Martos Balázs elmélkedéseÉszrevenni, meghallgatni, segíteniÉvközi 26. vasárnap

Napi Ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
26
Martos Balázs elmélkedése Észrevenni, meghallgatni, segíteni Évközi 26. vasárnap

 

 

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Imák ebben a kategóriában

Martos Balázs elmélkedéseAz öröm jó jelAdvent 3. vasárnapja

Napi Ima0 imádkozás /layout/img/logo.png

Dec
12
Martos Balázs elmélkedése Az öröm jó jel Advent 3. vasárnapja

 

 

A virágba boruló puszta mintha a lélek vagy a választott nép belső állapotát jelezné. Mint amikor megsimogatnak egy kisgyereket, s az szemmel láthatóan kivirul, megbékél, boldogan bújik édesanyjához.

Advent 3. vasárnapján örvendezésre szólít minket az egyház: az Úr közel van. Ezt a meghívást örömre, reményre Izajás próféta szavai is közvetítik: „Örüljön a puszta…, ujjongjon a sivatag…, örömében ujjongva daloljon!” Aztán a bátorítás: „Bátorság! Ne féljetek! Íme, eljön Istenetek… Maga Isten jön el, hogy szabadulást hozzon nektek.” A próféta fejedelem a várt öröm beteljesedését is megjövendöli: „Ugrándozik majd a sánta, mint a szarvas, és a némák nyelve ujjongva ujjong. (…) Éneket zengve érnek a Sionra, és örök boldogságot tükröz az arcuk.”

Örömre csak az szólít, aki maga is tele van örömmel. A próféta teljesen eltűnik az üzenet mögött. Csak úgy képzelhetjük el, mint akit átjárt az üzenet, mint akinek semmilyen más dolga vagy lehetősége nincs, mint örömre buzdítani hallgatóit. Be sem mutatkozik, mint aki elfelejti az illemet, annyira tele van jó hírével. Amikor a Szentírás erkölcsi normákat fogalmaz meg, legtöbbször megalapozza őket valamilyen eseményben, Isten ilyen vagy olyan ajándékában, szabad tettében. Előbb állnak a kijelentő mondatok, azután a felszólítások. Az örömmel azonban fordítva áll a dolog: a próféta tele van örömmel, ezért mindenféle képpel örömre biztat, és csak utána mondja el, miért, mi az alapja ennek a végtelen ujjongásnak. Isten eljön, dicsősége, vagyis istenségének titka megjelenik, tapasztalható, érzékelhető, hatékony lesz.

Amíg csak gondolkozunk róla, nehéz az örömről beszélni. Amikor meg tele vagyunk örömmel, minden olyan természetes, mint egy patak csobogása vagy a nap ragyogása. A palesztinai sivatag képes virulni, képes virágba borulni, bár „örömében dalolni” nyilván csak átvitt értelemben. A tiszta öröm a legszebbet és legjobbat mutatja meg, azt hozza elő az emberből. Izajás csak az örvendező, virágzó sivatag derűs képe után mondja el, kikre gondol igazán, bár még itt is általános képekkel: az „elernyedt kezűek” már feladták az értelmes munka reményét, már belefáradtak a világ átalakításába, kihunyóban van a reményük. A „roskadozó térdűek” már nem akarnak tovább menni, elegük van az élet „erőltetett menetéből”. Izajás könyvének nagy témái, kedvelt képei ezek. A pusztában hazatérő nép, a pusztában utat készítő „hang”, a pusztában cédrust, ciprust meg olajfát növesztő Isten, a pusztasággá vált Sion, amelynek csüggedt szívét bátorítani, roskadozó térdét erősíteni kell: variációk egy témára. Olyan téma ez, amely Izrael népének újra meg újra a legfontosabb volt és marad: Isten eljövetelét hinni és remélni a fogságban, a fogság után újjáépülő Jeruzsálemben, az immár mindenféle földi hatalomtól megfosztott közösségben.

