Egyetemes: A kis- és középvállalkozókért

Imádkozzunk, hogy a kis- és középvállalkozók, akiket súlyosan érintett a gazdasági és társadalmi válság, megtalálják a szükséges eszközöket, hogy tovább folytathassák tevékenységüket a közösség szolgálatára.

Imádság

Uram Jézus,
egy új világról álmodunk,
amelyben a munka a méltóság forrása,
a fejlődés és a gazdasági megélhetés forrása
mindenkinek, megkülönböztetés nélkül.
Te ismered a munka valóságát, keménységét,
az egyszerű munka fáradtságát és örömét.
Segítsd a vállalkozókat a te Lelkeddel,
különösen a kisvállalkozókat, akiket a válság a legsúlyosabban sújt,
hogy módot találjanak arra, hogy továbbra is
tisztességes munkához jussanak, hogy segítsék őket közösségeikben,
és fenntartható gazdaságot teremtsenek,
amely segíti az Atya Országának építését.
Ámen.

Felajánló ima

Jóságos Atyám, tudom, hogy velem vagy. 
Itt vagyok ezen az új napon. 
Helyezd el a szívemet újra
a fiad Jézus szíve mellé, 
amit nekem adsz, és amit az Eucharisztiában kapok meg. 
A Szentlélek tegyen barátoddá és az apostoloddá,
hogy elvégezhessem a küldetésem. 
A kezedbe teszem örömeimet és reményeimet, 
munkámat és szenvedéseimet, mindent, ami én vagyok, 
közösségben testvéreimmel e világméretű imahálózatban. 
Máriával az Egyház missziójáért,
a pápa világméretű imahálózatának szándékára 
felajánlom neked ezt a hónapot. 
Ámen
 

Hozzáállás a mindennapokban

Támogasd a kisvállalkozásokat

„Nagyon sokféle paraszti és kisvállalkozói élelem-előállítási rendszer létezik, amelyek ma is a világ lakosságának nagyobb hányadát látják el élelmiszerrel, kisebb mértékben használják fel a földterületet és a vizet, kevesebb hulladékot termelnek, legyen szó akár kis mezőgazdasági telkekről, gyümölcsösökről, akár vadászatról, vadon termő növények gyűjtéséről vagy kisipari halászatról.” (Ferenc pápa, Laudato Si, 129) A kistermelőktől és vállalkozóktól vásároljuk meg, amire szükségünk van.
 

Segíts

„Annak érdekében, hogy továbbra is lehetséges legyen a foglalkoztatás, elengedhetetlen olyan gazdaság előmozdítása, amely kedvez a termelői sokféleségnek és a vállalkozói kreativitásnak.” (Ferenc pápa, Laudato Si, 129) Hozd nyilvánosságra és népszerűsítsd a lakóterületeden lévő kistermelők és vállalkozók tevékenységét.
 

Dolgozz jól

„A munka szükségszerű, hozzátartozik az élet értelméhez ezen a földön, út az éretté váláshoz, az emberi kibontakozáshoz és a személyes önmegvalósításhoz.” (Ferenc pápa, Laudato Si, 128) Végezd jól a munkád, bármilyen kicsi legyen is az, és segítsd testvéreidet az övékében.
 

Keresd a megoldásokat

„A hatóságoknak joga és felelőssége, hogy a kistermelőknek és a termelői sokszínűségnek egyértelmű és erős támogatást nyújtó intézkedéseket hozzanak.” (Ferenc pápa, Laudato Si, 129) Hogyan tudsz segíteni azoknak, akik válság idején kisvállalkozásukkal az alapvető szolgáltatásokat biztosítják? Például a pékeknek, gyógyszerészeknek, a mezőgazdaságban … dolgozóknak.

Működj együtt másokkal

„A vállalkozói tevékenység nemes hivatás, amelynek célja, hogy gazdagságot hozzon létre és mindenki számára jobbá tegye a világot; nagyon termékeny módja lehet azon térség fejlesztésének, ahová telephelyeit építi, különösen, ha megérti, hogy a munkahelyteremtés a közjó szolgálatának nélkülözhetetlen része.” (Ferenc pápa, Laudato Si, 129) Kerülj közelebb a lakóhelyeden lévő kisvállalkozókhoz, és ismerd meg a helyzetüket, hogy figyelemmel kísérd őket és felismerd a segítségnyújtás lehetőségeit.

