Bíró László tábori püspökHívom a családokat!2019. november

Reggeli ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
01

HÍVOM A CSALÁDOKAT, HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET ÉS SZERELMESEKET,
A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS AZ ÉLET MELLETT ÁLL! 

 

A fiatalok kissé izgatottan, de nagy örömmel léptek be a fiú szüleinek lakásába, hogy „hivatalosan” is bejelentsék: házasságot akarnak kötni. Ezt ugyan már mindenki tudta, a fiatalok egyre szorosabbá váló kapcsolata ezt sejteni engedte. Nagyon örülök, hogy így határoztatok – mondta a fiú apja –, és szívből kívánom, hogy boldogok legyetek. Tudjátok ugye, hogy mindig is arra törekedtünk, hogy a mi családunkban mindenki szabadon döntsön a saját ügyeiben, mi nem akarunk senkire semmit ráerőltetni. Legfeljebb lehetőségeket kínálunk fel nekik, és ha akarnak élni ezekkel a lehetőségekkel, segítünk nekik. Templomba járó katolikusok vagyunk, tiszteljük a katolikus hagyományokat, gyerekeink meg vannak keresztelve, járattuk őket hittanra is, de a továbbiakban a vallási kérdésekben maguk döntenek. Modern család vagyunk, igyekszünk a társadalom alapsejtjeként a modern társadalmat szolgálni. Természetesen mindenben segítünk nektek, az esküvő megrendezésében, közös életetek elindításában, és bármiben, hogy ti is modern család lehessetek.    [...]

Modern, sőt posztmodern társadalomban élünk. Ennek a társadalomnak a vezéreszméjét a francia forradalom fogalmazta meg: Szabadság – Egyenlőség – Testvériség. Felmerül azonban a kérdés: sikerült-e ennek a szép eszmének megfelelő társadalmat megvalósítani bárhol a világon? Mondhatja-e valahol, valamelyik államban valaki is, hogy igazán szabad, minden embertársával egyenlő, és testvéri szeretetben él? Az a magát szabadnak képzelő ember, aki épp szabadsága érdekében elutasít mindenfajta tekintélyt, mindenben a maga ura akar lenni, nehezen fog alkalmazkodni embertestvéreihez, mert az alkalmazkodás szabadságát korlátozná. A gyengébbekkel, szegényebbekkel való egyenlősdi pedig lemondással, önkorlátozással járna, ezzel pedig csorbulna a „magam ura akarok lenni” elv. Így aztán a gazdagabb, az erősebb, az ügyesebb olyan lehetőségekhez juthat, amelyek révén nem csak még gazdagabb lehet, hanem „egyenlőbb” a többinél, azaz hatalmat is kaphat, amellett, jobban is élhet, mint a többiek. Mára odáig jutottunk, hogy a „posztmodern” ember nemcsak semmiféle tekintélyt nem ismer el maga felett, hanem mindent és mindenkit a saját, elsősorban gazdasági érdekei szerint értékel.

Idézzetek fel általatok megismert, vagy megtapasztalt olyan eseteket, amelyek során egy közösség (társaság, család, csoport, stb.) önálló és mindentől független akart lenni, és elutasított mindenfajta tekintélyt. Milyen következményekkel járt ez?

Az utóbbi évtizedekben a Katolikus Egyház megnyilatkozásaiban egyre nagyobb hangsúlyt kap az emberi méltóság kérdése. Szent XXIIIJános pápa Pacem in terris c. enciklikájában (1963) az emberi méltóságot abból eredezteti, hogy Isten az embert értelemmel és szabadsággal ruházta föl, s Jézus Krisztus által megváltotta, kegyelembe öltöztette és örök életre hívta. A társadalmi élet és rend végső soron az emberi méltóság megvalósítását jelenti. A IIVatikáni Zsinat tanításában az emberi méltóság alapja az istenképiség, az ateizmus ezt alapjaiban támadja, a bűn pedig lerombolja. Szent IIJános Pál pápa hangsúlyozza, hogy az emberi méltósághoz alapvetően hozzátartozik az ember hivatása, transzcendenciája is. Az ember csak akkor teljesedhet ki, ha nyitott nemcsak a természet, önmaga és a többi ember, hanem Isten és országa felé is. Ferenc pápa azt mondja: amikor a pénz válik minden tevékenység és kezdeményezés céljává és okává, akkor a haszonelvű és a profitorientált szemlélet kerül előtérbe, amely nem tiszteli az emberi személyt. Ha a személyt nem tisztelik, nem úgy kezelik, mint akinek veleszületett méltósága van, akkor nem is vállalnak vele szolidaritást, tehát meglazulnak a kapcsolatok, szó sem lehet egyenlőségről, testvériségről. Az ilyen társadalomban nem jó élni. A 21. században is érvényes Jézus szava: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol moly és rozsda emészt, ahol a tolvajok betörnek és lopnak. Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem moly, sem rozsda nem emészt, és ahol tolvajok nem törnek be és nem lopnak.” (Mt. 6, 19-20)

Ahhoz, hogy az ember veleszületett személyi méltóságához illő életet élhessen – tartozzék bármilyen néphez, fajhoz, vagy társadalmi csoporthoz –, olyan nevelésre van szüksége, amely megfelel élete céljának, alkalmazkodik egyéni képességeihez, neméhez, az adott kultúrához és a nemzeti hagyományokhoz, és készségessé teszi a testvéri kapcsolatra más népekkel, a társadalom javának, a közjónak a szolgálatára. A keresztény nevelés feladata a megkereszteltekkel megismertetni az üdvösség és az ajándékként kapott hit misztériumát, hogy életüket új emberként igazságban és igaz életszentségben éljék (vö. Ef 4,22--24); hogy eljussanak az érettségre Krisztus teljességének mértéke szerint (vö. Ef 4,13). A keresztény nevelésnek szem előtt kell tartania, hogy az ember földi életében a teremtett világban él, tehát jól kell ismernie a világ törvényszerűségeit. Nagyon fontos azonban megértenie Krisztus intelmét: „Mit használ neked, ha megnyered az egész világot, lelkednek pedig kárát vallod?” (Lk 9,25) (vö. II. Vatikáni Zsinat: Gravissimum Educationis kezdetű deklarációja a keresztény nevelésről 1-2.).

A történelem során minden eddigi társadalmi berendezkedésben az embernek szüksége volt anyagi javakra. Mi szabhat határt az észszerű és szükséges „kincs-gyűjtésnek”, és mikor válik az károssá, vagy akár bűnössé?

Valóban modern, sőt posztmodern társadalomban élünk, de ez a társadalom nem mondható kereszténynek. Ebben a társadalomban az ember személyi méltósága helyett inkább az emberi jogokról beszélnek. Noha azt az eszményt, hogy mindenki léténél fogva egyenlő, a kereszténység hirdette meg a szeretet-parancs alapján (Gal 3,28). A nagy polgári forradalmak az egyenlőség és testvériség jelszavait zászlajukra tűzve szembefordultak az Egyházzal is, szembefordultak mindennel, ami földöntúli, sőt, magának Istennek a létét is tagadták. A társadalom elkezdett elhatárolódni az élő Egyháztól, a kereszténység egyre inkább csak mint információ volt jelen. Azok a családok, amelyekben nincs élő hit, nem adhatják tovább a hitet, legfeljebb a hitről szóló tananyagot. Hiába tudunk egy-egy népcsoport keresztény hagyományairól, ha ezek a hagyományok csak emlékek, csak információink vannak róluk, de már senki sem él velük, így felidézésük nem hat élményként, nem érint meg.

Milyen szerep és felelősség hárul a keresztény családokra a szekularizált társadalomban? Mit tudtok tenni gyerekeitek elvallástalanodása ellen?

Isten arra hívott bennünket, hogy éljük meg személyi méltóságunkat és legyünk társadalmunkban só és kovász. Legyünk nyitottak a teremtett világ és minden ember felé, igyekezzünk a „szűk kapu” felé (Mt 7,13-14). Életünkkel mutassunk rá a keresztény társadalom értékeire, arra, hogy keresztény családban élni jó és szép. Lobbantsuk lángra Isten szeretetét, sugározzuk fényét, hogy minden családban szeretet, öröm és béke legyen.

