Egyetemes: A szenvedő gyermekekért

Imádkozzunk a szenvedő gyermekekért, különösen az utcán élőkért, a háború áldozataiért és az árvákért, hogy lehetőségük legyen a tanulásra, és megtapasztalhassák a családi szeretetet.
 

Imádság

Uram Jézus Krisztus, te azt kérted, hogy 
engedjük hozzád jönni a gyermekeket.
Uram, küldd el Lelkedet, 
a vigasztalás és megkönnyebbülés Lelkét,
annak a számtalan gyermeknek, akik 
a kirekesztettség, az elhagyatottság, és az erőszak 
áldozataivá váltak a világban.
Adj nekünk nagylelkű szívet, hogy felkínáljuk számukra
az oktatással a remény útjait, 
amely megnyitja számukra
a szabadság és a döntés lehetőségeit.
Ébreszd fel bennünk a vágyat, hogy 
forró öleléssel és gondoskodó szeretettel
befogadjuk őket a család gyógyító szeretetébe, 
amely visszaadja a méltóságukat, hogy ők
az egyetlen szerető Atya gyermekei legyenek.
Ámen

Felajánló ima

Jóságos Atyám, tudom, hogy velem vagy. 
Itt vagyok ezen az új napon. 
Helyezd el a szívemet újra
a fiad Jézus szíve mellé, 
amit nekem adsz, és amit az Eucharisztiában kapok meg. 
A Szentlélek tegyen barátoddá és az apostoloddá,
hogy elvégezhessem a küldetésem. 
A kezedbe teszem örömeimet és reményeimet, 
munkámat és szenvedéseimet, mindent, ami én vagyok, 
közösségben testvéreimmel e világméretű imahálózatban. 
Máriával az Egyház missziójáért,
a pápa világméretű imahálózatának szándékára 
felajánlom neked ezt a hónapot. 
Ámen

Mindennapi magatartásunk

Védelmezd

„Vannak, akiknek feladatuk a vezetés és a nevelés, de én azt szeretném mondani, hogy minden felnőtt felelős a gyermekekért, és mindannyiunk felelőssége, hogy megtegyünk mindent, amit csak tudunk a helyzet megváltoztatásának érdekében. A gyermekek „passiójára” gondolok.” (Ferenc pápa)

Milyen konkrét vállalást tudsz ebben a hónapban tenni, hogy segítsd egy hozzád közel álló gyermek szükségleteit?

Enyhítsd a szenvedést

„Az Egyház állítsa anyaságát a gyermekek és családjaik szolgálatába. A mi világunkban élő szülőknek és a gyermekeknek Isten áldását, anyai gyengédséget és határozott helyreigazítást ad. Nem avatkozunk bele a gyermekek életébe.” (Ferenc pápa)

Tudsz tenni valami konkrét cselekedetet, ami segít enyhíteni egy rászoruló gyermek szenvedését?

Adj szeretetet

„De ezeket a szülőket nem hagyhatjuk magukra! Mellettük kell állnunk fáradozásuk során, és emellett fel kell kínálnunk nekik a közösségben töltött és a gondtalan öröm pillanatait is, hogy ne csak a megszokás vezesse őket.” (Ferenc pápa)

Munkálkodj azon, hogy közeledj azokhoz a szülőkhöz, akik talán szenvednek, és tégy meg mindent, hogy a legjobb tudásod szerint szolgáld őket.

Figyelj a szükségletekre

„Igaz, hogy Isten kegyelméből a súlyos nehézségekkel küzdő gyermekek nagyon gyakran találnak rendkívüli szülőkre, akik abszolút nagylelkűséggel hajlandók mindenféle áldozatra.” (Ferenc pápa)

Munkálkodj azon, hogy odafigyelj és legyen gondod a melletted lévők szükségleteire.

Becsüld meg a többieket

„Gondolj bele, milyen lenne a társadalom, ha egyszer s mindenkorra elhatározná, hogy ezt az elvet állítja fel: „Igaz, hogy nem vagyunk tökéletesek, és hogy sok hibát követünk el, de amikor a világra jövő gyermekekről van szó, egyetlen felnőtt áldozatát sem tekintjük túl drágának vagy túl nagynak.”” (Ferenc pápa)

Igyekezz kifejezni a szeretetedet és becsüld meg a melletted lévőket.

Az új nap kezdetén végy egy mély lélegzetet, és ismerd fel Isten Lelkét, aki ott él mindenben körülötted, és megeleveníti az egész teremtést. „Abban az órában Jézus kitörő örömmel dicsőítette az Istent a Szentlélekben.” (Lk 10:21-24) Jézus a Szentlélek örömével telve arra hív téged, hogy tapasztald meg a mindennapi élet egyszerűségében megnyilvánuló Istennel való mély találkozásból születő örömöt. Mi a te örömöd forrása? Felismered Istent az egyszerű dolgokban? Megtapasztalod mások örömét a velük való találkozásaid során? Ajánld fel a napod Ferenc pápa imaszándékáért. Mi Atyánk…

Aggodalommal követem az erőszak és az összecsapások növekedését, amelyek hónapok óta zajlanak Palesztinában és Izraelben. Imádkozzunk az elhunyt fiatal férfiakért és családjaikért, különösen az édesanyákért.

Imádkozzunk a szenvedő gyermekekért, különösen az utcán élőkért, a háború áldozataiért és az árvákért, hogy lehetőségük legyen a tanulásra, és megtapasztalhassák a családi szeretetet.
 

Még mindig több millió gyermek szenved és él a rabszolgasághoz nagyon hasonló körülmények között.
Ők nem számok: ők emberi lények névvel, saját arccal, Istentől kapott identitással.
Túl gyakran megfeledkezünk a felelősségünkről, és szemet hunyunk ezeknek a gyerekeknek a kizsákmányolása felett, akiknek nincs joguk játszani, tanulni, álmodni. Még a család melegét sem élvezhetik.
Minden egyes peremre szorult gyermek, akit elhagyott a családja, iskola és egészségügyi ellátás nélkül van, egy-egy kiáltás! Egy Istenhez felszálló kiáltás, ami megszégyeníti a rendszert, amelyet mi, felnőttek építettünk.
Minden elhagyott gyermek a mi hibánk.
Nem engedhetjük tovább, hogy egyedül és elhagyatottnak érezzék magukat - joguk van az oktatásra és arra, hogy érezzék a családi szeretetet, hogy tudják, Isten nem feledkezik meg róluk.
Imádkozzunk a szenvedő gyermekekért, különösen az utcán élőkért, a háború áldozataiért és az árvákért, hogy lehetőségük legyen a tanulásra, és megtapasztalhassák a családi szeretetet.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus ujjongó hálaadása a Szentlélekben.

Amikor a hetvenkét tanítvány nagy örömmel visszatért küldetéséből, Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és a kicsinyeknek jelentetted ki. Igen, Atyám, így tetszett neked.
Mindent átadott nekem Atyám. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya; és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni.” Jézus ezután tanítványaihoz fordult, és külön nekik mondta: „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek, sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 10,21-24

*Monteprandone, 1394. szeptember +Nápoly, 1476. november 28.

Gangali Antonio és Antonia asszony gyermeke volt. A keresztségben a Domonkos nevet kapta. Hat vagy hét éves korában egy nyáj őrzését bízták rá. Egy titokzatos farkas napjában többször is szétkergette a nyájat, anélkül, hogy ártott volna a bárányoknak. A kis Domonkos szabadulni akart a pásztorságtól, de nem hittek neki. Mindenki fantáziaképnek tartotta a farkast, Domonkos ezért megszökött és a szomszédos Offidában egy rokon papnál keresett menedéket. A pap befogadta és tanítani kezdte. Családja később beleegyezett tanulásába és Ascoliba küldték, ahol abban az időben a ferences és domonkos kolostor mellett iskola működött.

1404 körül Domonkos Perugiába ment, ahol jogi és orvosi tanulmányokat végzett. 1414 körül egy perugai nemes maga mellé vette jegyzőnek. Így több hónapig Firenzében és Bibbiénában tartózkodott, ahol megismerkedett a ferencesekkel. Elhatározta, hogy szerzetes lesz; 1415 nagypéntekén született meg benne a döntő elhatározás. Belépett a marchiai S. Maria degli Angeli ferences kolostorba, 1416. augusztus 1- én tett fogadalmat, s a rendben a Jakab nevet kapta. A novíciátus után Firenzébe küldték tanulni, ahol hét évvel később pappá szentelték. 1422-től élete végéig legfontosabb feladata a prédikálás volt. Az első években Toszkána, Umbria és Marchia tartományban tevékenykedett. Később bejárta Kelet- és Közép-Európát. Kisebb-nagyobb megszakításokkal 12 évet töltött külföldön. V. Miklós, III. Callistus és IV. Jenő pápa megbízásából háromszor járt Magyarországon. 1458-tól csak Itáliában tevékenykedett. A pápa fölkínálta neki a milánói érsekséget, de nem fogadta el. Nápolyban halt meg 1476. november 28- án. Maradványait a nápolyi Santa Maria la Nova templomában őrzik. Bár a nép már életében is szentnek tartotta, a hivatalos szentté avatása csak 250 évvel később történt meg. 1624-ben boldoggá, 1726-ban pedig szentté avatták.

Istenünk, aki Szent Jakabot kiváló igehirdetővé tetted, hogy általa a jók üdvözüljenek, a bűnösök pedig visszataláljanak az erény útjára, kérünk, add meg az ő közbenjárására, hogy mi is megtisztuljunk minden bűntől, és eljuthassunk az örök életre!

Testvéreim! A II. Vatikáni Zsinat utáni naptárreform során néhány szentet töröltek a liturgikus naptárból arra hivatkozva, hogy ezekről csak legendás emlékek maradtak fenn, írott dokumentumuk nincs, s mivel jönnek az új szentek, azoknak kell helyet adni.

Így Alexandriai Szent Katalin mai ünnepét is törölték. Azét a Katalinét, akiről – igaz, hogy írott dokumentum nem maradt – az Egyház emlékezete, a legendákban testet öltött hagyomány olyan igazságokat őriz, amiket nem szabad törölni sehonnan!

