Felhasználói imák és imakérések.
"Testvérek, mindnyájan ugyanannak a fának vagyunk a levelei: minden leválás arra a nagy könyörületre emlékeztet bennünket, amelyet az imádságban táplálnunk kell egymás iránt. Imádkozzunk egymásért: ez jót fog tenni nekünk, és jót fog tenni mindenkinek!" - Ferenc pápa
Ha úgy gondolja, hogy egyedül van és nincs kivel megosztania örömeit, gondjait, amelyeket szívesen megosztana másokkal, akkor ossza meg a szándékait és küldje be imakérését!
Az Úr szereti az imádkozó szíveket, ezért imádkozz te is az üzenőfalon található kérésekért. Lehet, hogy már csak a te imád hiányzik ahhoz, hogy valakinek a kérése meghallgatásra találjon.
"De ti, szeretteim, ti szent hitetek alapján épüljetek fel; imádkozzatok a Szentlélekben, tartsatok ki az Isten szeretetében, és várjatok Urunknak, Jézus Krisztusnak örök életet szerző irgalmára." Júd 1, 20-21
A Szent Imre Gimnázium szombati szalagavatóján egy végzős fiú, Ágoston az osztálytáncot követően rosszul lett, összeesett. Az ügyeletes orvos, valamint a kiérkező mentőcsapatok keményen küzdöttek életéért. Még aznap éjjel megműtötték. Jelenleg kórházban gépi segítséggel tartják életben. Állapota válságos, szívdonorra vár, és versenyt fut az idővel. Kérlek, hordozzátok őt imáitokban családjával, osztálytársaival együtt!
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. † Ámen
Lehetséges Imaszándék: ’Jézusom, kérlek, fogadd el az Isteni Irgalmasság Rózsafüzér imámat mindazokért, akik mostantól a következő Isteni Irgalmasság Rózsafüzér imámig meghalnak. Indítsd őket igaz bűnbánatra, és add meg nekik Szent Kegyelmeddel, hogy Irgalmasságod mérhetetlen Kincsét felismerjék és hálás szívvel elfogadják, ezáltal az örök kárhozattól megmeneküljenek.’ – vagy más, saját Imaszándék.
A KERESZTRE: Miatyánk… Üdvözlégy… Hiszekegy…
A NAGY SZEMEKRE: Örök Atya! Felajánljuk Neked a Te mindenekfelett szeretett Fiadnak, a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak, – Akit mi is oly nagyon szeretünk – Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét engesztelésül bűneinkért – és az egész világ bűneiért.
A KIS SZEMEKRE: Ó, Atyánk! Jézus fájdalmas szenvedéséért bocsáss meg nekünk, irgalmazz a tisztítótűzben szenvedő lelkeknek, – és az egész világnak!
ZÁRÓ IMA: (háromszor) Szent Istenünk, Szent erős Isten, Szent halhatatlan Isten, könyörülj rajtunk, – és az egész világon! Ámen.
KÖNYÖRÖGJÜNK: Urunk, Jézus Krisztus, áldj és védj meg minden jóakaratú embert ezen a világon, és mindazoknak, akik távol állnak Tőled, adj jóakaratot. Indítsd őket az Igazság keresésére, és segítsd őket, hogy Téged megtaláljanak, megismerjenek, megszeressenek, és soha el ne hagyjanak. Engedd, kérünk, hogy a Te végtelen Irgalmasságoddal találkozzanak, mielőtt igazságosságoddal kéne szembesülniük. Ámen.
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. † Ámen
Jézusom és Szűzanyám!
Könyörgök hozzátok férjemért, beteg nagylányomért, rossz útra tévedt kisfiamért, rákos rokonomért és mélyebb hitemért, gyógyulásomért!
MINDENKINEK köszönöm! Sikerült! Dicsőség Istennek! Az Úr áldjon meg benneteket ezerszer!
Kedves testvérek, a mai misén arra buzdítottak minket, hogy a Pápa látogatása alkalmából vigyük Isten elé azokat a dolgokat, amik elakadtak, nem haladnak. Én a lakáseladásunkat hozom, segítsen meg minket az Úr, hogy most már el tudjuk adni, aki eljön, az ne csak beleszeressen, hanem meg is vegye azonnal, hogy ki tudjuk teljesen fizetni a házat amibe költözni szeretnénk. Kérem, aki teheti, mondjon el egy imát értünk, velünk, hogy egy akarattal imádkozhassunk ezért. Az Úr áldjon meg mindenkit ezerszer!
ZSUZSANNA LÁNYOMÉRT KÉREK IMÁT,HOGY KI AZ A FIÚ,AKIVEL BOLDOG SZENTSÉGI HÁZASSÁGBAN ÉLHETNE,
"Szállj magadba borult térdre, Nézz a lelked legmélyére! Ott hol a bűn uralkodik, a gonosz birodalma most megtörik. Megtöri azt a szeretet, az Úrtól jövő felelet,..."
Szépen kérem, imádkozzanak egy családtagomért, aki rákban szenved és nemrég tudta meg, hogy àttétes. Kérem, imàdkozzanak a gyógyulásàért.
Kérem imádkozzanak értem is, több hónapja munkát keresek, úgy néz ki, hogy egy hét múlva kezdhetnék egy cégnél.
Kérem imádkozzanak, hogy minden rendben legyen, nehogy a cég visszamondja, hogy elkezdhessem a munkát és minden jól alakuljon. Nagyon nagy szükségem van rá.
Köszönöm szépen!
Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."