Pál Feri vasárnapi beszédekMt 3,1-12 - Advent 2. vasárnapja

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Dec
08

 

 

„Ne higgyétek, hogy közben azt gondolhatjátok: A mi atyánk Ábrahám! – Teremjétek hát a bűnbánat méltó gyümölcsét!”

Keresztelő János két gondolatát szeretném egymás mellé tenni. Az egyik, ahogyan azt mondja a farizeusoknak: „Rendben van, eljöttetek most ide, hogy alámerítkezzetek a Jordán folyóban. Már csak azért is, hogy mások lássák azt rajtatok, hogy ti is bűnbánatot tartotok, hogy igazak vagytok, és vallásosak, és elmélyültek. De közben az a gyanúm, hogy arra gondoltok, hogy <<Mi Ábrahám fiai vagyunk.>>” Vagyis, ez azt jelenti: <<Valójában nekünk erre nincs szükségünk. Hát, mi Ábrahám fiai vagyunk, a választottak utódai, ezért nekünk biztos utunk van Istenhez. Tehát tulajdonképpen erre nekünk nincs szükségünk, de azért megtesszük ilyen, olyan, vagy amolyan okokból kiindulva.>> Az első gondolat tehát ez, ahogyan azt mondja Keresztelő János: „Ne gondoljátok közben magatokban…” – és a második rész – „…hanem inkább teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcseit!” Erről szeretnék beszélni.

Az első gondolat. Mennyire az emberi természetnek része az, hogy „De igenis, közben magunkban nagyon sok mindent gondolunk.” Milyen érdekes volna egyszer, mikor a gyónásra való fölkészülés kapcsán, mondjuk, ahogy odáig elérünk, fölhangosítani a saját gondolatainkat. Tulajdonképpen csak mi magunk egyébként mi mindenre gondolunk, vagy gondoltunk ezen a folyamaton, amíg átmentünk, hogy miféle gondolatok keringenek bennünk? Nem egyszer az, ahogyan egyébként a gondolataink jönnek egymás után – persze, ezeket nem mondjuk ki, mert végül majd csak azt mondjuk, hogy ezt tettem, vagy azt mulasztottam –, hogy lehet, hogy ezek a gondolatok egy elég érdekes tükröt tartanának elénk. Lehet, hogy érdemesebb volna azokat a gondolatainkat valamiképpen megjeleníteni az Istennel való kapcsolatunkban. Lehet, hogy sokkal többet árulnak el belőlünk, mint az, amit aztán végül el fogunk mondani.

Nem akarom ezt hosszabban mondani. Éppenséggel egy vagy két évvel ezelőtt már oly gyakran beszéltünk a szándékos vakság jelenségéről, vagyis arról, hogy milyen természetesen, és nem tudatosan, önmagunk védelmére – de ez az önmagunk védelme is nagyon gyakran nem tudatos elemekkel társul – igyekszünk magunk előtt is az önmagunkról alkotott jó, és szép, és igaz képet fönntartani. Mégpedig azért, hogy ne kelljen megrendülnünk, hogy el ne veszítsük az egyensúlyunkat, mert másnap is föl kell kelni. Hát nem eshetünk szét. Mi lesz velünk, ha megrendülünk, hogyan végezzük el a hétköznapi dolgainkat? Különben is, ilyenkor már egyre több teendőnk van. Magunk között szólva, az adventi időszak nem alkalmas a megtérésre, egyszerűen azért, mert túl sok dolgunk van ilyenkor. Megtérni, vagy a bűnbánat méltó gyümölcseit…, – majd ha egy kicsit könnyebb az élet! Tehát ilyenkor nagyon sűrű. „Uram, nézd el nekem, hogy ezt nem ilyenkor fogom csinálni, mert ilyenkor, hát, hogyan is venné ki magát.” Nem akarom ezt hosszabban mondani, csak befejezni az első gondolatot, még pedig ekképpen, hogy érdemes rálátnunk azokra a tudatos…, de ráláthatunk azokra a nem tudatos belső folyamatainkra is, amelyek abba az irányba visznek bennünket, hogy éppenséggel nagyobb erőket összpontosítsunk arra, hogy el ne veszítsük az egyensúlyunkat. Azt pedig úgy tudjuk elérni, hogy fönntartjuk a magunkról alkotott pozitív képet, sokszor azon az áron is, hogy bizonyos elemek, amelyek nem olyan pozitívak, elő se kerüljenek.