 Katalin vértanú. Egyike a régiek által négy Virgo capitalisnak – négy fő szűznek – nevezett vértanúknak. Szent Dorottya, Antiochiai Szent Margit és Szent Borbála mellett ő az, aki okosságával meg az eszével kitűnt az összes többi vértanú szűz közül.

A hagyomány elmondja róla, hogy Alexandriában született a 3. század utolsó éveiben, 290–295-ben. Azt mondják, királylány volt, azaz előkelő családnak a lánya. Az akkori római birodalomnak három nagy központja, nagyvárosa volt: Itáliában Róma, Szíriában Antiochia, Észak-Afrikában Alexandria. Alexandria a tudományos élet központja volt, könyvtára a világ csodái közé számított.

A kicsi Katalinra mindenki fölfigyelt: milyen rendkívül okos és szép! Amikor tizenegynéhány éves lett, benne tudatossá vált, hogy mindene megvan, ami az ember számára érték. Tudta magáról: gazdag vagyok, szép vagyok, ha szépségversenyt rendeznének Egyiptomban, alighanem megnyerném, és a jelek szerint eszesebb vagyok, mint az összes többi, aki körülöttem van. Tanulni is kezdett. Azután eltemette a szüleit, ott maradt hatalmas vagyonnal, fiatalon, szépen és okosan. Jöttek a kérők, egyik a másik után. Az egyiket elküldte azzal, hogy csúnya vagy. A másikat nem is fogadta, mert koldusszegény vagy, mit akarsz? A harmadikkal beszélgetni kezdett, és a második mondata után megállapította: ez egy buta tuskó, mit kezdjek vele?! – Nem talált magához méltó kérőt.

S akkor elment egy öreg bölcshöz, és föltette neki a kérdést: „Atyám, te mindenek tudója vagy. Mondd meg nekem, mit kell ilyenkor tenni, amikor én, az okos, a gazdag és a szép nem találok magamhoz méltó párt. Mit csináljak?” – Katalin nem tudta, hogy az öreg, bölcs ember, akit kérdezett, keresztény, s el is kezdett beszélni neki valakiről: „Édes lányom, ha te megismernéd azt az urat, akinek én szolgálok, akkor a menyasszonya akarnál lenni. Mert ő okos is, erős is, szép is, gazdag is. Minden az övé.”

Katalin faggatni kezdte, hogy ki az és hol van? – Az öreg adott neki egy képet, rajta a Szűzanya a kicsi Jézussal, és biztatta: „Kezdj el beszélgetni ezzel a hölggyel és kérleld, engedje meg, hogy a fiának a menyasszonya légy. Mert az ő fia az, akiről én neked beszéltem.”

Katalin elkezdett beszélgetni a képpel. Még nem is tudta, hogy imádkozik. Még nem tudta, hogy a Boldogságos Szűzhöz fohászkodik, hanem elkezdte kérlelni ezt a szépséges édesanyát, hogy mutassa már meg, hol van a fia, mert ő a menyasszonya akar lenni. – És az egyik éjszaka álmot látott. Látta ezt a szép asszonyt, ölében a kisfiúval, és Mária megkérdezte a kicsi Jézust: „Kisfiam! Elfogadnád menyasszonyodnak ezt a szép, okos, gazdag szüzet?” A kicsi Jézus elfordult és azt mondta: „Nem, mert nincs megkeresztelve.”

Másnap reggel Katalin szaladt az öreghez: „Mit jelent az, hogy megkeresztelve lenni? Mert engem elutasított a szép hölgy fia, mivel nem vagyok megkeresztelve!” Az öreg, aki akár az alexandriai püspök is lehetett, elkezdte oktatni, és Katalin megkeresztelkedett. Az ezt követő éjszakán megint látta a szépséges asszonyt a kisfiával, de most már tudta, kiket lát. Megint hallotta a kérdést: „Kisfiam! Elfogadod menyasszonyodnak ezt a szüzet?” Ekkor a kicsi Jézus gyűrűt húzott Katalin ujjára: „Igen, édesanyám. Most már elfogadom.” Katalin fölébredt – és az ujján ott volt a jegygyűrű.

Katalin később vértanú lett, a vértanúságnak egy olyan formájával, amit bizony jó lenne, ha a mai leányok ismernének! Mert Katalintól meg lehet tanulni, hogy kereszténynek lenni azt jelenti: az ember az összes képességét odaadja Istennek Jézus Krisztus Egyházában, Isten pedig az ember összes adottságát és képességét, mindenét, amije csak van, elfogadja és megszenteli: kinek az eszét, kinek az okosságát, kinek a szépségét, kinek az ügyességét...

Katalin megszégyenítette – és megszégyeníti! – a bölcseket, e világnak a tudósait. Története arról tanúskodik, hogy az Egyház kezdettől fogva tudta, hogy a Szűzanyának micsoda hatalmas közvetítő szerepe van köztünk és a megváltó Krisztus között.

Kérjük meg a Szűzanyát, hogy itt, az esztendő végén a bűnbánatunkkal meg a hálánkkal együtt mutasson be minket az ő szent Fiának, és kérdezze meg Tőle: „Fiam! Ő, meg ő, meg ő – egyenként – kedvesek Neked? El tudod fogadni őket menyasszonyodnak az Egyházban?” – Mert emlékezzünk csak rá, sokszor hallottuk, hogy az Egyház Krisztus menyasszonya, és mi magunk is az Ő menyasszonyai vagyunk. Imádkozzon értünk Alexandriai Szent Katalin, hogy valóban azok is legyünk. Amen.

Élete

+ Ennek a korai szentnek az életét nagyrészt legendák övezik, és egyesek még a létezését is megkérdőjelezték, mert olyan keveset tudunk róla. 1969-ben törölték a nevét az Általános Római Naptárból (bár továbbra is szerepelt az Egyház hivatalos Szentek Listáján), megemlékezését 2002-ben újra bevezették, tiszteletben tartva azt a kiváltságos helyet, amelyet a keleti katolikus és ortodox egyházakban elfoglal.

+ Az életét titokzatosan övező régóta fennálló hagyomány szerint Katalin az egyiptomi Alexandriában született, és miután áttért a kereszténységre, Krisztus buzgó tanúja lett, és sokakat segített a keresztény hitre téríteni.

+ Bírálta Maxentius prefektust a keresztényüldözés miatt, aki elrendelte, hogy Katalin ötven megtértjét halálra égessék. Ezután házasságot kínált Katalinnak, ha megtagadja Krisztust.

+ Amikor Katalin ezt visszautasította, börtönbe vetették és halálra ítélték. Tüskés keréken (ma közismert nevén „Katalin kerék”) akarták megölni, de a kínzóeszköz csodálatos módon darabokra hullott.

+ Életének és halálának körülményeitől függetlenül úgy tartják, hogy Katalin 304. körül halt mártírhalált.

+ Alexandriai Szent Katalin a középkor egyik legnépszerűbb szentje volt, és a filozófusok védőszentjeként tisztelték, mennyei bölcsessége és Maxentiusszal való vitatkozásában való ügyessége miatt.

Imádságra és elmélkedésre

„Tengernyi víz sem olthatja el a szerelmet, egész folyamok sem tudnák elsodorni. Ha valaki háza egész vagyonát felkínálná is a szerelemért, azt is kevesellnék!”
- Énekek éneke 8: 7

Imádság

Mindenható örök Isten, aki alexandriai Szent Katalint Szűzként és legyőzhetetlen vértanúként adtad népednek, add, hogy közbenjárására megerősödjünk hitünkben és állhatatosságunkban, és fenntartás nélkül az Egyház egységéért adhassuk magunkat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen

Az olaszországi Marchia tartományban született 1393-ban. Előbb hivatalnok volt, majd ferences szerzetes lett. 1431-ben Dalmáciába küldték hithirdetőnek. Huzamosabb ideig tartózkodott Szegeden, Erdélyben, a Szerémségben és a pécsi egyházmegyében. Főleg a bogumil és huszita tanok ellen küzdött. 1476. november 28-án halt meg Nápolyban.

A pápa megbízásából keresztes hadjáratot hirdetett Németországban, Lengyelországban és Magyarországon is. Magyarországra Kapisztrán Szent János halála után érkezett, 1457-ben. Boszniában mint inkvizitor működött, majd a váradi egyházmegye területén prédikált a husziták ellen. Erdélyt és Csanád megyét igehirdetőként járta végig. 1476-ban halt meg Nápolyban.

kép: Francisco de Zurban: Marciai Szent Jakab, 1658-59

Lelkipásztorok miséje, 318. vagy hithirdetők miséje, 321.

Méltán alkalmazzuk rá a Zsoltáros szavát:
Papjaid, Urunk, igazságba öltöznek, és szentjeid ujjongva vigadoznak.

Választható olvasmányok

2Kor 5, 14-20
Isten reánk bízta a kiengesztelődés szolgálatát.

Mt 28, 16-20
Menjetek, tegyétek tanítványommá mind a népeket!

Jelenlét

Mindig jólesik együtt lenni barátokkal. Mikor Hozzád jövök, Uram, tudom, hogy Teremtőm jelenlétében vagyok. Szeretetből teremtettél. Hajszálaim számát is ismered. Veled lenni a legjobb, Uram.

Szabadság

Uram, add, hogy mindig kövessem szent akaratodat, tudva, hogy a te erőd mindenen átsegít.

Tudatosítás

Uram, add, hogy mindig vágyakozzam arra, hogy jelenlétedben időzzek. Sose felejtsem el jóságodat irántam. Vezess, hogy áldásaidat másokkal is megosszam.

