Szilveszter Barát elmélkedése„Éljen Krisztus, a Király!”- Évközi 34. vasárnap

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
23
Szilveszter Barát elmélkedése „Éljen Krisztus, a Király!”- Évközi 34. vasárnap

A mai nappal elérkeztünk az egyházi év végéhez, s az egyházi év utolsó vasárnapján Krisztus Urunkat úgy ünnepeljük, mint a világmindenség és az emberiség királyát.

A mai evangéliumi szakasz (Lk 23,35-43) Jézus földi életének befejező részéből egy ellentétesnek látszó képet állít elénk. Egyrészt a szégyen fáján függő Jézust, akit a bámészkodó, kárörvendő nép, a főtanács, sőt még a vele hasonló helyzetben – de megérdemelten – elítélt ember is kigúnyol, és ironikusan királynak csúfol. Másrészt a szelíd, a szenvedésében és a megalázottságában is hatalma teljességének birtokában lévő, övéiért vérét adó Jézust, a Királyok Királyát, aki nem tesz semmit, annak érdekében, hogy mentse életét, aki nem áll bosszút ellenségein, bár megtehetné.

Tudnunk kell, hogy Jézus kereszthalálának magyarázata az ember bűnében keresendő.

Az első bűnnel és annak terjedésével végtelenül nagy szakadék támadt az isteni és az emberi világ között. E mérhetetlen távolságot az ember önerejéből sosem tudta volna áthidalni: ha ez a szakadék megmarad, teljes reménytelenség és biztos kárhozat várt volna az emberiségre. De eljött Jézus, a második isteni személy. Magára vette a világ bűnét, és e tengernyi bűnt fölvitte a keresztre, hogy halálra szánt testével együtt a bűnáradat végzetes következményét is megszüntesse. Majd föltámadt a halálból, hogy mindazok, akik hisznek őbenne, eljuthassanak az örök életre.

Azonban örök életünk boldogsága, vagy boldogtalansága attól függ, hogy hogyan közelítünk Jézushoz, a megfeszített Királyhoz. Jézushoz, aki számunkra az út, az igazság és az élet, aki életpéldájával és tanításával igazi és egyedüli vezetőnk lehet az örök élet, az örök boldogság felé vezető úton, itt a földi életben.

Minden közösségnek szüksége van vezetőre, vezérre, nevezzük azt királynak, elnöknek vagy bármi másnak. Egy jó vezető a közösséget össze tudja kovácsolni akkor is, ha a közösség tagjai sokfélék. Egy jó vezető az építő erőket összefogja, mindenki számára biztosítja a boldogulás, a kibontakozás útját, biztonságot, békét, jólétet, jó hírnevet teremt elsősorban nem saját magának, hanem a rábízott közösségnek.

De nemcsak egy közösségnek, nemcsak egy népnek, hanem az egyes embernek is szüksége van vezetőre. Mert az egyes emberben is sokféle vágy, törekvés, erő működik. Ezeket össze kell fogni, ezeknek irányt kell mutatni, ezeknek kibontakozásához teret kell biztosítani. Ha ez nem történik meg, akkor az ember ereje, tehetsége szétfolyik, kárba vész.

Krisztus királyságának területe itt van, az ember lelki-szellemi világában. Krisztus királyságának polgárai azok, akik engedik, hogy lelkük-szellemük világában Krisztus uralkodjék.

A mai evangéliumból láthatjuk, hogy kortársainak magatartása és kapcsolata mennyire eltérő a kereszten függő Jézussal szemben.

A nép, „bámészkodott”, közömbösen szemlélte az eseményeket. „A főtanács tagjai pedig gúnyolódtak” és az általuk elképzelt messiási erőt és fenséget kérik számon Jézustól bizonyítékul messiási voltára. Az ítéletet végrehajtók, a római katonák királynak nevezik ugyan, de ők is csak csúfságból teszik. Az egyik lator, akit a kényszerhelyzet hozott össze Jézussal, szidalmazza őt. A másik azonban hittel tekint feléje.

Azt hiszem nem nehéz, ez utóbbiban, a megtérő latorban fölfedeznünk az igazi keresztény magatartását. Ugyanis ő Jézus megalázottságában és halálában is meglátja győzelmét és dicsőségét. A gúny ellenére is felismeri Jézus Messiási voltát, a halálos ítélet ellenére is bűntelen, igaz voltát. S kitaszítottságában, egyedüllétében is meglátja hozzánk tartozását, értünk szenvedő szeretetét. Ennek a hitnek a jutalma az üdvösség, ennek a felismerésnek az eredménye: részesedés Jézus nem e világi országában és királyságában. Ahogy Jézus fogalmaz: „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban”.

Ma is csak hittel lehet Jézust Királynak és Úrnak vallani. Ha pusztán emberileg vizsgálnánk Jézus királyi hatalmát, illetve szolgálatát, amely a kereszten emelkedik a legmagasabbra – könnyen csalódhatnánk benne, mint kortársainak nagy része. Az ilyen vizsgálat hamar megbotránkozik benne, bírálja gyengeségeit és külső megjelenését. Mert csak a hit látatja Jézusban az Eljövendőt, akivel együtt leszünk – reményünk szerint – országában és dicsőségében. Csak a hit látja meg benne az emberi jövő ígéretét, az emberhez méltó sors szépségét.

