Pál Feri vasárnapi beszédekLk 21,5-19 - Évközi 33. vasárnap

Napi Ima18 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
17

 

 

Az egyházi év vége felé, és azután majd az Advent első két hetében megjelennek azok az evangéliumi történetek, amelyek a végső időkről, az utolsó napokról szólnak, Krisztus második eljöveteléről. Most elkezdtük akkor ezt a témát idehozni, ez az első a sorban. A mai evangéliumnak az utolsó sora így szól, hogy állhatatossággal, kitartással, hűséggel őrizzük meg a lelkünket. Szívesen utánagondolnék veletek együtt, hogy hogyan lehetséges ez, mi az, ami segíthet bennünket abban, hogy állhatatossággal meg tudjuk őrizni a lelkünket, akármi, és akárhogy is történik körülöttünk, vagy velünk, vagy akár éppen mibennünk.

Nem tudom, hogy él-e még most bennetek elevenen a szentlecke, amire csak egyetlen utalást szeretnék tenni. Mégpedig azért, mert a tesszaloniki híveknek ír Pál apostol, és azt mondja, hogy „Hát, dolgoznotok kéne. Mindenki lássa el magát! A saját munkájából, becsületes tevékenységéből egye a maga kenyerét.” Mit gondoltok, hogy miért jött elő ez témaként a tesszaloniki közösségben? Képzeljétek el, hogy azért, mert olyan eleven volt a végső idők várása, és egyébként annyira eleven volt Jézusnak a szava, aki azt mondja, hogy nemsokára itt van, hogy ezért nem egy közösségben – például a tesszaloniki testvérek között – nagyon sokan azt mondták: „Ha úgyis nemsokára itt az utolsó óra, minek dolgozni? Akkor minek az a nagy munka? Hát azt a kis időt már kibírjuk, valahogy, így-úgy.” Szóval, szeretném öt pontban összefoglalni, hogy ezzel szemben, hogy „Jó, hát akkor már nem csinálunk semmit.”, hogyan is tudnánk a lelkünket megőrizni, a mai evangélium tükrében?

Az első így szól, hogyha már összekötöttük a szentleckét az evangéliummal, hogy amikor eszünkbe jut az, hogy talán valami katasztrófa, valami fenyegetettség, valami vész… Nemde Jézus is erre utal, amikor azt mondja: „Ne rémüldözzetek! Ne adjátok át magatokat a félelemnek, az aggodalomnak és a rettegésnek, hanem sokkal inkább cselekedjetek!” Tehát a félelem helyett, az érzéseinknek való teljes átadás helyett: cselekedjetek! És azt tudjuk, akik az emberi lelket ismerik, újból és újból megerősítenek minket abban, hogyha van valami, ami egyébként tud szabadságot adni belül, éppen akkor, amikor aggódunk, vagy remegünk, vagy félünk, akkor az a cselekvés. Mert a cselekvésben átéljük azt, hogy lehet, hogy valami nagyon nagy baj van, és mégis tudok valamit tenni. A cselekvés megőrzi bennünk annak a tudatát, hogy cselekvőképes vagyok, és hogy amire képes vagyok, azt meg is fogom tudni csinálni.

Tehát az első gondolat így szól: még akkor is – és a kutatások ezt bizonyítják – ha mi magunk is tudjuk, hogy az a cselekvés, amit teszünk, az ahhoz képest, amit szeretnénk elérni, vagy esetleg elhárítani, egészen minimális, és mi magunk is még mielőtt elkezdjük csinálni, azt gondolnánk, hogy ez semmi, vagy hát ez eredménytelen, vagy fölösleges, még akkor is érdemes cselekedni. Ha másért nem, azért, hogy átéljük azt, hogy tudunk magunkért tenni, hogy cselekvőképesek vagyunk. Ha máshogy, és másért nem, hát az üdvösségünkért. Nem biztos, hogy azért, hogy ezt vagy azt, vagy amazt a nehézséget el tudjuk kerülni, de az üdvösségünkért az utolsó pillanatig cselekvőképesek maradunk.

Második gondolat. Mikor elfog bennünket a félelem, aggodalom, bizonytalanság, és a többi, közeli vagy távoli jövő, esetleg a saját-, vagy a világ-, vagy a Föld sorsa szempontjából, akkor nagyon érdemes abból a beszűkültségből kilépni, hogy elkezdjük megpróbálni magunkat megmenteni. A második gondolat így szól: ha a lelkünket meg akarjuk menteni, akkor érdemes másokkal törődnünk. Ha bárki megkérdezne bennünket: „Mit tudunk mi erről, honnan tudjuk, mit kell csinálni, hogy hogyan mentsük meg a lelkünket?”, erre a kérdésre tudunk nagyon egyszerű választ adni. Hogy bánjunk jól másokkal, törődjünk másokkal azért, mert akkor másoknak is nehéz, és mások is félnek, és mások is bizonytalanok. És hogyha másokkal tudunk törődni, ahelyett, hogy teljesen beszűkülnénk a saját sorsunk alakítására, egész biztos, hogy az egy nagy lépés abban, hogy a saját lelkünket megőrizzük.

