Egyetemes: A függőségekből való szabadulásért

Imádkozzunk azért, hogy a függőségekben szenvedők segítséget és támogatást kapjanak.

„Amikor majd fölmagasztaltatik az Emberfia, megtudjátok, hogy én vagyok, s hogy semmit nem teszek magamtól, hanem azt hirdetem, amire Atyám tanított." (Jn 8:28) A Nagyböjt idején ez a szó felhívja a figyelmünket a keresztre, Uram. Imádjuk újra és újra, a végéig. Így hívsz meg bennünket, hogy hűségesen éljünk az evangéliummal és a köztünk lévő egységben. Felajánlom neked ezt a napot, és lehetőségemet arra, hogy veled élhessem a missziót. Azokra a találkozókra, tevékenységekre, projektekre gondolok, amelyek ma várnak rám. Helyezd ma a szívemet a szívedhez. Jézusom, bízom benned.

https://youtu.be/iCONID8PEOo

„Aznap alkonyatkor” (Mk 4,35). Így kezdődik az evangéliumi szakasz, amelyet az imént hallottunk. Már hetek óta úgy érezzük, leszállt az este. Sűrű árnyékok borultak tereinkre, utcáinkra és városainkra; uralmuk alá hajtották az életeinket, mindent megsüketítő csönddel és vigasztalan ürességgel töltve el, amely minden dolgot megbénít jártában: érezni lehet a levegőben, észre lehet venni a gesztusokban, elárulják a tekintetek. Rémültté és elveszetté váltunk. Akárcsak az evangéliumi szakaszban szereplő tanítványok, felkészületlenül miránk is ránk tört a váratlan és vad vihar.

Ráébredtünk, hogy mindannyian ugyanabban a bárkában vagyunk, mind törékenyek és irányt vesztettek, ugyanakkor mégis fontosak és szükségesek vagyunk, mindannyian arra nyertünk meghívást, hogy evezzünk együtt, hisz mindannyiunknak szüksége van a kölcsönös támasznyújtásra.

Ebben a bárkában… itt vagyunk mindannyian. Akárcsak azok a tanítványok, akik egy hangon szólalnak meg, és szorongásukban ezt mondják: „Elveszünk” (v. 38), mi is ugyanígy rájöttünk, hogy nem tudunk külön-külön, a magunk erejéből előre jutni, hanem csakis együttesen.

Könnyen magunkra ismerhetünk ebben az elbeszélésben. Sokkal nehezebb azonban megértenünk Jézus magatartását. Miközben a tanítványok természetesen izgatottak és reményvesztettek, Ő a tatnál van, a bárkának azon a részén, amelyik először süllyed el. És mit csinál? A háborgás ellenére békésen alszik, bízva az Atyában – ez az egyetlen alkalom, amikor azt látjuk az evangéliumban, hogy Jézus alszik. Amikor aztán felébresztik, majd lecsillapítja a szelet és a vizeket, odafordul a tanítványokhoz, és megrovóan így szól hozzájuk: „Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?” (v. 40).

Próbáljuk megérteni! Miben is rejlik a tanítványok hitének a hiánya, amely szemben áll Jézus bizalmával? Ők továbbra is hittek Benne, hiszen Őt hívták segítségül. De figyeljük meg, hogyan szólítják meg őt: „Mester, nem törődöl vele, hogy elveszünk?” (v. 38). Ez egyáltalán nem érdekel Téged: úgy gondolják, hogy Jézus közönyös velük szemben, nem törődik velük. Közöttünk, családjainkban az egyik legfájdalmasabb dolog az, amikor ezt mondják:

„Nem törődsz velem?”. Olyan mondat ez, amely megsebez, és elszabadítja a szív viharait.

Jézust is megrázza. Hiszen senki sem törődik jobban velünk, mint Ő. És valóban: ahogy megszólítják, rögtön megmenti reményvesztett tanítványait.

A vihar leleplezi sebezhetőségünket, és lemeztelenítve elénk állítja hamis és felszínes biztonságérzéseinket, amelyek segítségével meghatároztuk életeink forgatókönyveit, a terveinket, a szokásainkat és prioritásainkat. Megmutatja, hogy engedtük elaludni, hátra maradni azt, ami táplálja, fenntartja és erősíti az életünket és a közösségünket. A vihar feltárja mindazon elhatározásainkat, amelyekkel úgymond „be akartuk csomagolni” és el akartuk felejteni azt, ami táplálta népeink lelkét; mindazokat a próbálkozásainkat, amelyekkel látszólag „üdvös” szokások révén „anesztetizáltuk” magunkat, s képtelenné váltunk arra, hogy megszólítsuk a saját gyökereinket és felidézzük időseink emlékezetét. Ezzel pedig megfosztottuk magunkat attól az immunitástól, amely ahhoz szükséges, hogy szembenézzünk ezzel a viszontagsággal.

A vihar által lehullottak a sztereotípiák álarcai, melyekkel álcáztuk az „egónkat”, amelyet soha nem érdekel semmi más, csak önnön imázsa; ugyanakkor újra lelepleződött az az (áldott) közösséghez tartozásunk is, amelyet nem tagadhatunk meg: testvérként összetartozunk. Testvérként összetartozunk.

„Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?”. Uram, a te Igéd a mai estén szíven üt és miránk vonatkozik, mindannyiunkra. Ebben a mi világunkban, amelyet Te nálunknál is jobban szeretsz, a lehető legnagyobb sebességgel robogtunk előre, úgy éreztük, erősek és mindenre képesek vagyunk. Epekedtünk a haszonra, engedtük, hogy felemésszenek minket a tárgyak és megrészegítsen a sietősség. Nem álltunk meg a hívásodra, nem tértünk észre a háborúkkal és a bolygószintű igazságtalanságokkal szemben, nem hallottuk meg sem a szegényeknek, sem a mi súlyosan beteg bolygónknak a kiáltását. Folytattunk mindent rendíthetetlenül, és

úgy gondoltuk, örökre egészségesek maradunk egy beteg világban.

Most, amikor háborgó tengeren hajózunk, tehozzád esdeklünk: „Kelj fel, Urunk!”

„Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?” Urunk, te egy felhívással fordulsz felénk: a hit felhívásával. Nem is annyira arról van szó, hogy higgyük: Te létezel, hanem sokkal inkább arról, hogy Hozzád menjünk és bízzunk Benned. Ennek a nagyböjtnek az idején visszhangzik a Te sürgető felhívásod: „Térjetek meg”, „térjetek vissza hozzám teljes szívetekből” (Joel 2,12). Arra hívsz meg minket, hogy a próbatétel jelen idejét a döntés idejeként éljük meg. Nem a Te ítéleted ideje ez, hanem a mi ítéletünké: annak az ideje, hogy döntsünk, mi az, ami számít, és mi az, ami elmúlik. Külön kell választanunk azt, ami szükséges, attól, ami nem az. Annak az ideje van, Urunk, hogy az életünk útját újból Feléd és a többi ember felé irányozzuk. Magunk körül láthatunk megannyi példás útitársat, akik a félelem közepette is a saját életük odaajándékozásával válaszoltak. Ez a Szentlélek hatékony ereje, amely bátor és nagylelkű felajánlásokba fordult át, azokban öltött testet. Ez a Szentlélek élete, amely képes megszabadítani, értékelni és megmutatni, hogy életeinket olyan – legtöbbször elfeledett – közös személyek szövik egybe és tartják fenn, akik soha nem jelennek meg a magazinok címlapjain, sem a legújabb showműsorok hatalmas kifutóin, ám napjainkban mégis kétségkívül ők írják történelmünk leginkább döntő fontosságú történéseit:

az orvosok, az ápolók, a bevásárlóközpontok dolgozói, a takarítók, a gondozók, a szállítók, a rendfenntartók, az önkéntesek, a papok, a szerzetesek és még sokan mások, akik megértették: senki sem menekülhet meg egyedül, önmagában.

A szenvedéssel szemközt mérlegre kerül, valójában mennyire fejlettek a népeink; ugyanakkor felfedezzük és megtapasztaljuk Jézus főpapi imáját: „legyenek mindnyájan egy” (Jn 17,21). Hány és hány ember gyakorol minden áldott nap türelmet és sugároz reménységet, óvakodik attól, hogy ne a pánikot, hanem a közös felelősségvállalást terjessze. Hány és hány apa, anya, nagyapa és nagyanya, tanár mutatja meg apró és hétköznapi gesztusokkal a gyermekeinknek, miként nézzenek szembe ezzel a válsággal s jussanak túl rajta, újragondolva a szokásaikat, felemelve a tekintetüket és imára indítva őket. Hányan imádkoznak, tesznek felajánlást és járnak közben mindannyiunk javára.

Az imádság és a csöndes szolgálat: ezek a mi győztes fegyvereink.

„Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?” A hit kezdete az, ha tudatosul bennünk: rászorulunk az üdvösségre. Nem vagyunk elégségesek önmagunknak, egyedül elsüllyedünk: szükségünk van az Úrra, ahogyan a régi hajósoknak szükségük volt a csillagokra. Hívjuk meg Jézust életünk bárkájába! Bízzuk Rá a félelmeinket, mivel Ő legyőzi azokat! Akárcsak a tanítványok, mi is meg fogjuk tapasztalni, hogy ha Ő a fedélzeten van, nem fogunk hajótörést szenvedni. Ez ugyanis Isten ereje: mindazt, ami velünk történik, képes jóra fordítani, még a legrosszabb dolgokat is. Elhozza a csendes időt a viharainkba, mivel ha Isten velünk, az élet nem hal meg sohasem.

Az Úr megszólít minket, és viharunk idején arra hív meg, hogy ébredjünk fel, aktivizáljuk a szolidaritást és a reménységet, mivel ezek szilárdságot, támaszt és értelmet adhatnak ezeknek az óráknak, amikor látszólag minden hajótörést szenved.

Az Úr felkel, hogy felébressze és új élettel töltse meg húsvéti hitünket.

Van horgonyunk is: a keresztje által megmenekültünk. Van kormánykerekünk: a keresztje szabadulást hozott nekünk. Van reménységünk: keresztje által meggyógyultunk, Ő magához ölelt minket, hogy semmi és senki ne szakíthasson el bennünket az Ő megváltó szeretetétől. Az elkülönítésben, amikor mindannyian szenvedünk szeretteink és a velük való találkozásaink hiányától, megtapasztaljuk rengeteg dolognak a hiányát. De újra meghalljuk a minket megmentő üzenetet: Ő feltámadt és közöttünk él! Az Úr a keresztjéről meghív minket arra, hogy újra ráleljünk az életre, amely miránk vár, fordítsuk tekintetünket azok felé, akik szólongatnak bennünket, erősítsük meg, ismerjük fel és mozdítsuk elő a kegyelmet, amely bennünk lakozik. Ne oltsuk ki a pislákoló mécseslángot (vö. Iz 42,3), amely soha nem betegszik meg, hanem hagyjuk újraéledni a reményt.

A kereszt átölelése azt jelenti, hogy bátorságra lelünk mindannak az átöleléséhez, ami jelen korunkban idegenkedést, visszatetszést kelt bennünk, és legalább egy pillanatra hátrahagyjuk a mindenhatóság és a birtoklás zaklatott vágyát, hogy ily módon teret nyissunk azon kreativitás előtt, amelyet csakis a Szentlélek tud felszítani. Azt jelenti, hogy megleljük a bátorságot olyan helyek felleléséhez, ahol mindannyian megérezhetik: meghívást nyertek; és amelyek lehetővé teszik a vendégszeretet, a testvéri érzület és a szolidaritás új formáinak a megélését. Keresztje által megmenekültünk, hogy befogadjuk a reményt, és engedjük, hogy ez a kereszt megerősítsen és fenntartson minket az összes lehetséges úton-módon. Ez segít majd abban, hogy képesek legyünk megőrizni önmagunkat és másokat is. Ha átöleljük az Urat, akkor a reményt öleljük át: íme, a hit ereje, amely megszabadít a félelemtől és reménnyel ajándékoz meg minket.

„Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?” Kedves Testvéreim, erről a helyről, amely Péter sziklaszilárd hitét hirdeti, ezen az estén mindannyiótokat az Úrra szeretnélek bízni, a Szűzanya közbenjárását kérve, aki a nép üdve, a tengernek csillaga a vihar idején.

Ezek a kolonnádok átölelik Rómát és az egész világot. Innen szálljon le rátok vigasztaló ölelésként Isten áldása.

Urunk, áldd meg a világot, adj egészséget a testnek, vigasztalást a szívnek! Azt kéred tőlünk, hogy ne féljünk. Ám hitünk gyönge, mi pedig félelemmel teltek vagyunk. Te, Urunk, ne hagyj magunkra minket a vihar tombolása idején. Ismételd el újra: „Ne féljetek!” (Mt 28,5). Mi pedig Péterrel együtt „minden gondunkkal hozzád fordulunk, mert neked gondod van ránk” (vö. 1 Pt 5,7).

Fordította: Török Csaba

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Krisztus igazi mivoltát megdicsőülése igazolja majd.
A Sátoros-ünnep alkalmával Jézus így beszélt a farizeusokhoz: „Én elmegyek, és ti hiába kerestek, mert meghaltok bűneitekben. Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.”
A zsidók erre tanakodni kezdtek: „Csak nem akarja megölni magát, hogy ezt mondja: »Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek?«”
Jézus így folytatta: „Ti innen alulról vagytok, én felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én nem ebből a világból vagyok. Azért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben, mert nem hiszitek el rólam, hogy ki vagyok: ezért kell meghalnotok bűneitekben.”
Erre megkérdezték: „De hát ki vagy te?”
Jézus azt válaszolta: „Kezdettől fogva az vagyok, amit mondok is nektek. Sokat kellene még beszélnem rólatok, és ítéletet mondanom felettetek, mert aki engem küldött, igazmondó; én pedig azt hirdetem a világnak, amit tőle hallottam.” De azok nem értették meg, hogy az Atyáról beszél nekik.
Végül Jézus azt mondta nekik: „Ha majd felemelitek (a kereszten) az Emberfiát, akkor megtudjátok, hogy én vagyok, és hogy semmit nem teszek önmagamtól, hanem azt hirdetem, amit Atyámtól tanultam. Aki küldött engem, az velem van, és nem hagy magamra, mert én mindig azt cselekszem, amiben ő tetszését találja.”
E szavak után sokan hittek Jézusban.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 8,21-30

Kedd – köznap Gy2 V1

Zso: a nagyböjti köznapról.

viola Mise: saját. I. pref. Urunk szenvedéséről.