Apu – szólalt meg a fiú a hirtelen kialakult csöndben –, nagyon köszönöm neked, mindent köszönök. Ebben a családban nőttem fel, itt éltem, más családok életébe nem láttam bele, illetve nem is érdekelt. Sokszor nehéz volt döntenem olyan kérdésekben, amelyek elé kerültem, és ti nem akartatok befolyásolni. De túljutottam ezeken, sokszor úgy éreztem, hogy szerencsém volt. Amióta azonban ezt a lányt megismertem, és beleláttam az ő családi életükbe, egy kicsit másképpen látom a dolgokat. Az a család nem „modern” család, de ott mindenki otthon érzi magát, és mindenki tudja, hogy mindig és mindenben számíthat a másikra, mert ott a szeretet a vezérelv, Isten szeretete. Az a család keresztény család, keresztényként él és dolgozik, a kereszténység számukra nem ideológia, nem tan, hanem az élet. Apu, mi nem modern, hanem keresztény családot szeretnénk alapítani!

 

Bíró László tábori püspök             
az MKPK Családbizottságának elnöke   
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Imák ebben a kategóriában

Bíró László tábori püspökHívom a családokat!2019. október

Reggeli ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

Okt
01
Bíró László tábori püspök Hívom a családokat! 2019. október

HÍVOM A CSALÁDOKAT, HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET ÉS SZERELMESEKET,
A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS AZ ÉLET MELLETT ÁLL! 

Micsoda meglepetés! – kiáltottak fel a baráti társaság tagjai, amikor összejövetelükre váratlanul betoppant az a házaspár, amelynek férfi tagja már évek óta távolmaradt az összejövetelekről, és most váratlanul feleségével együtt jelent meg. Ezt is a feleségemnek köszönhetitek – válaszolta a férj –, mert annyira fáj a lába, hogy megszántam, elhoztam autóval. Isten hozott benneteket – szólalt meg a társaság egyik férfitagja –, ezt nagyon köszönjük neked, mert feleséged nélkül nem is éreznénk jól magunkat. Szívből kívánjuk, hogy a lába mielőbb meggyógyuljon, és legközelebb már akár autóval, akár gyalog, de együtt jöjjetek. Hát azt majd meglátjuk – válaszolt a férj –, a nejem lába nem az én hatáskörömbe tartozik, azt meg, hogy az én dolgaim hogyan alakulnak, még nem tudom. 

A Teremtő a semmiből hívja a létbe az embert és meghívja a szentségre, az emberek és a világ konkrét szolgálatára. Ezzel a meghívással tárja az ember elé hivatását, léte értelmét és végső célját: legyen részese az Ő örök boldogságának. Isten nemcsak teremtője minden létezőnek, hanem végső célja is. Minden teremtett létező létének értelme a tökéletesség felé való haladás, a növekedés.   [...]

Házaspárként való növekedésetek során mennyiben erősödik egységetek, szilárdul meg kapcsolatotok? Szaporodnak vagy fogyatkoznak aktív együttléteitek, közös programjaitok? Hogyan tudtok védekezni mind az egyéni, mind a páros elmagányosodás ellen?

Az értelem nélküli lények szükségszerű ösztönös tevékenységükkel haladnak a tökéletesség felé, az értelmes teremtmény szabadon határozza meg, hogyan és milyen mértékben növekedjék. Szent János apostol szerint a keresztény ember felnőtté válásának útján az egyik legnagyobb próbatétel az, amikor úgy érzi, hogy elveszítette lába alól a talajt. Amiről azt gondolta, hogy érti, arról kiderül, hogy sohasem értette, amiről úgy vélte, hogy jól emlékszik rá, arról kiderül, hogy csak zavaros emlékképei vannak; amiről pedig azt hitte, hogy igazán akarja, arról kiderül, hogy üres és hiábavaló. Újjá kell születnie a hitben, reménységben és szeretetben, mert csak így újulhat meg Isten szándékának megfelelően értelme, emlékezete és akarata.

Idézzétek fel saját felnőtté válásotok néhány krízishelyzetét! Hogyan tudjátok gyerekeiteket átsegíteni az ilyen krízishelyzeteken?

Mai modern világunkban zavarodottság uralkodik. Kétségbe vonják, hogy egyáltalán létezik-e igazság, ha pedig valaki az abszolút igazságról beszél, azt sértőnek, vagy kirekesztőnek tartják. A tudást az egyre versenyképesebb gazdaság megteremtése eszközének tartják, az egyetlen általánosan elfogadott értékmérő a gazdasági haszon. A fenntartható fejlődés jelszava csak a gazdaságra vonatkozik, az ember fejlődésének célja egyedül a nagyobb haszon, a jobb termelékenység elérése. Amikor az emberi ész össze van zavarodva és tisztánlátásra lenne szükség, akkor segíthet igazán a hit. A hit lényegében „bizalmi viszony”. Lehet, hogy nem értjük, lehet, hogy nem is tudjuk szavakba önteni, mégis ráébredünk, hogy mindig bízhatunk abban, Aki nem változik, Aki mindig jelen van, és Aki nem hagy el minket soha. Amikor szem elől tévesztünk minden jelzőtáblát, minden viszonyítási pontot, akkor tapasztaljuk meg igazán ezt a megtartó jelenlétet.

Fontos, hogy megtanuljunk rákérdezni arra, hogy kik vagyunk. Éppen azért, mert össze vagyunk zavarodva, nem látjuk világosan, hogy mit tudunk valójában, és merre haladunk, milyen kapcsolatban vagyunk Istennel és embertársainkkal. Eljutottunk-e addig, hogy a hitet bizalmi viszonyként éljük meg, hogy bízni tudunk abban, hogy van, Aki mindig velünk marad, és akkor is megtart, amikor már kapaszkodni sem bírunk, vagy ez számunkra csupán tananyag, esetleg hagyományos szokás?

Hogyan tudjátok gyerekeiteket öntudatos, hitüket bizalmi viszonyként megélő keresztényekké nevelni, hogy ez örömöt és biztonságot jelentsen nekik?

Az általános vélemény szerint akkor és ott van szabadság, ahol és amikor egy adott esetben mindenki szabadon dönthet, szabadon választhat saját akarata szerint. Ez a közkeletű szabadságfelfogás figyelmen kívül hagyja döntéseink kapcsolatát azokkal a mély vágyainkkal, amelyek azzá tesznek, akik vagyunk. Nem vesszük észre, hogy mindannyiunkban ott él a mély vágy a jó, az igaz és a szép iránt, hogy azzá legyünk, akivé lennünk kell, hogy életünk sodrása egy rajtunk túlmutató, létünknek értelmet adó biztos cél felé vezessen. Ez a cél pedig nem más, mint a szeretet Isten és embertársaink iránt. A szabadság legfőbb értelme az, hogy szabadon önmagunk lehessünk, és szabadon növekedhessünk. Ez nem azt jelenti, hogy minden pillanatban érvényesítjük akaratunkat, hanem azt, hogy lassan, türelmesen rátalálunk életünk felszín alatti folyamára, hogy megtaláljuk azt az utat, amelyen haladva úgy növekedhetünk, ahogy azt Isten számunkra eltervezte. Ha erre az útra nem találunk rá, akkor a döntéseink hiába szabadok, légüres térben születnek, és pusztán egónkra mondanak újra és újra igent.

Korunkban egyre elterjedtebb nézet, hogy az emberi szabadság bármilyen korlátozása ósdi, elavult társadalmi csökevény. A szabadságnak a szabadossággal való összekeverése súlyos egyéni és társadalmi problémákat okoz, hozzájárul a társadalom széteséséhez.

Mit tudsz tenni környezetedben az igazi szabadság érvényesüléséért házastársad és mások szabadságának tiszteletben tartásáért?

A szeretet az elfogadás szabadságának kifejeződése. A szeretet az elidőzés kegyelme és a szorongás elengedése. A szeretet az, ami megnyit és képessé tesz az élet leheletének befogadására. A szeretet az örömre való nyitottság állapota. A szeretet nem pusztán jócselekedet, hanem nyitott odafordulás a világhoz, az emberekhez és Istenhez.