Ahogy újra meg újra ízlelgetjük, Izajás szavai egyre közelebbről érintenek. A virágba boruló puszta mintha a lélek vagy a választott nép belső állapotát jelezné. Mint amikor megsimogatnak egy kisgyereket, s az szemmel láthatóan kivirul, megbékél, boldogan bújik édesanyjához. Puszta volt a csüggedt szív, élettelen. De most virágba borul, eleven és kapcsolatra kész: „megnyílik a vakok szeme, és a süketek füle hallani fog. Ugrándozik majd a sánta, mint a szarvas, és a némák nyelve ujjongva ujjong.” Izajás semmilyen értelemben nem korlátozza ezeknek a jövendöléseknek az értelmét, vagyis egyszerre tekinthetjük őket a legkonkrétabb és legjelképesebb állításoknak. Isten eljövetele és a vele kapcsolatos öröm meggyógyítja és felébreszti a csüggedt szívet, megszabadít minden belső és külső bénaságtól – aki lélekben megnyílik, annak a teste sem börtöne már, s aki testében gyógyul, annak megnyílik a lelke is.

Hogyan talál minket most Izajás örömre hívása? Talán börtönbe záratott a mi szívünk is, mint Keresztelő János, aki az evangélium szakaszában Jézushoz küld, hogy küldetéséről kérdezze? A prófétai szó örömet hirdet ma is, hívogatja csüggedt szívünket, hogy felismerjük az Úr érkezését.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Martos Balázs elmélkedéseIsten folytatja, amit megkezdett bennünkAdvent 2. vasárnapja

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Dec
05
Martos Balázs elmélkedése Isten folytatja, amit megkezdett bennünk Advent 2. vasárnapja

Az Úr hegye, amelynek magas méltóságát már legutóbb is hirdette a próféta, most a megdöbbentő kiengesztelődés színhelye: akik azelőtt marták és pusztították egymást, most összetartoznak. A teremtés békéje helyreáll.

Advent újra meg újra alámerít az időnek és történelemnek, a prófétai látomásoknak, beteljesedésnek, majd újra várakozásnak különös váltakozásába. A készületi idő 2. vasárnapján ismét Izajás jövendölését olvassuk, amely Izáj törzsökének hajtásáról, a Lélekkel eltelt uralkodóról és az általa megvalósuló békéről szól.

Izajásnak ez a szakasza a hozzáértők és rutinos olvasók számára úgy ismert, mint harmadik jövendölés a dávidi uralkodóház számára ígért gyermekről. Az első a szűztől születő Emmánuelről szól (vö. Iz 7,14), a második a „Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Béke Fejedelme” nevet viselő Gyermekről (Iz 9,1-6), s lám, a harmadik – amelyet most olvasunk – Izáj törzsökének új hajtásáról beszél, aki hűséggel és igazsággal uralkodik, akinek idejében „sehol nem ártanak és nem pusztítanak” az Úr szent hegyén, mert „a föld tele lesz az Úr ismeretével”. E három jövendölés együtt tanúskodik a születendő Fiú reményéről és az általa, benne megvalósuló üdvösségről, a béke királyságáról. Ezt a békét nekünk majd a karácsony éjszaka hirdeti újra, az angyalok énekével: „Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön…” Izáj Dávid apja. Izáj törzsökének új hajtása Dávid leszármazottja, akiben Isten megújítja és talán felül is múlja a Dávidnak tett ígéreteket.