Olv.: Sz.m 21,4–9; Jn 8,21–30

*Villaquejida (Spanyolország), 1538. november 18. +Peru, 1606. március 26.

Turibiusz, Peru apostola, abban a korban élt, amikor az új földrajzi fölfedezéseket követő sok erőszakos hódítás után a spanyol király kijelentette, hogy világbirodalmában sohasem nyugszik le a nap. Turibiusz papi küldetésének feladata az volt, hogy bizonyítsa: az Egyház céljai, amikor misszionál, mások, mint a világi hódítóké.

A trienti zsinat (1545--1563) rövid idő alatt újraszervezte az egész Egyházat és átfogó reformmozgalmat indított meg az európai egyházmegyékben. Ennek a megújulási folyamatnak fő mozgatója Borromei Szent Károly, a fáradhatatlanul munkálkodó milánói érsek volt. A néhány évtizeddel korábban fölfedezett, de már nagymértékben evangelizált Amerikát csak jóval később érték el ezek a megújulási törekvések.

Dél-Amerika politikai és egyházi központja a 16. században egyre inkább Lima városa lett. 1546-tól a limai érsek volt felelős minden hívőért Panama és a Rio de la Plata között. Neki volt alárendelve Cuzco, Cartagena, Quito, Popayan, Asunción, Caracas, Bogota, Santiago, Conceptión, Córdoba, Trujillo és Atequipa egyházmegyéje, e hatalmas terület északtól délig több mint 5000 kilométert tesz ki és 6 millió négyzetkilométert foglal magába.

Peru misszionálását a dominikánusok indították el, de nem sokkal később nagyszámú franciskánus jött az országba. 1555-ben követték őket a jezsuiták, akik új, erős lendületet adtak a missziós munkának. A világi papság elsősorban a székesegyházi káptalanokban és az indián falvak plébánosainak kerületeiben tömörült.

Azokat az indiánokat, akik nem tudtak kimenekülni a spanyol uralom alól, rövid időn belül úgynevezett ,,encomiendákba'' zárták össze: minden spanyol részére meghatározott számú indián volt köteles dolgozni. Elvileg szabadok voltak és némi bért is kaptak, gyakorlatilag azonban szinte rabszolgaságban éltek. A többi indián a keleti hegyekbe menekült. Hamarosan föl lehetett ismerni egy választóvonalat a spanyol veretű kereszténység és az indiánok között, akik szenvedélyesen ellenszegültek a megtérésnek, mivel látták, hogy a misszionáriusok a hódítók kíséretében érkeztek.

II. Fülöp spanyol király elégedetlen volt a perui helyzettel. Ezért megbízta a granadai inkvizíciós tanács elnökét, egy ifjú licenciátust, hogy legyen Lima érseke és javítson a dolgokon. Az ifjú, aki fiatal kora ellenére alkalmasnak tűnt a nagy feladatra, Mongrovejói Turibiusz volt.

Turibiusz Spanyolország egyik kis falujában született. Először Valladolidban, majd Salamancában és Oviedóban tanult, 1573-ban jogi licenciátust szerzett. Mindössze két évi hivatásbeli tapasztalattal nevezték ki a granadai inkvizíciós tanács elnökévé, mely intézményt a keresztény hit tisztaságának védelmezéséért alapították. Mint világi ember, nagy komolysággal és körültekintéssel látta el hivatalát. Dicsérték jámborságát, aszkézisét, igazságérzetét és a szegények iránti szeretetét.

Mivel Turibiusz világi férfi volt és alig ismerte az amerikai egyház problémáit, elhárította II. Fülöp ajánlatát. A király azonban nem engedett és 1579. március 21-én átadta neki a kinevező okiratot. Így hát Turibiusz Sevillába utazott, mert az volt az amerikai ügyekben illetékes hely, és ott nagy igyekezettel tanulmányozta az Atlanti- óceánon túli óriási terület problémáit. Nem sokkal később megkapta a teljes hatalmat nehéz limai hivatalához. Miután Sevillában püspökké szentelték, 1580-ban egy Peruba induló hajóra szállt.

Turibiusz azon volt, hogy az amerikai egyházat alapjaitól kezdve megújítsa. Az új érsek mindig ökumenikus módon gondolkodott és cselekedett, böjtölt, és nem riadt vissza semmilyen áldozattól sem, körültekintően és kitartóan végezte feladatát. 1594-ben azt írta Spanyolországba, hogy 15.000 kilométert járt be, és közben több mint 60.000 hívőt bérmált meg. E szent legszembetűnőbb vonása a segítségre szoruló és jogfosztott indiánok iránti szeretete és a perui egyházért való aggódása volt. Ez arra kényszerítette, hogy eljárjon a szerzetesekkel szemben, akik féltékenyen vigyáztak előjogaikra, de a fegyelmezetlen világi papságot is kordába kellett szorítania. A spanyol telepeseknek, akik megengedettnek tartották a rablást, az erőszakoskodást, a jogtalanságot, a házasságtörést és az elnyomás minden elképzelhető formáját, világos szavakkal föltárta cselekedeteik gyalázatosságát.

A püspök 42 éves volt, amikor egyházmegyéjét átvette. Rögtön kezdetben föl kellett ismernie gyönge kezű elődje mulasztásait. A károk helyrehozásáért hosszú és fárasztó vizitációs utakra vállalkozott, hogy a helyszínen tanulmányozza és rendezze a viszonyokat. Püspöksége 25 éve

alatt négyszer utazta végig az országot. Minden útja több évig tartott, az utolsóról pedig már nem tért vissza: meghalt egy kicsiny, szegényes templomban az indiánok között, akiket mindig szeretett. Tanulságos a Libro de la visitas (Vizitációk könyve) c. írása, az utazásai alatt vezetett naplója. Statisztikái alapján messzire tekintő tervezőt ismerhetünk meg, és még a legkurtább följegyzései is a gyermekeit megértő atya izzó szeretetéről tanúskodnak.

1582 és 1604 között Turibiusz összesen 12 egyházmegyei zsinatot hívott össze. Ezek a gyűlések egyrészt alkalmat adtak neki egyházmegyéje reformálására, másrészt a papok kicserélhették egymás között munkájuk tapasztalatait, és Turibiusz össze tudta hangolni a kezdeményezéseket. Ezekre a gyűlésekre nem mindig Limában jöttek össze, hanem időnként kisebb plébániákon is, ahol az érsek éppen tartózkodott. Mégis mindenekelőtt azok a nagy püspökgyűlések határozták meg Latin-Amerika egyházának arculatát, amelyen Panama és a Rio de la Plata összes püspökei megjelentek. A 3. limai püspöki konferencia (1582. augusztus 15.--1583. október 18.), az ,,amerikai Tridentinum'' Turibiusz életművén a korona.

Heves vita támadt, amikor Turibiusz misszionálási kötelességeire figyelmeztette a szerzetes papokat, akik engedély nélkül megültek a biztos plébániákon. V. Pius pápa rendeletére hivatkoztak, melyet azonban Turibiusz kérésére már 1586-ban visszavont a kúria. Ilyen módon az érsek rákényszerítette a szerzeteseket, hogy újra ellássák missziós megbízatásukat. A jezsuiták jártak elöl a jó példával, és Turibiusz erős támaszai lettek.

A világi papság reformját a limai papi szeminárium alapítása vezette be. Így Latin-Amerikában főként Turibiusz kezdeményezésére felnőtt egy új papság. Tagjai világosan különböztek a spanyol kereskedőktől és katonáktól, akikkel korábban, sajnos, könnyen össze lehetett téveszteni őket.

Turibiusz legfőbb gondját az indiánok jelentették. Gyorsan megtanulta az inkák nyelvét, a quechuát, és megkövetelte, hogy minden pap, aki indiánokkal foglalkozik, tudja ezt a nyelvet. Amikor Turibiusz Limába érkezett, a ,,doktrinákban'', a missziós egyházközségekben minden körülmények között spanyolul akartak beszélni, úgy, amint azt az ,,Indiai Tanács'' előírta. De már a 2. limai püspökgyűlésen alkalmatlannak ítélték azokat a lelkipásztorokat, akik az indiánokat nyelvük ismerete nélkül akarták tanítani. Az 1551- ben alapított Limai Egyetemen Turibiusz quechua nyelvi tanszéket állított föl és oklevelet adott azoknak a papoknak, akik ezt a szakot eredményesen elvégezték.

A 3. limai püspökgyűlésen kidolgozott katekizmust három nyelven adták ki: quechua, almara és spanyol nyelven.

1583-ban az érseki egyházmegyében csak 150 plébánia volt, számuk 1598-ig a hatékony lelkipásztorkodás következtében 240-re emelkedett. Hogyha az egyház később is a Mongrovejói Turibiusz által kijelölt úton haladt volna tovább, Latin-Amerikában az evangélium egyre mélyebben ivódhatott volna az emberek szívébe. Sajnos, ehelyett szinte kizárólag a már megkereszteltek ápolásába vonultak vissza vagy megelégedtek a fölületes misszionálással.

Turibiusz negyedik vizitációs útján halt meg, 1606 márciusában. Földi maradványait a következő évben Limába szállították. 1679-ben IX. Ince boldoggá avatta, XIII. Benedek pedig 1726-ban oltárra emelte. XIV. Benedek Borromei Károlyhoz hasonlította és a lelkipásztorkodás megújítójának, sőt mi több, a szeretet fáradhatatlan követének nevezte.

Ünnepét 1969-ben vették föl a Római Kalendáriumba.

Néhány epizód tegye világosabbá annak a képét, aki a ,,szeretet követe'' volt az indiánoknál.

A spanyol szokásnak megfelelően az érsek az indiánokkal hordszéken vitethette volna magát kiterjedt vizitációs útjain, de ő gyalog ment, hogy ,,senkinek ne legyen terhére és az indiánoknak se okozzon szükségtelen munkát. Öszvéren ült, de ha a terep ezt nem engedte meg, akkor leszállt állatáról, fogta a botot, és bosszankodás nélkül gyalog ment tovább. Hogy a hegyekben jobban haladjon, különleges cipőt viselt.''

A limai alkirály és más spanyol előkelők rossz néven vették, hogy az érsek gyakran hosszú időre távol van. A kifogások Madridba, az Indiai Tanács fülébe is eljutottak. A Tanács megtiltotta az érseknek, hogy Limát elhagyja. Turibiusz azonban nem tartotta meg ezt a tilalmat, és a királynak röviden és velősen csak azt válaszolta, hogy őt Trient és a limai püspöki konferencia rendelkezései jobban kötelezik, mint a királyi törvények.

A szent haláláról a következőket jelentették: Turibiusz negyedik vizitációs útjának vége felé éppen a Pascasmayo völgyébe érkezett, amikor hirtelen rosszullét fogta el, és kénytelen volt megállapodni Santiago de Mirafloresban egy indián katekéta házában. Utolsó kívánsága az volt, hogy az indián egyházközség kicsiny kápolnájában áldoztassák meg. Arra kérte Jeronimo atyát, az ágostonosok helybéli kolostorának priorját, hogy hárfázzon neki. Mialatt Jeronimo a ,,Hitemet megőriztem'' és ,,Kezedbe ajánlom lelkemet'' zsoltárokat énekelte, Turibiusz utoljára föltekintett a keresztre. Nagycsütörtök volt, amikor Lima nagy érseke és Peru apostola meghalt.

Azt a kevés holmit, amit személyes használatra magánál hordott, kísérőinek ajándékozta. Amije még ezen kívül volt, azt szétosztották a szegényeknek, akiket oly nagyon szeretett.

Istenünk, ki Szent Turibiusz püspök apostoli munkája és igazságszeretete által megszilárdítottad Egyházadat, kérünk, add, hogy szent néped folytonosan gyarapodjék a hitben és az életszentségben!

Isten jelenléte

Édes Jézusom, ma másként szeretnék Hozzád fordulni.
Gyakran csak szívességeket kérek, mikor eljövök Hozzád.
Ma nem kérek, csak Eléd helyezkedem.
Add, hogy a szívem felelni tudjon a szeretetedre.

Szabadság

"Mint kisdiákot, úgy tanított Isten ezekben a napokban" (Szent Ignác).
Arra gondolok, hogy még sok mindenre meg kell, hogy tanítson engem Isten,
kérem kegyelmét, hogy meghalljam tanítását, és engedjem, hogy hasson rám.

Szerető figyelmesség

„Mindennek megvan a maga helye és ideje" - szoktuk mondani.
Uram, segíts, hogy mindig vágyódjam arra, hogy a jelenlétedben időzzek. Add, hogy mindig meghalljam hívásodat.

Isten igéje

Jn 8, 21-30

A Sátoros-ünnep alkalmával Jézus így beszélt a farizeusokhoz: „Én elmegyek, és ti hiába kerestek, mert meghaltok bűneitekben. Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.”
A zsidók erre tanakodni kezdtek: „Csak nem akarja megölni magát, hogy ezt mondja: »Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek?«”
Jézus így folytatta: „Ti innen alulról vagytok, én felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én nem ebből a világból vagyok. Azért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben, mert nem hiszitek el rólam, hogy ki vagyok: ezért kell meghalnotok bűneitekben.”
Erre megkérdezték: „De hát ki vagy te?”
Jézus azt válaszolta: „Kezdettől fogva az vagyok, amit mondok is nektek. Sokat kellene még beszélnem rólatok, és ítéletet mondanom felettetek, mert aki engem küldött, igazmondó; én pedig azt hirdetem a világnak, amit tőle hallottam.” De azok nem értették meg, hogy az Atyáról beszél nekik.
Végül Jézus azt mondta nekik: „Ha majd felemelitek (a kereszten) az Emberfiát, akkor megtudjátok, hogy én vagyok, és hogy semmit nem teszek önmagamtól, hanem azt hirdetem, amit Atyámtól tanultam. Aki küldött engem, az velem van, és nem hagy magamra, mert én mindig azt cselekszem, amiben ő tetszését találja.”
E szavak után sokan hittek Jézusban.