Hálát adok a világ összes gyermekének az életéért. „Jézus azonban így szólt: „Hagyjátok csak a gyermekeket, és ne akadályozzátok meg őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa!”” (Mt 19:14) Ma arra törekszem, hogy a szívem szegényebb és alázatosabb legyen, hogy a gyermekekhez hasonlóan tudjak én is őszintén örülni és megszabadulni a világ terhétől. A mai napom cselekedeteit Ferenc pápa szándékaiért ajánlom fel: hogy a gazdasági és társadalmi válság által súlyosan sújtott kisvállalkozók megtalálják a szükséges eszközöket, a tevékenységük folytatásához a lakóhelyük közösségének szolgálatában. Mi Atyánk…

Lelki közelségemet fejezem ki a kubai néphez, és az érintettek minden családjáért imádkozom, hogy az Úr adjon nekik erőt ebben a fájdalmas pillanatban, és támogassa a tűz oltását és a kutatás munkáját.

Azért vagyunk a világon, hogy szeretetteljes kapcsolatban éljünk Istennel, hogy vállaljuk a határozott döntések merészségét, hogy belevessük magunkat a szeretet csodálatos kockázatába.

Imádkozzunk, hogy a kis- és középvállalkozók, akiket súlyosan érintett a gazdasági és társadalmi válság, megtalálják a szükséges eszközöket, hogy tovább folytathassák tevékenységüket a közösség szolgálatára.

A világjárvány és a háborúk következtében a világ súlyos társadalmi-gazdasági válsággal néz szembe. Ezt még mindig nem vesszük észre!
A leginkább érintettek között vannak a kis- és középvállalkozások.
Üzletek, műhelyek, takarító vállalkozások, szállítmányozó vállalkozások és még sokan mások.
Akik nem szerepelnek a világ leggazdagabb és legbefolyásosabb listáin, és a nehézségek ellenére munkahelyeket teremtenek, eleget téve társadalmi felelősségüknek.
Azok, akik a közjóba fektetnek be ahelyett, hogy adóparadicsomokban rejtegetnék a pénzüket.
Ők mindannyian hatalmas kreatív kapacitást szentelnek annak, hogy alulról felfelé haladva változtassák meg a dolgokat, ahonnan mindig a legjobb kreativitás származik.
Bátorsággal, erőfeszítéssel, áldozattal fektetnek be az életbe, jólétet, lehetőségeket és munkát teremtve.
Imádkozzunk, hogy a kis- és középvállalkozók, akiket súlyosan érintett a gazdasági és társadalmi válság, megtalálják a szükséges eszközöket, hogy tovább folytathassák tevékenységüket a közösség szolgálatára.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus megáldja a gyermekeket.

Egyszer gyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk kezét, és imádkozzék fölöttük. A tanítványok elutasították őket.
Jézus azonban így szólt: „Hagyjátok csak a gyermekeket, és ne akadályozzátok meg őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa!”
Azzal rájuk tette kezét, majd továbbindult.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 19,13-15

BOLDOG XI. INCE PÁPA

*Como, 1611. május 19. +Róma, 1689. augusztus 12.

A Comóból származó Odeschalchi Benedek nagyon gyors és sikerekben gazdag egyházi pályát futott be. Kezdetben katonatiszt akart lenni, Nápolyban jogi doktorátust szerzett, majd elhatározta, hogy pap lesz. 1645-ben, mindössze harmincnégy esztendősen bíboros lett. Közismert volt példás élete: tisztasága, egyszerűsége, fáradhatatlan jótékonysága. A harmincéves háború utolsó éveiben Ferrarában volt pápai követ. Miközben a mindenfajta népből való csapatok átvonultak a velencei köztársaság területén és nyomorgatták az egyébként is éhező népet, Benedek „a szegények atyja” nevet vívta ki magának. XIV. Lajos királlyal és udvarával szemben mindvégig a pápa oldalán állt, amit a király nem felejtett el neki. 1670-ben ugyanis, mikor a pápaválasztáson Odeschalchi kapta a legtöbb szavazatot, vétót jelentett be és megakadályozta megválasztását. Hat évvel később, mikor ismét konklávét tartottak, a választás újra Odeschalchira esett. Két hónapig tartottak a tárgyalások, míg XIV. Lajos hozzájárult a koronázáshoz. XI. Ince ilyen körülmények között foglalta el Szent Péter székét.