Azután a harmadik gondolat. Mikor a jövőnek a képei, az aggodalomnak a gondolatai, vagy félelmei megjelennek, nemde valamiképpen a tudatunk és az irányultság a jövőre tapad, és hát persze, a jövő meg így nincs a kezünkben. Ezért érdemes a jelennel foglalkozni. Milyen megrendítően eredménytelen tud lenni az, hogy pont amikor a jövőért kellene, vagy érdemes volna cselekedni, pont az akadályoz bennünket, hogy nem a jelennel foglalkozunk, hanem a jövővel. Kitölti az életünket, a gondolatainkat, az érzéseinket, minden, az, hogy „Jaj, hogy lesz?”, és „Jaj, mint lesz?”. Milyen érdekes ez is, hát Jézus ezt mondja, hogy: „Igen, majd lesznek megpróbáltatások. Ne azon töprengjetek, hogy majd mit mondotok. Ne azon töprengjetek, azon teljesen fölösleges. Ti őrizzétek meg a lelketeket, cselekvéssel mások felé, és majd mikor a jelenben vagytok, mert hiszen most is a jelennel érdemes foglalkoznotok, majd akkor a jelenben, ott nagyon is fogjátok tudni, hogy mit érdemes csinálni.” Ezért ha valakinek fontos a jövő, az legyen a jelenben. Ha valaki a jövőjéért akar valamit tenni, akkor nagyon érdemes, hogy a jelennel foglalkozzék. Ez a harmadik gondolat.

A negyedik. Hogyan tudjuk megőrizni a lelkünket? Amikor Jézus elmondja ezeket a képeket, valahogy mindig olyan benyomásunk lesz, hogy az egész univerzum megrendül, a bolygók, hát, hogy úgy rajtunk kívül történik majd nagyon sok minden. Éppen az a fenyegető, vagy félelmetes, hogy nincs a mi kezünkben, hanem szinte a fejünk fölött, vagy hát hogy is… nem is tudjuk megragadni, tehát úgy átmasírozik rajtunk az élet, vagy a világ. Ezért ha a lelkünket meg akarjuk menteni, akkor érdemes a belső szabadságunkkal foglalkozni. Azzal, hogy újból és újból visszataláljunk oda, hogy idebent szabad vagyok. Hány és hány tanú beszél arról, hogy: „Már majdnem teljesen ellehetetlenültem, és tehetetlennek éreztem magam, és kiszolgáltatottnak.” És egyszer csak, mikor ráébredünk arra, hogy van belső szabadságunk. És erre a belső szabadságra akkor is rátalálhatok, ha nagyon sok minden külső esemény szintjén nincs, és nem is lesz a kezemben. Ez tehát a negyedik gondolat. Nem a jelekre kell figyelni remegve, és félve, hanem őrizni, és visszatalálni a belső szabadságunkhoz, ami elvehetetlen tőlünk.

Azután az utolsó, a záró gondolat; kössem a negyediket az ötödikkel. Az ember, aki állandóan: „Jelek! Mik előzik meg? Mikor fog majd történni? Mire is figyeljünk akkor? Hogy is lesz, és pontosan mikor?” És tulajdonképpen Jézus amikor azt mondja: „De ti ne kifelé figyeljetek!” Ha elkezdtek kizárólag kifelé figyelni, akkor úgy nehezebb megőrizni a lelketeket.

Emlékeztek-e erre a fordulatra, ahogyan Jézus egyszer csak témát vált, azzal összefüggésben, hogy majd mikor nekünk nehéz lesz, akkor mit és hogyan érdemes cselekedni? Ha gyerekmise lenne, biztos várnék még egy kicsit. Hadd olvassam el nektek! Így szólt: „Véssétek hát szívetekbe…!”, hogy a jelen, és a cselekvés, és mások, és a belső szabadsággal, amit adtam nektek. „Véssétek hát szívetekbe!” Vagyis, hogyha meg akarjuk őrizni a lelkünket, akkor már a szívünk mélyébe bevésett lényeghez fordulhatunk. A szívünk mélyén bennünk élő Istenhez fordulhatunk, a szívünk mélyén bennünk már meggyőződéssé vált evangéliumhoz fordulhatunk. És nem a jeleket érdemes koslatni és nézni, aggódni és remegni, tehetetlennek lenni, és cselekvésképtelennek. Amikor fogalmunk sincs, hogy kint mi és hogyan lesz, és a többség kifelé nézi a jeleket, és aggódik, na, nekünk akkor érdemes mindazzal törődni, amit már a szívünkbe véstünk.

Ezért a záró gondolat így szól. Most van itt az ideje annak, hogy a szívünkbe véssünk mindent, amit érdemes a szívünkben őrizni. Azért, amikor a többség kifelé néz, és aggódik, minekünk legyen egy biztos helyünk itt, egy egészen biztos helyünk, egy elvehetetlenül és kikezdhetetlenül biztos helyünk, amit úgy hívunk, hogy a mi szívünk. És ehhez a szívhez fordulhatunk, mert ott az a valaki van, aki meghalt, de föltámadt.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Promoted products

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."