Gondolatok a mai olvasmányhoz

• Ha a kereszten függő Jézusra tekintünk, szeretetet látunk. A kereszt fáját áthatja a szeretet, Jézus mindannyiunkra szeretettel tekint a keresztről. Próbáljam meg befogadni imámban Jézus szerető tekintetét. Haldokló pillantása szeretetet hordoz mindannyiunknak, és egyesével mindegyikünknek. Feltehetjük magunknak Szent Ignác kérdéseit, szemlélve azt, aki felemeltetett az Atya irántunk való szeretetébe: „Mit tettem Krisztusért? Mit teszek Krisztusért? Mit kellene tennem Krisztusért?” Imánkban elmélyíthetjük és megerősíthetjük e hatalmas szeretetre adott válaszunkat.

Párbeszéd

Tudva, hogy még Isten jelenlétében vagyok, elképzelem Jézust, ahogy itt áll vagy ül mellettem. Elmondok neki mindent, ami a szívemet nyomja, úgy beszélek hozzá, mint jó barátomhoz.

Befejezés

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentlélek Istennek,
miképpen kezdetben, most és mindenkor, és mindörökkön örökké.

Szám 21,4-9

Aztán elindultak a Hór hegyétől a Vörös-tenger felé vivő úton, hogy megkerüljék Edom földjét. A nép azonban unni kezdte az utat meg a fáradságot és Isten és Mózes ellen lázadt: „Miért hoztál ki minket Egyiptomból, hogy meghaljunk a pusztában? Nincsen kenyér, nincsen víz, undorodik már a lelkünk ettől a felette sovány eledeltől.” Rábocsátotta ezért az Úr a népre a tüzes kígyókat, s azok sokat halálra martak közülük. Erre elmentek Mózeshez és azt mondták: „Vétkeztünk, mert az Úr ellen és te ellened szóltunk; könyörögj, hogy vegye le rólunk ezeket a kígyókat!” Könyörgött is Mózes a népért, mire az Úr így szólt hozzá: „Készíts egy rézkígyót és tedd ki jelül: amelyik megmart feltekint rá, az életben marad.” Csinált tehát Mózes egy rézkígyót és kitette jelül: a megmartak, ha feltekintettek rá, meggyógyultak.

Jn 8,21-30

Majd ismét szólt hozzájuk: „Elmegyek, és keresni fogtok, de meghaltok bűnötökben. Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.” A zsidók erre azt mondták: „Csak nem öli meg magát, s azért mondja: „Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek”?” Ő azt felelte nekik: „Ti innen alulról vagytok, én meg felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én azonban nem vagyok ebből a világból. Azért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben. Mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben.” Erre azt kérdezték: „Ki vagy te?” Jézus azt felelte: „(…) Amikor fölemelitek az Emberfiát, akkor megtudjátok majd, hogy én vagyok, és semmit sem teszek magamtól, hanem úgy mondom ezeket, amint az Atya tanított engem. És aki küldött engem, velem van, nem hagyott magamra, mert mindenkor azt teszem, ami kedves előtte.” Mikor ezeket mondta, sokan hittek benne.

Ami a választott néppel történt a pusztai vándorlás idején, az a mi életünkben is megjelenik. Nem elég egyszer megszabadulni, megtérni: az csak a kezdete egy hosszú útnak, amely az üdvösségre vezet. Ez az út pedig fáradságos és kísértésekkel teli. A legsúlyosabb kísértés az, hogy visszakívánkozunk előző állapotunkba. Már nem emlékszünk a rabság gyötrelmeire, csak arra, hogy ott volt mit ennünk és innunk, az Istentől jövő táplálék viszont unalmasnak, ízetlennek tetszik. Amikor idáig jutunk, zúgolódunk és elhagyjuk magunkat, akkor támadnak a mérges kígyók: vad ösztöneink, pusztító szenvedélyeink, melyek ráébresztenek hálátlanságunkra, s arra, hogy a magunk erejéből semmire sem mennénk.

Ekkor kell feltekinteni az Emberfiára, aki a magasba emeltetett. Nem a rutinszerű feszületre pillantás ment meg, hanem a Megfeszítettel való újfajta, bensőséges találkozás. Szent Ferencet a San Damianó-i feszület Krisztusa szólította meg, feltárva előtte küldetését, Avilai Szent Terézt a szenvedő Krisztus szemlélése közben érintette meg a kegyelem, és emelte ki a középszerű apácaéletből. Ezt a találkozást kínálja fel nekünk is az Egyház Nagyböjtben, amikor Krisztus szenvedésére emlékeztet, ezért is takarja lepel Feketevasárnaptól Nagypéntekig a feszületeket, hogy a keresztleleplezéskor új szemmel tudjunk Jézusra tekinteni, aki a Fán függve szerezte meg nekünk a gyógyulást.

Megfeszített Jézusunk, szüntelenül szemlélni akarunk Téged mint Urunkat, Istenünket. Nem úgy akarunk keresztedhez viszonyulni, mint egy talizmánhoz, hanem szeretnénk élő és személyes kapcsolatban maradni Veled, aki szenvedtél és meghaltál értünk. Egészen el akarjuk kötelezni magunkat Melletted, és nap mint nap felvéve keresztünket követni Téged, nem világmegvetésből, nem önsanyargatásból vagy kényszerűségből, hanem hogy az őskígyó marásaiból felgyógyulva Hozzád hasonuljunk, s mind jobban a Te képmásodra formálódjunk.

Salacz Nadine, a Regnum Christi mozgalom tagja

Jn 8,21-30
Majd ismét szólt hozzájuk: „Elmegyek, és keresni fogtok, de meghaltok bűnötökben. Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.” A zsidók erre azt mondták: „Csak nem öli meg magát, s azért mondja: „Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek”?” Ő azt felelte nekik: „Ti innen alulról vagytok, én meg felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én azonban nem vagyok ebből a világból. Azért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben. Mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben.” Erre azt kérdezték: „Ki vagy te?” Jézus azt felelte: „Ugyanaz, amit mondok nektek. Sokat kellene még rólatok mondanom és ítélkeznem, de aki küldött engem, igaz, és én azt mondom el a világnak, amit tőle hallottam.” Azok nem értették meg, hogy az Atyáról beszélt nekik. Ezért Jézus így szólt: „Amikor fölemelitek az Emberfiát, akkor megtudjátok majd, hogy én vagyok, és semmit sem teszek magamtól, hanem úgy mondom ezeket, amint az Atya tanított engem. És aki küldött engem, velem van, nem hagyott magamra, mert mindenkor azt teszem, ami kedves előtte.” Mikor ezeket mondta, sokan hittek benne.

Bevezető ima: Áldalak és dicsőítelek, Atyám, hogy vagy, hogy elküldted nekünk Jézust, akin keresztül Téged ismerhettünk meg. Köszönöm neked az életemet, hogy Egyházadhoz tartozhatok, ezt a napot, mindent, amit a Te szereteted tartogat ma számomra. Nagyon szeretném a Te akaratodat követni az életemben, mint Jézus. Mutasd meg nekem akaratodat a mai napra.

Kérés: Add, hogy tudjam minél inkább a Te szemeddel látni életem eseményeit! Ha nem sikerül, mert a Te gondolataid nem a mi gondolataink, akkor ne engedd, hogy meginogjak abbéli hitemben, hogy életem minden eseményében mellettem vagy, a javamat akarod, és a megpróbáltatás, a kísértés, a nehéz helyzetek is mind a Te tudtoddal és beleegyezéseddel történnek velem. Add, hogy bízzak Benned, Uram!

1. „ha nem hiszitek, hogy én vagyok”. Az „én vagyok” a zsidóknál az Isten neve. Jézus azt mondja az őt faggató zsidóknak, hogy Ő Isten. Isten útjai nem a mi útjaink, Isten gondolatai nem a mi gondolataink, Istent nem lehet kiismerni, kiszámítani, Isten nem egy automata, aki teljesíti kéréseinket, ha mi is megteszünk neki ezt-azt. Isten az Isten, mi pedig emberek vagyunk, teremtmények. Belegondoltunk már abba, hogy ez mit jelent? Mi nem közelíthetünk Hozzá, mert láthatatlan és megfoghatatlan. Nem vagyunk vele egyenrangúak és partnerek sem. Mindenben Tőle függünk, Ő bármit megtehet bármikor. Mindenható és mindentudó. Ez elég ijesztő. De Jézustól azt tudjuk, hogy Isten a szeretet. Hogy Jézus tanítását elfogadjuk vagy elvetjük, az a hiten múlik. Minden csodában és tanításban van annyi világosság, hogy aki akar, higgyen benne, de annyi homály is, hogy aki kételkedni akar, az kételkedhessen. Te hiszel vagy kételkedsz?

2. „Erre azt kérdezték: „Ki vagy te?””. Jézus azt magyarázza, hogy Ő az Isten küldötte, Ő mutatja meg tetteivel az Atyát, és hogy az Atya az igazság, minden, amit mond igaz. Benne nyilvánul meg az Isten akarata, ami nem más, mint a mi megmentésünk a bűneink okozta örök haláltól. De az emberek nem értik meg, amit mond. Nem értjük, amit Isten mond nekünk. Azért nem értjük, mert nem fogadjuk el, nem hiszünk benne a lelkünk mélyéig, hogy az Isten szól hozzánk. Vizsgáljuk, értelmezzük, kérdezgetjük, találgatjuk, hogy hihető-e. A mi szemünkkel. Miközben Isten azt várja tőlünk, hogy hagyatkozzunk Rá, tegyük meg Felé az első lépést, aztán Ő a karjaiba vesz minket és tanít, szeret, engedi, hogy egyre jobban megismerjük. Te hiszed, hogy Jézus, halála és feltámadása által megváltotta a világot? Hiszel az örök életben? Mit jelent neked ez a hit?

 3. „És aki küldött engem, velem van, nem hagyott magamra, mert mindenkor azt teszem, ami kedves előtte.”Jézus életének két fő mozgatórugóját láthatjuk ebben a mondatban: az Atyával való tökéletes szeretetegységét és azt, - ami ebből fakad - hogy mindig a kedvére akar lenni. Bármit tesz, cselekedetei ebből a motivációból fakadnak. Ennek analógiájára, a mi életünkben sem az a lényeg, hogy milyen látványos tetteket viszünk végbe, hogy ismernek-e, elismernek-e bennünket, hogyan érezzük magunkat, hogy szenvedünk és lúzernek tartanak-e, hanem hogy tetteinken átsüt-e az, hogy ez az Isten akaratával van összhangban, és hogy mindent azért teszünk, mert Istennek akarunk vele örömet szerezni. A mai evangéliumi rész utolsó mondata ez: amikor ezt mondta, sokan hittek benne. Igen, Jézus szavainak vonzereje van. Ha Isten akaratát tesszük, az hiteles, az megszólít, az elgondolkodtat. Vajon ma hogyan tudok Neki örömet szerezni?

Beszélgetés Krisztussal: Drága Jézus! Nem könnyű felismerni a Te akaratodat konkrét élethelyzeteinkben. Tudnunk kell, hogy rejtőzködő Isten vagy. Amikor emberként éltél köztünk, akkor sem értettek Téged jobban az emberek, nem ezen múlik. Kérlek, növeld hitemet, nyisd fel szememet, gyógyítsd vakságomat. Adj sok alázatot, hogy elfogadjam, hogy ahhoz, hogy akaratod szerint cselekedjek, nem kell mindent értenem, elég, ha nagyon szeretlek, az majd megmutatja a helyes utat!

Elhatározás: A mai napon egy apró örömet okozó meglepetést teszek valakinek a környezetemben. 

Evangélium

A Sátoros-ünnep alkalmával Jézus így beszélt a farizeusokhoz: „Én elmegyek, és ti hiába kerestek, mert meghaltok bűneitekben. Ahova én megyek, oda ti nem jöhettek.” A zsidók erre tanakodni kezdtek: „Csak nem akarja megölni magát, hogy ezt mondja: Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek”? Jézus így folytatta: „Ti innen alulról vagytok, én felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én nem ebből a világból vagyok. Azért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben, mert nem hiszitek el rólam, hogy ki vagyok: ezért kell meghalnotok bűneitekben.” Erre megkérdezték: „De hát ki vagy te?” Jézus azt válaszolta: „Kezdettől fogva az vagyok, amit mondok is nektek. Sokat kellene még beszélnem rólatok, és ítéletet mondanom felettetek, mert aki engem küldött, igazmondó; én pedig azt hirdetem a világnak, amit tőle hallottam.” De azok nem értették meg, hogy az Atyáról beszél nekik. Végül Jézus azt mondta nekik: „Ha majd felemelitek (a kereszten) az Emberfiát, akkor megtudjátok, hogy én vagyok, és hogy semmit nem teszek önmagamtól, hanem azt hirdetem, amit Atyámtól tanultam. Aki küldött engem, az velem van, és nem hagy magamra, mert én mindig azt cselekszem, amiben ő tetszését találja.” E szavak után sokan hittek Jézusban.  
Jn 8,21-30

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus arról tanít, hogy nem ebből a világból való. Nem mondja ki, hogy a mennyei Atyától jött a világba és a tőle kapott küldetést teljesíti, de a hallgatóság lassanként felismeri ezt. Jézus mindenkor az Atyának engedelmeskedik. Önfeláldozása, a szenvedés és a halál vállalása szintén az Atyának való feltétlen engedelmességének a jele. 
A hallgatóság megoszlik. Bár mindenki, a vallási vezetők és a nép is ugyanazt a tanítást hallja, mégis más a reakciójuk. A farizeusok és az írástudók „nem értették meg szavait.” Velük szemben azok állnak, akik „e szavak után hittek Jézusban.” Miért van az, hogy egyesek elfogadják Jézus személyét, tanítását és követésére indulnak, mások viszont elutasítják őt, és nem kívánnak a tanítása szerint élni? 
Ennek oka könnyen tetten érhető és megnevezhető. A farizeusok evilági módon gondolkodnak. Nem törekszenek az Isten akaratának mélyebb megismerésére, hanem a maguk szándékait szeretnék ráerőltetni Istenre. Az emberi szabadság helytelen értelmezése az, ha valaki Istentől akarja függetleníteni magát és semmibe veszi Isten törvényeit, mert azokban szabadsága korlátozását látja. Aki állandóan saját érdekeinek megvalósítására törekszik, az soha nem fogja megérteni és elfogadni Isten akaratát. 
Ahogyan Jézus mindig azt tette, amiben az Atya tetszését találta, ugyanúgy mi is igyekezzünk cselekedeteinkkel és egész életünkkel Isten tetszésére lenni. 
© Horváth István Sándor

Imádság

Irgalmas Istenünk! Te kész vagy megbocsátani nekünk, bármilyen nagy bűnt követtünk is el. Nem akarsz ránk örökké haragudni, elfelejted és eltörlöd vétkeinket. Nem büntetni akarsz, hanem új lehetőséget adsz nekünk a bűnbocsánat szentsége által. Hálás vagyok irgalmadért, amely lelki újjászületés számomra. Hálás vagyok a szeretetért. A mennyei Atya szeretetéért, aki saját Fiát sem kímélte. És Jézus Krisztus szeretetéért, aki a kereszten feláldozta magát értem és minden emberért. 