A pápa Versailles erkölcstelen légkörével szemben az élő lelkiismeret volt. Isten törvényeit képviselte, és útjáról sem hízelgéssel, sem fenyegetésekkel nem tudták letéríteni. Védte az Egyház szabadságát a király önkényével és az állam mindenhatóságával szemben. Kitért minden diplomáciai fogás elől, és egyetlen felség, a felséges Isten előtt hajolt meg. A korabeli laza erkölcsi fölfogást, melyet teológusok és erkölcstan-professzorok is védelmeztek, hatvanöt tételben foglalta össze és ítélte el. A keresztényektől erőik teljes megfeszítését kívánta a törvény megtartása és üdvösségük érdekében. Ilyen tételekről volt szó: „Isten nélkülünk akar működni bennünk, ezért minden egyéni cselekedet rossz, amit valaki magától végez. A lelki élet abban áll, hogy elhagyva mindent, Istenre hagyatkozik az ember, mellőzve a bűnbánatot, a szentek tiszteletét, az imádságot; még a kísértésekkel sem kell törődni.” A pápa ilyen kérdésekben nem volt elnéző a híres római lelkivezetővel, de még a pápai szenátus tagjával sem: a spanyol Molinát bebörtönöztette, Petrucci bíborosnak pedig vissza kellett vonnia tanítását.

Legnagyobb összecsapása a francia királlyal, XIV. Lajossal volt. A harc nem az Egyház hatalmi vagy területi követelései, hanem szabadsága körül folyt. Amikor két francia püspök -- akiket a király elmozdított hivatalukból, mert nem ismerték el beavatkozási jogát -- Rómába föllebbezett, Ince úgy látta, lépnie kell, hogy megakadályozza Franciaország fokozatos elszakadását Rómától. Három hivatalos levelet küldött a királynak, mondván: szeretné megőrizni őt az ég haragjától, de semmi áron sem hajlandó álláspontján változtatni, s inkább hajlandó az igazságért mindent elviselni. A király válasza az volt, hogy összehívta a francia papságot, s a gyűlésen megfogalmazták az úgynevezett Gallikán Artikulusokat, melyekben leszögezték a francia egyház függetlenségét a pápával szemben. Kinyilvánították, hogy a király világi dolgokban teljesen független az egyházi hatalomtól, s a pápának nincs joga a király letételére.

A pápa hatalmát az egyetemes zsinatok és a gall egyház szokásai korlátozzák, s tanítás dolgában is, ha dönteni akar, szüksége van az egész Egyház beleegyezésére. A pápa így kezdte válaszlevelét: „Anyám fiai ismét reám támadtak”, és teljes határozottsággal elutasította a törvénycikkeket. A pápai tiltakozás rendkívüli hatást váltott ki a hívő francia nép körében. A nép zöme ugyanis nem állt az udvar által kinevezett püspökök oldalára, de a király hatalmi kormányzásával szemben nem merték nyíltan megvallani fölfogásukat. A király a püspökjelölteket meg akarta esketni a négy törvénycikkre, a pápa ellenben megtagadta a kinevezéshez való hozzájárulást, így nem kevesebb mint harmincöt püspöki szék maradt hamarosan betöltetlen. Amikor a francia küldöttek egyre követelőzőbben léptek föl Rómában, a pápa kiközösítéssel válaszolt, s közölte a királlyal, hogy rá is vonatkozik az egyházi büntetés. XIV. Lajos végül is engedett, de csak két évvel Ince halála után.