Köszönöm, hogy nem csak elhoztál – mondta a feleség hazafelé menet férjének az autóban –, hanem magad is részt vettél a ma esti összejövetelen. Nagy örömöt okoztál mindenkinek, a legnagyobbat nekem. Örömömben már nem is fáj a lábam, táncolni lenne kedvem! Ugyan, ne is mondd – válaszolt a férj –, örülök, hogy neked ez ennyire jót tett. Úgy igaz, ahogy mondtam: megszántalak, mert rossz volt nézni, ahogy minden lépésnél összerándult az arcod a fájdalomtól. Ezért mondtam, hogy ne nekem köszönjék, hogy ott vagyok, hanem neked. De azt nem ígérem, hogy a következőre is eljövök, mert ugye tudod, hogy számomra a legfontosabb, hogy megőrizzem a szabadságomat. Senki és semmi nem kényszeríthet, vagy befolyásolhat engem, én szabad vagyok és szabad akarok maradni. Felnőtt ember módjára magam döntöm el, hogy mikor mit tegyek, vagy ne tegyek és a tetteimért vállalom a felelősséget. Kérlek – szólalt meg egy kis szünet után a feleség –, bocsáss meg nekem, hogy a fájdalmas arckifejezésem befolyásolt. Tudod, én mégis nagyon örülök ennek, mert döntésedet, hogy eljössz, valójában nem egy eltorzult arc miatt hoztad meg, hanem a feleséged miatt, akit annyira szeretsz, hogy képes vagy döntésedet az ő kedvéért megváltoztatni. Nem, ne is válaszolj, kérlek, figyelj inkább az autóra, majd otthon folytathatjuk.

Bíró László tábori püspök             
az MKPK Családbizottságának elnöke   
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Bíró László tábori püspökHívom a családokat!2019. szeptember

Reggeli ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
01
Bíró László tábori püspök Hívom a családokat! 2019. szeptember

HÍVOM A CSALÁDOKAT, HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET ÉS SZERELMESEKET, 
A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS AZ ÉLET MELLETT ÁLL! 

Különös ünnepélyességgel készült a család a vacsorához, meg akarták ünnepelni frissen érettségizett fiúkat. A fiú ragyogott, kezében az érettségi bizonyítvánnyal fogadta a szülők, testvérek, nagyszülők, nagybácsik és nagynénik gratulációját. Én is nagyon vártam ezt a percet – mondta –, most már papírom van róla, hogy érett vagyok, felnőttnek számítok, egyébként hét hónapja már hivatalosan is nagykorú vagyok. Boldog felszabadultságot érzek, most már mindent úgy intézhetek, ahogy azt én látom jónak. Élhetek szabad akaratommal, azok a kötelékek, amelyek akaratomon kívül mostanáig rám nehezedtek, most már nem kötnek senkihez és sehová. Elmehetek külföldre, megválaszthatom, hogy kivel milyen kapcsolatot létesítek, mivel foglalkozom, nem köt semmi. Persze hálásan köszönöm mindenkinek, amit eddig értem tett. Úgy érted – nézett rá kérdően apja –, hogy például az a tény, hogy akaratodon kívül és beleegyezésed nélkül magyarnak születtél, most, hogy érett, nagykorú vagy, többé nem jelent számodra semmit, sem kötelezettséget, sem lehetőséget? Vagy azért – szólt közbe az egyik nagynéni, a fiú keresztanyja –, mert ehhez a családhoz nem te akartál tartozni, most már éretten-nagykorúan függetlenítheted magadat a családtól?    

[...]

A mai szekularizált és demokratikus társadalmakban általánosan elismerik, hogy minden embernek veleszületett emberi joga, hogy tiszteljék, hogy mindenkit megillet az emberi méltóság és a szabadság, ezt a törvénynek is el kell ismernie. A szabadság azt jelenti, hogy mindenkinek joga van amellett dönteni, ami őt boldoggá teszi, feltéve, ha ezzel másoknak nem okoz kárt. Az ésszerű és igazságos társadalom tiszteletben tartja minden egyes ember döntési szabadságát és a boldogsághoz való jogát, megvédi a polgárait attól, hogy mások szabadságjogainak gyakorlásából számottevő hátrányuk származzon. Mindenki szabadon élhet a piac kínálta lehetőségekkel, fogyaszthat és árukat hozhat létre, ezeket fogyasztásra felkínálhatja. A piac működését olyan törvények szabályozzák, amelyek a dolgok és emberek értékét csupán a gazdasági haszon szempontjából mérlegelik, az erkölcsi szempontokat ezek alá rendelik. Semmi sem garantálja tehát az egyének esélyeinek egyenlőségét, ennek következményeként a fogyasztói társadalmakban egyre mélyülnek a társadalmi ellentétek, nőnek a szegények és gazdagok közötti különbségek.

Mondjatok példát olyan jelenkori, vagy a múltban végrehajtott állami intézkedésekre, amelyek során sokak szabadságjogainak érvényesülése sérült!

A szekularizált társadalom semmibe veszi az egyén egyediségét, egyre több munkát és mérhető eredményeket követel, a sikert isteníti, a kudarcot megveti, a szexet pedig kikapcsolódásnak, nem pedig tartós és kreatív partnerkapcsolatnak tartja. Mindez nagyon is nyilvánvaló következménye annak, hogy a mai ember nem hisz abban, hogy minden egyes ember Isten alkotása. Sőt, mivel Isten teremtett világába nemcsak az emberi faj tartozik, ami igaz az emberre, igaz az összes többi létezőre is. Tehát nem tekinthetjük a körülöttünk lévő világot zsákmánynak, amelyből azt és annyit veszünk el magunknak, amit és amennyit csak megkívánunk. Az ökológiai krízis idején egyre sürgetőbbé válik, hogy belássuk: a teremtett világ nem a tulajdonunk, bár Isten nekünk készítette, de előbb kapcsolódik Istenhez, és csak utána hozzánk.

Az emberi világ csak úgy, mint a természet, titokzatos módon Istenhez kapcsolódik, Isten nekünk szánt ajándéka. Ha tisztelettel és szeretettel bánunk az emberekkel és a teremtett világ egészével, az nemcsak ezt az alapvető hozzáállást fejezi ki, hanem azt is, hogy nyitott szívvel, reménykedve várjuk, hogy az adott helyzetben számunkra feltáruló világ Isten milyen ajándékát rejti. Ez egyszerre önzetlen, hiszen nem az számít, hogy én mit várok a teremtett világtól, hanem az, hogy Istennek mi a célja vele, ugyanakkor önző is, amennyiben felismerem, hogy én magam sem tölthetem be Isten nekem szánt tervét, ha a többiek élete nem illeszkedik Isten tervébe. Minden ember felelős tehát azért, hogy mindenki szabadon élhessen az Isten által felkínált ajándékokkal.

A teremtés hatodik napján „Isten látta, hogy mindaz, amit alkotott, nagyon jó.” (Ter 1, 31) Hogyan tudod gyerekeidet rávezetni arra, hogy mindenben meglássák a jót, a nehézségekkel pedig Istenbe vetett bizalommal szálljanak szembe?

A keresztény ember számára az emberi méltóság – és így az emberi jogok bármilyen eszméje – azon a felismerésen alapszik, hogy eredetileg minden egyes személy Istenhez kapcsolódik, még mielőtt bárkivel vagy bármivel kapcsolatba kerülne. Isten örökkévaló célja határozza meg, hogy kik vagyunk és kivé válhatunk, és ezt semmilyen e világi erő vagy körülmény nem változtathatja meg. Az ember elutasíthatja ezt a hivatást, és megteheti, hogy makacsul nem vesz róla tudomást, de Isten nem szűnik meg őt hívni és neki felajánlani mindazt, ami hivatásának betöltéséhez szükséges. És hogy milyen mértékben fogadjuk vagy utasítjuk el ezt a hívást, annak örökkévaló következményei vannak.

Ez azt jelenti, hogy valahányszor egy másik emberrel találkozom, misztériummal állok szemben. Életének, egzisztenciájának van egy olyan rétege, amely hozzáférhetetlen számomra, és amely fölött nincs hatalmam, mert az csakis az Istennel való viszonyában létezik. Isten mindenkit külön-külön „titokban” szólít meg, akár hallgat rá, akár nem törődik vele. Üzenetéhez senki más nem férhet hozzá, csak a megszólított. Minden embernek tisztelettel tartozom – ez része annak a tiszteletnek, amellyel Istennek tartozom, aki létrehív és éltet mindannyiunkat –, éspedig nem azért, mert veleszületett jogai vannak, amelyeket megkövetelhet és érvényesíthet, hanem azért, mert van az életének egy olyan dimenziója, amelyet a maga teljességében soha meg nem ismerhetek. Ebből a dimenzióból érkezett a világba az isteni tervbe illeszkedve, egyedi képességekkel és lehetőségekkel felruházva. A keresztények nem azért elkötelezettjei az emberi jogoknak és az emberi méltóságnak, mert ezeket a törvény garantálja, hanem azért, mert erre indítja őket az Istennek és a minden embernek kijáró tisztelet.