Izajás e szavai azonban nem csak e két dávidi jövendöléshez csatlakoznak. Közvetlen összefüggésük szerint úgy mutatják be az Úr küldöttét, mint aki véget vet Asszíria erőszakos és gőgös uralmának. A 10. fejezet vége ugyanis éppen erről beszél: itt is törzsökről, vagyis egy kivágott fa maradványáról van szó. Ez a fa azonban a megtépázott Asszíria és Libanon életfája. Asszíria Izajás próféta idejének nagy és fenyegető ellensége, a totális elnyomás és erőszak jelképe, az igazságtalanság és hatalom győzelmi mámorának földi megszemélyesítője. Asszíria saját kezének erejével dicsekedett, azzal, hogy „bölcs” és „okos” (Iz 10,13). Az Úr azonban maga árasztja el küldöttét lelkének ajándékaival: a bölcsesség és az értelem, a tanács és erősség, a tudás és félelem lelkével, s ami ebből fakad, nem erőszak, hanem az alacsony sorsúakra, a föld szegényeire irányuló figyelem, méltányos ítélet. A „bölcsesség” és „értelem” együtt arra való, hogy a küldött Isten szemével lássa a világot, Isten jelenlétében, Isten rendje szerint; a „tanács” és „erősség” az előbbi ajándékok közvetítésére való, a konkrét terveket és ezek végrehajtásának képességét jelenti; a „tudás” és a „félelem” pedig arra irányul, hogy Isten jelenlétét ne tévessze szem elől, megtalálja őt a valóság sokrétűségében, a tények, tettek és ajándékok állandó mozgása közepette is.

A most olvasott jövendölés sajátos módon folytatja azt is, amelyet Izajás 2. fejezetéből múlt vasárnap olvastunk (Iz 2,1-5). Ott, a 2. fejezetben az idegen népek és Izrael maga is szent zarándoklatra indult az Úr hegyére, hogy ott Isten törvényét megismerje, ragyogó világosságát felfedezze. Akkor úgy látszott, elég lesz a népnek, Jákob házának az Úr világosságában járni ahhoz, hogy a nemzetek világossága is lehessen. Ez a különleges zarándoklat, lám, úgy ér célhoz, hogy Isten küldöttje lép a világba: Izáj új hajtása, valaki, aki Isten oldaláról érkezve odaáll az emberek mellé. Az Úr hegye, amelynek magas méltóságát már legutóbb is hirdette a próféta, most a megdöbbentő kiengesztelődés színhelye: akik azelőtt marták és pusztították egymást, most összetartoznak. A teremtés békéje helyreáll.

Mihez kapcsolódik még Izajás jövendölése? Bizonyára mindahhoz, amit a szívünkben talál: a jónak, békének, a kiengesztelődésnek vágyához. A pislákoló hithez, ahhoz a gyakran homályos, mégis valóságos ismerethez, amellyel Istent ismerjük, a béke akarásához, amelyet lelkével megtisztít és megerősít.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Martos Balázs elmélkedéseGyertek, járjunk az Úr világosságában!Ádvent 1. vasárnapja

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
28
Martos Balázs elmélkedése Gyertek, járjunk az Úr világosságában! Ádvent 1. vasárnapja

 

 

Az Úr háza az Úr temploma, szentélye, ahol ő az emberek számára elérhető, megszólítható és megtapasztalható. Ez a hegy szilárd és magas. Földrajzi, fizikai értelemben Sion hegye nem magasabb a környező hegyeknél: felemelkedése Isten újjáalakító ténykedéséből fakad. A látomás második része a népek egymást biztató, lelkes szólongatása, amellyel útra kelnek Jeruzsálem felé: „Mert Sionról jön a törvény, és Jeruzsálemből az Úr tanítása.” A város megtisztult, telve van az Úr ismeretével, s ezért messziről vonzza mindazokat, akik Isten tanítására vágyakoznak, akik Isten világosságában és békéjében szeretnék élni az életüket. Az Úr tanításának gyümölcse pedig béke: fegyverek helyett munkaeszközök; tanulni sem támadást és védekezést érdemes.

Vasárnapi olvasmányunk Izajás könyvének 2. fejezetéből való. Nagyszerű látomás, buzdítás és bátorítás egy új megindulásra, egy örvendező zarándoklatra, amellyel a népek, az idegenek Sionhoz, Jeruzsálemhez fordulnak, hogy Isten útját megismerjék nála. A látomás Sion méltóságáról és az idegen népek zarándoklatáról szól, de üzenete Jákob házát, vagyis Izrael népét szólítja meg: nekik kell az Úr világosságában járniuk, hogy a világosság az idegenek számára is bennük ragyoghasson fel. Lelkesít ő és egyben igényes meghívás ez, amely advent idején minket is megújulásra, belső zarándoklatra hív.