Ha a pápa föltétel nélkül engedett volna a királynak, s főként támogatta volna I. Lipót császár elleni támadásait, talán megnyerhette volna a Napkirály segítségét saját nagy célja szolgálatára. A pápa életének nagy célja ugyanis, melyért halála pillanatáig küzdött, az volt, hogy megszabadítsa a török veszedelemtől a Nyugatot. Ez nemcsak az egykori fiatalember romantikus terve volt, aki szívesen szállt volna hadba a török ellen, hanem mint pápa, ebben látta az egyetlen ellenszerét annak a veszedelemnek, amely Isztambul felől leselkedett a kereszténységre. Ince megválasztásával majdnem egyidőben ugyanis új nagyvezír került az oszmán haderők élére, Kara Musztafa, kinek terveiről szörnyűségeket regéltek. Meg akarta hódítani Pozsonyt, Bécset, Prágát, majd Németországon keresztül el akarta érni a Rajnát, hogy leszámoljon XIV. Lajossal, majd Itáliába vonulva legyőzze Rómát, és szultáni istállóvá alakítsa a Szent Péter-templomot. 1683 tavaszán mintegy 160.000 fős török sereg indult el, hogy Thököly csapatai segítségével megdöntse a Habsburgok birodalmát, s utána diadalmas hadjáratokat folytasson nyugat és dél felé.

A pápa tudott erről a veszedelemről. Többéves tárgyalással sikerült I. Lipót és Sobieski János lengyel király között létrehoznia a szövetséget, melyhez később Velence és Olaszország is csatlakozott. Franciaországtól csak szép szavakat és a tervei meghiúsítására folytatott titkos aknamunkát kapott. Lajos király fölbujtotta a törököket Ausztria ellen; megpróbálta minden áron távol tartani a lengyel királyt a szövetségből, s a maga oldalára állítani a legerősebb német választófejedelmeket, pl. Brandenburg és Bajorország fejedelmeit. Közben a pápa fáradságot nem ismerve dolgozott a keresztény erők összefogásáért, és minden módon próbálta megteremteni a hadviselés anyagi feltételeit.

XI. Ince pápa személyes odaadása, melyet a papság általános lelkesedése kísért, az egész világot fölrázó intelmek s a szüntelen imádság végül nem maradt eredménytelen. A török sereg július 12-én elérte és ostrom alá vette Bécset. A császár, a lengyel király és a birodalmi rendek, valamint a királyi Magyarország egyesült serege, mely a Bécs melletti Kahlenbergen táborozott, két hónap múlva fölszabadította a várost. A törökök teljesen fölbomlott hadrendben menekültek, s kb. tízezer embert veszítettek.

A győzelem alkalmából veretett éremre a pápa ezt íratta: „A te jobbod, Uram, lesújtott az ellenségre”. Örök időkre elrendelte, hogy hálaünnepként szeptember 12-én Mária nevét ünnepeljék a keresztények a Nyugat megszabadulása emlékére. Néhány ütközet erejéig próbáltak a törökök ellenállni, de a győztes hadjárat folytatódott, s egymás után szabadult föl Esztergom, Buda, Belgrád. A pápa keresztes hadjárata a törökök ellen így teljes sikert aratott.

Ince pápa 1689. augusztus 2-án halt meg. A 18. század végén indították el boldoggáavatási eljárását, melyet a franciák tiltakozása miatt félbe kellett szakítani, így a boldoggá avatásra csak 1956. október 7-én kerülhetett sor.

Istenünk, ki Boldog XI. Ince pápát megerősítetted, hogy biztosítsa Egyházad szabadságát, győzelmet arasson a hit ellensége fölött, s a hívekben megújítsa az erényes életet, közbenjárására, kérünk, engedd, hogy mi is erős hittel diadalmaskodjunk a gonosz lélek cselvetésein, és elnyerjük Tőled az örök élet jutalmát!

Testvéreim! Loyolai Szent Ignácban megcsodáljuk azt, hogy mire képes a kegyelemmel az ember. Megcsodáljuk azt, hogy egy nagyon alkalmatlan – legalábbis szerintünk és világi szempontok szerint alkalmatlan – történelmi helyzetben mit tud a kegyelem egy emberrel létrehozni.