Isten igéje

Lk 10,21-24
Abban az órában Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így szólt: »Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és feltártad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett neked. Atyám mindent átadott nekem. Senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya; és azt sem, hogy ki az Atya, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.« Majd külön a tanítványaihoz fordulva ezt mondta: »Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Mert mondom nektek: sok próféta és király kívánta látni, amit ti láttok, és nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.«

Gondolatok a mai evangéliumhoz

• Jézus örül, hogy együtt lehet a tanítványokkal, akik visszatértek küldetésükből. Örül annak, amit az Atya adott követőinek. Örömét leli bennünk, barátaiban, ahogy a szülő örül, látva gyermekei adottságait, tehetségét. Talán mi is örülhetnénk egymásnak! Imánkban kifejezhetjük hálánkat mások jóságáért, tehetségéért, hitéért, különösen azokéért, akik fontos szerepet játszanak életünkben.
• Nézem Jézust, ahogy imádkozik. Milyen érzés látni őt, ahogy felujjong a Szentlélekben, és hálát ad Atyjának? Most, ahogy imádkozom, velem van a Három Isteni Személy, és a Szentlélek imádkozik bennem. Ennek a tudatosítása megváltoztathatja imámat. Én mit tanultam imádság közben? Mi az, ami el van rejtve a bölcsek és okosak elől, de én megkaptam az ima mélységeiben? Gondolkozzam el az ima csodájáról az életemben. Mi az, amit kaptam tőle?

Imabeszélgetés

Nem mindig találom a szavakat, Uram. Nézd a szívemet, s lásd meg, mennyire vágyom a békességre. Vigyázz rám, Uram. Tudom, hogy mindig velem vagy. 

Befejezés

Megköszönöm Istennek az együtt töltött perceket és a megvilágosító gondolatokat, amiket esetleg a szöveggel kapcsolatban kaptam.

Ámen

Hogy a lélek minden szorongattatását és szomorúságát elkerüljük ebben a világban, iparkodjunk akaratunkat teljesen Isten akaratához igazítani.

Az Istenfiúság reményében is, de a megpróbáltatások között is örvendj! A gyalázatot tartsd dicsőségnek, a szégyent örömnek, a megvetést felmagasztalásnak!

A jegyes szava:

A lelkileg szabad embert nem zaklatják a gondok sem az imában, sem azon kívül, és így időveszteség nélkül, könnyen nagy lelki előnyre tesz szert.

Az égi lelket ne gyűrd földi dolgokba; viselkedj úgy, hogy az a földi javakkal szemben mindig fölényben, mindig felettük legyen, ne ragadjon le bennük.

* A szerzetes dísze a szegénység, a finomság kíséretében (MB XIV 549).

Ezekben a napokban (a Szeplőtelen Fogantatás novénájának idején) imádkozzunk többet!

A puszta emberének szava nem ének; szózata nem édes, nem hízeleg, de belevág a lélekbe. Inkább sivító tavaszi szélnek mondom, mely jeges, de tisztít; megmozgat minden ágat, letöri a korhadt gallyat; a halálra szántak meghalnak tőle, de akikben életrevalóság van, azok összeborzadva bár, de fölélednek. — Penitencia, önmegtagadás, viperák fajzati, tűzre való pelyva, ez mind igaz rólam is; alázattal elfogadom. Ez a beszéd szétszedi a mámort, a fátyol szétfoszlik s megpillantom szegényes, kényes, erőtlen lelkemet; be jó ez a borzadás; az élet ereje borzong végig rajtam! S magáról is hogy beszél: ő a puszta embere, s Urának saruszíját sem méltó megoldani. — Van ott mélység, ahonnan ily erő és érzés emelkedik.

[PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., Advent, 18. old.]

„Mária pedig kinn álla a sírboltnál, sírván. Midőn tehát sírt, lehajolván a sírba tekinte, és két angyalt láta fehér ruhában ülni… Mondák neki azok: Asszony! mit sírsz? Mondá nekik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hová tették őt. Midőn ezeket mondotta, hátrafordula és látá Jézust ott állani, de nem tudá, hogy az Jézus. Mondá neki Jézus: Asszony, mit sírsz? kit keressz? Amaz vélvén, hogy ez kertész, mondá neki: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hová tetted, s én elviszem őt. Mondá neki Jézus: Mária. Megfordulván amaz, mondá neki: Rabboni! Mondá neki Jézus: Ne illess engem…” (Ján. 20,11). 

a) Mária szeret, szorgos; a holtat keresi, látni akarja, szolgálni szeretne neki még most is, el akarná vinni; mint Tóbiás vitte temetésre holtjait, mint a régi „fossores” vitték a katakombákba halottjaikat, úgy ez az erős, mert szerető asszony is el akarja vinni őt. Kit? őt! Ah, ennek szíve van! Mások is sürgölődnek a sír körül, Péter is, János is, de ez az egy itt gyökeret ver, és néz és sír és félrebeszél. – Az intuíció s az érzelmi mélység a tettek forrása; az okoskodás pedig a tett halála. De talán túloz Mária? S ha túlozna, mi baj volna? De hol van túlzás a szent és hű szeretetben?! Ó dolgozzunk szívvel, szeressünk, örvendjünk, sírjunk, epedjünk. Saját tapasztalatunk az, hogy nehezebben dolgozunk lelkünk üdvén, mikor okoskodunk, s könnyebben, mikor imádkozunk. Vannak munkák, melyeket csak a szív végezhet! A nagy, odaadó, hű szeretet a szívnek zsenialitása. 

b) Ezt a hű, vágyódó, tapadó lelket vigasztalja meg Jézus. Fölséges Szent Márkban az a sor: „Feltámadván pedig reggel a hét első napján, megjelenék először Mária Magdolnának, kiből hét ördögöt űzött vala ki” (16,9). E sorban lüktet az evangélium páthosza, Jézus szívének nagy s fölényes szeretete. Sok kurta tekintetű lélek fönnakad ezen s kérdi: Tehát jobban szereti-e Krisztus a megtért bűnöst, mint a szeplőtelent? De ezen nem akadnak fönn azok a szeplőtelenek, kik Jézust nagylelkűen szeretik, s szeretetükben összehasonlításokra s alkudozásokra rá nem érnek. Mi szeretünk, és senkire sem irígykedünk. Nem hányjuk föl, hogy mindig tiszták voltunk, hanem örülünk neki; ez nekünk nem teher, hanem kegyelem, s ebből előjogokat nem kovácsolunk. Ó örvendjünk, ha el nem buktunk. Mily kegyelem ez, mellyel Magdolna nem birt! Azután pedig szeressünk, szeressünk jobban, lelkesebben, hiszen el nem buktunk, hiszen többel tartozunk. – Ha pedig oly szerencsétlenek voltunk, mint Magdolna, ó legyünk azután oly buzgók, mint ő, s Jézus meg nem vet. Íme megmutatta. Egy szót szólt, egyetlent, s Mária térdrerogyott. Sugárzó szót mondott, melyben lelke vibrált. Ó Mester, Mester, hogy tudsz te szólni! Ó szólj, beszélj s lelkünk meghódol neked! 

c) Mária át akarta karolni lábait, de a Mester mondotta: Ne illess! A lelkek a túlvilágon mind fölségek, arisztokratikus szellemek. Itt a földön az ember mint a gyerek; nagyon érzéki, mindent szájához emel és majszol. Bizonyos szent tartózkodást parancsol az Úr, mely a nagyságot önmagunkban tisztelettel környékezi s piedesztálján megtartja. Kell ez nekünk; kell belénk szent, alázatos tisztelet Jézus iránt. Ezt érvényesítenünk kell mindenütt, imáinkban s kivált szent áldozásainkban. 

A liturgia voltaképp Krisztus misztikus testének élet­funkciója. Az Egyházban benne élő, vele maradó Krisztus vezeti a liturgiát, melynek centruma az ő kereszt­áldozatának objektív megújítása és kisugárzása.

Az imádság, mint Krisztus misztikus testének életjelen­sége, szükségképi kapcsolatot teremt az egyes hívó és az Egyház, a hívó és Krisztus között. Mivel pedig ezek a kap­csolatok az objektív kegyelmi rend hálózatában gyökerez­nek, a hívő imádsága, mégha egyedül végzi is, valamiképp a misztikus test, tehát közösség megnyilvánulása marad. Annál is inkább, mert az Eucharisztia áldozata minden nap és mindenütt összefoglalja az Egyházat, és imádságát az áldozat oltárártól küldi „per Christum", Krisztus köz­vetítésével az Atyához.

Az imádság értékelésének csökkenéséhez hozzájárul a humanizmus lényegében egocentrikus iránya, mellyel párhuzamos az evilági értékek előtérbe állítása. Mit várhat az ember evilági értékeinek biztosításában az imádságtól: ez a szempont, mely szerint a.humanizmus értékelése tör­ténik. Nyilvánvaló, hogy az imádság, mint istenszolgálat, nem maradhat élethivatás, legfeljebb: eszköz.

(Az IMÁDSÁG ÉRTÉKELÉSE...)

„Délben megint elmondták egy Rakoncai nevű különc papnak az élettörténetét. Nem szeretett se gyóntatószékben ülni, se az íróasztal mellett. Erdélyből származott. Sok vármegyén át és különféle szerzetesrendekbe belépve és belőlük kilépve érkezett el a nyugati határig. Különcségei miatt mindenki félt tőle, de Mindszenty bíborosunknak megkérdezése nélkül – a szokás ellenére – elküldték káplánnak. Elfogadta három évre. A prímásban van valami mélységes emberség, humanitás, mert még Rakoncaival is megtalálta a hangot. Megbízta a Wekerle-kormány idejéből maradt polgári vadházasságok rendezésével. Több százat rendezett a plébánia területén.”

Mészáros Tibor: A száműzött bíboros szolgálatában, 198. old.

Én nem egy lakatlan paradicsomra, egy megsemmisült állapotra vágyom, számomra az embertárs, a testvér jelenléte a mennyország, melyet Isten színről színre való látása szentel meg.

Azok a lelkek, akik (Istenért) lemondanak a családi életről, sok lélek lelki anyjává válnak. Eze­ket a lelkeket gyakran nem is ismerik. Magasztos, rendkívül magasztos dolog ez. Az ember lemond a teremtményekről, a teremtmények szeretetéről, a családról, a családi élet örömeiről, azért (...), hogy valami sokkal tökéletesebbet kapjon (...), hogy sok lélek lelki anyja lehessen.