A második gondolat így szól: Most olyan botrányos lesz, amit mondok, de ha mondhatom ezt, saját felelősségre botránkozzatok csak meg. Mert nem olyan régen hallgattam egy előadást a serdülőkor nehézségeiről, és az a pszichológus és pszichoterapeuta, aki a ma serdülőinek a nehézségéről beszélt, igyekezett kiemelni azt, hogy csak nekünk, mondjuk idősebbeknek van az az idealizált képünk, hogy „Jó, hát azért a serdülőknek nagyjából úgy, mint a gyerekeknek, hát nincs is sok bajuk, meg sok nehézségük.” De amióta a serdülők idejük nagy részét az online tér –– világában töltik, azóta – mondta ez a szakértő – sokkal nehezebb dolguk van a serdülőknek, mint azt mi bármikor is gondoltuk, vagy amilyen nehéz dolgunk nekünk volt serdülő korunkban. De nem is ezt akarom mondani, hanem azt, hogy a serdülőknek a védelmében a következőt mondta: „De persze, mi idealizálhatjuk azt, hogy az milyen szép, és nincs is semmi dolguk, csak tanulni kell, meg csak úgy pötyögtetnek ezt-azt, meg mindenféle képeket néznek, meg küldenek magukról.” De azt mondja: „Tulajdonképpen a realitás az, hogy a serdülő három problémával alapvetően küzd. Az egyik, hogy éppen ronda, a másik, ráadásul büdös is, és a harmadik, hogy boldogtalan.” Miért mondta ezt így? Mondtam, hogy nehogy megbotránkozzatok! Mert azt mondja, hogy amikor elkezdünk serdülni, egyszer csak már a pattanások miatt, meg a mindenféle hirtelen hormonális változások miatt általában nem a legjobb formánkban vagyunk. De ráadásul a gyerekkor illatait is elhagyjuk, és a serdülő elkezd felnőtt szagú lenni, és azt tudjuk, hogy milyen. A harmadik, hogy nem csak e kettő miatt, de egy serdülőnek nehéz az élete, és eléggé boldogtalan szokott lenni.

Miért hoztam ezt ide? Azért, mert itt van az idealizálás, és amikor valaki szakértőként szembesít bennünket a realitással, hogy hát inkább ezt volna érdemes tudni, hogyha javára akarunk lenni a serdülő embertársainknak, az szinte botrányszámba megy. Ezt elmondani a serdülőről, hogy ronda, büdös és boldogtalan? Na, ne szórakozzunk! A második gondolat mégis csak úgy szól, és hadd emeljek ki ebből valamit. Ez a szakértő nem bántó szándékkal mondta, pont fordítva, hogy megértsük, hogy mennyire nem könnyű az élet serdülőként. És ahogyan nem könnyű az élet serdülőként, hát nem könnyű felnőttként se. Ezért a második gondolat záró része így szól, és kérlek, ne botránkozzatok meg, de hogy tulajdonképpen mikor ott, a Jordán folyóban szimbolikusan megtisztulnak azok az emberek, hát hadd kössem ide azt is, talán azért is szükség van rá, mert már nem volt túl jó illatuk. Hogy mi, felnőttek, elég gyorsan be tudunk büdösödni.

