Imre atya StuttgartbólLeleményes Jézus-várás…

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Dec
01
Imre atya Stuttgartból Leleményes Jézus-várás…

Ilyenkor, december elején mindig el szokott jönni hozzám egy pár napra. Két-három napig csak beszélgetünk és élvezzük egymás őszinte, baráti társaságát.

Vonata most is pontosan érkezett. Miután szívélyesen papi csókot váltottunk,  mint mindig, most is a sétáló utcának vettük útunkat, pedig minden évben megfogadjuk, most utoljára. Ugyanis a sok karácsonyi vásáros bódé és az előttük tolongó tengernyi sokaság még azt is lehetetlenné teszi, hogy egymás mellett menjünk, nem hogy értelmes párbeszédet folytassunk.

Azért én útközben egyre csak dohogtam, s azon panaszkodtam, hogy az adventi idő – Stuttgartban legalább is – már október végén elkezdődik és – láss furcsa csodát! – advent első vasárnapjáig tart! Miért? Mert Advent első vasárnapján már a Karácsonyi időszak kezdődik! Karácsony karácsonyi ételekkel és italokkal, fényfüzérekkel, vidám, ünnepi – egyébként szörnyű giccses – énekeivel…  A Karácsony pedig az ünnep első napján már be is fejeződik, és olyan hirtelenül, váratlanul és bántóul, mint amikor legmélyebb álmából felébesztik az embert… Mindeközben az itt ünneplők nagy hányadának fogalma sincs arról, hogy mit ünnepel, ki miatt létezik egyáltalán az Adventi időszak, illetve a Karácsony ünnepe…

Ilyeneket és ehhez hasonlókat mondogattam (szinte kiabáltam a nagy lármában!) papbarátomnak egészen addig, amíg végre el nem jutottunk a St. Eberhard templomig, amely aztán kimenekített bennünket az éktelen nagy zsibongás és zajos zűrzavar minket már elnyeléssel fenyegető hullámaiból. Letérdepeltünk a hátsó padba…

Ahogyan ott egymás mellett élveztük az Úrral való beszélgetés csendjét, hirtelen felötlött bennem egy furdaló kérdés: Hát nem azt prédikálod folyton, hogy Isten a lármában és a zajban is jelen van. Most miért lamentálsz itt istentelen világról, lelketlen ünneplésről? Isten nem csak bennünk van! Nem is csak a templomban! Isten mindenütt van, csak szerényen megbújik.

Nekünk kell leleményesnek lennünk ahhoz, hogy Őt megtaláljuk!

Kint, a világban is! Bent, magunkban is!

Egyszerre megdöbbentem. A belső hangnak igaza volt! Nekem nem az a tisztem, hogy az ünnepeinket kisajátító és vallásos értelmétől megfosztó „fogyasztói társadalmat” illetve „Isten nélküli világot” becsméreljem. Még csak az sem, hogy azért dorgáljam, mert azt teszi, ami lényege: üzletel. Nekem, mint papnak és kereszténynek, az a dolgom, hogy Urunk Jézus Krisztus születésének visszatérő ünnepére készüljek, másokat is felkészítsek, és ha elérkezett ennek a nagy napja, akkor azt minél méltóbban ünnepeljem, ünnepeljük meg!

Közben erre minden percet és eseményt leleményesen kihasználjak!

Ahelyett, hogy kritizálnám a várost, amiért Karácsony előtt így „kifényesíti” magát, legyen számomra minden csillag a kirakatokban vagy az ablakokban Isten jelenlétének a jele, vagy az a Betlehemi csillag, amely a három királynak – de utánuk annyi más embernek is! – mutatta és máig mutatja az utat a Kisded Jézushoz…

Ahelyett, hogy szemrehányást tennék a hentesnek vagy a városnak, mert az előbbi a kirakatában, az utóbbi pedig a kastélykert öntöttvasból  készült, egyébként gyönyörű filagóriájának a szomszédságában olyan jászlat állít fel, amelynek jászolában már ott fekszik a kis Jézus is, engedjem, hogy emlékeztessen engem minden jászol arra, hogy Jézus Urunk emberi testet öltött. Fölcserélte az eget a földdel! Hisz ez a lényeg! Emberré lett értem és minden emberért, hogy megossza velünk az életet a születéstől a sírig.

Ahelyett, hogy a régi piac közepén vagy a tanácsháza előtt álló hatalmas fenyőfák nem az ünnephez illő díszeit kifogásolnám, inkább hagyjam, hogy emlékeztessen egem minden fenyőfa a Paradicsom-kertre, amelyből Isten az első emberpárt kűzte, de Szent Fiában megkönyörült rajta és újra megnyitotta előtte annak kapuit.