Aki Isten szolgálatáért megfeledkezik magáról és saját kényelméről, arra Isten visel gondot.

Milyen fonákság is az, amikor nem szégyellesz beszennyeződni, megtisztulni viszont szégyellsz! Miért szégyelled bűneidet megvallani, ki nem szégyelletted azokat elkövetni? Miért pironkodsz Istennek megvallani, kinek szeme elől nem tudsz elrejtőzni? Hát ha szégyelled egy embernek, s még hozzá bűnös embernek bűneidet feltárni, mit csinálsz majd az ítélet napján, mikor lelkiismereted mindenki előtt feltárul?

Uram, ha nem akarnám is kitárni szívemet, ugyan mi dolgom maradna titokban előtted? Hisz az emberi lélek örvényei nyitva álnak szemeid előtt! Nem tudnék előled elrejtőzni, legföljebb téged veszítenélek szem elől. Most azonban, mikor sóhajaim mutatják, mennyire nem tetszem önmagamnak, fölragyog előttem szeretetreméltóságod kedves és kívánatos világa, hogy szégyenkezzen és elforduljak magamtól, hogy téged válasszalak, s csak benned iparkodjam tetszeni neked is, magamnak is.

Uram, te ismersz, tudod mi vagyok. S hogy mégis vallomást teszek magamról, mondtam már, mi eredményt akarok vele elérni. És nem az eleven beszéd, a hang a fő benne, hanem lelkem suttogása, szívem kiáltása, amit csak te tudsz meghallani. Ha ugyanis rossz vagyok, s bánom gonoszságomat, íme, ez maga vallomás színed előtt; ha jó vagyok, s nem magamnak tulaj- donítom, íme, ez megint vallomás színed előtt; mert tőled kap áldást az igaz, miután tőled kapta a megigazulást gonoszságából.

Vallomásom tehát neked szól, Uram, akár néma vagyok színed előtt, akár nem. Mert amikor hangom hallgat, szívem beszél. S nem is tudok semmi jót olvasóimnak mondani, amit már előbb meg nem hallottál volna tőlem, sem neked nem tudok olyant mondani, amit már előbb nem tőled hallottam volna.

«Emberek halászaivá teszlek», de nektek is szívvel lélekkel, egész élettel kell e munkába beleállnotok. Hatalmat adok; e hatalmat éltetekké kell változtatnotok. Küldetést adok; e küldetésben kell folyton járnotok. Magamhoz emellek; ez Isten-közelséget át kell élnetek; nem mechanikus eszközeim vagytok, hanem apostolok. Oltáriszentséget bízok rátok; éltetek az itt rejlő erőnek kommentárja legyen; evangéliumot adok, mélységeiben kell laknotok. Szóval: én teszlek, de nektek is egész élteteket kell belefektetnetek.

[PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., Az első Húsvéttól a másodikig, 165. old.]

A bérmálás kiszolgáltatásában három mozzanat van, mely a krizmával (45) való megkenés szertartásában egyesül: a kézrátétel, a krizmával való kenés, a kereszttel való megjelölés.
Az Üdvözítő a kézrátétel jelét maga is többször hasz­nálta. Ezzel a jellel gyógyított betegeket, ezzel áldotta meg a hozzája vezetett kisdedeket. Miután megígérte tanítvá­nyainak a Szentlelket, mennybemenetelekor „kezeit fel­emelve megáldotta őket". A mennybe szállt Üdvözítőt a földdel, az ő Egyházával - ezek az áldásra emelt karok kapcsolják össze. Helyetteseiként az apostolokat hagy­ta a földön. Az apostolok, miután pünkösd napján vet­ték a Szentlelket, és az egybeseregletteket megkeresztel­ték — a Szentlelket a megkeresztelt hívekkel kezüknek rá­juk való tevésével közölték, amiről az Apostolok Cseleke­detei tanúskodnak. A kézrátétellel Krisztus teljesen bir­tokába veszi az embernek lelkét, a maga szolgálatára fog­lalja le. Ez volt a bérmálás szentségének az apostolok ál­tal való kiszolgáltatása... Az Egyház továbbadja ezt az ál­dást. És hogy igazán hatékony áldás legyen, ezzel a jellei közli a legjobb vigasztalót, a lélek édes vendégét, felüdítő­jét, a Szentlelket.

(AZ ÖRÖKÉLET FORRÁSAI...)

45. Krizma — Olívaolaj és balzsam megszentelt keveréke. A nagycsütörtöki mise alatt a püspök szenteli meg, s így lesz a bérmálás anyaga. Krizmát használnak azok­hoz a szertartásokhoz, amelyeket a püspöknek kell végeznie.

Az igazi szeretet teljesen egyformán fogadja a szerencsét és szerencsétlenséget, mindkettő ugyanazt az örömet és boldogságot szerzi neki.

Gondozzátok különös szeretettel a betegeket, gyermekeket, az öregeket; kiérdemlitek Isten áldását és az
emberek jóindulatát (Útravalóa hithirdetőknek SPS 122).

Minden bukásunk nagyobb életszentségre ösztönözhet bennünket. Soha ne engedjük, hogy eluralkodjon rajtunk a kishitűség és a csüggedés. A Szeplőtelen Szűz által mindenre képesek vagyunk.: Ha elesünk, köszönjük meg az Úrnak, hogy a nagyobb bukástól megóvott bennünket, és kezdjünk újra mindent, mintha mi sem történt volna.

Fogadj el minden fájdalmat és meg nem értést, amely föntről ered! Így leszel tökéletes és így leszel szentté.

Ha a gazdaságilag és politikailag elnyomott nemzetek fejlődését akadályozó bűnös struktúrákra gondolunk (vö. Sollicitudo rei socialis 37), valóban elfog bennünket a kísértés, hogy feladjuk a küzdelmet a legyőzhetet­lennek látszó, erkölcsi rossz ellen. Milyen sokan érzik erőtlennek és tehetetlennek magukat a kilátástalannak látszó nehéz helyzetekkel szemben! Krisztus azonban felszólít bennünket, hogy győzzük le a rosszat, és ez bizonyossággal tölt el bennünket, hogy még a rossz legszilárdabb struktúráit is le lehet győzni, helyükre állítva a „jó struktúráit" (vö. uo. 39.)

„Ahogy az üres templomtoronyba mindenféle állat, pók, rágcsáló, bagoly befészkelheti magát, ugyanígy a gonosz könnyen otthonra talál kongó szívünkben, ha nem tölti el a Szentlélek. Amint a régóta hallgató harang megcsendül, elűz onnan mindent, ami nem odavaló, ugyanez történik, ha az imádság, az evangélium tanítása, a szentségek kegyelme tölti be az ember életét.” 

A mai embernek különösen nehezére esik érzelmi világát helyesen beépíteni önmagába. A kijátszott érzelem megbosszulja magát, rendetlenséget okoz, vagy pedig ellenôrzésünk alól kisiklik és a végsôkig felfokozza, megzavarja ítélô- és cselekvôképességünket.

Sokan sürögnek Jézus körül, akik szeretik az ő mennyei országát, kevesen, akik keresztje alá hajtják vállukat.

Sokan vannak, akik vágyakoznak vigasztalására, de kevesen kérnek részt a megpróbáltatásból.

Lakomájában sokan mellé ülnek, böjtjét kevesen vállalják.

Arra mindenki vágyakozik, hogy vele örvendezzék, kevesen akarnak valamit szenvedni érte.

Sokan követik Jézust a kenyértörésig, de kevesen isszák ki vele a szenvedés kelyhét.

Sokan áldják a csodáit, kevesen követik a kereszt gyalázatáig.

Sokan szeretik Jézust addig, míg kellemetlenségük nem támad miatta.

Sokan dicsérik és áldják, míg tőle vigasztalásokban részesülnek.

Amint pedig elrejtőzik és egy kis időre magukra hagyja őket, vagy panaszkodni kezdenek, vagy túlságosan is elhagyják magukat.

Ám akik Jézust Jézusért szeretik, és nem saját vigasztalásuk miatt, azok éppúgy áldják őt a zaklattatásban, és ha szívük szakadna is, mint a legédesebb vigasztalás idején.

S ha sosem akarná vigasztalásban részesíteni őket, akkor is mindig dicsérnék, és hálát adnának neki.

Ó, mire nem képes a Jézust irányzó tiszta szeretet, amelybe nem vegyül semmi önérdek vagy önszeretet.

Hát nem béresnek kell-e mondani mindazokat, akik folyton vigasztalást keresnek?

Nem az igazolódik-e róluk, hogy inkább magukat szeretik, nem Krisztust?

Hiszen folyvást saját javukon, hasznukon jár az eszük.

https://youtu.be/ZGZipm-zvmw

Jézus azt mondja a vak embernek: Menj, mosakodj meg a Siloe tóban. A vak nem tiltakozik, nem mondja, hogy vak vagyok, nem tudok elmenni, nem látok, ez lehetetlen. Ő komolyan veszi Jézus szavát, engedelmeskedik Neki, elmegy a vízhez, megmosakodik és látni kezd.
Testvérem! Te is nyitott szívvel figyelj az Úr Jézus szavára, mert Ő azt akarja, hogy láss. Kérd el minden reggel a szellemi látást, a tisztán látás ajándékát, hogy naponta meglásd Isten tetteit az életedben.

https://youtu.be/Z8TOr3vWtoo
 

Az emberek képtelenek voltak felkészülni Jézus csodáira. Magukon kívül voltak a csodálkozástól, olvassuk (vö. Mk 7,37). Csak utólag, csak visszatekintve értették meg, hogy ezt kellett megtennie, így kellett beteljesítenie, hogy minden előre megíratott. Hogy Isten terve változhatatlan, hogy Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Hogy ő az örökké élő, ezért legnagyobb csodája is éppen az, hogy életre hív, újra, hatalmasan.

Utólag minden a feltámadásról tanúskodik. A meggyógyított emberek, a rendbe szedett kapcsolatok, a közösség számára újjászülető emberek, a tétova tanítványok futása és felbátorodása, most már látom, hogy mind egy irányba tart, a Lélek egyfelé vezet és repít, a végső találkozásba. Most még csak kopogtatom a jövő falait, és várom, mikor tárul fel a kapu, hogyan szabadulok ki sírhelyemről.

A fénylő Újszövetség, Jézus hittel vallott feltámadása, illetve még előbb Lázár feltámasztása – mindennek fényében mindaz, amit a próféták megírtak, előíze, sőt szinte már előzménye a végső, nagy feltámadásnak. Az eredeti, sejtelmes és homályos értelem, amit ember megsejthetett az Isten terveiből, csak találgatás és árnyék. Értelme leginkább, hogy odaálljunk mi is, ahol őseink álltak, lássuk a világot úgy is, ahogy ők, tekinthessünk velük egy irányba úgy, ahogy a Lélek akkor látásra és szólásra indította őket.

Mit látott Ezekiel, miről jövendölt, amikor szavait tekercsre írta? Könyvének 37. fejezete, amelyet a nagyböjti vasárnap olvasunk, kiszáradt csontmezőt, majd meg felnyíló sírokat említ. Ez is, az is, hangsúlyosan a nép újraéledését, új életét várja és reméli. A kiszáradt csontmező csatában lemészárolt hadat, a sírok felpattanó zárjai a rabság végét jövendölik. Isten szeretett népét szólongatja: „Íme, kinyitom sírjaitokat és kihozlak titeket sírjaitokból, én népem, és elvezetlek Izrael földjére. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor kinyitom sírjaitokat és kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem.” „Én népem”, vagyis Isten népe, amellyel szövetséget kötött, amelyet önmagának kiválasztott és lefoglalt, amelyet megszégyenít, megbüntet, de meg nem tagad, soha nem hagy el. „Én népem”, amelyet fájdalmasan szólongat, mert elhagyta és megtagadta és meggyalázta és hálátlanul bánt vele – és mégis az övé, és mindig úgy cselekszik vele, ahogy akkor, „ifjúsága napjaiban” (vö. Oz 2,17; 11,1). Az ígéret e szavai a fogságból való megszabadításra emlékeztetnek, Egyiptomból és Babilonból és mindenféle következő és jelenvaló fogságból, amelyek olyan félelmetesen zárnak be – akár egy életre. Ez az ígéret visszaadja az ígéret földjének távlatát, amelyet előbb „tejjel és mézzel folyó” Kánaánnak, majd meg „otthonnak” és „örök hazának” hív a hívő és minden ember.

Utólag, Jézus feltámadásának végső nagy jelétől és az örök élet ígéretétől visszanézve a sírok megnyitása a végső feltámadás ígérete. Már a rabbinikus zsidóság is erre gondolt, a végső nagy napra, az igazak feltámadására, amikor ezeket a sorokat olvasta. De hol is kezdődne máshol, hogyan is kezdődne másként az a végső nagy nap, ha nem éppen itt, ahol ezerarcú fogságot szenvedünk, ahol olyan sokféle sírba zárkózunk, ahol magunk se merjük megnyitni a jövő kapuját még akkor sem, amikor megtehetnénk…!? Talán a próféta kiáltása, talán Jézusnak, az Emberfiának kopogtatása, talán a feltámadás reggelének legendákban leírt, mégis iszonyúan valóságos földrengése, vagy egyszerűen valakinek a jelenléte, aki bátran, meg nem bántan és meg nem bántva szeret bennünket – és mindez együtt az, ami arra ösztönöz, hogy magunk is sarkig tárjuk a kaput, és beengedjük az új élet hajnalsugarát!

„Belétek oltom lelkemet, és életre keltek.” – ígéri Isten. Ez a csoda most is történik. A hitünkben, a szeretetünkben, a tetteinkben érik, és vele érünk mi is Isten csodájának teljes befogadására.