Az emberi világban tehát senki sem felesleges, senki sem „selejt”. Mindenkire szükség van a közjó érdekében. Egy emberi élet kudarca azért tragikus és rettenetes, mert így Isten tervéből valami egyedi és megismételhetetlen hiúsul meg. Az evangélium azt tanítja, hogy az emberi személynél semmi sem hasonlít jobban Istenhez, és egyetlen emberi személy értékesebb minden más lénynél. Minden egyes ember méltó a tartós és megkülönböztetett figyelemre, teljes odaadást és törődést érdemel, akár szegény, akár gazdag, akár egy napig él, akár kilencven évig. Egy ember értékét nem állapíthatjuk meg pusztán abból, hogy mennyire sikeres vagy produktív. Az értékességnek van egy olyan dimenziója, amit nem lehet és nem is kell sikerekkel bizonyítani, és aminek semmi köze a társadalmi elvárásokhoz. Ugyanígy tiszteletet érdemelnek és törődnünk kell azokkal is, akik nem felelnek meg egyre türelmetlenebb és egyre többet követelő kultúránk elvárásainak, akik nem tudják felvenni a túlfeszített tempót. A keresztény emberszemléletből – amely szerint az Istennel való viszonyunk minden egyéb kapcsolatot megelőz – következik a munka és a kitartó igyekezet tisztelete, de az is, hogy értékes a pihenés, és értékes az a képességünk, hogy nemcsak adni tudunk, de elfogadni is.

Milyen módon tudod tisztelettel elhárítani a te emberi méltóságodat semmibe vevők ellened irányuló támadását anélkül, hogy magad és családod ennek kárát látná?

A házasságban is két misztérium találkozik, és több évtized sem elég ahhoz, hogy mindketten megfejtsék egymás titkát. A szexuális vonzalom idővel veszíthet szenvedélyességéből, de a másik személy egyedisége folyamatos izgalom és vágyakozás forrása marad. Nem azért van válságban a szexuális erkölcs a fejlett világban, mert nem tartunk be bizonyos szabályokat, hanem azért, mert nem érzékeljük, hogy a másik ember misztérium, és így nem halljuk meg a hívást, hogy személyiségének titkával egy életen át ismerkedjünk, és egy életen át gyönyörködjünk benne.

Édes fiam – szólalt meg a fiú édesanyja –, amikor majd’ húsz éve megtudtam, hogy érkezel, hálát adtam Istennek, és arra kértem, hogy segítsen téged egész életedben, adja meg neked azt, hogy megértsed: mit kíván tőled Isten, mire hív, hogy ott keresd a boldogságodat, ahol azt Ő számodra elkészítette. Manapság az embert sok minden sokfelé csábítja, látszólag rengeteg lehetőség közül választhat. Igazán boldog azonban csak akkor lehet, ha az Isten által számára kijelölt útra lép. Ezt kell megtalálnia, erre kell irányítania lépteit. Mindenkinek magának kell megtalálnia ezt az utat, addig kell keresnie-kutatnia, amíg meg nem érti, hova hívja-küldi Isten. És ha te úgy érzed, hogy Isten téged a világ túlsó végére hív, hogy ott teljesítsd akaratát, akkor fájdalommal, de boldogan fogom én is mondani: Uram, legyen meg a te akaratod!

 

Bíró László tábori püspök              
az MKPK Családbizottságának elnöke    
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Bíró László tábori püspökHívom a családokat!2019. augusztus

Reggeli ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

Aug
01
Bíró László tábori püspök Hívom a családokat! 2019. augusztus

HÍVOM A CSALÁDOKAT, HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET ÉS SZERELMESEKET, 
A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS AZ ÉLET MELLETT ÁLL! 

 A városházi sörözőben a város vezető személyiségeinek, a professzoroknak, a városvezető hivatalnokoknak, a főorvosoknak, a jogintézmények főnökeinek törzsasztalánál ülők felfigyeltek egy, a söntéspultnál folyó csendes, de a vendégek figyelmét mégis felkeltő vitára. Nem, nem adok többet – mondta határozottan a söröző közkedvelt vezetője –, eleget ivott már, most menjen haza, a felesége már nagyon várja. Jó, megyek már – válaszolt a pult előtti magas széken kuporgó vendég, akiben a törzsasztalánál ülők felismerték egyik társukat, a volt kórházigazgatót, aki évekig volt a város polgármestere is –, csak még egyetlen egy kupicát adjon, hogy legyen erőm hazamenni. Nem adok – jelentette ki a vezető --, a felesége várja és tele van gonddal. Nem, ez volt az utolsó szavam! Az egyik professzor ekkor odalépett a vendéghez. Látom, még nem akarsz hazamenni – szólt hozzá –, gyere, ülj egy kicsit ide az asztalunkhoz, mondd, miért nem akarsz hazamenni. Mert ha hazamegyek – válaszolta –, akkor ott vagyok a gondjaimmal összezárva a feleségemmel, aki szintén tele van gonddal. Az ilyen otthon nem otthon, a gondok tönkretették az otthonomat. De nem akarlak a panaszaimmal terhelni titeket, a történetemet úgyis ismeritek. A polgármesterség után a kórházba már nem mehettem vissza, magánrendelőt nyitottam sok pénzért, az meg nem indult be. Most itt vagyok tele adóssággal, vacak nyugdíjjal, megrokkant egészséggel. A gyerekeim hála Istennek már önállósították magukat, nem is tudnám őket segíteni. Ritkán látjuk egymást, ők se sokat tudnak rólunk, mi se őróluk. A gondjaim senkit sem érdekelnek, még azt sem, aki meghallgat. Talán a főnök itt, aki a történetemet jobban ismeri és érti, mint én magam, talán ő törődik velem, vigyáz rám, hogy ne igyak túl sokat. Ezért itt még mindig jobban érzem magam, mint otthon. Lehet, hogy most ez az otthonom?   [...]

Sokszor zavarba ejtő kérdés az, ha valakitől azt kérdezik, hogy ő kicsoda. A nevét mindenki tudja, azonban van, aki nem szívesen árulja el, mert nem szereti, hogy így hívják, azaz nem érzi magát azonosnak saját nevével, vagy attól tart, hogy neve alapján oda sorolják be, ahova nem szeretne tartozni. Sokszor nem könnyű meghatároznunk magunkat. Az identitásválság ma nem csak az egyes ember problémája, hanem az egész társadalomé. Mit jelent magyarnak lenni? Mit jelent európainak lenni? Mi az, hogy keresztény? Mi az, hogy értelmiségi? És hogy derék, becsületes, rendes ember? Az egyén identitásválsága összefügg a folytonossággal is. „Vajon ugyanaz vagyok-e ma, mint aki tegnap voltam? Vajon van-e az életemnek, egyetlen, összefüggő története?” Egy olyan kultúrában, ahol kicsi a valószínűsége annak, hogy egy ember ugyanazt a munkát végezze egy életen át, sőt sajnos egyre inkább annak is, hogy élethosszig tartó biztos kapcsolatai legyenek, nagy kérdés, hogy van-e valami, ami egybefogja a lélek, az elme kaotikus, pillanatnyi tapasztalatait. Félbeszakadt karrierek, tönkrement kapcsolatok, erről szól ma nagyon sok ember története. Vajon életutam egyenes-e, végig egyetlen célra irányul-e, vagy zsákutcákból való kihátrálásokkal, sok felesleges cikk-cakkal tarkított bolyongás?

Korunkban gyakoriak a gyors és mélyreható változások. Hogyan tudod megőrizni identitásodat, akkor, amikor a társadalom, amelyben élsz, nemrég még más szempontok szerint értékelte az embereket? Tudsz-e együttműködni más értékrend szerint élő emberekkel?

A keresztény hit mindenekelőtt bizalmi kapcsolat, nem valamiféle elmés tanrendszer. Lehet, hogy nem értjük, lehet, hogy nem tudjuk szavakba önteni, de bízunk egy „Másikban”, aki nem változik, és nem hagy el minket soha. Isten maga von bele minket ebbe a megbízható kapcsolatba, és arra hív, hogy Krisztus tanítványaiként megtestesítsük, és egyben felkínáljuk azt a világnak. Nem elég Krisztusról és tanításáról beszélnünk, magunknak is megbízható emberekké kell válnunk, olyanokká, akire számíthatnak azok, akik elhagyottnak érzik magukat, akik nem tudják, kik is ők valójában, és jutottak-e már valamire. Krisztus követőinek élete állandó kihívás, kereszthordozás. Erőforrásuk Krisztus szava: „én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig”. (Mt. 28,20)

Hogyan tudod elősegíteni a gyerekeid és Isten közötti bizalmi kapcsolat kialakulását és megszilárdulását? Milyen veszélyeket jelent ebben a mai megrendült erkölcsű világ?