Ezek után elmondhatjuk, hogy bármilyen tragikus és szánalomra méltó a megfeszített Jézus-király alakja, a keresztfán nyilvánul meg legjobban dicsősége, hatalma és emberszeretete.

A kereszten ragyog föl Jézus isteni dicsősége, mert e sötét keresztet már bearanyozza a húsvéti hajnalpír, a föltámadás fénye. A megfeszítés, a halál és a föltámadás eseményében nyilvánul meg legjobban a názáreti Jézus isteni hatalma, mert ez az esemény, a bűn feletti győzelem pillanata. És ugyanebben az eseményben válik egészen kézzelfoghatóvá irántunk való szeretete, mert önfeláldozása boldogságunk és örök életünk záloga. - A világ legragyogóbb, legboldogítóbb csodája valósult meg a kereszten, és ez a csoda mérhetetlen magasságokba emeli Krisztust, a királyok királyát.

Ilyen a mi Királyunk, de mi a mi küldetésünk, itt és most élő Krisztus-hívőké, hogy részünk lehessen Isten országában? Mert Jézus Krisztus királyságát nem a mesék országába kell keresnünk, s nem is a krónikáskönyvek megsárgult lapjain. Krisztus királysága, uralma nem is e világból való, ahogy ő maga kijelentette Pilátus előtt.

Nem akart politikai hatalmat, - a Heródeseknek nem kell félniük, nem vetélytársuk. Isten uralmát hirdette, amely belül van, az emberi lelkekben, szívekben és Ő, a Feltámadott ott akar lakást venni Lelke által. Szent Pál figyelmezteti a mai materialistákat és élvhajhászokat is: „Isten országa nem eszem-iszom, hanem igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben”(Róm 14, 17).

Jézus Krisztus királysága kezdettől jelen van, és mindörökké fennmarad. Ha mi ennek a királyságnak az állampolgárai akarunk lenni, akkor ennek érdekében nekünk is tennünk kell.

Mit kell tennünk, mi a feladatunk? Természetesen NEM a parancsolgatás, NEM az uralkodás, NEM az elnyomás, NEM a zsarnokoskodás, NEM a kizsákmányolás, NEM a birtoklás a feladatunk, legyen szó akár a családról, akár a közösségről, HANEM, hogy hűséggel engedelmeskedjünk a főparancsban foglaltaknak: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! S szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” Ehhez a szolgálathoz nem kell királyi korona, csak nyitott szív és nagy-nagy szeretet, odaadás és hozzá való őszinte ragaszkodás.

Befejezésül elmondhatjuk, hogy a mai szép ünnep nem hagy kétséget a felől, hogy Krisztus király nemcsak hitvalló magasztalást kíván tőlünk, hanem azt is elvárja, hogy minden embertársunkban őt szolgáljuk. Hódolatunk akkor válik hitelessé, ha nem csupán dicsőítő szavainkkal valljuk őt életünk Urának, hanem életvitelünkkel is, amelyben azt tesszük alapelvnek, amely Jézus életének alapelve volt: a szeretetet és az irgalmasságot.

A múlt század elején, 1926-ban robbant ki a Cristero-háború Mexikóban, miután a szociáldemokrata munkáspártból alakított, antiklerikális kormány, a totális hatalomra törekedvén, megtiltotta az egész ország területén a szentmisék bemutatását, illetve bármiféle vallási ünnep nyilvános megtartását. Ez a mélyen hívő mexikóiakból mérhetetlen ellenszenvet váltott ki, kiváltképp az után, hogy a papoknak és a klérus tagjainak kegyetlen lemészárlásába kezdtek a kormányerők.

2000-ben Szent II. János Pál pápa 25 Cristerot avatott szentté, 2005-ben pedig további 13 áldozatot nyilvánított mártírrá, közöttük a 14 éves José Luis Sánchez del Ríot.

A kormány brutális kínzások után gyilkolta meg az ifjú vértanút, mivel nem volt hajlandó megtagadni hitét. A mai világban példátlan hőstettek kötődnek nevéhez. Egy alkalommal a csata közepén tábornokának adta lovát, hogy azon folytathassa a küzdelmet, kitéve ezzel magát az elkerülhetetlen fogságba esésnek. A feljebbvaló iránti hűség, a magasabb eszméért való tiszta önfeláldozás csodálatos példáját állította ezzel nemzedékünk elé.

A fogságban kínzásai során sem tört meg, nem hagyta el az Igazságot, nem tagadta meg hitét, hanem kitartott a végsőkig, földöntúli erőt adó kiáltásával: „Viva Cristo Rei! azaz Éljen Krisztus, a Király!” Ő, a 14 éves fiú, valóban tiszta szívvel valósította meg a „több mint élet” elvét. Nem azt nézte, egyéni érdeke mihez fűződik, nem féltette mindenáron életét, mert tudta, hogy a halálban nem a megsemmisülés vár rá, hanem számot kell adnia arról, hogy életét mivel töltötte, mire áldozta e világon.

A haldokló fiatal utolsó szavai ezek voltak: „Éljen Krisztus, a Király!” Meghalt Mesteréért. - És te kész vagy e rá? De igazából nekünk nem meghalnunk kell, hanem élnünk kell érte, mégpedig úgy ahogyan Ő tanította. Készek vagyunk rá?

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Promoted products

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."