Szent Ágoston vallomások Miért nagyobb az öröm,ha kiváló emberek térnek meg?

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Jan
26

S mégis maga a „legkisebb Apostol”, kinek ajkain keresztül a most említett igéket kihir- detted, mikor Sergius Paulussal viaskodva annak kemény nyakát beletörte Krisztus szelíd igájába s a pogány konzult a Nagy Király alattvalójává tette, előbb volt nevét: Saulust, szívesen cserélte Paulusra - e nagyszerű győzelme emlékezetére. Mert az ilyen emberben, akit a Sátán erősen karmaiban tartott s akin keresztül egész tömegeken Uralkodott, nagyobb a Sátán veresége. Úgy szokott ugyanis lenni, hogy az ördög a büszkéket mindig erősebben markolja az előkelőség köpenye alatt s ezeknek tekintélye útján ismét sok más embert tart karmai között.

Minél inkább fontolgatta néped, hogy Victorinus lelke az ördög ostromálló erőssége volt, nyelve pedig súlyos, éles nyílvessző sokak veszedelmére, annál nagyobb hálával kellett örven- deznie, látván, hogy királyunk bilincsekbe verte az erőset, elzsákmányolta, megszentelte és szolgálatodra hasznosította kincseit s alkalmassá tette őket az Úr kezében minden jó cselekedetre.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Promoted products

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."