A hívőben él annak reménye, hogy el nem múló kapcsolatban lehet azzal a Valósággal, aki tudja, látja és egybefogja azt, akik voltunk, és akik vagyunk. Nem azért van identitásunk, mert kitaláltunk magunknak egyet, vagy, mert van az életünknek egy soha nem változó, kemény magja, hanem azért, mert van Valaki, aki öröktől fogva tudja, hogy kik vagyunk. Nem látjuk és nem értjük saját életünk minden részletkéjét, képtelenek vagyunk ezeket egyetlen meggyőző történetté összegyúrni, de Ő egyetlen szerető tekintettel összefogja mindet. Ő jelen van, és soha nem hagy el, az Ő szemében, jelenvaló és valóságos mindaz, ami voltam, és ami vagyok, az Ő tekintete mindent egybefog és egyben tart. Mintha egy látszólag összefüggéstelen, összedobált darabkákból álló kupac tornyosulna mögöttünk, majd egyszer csak észrevesszük, hogy valójában minden darab egyetlen fonalra van felfűzve, melyet Ő tart kezében, aki minket saját képére és hasonlatosságára teremtett.

Hogyan tudod támogatni gyerekeidet életük értelmének és céljának megtalálásában, és a célhoz vezető úton való elindulásban?

Sem az egyén, sem a társadalom identitásválsága nem oldódik meg egyik napról a másikra. Bízhatunk abban a kapcsolatban, amely egybetartja a múltat, a jelent és a jövőt, de az összezavarodott és bizonytalan emberek iránt türelmesnek kell lennünk, türelemmel kell viselnünk a mai kor elbizonytalanodását és irányvesztését. A Krisztusban való növekedéshez mindenkinek időre van szüksége. Ha az egyénnek sok idő kell, akkor az egész testnek, a közösségnek is időre van szüksége. A türelem nélküli reménység nem hoz gyümölcsöt.

Tudod – szólalt meg a professzor –, a gondjaidat nem tudjuk megoldani. De jó veled együtt lenni, jó veled beszélgetni, jó, hogy te is meghallgatsz minket. Gondjai mindenkinek vannak, többnyire megoldhatatlanok, de én együtt érzek veled, és ugye te is együtt érzel velünk. Ilyenkor oldódik bennem a feszültség, megpillantok egy reménysugarat és imára kulcsolódik a kezem. Imádkozni – vetette közbe a vendég elgondolkozva –, de régen volt, amikor utoljára imádkoztam! Pedig – folytatta a professzor –, van neked is lehetőséged arra, hogy érezd azt, hogy törődnek veled, hogy otthon érezd magad, hogy szeretnek. Látod, itt a söntéspultnál is van, aki törődik veled, itt a mi asztalunknál is törődünk veled, és van egy lakásod, ahol a feleséged a gondjaiddal együtt vár és szeretné a saját gondjait veled megosztani. Arra bíztatlak, menj tehát haza és ülj a feleséged mellé, öleld át és mondd csöndben: Istenem, segíts engem, segítsd a feleségemet, Istenem adj nekünk erőt! Meglátod, a problémák megoldódnak, ha nem is azonnal, de ha bizalommal és türelemmel kérsz, meg fogtok nyugodni. Kettőtöknek együtt biztosan sikerül. A vendég felállt és végigjártatta tekintetét az asztaltársaság tagjain. Igen – szólalt meg a csöndben --, jó volt itt veletek. Megyek a feleségemhez. Ezzel megindult a kijárat felé, közben odaintegetett a söntéspultnál álló főnöknek. Az rámosolygott és elismerően bólintott a professzor felé.

Bíró László tábori püspök              
az MKPK Családbizottságának elnöke    
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Bíró László tábori püspökHívom a családokat!2019. július

Reggeli ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

Júl
01
Bíró László tábori püspök Hívom a családokat! 2019. július

HÍVOM A CSALÁDOKAT, HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET ÉS SZERELMESEKET, 
A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS AZ ÉLET MELLETT ÁLL! 

 

A tudományos egyesület ünnepi ülést tartott fennállásának 30. évfordulóján. Az ünnepségre érkező főmérnöknek feltűnt, hogy volt évfolyamtársnője, aki most az egyetemen tanszéki adjunktus, a tanszék egyik tudományos kutatójának karján lépett be, pedig jelen volt az a közös évfolyamtársuk is, akivel a kolléganőjük már az egyetemi évek alatt váltakozó intenzitású kapcsolatban volt, később pedig – mindnyájuk nagy örömére, hiszen jó barátok voltak –, összeházasodtak, majd gyerekeik is születtek. A főmérnök a terem hátsó részén foglalt helyet, jól látta, az első sorban ülő adjunktusnőt és a tudományos kutatót. Megállapította, hogy valószínűleg nem csak munkatársak. Közös évfolyamtársuk, az adjunktusnő (volt?) férje, aki szintén eljött az ünnepségre, ügyet sem vetett rájuk. Majd az ünnepség után, az állófogadáson – gondolta a főmérnök –, megpróbálok beszélgetni velük, talán sikerül megértenem, hogy ki kivel milyen kapcsolatban van.

Az ember társas lény, a világon mindenütt valamilyen kapcsolatrendszerben él. Kapcsolatban áll önmagával, Istennel és a többi emberrel. Az ember önmagával való kapcsolatát a sajátmagára vonatkozó igazság föltétel nélküli megismerésének vágya határozza meg, szeretné megérteni, megismerni önmagát, helyét a világban, és létének értelmét és célját. Az első fölismerés, melyre az önismeretnek épülnie kell, maga a teremtettség, a lét esetlegessége, végessége, és az a tény, hogy az ember egyszerre testi és szellemi lény és Istentől kap ajándékba mindent: testét és lelkét, képességeit és lehetőségeit, tehetségét, testi-lelki adottságait, legfőképpen a túláradó kegyelmeket. Az embert Isten azzal, hogy a saját képmására teremtette, személyi méltósággal ruházta föl. Az emberi személyt Isten értelmesnek teremtette, ami azt jelenti, hogy ura tetteinek és felelős értük. „Isten ugyanis az embert a saját döntésére akarta bízni, hogy a maga elhatározásából keresse Teremtőjét, és hozzá ragaszkodva, szabadon jusson el a teljes és boldog tökéletességre.” (GS 17.)   [...]

Hogyan ébredtél annak tudatára, hogy tetteidért felelős vagy? Hogyan tudod gyerekeiddel megértetni: az, hogy tetteikről maguk dönthetnek, egyúttal azt is jelenti, hogy tetteikért vállalniuk kell a felelősséget?

Az önismeret és istenismeret kölcsönösen föltételezik egymást, a kettő nincs egymás nélkül. Az Istennel való kapcsolat döntő tényezője a helyes istenkép kialakítása és állandó tökéletesítése. A valóság ateista megközelítése az embert egyik alapvető összetevőjétől, a lelkitől fosztja meg. Az az ember, aki magát Istentől és az Ő törvényeitől függetlennek tartja, önmaga és önzése rabjává lesz és megfosztja magát a boldogító emberi kapcsolatok kialakításától. A többi emberrel való kapcsolat kulcskérdése ugyanis az, hogy tudunk-e minden emberhez úgy közeledni, hogy mindenben a javát akarjuk szolgálni, még akkor is, ha ő nem ilyen szándékkal közeledik hozzánk. Más szóval az, hogy követi-e a krisztusi parancsot: „Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást; ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” (Jn 13,34)

Korunk egyre szekularizálódó világában hogyan tudjátok a kisgyermekkori istenképet a gyermekek fejlődésével lépést tartva felnőtt istenképpé alakítani? Óvodás és iskolatársakkal való kapcsolatukban hogyan lehet megértetni velük a szeretet parancsát?

