Kiss Ulrich naplójaKarácsony - pásztorok miséje

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Dec
24
Kiss Ulrich naplója Karácsony - pásztorok miséje

Szent Család

„Menjünk el Betlehembe, hadd lássuk a valóra vált beszédet, amit az Úr tudtunkra adott!” Gyorsan útra keltek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket. Miután látták, az ezen gyermekről nekik mondottak alapján ismerték fel. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok beszédén. Mária meg mind emlékezetébe véste szavaikat és szívében egyeztette. A pásztorok hazatértek, dicsőítették és magasztalták az Istent mindenért, amit csak hallottak, és úgy láttak, ahogy tudtul adták nekik. Lk 2, 15-20

 

Csonka család

Mottómegtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket. – a pásztorok megtalálták a Szent Családot. Nem egy árvát, nem egy nem vállalt gyereket, hanem egy ép, sőt szent családot. Jézus családban nőtt fel. Szülei szeretetében. Anyja nem egyedül nevelte, mint ma oly sok asszony. Férje mellette állt. Habár nem születhetett otthonában, habár menekülniük kellett, egymás támaszai lettek. Hány felnőtt nem ismeri a Megváltót, mert nem ismeri a kisdedet! Hány felnőtt nem ismeri a kisdedet, mert nem ismert családot! Mária elcsodálkozott a történteken, és egész életében erről elmélkedett. Nos, arra tanít és buzdít, tegyük mi is így! Az Úrról nem elmélkedhetsz, ha a családról nem elmélkedsz! S nekünk útra se kell kelnünk. Jézus házhoz jön.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Promoted products

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."