Ugyanis Szent Ignác 1491 és 1550 között élt. A történelemnek ezek az évtizedei a világ nyugati végén, Spanyolországban óriási fölszabadulásnak és fölvirágzásnak az ideje. Hispánia, Spanyolország 700 év után végre fölszabadult az iszlám hatalma alól, kiűzték az arabokat, és fölfedezték Amerikát. Ez ott és akkor olyan kulturális, gazdasági, vallási fölbuzdulást és föllendülést hozott, amit addig Spanyolország soha nem látott.

Közben Luther Németországban, Kálvin Franciaországban és Svájcban elindítja a reformációt. Magyarországon elérkezik 1514, a nagy parasztlázadás ideje, azután jön 1526, és kezdődik a török világ.

Ezek után az első, amin el kell csodálkoznunk az, hogyan lehetséges, hogy ez az Ignác nem Amerika egyik fölfedezője vagy legalábbis meghódítója lett, mint annyi más kortársa. Vagy miért nem ő a harmadik nagy reformátor?! Minden adva volt, hogy az legyen. És nem az lett!

Hanem rendalapító lett – és ez a második, amit megcsodálunk Ignácban –, mert olyan fölismerések születtek meg, olyan adottságok koncentrálódtak kegyelemként benne, amiből megszületett az új kor szerzetesrend-típusa. Ami korábban nem volt!

Mindehhez adva van egy élet, mely pompásan indul. Ignác főnemesi családban születik, a sok gyerek közül ő a legfiatalabb, éppen ezért őt a papa arra szánta, hogy majd elmegy a királyi udvarba, apród lesz, azután lovag lesz, ... azután ki tudja, hogy a királynak milyen magasrangú tisztviselője lesz?! Mert a családi birtok már biztosítva van. – A kis Ignác el is indul a madridi királyi udvarban mint apród. De mocorogni kezd benne, hogy nem királyi főtisztviselő lesz, hanem ő alighanem Spanyolország hadvezére lesz. Katona lesz.

Lett is! Alig 20 éves, és már Pamplona várának egyik főtisztje.

Azután háborúskodás zajlik, ostrom éri Pamplonát, s ez a ragyogó reményekkel a fővezérséget megcélzó lélek megsebesül. Lesántul. Amikor az orvosok megmondták neki, hogy hosszú folyamat lesz, amire meggyógyul, s alighanem a lába nem fog hajlani, Ignác fölfogta, hogy a katonai karriernek vége.

Azután a betegágyon elindul a megtérése. Olvassa Jézus életét, olvassa a szentek életét, és kezd játszadozni a gondolattal: mi lenne akkor, ha én azt csinálnám, amit csinált a Szent Ferenc? 219 – Ezen aztán órákig elgondolkodott. Vagy máskor: mi lenne akkor, ha én azt csinálnám, amit a Domonkos csinált?

Ezekből a kezdetben unaloműző, játékos gondolatokból egyszer csak hangzani kezdett feléje a hívás: „Csináld meg azt, amit a Ferenc! Csináld azt, amit a Domonkos!” – És amikor talpraállt, nem a katonaság felé indult el vissza, hanem elment Montserratba, meggyónt, azután elment Manrézába, és ott megpróbálkozott azzal, amit a Ferenc meg a Domonkos csinált.

Egy barlangban elkezdett aszkétaként élni. S egyszer csak kivilágosodott előtte: Uram, Istenem, ez az egész világ az Istené! A mennyország az Isten udvara, vára, a világ pedig a váralja. És itt bajok vannak! Mert a hírek akkor is jártak, eljutottak hozzá. Hallotta, hogy mi történik Németországban, mi történik Párizsban, mit csinál Kálvin, mit csinál Luther, mi történt Mohácsnál. Ezeket ő hallotta, és összeálltak benne az adatok, hogy az Egyházat, az Isten világát támadások érik, s elhódítanak területeket, mégpedig nem kicsinyeket! Ugyanakkor hallotta azt is, hogy Amerikában emberek élnek, az a földrész lakott, és nem ismerik Krisztust.