Az Isten-képmás ember személyi méltósága megnyilvánul szabad akaratában is. A személy szabadon dönthet a jó és a rossz között, Isten mellett vagy ellene. Isten az embert saját döntésére bízta, döntése a földi életében történik, de döntő befolyása van üdvösségére. Ha döntéseinek alapját a sinai kőtáblákban (Kiv 20; MTörv 5), a hegyi beszéd tanításában (Mt 5-7), Jézus követésre szóló fölszólításában (Mk 1-től; Jn 21) összefoglalt erkölcsi törvények képezik, akkor a Jó, az Igaz és a Szép mellett dönt, megindul Isten felé. Szent II. János Pál pápa Veritatis Splendor c. enciklikájában figyelmeztet, hogy óvakodjunk attól a hamis fölfogásától, amely szerint a teremtett dolgok függetlenek lennének Istentől és az igazságtól, az ember tehát anélkül dönthet velük kapcsolatban, hogy döntését összefüggésbe hozná a Teremtővel és a tőle kapott törvénnyel. Isten ugyanis szándékosan hagyta az embert a saját döntésére, hogy így az a maga elhatározásából keresse a Teremtőjét. Ebben az értelemben mondható, hogy a felebaráti szeretet mindenekelőtt és kizárólagosan a másik ember önmagára vonatkozó szabad döntésének tiszteletben tartását jelenti.

Az ember személyisége fejlődése során keresi önmagát, szeretne önmagával azonossá válni. Minél jobban sikerül a külső életet a belső indítékokkal összhangba hozni, annál erősebb lesz a személyiség, és annál fogékonyabb lesz az ember a szellem által (belülről) irányított életre. Az identitás formálódása egy életen át tartó folyamat, az egyén azonosul különböző – gyakran nehezen összeegyeztethető – szerepekkel (anyai és apai szerep, nagyszülői szerep, szakmában betöltött szerep stb.) Ebben a belső folyamatban is döntő szerepe van a hitnek, mert aki felismerte, hogy mindent Istentől kapott ajándékba, az nem egy elképzelt, vagy valamilyen külső hatásra kialakult élettervvel igyekszik azonosulni, hanem lelkiismeretére hagyatkozik, mert tudja, hogy „az igazság Lelke, elvezet a teljes igazságra”. (Jn 16, 13)

Nehéz helyzetbe kerülünk akkor, amikor egy számunkra új szerepben szeretnénk tevékenykedni. Aki családot szeretne alapítani, annak párkapcsolatot kell létesítenie, de még nem azonosulhat a férj, vagy a feleség szerepével. Ugyanakkor fontos, hogy a leendő házastársak megbeszéljék, hogy milyenek szeretnének lenne mint férj, vagy feleség. Mindegyiküknek fel kell mérnie, hogy a másik mennyire felel meg elvárásainak, illetve hogy ő maga tudja-e azt nyújtani, amit a másik tőle szeretne kapni. Különösen nehéz dönteni annak, aki magányosan, nem egy közösség tagjaként keresi párját. Ha a párkeresés nem egy közösségben történik, a feleknek nem is lehet összehasonlítási alapja, példák sincsenek a közvetlen közelben. Nagy szerepe van ilyenkor a lelkiismeretnek, a valóságnak az elképzelésekkel, vágyakkal és álmokkal való ütköztetése alapján szabadon, felelősségünk teljes tudatában kell meghoznunk a döntést. „Az a közösség, amely figyel a szeretet apró részleteire, amelynek tagjai tőrödnek egymással, és nyitott evangelizáló teret alkotnak, olyan hely, ahol jelen van a Föltámadott, aki az Atya terve szerint megszenteli ezt a közösséget. … A fogyasztói individualizmussal szemben, amely arra törekszik, hogy a mások által nyújtott jólét keresésében elszigeteljen, a mi megszentelődésünknek állandóan azonosulnia kell Jézusnak azzal a vágyával, hogy »mindnyájan egyek legyenek, amint te, Atyám bennem vagy és én benned« (Jn 17, 21)” (Gaudete et Exultate 145-146).)

A mai gyorsan változó világban sokan kényszerülnek nemzeti, etnikai identitásukat megváltozatni. Milyen hatással lehet ez keresztény identitásukra? Beszéljétek meg, hogy miben nyilvánul meg az erős keresztény személyiség identitása!

De régen láttalak – fordult az adjunktusnő a főmérnökhöz a fogadáson –, mondd, mi van veled? Azt tudom, hogy hol dolgozol, hogy milyen komoly pozíciód van, hogy kitűntetéseid vannak, és egyébként? Én is örülök, hogy végre egyszer sikerült találkoznunk – válaszolt a főmérnök –, köszönöm kérdésedet, jól vagyok, szakmailag és egyébként is. Azt nem tudom, hogy tudod-e, hogy megnősültem, van három fantasztikus gyerekünk (két fiú, egy lány), az ősszel lesz az ezüstlakodalmunk. Egyszóval: jól vagyunk, és azon vagyunk, hogy jól is maradjunk. De veled mi van, rólad alig lehet hallani valamit? Amint látod – vette át a szót az adjunktusnő –, megvagyok. Sajnos nincs mindenkinek olyan szerencséje, mint neked, nekem se sikerült jól választanom. Emlékszel, kivel kerestem egyetemi éveinkben a kapcsolatot, (mellesleg most látom, hogy erre a fogadásra át se jött, pedig az ünnepségen itt volt) mindig magának való volt, a saját elgondolásai szerint akart élni. Amikor úgy láttam, hogy sikerült a kettőnk elgondolásait összeegyeztetni, pontosabban a megfelelő kompromisszumokat megkötni, összeházasodtunk. Rövidesen megszületett a lányom, aztán a fiam. A férjem pedig egy idő után elköltözött, mondván, hogy arról nem volt szó, hogy a gyerekek körül forogjon a világ, erre ő minden jó szándéka ellenére sem alkalmas. Anyagilag természetesen továbbra is nagyvonalúan támogatta a „gyerekwirtschaftot”. Azóta a gyerekek is kirepültek, a lányom férjhez ment, a fiam Amerikában él, én meg egyedül élek, de nem magányosan, mert van, akivel jól megértjük egymást. Ha netán nem ismernétek egymást, hadd mutassalak be titeket egymásnak – fejezte be az adjunktusnő, és bemutatta egymásnak kölcsönösen a főmérnököt és a tanszéki tudományos kutatót. Értem – jegyezte meg a főmérnök –, és nagyon köszönöm a bemutatkozást is. Tudod, én úgy látom, hogy az életben egy-egy lépés sikere nem a szerencsén múlik. Mindazt, amink van, ajándékba kapjuk, nem szerencse kérdése, nem a mi ügyeskedésünk, vagy szorgalmunk eredménye. A siker azon múlik, hogy észre vesszük-e, hogy ajándékot kaptunk, és ha észrevettük, ki tudjuk-e bontakoztatni. Őszintén kívánom neked és mindazoknak, akiket említettél, hogy megtaláljátok az igaz boldogság felé vezető utat. Még néhány percig szakmai, meg általános dolgokról beszélgettek, aztán elbúcsúztak egymástól. Hazafelé ballagva a főmérnöknek eszébe jutott az az öreg falusi néni nagyszülei falujából, aki, amikor meghallotta, hogy ő hamarosan vőlegény lesz, azt mondta neki: aranyoskám, csak a szívére hallgasson, ha tiszta a szíve, az megdobban akkor, amikor azzal találkozik, akit a Jóisten magának szánt.

 

Bíró László tábori püspök              
az MKPK Családbizottságának elnöke    
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Bíró László tábori püspökHívom a családokat!2019. június

Reggeli ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

Jún
01
Bíró László tábori püspök Hívom a családokat! 2019. június

HÍVOM A CSALÁDOKAT, HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET ÉS SZERELMESEKET, 
A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS AZ ÉLET MELLETT ÁLL! 

 

Ballag már a vén diák tovább, tovább; Búcsúzni kell most cimborák tovább, tovább. Az élet hív, a munka vár, Itt az óra, meg ne állj, Tovább, tovább, tovább! – Zengett a szépen feldíszített iskolában. A szülők szintén díszben, ott ültek a díszteremben és meghatottan gyönyörködtek gyerekeikben. Az egyik anyuka odafordult a mellette ülő anyukához – 12 éve ismerik egymást, sok szülői értekezleten találkoztak – Hát ezt is megértük, mindjárt leérettségiznek és megkezdik a felnőtt életet. Bizony, azt éneklik, hogy az élet hív, a munka vár, de én nem tudom, milyen élet hívja, miféle munka várja őket. A nóta szép, de fel vannak-e készítve az életre, és tudják-e valamire használni azt a rengeteg tudást, amit 12 évig próbáltak itt beléjük gyömöszölni! Mi ide beírattuk őket – mert ez egy jó hírű iskola –, de az, hogy mit ér az érettségi, azt akkor se tudtuk, most se látjuk. Az én fiam – vette át a szót a másik anyuka –, még most se tudja, mit szeretne, ugyan beírtunk valamit a továbbtanulási lapjára, de ő azt mondta, hogy neki teljesen mindegy. Amit szeretne csinálni, abból nem lehet megélni, amiből meg megélhetne, ahhoz semmi kedve. Csak azt nem tudom, hogy ki ezért a felelős! Mi mindent megadtunk neki, talán erőnkön felül is, az iskoláról is azt mondják, hogy jó, csak a gyerek nem viszi semmire. Fel búcsúcsókra cimborák!

