogyha dühös, akkor eszik, hogyha frusztrált, akkor eszik és iszik, ha örül, akkor is eszik és iszik. Ennek meg a másik oldala az, hogy az evés, és az evéssel összefüggésben lévő sajátos szabályaink, amelyeket mi alkotunk meg, pszeudovallásként tudnak működni. Mégpedig azért, mert az evés állandó témánk, hiszen naponta többször csináljuk, hogy mit eszünk, és hogy eszünk, és tulajdonképpen szorongásoldásról van szó, mert strukturáljuk a napunkat és az életünket. Megint csak sokkal előre mutatóbb lenne az, ha az evés maradna evés, és minden, ami miatt eszünk, amikor meg nem kéne, azzal valamit igazából kezdenénk, hatékonyan.

A következő gondolat így szól: ez pedig a pihenés. Pihenésre igencsak szükségünk van. És ide hadd vegyem rögtön a pihenéshez, hogyha szeretnénk kreatívak lenni, márpedig a kreatív, alkotó munkához, vagy hogy az emberi viszonyainkban tudjunk kreatívak lenni. Márpedig az emberi viszonyainkban előbb-utóbb sok konfliktusunk lesz. Ezek a konfliktusok el szoktak mérgesedni, főleg most a családi konfliktusok. A férj-feleség konfliktusra gondolok. Azok szinte mindig elmérgesednek bizonyos pontokon, és az azokból való kilábalás kreativitást igényel. Ahhoz, hogy az agyunk elég pihent és friss legyen, hogy egyáltalán új és eredeti ötleteink tudjanak lenni, hogy egyáltalán motiváltak legyünk, és kedvünk legyen ehhez, szükséges megfelelő mennyiséget aludni, és közben pedig a pihenéssel, ahogy ezt megint csak a hozzáértők mondják: „A kreativitásnak része a bambulás is.” Amikor valaki csak úgy van, és úgy élvezi, hogy süt a nap, és nézzük a természetet, az látszólag kidobott idő. Valójában megteremtjük az agyunk számára azt, hogy amikor szükséges lesz valami eredeti megoldásra találni, mert a rutin az a pusztulatba visz, akkor az agyunk készen áll rá.

A következő gondolat a pihenéssel összefüggésben még. Ugye ti tudjátok, hogy amikor elkezdünk krónikusan, már hosszú távon fáradtak lenni, kizsigereltek lenni, lepusztultak lenni, akkor egyszer csak majdnem mindig ez természetesen megtörténik, megpróbáljuk magunkat fölfrissíteni a függőségeinkkel. Amikor valaki nem alszik eleget, és nem pihen eleget, akkor a kizsigereltség, a fáradtság az oda vezet, hogy elveszítjük az egyensúlyunkat. És hogy az egyensúlyunkat megtaláljuk, elkezdünk a függőségeinkből táplálkozni, azért, mert a függőségek nagyon gyorsan adnak egy pici tápanyagot, nem csak a testnek, hanem valamiképpen a léleknek. Ez pedig azt jelenti, hogy a krónikus kialvatlanság és fáradtság, és kizsigereltség miatt föl fognak erősödni a függőségeink. És a függőségeink, kinek mi, mindenkinek több is szokott lenni, a függőségeinkkel az a probléma, ahogyan azok elhatalmasodnak, tulajdonképpen már nem sok minden számít. És e mögött az van, hogy hosszú távú egyensúlyvesztésbe kerültünk.

A következő gondolat: a kikapcsolódás. A kikapcsolódás például, nem tudom, ti tudjátok-e, hogy ahhoz, hogy egy stressz állapotból az emberi test meg tudjon nyugodni – most hadd beszéljek a férfiakról, mert a férfiak stressztűrő képessége gyöngébb, mint a nőké. Tudjátok-e férfi társaim, hogy egy komoly stressz állapot után a férfi testnek mennyi idő kell ahhoz, hogy visszataláljon egy megfelelő, szokásos hormonális nyugalmi állapotba? A helyes válasz így szól, hogy minimum kettő óra, de a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének kutatása szerint alkati kérdés is, vannak férfiak, akiknek három-négy órába is telik.

Van egy jó hírem. Ahhoz, hogy az emberi lélek visszataláljon egy egyensúlyba egy érzelmileg nagyon nehéz helyzetből, minimum fél óra, de fél óra már elég lehet. Ez a következőt jelenti: Ha valaki szeretne igényes lelkiéletet élni, akkor az azt jelenti, hogy az imaéletnek a minimális ideje fél óra. Mert fél óra kell ahhoz, hogy egyáltalán olyan állapotba kerüljek, ahol az imádságom nem csak arról szól, hogy: „Aj, Uram!”, hanem valami többről is. Esetleg, hogy én még meg is tudjak hallani valakit, vagy valamit. Az fél óra. Azért fél óra, mert a lelkemnek kell fél óra, míg magára talál, nem hogy Istenre. Mert Isten ott van az imádságomban, én nem vagyok ott. Tehát az fél óra.