Akkor megszületett a szívében a fölismerés: nekem azért kellett megsebesülnöm, hogy ne Spanyolország fővezére legyek, hanem a lelkek rendjében állítsak föl egy olyan csapatot Krisztus számára, amelyik védekezni tud és meg tudja védeni a megtámadottakat, illetve hódítani tud.

Ebből született a jezsuita rend. Ami azért teljesen új jelenség a szerzetesség történetében, mert nem klauzúrás kolostorhoz kötött közösség – még csak a zsolozsmát sem imádkozták közösen, mindig kötelezően –, hanem Ignác arra jött rá, hogy a papoknak a szellem fegyvereivel és a tudománynak a fegyvereivel is fölruházva föl kell készíteniük a fiatalokat, még mielőtt megfertőződnének. Illetve a meggyőzés eszközeivel el kell magyarázni a felnőtteknek, hol van az igazság.

És hatott. Párizsban egyetemista, amikor néhány társa fölfigyel Ignácra, és kezdik kérdezgetni: mit csinálsz te tulajdonképpen? S egyszer csak öten az egyetemista társai közül fölfogják, hogy itt valami hatalmas dologról van szó. Többről, mint Spanyolország fővezérségéről, többről mint egy királyságról. És társai lettek.

A kegyelem csodákat tud művelni az emberrel. Hálát adunk Szent Ignácért az Úrnak, meg a jezsuitákért, akik annyi jót tettek nálunk is, meg tesznek szerte a világban Szent Ignác szellemében. Védik a megtámadottakat, és hódítanak az igazság fegyverével.

Azután egy villanásnyira érdemes arra is gondolnunk: ugyanaz a kegyelem, amivel ő így együttműködve 65 éves korában szentként halt meg, ugyanaz a kegyelem szólongat mindegyikünket. Imádkozzon értünk Szent Ignác, hogy el ne felejtsük: az Istenhez tartozunk! Amen.

Élete

+ Comoban született egy gazdag előkelő kereskedőcsalád gyermekeként. Rómában és Nápolyban jogi tanulmányokat végzett.

+ Szent életű bíborosként élt Rómában. Egyszerűsége, szent jelleme miatt nagy népszerűségnek örvendett.

+ 1676-ban választották meg pápának. Ekkor az eladósodott pápai kincstárat újjászervezte, és intézkedései eredményeként néhány éven belül a kiadások és bevételek mérlege újra pozitívumot mutatott.

+ 1684 januárjában XI. Ince létrehozta a törökellenes Szent Liga nemzetközi katonai koalícióját. Ennek segítségével 1686. szeptember 2-án sikerült Budát visszafoglalni, és a XVII. század végére felszabadítani a magyar területeket.

+ Tisztelete rögtön halála után terjedni kezdett, s már 1714-ben megkezdődött a kanonizációs eljárása, ennek véghezvitelét azonban a francia udvar megakadályozta. Boldoggá avatására csak 1956-ban került sor.

Imádság

Istenünk, te Boldog XI. Ince pápát csodálatos lelkierővel ruháztad fel, hogy Egyházad szabadságát megvédje és a keresztények erkölcseit üdvösen megújítsa. Közbenjárására add, hogy erősek legyünk a hitben, a gonosz lélek cselvetéseit legyőzzük, és elnyerjük tőled az örök jutalmat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen

Jelenlét

Add, Uram, hogy teljesen átéljem jelenlétedet.
Burkolj be szeretetedbe.
Add, hogy szívem eggyé váljon a tiéddel.

Szabadság

Uram, add kegyelmedet,  hogy szabad legyen a lelkem. Tisztítsd meg szívemet, hogy örvendezve éljek szeretetedben.

Tudatosítás

Ahogy veled vagyok, Uram, rájövök, mennyi áldást kapok tőled. A szeretetre, a nevetésre gondolok az életemben, s szívem megtelik hálával. 