Korunk embere szabad szeretne lenni, szabadon, minden külső befolyástól mentesen akar dönteni mindenben. A fogyasztói társadalom sok lehetőséget kínál, szabadon dönthetünk, hogy piros, vagy kék szappantartót vegyünk-e, az a kérdés azonban fel se merül, hogy minek, mire jó, ha a pirosat választjuk, és miért nem jó, ha a kéket? Vedd meg, használd, amíg neked tetszik, aztán dobd el! Az individualista fogyasztói mentalitás arra buzdít, hogy foglalkozzék mindenki a maga és szűk környezete pillanatnyi hasznával és érdekével. A szívünk-lelkünk mélyén lévő vágyak és kívánságok mindenkinek a magánügyei, ezekkel foglalkozzék mindenki maga.   [...]

A mai világnak – a maga sokféle és nyomasztó fogyasztói kínálatával – nagy veszedelme az egyénközpontú szomorúság, amely a kényelmes és kapzsi szívből, a felszínes élvezetek beteges kereséséből, a magára hagyatott lelkiismeretből fakad. (EG 2) „Magadnak teremtettél minket, Istenünk és nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik Tebenned.” Írja Szt. Ágoston (Vallomások, 1,1) A keresztény családban a nehézségeket és problémákat az Úr keresztjével egyesülve élik át, fájdalmuk, szenvedésük szeretetet-áldozattá alakul, örömeikben, ünnepeikben, pihenésükben pedig részesednek Krisztus feltámadásának életteljességében. (vö. AL 317) Az ilyen családban élő gyermek már szinte a bölcsőben találkozik Krisztussal, és ez a találkozás képes szíve nyugtalanságát feloldani és örömmé formálni. Mindebben a családnak, főként pedig a szülőknek nagy és komoly feladata van: a hit továbbadása, az akarat nevelése, a jó és a szép iránti vonzódás kifejlesztése, a szabadság és az igazság tisztelete, a jó, az igaz, a szép melletti döntés képességének kialakítása. Mindezt pedig átjárja és megalapozza a szeretet, mert a gyermeknek meg kell éreznie, hogy szülei méltók bizalmára, a javát akarják, arra tanítják, amit maguk is sikerrel gyakorolnak. (vö. AL 263-264) Így válik a család családegyházzá és ezzel egyidejűleg a társadalom evangelizáló kovászává.

Milyen hatással van családi életre a fogyasztói kultúra, a használd és dobd el mentalitása, a leselejtezés kultúrája? Hogyan tudjátok gyerekeiteket megóvni a „modern” szellemi áramlatok önző, anyagias és mindent relatívnak tartó mentalitásától?

Nem könnyű a mai világ eszmei zűrzavarában egy fiatalnak sorsdöntő kérdésekben dönteni. Az ipari-gazdasági élet olyan átalakulásban van, amelynek sem az irányát, sem a végkifejletét nem lehet látni. Hogyan tudná egy érettségiző fiatal átlátni, hogy milyen pályán tudná sikerrel megállni a helyét, amikor még azt sem lehet tudni, hogy egy-egy szakterület hova és hogyan fejlődik? Sokszor a szülők sem sokat tudnak segíteni, ők sem láthatják át az elszabadult fejlődést. A jó iskola abban tud a szülőknek segíteni, ha tudományok és művészetek legújabb eredményei fényében olyan perspektívát tud a fiatalnak adni, amely nem az egyes ember – sokszor önző, materialista és az igazságot relativizáló – szempontjai szerint mutatja meg a világot, hanem figyelmét az egész emberi közösség létének értelmére és céljára irányítja, képessé teszi a transzcendens valóság befogadására. A Teremtő a világot jónak teremtette (Ter 1, 31), az embert pedig a saját képére és hasonlatosságára. Isten nem teremtett selejtet, ami tökéletlen világban, az az ember bűnének a következménye. Aki így látja a világot, a társadalmat és embertársait, az mindenben meglátja a jót, nem veszti el kedvét látva a sok bajt, szegénységet, nyomorúságot, háborút és természeti katasztrófát, és azt keresi, hogy hol és hogyan tudna bekapcsolódni a Teremtő munkájába.

Hogyan tudjátok a keresztény Isten- és emberképet gyerekeiteknek átadni anélkül, hogy ez elszigetelné őket osztálytársaiktól? Hogyan tudtok az iskolával együttműködni?

A család és iskola együttműködésével éretté váló, a világot, a társadalmat és embertársait Isten szemszögéből látó fiatal pályaválasztásakor buzgón kéri Isten segítségét, rábízza magát Isten megvilágosító kegyelmére. Kéri, hogy találjon képességeivel, lehetőségeivel és hajlamaival összhangban lévő megoldást, és találja meg azt a pályát, amelyet Isten már születése előtt számára kijelölt. Ha szabadon úgy dönt, hogy elfogadja ezt a tervet, akkor elfogadja Isten szeretetét, és növekedik a szeretetben, és nem csügged, ha ezért újra meg újra erőfeszítéseket kell tennie, mert tudja, hogy Isten szeretete kifogyhatatlan. „A szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő szeret minket, és elküldte a Fiát bűneinkért engesztelésül.” (1 Ján 4,10)

Mit tudtok tenni a szeretet civilizációjának terjedéséért a családban, a rokonságban, baráti körötökben?

A ballagási ünnepség az iskola igazgatójának búcsúbeszédével zárult. Megemlékezett a búcsúzó diákokról, méltatta jó teljesítményeiket, majd sok sikert, örömet és boldogságot kívánt nekik felnőtt életükben. A siker önmagában még nem okoz örömet – mondta –. A sikerért meg kell dolgozni, sokszor nagyon keményen, a siker gyakran csak szenvedések árán érhető el, de aki tudja, hogy erőfeszítéseinek eredménye örömet okoz másoknak, az a nehézségek ellenére is örülni tud a sikernek. Az öröm azonban még nem boldogság. Boldog az az ember, aki tudja, hogy élete Isten akarata szerint folyik. Tudja, hogy a maga elé tűzött cél Isten akarata szerinti, érzi és tudja, hogy Isten segíti, vele van. Sikerének és örömének kulcsa, hogy bármihez fog, azzal kezdi: „Legyen meg a Te akaratod”. Az ilyen boldog emberrel jó együtt lenni, jó a barátjának, munkatársának lenni. Azt tapasztalom, hogy az ilyen boldog emberek, megtalálják Isten által nekik szánt párjukat, és boldog családi életet élnek. Búcsúzóul tehát azt kívánom nektek, legyetek maradéktalanul boldogok.

 

Bíró László tábori püspök              
az MKPK Családbizottságának elnöke    
a Magyar Katolikus Családegyesület elnök

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Bíró László tábori püspökHívom a családokat!2019. május

Reggeli ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

Máj
01
Bíró László tábori püspök Hívom a családokat! 2019. május

HÍVOM A CSALÁDOKAT, HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET ÉS SZERELMESEKET, 
A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS AZ ÉLET MELLETT ÁLL! 

 

Egy barátom mesélte: Álltunk a gyalogátkelőnél, a piros lámpánál és vártunk zöld jelzésre. A szemem sarkából figyeltem a mellettem álló idős házaspárt. Majd nyugodtan, óvatosan – mondta halkan az idős hölgy –, maradj szorosan mellettem. Gondoskodást és szeretetet éreztem hangjából. A nagyszüleim jutottak eszembe, az, ahogy nagyapám szinte szavak nélkül segített nagyanyámnak a házimunkában. Elég volt egy pillantás, egy bólintás, máris értették egymást, kapcsolatuk szerető figyelmességre és empátiára alapult. Megoldom – válaszolta az öregúr –, átjutok a túloldalra, de hiszen tudod. A lámpa zöldre váltott, a két öreg elindult és meggondoltan haladt lépésről lépésre. A legtöbben, fiatalok és idősebbek ügyet se vetettek rájuk, siettek a túloldalra. Nem kell szaladniuk – fordultam oda hozzájuk –, a lámpa még zöld. Köszönjük – mosolyogtak rám az öregek –, figyelünk a lámpára és egymásra. Tudja, annyi éve járunk már mindenhová együtt, megtanultunk egymásra vigyázni.