Bevezetés
Nagyböjt 5. vasárnapjának liturgikus szövegei az élet és halál közötti feszültség problémájára te-relik fegyelmünket. Az evangélium Lázár feltámasztásával kapcsolatos jézusi gondolatokat mondja el. Azt, hogy az élet és halálproblémája Benne oldódnak fel. Benne, aki maga feltámadás és az élet, s aki benne hisz, ha meghal is élni fog. Ez a hit vezérli e a mi életünket? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!

Kirié litánia
Urunk, Jézus Krisztus, Te megsirat-tad Lázárt, add, hogy mi is őszinte szívvel tudjuk siratni elhunyt szeretteinket. Uram irgalmazz!
Urunk, Jézus Krisztus, Te vagy az élet és halál ura. Krisztus kegyelmezz!
Urunk, Jézus Krisztus, Te az örök élet forrása vagy. Add meg nékünk is majd egykor az örökélet boldogságát. Uram ir-galmazz!
Evangélium után
Sokan jártak már a testvérek közül a Szentföldön. Jómagam is már két alkalommal is. Kétszer is állhattam ott, ahol Márta és Jézus közötti párbeszéd lezajlott, és Már-ta megvallotta Jézus halottakat is feltámasztó hatalmában és Jézus-ban, mint Isten Fiában való hitét. És ahol Jézus odalép annak a bar-langnak a nyílása elé, ahol Jézus halott barátja fekszik. S könnyezik, és e szavakkal hívja: „Lázár, jöjj ki!” Jézus szavára a halott Lázár kijön a halotti sírjából élve.
Mivel a föltámasztás híre el-terjedt a zsidók körében, és sokan hittek benne, ezért a zsidók nem-csak Jézus életére törnek, hanem Lázárt is meg akarják ölni. Én ezt sokáig kevésbé jelentős ténynek tekintettem.
De miután módomban volt Ciprus szigetére is eljutnom, ott sok Lázárral kapcsolatos hagyo-mány jutott a tudomásomra.
Többek között az a hagyo-mány is tudomásomra jutott Cip-ruson, hogy Lázár, az életére török elől Ciprusra menekült, és ott hir-dette Jézusban való hitét, Jézus evangéliumát. A szintén ciprusi származású Barnabás apostol, őt Nicosia püspökévé szentelte. Ma is ott áll Lázár tiszteletére épített ősi, gyönyörű szép Bazilika. Ma is mé-lyen erős a Szent Lázári alapokra épült által ciprusi keresztény-ortodox Egyház hite.
A Lázárról szóló János evan-gelista által leírt történet korábban kevésbé ragadott meg, Viszont e ciprusi látogatás után történetibbé lett Lázár története, és még jobban megerősítette az ehhez az esemény-hez fűződő jézusi tanítást.
Az imént említett tények könnyen elterelhetik figyelmünket az elbeszélés igazi és eredeti mon-dandójáról. S nagy a kísértése an-nak, hogy az éltető, életet osztoga-tó Jézus helyett az életre keltett Lá-zárt, a halandó embert helyezzük szemlélődésünk előterébe. Ez a hit-re nézve veszélyes következmé-nyekkel is járhat. Egy ilyen halott feltámasztási történet előbb-utóbb kérdéseket ébreszt, vizsgálata pedig kételyeket.
Az evangéliumi elbeszélésben nem az a fontos, nem az a lényeges, hogy Jézus föltámasztotta Lázárt. Az izgalmas történet igazi nagy kérdése: Hol, kinél és hogyan talá-lok életet, helyesebben: örök életet?
Ez a mai evangéliumi szakasz tulajdonképpeni témája és nem Lázár feltámasztása, amely csak alkalmi keret, bizonyíték, „jel” és indíték a történetben hirdetett igaz-sághoz. Erről tanúskodik maga Jé-zus is, amikor a mai szentírási sza-kaszunkban kijelenti: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz ben-nem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre.”
Az evangéliumi leírás szerint Lázár története lezárul e mondattal: „A zsidók közül, akik felkeresték Máriát, sokan látták, amit Jézus végbevitt, és hittek benne.” – Jézus története azonban folytatódik még annak ellenére, hogy csak „sokan” és nem „mindannyian” hittek ben-ne.
Miért nem terjedt le futótűz-ként a szenzációs hír? S röviddel Lázár feltámasztása után, az ese-mény színhelyéhez, a Bethániához közeli Jeruzsálemben miért kiabálta a nép vérszomjas dühvel: „Kereszt-re, keresztre vele!” – Az evangelista számára mindezek csak másodran-gú kérdések, a nagy, lényeges mondanivalója mellett, amely sze-rint Jézussal és a belévetett hittel mindenki megtalálhatja a teljes éle-tet, és Jézusba vetett élő hit nélkül nem is lehetséges teljes értékű élet itt a földön.
Napjainkban épp ebben a kérdésben oszlanak meg az embe-rek véleményei. Egyesek – nem is kevesen – megpróbálnak hit nélkül élni. Úgy vélik, hogy Isten, Jézus Krisztus és hit nélkül is lehetséges élet, teljes értékű és boldog élet. – Az ilyen élet azonban az örök ha-lálba torkollik, mert semmi kap-csolata sincs az örök és halhatatlan Valósággal, az Istennel.
A teljes élet kibontakoztatá-sát, s az örök életet is sokan egé-szen másban és máshol keresik.
Volt egy ideológia, amelyik azt akarta elhitetni az emberekkel, hogy a tudomány minden problé-mát megold. Az orvostudomány még a halált is kiküszöböli majd.
Az emberiség számtalan féle módon próbálta maga számára a halhatatlanságot biztosítani.
Az egyiptomiak múmiává válva próbálták kiállni az idők vas-fogát.
Sokan a történelem lapjain akarnak halhatatlanná válni, vagy legalább barátaik emlékében óhajt-ják „konzerváltatni” magukat.
Mi hívő keresztények az Élet Uránál keressük jövőnk biztosíté-kát. Komoly odaadással, élő hittel, igyekszünk jó Istennek tetsző életet élni, mert hisszük, hogy csak Ő szavatolhatja jövendő sorsunkat. Az Úr Jézus szavát adta rá: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.”
Ámen

1. Nézzétek, kinyitom sírjaitokat, és kihozlak benneteket… Belétek oltom lelkemet és életre keltek. (Ez 37,12–14)

Ezekiel próféta látomása nem valami horrorfilm nyitánya, ahogyan gyerekésszel elképzeltük. Utána sokáig azon csodálkoztunk, hogy a halotthamvasztás miatt milyen problémás lesz a feltámadás... Isten lelke által teremt, újjáteremt. Ez felér a halott feltámasztással. A test feltámadásáról szóló hit már az ószövetségben is tettenérhető, akár a jelen perikópára, akár Dániel könyvére gondolunk. Isten az élet szuverén ura. A ruach lélek és lélegzet egyszerre, ahogyan a héber szójátékot a magyar nyelv árnyalatai is igyekeznek visszaadni. Isten teremtő lelke nélkül nincs új élet sem testnek, sem az anyagi világnak – az embernek sem. A jövendölés nemcsak a fogságban levő zsidó honfitársakat bátorította, hanem minket is, akik épp most olvassuk ezeket az igéket. Ahogyan Isten feltámasztotta népét halottaiból, amikor megszabadultak a fogságból, Jézus Krisztusban ugyanígy kelt életre minden embert, aki hitével belekapaszkodik Krisztus feltámadásába és az általa hozott új életbe. Isten az élet ura.

2. Ti nem test, hanem Lélek szerint éltek, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. (Róm 8,8–11)

Szent Pál a rómaiaknak azt akarja értésére adni, hogy a test szerint, önző módon, anyagiasan gondolkodó ember nem nyerheti el Isten tetszését. Hiába van megkeresztelve, ha még nem járta át Isten Lelke. Aki hagyja, hogy a Lélek által Isten lakást vegyen benne, az lassan Isten szemével tekint mindenre. Átalakul gondolkodásmódja, életszemlélete, a munkához való viszonyulása, másképp néz emberi kapcsolataira, figyel a belső Lélek-indításokra, és mindenben Isten akaratát keresi. Ez a fajta magatartás már nem tudással, pénzzel, törtetéssel szerezhető meg, hanem állandó Isten-kereséssel, mély imaélettel. Egyházi szóhasználattal erre mondjuk, hogy Isten kegyelme dolgozik bennünk. Az új életre való feltámadás ilyen értelemben már a földön elkezdődik. Testi feltámadásunk „csak” végképp beteljesíti mindezt.

3. Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. (Jn 11,1–45)

Egy kis túlzással mondhatjuk, hogy Lázár feltámasztása Jézus életébe került. A farizeusok számára végképp betelt a pohár, amikor ez a galileai vándortanító nemhogy politikai messiási vágyaikat hagyja szétfoszlani, de halottfeltámasztásai már-már az ő törvényességüket is megingatják. Jézus szívesen vett szállást a Jeruzsálem elővárosának számító, a kb. három kilométerre fekvő Betániában, barátainál, Lázárnál, Máriánál és Mártánál. A szemtanú, János evangélista finom részleteket is szolgáltat. Azzal, hogy Jézus nem siet nagyon, hogy barátját, még „élve” meglássa, és azzal is, hogy Tamás nagy lelkesedésében félti is Jézust a zsidók gyűlöletétől, de elszántan biztatja társait is, ha már meg kell halni, gyertek, haljunk meg vele együtt. Az evangélista nem hagy kétséget afelől sem, hogy Mária és Márta hitt a feltámadásban, és hogy emberileg Jézust is megviseli a gyász fájdalma. Könnyekre fakad Lázár sírja előtt. Farkasfalvy Dénes ciszterci teológus megfogalmazásában Jézus együtt gyászol a hívő barátaival és a hitetlen zsidókkal. Mintha mindenkinek ezt mondaná:

– én vagyok a feltámadás, és én vagyok a gyászoló,

– én vagyok, aki az életet adom, de a halált elszenvedem,

– én vagyok, aki azt parancsolja, hogy hittel elfogadj és elém borulj,

– én vagyok, aki könnyedet, gyászodat megosztom, és hozzád lehajolva átölellek,

– én vagyok a valóságos Isten és a valóságos ember.

Lázár feltámasztásának gesztusai egy kicsit a mi feltámadásunkat is elővételezik. Aki Jézusban hisz, már most részese az örök életnek. Annak halála sem örök. De Jézus feltámadása különbözik azokétól, akiket feltámasztott. Mert akiket feltámasztott, azok ebbe az életbe jöttek vissza, és ezt az életet folytatták tovább, nem mentek át a túlvilágra. Még egyszer meg kellett halniuk. Húsvét óta viszont Jézus az örök életet, a megdicsőült, örökre Istenhez tartozó, új életet nyitotta meg. A mi feltámadásunk igazából Krisztus feltámadásában nyeri el valódi ígéretét. Ő nemcsak életre képes kelteni a halottat, hanem ő maga az élet. Életünk szuverén ura, aki nincs alárendelve a halál törvényének, a bűn átkának. Ezért az egyházra bízott műve sem hiúsulhat meg. Mi ezt az örömhírt hirdetjük.

A nagyböjt 5. vasárnapjának evangéliumi szakassza ezzel a mondattal fejeződik be: „A zsidók közül, akik Máriához jöttek, sokan hittek Jézusban, miután látták, amit cselekedett.” Igen, sokan hisznek Jézus csodái láttán, mások, akik ugyanúgy megtapasztalják a csodát, még sem hisznek. A megdöbbentő, hogy még Jézus közvetlen környezetében is vannak ilyenek. A csodás kenyérszaporítás és az Eucharisztia megígérése után (Jn 6, 60-65) Jézus kijelenti: „vannak köztetek, akik nem hisznek”. És János evangélista megjegyzi: „Jézus kezdettől fogva tudta, kik azok, akik nem hisznek, és ki fogja őt elárulni.”

Érdemes elgondolkodnunk azon, hogy a Szentírás mit ért a hit szó alatt.

A Szentírásban a „hit” szónak egyik jelentése „a ránk bízott kincs” (2Tim 1,13), itt az Isten által kinyilatkoztatott, az ember tudomására adott természetfeletti igazságok összességéről van szó. Ebben az értelemben a hit leginkább ezeknek az igazságoknak az ismeretét jelenti. Természetesen – bár a hitnek e kiinduló pontja elengedhetetlenül szükséges, ennek elsajátítását szolgálják a hittan felkészítők – a szónak ez a szűkebb jelentése nem kielégítő számunkra, hiszen „még a gonosz lelkek is hisznek”(Jakab 2,19), de nem engedelmeskednek Istennek.

Egy másik jelentése a hit szónak: a „hit engedelmesség"(Róm 1,5). Ebben az értelemben használva a hit az isteni igazságnak olyan ismeretét jelenti, amely engedelmességre szólít, amit Szent Jakab apostol így fogalmaz meg: „a hit, ha tettek nem származnak belőle, magában holt dolog”(2,17) – vagyis ha nem élünk hitünk szerint, ha a hit nem hatja át mindennapi életünket, döntéseinket és cselekedeteinket akkor az egész vallásosságunk „annyit ér, mint döglött lovon a patkó”.

A harmadik és talán legjellemzőbb jelentése a hit szónak a Szentírásban a bizalomként való használata. Az egész Jézus-i üzenet alapvető mondanivalója, hogy bíznunk kell benne és az Atyában.

Azonban ennek az alapvető hitnek és Istenbe vetett bizalomnak nem csak keresztény életünk kezdetén, vagy megtérésünk pillanatában kell, hogy meg legyen, hanem hétköznapi életünkben is működnie kell, hisz ettől lesz a keresztény ember élete más, mint a többié, még a megpróbáltatás, a nehézségek idején is.

Az a fajta hit, amelyre Jézus meghív minket, nem egyéb, mint hit Isten jóságában, Isten erejében, Isten igazságosságában, és legfőképpen hit Isten mindegyikünk iránt való személyes szeretetében, életünk minden területén és minden szükségünkben. Olyan önátadásra, ráhagyatkozásra hív bennünket, amely csak akkor lehetséges, ha személyében ismerjük az Istent. És akkor ez a hit olyan, mint a sokat szenvedett, nagy megrázkódtatásokon átment Jób pátriárka hite volt, amikor ki merte mondani: akkor is bízom Istenben, ha „akár megöl is”(Jób 13,15), mert megtapasztalta szenvedésében, hogy Isten komolyan veszi őt, szóba áll vele, gondját viseli.