A látomás középrészét (Iz 2,2-4) Mikeás könyvében is megtaláljuk (Mik 4,1-3), más befejezéssel. Izajás könyvének szerkesztői talán ezért látták szükségesnek, hogy a látomás előtt hangsúlyozzák: Izajás, Ámosz fiának látomása következik. Ilyen feliratokat másutt a prófétai könyvek kezdetén találunk. Szakaszunk lezárja a könyv bevezetését, másfelől meg előrevetíti Izajás könyvének nagy témáit. A könyv első fejezete Sion, illetve Júda bűnével foglalkozik. A város olyan, mint Szodoma és Gomora (Iz 1,10), bűnei skarlát vörösek, csak Isten irgalma adhatja vissza hószín ártatlanságát (Iz 1,18). A látomás, amelyet most olvasunk, csak akkor válhat valóra, ha Jeruzsálem maga is befogadja az Úr Tóráját, vagyis parancsát, rendelkezését. Csak akkor közvetítheti az idegen népeknek is Isten akaratát és vezetésének tapasztalatát, ha bensőleg eltelik vele.

Ez a látomás tehát egyfelől pozitív kicsengést ad a könyv bevezető részének, de előre vetíti a későbbi nagy témákat is. Hogy Sion az események központja, Isten rendelkezésének első tanúja, Izajás könyvének első nagy egységéhez, az 1-39. fejezetekhez illik. Az idegen népek majd a könyv második nagy egységében, Második Izajás igehirdetésében ismerik fel Izrael Istenét, illetve a harmadik részben, Trito-Izajásnál lesz újra szó arról, hogy oda zarándokolnak, és közülük is választ magának papokat az Úr. Mindezzel nemcsak irodalmi érdekességét vagy súlyát akarjuk hangsúlyozni ennek a mostani látomásnak. Arra is szeretnénk utalni, hogy amikor Isten elindít valamit, amikor megtapasztaljuk a közös, nagy megindulás örömét és reményét, még szinte nem is tudjuk, milyen messzi hatása, milyen sokszoros visszhangja lesz mindannak a jónak, amit Isten most megkezdett bennünk.

De miben áll a prófétai üzenet? Látomást és prófétai szózatot olvasunk. A látomásnak is két része van. Az első Sion hegyére vonatkozik. „Az utolsó időkben az Úr házának hegye szilárdan áll majd a hegyek tetején, és magasabb lesz a halmoknál.” Az Úr, Izrael Istene ezen a helyen vett lakást, ismétlik elsősorban a zsoltárok, Izrael imádságai. Sion hegyének ez a kultikus hagyománya, amely Isten különös jelenlétét hitte és ünnepelte itt, valószínűleg már Izrael letelepedését is megelőzte. Az Úr háza az Úr temploma, szentélye, ahol ő az emberek számára elérhető, megszólítható és megtapasztalható. Ez a hegy szilárd és magas. Földrajzi, fizikai értelemben Sion hegye nem magasabb a környező hegyeknél: felemelkedése Isten újjáalakító ténykedéséből fakad.

A látomás második része a népek egymást biztató, lelkes szólongatása, amellyel útra kelnek Jeruzsálem felé: „Mert Sionról jön a törvény, és Jeruzsálemből az Úr tanítása.” A város megtisztult, telve van az Úr ismeretével, s ezért messziről vonzza mindazokat, akik Isten tanítására vágyakoznak, akik Isten világosságában és békéjében szeretnék élni az életüket. Az Úr tanításának gyümölcse pedig béke: fegyverek helyett munkaeszközök; tanulni sem támadást és védekezést érdemes.

Az üzenetet újabb buzdító szózat fejezi be: „Jákob háza, gyertek, járjunk az Úr világosságában!” Olyasvalaki keltegeti és erősíti társait, akinek van már tapasztalata Isten erejéről és békéjéről, arról a világosságról, amelyet szavai árasztanak.