Ha statisztikai felmérés készülne arról, hogy egy adott időszakban a színházak, a mozik és TV-k műsorán az előadott művek hány százaléka volt házasság- és családbarát, akkor az eredmény azt mutatná, hogy a házasság „kiment a divatból”. Az előadott művek sokasága azt hirdeti, hogy aki az egész életére szóló elkötelezettséget vállal, aki végérvényes kapcsolatot akar létesíteni, az pórul jár, mert a szép jövőt hajszolva lemarad a jelen élvezhető pillanatairól, az általa vágyott szép jövő viszont mára megkopott és divatjamúlt. Ferenc pápa sokszor figyelmeztet: a mára eluralkodott ideiglenesség és relativizmus kultúrája csalás és ámítás; becsapás és hazugság azt hirdetni, hogy nincs abszolút igazság, hogy semmi sem lehet végleges.    [...]

Ma a média, a reklámok olyan családi életet népszerűsítenek, ahol minden szép, a lakás, a konyha, a terített asztal, mindenki mosolyog. De vajon van-e a látszat-szépség mögött igazi, szívbéli öröm? Ferenc pápa így buzdítja a fiatalokat: „Lássátok meg a szépséget a mocskosan és ápolatlanul hazatérő munkásban, akit eltölt a családja számára megszerzett javak feletti öröm. Milyen szép a családi asztalnál az ételt nagylelkűen megosztó közösség! Szép az a kissé kócos, már nem is fiatal feleség, aki kitartóan ápolja beteg férjét, annak ellenére, hogy már a saját egészsége sincs egészen rendben. Szép egy idősödő házaspár – rég túl az udvarlás tavaszán –, amint életük őszén is hűségesen egymás kezét fogva járnak. Függetlenül attól, hogy öltözetük divatos-e, szépek azok a férfiak és nők, akik követve személyes szeretet-hivatásukat önzetlenül szolgálják a közösséget és a nemzetet, fáradságot nem kímélve dolgoznak a boldog családokért, a társadalmi békéért. Fedezzük fel és irányítsuk a figyelmet azokra a szépségekre, amelyek a keresztre feszített Krisztus szépségére emlékeztetnek, mert ezek képezik a valódi társadalmi szolidaritás és kultúra alapjait.”

Idézzetek fel családi, rokoni, baráti, ismerősi körből olyan családokat, családi eseményeket, amelyek nem a média által népszerűsített értelemben, de szépek voltak. Mi volt szépségük titka?

Amikor két keresztény fiatalban fellobban az egymás iránt érzett szeretet lángja, megérzik azt is, hogy ezt a lángot Isten szeretete táplálja. Istenre figyelve megértik üzenetét is: legyen a férfiból és a nőből egy test, egy élet. A házasság szentsége azután Isten kegyelmével öleli átszerelmüket. Isten üzenete a biztos kiindulópont: akik az üzenetet követik, tudják, hogy nincs félnivalójuk, hogy együtt minden gondon, nehézségen úrrá lesznek, Isten mindig velük lesz.

A fiataloknak ma is a család a legfontosabb vonatkoztatási pontja. A család szétesése, a válás, a második házasság és a család egyszülőssé válása kétségtelenül nagy fájdalmat és súlyos identitászavarokat okoz a fiataloknak. Néha olyan felelősségeket kell magukra vállalniuk, amelyekre még nem érettek, és így koraéretté kényszerülnek válni. Meghatározó szerepet játszhatnak ilyenkor a nagyszülők szeretetükkel és a vallási nevelés irányításával. Bölcsességükkel ők lehetnek a generációk közötti viszony meghatározói. A saját családjukban átélt nehéz helyzetek a fiatalokban kétséget ébresztenek, hogy vajon érdemes-e családot alapítani, hűségesnek, nagylelkűnek lenni.

Milyen segítséget tudtok nyújtani egy, a környezetetekben szétesett családnak? Hogyan tudjátok támogatni gyerekeitek szétesett családból származó barátait, osztálytársait?

Sok keresztény fiatal látva, hogy a világ tele van erőszakkal és önzéssel, arra hajlik, hogy kis csoportokba vonuljon vissza, ahol megtapasztalhatja a testvériséget és a szeretetet, de elkerülheti a nagyobb világ társadalmi életében jelentkező kihívásokat és problémákat. Úgy gondolják, hogy laikus keresztényként Isten arra hívja őket, hogy szolgáljanak a templomban, mint lektorok, akolitusok, katekéták, sekrestyések, vagy énekesek. A laikus hivatás valójában mindenekelőtt a szeretetre irányul a világban, a családban, a társadalomban, a politikában, a kulturális, gazdasági és tudományos életben, és mindenütt, ahol emberek élnek. A laikusok konkrét és hit-alapú elkötelezettsége egy új társadalom felépítése. Arra hivatottak, hogy a társadalomban és a világban élve elvigyék az evangéliumot mindenhová, dolgozzanak a béke növekedéséért, a harmóniáért, az igazságosságért, az emberi méltóság és az irgalmasság érvényre jutásáért, azaz hogy Isten országa terjedjen a világban.

A fiatalok szabadságát tiszteletben tartva fontos, hogy életútjukon kísérjük őket, hogy Krisztuson alapuló élet-tervet kínáljunk nekik: a sziklára épített ház építését, a családalapítást. A házasságra fel kell készülni. Nagyon fontos, hogy a házasságra készülők megértsék és magukévá tegyék az Egyház házasságról szóló tanítását, hogy hitük éretté, felnőtt hitté váljon. Ugyanilyen fontos a legszebb erények, a szeretet, a remény, a türelem, a hűség, a jóság, a megbocsátásra, a párbeszédre és a szolgálatra való képesség kifejlesztése. Ide tartozik a fiatalok szexualitásának kiérlelése, hogy az ne a másik használatának eszköze legyen, hanem, hogy általa tudják magukat a másik személynek kizárólagosan és nagyvonalúan elajándékozni. Isten nemiséggel rendelkezőnek teremtett minket, a nemiséget Ő maga alkotta meg, és teremtményeinek ajándékozta. A szexualitás szenvedély, két célja van: szerelemmé fokozni az egymás iránti szeretetet és új életet fakasztani. Az igazi szerelem szenvedélyes, benne a férfi és a nő örökre egymásnak ajándékozzák magukat. Testestül-lelkestül adják egymásnak teljes életüket. A házasságra szóló meghívás és a szexualitás egyaránt Isten ajándéka. Isten ajándékát nem kezelhetjük tabuként, köszönjük meg és adjunk hálát érte. Az igazi, szép és szenvedélyes szerelmet akarják ellopni a fiataloktól azok, akik tőrbe csalva őket a végső soron elszigetelődésre és a legkeservesebb elmagányosodásra vezető individualista, zabolátlan életre bíztatnak.(vö. Christus vivit, Apostoli buzdítás 168, 183, 242, 260-266)

Hogyan tujátok gyerekeitek házasságra való felkészülését támogatni? Anélkül, hogy a már felnőtté vált gyerekek szabadságát korlátoznátok, hogyan tudjátok kifejleszteni bennük a helyes arányérzéket az igazi értékek szolgálatában álló elfoglaltságok és a könnyed szórakozás és élvezetetek között?

Amikor a túloldalra értünk és az öregek megálltak egy pillanatnyi pihenőre, még egyszer megszólítottam őket: Segíthetnék még valamiben? – kérdeztem. Köszönjük a kedvességét – válaszolták –, de tudjuk, hogy hova igyekszünk, és ismerjük az oda vezető utat. Megoldjuk, együtt bizonyára célba érünk. Egy mögöttünk loholó fiatal pár hallotta beszélgetésünket, a lány ránk szólt: Lépjenek már odébb, elállják az utat! Az öregek erre megindultak, én meg megkérdeztem a fiatalokat: Tudják, hogy hova akarnak eljutni? És ismerik az oda vezető utat? A fiú rám nézett és elgondolkodva válaszolt: Most moziba akarunk menni. Az odavezető utat ismerjük. De azt, hogy akarunk-e házaspár lenni, pláne majd ilyen öreg házaspár, mint ez a két öreg, azt nem tudom. Ilyen stabil és egymásban ennyire bízó házasokat nem ismerünk. Egyikünk szülei sem hagyományos házasságban élnek. A moziműsor segít elhatározni, hogy hova menjünk. De mi segíthetne megtalálni azt, hogy az életben merre van előre?

 

Bíró László tábori püspök              
az MKPK Családbizottságának elnöke    
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Promoted products

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."