Rohanó világunkban még percekre se jut idő, hogy magunkba zárkózva gondolkodjunk életünk valós tartal­máról és szembenézzünk szellemi-erkölcsi értékeinkkel. A média-világ eltaposta az elmélyülés lehetőségét. Szüksé­ges ugyanakkor, hogy kiragadjuk magunkat a naponkén­ti testi-lelki kényszerűségből. Ennek lehetősége érdekében válogattunk Kühár Flóris életművéből, igen gazdag irodalmi munkásságából.

Flórís atya az egyszerű nép köréből származott: több­gyermekes, földműves családba született 1893. jú­lius 5-én, egy - akkor még Magyarországhoz tartozó — Vas megyei faluban, Pártosfalván. Tíz esztendős lehetett, amikor Kőszegen, a Bencés Gimnáziumban folytatta ta­nulmányait. A kollégium szellemisége, lelkisége nyomán szerzetespapi hivatás érlelődött lelkében, így a tehetséges fiatalember Pannonhalmára került, ahol 1916-ban ünne­pélyes fogadalmat tett, majd Győrben pappá szentelték. Miután teológiai doktorátust szerzett az innsbrucki egye­temen, idehaza először a lelkipásztori szolgálat évei követ­keztek.

Celldömölkön 1917-ben nehéz örökséget vett át, a há­ború okozta sebek: testi-lelki nyomorúság, fájdalom, sze­génység fogadta. Ez a tapasztalat elmélyítette érzékenysé­gét, amellyel a szociális kérdések felé fordult. Plébános­ként és leányoskolai igazgatóként felismerte az egyesületi közösségek megtartó erejét, ezért szorgalmazta megalaku­lásukat. Az általa létrehívott egyesületek egyike volt a cell­dömölki Mária Kongregáció, amelynek tagjai közt olyan lelkek formálódtak, mint Berecz Erzsébet Skolasztikáé, aki az alföldi tanyavilág nagy apostola és szerzetalapítója lett; akinek hivatását és küldetését épp a Kühár Flóris lé­nyéből kisugárzó bencés szellemiség határozta meg.

1922 és 1929 között a tanári munka évei követ­keztek Flóris atya számára a pannonhalmi főiskolán. Lelkipásztorkodástant és egyházjogot adott elő, de tu­dományos és irodalmi tevékenysége, amely ebben az időben virágzott ki, más témákat is felölelt: pedagógiai, pasztorális³ és hagiográfiai⁴tanulmányokat is publikált. Létre hívta a Pannonhalmi Szemle folyóiratot azzal a cél­lal, hogy a nagyközönség számára közvetítse a bencés szel­lemet, lelkiséget, s amelynek 1929-ig szerkesztője is volt.

A kecskeméti bencés obláták⁵ igazgatójaként és Berecz Erzsébet révén ezekben az években ismerte meg Flóris atya a magyar Alföldet, azon belül a tanyaviíág népének helyzetét, szükségleteit, szegénységét, amelyben bizonyo­san visszaköszöntek celli lelkipásztori éveinek tapasztala­tai. Meglátta az értéket a hívő tanyai nép lelkében. Gya­korta vett részt népmissziókban, majd közreműködött az erre a missziós szolgálatra szánt női szerzetesközösség, a Szent Benedek Leányai Társaság megalapításában, gondo­zásában, temploma megépítésében.

Flóris atyát 1929-ben Budapesten egyetemi magánta­nárrá habilitálták, s még ebben az évben a bencések római Szent Anzelm Egyetemén dogmatika-tanári kinevezést kapott: a szentségek dogmatikáját és pasztorálisát adta elő. Szigorú tanár volt, de önmagával szemben is igényes volt, így joggal várta el növendékeitől is. A római évek profesz-szori munkájának gyümölcse lett többek közt Az örök élet forrásai u hét szentségben című könyve, amelyben könnyű spirituális olvasmány formájában adta elő a szentségek teológiáját. Fontos volt számára, hogy a tudománynak köze legyen az élethez, hiszen azt kell, hogy szolgálja. Vallotta, hogy az elméleti és gyakorlati életnek ki kell egészíteniük egymást. Ugyancsak római tanárságának három éve alatt születtek szép, ma is megragadó „úti naplói", amelyekből e gondolati breviárium is bőséggel válogat.

Magyarországra visszatérve, 1931-ben újra pannonhal­mi tanár lett, emellett a területi apátság esperese és tan­felügyelője. Tucatnyi körlevél, papi lelkigyakorlat kézirata jelzi, hogy komolyan vette hivatalát. Esperesként felada­ta volt, hogy végiglátogassa a főapátság plébániáit, véle­ményt alkosson róluk és javaslatot tegyen megújításukra. Megbízatása a liturgiától a kántori szolgálaton keresztül az iskolák állapotának megvizsgálására szólt; ezeken kívül papi lelkigyakorlatok és koronák tartására. Rendszeresen szervezett és vezetett tanítógyűléseket az egyházmegyei ta­nítóság lelki képzésének és elméleti-gyakorlati továbbkép­zésének előmozdítására, valamint a személyes kapcsolatok építésére. Az Actio Catholica egyházmegyei igazgatója­ként, annak programjához kapcsolódva, szorgalmazta az iskolán kívüli népművelést. Flóris atya 1935-ben budapesti házfőnök⁶ lett. A ház naplója tanúja annak, milyen mozgalmas éveket élt a fő­városban: a Bencés Gimnázium hittanára volt és egyete­mi magántanár is a Hittudományi Karon. Emellett ko­moly katolikus közéleti tevékenységet folytatott. Az Actio Catholicán kívül részt vett a katolikus magyar egyetemi és főiskolai hallgatók szövetségének, az Emericanának mun­kájában is, mint a föderáció lelkészi karának vezetője, praelátusa. A katolikus nagygyűlések és az Eucharisztikus Világkongresszus előkészítéséből is kivette részét, amely­ben kiváló szervezői tehetsége mutatkozott meg. Az iro­dalmi életbe is bekapcsolódott - Babits Mihály teológiai tanácsadója volt a himnuszfordításokban. És folytathat­nánk a sort, mi mindenből vette ki részét a Budapesten töltött nyolc év alatt. Nagy ívű életpályája - a környezete számára - hirtelen, de számára nem készületlenül teljese­dett be 1943-ban. Teste az általa épített tiszaújfaíui Zár­datemplom kriptájában nyugszik.