Mindenesetre a Szentírás egyértelműen úgy mutatja be a hitet, mint mentőkötelet, amely Istenhez kapcsol minket. A hit az, ami bevezet minket az Istennel való kapcsolatba, táplálja és mélyíti ezt a kapcsolatot. Amilyen fontos a búvár számára az oxigénvezeték, olyan létfontosságú számunkra a hit a kiegyensúlyozott keresztény élethez.

Éppen ezért hit nélkül céltalan és értelmetlen az emberi élet. És ha céltalan, értelmetlen az élet, akkor a nagy megpróbáltatásokból, szenvedésekből, csalódásokból egyedüli kivezető útnak az öngyilkosság látszik.

A hittel ellenben elkezdünk létezni, értelmet kap emberi életünk. A hit kitárja előttünk az isteni életet s közösséget teremt az Úrral, szoros egységbe kapcsol Istennel, aki Atya, Fiú és Szentlélek.

Azt is elmondhatjuk, hogy a hit az az út, amelyen keresztül az isteni erő, a természetfeletti segítség árad ki életünkbe és a világba. Az evangéliumokban Jézus gyakran utal arra, hogy a belé, illetve az Atyába vetett hit volt az, ami lehetővé tette, hogy csodát vigyen végbe az emberek között. A mai evangéliumban mondja Mártának: ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét! És mivel a testvérpár hit Jézusban, a negyednapos halott a sírból kijött, életre kelt, Jézus szavára.

Egy alkalommal Jézus azt is hangoztatta, hogy a viszonylag csekély hit is nagy erőket képes megmozgatni: „Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! - odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen (Mt 17,20).

Ezzel azt szerette volna megértetni tanítványaival, követőivel, hogy egy kevés hit is képes nagy dolgokra, ha azt szeretetteljes imádságban és tettben alkalmazzuk.

Ha igaz mindaz, amit eddig mondottunk – márpedig igaz, akkor miért van az, hogy időnként úgy érezzük, hogy Isten nem törődik velünk, az Úr nem szól hozzánk, nem hallgatja meg az imánkat - merül föl bennünk a kérdés, akár a mostani gyilkos, ragályos betegség gyors terjedése kapcsán is.

Isten úgynevezett elnémulása, a lelki szárazság vagy a kietlenség, nagy nehézségeket okozhat, sőt az Istennel való perlekedés lehet a következménye, még az öntudatos keresztény ember életében is.

Richard Rohr, a korunk ferences lelki írója állítja, hogy: „Az embernek szemmel láthatólag szembe kell szállnia és meg kell küzdenie valamivel, mielőtt komolyan vehetné azt – hogy felfedezhesse, mire van szüksége igazán, mit akar valójában. Az olyan emberekben, akik sosem lázadtak a vallás, a bűntudat, a szülők, az igazságtalanság, a barátok, a házastárs vagy a törvények ellen, rendszerint ezekben az emberekben nincs mély és szabad „tisztelet” ezek hatalma és fontossága iránt.”

Épen ezért az igazán hívők gyakran érezték a hitnek ezt a szemrehányó elkeseredését. Sőt az őszinte keresztények ki is mondták. Bepanaszolták Istenüket Istenük előtt. Példa erre az emberiség legszebb és legértékesebb imái, a zsoltárok közül jó néhány. – Be  panaszolták Istent, aki kötelez minket, hogy beszéljünk hozzá. És ha felemeljük szavunkat, akkor hallgat és nem ad feleletet. – Vele való viszonyunk lidérces álomnak tűnik olykor: Valami elérhetetlen felé futunk – s minél jobban szaladunk, annál hosszabb előttünk az út. – Istenünk mindig jelen van, csak éppen akkor nem, amikor a leginkább szükségünk lenne rá, gondoljuk olykor. December óta, amikor előszőr hallhatunk a korona vírusról, az események úgy peregnek le, mintha könyörgő kérésünk nem találna meghallgatásra. – S talán a legfájóbb az amikor látnunk kell, hogyan hányja-veti a kín, félelem, rémület és kétségbeesés tengere azokat az embereket, akiket megfertőzött a vírus, vagy akik a vírus ellen, életük kockáztatása árán is küzdenek, és akikért hívőn imádkozunk.

A hit, nem azt jelenti, hogy minden kérdésre meg tudunk válaszolni és minden nehézség megoldódik körülöttünk és minden megpróbáltatás megszűnik életünkben, még pedig azonnal.

A mély, Istenbe vetett hit azt jelenti, hogy erőnk és bátorságunk van tovább menni akkor is, ha a választ nem ismerjük, hanem csak homályos sejtés vezet, hogy egyszer majd megvilágosodik minden, ahogy Jézus ígérte a mai evangéliumi szakaszban, egyszer majd meglátjuk Isten dicsőségét. A hit olyan élet-magatartás, amelyet csak nagyon lassan, sok válság, megpróbáltatás, szenvedés árán tudunk elnyerni.

Péntek este, a Szent Péter bazilika előtti üres téren, a szent atya, Ferenc pápa a háborgó tengert lecsendesítő Jézus kérdését idézte, amit a bárkában lévő félénk apostolokhoz intézett: „Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?”. Majd így folytatta a Szentatya: „Urunk, te egy felhívással fordulsz felénk: a hit felhívásával. Nem is annyira arról van szó, hogy higgyük: Te létezel, hanem sokkal inkább arról, hogy Hozzád menjünk és bízzunk Benned. Ennek a nagyböjtnek az idején visszhangzik a Te sürgető felhívásod: „Térjetek meg”, „térjetek vissza hozzám teljes szívetekből” (Joel 2,12). Arra hívsz meg minket, hogy a próbatétel jelen idejét a döntés idejeként éljük meg. Nem a Te ítéleted ideje ez, hanem a mi ítéletünké: annak az ideje, hogy döntsünk, mi az, ami számít, és mi az, ami elmúlik. Külön kell választanunk azt, ami szükséges, attól, ami nem az. Annak az ideje van, Urunk, hogy az életünk útját újból Feléd és a többi ember felé irányozzuk. Magunk körül láthatunk megannyi példás útitársat, akik a félelem közepette is a saját életük odaajándékozásával válaszoltak. Ez a Szentlélek hatékony ereje, amely bátor és nagylelkű felajánlásokba fordult át, azokban öltött testet. Ez a Szentlélek élete, amely képes megszabadítani, értékelni és megmutatni, hogy életünket olyan – legtöbbször elfeledett – közös személyek szövik egybe és tartják fenn, akik soha nem jelennek meg az újságok és magazinok címlapjain, sem a legújabb show-műsorok hatalmas kifutóin, ám napjainkban mégis kétségkívül ők írják történelmünk leginkább döntő fontosságú történéseit: az orvosok, az ápolók, a bevásárlóközpontok dolgozói, a takarítók, a gondozók, a szállítók, a rendfenntartók, az önkéntesek, a papok, a szerzetesek és még sokan mások, akik megértették: senki sem menekülhet meg egyedül, önmagában... Hány és hány ember gyakorol minden áldott nap türelmet és sugároz reménységet, óvakodik attól, hogy ne a pánikot, hanem a közös felelősségvállalást terjessze. Hány és hány apa, anya, nagyapa és nagyanya, tanár mutatja meg apró és hétköznapi gesztusokkal a gyermekeinknek, miként nézzenek szembe ezzel a válsággal s jussanak túl rajta, újragondolva a szokásaikat, felemelve a tekinteteiket és imára indítva őket. Hányan imádkoznak, tesznek felajánlást és járnak közben mindannyiunk javára. Az imádság és a csöndes szolgálat: ezek a mi győztes fegyvereink.

A mai evangéliumi szakasz meg kell értesse velünk, hogy Isten nem a halálunkat akarja, hanem életünket és kibontakozásunkat, boldogulásunkat.

Hitünk próbája arra szolgálhat, hogy Isten ismeretünket elmélyítse, reményünket megerősítse és szeretetünket tökéletesítse. Mária és Márta próbatétele, arra akarja felhívni a figyelmünket, hogy Isten a látszólag hihetetlenül nehéz kihívásokban is a mi oldalunkon áll és a legnagyobb rosszból is képes a jót kihozni. Ezért hívjuk meg életünkbe az Urat, bízzuk Rá a félelmeinket, mivel Ő képes legyőzni azokat! Ez esetben meg fogjuk tapasztalni, hogy ha Ő jelen van az életünkbe, nem fogunk hajótörést szenvedni. Ugyanis Isten ereje: mindazt, ami velünk történik, képes jóra fordítani, még a legrosszabb dolgokat, a betegséget, a halált is.

Abban az időben: Lázár testvérei megüzenték Jézusnak: „Uram, nézd, beteg, akit szeretsz!” Amikor Jézus meghallotta ezt, így szólt: „Ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére fog szolgálni, hogy az Isten Fia megdicsőüljön.” Jézus szerette őket: Mártát, Máriát és Lázárt. Amikor tehát meghallotta, hogy Lázár beteg, két napig ott időzött még, ahol volt, aztán így szólt a tanítványokhoz: „Menjünk el ismét Júdeába!”  Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban feküdt. Amint Márta meghallotta, hogy Jézus jön, eléje sietett, míg Mária otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! De tudom, hogy most is, bármit kérsz Istentől, megadja neked.” Jézus ezt felelte neki: Testvéred fel fog támadni! Erre Márta így szólt: Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon. Jézus folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is hal, élni fog. Mindaz, aki él és hisz énbennem, az nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” Márta ezt válaszolta neki: Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön! Jézus a lelke mélyéig megrendült és megindult. Megkérdezte: Hova temettétek? Azok így szóltak: „Jöjj, Uram, és lásd!”  Ekkor Jézus könnyekre fakadt: Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire szerette őt!”  Némelyek azonban így szóltak: „Ő, aki visszaadja a vak látását, nem akadályozhatta volna meg, hogy meghaljon?”  Jézus pedig, még mindig mélyen megrendülve a sírhoz ment, amely egy nagy kővel elzárt barlang volt. Jézus így szólt: „Vegyétek el a követ!” Márta, az elhunyt testvére megjegyezte: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.” Jézus ezt válaszolta neki. „Mondtam már neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét!” Elvették tehát a követ. Jézus az égre emelte szemét, s így szólt: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. „Én ugyan tudom, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló nép miatt mondom, hogy higgyék: te küldtél engem!”  E szavak után Jézus hangos szóval kiáltotta: „Lázár, jöjj ki!” A halott azonnal kijött, kezén és lábán a rátekert leplekkel, arcán pedig a kendővel, amelyet fejére csavartak. Jézus megparancsolta: „Oldjátok föl, hogy járni tudjon!” A zsidók közül, akik Máriához jöttek, sokan hittek Jézusban, miután látták, amit cselekedett. Jn 11,1-45

Együttérzés

Mottó: „Nem akadályozhatta volna meg, hogy meghaljon?” – A tömegben mindig van néhány hálátlan okoskodó. Lázár szomszédjai is átlagemberek voltak. Volt, aki azt látta, hogy mennyire szerette Jézus a barátját. Volt, aki empátia és együttérzés helyett méltatlankodott. Azt mondják, az esetek többségében az optimisták és a pesszimisták fele-fele arányban vannak jelen minden tömegben. Kérdés, ki a hangosabb. Kik a szavahihetők? A vélemények, amikor Jézusról van szó, nemcsak a népben, de meg egy baráti testvérpárban is megoszlanak.

Márta és Mária egyaránt szerették Jézust. Ki-ki a maga temperamentuma szerint. Márta eléje sietett, Mária otthon várta be őt. Amikor hittanos fiatalokat leszavaztatok, ki hogy tenne, ott is fele-fele arányban oszlanak meg a maradók és az eléje sietők. De az igazi választás az a válasz, amit Jézusnak adunk kérdésére: Hiszed ezt? Ha erre egyenes igennel tudunk válaszolni. Akkor is, ha a halottnak már „szaga” van.

Szolgálatass nekem igazságot, Istenem, az istentelen néppel szemben védd ügyemet, ments meg a gonosz és álnok emberektől, mert te vagy az én megmentő Istenem.              Zsolt 42, 1–2

Feketevasárnap

Nagyböjt 5. vasárnapjának népi neve. A liturgiában egyre erősebben rajzolódik ki a Szenvedő Krisztus képe, megjelenik a Fájdalmak Férfia. Testvérek, vegyünk részt fájdalmában, de lássuk meg benne a Győzőt is. Nézzük benne a Királyt, aki szenvedése által a kereszt trónjáról uralkodik. Gondoljuk végig, hogy mennyire vettük komolyan az idei Nagyböjt kihívásait?

+ + +

Keresztény életünket így is meghatározhatnánk: megkezdett örök élet. A kereszten meghalt és feltámadott Jézus ugyanis nemcsak ígérte nekünk az örök életet, hanem a kegyelmi élet már most belekapcsol bennünket Isten örök életébe. „Istenem, te vagy az én erősségem” (Zsolt 43, 2) az életben és halálban.

OLVASMÁNY                                              Ez 37, 12b–14

A reménytelenség olyan, mint a halál és a temetés. Ezt élte át és súlyos teherként hordozta Isten népe. Ezekiel próféta látomásában az újjászületés reményét és vigasztalását adta népének az Úr.

VÁLASZOS ZSOLTÁR                          129, 1–2. 3–4ab. 7–8

Válasz: Az Úrnál az irgalom, * és bőséges a megváltás nála.

SZENTLECKE                                                 Róm 8, 8–11

„A nemesség kötelez”, szól a régi mondás. Akinek Lelkét adta Isten, az „kötelezve” van arra, hogy lélek szerint éljen, hallgasson a Lélekre, kövesse indításait. Kell, hogy lelki emberré legyen, akit nem az ösztönei irányítanak, hanem a Lélek.

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS                    Jn 11 ,25a és 26

Jézus mondja: „Én vagyok a feltámadás és az élet:  * aki bennem hisz, nem hal meg örökre.”

EVANGÉLIUM                                                 Jn 11, 1–45

Krisztus csodái között kiemelt helyet foglal el Lázár feltámasztása.. Az Úr csodát tett, de próbára tette apostolai hitét, Mária és Márta hitét s kísérőinek hitét. Valami olyan kinyilatkoztatást ad most, amelyet mindenkinek lelkébe kell vésnie. „Én vagyok a feltámadás és az élet.” S hangsúlyozta a hit fontosságát: „Ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét.”