A harmadik gondolat így szól: Amikor úgy fölismerem, hogy tulajdonképpen tud nekem szagom lenni. Van, hogy egy-két nap után is már bőségesen tud. Milyen megoldásokat tudunk választani a szimbólumnál maradva? Isten meghív bennünket, hogy megfürödjünk, meghív bennünket, hogy megtisztuljuk, sőt, meghív bennünket arra, hogy legyen jó illatunk. Akkor a következő megoldások lehetségesek. Az első, aki azt mondja: „Én márpedig nem vagyok büdös, nekem még mindig gyerek illatom van.” Hát, ezt nem is akarnám tovább mondani. A második, aki azt mondja: „De ez annyira nehéz, hogy én azt hiszem, hogy úgy megyek el zuhanyozni, hogy föl fogok venni magamra egy jó kis esőkabátot, az a biztos, mert az jól meg fog engem védeni. Hát mégis csak, az a víz… Esőkabátban zuhanyozok.” A harmadik, aki azt mondja: „Na jó, tényleg, rászorulok én erre, azért egy kis tisztulás, meg valami frissülés, meg valami, hát, jobb illat tényleg, tényleg rám férne. De mondjuk zokniban zuhanyozok. Mert hát, sajnos, ugye a lábkörmöm… hát, meg úgy egyébként is, szóval ott az, az nem annyira…” Vagyis, elmegyek én mondjuk bűnbánatot tartani, csak pont azokat a részeket hagyom ki, ahol a legnagyobb szükségem lenne egy kis megfrissülésre. Végül, a negyedik. Ez nem valamiféle sorrend, aki azt mondja: „De kétség kívül, én elismerem, nincs túl jó illatom. De van egy nagyon jó dezodorom. És akkor ezt az egész zuhanyozás dolgot kihagyhatjuk, egy kicsit fújkálok magamra.” Amikor valaki azt mondja magának, hogy: „Na jó, persze, van ez is, tényleg, van, szagom is van. Na jó, de érzed, ez a friss illat azért mégis csak egy kicsit könnyebbé teszi ezt.” A harmadik gondolat így szól, hogy Jézus meghív bennünket arra, hogy megfürödjünk, hogy tiszták is legyünk, és főképpen, hogy egy kicsit jobb legyen az illatunk.

Akkor jöjjön a negyedik gondolat. Tulajdonképpen azt is mondhatnánk, hogy Advent arról szól, hogy amikor odaérünk Karácsonyra, akkor nekünk is legyen karácsonyi illatunk. A karácsonyi illat az, amiről így beszél Keresztelő János, hogy: „Teremjétek a bűnbánattartás megfelelő gyümölcseit!” Hogyha már elfelejtkeztünk a nyári illatokról, lehet, hogy érdemes visszaidézni azt, hogy egy-egy gyümölcsnek annyira csodás illata is van. Hogy nem egyszerűen csak finom, meg nem egyszerűen csak tápláló, hanem – biztos veletek is van ez így, még nem harapunk bele – először megszagoljuk. „Hah, ez a szamóca! Ah! Hogy ennek a körtének milyen illata van! Hogy ez a barack!” Amikor kettétöröd, és hah. Ezt se akarom hosszan mondani.

A záró gondolat így szól: Keresztelő János azt mondja, éppenséggel teremhetünk olyan gyümölcsöket is, aminek jó az illata. És ez azt jelenti, hogyha egy kicsit mondjuk tenyeres-talpasabban mondjuk… Az egyik, hogy a bűnbánattartás nem a bűneinkről szól, hanem a realitásról. Nem a bűnökről szól. És a bűnbánattartás legméltóbb gyümölcse, hogy elkezdjük világosan látni magunkat és Istent. A bűnbánattartás azt jelenti, hogy magamra veszem az igazság rám eső részét, és benn maradok a realitásban. Ennyire végtelenül egyszerű. És amikor valaki megfürdik a realitás fürdőjében, a realitás fürdője azt teszi velünk, hogy fölfrissülünk, hogy jól esik, hogy megújulunk, hogy jó lesz az illatunk, és akkor, ahogyan éppen fürdünk a realitás fürdőjében, akkor jövünk rá, akkor jövünk rá igazán, hogy mennyire nem volt jó büdösen, hogy mennyire nem volt jó mocskosan. Hogy tulajdonképpen azt a koszos ruhát mennyire nem volt jó már mióta hordani.

A bűnbánattartás gyümölcse a találkozás a realitással. És a realitással való találkozás legjobb illata Istennek az illata, hogy átéljük azt, hogy Istennek milyen jó illata van. Hogy a realitás nem azt jelenti, hogy hirtelen nagyon világosan piszkosnak látom magam, hanem azt, hogy megtisztulhatok, és hogy ennek semmi akadálya nincs. És hogy az ember akármilyen esendő és gyarló, valamit magára vehet Isten illatából.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Promoted products

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."