A turizmus különböző oldalai

A turizmus egyik fontos módja a szabadidő eltöltésé­nek. Sok egyéb tulajdonsága között elősegíti a tetszés szerinti választást mindazok részéről, akik a turizmust élvezik, mind pedig annak szervezői részéről. Az ilyen tetszés szerinti választás erkölcsi szempontból pozitív hatású, ha a szabadság megfelelő felhasználását segíti.
Az emberhez méltó utazás és országjárás sosem lehet az erkölcsi kötelességek elől való menekülés, a keresz­ténynek élete minden pillanatában és minden pillanatán át meg kell kísérelnie valóra váltani az evangéliumi eszményt. Ha jól elgondolkodunk rajta, azt találjuk, hogy a szabadidő is eszkatológikus, végső dolgokra vo­natkozó, mint minden idő, amit Krisztus nekünk ren­delt. Eszkatológikus, amennyiben végső és határozott idő. Ez is arra rendeltetett, hogy az örökkévaló megvál­tást szolgálja folytonos elkötelezettségben, mert „egy a földi élet útja". Épp ezért rajtatok áll, hogy ezt a szabad időt tudatosan arra használjátok fel, hogy a természeti és szellemi erőforrásokat a teljes közösség javára érté­keljétek és alkalmazzátok.
A turizmus ezért úgy is felfogható, mint a népek köz­ti béke és az egymással való találkozás egyik alkotóele­me. Tulajdonképp a turizmusnak tulajdonítható, hogy ez a föld, amelyet Krisztus megváltó vére itat át, egyre inkább „mindünk otthonának” tűnik.
Szívemből kívánom, hogy a turizmus járuljon hozzá Istennek, a világegyetem Teremtőjének dicsőségéhez, az emberi méltóság növekvő megbecsüléséhez, a köl­csönös tudáshoz, a lelki testvériséghez és test és lélek újjáéledéséhez, és hogy mindezt elérhesse azok munká­ján keresztül, akik a turizmust szervezik és felelősök érte.

,,Szeress, és tégy, amit akarsz''.

Ha tudná virrasztana, – mondja Jézus a ház gazdájáról, aki, ha ismerné a tolvaj jövetelének óráját, ébren maradna, és nem hagyná, hogy kirabolják.

Az Emberfia is váratlanul fog érkezni. Szorongást ébresztően hirtelen. Mint az özönvíz és a tolvaj.  Jövetelük félelmetes. Az állandó készenlétre való készség és képesség pedig nem természetünk velejárója. Nem igazán értjük azt sem, hogy Jézus miért nem említi sem Noé igaz-voltát, sem kortársainak bűnösségét. A ház gazdájával kapcsolatban is csak azt hangsúlyozza, hogy nem ismeri a tolvaj érkezési időpontját.

Pedig, ha tudná, virrasztana. A hasonlatban nem állandó ébrenlétről van szó, hanem a kellő pillanatban való készenlétről. Vajon szert tehet az ember ilyen hasznos tudásra, ami az adott helyzetben az éppen megfelelő cselekvés végzésére képesít?  

A nagy német bölcselő, Immanuel Kant híres kérdései is valami ilyesmit keresnek.

A filozófus szerint az első, a tudás tartalmára és határaira irányuló kérdésre a metafizika felel. A reményre vonatkozó felvetésre a vallás válaszol. A cselekvés hogyanjára és miértjére az erkölcs ad feleletet. Az ember létére és mivoltára irányuló összegzés pedig azt sejteti meg, hogy sem a kérdések, sem a válaszok nem szakíthatók el teljesen egymástól, hanem szorosan összefonódva egymást árnyalják és gazdagítják.

Az emberi tudásra, reményre és cselekvésre vonatkozó, máig aktuális kérdések minden bizonnyal még jelentősebbek azoknál a válaszoknál is, amit Kant a maga kora eszmei áramlatai (az empirizmus és a racionalizmus) meghaladására tett kísérlete során megfogalmazott. Ezek ugyanis nem csak a filozófiát, a teológiát és az erkölcstant tanulóknak vagy oktatóknak szólnak. Hanem személy szerint minden embernek.

Kant kérdéseinek mindnyájunkat érintő aktualitását Karl Rahner segít megértenünk. A német jezsuita megkülönbözteti a hit első és a második értelmezési, vagy reflexiós szintjét. A   második szint a szaktudományos részletesség és alaposság területe. Az emberi tudás ismeretanyagának hallatlan gyarapodása miatt azonban már a teológiában is olyan fokú specializációról beszélünk, hogy például egy-egy kiemelkedő biblikus szaktudós sem tartja magát az egész Ószövetség vagy az Újszövetség szakértőjének, hanem egy-egy kisebb rész vagy könyvgyűjtemény kutatójának.

Hasonlót tapasztaltam autógyártásban dolgozó mérnök ismerőseimmel kapcsolatban. Az egyikük az autók fékberendezésének informatikai hátterével foglalkozott, míg a másik az autórádiók digitális rendszerével. Ilyen fokú szakosodás láttán az ember hajlamos lenne kedvét vesztve feladni a reményt arra, hogy akár csak egy-egy szakterület átfogóbb eredményeit teljességgel átlássa.

Létezik azonban – Rahner kifejezésével élve – egy első reflexiós szint is. Az autókkal kapcsolatban ez a vezetői engedélyhez nélkülözhetetlen alapismereteket, a jogosítvány megszerzéséhez szükséges gyakorlatot és a vezetés örömét jelenthetik. Nem kell mindenkinek gépészmérnöknek lenni ahhoz, hogy jogosítványt szerezhessen és balesetmentesen vezetve ne okozzon kárt magának vagy másoknak.

A hit első reflexiós szintje sem vár el tőlünk felsőfokú filozófiai, teológiai, etikai és antropológiai ismereteket. Ugyanakkor emberlétünkkel kapcsolatban elengedhetetlen egy alapvető tudás, vallási érdeklődés, a lelkiismeret hangjára figyelő erkölcsi érzék. Nem elég enni-inni, nősülni és férjhez menni. Nem elég a mezőn dolgozni, vagy kézi malommal őrölni. Nem elég házzal rendelkezni és naivan bízni abban, hogy majd úgyis minden szerencsésen alakul.

Mert legalább elemi tudás, ismeret kell ahhoz, hogy valamit vagy valakit szerethessek. Ahogy szeretet szükséges ahhoz is, hogy valamit vagy valakit igazán megismerhessek. Ha torz az istenképem, másokról és önmagamról sem alkothatok helyes képet. Ahogy a bibliai antropomorfizmusok is arra szolgálnak, hogy általuk istenformájúvá, teomorffá alakuljanak a gondolataink, az érzéseink és a cselekedeteink. A legszebb elmélet és a legjámborabb hit is halott cselekedetek nélkül. A hit és a szeretet nélküli cselekedetek ellenben ön- és közveszélyessé tesznek.

Ha tudná a házigazda, hogy jön a tolvaj és hogy mikor jön, nem tétlenkedne. Jézus figyelmeztetése talán nem is elsősorban a mikorra vonatkozik, hanem arra, hogy az Emberfia el fog jönni! De ha valaki erről semmit nem tud és nem is érdekli, ha ezt nem reméli vagy legalább nem féli, ha a cselekedeteiben mindennek nyoma sincs, akkor már most elnyelte az özönvíz, élete házát pedig már kirabolták, anélkül, hogy észrevette volna.

Virrasztani annyit jelent, mint tudni, remélni, és cselekedetekben tanúsítani azt, hogy létezik az emberi életnek egy magasabb és mélyebb dimenziója, mint az evés és az ivás, a házasodás és a munka. A Teremtés könyve szerint Noé az Isten színe előtt járt. Aki tudásával, reményével és cselekedeteivel valamiképp az Isten színe előtt él, az bárkát építő, virrasztó, adventi ember.  

Tudja, hogy Isten titok, teremtményeiből mégis felismerhető. Hite megvilágítja és helyén kezeli tudását, tudása megtisztítja és elmélyíti a hitét. Szeretete cselekedeteiben él és tettei szeretetének megnyilvánulásai. Ő igazi ember. Isten embere. Milyen jó lenne, ha ezt mindenki tudná!

Bevezetés 

Advent első vasárnapjával ma új egyházi év kezdődik. Advent, magyarul várakozást jelent. Tudjuk, hogy évezredek várakozása előzte meg Annak az eljövetelét, születését, Akire mi is várakozunk.

Advent nemcsak a múltra emlékezés, hanem a jelenre való odafigyelés is, mert advent egyben új kezdetet, új lendületet is ad nekünk.

S míg karácsonyra várunk, Krisztus eszkatológikus eljövetelének a gondolata is felébred bennünk. És ha Krisztussal akarunk találkozni Karácsonykor, akkor Őt kell felfedeznünk másokban is, és szeretni és segíteni is őket.

Kirie litánia

Jézus Krisztus, Akinek eljövetelét a próféták előre hirdették: Uram, irgalmazz!

Jézus Krisztus, Akire az isteni ígéretek sugallatára várakoztak a nemzetek: Krisztus, kegyelmezz!

Jézus Krisztus, Add, hogy eljöveteledre virrasztva és imádkozva várakozzunk: Uram, irgalmazz! 

Evangélium után 

Advent első vasárnapjával, az új egyházi év kezdetén, ne restelljük, ha felidéződnek korábbi, gyermekkori adventjeinknek szép emlékei. Ne restelljük, ha az advent olyan érzelmeket és reményeket ébreszt fel bennünk, amelyeket már alig veszünk észre, amelyek lassan a tudat alá merülnek. A jelen, amelyben élünk ugyanis elég borús és kilátástalannak tűnő. Hogy szabaduljunk a jelen nyomasztó súlyától, szoktunk múltba menekülni, vagy optimistán a jövőbe nézni.

Az advent nemcsak múltba nézést idéz, hanem jövő felé mutat. A történelem még nem fejeződött be. Nem minden marad úgy, ahogy jelenleg van. A bebetonozások sem szoktak mindig sikerülni, s főleg nem örökkétartók lenni.