Most megint eszembe jutott egy másik nagy lelki író, XX. századi ő is. Ő például, mikor rájött, hogy a testében zajlik a lelki élete, onnantól kezdve minden nap fél óra intenzív sétát iktatott be az életébe. Ezért tehát a következő gondolat: a mozgás. Mozgás nélkül nem nagyon létezik egészséges lelki élet, kivéve egy-egy zseninek. A mozgás az összes finomabb funkciónkat karbantartja. Ezért, ha szeretnénk az érzelmi életünkkel, az érzelmi állapotainkkal egész jól elbánni, akkor, ha valamit érdemes csinálni, az a rendszeres mozgás. Különben rendszeres mozgás nélkül állandósulnak a kifáradtságnak és a kimerültségnek a következtében, állandósulnak a negatív érzelmi állapotok. A papnak hiába jön újból és újból a mondat: „Olyan, mindig olyan feszült vagyok, olyan ingerült vagyok, olyan könnyen fölcsattanok, türelmetlen vagyok.” Hát persze, hogy az vagyok, de az már valaminek a tünete, az egy folyamatnak a vége, és abból jön aztán valami, amit meg szoktunk gyónni. Ezért, ha valamit érdemes tenni ahhoz, hogy az érzelmi életünket elég jól kordában tartsuk, az napi fél óra mozgás minimum, de lehet több is. Nem muszáj sportolni, de egy olyan jóleső, intenzívebb sétára szüksége volna a testünknek ahhoz, hogy a lelkünk jól legyen benne.

Hadd hozzak ide még egyet. Például elalvás előtt fél órával már nem érdemes képernyőt nézni, mert az agyunk azzal sem tud mit kezdeni. Lehet, hogy leoltottuk a lámpát, és az agyunk még megpróbál magára találni. Ezért például lefekvés előtt fél órával már nem kéne képernyőt nézni. Azért, mert amikor az ember képernyőt néz, akkor belül az önstabilizáló folyamatok nem igazán működnek. Nem, hogy a napnak az eseményeit nem dolgozzuk aközben föl, miközben képeket nézünk, hanem a képek által keltett érzéseket sem dolgozzuk föl, miközben egy újabb képet nézünk. (Egészségedre!) A testben vagyunk. Jó, ezt sem szeretném hosszabban.

Akkor, talán egy utolsó gondolat, vagy talán kettő. Ez pedig, ha már a férfiakról beszéltem, akkor a nőkről is. A mi kultúránkban kétszer annyi depressziós nő van, mint férfi. Ennek az egyik oka a testhez fűződő másféle viszonya a nőknek, mint a férfiaknak. Ahogyan mi a stresszt bírjuk kevésbé, és nehezebben állunk talpra, úgy a hölgyek nagy nehézsége az, hogyha egy olyan testképet igyekszik megvalósítani, vagy mindenképpen olyan ideálokkal próbálja magát szembesíteni, és azoknak nekifeszülni, amelyek esetleg anatómiailag is elérhetetlenek. A depresszió egyik kulcsa, hogy kétszer annyi nő depressziós, mint férfi, hogy a nők zöme, 90% fölötti eredményeink vannak, azt tükrözi, hogy nem vagyunk jóban a testünkkel. Nagyon nehéz úgy jóban lenni a lelkünkkel, hogyha utáljuk a testünket. Szeretni magamat, miközben a testemet megvetem, vagy a testemet lenézem, vagy a testemet akadálynak tekintem az Istenhez fűződő kapcsolat szempontjából.

Akkor a záró történet. Nem is tudom, hogy történet-e, persze, megint egy kutatásból mondom ezt. Még ha elég nagy stresszben is vagyunk, márpedig általában abban vagyunk, ha ki tudunk menni a természetbe, a természet regenerálja az emberi lelket. És a mozgás, és a természettel való szoros viszony az egyik legzseniálisabb megelőzése annak, hogy depresszióssá váljunk, hogy kizsigerelten ne tudjunk már örülni senkinek és semminek.

Bizonyára ezt hosszabban is mondhatnám, de nem akarom, mert ez nem egy életvezetési tanácsadó félóra. Ámde, ha az Ige testté lett, egész biztos vagyok benne, hogy Jézusnak jó viszonya volt a testével. És azért vagyok benne biztos, mert ismerjük annyira a szentírást, hogy amikor a kicsi lányt föltámasztja a halálból, akkor azt mondja a körülállóknak, akik így vannak, hogy: „Adjatok enni neki! Hát most jött vissza a halálból, valószínű éhes.” És amikor az apostolok jönnek lelkesedve, hogy ördögöket űztek ki, akkor meg azt mondja nekik: „Gyertek, húzódjunk el, hogy pihenjetek!”

Szóval, a lelki élet a testünkben zajlik, és nem érdemes ötven évig azt mondani, hogy: „Tudom, türelmesebbnek kellett volna lennem. Tudom, nem kéne fölkapnom a vizet. Tudom, én is olyan ingerült és feszült szoktam lenni.” Az a megrendítő számomra, még ha nem is könnyű ezt kivitelezni, de nagyon sok végtelenül egyszerű dolgot mondhatunk, hogy a lelki életünk jó alapokra kerüljön.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Promoted products

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."