
Felhasználói imák és imakérések.
"Testvérek, mindnyájan ugyanannak a fának vagyunk a levelei: minden leválás arra a nagy könyörületre emlékeztet bennünket, amelyet az imádságban táplálnunk kell egymás iránt. Imádkozzunk egymásért: ez jót fog tenni nekünk, és jót fog tenni mindenkinek!" - Ferenc pápa
Ha úgy gondolja, hogy egyedül van és nincs kivel megosztania örömeit, gondjait, amelyeket szívesen megosztana másokkal, akkor ossza meg a szándékait és küldje be imakérését!
Az Úr szereti az imádkozó szíveket, ezért imádkozz te is az üzenőfalon található kérésekért. Lehet, hogy már csak a te imád hiányzik ahhoz, hogy valakinek a kérése meghallgatásra találjon.
"De ti, szeretteim, ti szent hitetek alapján épüljetek fel; imádkozzatok a Szentlélekben, tartsatok ki az Isten szeretetében, és várjatok Urunknak, Jézus Krisztusnak örök életet szerző irgalmára." Júd 1, 20-21




Imát szeretnék kérni a nagybàtyàmért, aki lehet, hogy el fogja veszíteni a munkàjàt. Nagyon kevés náluk a megrendelés, és lehet, hogy el fogják küldeni. Szeretném, ha imádkoznának azért, hogy jöjjenek újabb megrendelések és megmaradjon az állása. Közel 60 éves, félő, hogy már nem fog másikat találni.
Kérem imádkozzanak még egy számomra fontos személyért is, aki szorongással küzd. Szeretnék, és úgy érzem, hogy tudnék rajta segíteni, ha hagyná, hogy segítsek rajta. Kérem imádkozzanak, hogy legyen bátorsága elfogadni a segítségemet, és hogy találkozhassak vele egy nyugodt helyen. Köszönöm szépen előre is!


Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. † Ámen
Saját Imaszándék, vagy:
– „Jézusom, kérlek, fogadd el az Isteni Irgalmasság Rózsafüzér imámat mindazokért,
akik mostantól a következő Isteni Irgalmasság Rózsafüzér imámig meghalnak.
Indítsd őket igaz bűnbánatra, és add meg nekik Szent Kegyelmeddel,
hogy Irgalmasságod mérhetetlen Kincsét felismerjék és hálás szívvel elfogadják,
ezáltal az örök kárhozattól megmeneküljenek.”
A KERESZTRE:
Miatyánk… Üdvözlégy… Hiszekegy…
A NAGY SZEMEKRE:
Örök Atya! Felajánljuk Neked a Te mindenekfelett szeretett Fiadnak,
a mi Urunk Jézus Krisztusnak, – Akit mi is oly nagyon szeretünk –
Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét engesztelésül bűneinkért
– és az egész világ bűneiért.
A KIS SZEMEKRE:
Ó, Atyánk! Jézus fájdalmas szenvedéséért bocsáss meg nekünk,
irgalmazz a tisztítótűzben szenvedő lelkeknek, – és az egész világnak!
ZÁRÓ IMA:
(háromszor) Szent Istenünk, Szent erős Isten, Szent halhatatlan Isten,
könyörülj rajtunk, – és az egész világon! Ámen
Ó, Vér és Víz, mely Jézus Szívéből törtél elő,
mint irgalmunk forrása – bízom Benned.
KÖNYÖRÖGJÜNK:
Urunk, Jézus Krisztus, áldj és védj meg minden jóakaratú embert
ezen a világon, és mindazoknak, akik távol állnak Tőled, adj jóakaratot.
Indítsd őket az Igazság keresésére, és segítsd őket,
hogy Téged megtaláljanak, megismerjenek,
megszeressenek, és soha el ne hagyjanak.
Engedd, kérünk, hogy a Te végtelen Irgalmasságoddal találkozzanak,
mielőtt igazságosságoddal kéne szembesülniük. Ámen
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. † Ámen


Urunk Jézus Krisztus, az Örök Atya Fia,
küldd el most Lelkedet az egész földre.
A Szentlélek éljen minden nép szívében,
hogy megmeneküljenek a romlástól, a pusztulástól
a testi és lelki járványoktól és a háborúktól.
Minden nemzet Édesanyja, a boldogságos Szűz Mária,
legyen a mi közbenjárónk. Ámen

Kedves Imádkozók!
Az imáikat szeretném kérni a következő szándékokért.
• Mindnyájan elfogadjuk Jézus irgalmas ölelését
• Leukémiás papámért
Hálásan köszönöm segítségüket!
Köszönettel: Egy fiatal

Kérem szépen tudnának szentmisét felajánlani vagy imádkozni az alábbi szándékokért?
• Mindenki elfogadja Isten ajándékozó szeretetét
• Műtött mamámért
• Előző szándékokért (lejjebb)
Köszönöm sok-sok segítségüket!
Bence

Kedved imádkozók!
Kérem imádkozzanak velem az alábbi szándékokért.
– Édesanyám gyógyulásáért
– Családom egészségéért és hogy békességben éljünk
– Jelenlegi nehéz anyagi helyzetünk javulásáért

Kérlek, imádkozzatok értem, hogy sikerüljön idén nyáron munkát találnom. Tavaly a hivatalnál dolgoztam, de tanulmányaim miatt ott kellett hagynom, és nem biztos, hogy idén visszavesznek. Beadtam egy másik helyre is a jelentkezésem, jelenleg alkalmi diákmunkákat végzek. Szeretném, ha Isten megnyitná számomra a megfelelő ajtót, lehetőleg egy stabil, közigazgatási munka irányába. Köszönöm az imákat!


Egy számomra szeretett személyért kérnék imát. Nagyon beteg, problémák vannak a májával és ennek következtében a húgysav szintje megemelkedett és emiatt folyamatos izületi gyulladásokban szenved. Lehet, hogy a lábát meg kell műteni. Annyira fáj nekem ez, kérem imádkozzanak érte, hogy mindebből meggyógyuljon és hogy ha lehet, a lába műtét nélkül helyre jöjjön.
Kérem imádkozzanak azért is, hogy a jövő héten találkozhassak ezzel a szeretett személlyel, mert találkozót beszéltünk meg, adja az Úr, hogy ne jöjjön közbe semmi és láthassuk egymást. Köszönöm szépen!

Legyenek szívesek imádkozni az alábbi szándékokért!
•Mindenki elfogadja Isten ajándékozó szeretetét
•Leó pápáért
Köszönöm szépen!

Sajnos az idei félévem nem sikerült túl jól és sajnos nem lettek jók a jegyeim.
Nagyon félek, hogy nem kerülök be kollégiumba, ami nekem nagy érvágást jelentene, mert sajnos egyenlőre másképp nem tudnám megoldani a budapesti lakhatásomat és nekem is jót tesz a közösségi élet.
Nagyon sok múlik az idei vizsgáimon és sajnos félek hogy rosszul fognak sikerülni.
Imádkozzatok értem, hogy jól sikerüljenek a vizsgáim és bejussak kollégiumba.


Kérlek, imádkozzatok családom egységéért. Gyógyítsa meg a családomat a szeretetlenségből, a széthúzásból, az önzésből. Nagylányomért is imát szeretnék kérni, aki több mint három éve teljesen elfordult tőlünk. Vigyázzon rá a Szűzanya. Adja meg az Úr, hogy visszajöjjön hozzánk. Szabadítsa meg az Úr a családomat a gonosztól. Ámen
Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."