Valami új áll még előttünk! Reményeink szerint, előttünk, magyarok előtt is! Ezek szerint, meneküljünk a (há)borús jelenből egy szebb jövő világába?

Urunk Jézus Krisztus nem azt parancsolja, hogy meneküljünk! Sem azt, hogy a szebb jövőről álmodozzunk. Azt kívánja, hogy virrasszunk, hogy éberek legyünk és imádkozzunk! Dolgozzunk és fáradozzunk azon, hogy jobb legyen a jelen! Emberibb és istenibb! Hogy a sötétség felett a világosság, a bűn felett az erény diadalmaskodjék!

Fel kell készíteni magunkat a sokféle értelmű Úrjövetelre. Mert Ő eljön, abban az órában, amelyikben nem is gondoljuk. Hogyan is mondta a költő 

„Mikor elhagytak,

Mikor a lelkem roskadozva vittem,

Csöndesen és váratlanul

Átölelt az Isten.” 

(Ady Endre: Az Úr érkezése részlet)

Az Úr érkezésére való várás, a Krisztus-jövetelére való felkészülés, a Krisztus által hangoztatott virrasztás ugyanis nem tétlen virrasztást jelent. Nem semmittevést! Hanem felelősségvállalást jelenünkért és jövőnkért!

Krisztus napjára várni, virrasztva várni, nem azt jelenti, hogy elvonulunk e világból, kivonjuk magunkat a társadalom életének alakításából és nem törődünk a körülöttünk alakuló, formálódó jövővel, s abba nem szólunk bele, abban nem veszünk aktívan részt.

Mindnyájunknak tennünk kell és nem is akármit, s akármennyit.  Mindnyájunknak megvan a saját kötelességünk is! És ezt tegyük is meg mindannyian, s tőlünk telhetőleg a legjobban!

Mindnyájunknak önzetlenül kell fáradoznunk saját életünk, társadalmunk, hazánk krisztusibb, boldogabb jövőjéért. Tennünk, hogy jobb legyen népünk élete. Hogy nemzetünk érdekeit szem előtt tartó, egyre hitelesebb, honfitársaikat szerető vezetői legyenek e népnek.

Az ima éppoly szükséges, mint a virrasztás! Sajnos a mai ember nem, vagy alig imádkozik. Nem imádja Istent. A tengerentúli hatalom vezetője a hálaadás napján ki sem ejti nevét. Az ember annál inkább imád sok minden mást. Imádja a nagyszerű haladást, meghökkentően csodálatos technikát! A modern, mindentudó számítástechnikát, mikroprocesszorok világát, a műsorszóró műholdrendszert. Imádja az egyre kényelmesebb közlekedést lehetővé tevő autót. Sokak vasárnapi istentisztelete az autómosás.

Csak a végtelen és mindenható Istent nem, és előtte nem akar letérdelni az ember. Azt hiszi elég önmagának. Pedig a bölcs Szent XXIII. János pápa szerint a térdelő ember, az imádkozó ember sokkal nagyobb, a világ valamennyi teremtményénél, mert a végtelen hatalmú, teremtő és gondviselő Isten kezébe kapaszkodik.

A Zsinat óta divatos lett a „dialógus”, a párbeszéd kifejezés. Párbeszédet folytatunk az elszakadt keresztény testvéreinkkel, párbeszédet folytatunk a nem keresztényekkel, az iszlámmal, a buddhizmussal, párbeszédet folytatunk a nemhívőkkel.

De jaj! Miért nem folytatunk dialógust, párbeszédet a jó Istennel? Hívőknek mondjuk magunkat, de templomon kívül, hétköznaponként folytatunk-e párbeszédet a jó Istennel? Imádkozunk-e?

Az igazhitű mohamedán naponként ötször teríti földre imaszőnyegét és ötször imádkozik.

És az igazhitű keresztény hányszor imádkozik naponta? Ha ő is többször borulna le, többször imádkozna, akkor szebb lenne e világ, az Úrjövetel várása, szebb lenne a karácsonya.

Ma belépünk egy új egyházi évbe és ezzel együtt új küzdelmek, új feladatok állnak előttünk. Erre figyelmeztet Szent Pál apostol is a mai szentmise olvasmányában. „Itt az idő, hogy fölébredjünk álmunkból!” Fölkelni, levetni a sötétség tetteit, kezünkbe venni a világosság fegyvereit, ez adventi programunk.

Krisztus nélkül sötét a világ, jómagunk is sötétben botorkálunk. Az ő világosságát nem lehet pótolni a legnagyobb emberi lángelmék fényeivel sem. Csak akkor lesz tartós az álomból való ébredésünk, ha Krisztusra, mint életünk napjára irányítjuk tekintetünket.

Ajándékozó, s ajándékot váró Testvéreim! Ne csak a kicsiny karácsonyi ajándékokra irányuljon a figyelmünk, hanem Őreá, az Úr Isten emberiségnek adott legnagyobb ajándékára, és kérjük Őt őszinte szívvel: Maranatha! Jöjj el Urunk Jézus! S maradj velünk örökre.

Ámen.

1. Rajta, menjünk fel az Úr hegyére (Iz 2,1–5)

Izajás próféta látomása elénk vetíti a messiási időket, amikor Isten megmutatja irgalmas szeretetét népe iránt. Jézus Krisztusban minden ember meghívást kapott „az Úr hegyére”, Sion templomába, ahol a megtestesült Ige békét és igazságot hirdet minden népnek. Jákob háza az egyház. A prófétai szó Jézus Krisztus eljövetelével beteljesedett. A népek várakozása nem volt alaptalan. Az első advent megvalósult.

2. Itt az óra, hogy felébredjünk álmunkból (Róm 13,11–14)

A megváltott ember is elálmosodhat. Mindennapi gondjai, a megélhetés küzdelme, gyermekei sorsa, a politikai harcok, a fogyasztói világ kísértései mind-mind elhomályosíthatják örök céljának tündöklését. Könnyen elfelejti, miért él. Egyházunk mint jó édesanya és pedagógus Szent Pál apostol szavaival akar felrázni, nehogy lekéssük örök üdvösségünk vonatát. Az advent kegyelmi időszak. Ha eddig el is bóbiskoltunk, töröljük ki az álmot a szemünkből, nyissunk új lapot életünkben, rázzuk le magunkról a tunyaság, aggodalom vagy fásultság nehezékét – mint kutya a vizet –, és merítsünk új erőt Isten állandóan friss, vonzó szerető jelenlétéből. Ahogyan az őr várja a hajnalt, ahogy múlóban az éjszaka és az új nap új feladatok kihívásait, ajándékait adja kezünkbe, úgy induljunk az új egyházi év kezdetén.

3. Legyetek készen (Mt 24,37–44)

Noé idejében az emberek élték megszokott napjaikat, elmerültek a munka és szórakozás, az élvezetek és hasznosnak vélt földi teendőik végzésében. Nem törődtek azzal, hogy bármikor rájuk szakadhat a katasztrófa. Felelőtlenül éltek, akárcsak mi. Jézus minket is fel akar rázni lanyhaságunkból. Ne a körülményeket, a politikai-gazdasági csillagállást hibáztassuk azért, ha lelki létünkben egy jottányit se fejlődtünk. Sem az autonómia, sem a kormánycserék, de még a gazdasági fellendülés se hoz megújulást közösségi és egyéni életünkben, csakis a tevékeny várakozás. A virrasztó lelkület. Amelyből a szeretet gyümölcsöző tettei fakadnak.

Olvastam egy érdekes gondolatsort, amit Noétól és a bárka építéséből megtanulhatunk.

– Ne késd le a hajót.

– Emlékezz, mindig ugyanabban a hajóban vagyunk!

– Tervezz előre. Akkor sem esett az eső, amikor Noé megépítette bárkáját.

– Tartsd jó erőben magad. Lehet, hogy már 60 éves leszel, amikor valaki felkér egy nagy dolog megalkotására.

– Ne törődj a kritikákkal. Csak tedd meg, amit meg kell tenned.

– A jövődet építsd jó magasra.

– Biztonságod érdekében utazz párban.

– A sebesség nem mindig számít. A csiga és a párduc is ugyanabban a hajóban van.

– Ha stresszes vagy, lebegj egy kicsit.

– Emlékezz: a bárkát amatőrök, a Titanicot profik építették.

– Nem számít a vihar, ha Istennel vagy, a végén mindig vár a szivárvány.

Az adventi virrasztás, a fokozott éberség ideje ráébreszt földöntúli hivatásunkra. A karácsonyi előkészület az Istennel való személyes találkozást hivatott szolgálni. Az adventi koszorú készítése, a jócselekedetek, a böjt, az imádság, a szórakozás és az élvezetek visszafogása nagyobb teret nyit a léleknek, hogy újra fellélegezzék, beteljen Isten szeretetével. Készíthetünk listát elvárásainkból, amelyekről az advent folyamán le kellene mondanunk. Rádöbbenhetünk arra, hogy egész életünk egy állandó advent, útonlét, készület az örök hazába. A Messiás már eljött és kopogtat személyes létünk ajtaján. Ha nagyon várjuk, ha akarunk vele találkozni, ha elébe megyünk és ajtót nyitunk – könnyebben eléri a szívünket.
A messiási korszak számunkra akkor el is érkezett.