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK

Pap: Imádkozzunk, testvéreim, a mi Urunk Jézus Krisztushoz, aki Lázár feltámasztásával megmutatta, hogy ő a Feltámadás és az Élet!

Lektor:

1. Hogy Egyházad szentségei által minél többen életre támadjanak a lelki halálból!

Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!

2. Hogy az élet szolgálatában a népek összefogjanak a háborúk, a járványok és az éhínség leküzdésére!

Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!

3. Hogy mindnyájan erőt és bátorítást nyerjünk a feltámadás hitéből!

Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!

4. Hogy betegeink időben részesüljenek Jézus vigasztalásában és szentségeinek kegyelmében!

Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!

5. Hogy Jézus szavai erősítsenek meg bennünket, amikor szeretteinket gyászoljuk!

Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!

Pap: Mennyei Atyánk! Te szent Fiadat az élet és a halál Urává tetted. Segíts kegyelmeddel, hogy a lelki halálból mindig fel tudjunk támadni, és földi életünk után részünk legyen az örök életben. Krisztus, a mi Urunk által.

Hívek: Amen.

AZ EUCHARISZTIÁHOZ                                              Jn 6, 54

„Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon.”

+ + +

A szentáldozás éltető Kenyér, Jézus isteni teste, az angyalok eledele. De gondoljunk most arra is, hogy mi Jézus megtöretett testét esszük, kiontott vérét isszuk: a szentáldozás a megfeszített Jézussal egyesíti életünket.

ELMÉLKEDÉS

Hitünk tanítása szerint szoros kapcsolat van a bűn és a halál között. A halál ugyanis a bűn révén lépett a világba. Jézus kereszthalála és feltámadása azonban megtörte a bűn és a halál uralmát. Reményt ad nekünk, hogy elnyerhetjük bűneink bocsánatát, és részesülhetünk a dicsőséges feltámadásbam. Az emberi történelem vége meghozza ezt a teljes győzelmet. Az emberi nem minden tagja, aki engedi magát megváltani, aki együttműködik a kegyelemmel, meglátja Isten dicsőségét, és hallani fogja Jézus szavát: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot!” (Mt 25, 34).                                    Holland Katekizmus nyomán

GONDOLJUK VÉGIG…

Ez a hét a bűnbánat hete.  Gondoljuk végig: mi is köt bennünket az élethez, és mi távolít el tőle? Miképp teljesedhetne ki az életünk, ha a bűneink nem tennének tönkre mindent bennünk és körülöttünk? Hogyan van benne az élet és a halál a gondolatainkban és cselekedeteinkben? Most nagyon mélyen a szívünk és lelkünk legmélyére kell néznünk, hogy meg is lássuk mindazt, ami bennünk van: mikor térünk az élet, mikor a halál felé.

Jn 11,1–45 Lázár feltámasztása

Lázár Jézus barátja volt. Halálának hírére Jézus teljesem megrendült, mint egy ember, amikor meghal a barátja. Mária és Márta a gyászszertartásokat végzik. Siratják azt, akit szerettek. Jézus, amikor a sírhoz megy, mélyen megrendül, hogy barátját a távollétében temetik el. A tömeg egy része együtt érez Jézussal és megindultsága láttán megállapítja: „Mennyire szerette!” [Lázárt] A tömeg kritikus része azonban követeli a csodát. Pontosabban, kétségbe vonja hatalmát, megkérdezi, miért nem tesz most érte csodát.

Ezek a megállapítások készítik elő a feltámasztás csodáját. Ez a történet kiemelkedik a többi csodaelbeszélés közül, problematikája azóta is foglalkoztatja a Bibliát olvasó híveket és a magyarázókat, akik itt először találkoznak a feltámadás elbeszélésének történetével.

A feltámadás a kereszténység leghihetetlenebb tanításai közé tartozik. Mindig is nehéz volt erről beszélni, de most, amikor minden jelenséget természettudományos szempontból vizsgálunk meg, a legnehezebb. Felvetődik egy másik kérdés is: Vajon Jézus föltámadásakor és Lázár föltámasztásakor ugyanaz, vagy más történik? Lázárt Jézus visszahívta a halálból. Nyilvánvalóan Lázár ebbe az életbe tért vissza. Az Atya a halálból támasztotta fel Jézust, és akiknek megjelent, tapasztalta jelenlétét, nyilvánvalóvá vált az is, hogy a Feltámadott nem ebbe az életbe tért vissza.

Az első kérdésünk: Pontosak-e ezek a leírások Lázárról, Jézusról? Vagy Lázár feltámasztása a legendaképződésnek egyik terméke? Ha azt mondjuk, Lázárt csak a történet szerint támasztották fel, nem a valóságban, akkor egy ilyen mese nem nagyon érdekelte volna a zsidókat, nem akarták volna őt később megölni. Jézus csodái is keltettek furcsa mendemondát, amely nem tetszett a farizeusoknak, mégsem fogalmazódott meg bennük Jézus megölésének gondolata. Jézus tehát valami többet tett ez esetben, mint amit addig már megszoktak tőle.

Lázár feltámasztása újraélesztés, még akkor is, ha példátlan. Az a Lázár, akinek már szaga volt, akit rendesen befásliztak, most a sírból előjön. Lázár nem jelent meg itt is, ott is, mint Jézus feltámadása után. Lázár feltámasztása nem eredményezett hitet a tanítványokban. Hiába tudtak Lázár feltámasztásáról, Jézus halála után szétszélednek, lezárt ügynek tekintve a Mester misszióját.

Jézus feltámadása hitet eredményez, egy olyan bizonyosságot, hogy van átjárás ég és föld között, sőt az életünk nem fejeződik be a halállal. Lázár feltámasztása ezt a bizonyosságot nem adta meg sem a tanítványoknak, sem a többi jelenlevőnek.

A feltámadás kérdése ma is a kereszténység legproblematikusabb tanítása. Egyesek racionalizálni akarják ezt a történetet, és a feltámadás kérdését is, azt állítva, hogy Jézus és Lázár is csak a hitben támadt fel. Sokan összemossák a két feltámasztás között a különbséget, mások egyszerűen botránynak tartják, vagy elavult mesének.

A halál egy távoli játszótárs, akit a városok peremére és a kórházak intenzív osztályaira száműzött a félelem. De lassan közeledik hozzánk, és akkor már csak az lesz az érdekes, tud-e valaki választ adni a halálra. A legjobb válasz maradt ez a legnehezebb: a feltámadás.

Az életre keltett Lázár imája

Jézusom! Életre keltettél a halálból, mi másról is ujjonghatna szívem, mint végtelen hálámról és örömömről?

Köszönöm, hogy megtapasztalhattam a szeretetnek ezt az isteni erejét, köszönöm, hogy te vagy a feltámadás! Köszönöm, hogy a körülöttem lévők is láthatják, mekkora csodát műveltél méltatlan szolgáddal, és megérthetik, hogy Isten számára semmi sem lehetetlen. Köszönöm, hogy engedted megtapasztalni a halál ízét, hogy még csodálatosabb legyen újjászületni. Dicsérlek és áldlak, mert így tetszett ez neked! Köszönöm, hogy együtt sírsz a szenvedőkkel, és megrendülsz a fájdalom láttán. Köszönöm azt is, hogy nemcsak együtt érzel velünk, ha nagyon fáj, de örök szenvedést viseltél el értünk. Köszönöm szeretetedet, mely attól igazi és örök, hogy semmi mással nem lehet rá válaszolni, csak szeretettel. Támassz fel engem minden nap a bűn sírjából, és háladallá változik életem. Amen.

Még látom magam előtt, hogy hol álltam, mikor Pauline utoljára megcsókolt, azután Nagynéném mindnyájunkat elvitt a misére, mialatt Papa Kármel hegyére ment, hogy felajánlja első áldozatát ... Az egész család könnyezett, úgy hogy az emberek, kik templomba lépésünkkor láttak bennünket, csodálkozva néztek, de mindegy volt ez nekem s nem gátolt a sírásban; azt hiszem, arra sem vetettem volna ügyet, ha minden összeomlik körülöttem, a szép kék Eget néztem és csodálkoztam, hogy a Nap ilyen fényesen tud ragyogni, mikor az én lelkemet elárasztja a bánat! ... Talán úgy találja, drága Anyám, hogy eltúlzom a fájdalmat, ami bennem élt? ... Én tisztában vagyok vele: nem lett volna szabad ekkorának lennie, hiszen megvolt rá a reményem, hogy megtalálom majd Önt újra a Kármelen; de az én lelkem még TÁVOL állott attól, hogy érett legyen, még sok tűzpróbán kellett átmennie, míg annyira áhított állomására el nem jutott ...

erű életmódjuknak az elképzelése.”89 „Elérhetetlennek mutatják, pedig követhetőnek kellene ábrázolni, kiemelni erényeit, megmondani, hogy éppúgy a hitből élt, mint mi.” 90

Szent Imre herceg. Ő egészen helyt adott magában Krisztusnak, azért lett olyan nagy Szent, olyan fehér liliom. [III. 247]

Ilyen lelkigyakorlatot most tartok először életemben: a pap minden szavát világosan értem, mert ezeket előzőleg már lelkemben átéltem. Most látom, hogy Jézus azt a lelket, aki Őt igazán szereti, nem hagyja bizonytalanságban. Jézus azt kívánja, hogy az a lélek, aki Vele bensőséges kapcsolatban áll, minden szenvedés és kellemetlenség ellenére teljes békét élvezzen. (461)

A tisztulás helyének neve Kálvária, és azon emelkedik magasba a kereszt, ez a jel, ami mindörökre úgy emelkedik a magasba, mint az égbe vezető egyetlen út, olyan jel, ami világos szétválasztásra és megkülönböztetésre szólít fel.

Álljatok meg, időzzetek az Oltáriszentség előtt! Tűnődjetek rajta. És imádkozzatok. Hogyan tudta Isten ilyen kicsinnyé tenni magát, hogy két ujjal elérhetem vagy megtörhetem, és egy kisgyermek vagy egy haldokló is megkaphatja...

Az Oltáriszentség minden képzeletet felülmúl..., mélységes hittel és szeretettel kell fogadnom. Jézus azért akarta ránk hagyni, hogy sohase feledjük el mindazt, amiért eljött és amit föltárt nekünk. Jézus ismerte az emberi természetet, tudta azt is, hogy „aki messze van tőlünk, szívünktől is távol van." 

El tudjuk képzelni, milyen lenne az életünk Oltáriszentség nélkül?

Kíváncsi lennék a véleményetekre... Mindennapi hittanórát a felnőtteknek elkezdjük?? Ha van 500 érdeklődő.... na jó, ne legyünk telhetetlenek, ha csak ötvenen kéritek lesz.... egye fene ha ötön lesztek akkor elkezdjük! 

Mikor, hány órától legyen az online hittanóra, melynek a végén kérdéseket is lehet feltenni? Mondhatni bármilyen időpontot jelölhettek, mert csodák, csodája ráérek! S ha már van idő, gyertek ismerjük meg Jézus Krisztust és az Ő csodálatos tanítását!!

Sok szeretettel, Csaba t.

https://youtu.be/jpO2YFJRDo8

(8) „…A MULANDÓ EMBEREK ÜGYÉÉRT!” (PÉLDABESZÉDEK 31)

– Lemúél királyról nem sokat tudunk; a feliratból is csak annyit, hogy masszái uralkodó volt (1). A „Masszá” név arab törzsre utal: Masszá Izmáel egyik fiának neve (1Mózes 25,14). A szakasz arám nyelvi elemei is arra engednek következtetni, hogy a zsidó bölcsességirodalmon kívüli hagyományanyaggal van dolgunk. Éppen ebben van igeszakaszunk első üzenete: Isten kezdettől fogva (1Mózes 12,3) az egész emberiséget tartotta és tartja szem előtt: teremtő, gondviselő és megváltó munkájában egyaránt. Más népek gondolatai is lehetnek olyan ihletettek, hogy azokban az egyetlen Úr szava szólal meg. Lemúél királyt itt nem az apja, hanem az anyja tanítja, aki fogadalmat tett gyermeke kapcsán, mint Anna Sámuel kapcsán (2). Lám ez is az egyetemesebb gondolkodás része, a nemeket illetően is. Isten gondolata sokkal több, mint amit mi abból rendszereinkben birtokolhatunk.

– A tanácsok megszívlelendők, egy uralkodó számára különösen: a tiszta és józan élet teszi lehetővé azt, hogy a rábízottakra felelősen gondot viseljen, mint egy Istennek kedves uralkodó (3–5). Az ilyen király, országa nyomorultjait különösképpen számon tartja: szegényeit, igazságtalanul kisemmizett „némáit”, haldoklóit. Ez utóbbinál fontos sort olvasunk: az elkeseredett és szenvedő ember fájdalmai csillapítani kell. Ma újra meg kell tanulnunk a krisztusi szeretetszolgálat nem kirakatos, de önzetlen, részvéttel teli cselekedeteit. Valóban: ebben a világban ez a leghitelesebb követése Krisztusnak. Ehhez nem kell elmenni Afrikáig; ott él melletted a te szegényed, kisemmizett némád, elkeseredett szenvedőd és haldoklód…

– Az Istennek kedves uralkodó különösképpen odafigyel a mulandó ember ügyére (8). Evangéliumi ez a sor. Mi ugyanis legfeljebb – részvéttel teli szeretettel – fájdalmat tudunk csillapítani. Nagy dolog, ha ezt tesszük, és nem lettünk még teljesen közömbössé! Isten az a „király”, aki Jézus Krisztusban nemcsak odafigyel a mulandó ember ügyére; hanem megváltó szeretetével, halálával és feltámadásával úrrá lesz az elmúláson: örök élettel ajándékoz meg minket!

