Félix atyaSzent Család ünnepe

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Dec
28

Bevezetés

Ma Szent Család ünnepe van. XIII. Leó pápa szorgalmazta azzal a nyilvánvaló céllal, hogy a 19. századi nyugati világban egyre inkább kikezdett családeszménynek imádságos alapokat adjon.

A mai szentmise szentírási részletei olyan gondolatokat tartalmaznak, melyek a családi közösség szeretetkapcsolatának megerősítését szolgálják. Igyekezzünk ezeket értő füllel hallgatni, és ezeket meghallva és elfogadva, ezek legyenek a mi családi életünk meghatározói is.

Családi életünkre tekintve, vizsgáljuk meg lelkiismeretünket..

 

Kirié litánia

Urunk! Bocsásd meg, hogy kevés időt fordítunk családtagjainkra. Uram, irgalmazz!

Urunk, bocsásd meg, hogy nem teszünk meg mindent gyermekeink vallásos neveléséért. Krisztus, kegyelmezz!

Urunk! Bocsásd meg, hogy nem gondoskodunk kellően idős szüleinkről. Uram, irgalmazz!

 

Evangélium után

A mai szentmise szentírási részletei olyan gondolatokat tartalmaznak, melyek a családi közösség szeretetkapcsolatának megerősítését szolgálják. Az ószövetségi olvasmány Jézus Sírák fia könyvéből, a Tízparancs egyikére, a szülők tiszteletére hívja fel a figyelmet. Elsősorban arra a helyzetre gondol, amikor a szülők életük delelőjén túl szembenéznek erejük fogyatkozásával, vezető helyüket a már felnőtté vált gyermekek foglalják el a család élén.

A szentlecke, Szent Pál Kolosszeiekhez írt leveléből, a szeretet erős keresztény követelményével közelíti meg a közösségi élet, így a család ideális képét, szemben a mindennapok felmerülő problémáival.

A 12 éves Gyermekjézus templomban történt megtalálása ismert mindannyiunk előtt.A tizenkét éves Jézus a templomban, elsősorban nem a családi értékeket tartja szem előtt. Lényegi mondanivalója krisztológiai jellegű: Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell fáradoznom! Vagyis arra mutat rá, hogy a tizenkét éves Jézus egészen sajátos kapcsolatban van Istennel, az Atyával. A Szentírás mégsem mulasztja el megjegyezni, hogy a Gyermekjézus engedelmes volt nekik, anyja pedig szavait mind megőrizte szívében.

Kétségtelen, hogy a család ősi emberi intézmény, de a családi élet konkrét szervezetét, viszonyait erősen befolyásolják az egyes korok gazdasági, társadalmi viszonyai.

Pál leveleiben fellelhetők, a családra vonatkozó intelmek, fejtegetések egyértelműen magukon hordják a korabeli patriarkális felfogást, amely a férfit tekinti főnek, alapnak és rá építve bontakoztatja ki a családi eszményt.

A mai olvasó talán némi zavarral olvassa az ilyen sorokat, de ha igazán hívő szívvel és tanulékony lélekkel ráhangolódik a lényegre, akkor rájön, hogy a külső, korhoz igazodó kifejezésmódok mögött az igazi vezérlő elv a szeretet harmóniát, egységet teremtő ereje.

És így már nem az a fontos, kit említ az apostol elsőként, kit nevez főnek, hanem az, hogy a szeretet, a keresztény szeretet követelményét hogyan tudjuk beleültetni a család mindennapi életébe.

Mi, keresztények elfogadjuk, nemegyszer keservesen tapasztaljuk, hogy az adott kor erős befolyással van a család szerveződésére mind gazdasági, társadalmi vagy akár ideológiai kényszereivel. Mégis Jézus tanítása nyomán hittel valljuk, hogy van valami örök, a teremtő Istentől szándékolt eszményi kötelék a családban, amely a divatfelfogásoktól függetlenül, maradandó alapja ennek az együvé tartozásnak.

Jézus a házasság felbonthatatlanságát tanítva, úgy értelmezi a férfi és a nő teremtését, hogy a kettő egymást kiegészítő, harmonikus EGYET alkot a házasságban, a Teremtő elgondolása szerint. Ez az egység teremti meg az alapot arra, hogy az élet hordozójává, továbbadójává váljék az utódokban.

Sajnos, ami a fentebbiek szerint a legerősebb alapja a családi életnek, a szeretet, az teszi leginkább sebezhetővé. Ez a szeretet ugyanis többet kíván az embertől, mint a természetes létviszonyok ösztönös vonzása a férfi-nő, szülők-gyermek között. Ez az a szeretet, amelyre Krisztus adott példát, életét feláldozva a világ üdvösségéért. Ez az a szeretet, amelyről himnuszt ír Szent Pál az 1Kor 13. fejezetében, vagy amit fölvillant a kolosszeiekhez írt levél mai ünnepre rendelt részletében.

Ez a szeretet nem automatikusan jelenik meg a házasságkötéssel, a gyermekek elfogadásával. Erre nevelni kell önmagunkat, önző vágyaink, igényeink ellenében. Ennek mércéje a nagylelkű megbocsátás és a nemes áldozathozatal a másikért. Óriási türelem is kell hozzá, hiszen be kell érnie, mint a fán a jó gyümölcsnek.

Ma azért is jut sok család élete válságba, mert a divatszellem könnyelműen átsiklik a szeretet problémáján, mondván: ha az idő előtt megkóstolt gyümölcs savanyú, majd szakítok másikat. Való igaz, hogy a mai kor átlagfelfogása nem kedvez a keresztény családeszménynek. Ezért kell ébresztgetnünk önmagunkban a felelősséget.

A családban a hozzám közelállók sorsa az én kezembe van letéve. Megtartásukhoz egyetlen út vezet, a keresztény szeretet útja. Igaz, sok áldozattal, de nagyon sok boldog élethelyzettel, pillanattal is.

Az ember a világ vándora. De jó lenne, ha mindnyájan otthonra is lelnénk benne. A keresztény család ezen munkálkodik, ezt látja elsődleges feladatának.

Ámen

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Promoted products

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."