KÉSZENLÉT

Abban az időben: Az emberfiának eljövetelekor úgy lesz, ahogy Noé idejében történt. A vízözön előtti napokban ettek-ittak, nősültek, férjhez mentek egészen addig, amíg Noé be nem ment a bárkába, s jött a vízözön és el nem sodorta mindnyájunkat. Ugyanígy lesz az Emberfiának megjelenésekor is. Ha ketten lesznek a mezőn, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Ha két asszony őröl a malomban, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok. Gondoljatok arra: Ha a ház ura tudná, hogy mikor jön a tolvaj, bizonyára virrasztana, és nem engedné, hogy házába betörjön. Legyetek hát készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amelyikben nem is gondoljátok.  Mt 24, 37-44

Kiválasztott

Mottó: az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Mindezt a választott nép fiai döbbenettel hallgatták. Ők eddig joggal gondolhatták, hogy kollektíve örökösei Isten országának. Ezt szükséges és elégséges feltételnek gondolták. Jézus azonban most arra tanítják a választott népet, hogy elveszhetnek, mert meghívásuk ugyan közös, azaz esélyeik jók, de a végső döntés az egyénnek szól, őt menti meg – vagy nem – az Isten. Nincs csoportos üdvözülés, nincs tagsági kedvezmény. Sőt a helyzet még kritikusabb: ők valóban egy közösség tagjai, de ez a bűnösök közössége. Osztoznak annak mindennapi sorsában, ott nincs különbség: esznek-isznak, „business as usual.” Osztoznak a munkában is: munkatársak, kollégák, de ez nem számít a végső számadásnál. Mit tehetünk akkor? Késznek kell lennünk, bármikor. S nem lehet a sorsot kicselezni, Nem lehet az órát beállítani, azaz időzíteni a készületet. Mindig készen kell lennünk rá.

Advent 1. vasárnapja

Mt 24,37–44 „Ha ketten lesznek a mezőn...”

Vegyük szemügyre Máté evangéliumának ún. apokaliptikus szövegét. Mivel ilyen irodalmi formával manapság ritkán találkozunk, sok esetben nehezen értjük a mű mondandóját. A görög „apokalüpto” szó titkot jelent, valaki elrejtett dolgokat fed fel. Az Újszövetség utolsó és sok esetben félreértett könyve, a Jelenések könyve az egyetlen könyv, amely teljes egészében apokaliptikus stílusban íródott. A mai közgondolkodás az apokaliptikus elképzeléseket konfúznak, zavarosnak tartja. Legtöbb esetben az ilyen stílusú művek a történelem végső eseményeiről prófétálnak.

Több nagy vallás irataiban találhatunk apokaliptikus írásokat, a hinduista és buddhista iratokban éppen úgy, mint a perzsa eredetű zoroasztikus irodalomban, melyet Zarathusztra, a nagy perzsa tanító indított el. Írásait egy késői, kétes hírű filozófus, Nietzsche az Imigyen szólt Zarathusztra című művében utánozta. Ennek az irodalomnak az eredetét nehezen tudjuk meghatározni: van, aki a Kr. e. 5. századi ószövetségi prófétáktól származtatja, van, aki a perzsa hatás érvényesülését látja a Bibliában, de sokan megjegyzik, hogy a Holt-tenger mellett élő zsidó szekta tagjai, a kumrániak és esszénusok tartották magukat az apokaliptika örököseinek.

Az apokaliptika egyik jellegzetes témája a világtörténelem. A szerzők kissé pesszimista és kívülálló szemlélőként írják le a történelem végén bekövetkező katasztrófát. A történelmet két hatalom, a rossz és a jó, az emberi bűn és az isteni igazságosság harcának fogják fel. Véleményük szerint ebben a harcban születik meg az igazak csoportja, a zsidó iratokban ez az igazi Izraelt jelenti. Beszélnek valamilyen hirtelen fordulatról, melynek következtében eltűnik a világról a bűn, és nyilvánvalóvá válik az emberek cselekedeteinek bűnös volta. Erről elsősorban az Ószövetségben, Dániel próféta könyvében olvashatunk.

Az újszövetségi iratok és Jézus is átveszi ezt a beszédmódot. Talán azért is, mert a kor divatja volt vallási tanítást ilyen stílusban előadni. Teszi ezt Jézus annak ellenére, hogy nagyon szerényen él az apokaliptikus képekkel. Ő inkább tanításának komolyságát hangsúlyozza. Saját korát, sőt működését is úgy tünteti fel, mint a végidő jelét. Működésének célja megtörni a világban a bűnt, követőit, a keresztényeket pedig arra hívja fel, hogy ők is csatlakozzanak ehhez a misszióhoz.

Az emberi haladást még mindig sokan abban látják csupán, hogy újabb és újabb műszaki szintet érünk el. A modern kor emberének haladásképe technikai, azaz eszközjellegű. De egyre inkább felfedezzük a világ fejlődésének, a szorosan egymás mellett élő emberek életminősége fejlesztésének spirituális vonatkozásait. A bűnre vagy a jóra csábítással mindennapi jelenségként találkozunk. Nem szívesen hallgatjuk azt, hogy egyszer számon kérik minden vétkünket, ezért divatos a lelkiismeretlenség. A kérdés tehát ugyanaz ma is, mint az ókorban: építhető-e bűnre, csábításra az emberi és társadalmi fejlődés? Mi szolgálja inkább a fejlődést: a kapzsiság, a profitra törekvés, vagy az igazságosság? A fogyasztói társadalom a kapzsiságra, a profitszerzésre, az önzésre épül. De vajon lehet-e így emberileg fejlettebb, jobb világot építeni?

A ház gazdájának imája

Sokat dicsérem az Urat azért és sokszor gondolkodom rajta, honnét
van, hogy az istenfélő embernek puszta jelenléte -- anélkül, hogy egy
szót is szólna -- torkán akasztja egy másik embernek Isten elleni
beszédét. Az lehet az oka, amit a társadalmi életben is tapasztalunk:
tudniillik, hogy mindig tekintettel vannak arra, vajon valaki
jóbarátja-e egy másiknak, s az ő jelenlétében nem beszélnek rosszat
jóbarátjáról, mert nem akarják ezzel megsérteni. Hasonlóképpen, ha
valaki, s legyen még oly alacsony sorsú, Isten kegyelmében van,
tekintettel vannak érzületére s nem akarják olyasmivel megbántani, ami
akkora fájdalmat okozna neki; szóval az ő jelenlétében nem merik
Istent sértegetni. Az igazi okát nem tudnám megmondani, de tény, hogy
a dolog így van.

Annak olvasása közben amit én most itt leírok, Anyám, azt hihetné, hogy a szeretet gyakorlása nem esik nehezemre. Igaz, hogy néhány hónapja nem kell már harcolnom azért, hogy ezt a szép erényt gyakoroljam; nem akarom azt mondani, hogy soha nem esik meg velem, hogy hibázzam, ó! túlságosan tökéletlen vagyok ehhez, de nem sok vesződségembe kerül felkelnem, ha elestem, mert egy bizonyos ütközetben győzelmet arattam s az égi hadsereg most már segítségemre siet; nem tűrhetné, hogy legyőzve lásson, miután győztem abban a dicsőséges harcban, amit most megpróbálok leírni.

Ó, dicsőséges Szent József, a bensőséges lelkek tökéletes példaképe, és Te, a Gyermek Jézusról nevezett Kis Szent Teréz, ki életedet a kolostor csendjében annak szentelted, hogy a papokért imádkozzál, eszközölj ki Isten anyaszentegyháza számára bőséges számú szerzetesi és papi hivatást. Vajha ezek a kiválasztott lelkek szent életükkel és az evangéliumi tanítás tiszta kisugárzásával megújítanák a föld színét.
Ó, Szent József, ó, Kis Szent Teréz, a Ti hatalmas közbenjárástoktól reméljük ezt a termékeny és szükséges rózsaesőt. Amen.

Legyen nekem is legnagyobb örömöm, hogy szenvedhetek Krisztusért, Krisztussal, - tegyen boldoggá a tudat, hogy mindezért Krisztus lesz a koronám, Krisztus a Jutalmam! [III. 102/3]

+ Ó, Jóságos Uram, mennyire irgalmas vagy! Mindenkit lelkiismerete és belső világossága szerint ítélsz meg, nem pedig emberi beszédek alapján. Lelkemet mindjobban elragadja és táplálja bölcsességed, mely mind mélyebben tárul fel előttem, így még jobban láthatóvá válik irgalmad óriási nagysága. Ó, Jézusom, minden felismerés izzó szeretetlánggá válik lelkemben!

Nem fogunk elcsüggedni, ha egy hosszú élet után azt kell mondanunk magunknak, hogy mi még mindig csak kontárok és kezdők vagyunk. Az Úr Szívéből fakadó forrás nincs lepecsételve.

Isten szeretetének hordozói vagyunk. Szívünkben mégis gyakran sötétség lakozik, amely tulajdon szava­inkból ered.

…. ne tévesszem össze az Isten közelségért való buzgóságot a munka lázas szeretetével. Lehet, hogy a kezdés óta tapasztaltam, ügyesedtem, gyakorlatra tettem szert, jobban tudok előadni, elvégezni, összefoglalni, megszervezni, jobban szeretem a szociális munkát. De nem ez az életem legfontosabb kérdése, hanem az, hogy milyen mélyen mentem bele az élet ádventjébe, mennyire léptem rá az istenvárás útjára.

1965. május _

Mikor az orvos az első vizsgálatot elvégezte, megkértem őt, hogy lenne szíves megmondani, ha nincs semmi bajom. Nem valami hisztériának vagyok-e az áldozata, mert ez még igen nyugtalanított. Ő erre azt válaszolta, hogy ez kizárt dolog, mert már az egész megjelenésem nem is olyan. Ez részemre megnyugtató volt, mert már attól tar332 III/221 III/222 25 Erzsébet asszony a 220. oldal felét és a 221. oldalt egyetlen sor kivételével áthúzta, mivel kétszer jegyezte be ezt a szövegrészt. Maga is megjegyzi az áthúzásnál: „véletlenül kétszer írtam le”. (Szerk.) tottam, hogy én csak egy hisztériás, képzelt beteg vagyok. Mindenesetre igen meglepett az orvosi megállapítás, de megnyugtató szava csak félmegállapítás, mert én továbbra is szenvedek. El lehet képzelni, hogy gyermekeim is, akik tudták, hogy rossz egészségi állapotomra és állandó gyengeségemre hivatkoztam, nagy érdeklődéssel várták a vizsgálati eredményeket. Meglepve vették tudomásul, hogy az orvos megállapítása szerint nincs semmi bajom. Ezt ők is különösnek találták. Én továbbra is szenvedtem, rejtett kínnal, melyet senki nem tudhat, még az orvos sem állapíthat meg. Boldogan ürítem ki a szenvedések kelyhét az utolsó cseppig, mely a végső cél életemben, s ez értelmet ad sötét szenvedéseimnek.