Lukács 20,20–26

„Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” (Mt 6,34)

A kunyhója előtt ült. A lemenő nap sugarai aranyba burkolták a falut. Körülötte gyermekei ragyogó szemekkel hallgatták a történetet, amit mesélt. Az európai turista elérzékenyülve szemlélte ezt az idillt. Majd megpillantotta a kapu mellett álló kaptafát, amely mellett ár, kalapácsok és szöges láda feküdt. - Bocsánat, ha megzavarom, Ön ugye suszter? - szedte össze nyelvtudásának morzsáit az idegen -, van a hátizsákomban egy pár cipő, meg kellene talpalni... Ez utóbbi tényt már inkább mutogatással közölte a felnéző férfivel. - Jól meg is fizetném! - tette még hozzá. Az a szakember rutinjával vizsgálta meg a leválni készülő talpat, majd beszólt a kunyhóba: - Asszony, mennyi pénzünk van még? Időbe telt, amíg elcsitult az érmék alig hallható pengése és megjött a válasz: - 17 pezetánk van. Kezét széttárva, megértő sajnálkozással fordult a suszter az idegenhez: - Legyen olyan jó, jöjjön vissza három nap múlva. Ugye megérti, ha még ennyi van, a pénzkeresésnél fontosabb dolgokkal kell, hogy foglalkozzam!... És gyermekeihez fordulva folytatta a történetet... A turista egy pillanatig arra gondolt, nem lenne-e jó helyet cserélni a suszterral. Aztán lassan továbbment.

Neked milyen az értékrended? (Prókai Árpád, Boldva)

**************************

Imádság:

Uram! Segíts, hogy tudjak különbséget tenni a fontos és a fontosnak látszó között. Segíts, hogy ne hanyagoljam el azokat, akiket rám bíztál! Ámen

***********************

A nap gondolata:

A Szentírás a gyermekek lelki nevelését elsősorban az apák feladatává teszi. Fontos igazság: a család papja a család apja. Nagy lehetőség és nagy felelősség is kicsi kortól tanítani a gyermekeket Isten igazságaira, felvértezni őket a rájuk váró küzdelmekre, és felkészíteni a győzelmekre.

https://youtu.be/zltGOryOLgY

Ferenc pápa online szentmiséi
Átmenetileg bezárt az Apostoli Alamizsnahivatal
Énekes flashmob Róma ablakaiból
Nyolcadik évét kezdi Ferenc pápa egyházfőként
Újabb bírósági döntésre vár Pell bíbros
Ferenc pápa aggódik a kínai katolikusokért
800 éves jubileumra készül a Domonkos Rend
II. János Pál pápa jubileumi miseruhájának másolata Rómában
Újra Rómában Rembrandt egy önarcképe
Sunlight Project: a remény hírnöke

https://youtu.be/N5G1S_Ntq_Y

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Az a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás.
Abban az időben:
Jézus Szamaria egyik városába, Szikárba érkezett, közel ahhoz a földhöz, amelyet Jákob adott fiának, Józsefnek. Ott volt Jákob kútja. Mivel Jézus útközben elfáradt, leült a kútnál. Az idő dél felé járt. Közben odajött egy szamariai asszony, hogy vizet merítsen. Jézus megkérte: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. Az asszony elcsodálkozott: „Hogyan kérhetsz te, zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól inni?” A zsidók ugyanis nem érintkeznek a szamaritánusokkal.
Jézus így felelt: „Ha ismernéd Isten ajándékát, és tudnád, hogy ki mondja neked: »Adj innom!«, inkább te kérnéd őt, és ő élő vizet adna neked.”
Az asszony ezt felelte: „Uram, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vennéd az élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki nekünk ezt a kutat adta, amelyből ő maga is ivott, meg a fiai és az állatai?”
Jézus erre megjegyezte: „Mindaz, aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, nem szomjazik meg soha többé. Az a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.”
Erre az asszony megkérte: „Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne legyek szomjas, és ne kelljen ide járnom vizet meríteni!” Jézus így szólt: „Menj, hívd a férjedet, és jöjj ide!” Az asszony ezt felelte: „Nincs is férjem!”
Mire Jézus: „Jól mondod, hogy nincs férjed. Mert öt férjed volt, és akid most van, az sem a férjed. Ezt helyesen mondtad.” Ekkor így szólt az asszony: „Uram, látom, hogy próféta vagy! Atyáink ezen a hegyen imádták Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálem az a hely, ahol imádni kell őt.”
Jézus ezt felelte: „Hidd el nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor az Atyát nem itt és nem is Jeruzsálemben fogjátok imádni. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi pedig azt, akit ismerünk, hiszen az üdvösség a zsidóktól ered. De eljön az óra, sőt már itt is van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat vár. Isten ugyanis Lélek, ezért akik őt imádják, lélekben és igazságban kell imádniuk.”
Az asszony így szólt: „Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek. Ha majd eljön, ő tudtunkra ad mindent.”
Erre Jézus kijelentette: „Én vagyok az, aki veled beszélek.” Tanítványai éppen visszaérkeztek, és meglepődtek, hogy asszonnyal beszélget. De nem kérdezte meg egyikük sem: „Mit akarsz tőle?”, vagy: „Miért beszélgetsz vele?”
Az asszony pedig otthagyva korsóját, elsietett a városba és elmondta az embereknek: „Gyertek, nézzétek meg azt az embert, aki mindent elmondott, amit tettem! Lehet, hogy ő a Krisztus?” Ki is jöttek a városból, és odagyűltek köréje.
Közben a tanítványok megkínálták őt: „Mester, egyél!” Jézus azonban ezt mondta nekik: „Van nekem olyan ételem, amelyről ti nem tudtok!” Erre a tanítványok kérdezgetni kezdték egymást: „Talán valaki hozott neki ennivalót?” De Jézus megmagyarázta: „Az én ételem az, hogy megtegyem annak akaratát, aki engem küldött, és hogy befejezzem az ő művét. Ugye, azt mondjátok: Még négy hónap, és itt az aratás. Íme, én azt mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket és nézzétek a földeket, aranysárgák már, készek az aratásra. Az arató elnyeri most jutalmát: Begyűjti a termést az örök életre, hogy aki vetett, együtt örülhessen azzal, aki arat. Mert igaza van a közmondásnak: Az egyik vet, a másik arat. Én azért küldtelek titeket, hogy learassátok, amivel nem ti fáradtatok. Mások fáradoztak, ti pedig az ő munkájukba álltatok be.” Abból a városból, a szamaritánusok közül sokan hittek benne, mivel az asszony tanúsította: „Mindent elmondott, amit tettem.” Mikor azután kijöttek hozzá a szamaritánusok, megkérték őt, hogy maradjon náluk. Ott is maradt két napig. Ezután így szóltak az asszonyhoz: „Most már nem a te szavadra hiszünk. Hallottuk őt mi magunk is, és tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője.”
Ezek az evangélium igéi.

Drága gyermekek!

Veletek vagyok ezekben az években, hogy az üdvösség útjára vezesselek benneteket. Térjetek vissza Fiamhoz, térjetek vissza az imához és a böjthöz. Gyermekeim, engedjétek meg, hogy Isten szóljon a szívetekhez, mert a sátán uralkodik és el akarja pusztítani az életeteket és a földet, amelyen jártok. Legyetek bátrak és döntsetek a szentség mellett. Látni fogjátok a megtérést a szívetekben és családjaitokban, meghallgatásra talál az ima, Isten meg fogja hallgatni kiáltásotokat és békét ad nektek. Veletek vagyok és megáldalak benneteket édesanyai áldásommal.

Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.

https://youtu.be/mPUft17-H9c
 

Mindenek felett! Élet! Halál! Mindenek felett! Lázárt feltámasztotta, kihozatta sirjából. Minket is! Abból a mocsárból, amely már bűzlott... Látjuk, teljesen Jézusra kell biznunk magunkat. Egyedül nem tudunk semmit sem csinálni. Jézus a feltámadás és az élet! EGYETLEN garancia, mindenre!

Jézusom! Életre keltettél a halálból, mi másról is ujjonghatna szívem, mint végtelen hálámról és örömömről?

Köszönöm, hogy megtapasztalhattam a szeretetnek ezt az isteni erejét, köszönöm, hogy te vagy a feltámadás! Köszönöm, hogy a körülöttem lévők is láthatják, mekkora csodát műveltél méltatlan szolgáddal, és megérthetik, hogy Isten számára semmi sem lehetetlen. Köszönöm, hogy engedted megtapasztalni a halál ízét, hogy még csodálatosabb legyen újjászületni. Dicsérlek és áldlak, mert így tetszett ez neked! Köszönöm, hogy együtt sírsz a szenvedőkkel, és megrendülsz a fájdalom láttán. Köszönöm azt is, hogy nemcsak együtt érzel velünk, ha nagyon fáj, de örök szenvedést viseltél el értünk. Köszönöm szeretetedet, mely attól igazi és örök, hogy semmi mással nem lehet rá válaszolni, csak szeretettel. Támassz fel engem minden nap a bűn sírjából, és háladallá változik életem. Amen.

Bevezető 

A mai evangéliumban egy csodáról, a halott Lázár feltámasztásáról fogunk hallani. Ennek kapcsán mondta az Úr Jézus: „Én vagyok a feltámadás és az élet.” Itt Ő nemcsak saját életéről beszél, amely nincs a földi létre korlátozva, hanem a mi életünkről is. Ő ugyanis örök életet ígért azoknak, akik vállalják a keresztény életet. Ennek az örök életnek első szakasza a földi élet, mert a kegyelem által már itt belekapcsolódunk Isten örök életébe. Aki a kegyelem állapotában él, annak lelkében béke, biztonság, derű és olyan boldogság él, amelyet más földi értékek nem tudnak biztosítani. Ez a megkezdett örök élet. Ezt akarjuk mi is elérni. 

Hívek könyörgése 

Testvéreim! Márta azt mondta az Úr Jézusnak: „Mindazt, amit Istentől kérsz, Isten megadja neked.” Ezzel a bizalommal forduljunk mi is feltámadt Urunkhoz! 

1. Urunk! Hálát adunk neked, hogy a bűnből, a lelki halálból feltámasztasz minket a szentgyónásban kapott feloldozás által. 

2. Add, hogy mindig nagyra becsüljük szentségeidet, amelyekkel Egyházadban kegyelmeidet megkapjuk. 

3. Urunk! Add meg embertársainknak azt a képességet, hogy példád szerint folyamatosan építsék a szeretet erős hídjait, amikor a gyűlölet és a félreértés összetöri a nemzetek közötti kapcsolatot. 

4. Adj lelki erősítést azoknak, akik szeretteik halála miatt beletemetkeznek a gyászba, és elvesztik életkedvüket. Szomorúságukban adjon nekik vigaszt az a tudat, hogy újra találkozhatnak majd Istennél szeretteikkel. 

5. Add, hogy életünk végén szentségeiddel megerősítve távozzunk ebből a földi hazából. 

Urunk, Istenünk, Te élet és halál ura vagy. Add, hogy a lelki halálból mindig fel tudjunk támadni, és földi életünket befejezve részünk legyen az örök életben. Krisztus a mi Urunk által. Amen. 

Világunkban és az egyházunkban sok testvér harcol a függőséggel. Valójában az amerikaiak közel fele arról számol be, hogy van olyan családtagja vagy közeli barátja, aki küzdött már függőséggel, és minden hetedik beszámol arról, hogy maguk is szenvednek függőségben. Manapság az internet lehetőséget kínál a függőséget okozó magatartásra, ideértve magának az internet használatát, az elektronikus eszközöket és a pornográfiát. Ez utóbbi különösen elterjedt, és ismert, hogy pusztító hatással van a személyes kapcsolatokra. Melyik család nem tapasztalt valamilyen függőségi nehézséget?

Bármelyik tényező is kényszeríti az embert a függőség felé, ennek eredményeként a kapcsolatok biztosan szenvednek: kapcsolat Istennel, családjával, barátaival. A függőség rettentő elszigetelő tapasztalat lehet. Egyházként, mint olyan személyek, akik Isten iránti közös szeretetük révén kötődnek egymáshoz, felismerik és imádkoznak, hogy a függőséggel küzdő egyének ne csak megfelelő szakmai segítségnyújtással elégítsék ki igényeiket, hanem hogy erősítsék kapcsolatukat Istennel és másokkal, hogy meggyógyuljanak.

Keresztény hitünkben azt ünnepeljük, hogy Jézus megszabadított minket a bűntől és a haláltól; ez Jézus legnagyobb győzelme és ajándéka nekünk. A keresztségben mindannyian részt veszünk ebben a rejtélyben, megtisztítva a bűntől és megvilágítva Isten kegyelmének fényében. Ugyanakkor küzdünk azért, hogy „Isten fiainak dicsőséges szabadsága” szerint éljünk (Róm 8:21), és ez az ajándék általában csak fokozatosan válik életünk részévé. Imádkozzunk a függőségben szenvedő testvéreink iránt, hogy mind segítséget, mind pedig gyógyító kapcsolatokat kapjanak a gyógyulás útján, annak érdekében, hogy valódi mélységében élvezzék Isten képének méltóságát.

Ma csökkentsd vagy hagyd el, a cukrot, mézet és az édesítőszereket!

OLVASS!

Szám 21,4-9 Isten megkönyörül mindazokon, akik a Megváltó előképére, a fán függő rézkígyóra föltekintenek. Jn 8,21-30 Krisztus igazi mivoltát megdicsőülése igazolja majd. 

ELMÉLKEDJ!

A lelki nyomorra az evangélium az igazi ellenszer. A keresztény ember arra hivatott, hogy vigye el az élet minden területére a megszabadító jó hírt, hogy létezik az elkövetett rossz megbocsátása, hogy Isten nagyobb a mi bűneinknél és ingyen szeret minket.

CSELEKEDJ!

Betérek a templomba szentségimádásra. Átgondolom, kivel kéne kibékülnöm és mit kell érte konkrétan tennem.

Sok Szeretettel Üdvözlöm! Imádkozzunk együtt! Ima indul Hazánkért!

Mennyei Atyánk, Mindenható Istenünk! Színed elé járulunk, Benned bízva, és hozzád könyörögve kicsiny nemzetünkért! Már nem szabadságharcot folytatunk, élet és halál küzdelem a tét! Dávid és Góliát. Dávid szembe mert szállni Góliáttal és győzött, mert Te Urunk vele voltál Mi is ezzel a hittel álltunk és állunk a harcban, hisszük, hogy számíthatunk a Te segítségedre! Imádkozzunk vezetőinkért is, hogy Istenhez hűen vezessék országunkat, nemzetünket! Segítsd őket, segíts Minket Szentlelked erejével, mert Tiéd az Ország, a hatalom, és a dicsőség! Mindörökké. Ámen. Kérlek, adjátok tovább, imaháló borítsa be a Kárpát-medencét! Mindszenty Bíboros Atya mondta:Ha lesz egymillió imádkozó magyar, nem féltem ezt a nemzetet! Legyen!

Tulok Teréz Zalaszabar