Ahelyett, hogy indulatoskodnék, mert a meghitt, melegfényű gyertya helyett olcsó, lelketlen neonfények vakítanak, legyen minden lámpafüzér számomra annak a jele, hogy Isten az igazi Világosság, és minden – akár a világban, akár a bennem uralkodó – sötétségnél erősebb!

Végül ahelyett, hogy felrónám az üzletláncoknak a sok olcsó, talmi árucikket és portékát, amelyet oly nagy hanggal és reklámmal propagál és hirdet, ehelyett juttassa inkább eszembe minden árucikk, hogy csak egy halvány visszfénye annak az isteni Ajándéknak, amellyel Isten az embert Karácsonykor  – Szent Fiában, Jézusban – megajándékozta!

Rajtam múlik tehát, egyedül csak rajtam, hogy felfigyelek-e ezekre az apró isteni jelekre, vallásos jelképekre, amelyek rejtetten is a megtestesült Úr Jézusra mutatnak, vagy csak dohogok a Karácsony előtti tülekedés és vásári hangulat miatt…

Mikor kijöttünk a templomból, már nyoma sem volt bennem a színes karácsonyi kavalkád fölötti rosszkedvnek, ehelyett komótosan végigvezettem paptestvéremet a  hosszú sétáló utca minkét oldalán – és sorra elmagyaráztam neki legújabb fölfedezéseimet!

Végül hazafelé jövet hirtelen még egy ilyen isteni jel jutott eszembe, amelyet ilyenkor, Adventben mindenképpen meg kellene ismét honosítanunk: a betlehemes figurák vándorlása! Amikor paptestvéremnek erről is említést tettem, nagy szemekkel megkérdezte: Hát az meg mi?

Erre beszéltem neki nagyanyámról, akitől nagyon sok szép történetet hallottam. Egyszer nagyon régen ezt is ő mondta el nekem. Elmesélte, hogy az ő gyermekkorában a Betlehemet nem Karácsony este állították fel a szobában, hanem rögtön advent első vasárnapján. A karácsonyi történet szereplői pedig, a Kisjézus alakjának kivételével   – és ha kukoricacsutkából készített bábu formájában is!, de – mind ott voltak: Mária, József, a pásztorok, a háromkirályok, az angyalok, az ökör, a szamár, a kutya, és még sokan mások.

Amikor tehát felállították a Betlehemet, akkor elébe felsorakoztatták mind a szereplőket. Azután mindenki választott magának egyet-egyet. Majd békésen nyugovóra tértek. Éjszaka aztán, mesélte érdekfeszítően tovább nagyanyám, láss csodát, a bábuk a sötétben életre keltek és útnak indultak. Reggel Szent Józsefet a kredencen, Szűz Máriát az éléskamrában, az angyalt az ablakpárkányon, a szamarat a ruhásszekrényben, a háromkirályokat a stelázsin, a pásztorokat a hideg tornácon, az ökröt pedig a búbos kemence tetején találták. És ez minden éjszaka így ment, egészen Karácsonyig. A szobrok minden éjszaka megelevenedtek és tovább vándoroltak! Reggel ott találkozott velük az ember, ahol nem is várta! Napközben viszont mindenkinek el kellett gondolkodnia azon, hogy a szobra miért épp ide vagy oda vándorolt? Nem is kell mondanom, fejezte be nagyanyám, hogy Karácsony este aztán mindegyik szobor visszatért a helyére, a jászol köré, hogy köszönthesse a Kisjézust, Aki ekkorra már – természetesen a jászolában feküdt…

Paptestvérem figyelmesen hallgatta a történetet, azután nagyon sokáig hallgatott… Majd behuzódott kis szobájába, ahol ilyenkor tartózkodni szokott, és ki sem jött egészen a vacsoráig…

Miután megvacsoráztunk, lementem a pincébe, felhoztam a Betlehemet, letöröltem a szobrokról a port, és felállítottam őket a helyükre…

Közben telefonon hívtak…

Miután visszajöttem, a szobrok eltűntek…

Minden jel arra vall: útra keltek, hogy majd reggel valahol megtaláljam őket, s ha megtaláltam, akkor elmondhassák nekem a titkaikat…

Miről?

Az isteni jelekről, amelyek, ha észreveszük, Isten Fiának a földre való eljövetelét jelzik…

És az igazi, leleményes Jézus-várásról…

Ilyet kíván minden Olvasójának, adventi szeretettel,

Imre atya 

Stuttgart, 2019. december 1.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Promoted products

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."