Kelteget minket is, hogy induljunk az Eljövendő felé…  

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Martos Balázs elmélkedéseDávid királysága és a MegfeszítettKrisztus Király vasárnapja

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
21
Martos Balázs elmélkedése Dávid királysága és a Megfeszített Krisztus Király vasárnapja

Dávid az a bűnös, aki bűnét előbb takargatja, de később megszégyenül, amikor fia ellene lázad. Jézus, az ártatlan, a keresztfán vajon nem vállalta-e magára mindannyiunk szégyenét? Dávid, a bűnbánatot tartó, aláveti magát Isten hatalmának, mint a jobb lator, aki a megfeszített Királyhoz fohászkodik: „Emlékezz meg rólam, amikor országodba érkezel.” Az Úr Jézus megfeszítve úrrá lett a világon.

„Sokszor és sokféle módon szólt Isten az atyákhoz a próféták által” (Zsid 1,1), és mi is, amikor hitünk titkait fürkésszük, egymást követő századok emlékeiben kutatjuk az Örökkévaló üzenetét. Amikor Jézust királyként ünnepeljük, előre fel kell készülnünk arra, hogy az ő királysága nem olyan, mint a földi hatalmaké. Vagy megfordítva, a földi hatalmak messze elmaradnak Krisztus királyságának fenségétől.

Krisztus királyi mivoltának kinyilatkoztatása Izrael kiválasztásával, szent népként való lefoglalásával kezdődött. „Király az Úr, fönségbe öltözött, felöltözött az Úr, felövezte magát erősséggel” – kiáltották valaha a jeruzsálemi szentélyben (Zsolt 93,1). Isten Izrael királya, ő alkotta népét, ő gondoskodik róla, ő ad neki földet, otthont, törvényt. Ennek a folyamatos gondoskodásnak és kinyilatkoztatásnak fontos pillanata Saul, majd főleg Dávid királysága is. Egyik esendőbb, mint a másik, de az utóbbinak, Dávidnak gyengeségében kiválóbbnak mutatkozik Isten kegyelme, úgy hogy ő kapja meg egy olyan utód ígéretét, akinek uralma örökre megmarad (2Sám 7). Jézus Krisztus a Jessze ágán termett gyümölcs, Dávid leszármazottja, akiben ez az ígéret örök távlattal teljesül be.

Dávid történetéből vasárnapi olvasmányunk azt a pillanatot emeli ki, amikor Izrael királyává kenik. Dávid ekkor már Júda királya, Hebronban kormányoz. Saul udvarában emelkedett fel, előbb szolgája, fegyverhordozója, de lassan riválisa, sőt ellenfele lesz. Amikor Saul meghal, kusza helyzetet hagy hátra. Izrael törzsei a tehetséges és erőteljes fiatalt látják Dávidban, aki talán képes lesz úrrá lenni a helyzeten. Dávidnak pedig megadatik a nagyszerű lehetőség, hogy összefogja az izraelita törzseket északon és délen, Izrael és Júda királyságában.

A bibliai hagyomány a maga teljesebb jelentésével örökíti meg a pillanatot. A törzsek képviselői Dávid korábbi harci sikereire, fontos szerepére emlékeztetnek, a józan észre apellálnak. „Már tegnap és tegnapelőtt is, amikor még Saul volt a királyunk, te voltál az, aki vezetted Izrael hadjáratait.” A teremtéstörténetből ismerős szólással élnek: „Íme, csontod és húsod vagyunk” – vagyis a legmélyebben összetartozunk, legalábbis rokonok vagyunk, ha nem is egészen egyazon család. Izrael törzsi valósága, a nagycsaládok szokásrendje, szoros összetartása ragyog fel egy pillanatra. Ezek a szavak a széthúzás és versengés ideje után elismerik Dávidot, ahogy hajdan Józsefet ismerték el testvérei, uruknak és megmentőjüknek egyszerre.

A törzsek az Úr szózatára is hivatkoznak. Erről az olvasó korábban nem értesült. A szentíró itt mintha azt előlegezné meg, amit csak néhány fejezettel később mond el (vö. 2Sám 7). „Legeltesd népemet, Izraelt, és légy fejedelme Izraelnek” – ez a megbízás a prófétáknak szóló mondatokra emlékeztet. Dávid királysága összetartozáson, emberi természetességen alapul, de teljes valósága Isten jelenléte által érthető, messze meghaladja a földi jólét biztosítását.