1965. május 15.

Az Úr Jézus egészen halk sóhaját engedte hallanom, melyről úgy véltem, hogy igen messziről hallom. Az Úr Jézus sóhajtása által lelkembe egy kis derengő fényt engedett, és ez megvilágította szenvedésem értékét. S míg ez a messziről érzett sóhaj lelkemen átvonult, én az Erősség Lelkét éreztem lelkemben nagy mértékben működni. Eközben megszűntek lelkemben az eddigi bizonytalanság kínzó rémei, melyek már igen elgyengítettek. S utána az Úr Jézus még ezt mondta: „Kedvesem, meg ne inogj ebben a kétségbeejtő lelkiállapotban, melybe most helyeztem lelkedet!” Amint az Úr szavait hallottam lelkemben, azonnal szavaiba kapaszkodtam: „Jézusom! Ó, mily boldog vagyok, hogy szóltál hozzám! Ne engedj el! Te tudod legjobban, hisz Te adod a szenvedést.” Ő csendesen szólt: „Most azt a szenvedést és sötétséget kell elszenvedned, melyet halálom után tanítványaim is éreztek. De ahogy reájuk is elküldtem a Szentlelket, úgy elküldöm azokra is, akikért neked kell szenvedned. Ugye, a szenvedések közepette most már felfogod azt, amit eddig nem értettél? Ez a csoda a Szentlélek ismételt eljövetele lesz, melyet sokan várnak, és a világosság fényessége át fogja hatni a Földet.”

Amint az Úr Jézus szavait befejezte, lelkemből nyomban eltűnt szavainak megvilágosító ereje, és utána ismét a sötét szenvedés lett lelkemben.

„Drága gyermekek,
Nem, ti nem tudtok szeretni, és nem tudjátok szeretettel hallgatni azokat a szavakat, amelyekkel hozzátok fordulok. Legyetek annak tudatában, szeretteim, hogy Édesanyátok vagyok, és azért jöttem a földre, hogy megtanítsalak benneteket arra, hogy szeretetből hallgassatok rám, szeretetből imádkozzatok, nem pedig kényszerből a keresztért, amelyet hordoztok. A kereszt által Isten dicsőül meg minden emberben.
Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”

Jézus ekkor így szólt hozzá: „Menj el, a hited megtartott téged." (Mk 10,52)

Bartimeust nem a hite gyógyította meg, hanem Jézus, de az Úr külön megemlíti Bartimeus hitét. Jelzőt is tesz elé: megtartó hit.

Van másmilyen is? Van, sokféle hit van, szinte minden ember hisz valamiben. De a hitet a tartalma minősíti: mit hisz, kiben hisz valaki. Jézus szerint Bartimeusnak megtartó, üdvözítő hite volt. Azt mi jellemzi? Az, hogy mindig Isten igéjére épül, és Jézus Krisztussal kapcsol össze. Tehát a hívő nemcsak bizonyos hitigazságokat fogad el, hanem a feltámadott, élő Krisztussal kerül kapcsolatba. Nyugodtan mondhatjuk: a hit az a kinyújtott kéz, amellyel Jézust megragadjuk, s utána az ő ajándékait átvesszük. Ebben kifejeződik mindig a benne való bizalom is.

Ezért veszélyes a jóslás és varázslás minden formája, mert az viszont az ördöggel kapcsolja össze az embert, mert tőle kér és fogad el „ajándékokat".

Hogyan lehet valaki hitetlenből hívővé? Hogyan tett szert Bartimeus erre a megtartó hitre? Hallott Jézusról, komolyan vette, amit hallott, és ennek megfelelően viszonyult hozzá: bízott benne, tőle kért segítséget.

Vannak, akik panaszkodnak: ők keresik Istent, de nem tudnak benne hinni. Spurgeon a maga stílusában ezt írja: hagyd abba a keresést, mert ő itt van melletted, és kezdj el hinni benne! Az Istent kereső József Attila írta: „Az Isten itt állt a hátam mögött, S én megkerültem érte a világot." Nem kell semmit megkerülni, csak meg kell fordulni, mert mi állunk háttal Istennek, azért nem látjuk.

Bartimeus elhitte, hogy Jézus az, aki, és azonnal így is szólította meg. És Isten Fiától isteni ajándékot kért: élete teljes megoldását.

Nyújtom-e én a hitem kezét Isten felé? Üres a kezem, vagy tele van kacatokkal? Bízom abban, hogy amit ő ad, az mind jó, és csak az a jó? S tudom-e utána őt dicsőíteni szabadításáért?

„… Jézus is megkeresztelkedett és imádkozott, megnyílt az ég, leszállt rá a Szentlélek…” Lk 3,21–38

1. Ferenc pápa a szegények világnapján
2. Ideiglenes klinika a Szent Péter téren
3. Ferenc pápa szobrot szentelt a hajléktalanoknak
4. Semleges területet ajánlott a Vatikán a béketárgyalásokra
5. Jordánia királyát és királynőjét fogadta a pápa
6. Nicaragua bíborosa: „A béke lehetséges...”
7. Uniservitate-díjat kapott egy ukrán színházi projekt
8. Szent Júdás Tádé ünnepe egy római plébánián
9. Film Artemide Zatti szalézi testvér életéről

A magyar változat a Magyar Kurír megrendelésére készült.

Aznapi műsor 19.30 óra után érhető el!
Régebbi műsorok meghallgatásához, válasszon előző napi tartalmakat.

A ház gazdájának imája

A II. Vatikáni Zsinat utáni liturgikus reform lehetővé tette, hogy a nyelvre történő áldozás mellett az Oltáriszentséget a hívek kezébe adja az áldoztató pap, amint ez a kereszténység első századaiban szo­kásban volt. Nyilvánvaló, hogy ez csak lehetőség. A hívek teljesen szabadon választhatják meg az áldo­zás egyik vagy másik módját. Fontos, hogy a kézbe áldozásnak is ki kell fejeznie, amiként a nyelvre tör­ténő áldozásnak is, a tiszteletet az Oltáriszentségben jelenlévő Krisztus iránt.

A katolikus hívek már megszokták és értékelik a kézbeáldozás lehetőségét. Sajnálatos módon elég sokan vannak olyanok, akik valamilyen ok miatt nem ismerik a kézbeáldozás helyes módját. Az ál­doztató papok egészen furcsa kéztartásokkal talál­koznak, de az áldoztatás közben nincs mód és lehe­tőség a méltóságteljes áldozás megtanítására.

A hívő ember a kézbeáldozáskor az Egyház által kapja az Oltáriszentséget. Ezért nem magának kell elvennie a pap kezéből, hanem a nyújtania kell a kezét, hogy a szentáldozást a kiosztó pap kezéből kapja a saját kezébe. Az áldozóknak úgy kell ki­nyújtani két kezüket, hogy kezükbői trónust alakítsanak ki, amelynek majd a szentségi Jézust kell fogadnia. A helyes kézbeáldozás módja a következő: a bal kéz legyen a jobb kéz fölött hogy azután az áldozó könnyen tudja megfogni a szentostyát, majd pedig rögtön magához venni.

A kézbe áldozás legrészletesebb és legszebb leírá­sát a jeruzsálemi Szent Cirill müsztagógikus katekézisé-ben (4. század) találjuk meg. Érdemes szó szerint is idézni, mert alkalmas arra, hogy mindnyájunkat megtanítson a méltó és megfelelő tiszteletet megadó szentáldozásra: „Amikor odajárulsz, ne kinyitott te­nyérrel és szétfeszített ujjakkal jöjj, hanem bal tenyered legyen jobb tenyered trónja, így fogadd az eljövendő Királyt, és tenyered hajlatába fogadd Krisztus testét, rá­mondva az Ámen-t”.

Ebből a leírásból is láthatjuk, hogy az első évszá­zadokban a keresztények milyen nagy tisztelettel járultak szentáldozáshoz, annak ellenére, hogy még szó sem volt a nyelvre való áldoztatásról. Ezek a szabályok is arra figyelmeztetnek bennünket, hogy a szentáldozásra az egész embernek, testünknek és lelkünknek is fel kell készülnie. Szükség esetén el kell végeznünk a szentgyónást, és a méltó szentál­dozáshoz hozzátartozik a szentségi böjt is.

Jókai Anna: Pontosítás

Az angyaloknak nincsen szárnyuk
- tudnak röpülni
Az ördög nem fekete
- annál sokkal sötétebb
A menny nem fönt a pokol nem lent
nem hely inkább állapot
Jézus nem fotogén és nem fecserészik
- Ő nem a tévékettő sztárja
Krisztus nem csak meghalt értünk
- elő is élt nekünk valamit
Isten nem ősz és nem lakozik
- Ő van, tér s idő felett
Az ember többé nincs gyámság alatt
- az útért és az irányért maga felel
A halál akár a mag halála nem pusztán rothadás
- hanem az új hajtás feltétele

²²Vasárnap hasonlóképpen olvasással foglalkozzanak valamennyien, azok kivételével, akik különböző feladatokra vannak kirendelve. ²³Ha pedig valaki olyan hanyag vagy rest volna, hogy nem akarna vagy nem tudna lelki munkával foglalkozni vagy olvasni, adjanak neki más munkát, hogy ne henyéljen. ²⁴A beteg vagy gyönge testvérekre olyan dolgot vagy testi munkát bízzanak, hogy se ne henyéljenek, se a munka terhe alatt le ne törjenek, vagy éppen meg ne futamodjanak. ²⁵Ezek gyöngeségét mindig vegye tekintetbe az apát.

Keresztvetés, a bűnbánat felindítása.

Fohász háromszor:

Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Ámen.