A jelenetet szövetségkötés, majd Dávid királlyá kenése fejezi be. A megállapodás, a hatalom átruházása Isten színe előtt történik, az ő akaratát tudakolva és megértve, az ő áldását kérve, őt tanúul hívva. A királlyá kenés is ezt fejezi ki: a király hatalma és méltósága nem emberi eredetű, Isten „szentesíti”.

De hogyan utal mindez Krisztusra és az ő királyságára? Ebben a szakaszban Dávid még emelkedik, de méltósága nemsokára csorbát szenved. Különös összefüggést fedezhetünk fel a vasárnapi evangéliummal. Dávid az a bűnös, aki bűnét előbb takargatja, de később megszégyenül, amikor fia ellene lázad. Jézus, az ártatlan, a keresztfán vajon nem vállalta-e magára mindannyiunk szégyenét? Dávid, a bűnbánatot tartó, aláveti magát Isten hatalmának, mint a jobb lator, aki a megfeszített Királyhoz fohászkodik: „Emlékezz meg rólam, amikor országodba érkezel.” Az Úr Jézus megfeszítve úrrá lett a világon.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Martos Balázs„Képek az ítéletről”évközi 33. vasárnap

Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
14
Martos Balázs „Képek az ítéletről” évközi 33. vasárnap

Olvasmány Malakiás próféta könyvéből (Mal 3,19-20a) „Az utolsó ítéletkor felkél az igazság napja: Isten megfizet mindenkinek cselekedetei szerint. Íme, elérkezik az a nap, s izzó lesz, mint a kemence. Minden kevély és minden gonosztevő olyan lesz, mint a szalma: az a nap, amely elérkezik, lángra lobbantja őket – mondja a Seregek Ura –, úgy hogy sem gyökér, sem lombozat nem marad belőlük. Nektek pedig, akik félitek a nevemet, felragyog az igazság napja, és sugarai üdvösséget árasztanak”.

 

 

Milyen lesz a végítélet? Beteljesedés lesz, vagy csak befejezés, vége mindennek? Milyen jövő vár ránk, világunkra, szeretteinkre, mindarra, aminek tudatában vagyunk? A jövő titka sokakat foglalkoztat. A keresztény hit meglehetős határozottsággal beszél a világ végéről, a végső ítéletről, Krisztus második eljöveteléről. Hitünknek ezek a kijelentései részben már az Ószövetség lapjain kibontakoznak. A próféták az Úr napjaként említik az ítélet napját. Ez eredetileg a zsidó nép akkori hűtlensége miatt fenyegető ítélet beteljesedésére utalt, de képei fokozatosan az idők végén megvalósuló ítélet eszközeivé váltak.

Vasárnap Malakiás prófétától hallunk néhány mondatot „arról a napról”. Kimondatlan marad, hogy az Úr napjáról, az ítélet napjáról van szó, mégis sejtjük. Leginkább abból, hogy elénk tárul a „gonosztevők” sorsa, illetve azoké, akik félik Isten nevét, vagyis magát Istent. A végítélet kettéosztja a világot, vagy pontosabban kinyilvánítja, hogy ki a gonosz és ki nem, és mindennek végleges következménye lesz. Ennek a szétválasztásnak és kinyilvánításnak jellemző eszköze a „kemence”, vagy másutt kohó, amelyben megvizsgálják és megtisztítják az aranyat meg az ezüstöt, s amelyben menthetetlenül megsemmisül mindaz, ami nem ilyen értékes. A tűz gyakran társul a végső ítélet képeihez, még az Újszövetségben is: Pál apostol is beszél az Úr napjáról, amely majd tűzzel nyilvánítja ki, kinek milyen volt a munkája, szalmából épített-e vagy értékes anyagból Krisztus szegletkövére (vö. 1Kor 3,16).

Malakiás szerint tűzben ég el a szalma, más fordításban a tarló vagy pelyva. A tűz után semmi sem marad a gonoszokból, „sem gyökér, sem lombozat”. Nem lesz tehát semmilyen maradékuk, sem a föld alatt, sem a föld felett, esélyük sem lesz az újrakezdésre, újjáéledésre. Ismerős metafora, szinte fel sem tűnik, hogy az emberek élő fához hasonlítanak, amelynek gyökere, ága van. A remélt gyümölcsök helyett lecsupaszított, sőt mindenesetül elpusztult erdőt képzelünk el.

Malakiás röviden, más jellegű, de szintén érzékletes képekkel beszél az igazak sorsáról. Ők azok, akik félik Isten nevét. Ez az Isten iránti tisztelet összefoglalása. Aki féli Istent, megtartja törvényeit, mint Jób, aki szenvedésében is megőrizte Istenbe vetett reményét. Aki féli Istent, Ábrahámhoz is hasonlít, aki szinte vak engedelmességben tanulta meg, hogy Istennek mindent odaadjon, és hogy Istentől jutalmul mindent reméljen. Isten neve Isten kinyilatkoztatott jelenlétének és hatalmának eszköze.

Érzékletes képet mondtam, mert a próféta így szól: „Nektek, akik félitek a nevemet, felragyog az igazság napja, és sugarai üdvösséget árasztanak.” Felragyog a nap – a héber szöveg itt már nem egy másik napra, másik 24 órára gondol, hanem a ragyogó, éltető sugarú égitestre. Ennek a napnak a héber szöveg szerint nem is sugarai vannak, hanem szárnyai. Ősi mezopotámiai és egyiptomi tárgyakon, majd meg a Kr.e. I. évezredből való izraelita emlékeken is látjuk a szárnyas nap ábrázolását, mint az isteni hatalom és erő jelképét. Ez a szárnyas nap Isten üdvöt adó, szó szerint „gyógyító” erejét és jelenlétét jelképezi. Ha Isten másutt olyan, mint a fiókáit repülni tanító sasmadár (vö. MTörv 32,11), aki „szárnyával védve takargat” mindenféle rémséggel szemben (vö. Zsolt 91,4), most az igazak számára jelenik meg – minden pogány elképzelést magába olvasztva és felülmúlva – oltalmazó és gyógyító hatalommal, mint szárnyas nap.

Malakiás mondatait betűzve, képeit értegetve fájdalmas emlékek ébrednek bennem két világégésről, porrá égett városokról, kiszáradt mezőkről és porba dőlt reményekről. Szándékát mégis értem: megálljt parancsolni a gonosznak és figyelmeztetni, és bátorítást nyújtani az igazaknak. A képek valódi mondandójával egyet tudok érteni: csak az marad meg és az kap életet, aki és ami igazán értékes, ami Istentől jön, ami a szív igazsága.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Martos Balázs elmélkedéseÖrök reményévközi 32. vasárnap

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Nov
07
Martos Balázs elmélkedése Örök remény évközi 32. vasárnap

Különös törvény, hogy aki mindennapjaiban az életet szereti és szolgálja, az a fájdalomban és nehézségben is bátrabban dönt az értelem, az odaadás, a bátorság mellett. S mintha fordítva is igaz volna, hogy egyre ádázabbul igazolja magát az önző, aki csak magával törődik, aki nem tud hinni semmi nagyszerűben, aki előbb kineveti, aztán meg üldözi a másik reménységét

Vasárnapi olvasmányunk a Makkabeusok második könyvéből való. A Makkabeus testvérek a Krisztus előtti II. században, Kr.e. 167 körül vezettek felkelést apjukkal együtt a szír uralkodó, Antióchus Epifánész ellen, aki betiltotta a zsidó vallás gyakorlását, megszentségtelenítette a jeruzsálemi szentélyt, a zsidóságot pedig pogány szokások átvételére kényszerítette. A Makkabeusok a zsidó nép nemzeti és vallási önállóságáért küzdöttek, ezzel Izrael Istenéért. A Bibliában két könyvet tartunk számon az ő nevük alatt: az első az elnyomatás és a nyomában támadt felkelés történetét mutatja be, a második tanulságos buzdító történeteket mond el ugyanebből a korszakból.