Elmélkedés:

„A Szent János Apostol által látott csodálatos égi jelenséget, a »napba öltözött asszonyt« nem alaptalanul vonatkoztatja a liturgia a Boldogságos Szűz Máriára, aki a megváltó Krisztus kegyelméből minden ember anyja.” (VI. Pál, Signum magnum, 1967. május 13.) »Az égen nagy jel tűnt fel« ‒ olvassuk a Jelenések könyvében, melyet az Egyház elmélkedésünk tárgyául kínál – »egy asszony, öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból korona« (12,1).  Ebben a fénytől ragyogó asszonyban az egyházatyák Máriát vélték felismerni. A történelem viszontagságai közepette zarándokló keresztény nép pedig várakozása beteljesülését és reménye biztos jelének látta az ő győzelmét." (XVI. Benedek szavai az Úrangyala előtt 2006. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén.) 

A keresztény hagyomány már a második századtól Szűz Máriával azonosítja a protoevangélium* asszonyát, akit az egyházművészet sátántipró asszonyként jelenít meg. Azok a Mária-ábrázolások, amelyeken a Szent Szűz széttiporja lábával a földgömböt átölelő kígyó fejét, egyértelműen az ősevangélium ígéretére utalnak. A keresztény ember számára világos: Mária személye, mint isteni ajándék jelenik meg a történelemben, akinek tevékenysége teljesen és közvetlenül Jézus Krisztus üdvözítő szerepéhez kapcsolódik. Az őskígyó elleni harc győztese Jézus Krisztus, de Máriáé a láb, mely széttiporja a sátán fejét.

Az üdvtörténet két legfontosabb szerepét játszó asszonya között a párhuzam szembeötlő (Szent Iréneusz). Éva a sátán szavára hallgatott, Mária az Istennek mondott igent. Éva nem hitt az Istennek, s ezzel halált hozott önmagára és utódaira, Mária pedig hite miatt a Boldogasszony. Éva az összes élők anyja, Mária is ‒ mivel Fia mindenkiért meghalt ‒ valamennyiünk édesanyja. Éva társa Ádámnak, Mária társa Szent Fiának. Éva a halált hozta gyermekeire, Mária az életet akarja visszaadni gyermekeinek. Éva a kígyónak szolgáltatta ki önmagát és gyermekeit, Mária széttiporja a sátán fejét. Ez pedig Isten akaratából és erejéből történik. (Antalóczi, Jelenések, üzenetek és a jövő)

Az asszony, aki bár előbb engedett a kígyó kísértésének, mint a férfi, később ‒ az isteni tervnek köszönhetően ‒ mégis Isten első szövetségese lett. Az Újszövetség és az Egyház hagyományának fényében tudjuk, hogy a Protoevangélium által előre meghirdetett új asszony Mária, és nemzetségében (Ter 3,15) ráismerünk a Fiúra, Jézusra, aki a Húsvét titka által diadalmaskodik a sátán hatalma fölött. 

* Protoevangéliumon az első örömhír értendő és a Szentírás azon bejelentésére vonatkozik, amely meghirdeti a Messiás és az Asszony (Mária) végső győzelmét a sátán és a gonoszság erői fölött. Ez a hír képes felébreszteni az üdvösség reményét az emberiségben, mely a bűn következtében a sátán hatalmába került.

Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség

Napi ima:

Szentséges Szűz Mária, hiszem és vallom szent és szeplőtelen fogantatásodat, mely által Megváltónk anyja lettél. Szeplőtelen Szívedben maga a Szentlélek gyújtott lángot, az Isten és emberszeretet tüzét. Gyújtsd lángra az én lanyha szívemet is szereteted Lángjával.

Esdd ki számomra isteni Fiadtól az igazi alázat, a tiszta szeretet, a hűséges, az engedelmesség és az Istennek való osztatlan szívű önátadás kegyelmét, hogy életemben megvalósíthassam Isten akaratát. 

Ó Szeplőtelenül Fogantatott Szűzanyám, könyörögd ki  országod – Édes Magyar Hazám – és számomra, a szükséges kegyelmeket Isten akarata szerint! Irgalmas közbenjárásodért örök hála és dicséret Neked, ó boldogságos, édes jó Anyám! Ámen

Atyám, felajánlom Neked mai napomat, imáimat, gondolataimat, szavaimat, tetteimet és szenvedésemet Fiaddal Jézus Krisztussal egységben, aki az Eucharisztiában folyamatosan felajánlja magát a világ üdvösségéért. Legyen a Jézust vezető Szentlélek az én vezetőm és erőm ma egész nap, hogy tanúságot tehessek szeretetedről. Máriával, Urunk és az Egyház édesanyjával a Szentatya e havi imaszándékáért is imádkozom: a szenvedő gyermekekért, különösen az utcán élőkért, a háború áldozataiért és az árvákért, hogy lehetőségük legyen a tanulásra, és megtapasztalhassák a családi szeretetet. Ámen

Az idei esztendőben november 27-én, vasárnap veszi kezdetét az advent, a karácsonyt előkészítő időszak.

Advent szó a latin „adventus Domini” kifejezésre utal, ami azt jelenti: az Úr érkezése, az Úr eljövetele. Szent várakozás ez, ami megelőzi a Messiás, a Megváltó érkezését. Várakozunk négy héten át azért, hogy karácsony titka megérlelődjön bennünk, hogy méltó módon tudjuk befogadni a kisgyermekként közénk érkező Istent, az Élet Urát.

A keresztény- és minden emberi közösség közös tapasztalata, hogy a nagy eseményekre készülni kell. Így az ókorban az uralkodó érkezését már hetekkel az esemény előtt hírmondó adta tudtul, hogy a helyiek rendbe tehessék az utakat, a házakat. Ilyen esemény az advent is: amikor a Királyok Királyának érkezését várjuk, akkor nemcsak környezetünket, házainkat, hanem szívünket és emberi kapcsolatainkat is rendbe szeretnénk tenni.

Az újkor adventi szimbólumának számít az adventi koszorú. A fenyőágakból font koszorúra elhelyezett négy gyertya az adventi időszak négy vasárnapjára utal. A gyertyák színe lila (a bűnbánat színe) egyet kivéve (ami rózsaszín): ezek együttesen szimbolikusan azt jelzik, hogy a bűnbánati időszak harmadik vasárnapján van okunk az örvendezésre is, mert az Úrjövet már közel van.

A keleti egyház évezredes tradícióját megőrizve és ehhez igazodva a görögkatolikus egyházban negyvennapos adventi bűnbánati előkészületi időszak előzi meg a karácsonyt, ezért a görögkatolikus híveknél az advent kezdete korábbra esik, mint a római katolikus testvéreknél.

A pirkadat előtt, hagyományosan hat órakor bemutatott szentmisék, az úgynevezett rorate misék, az adventi időszak liturgikus sajátosságának számítanak, elnevezésük pedig a latin miseének kezdő sorának, a „Rorate coeli de super et nubes pluant iustum!” mondatnak a rövidítése. Mivel bűnbánati időszakról van szó, ilyenkor a templomi oltárokat nem díszítik virággal, a miséző pap pedig lila színű miseruhát ölt.

A keresztény ember számára az adventi időszak, ami egyben az esztendő utolsó hónapja is, nem az egész éves elmaradás behozatalát, önmagunk utolérését jelenti, hanem sokkal inkább azt, hogy felkészüljünk egy találkozásra, megtisztítsuk lelkünket az érkező Isten befogadására. Ezekben a hetekben megpróbálunk a lényegre figyelni, a lelkünket előtérbe helyezni és a felfokozott mindennapjaink hajszolt életviteléből a tempót visszavenni. A keresztény ember próbál elcsendesedni, önvizsgálatot tartani.

Advent, ahogy a neve is mutatja, a felkészülés időszaka: nap mint nap fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy kinek az eljövetelére várunk? Egyáltalán törődünk-e még azzal, hogy érkezik hozzánk Valaki, aki meg akarja újítani életünket?

„Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit. A völgyeket töltsétek fel, a hegyeket, halmokat hordjátok el. Ami görbe, legyen egyenessé, a göröngyös változzék sima úttá, és minden ember meglátja az Isten dicsőségét” (Lk, 3,4-6) Várjuk Jézust az idei adventi időszakban is felkészült lélekkel, mert a lelkünk tesz minket emberré. Enélkül csak test vagyunk, amely elporlad. Várakozásunkban imádkozzunk teljes reménységgel és bizonyossággal az ő szeretetében, és higgyünk eljövetelében.

Azt kívánjuk, hogy a szomszédban zajló és mindenkit próbára tevő háború ellenére – az adventi időszak végén megtisztulva, gyermeki hittel tudjuk hirdetni szent karácsony éjszakáján: Emmánuel, Velünk az Isten!

Es kommt ein Schiff, geladen... Egy hajó érkezik rakománnyal a legfenségesebb fedélzetéig, Isten fiát hordozza kegyelemmel, az Atya örök szavát.

1. Es kommt ein Schiff, geladen bis an sein’ höchsten Bord, trägt Gottes Sohn voll Gnaden, des Vaters ewigs Wort.
2. Das Schiff geht still im Triebe, es trägt ein teure Last; das Segel ist die Liebe, der Heilig Geist der Mast.
3. Der Anker haft’ auf Erden, da ist das Schiff am Land. Das Wort will Fleisch uns werden, der Sohn ist uns gesandt.
4. Zu Bethlehem geboren im Stall ein Kindelein, gibt sich für uns verloren; gelobet muß es sein.
5. Und wer dies Kind mit Freuden umfangen, küssen will, muß vorher mit ihm leiden groß Pein und Marter viel,
6. danach mit ihm auch sterben und geistlich auferstehn, das ewig Leben erben, wie an ihm ist geschehn.[1]
7. Maria, Gottes Mutter, gelobet musst du sein. Jesus ist unser Bruder, das liebe Kindelein.

A 2021-es évben elindítunk egy zenei Adventkalendáriumot a Mariazelli bazilikából. Minden nap egy újabb zenemű, egyházi ének egészen karácsonyig. Mindazoknak akik szeretnének együtt énekelni vagy imádkozni a Mariazelli Szűzanya előtt.

Orgona: Horváth Márk Trombita: Michael Mauthner