A történet, amelyet vasárnap hallunk, egyfelől az Isten iránti hűséget példázza, a megalkuvás nélküli kitartást a törvény előírásai mellett. Másfelől – s az evangéliummal egybeolvasva ez emelkedik ki belőle – a holtak feltámadásába, az igazak örök jutalmába vetett hitet, amely a szereplőket különleges állhatatosságra teszi képessé. Anya és hét fia nem lebeszéli egymást, nem a meglévő földi köteléket féltik, inkább a hitre és hűségre biztatják egymást állhatatosan. Új születésre készülnek, egy másik életbe akarnak átlépni.

Az ószövetségi hit Isten földi áldását remélte és várta. Az igazak jutalmat érdemelnek, a gonoszok büntetést. A nép sorsa azonban nem volt megnyugtató, hitében lassan megszületett annak a nagy fordulatnak reménysége, amelyet végső ítéletnek hívunk. Hogy Isten majd újjászületést ad az egész népnek, megfordítja a világ sorsát, helyreállítja a jogot és igazságot egy másik világban, ha nem ezen a földön. Amikor azonban a hitükhöz hűségesek szenvedéseit szemlélték, a vértanúkat látták, ennél is tovább mentek, személyesebb módon fogalmazták meg a feltámadás reményét: Isten, mondták immár, fel fogja támasztani az igazakat, és örök jutalmat ad nekik, egyenként, személyesen. A teremtő Isten újjáteremti az életet. A Gondviselő Isten nem hagyja, hogy a semmibe hulljon, aki szavára, jelenlétére szóval és dicsérettel felelt.

Az olvasmányban – a kínpadon – dühös, de bátor kiáltásokat hallunk: „Te gonosztevő! Földi életünket elveheted, de a mindenség királya feltámaszt minket az örök életre, mert az ő törvényeiért halunk meg.” „Vigasztaló nekünk emberkéz által veszni el, ha belekapaszkodhatunk abba az Isten adta reménybe, hogy ő feltámaszt minket. Ám a te számodra nincs feltámadás az örök életre.” Az örök élet ebben a pillanatban csak az igazaké, csak jutalom: részvétel Isten életében, bőségében, gazdagságában.

Az anya és a hét fiú történetét nem véletlenül őrizte meg a hagyomány. Nemcsak a hitük példás, és nem is csak szenvedésük megdöbbentő. Az anya jelenléte az ajándékba kapott földi életre emlékeztet, a fiúk életére, születésére. Ugyanakkor egy olyan anya, akinek hét fia volt, e korban különösen is dicsekedhetett Isten áldásával. Mégsem habozik, hogy fiainak életét Isten kezébe helyezze, őket újjászületésre biztassa. Hétszeres fájdalmában is megőrzött hite a teljes, kipróbált, mélységes hit.

Különös törvény, hogy aki mindennapjaiban az életet szereti és szolgálja, az a fájdalomban és nehézségben is bátrabban dönt az értelem, az odaadás, a bátorság mellett. S mintha fordítva is igaz volna, hogy egyre ádázabbul igazolja magát az önző, aki csak magával törődik, aki nem tud hinni semmi nagyszerűben, aki előbb kineveti, aztán meg üldözi a másik reménységét. Az Úr törvénye nem kicsinyes, nem arra biztat, hogy a legkisebb hibák és vétségek elől meneküljünk szüntelen – és mégis megtörténik, hogy a kicsiben akarunk hűségesek lenni, hogy majd a nagyban is azok lehessünk. Különösen hazugsággal és elnyomással szemben elérkezik a pillanat, amikor már nincs értelme kompromisszumot kötni, megalkuvónak lenni.

Néhány ilyen pillanatot élhetünk át az olvasmányban. Egy nagyobb, teljesebb, hűségesebb élet reményében.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Promoted products

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."