Isten igéje

Mt 19,3-12
Akkor odamentek hozzá a farizeusok, s hogy próbára tegyék, megkérdezték tőle: »El szabad-e az embernek bocsátania a feleségét bármi okból?« Ő ezt felelte: »Nem olvastátok, hogy Aki kezdettől fogva teremtett, ‘férfinak és nőnek alkotta őket’? (Ter 1,27) És így szólt: Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy testté lesz’ (Ter 2,24). Így már nem ketten vannak, hanem egy test. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza.« Erre azt mondták neki: »Miért parancsolta hát Mózes, hogy válólevelet kell adniés úgy kell elbocsátani?« (MTörv 24,1}. Azt válaszolta nekik: »Mózes a ti keményszívűségetek miatt engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeiteket. De ez kezdetben nem így volt. Mondom hát nektek: aki elbocsátja feleségét – hacsak nem paráznaság miatt –, és mást vesz el, házasságot tör.« Tanítványai erre azt mondták neki: »Ha így áll a dolog az ember feleségével, nem érdemes megházasodni.« Ő azt felelte nekik: »Nem mindenki érti meg ezt a dolgot, csak azok, akiknek megadatott. Vannak ugyanis eunuchok, akik anyjuk méhéből így születtek; aztán vannak eunuchok, akiket az emberek tettek ilyenné, és vannak olyan eunuchok is, akik önmagukat férfiatlanították a mennyek országáért. Aki meg tudja érteni, értse meg.«

Gondolatok a mai evangéliumhoz

• Nem minden kultúrában tartják a szerelmet a házasság alapjának. Van, ahol gazdasági vagy örökösödési alapon házasodnak. Nehéz megértenünk a farizeusok kérdését, mert szinte eldobható használati tárgyként beszélnek a feleségről. Jézus tisztán látja, mennyi szenvedést okoz az asszonyoknak ez az állapot, ezért igyekszik elmagyarázni a házasság valódi értelmét: az nem más, mint Isten népe iránti szeretetének és végtelen elköteleződésének tükörképe.
• Azt is világosan megmondja, hogy nem mindenki érzi hivatásának a házasságot. Különféle módokon fejezhetjük ki Isten iránti életre szóló szeretetünket. Ami igazán számít, az a hűség Istenhez, és Isten hűsége az egész teremtett világhoz. Gondolkodj el, milyen elköteleződéseket vállaltál életed során, nyilvánosan vagy csak magadban. Hogyan fejezik ki ezek Isten hűségét irántad?

Imabeszélgetés

Mi minden kavarog lelkemben, mialatt imádkozom? Békesség van bennem? Gond nehezedik rám? Közömbösséget érzek? Elképzelem, hogy Jézus itt ül vagy áll mellettem, és megosztom vele érzéseimet.

Befejezés

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

Ámen

Dolgozz azért, hogy jó házasságod legyen!

„És lesznek ketten egy testté.” (Máté 19:5)

Dr. Joyce Brothers egyszer így viccelődött: „A férjem és én soha nem gondoltunk a válásra… gyilkosságra néha igen, de válásra soha!” Összeházasodni könnyű; jól működő házasságban élni nehéz. Hogyan lehet jó a házasságotok? Ha beazonosítjátok a megoldandó problémákat, dolgoztok rajtuk, a többivel pedig megtanultok együtt élni! Horkolás, végtelen meccsnézés, a kommunikáció hiánya, piszkos zoknik szertehagyva a padlón, bevetetlen ágy – házastársad szokásai talán az őrületbe kergetnek. Jézus azonban azt mondta: „Amit tehát Isten egybekötött, azt ember el ne válassza!” (Máté 19:6).

Hogyan kell hát kezelni a felmerülő konfliktusokat?

1) A problémát támadjátok, ne egymást!
2) Ne emeld fel a hangodat, maradj higgadt, így nagyobb valószínűséggel fog rád figyelni a házastársad.
3) Válaszd ki a legalkalmasabb időt a kérdés kezelésére, ne olyankor hozakodj elő vele, amikor a gyerekek éhesek, vagy mindketten fáradtak vagytok.
4) Ne feledd, hogy a férfiak és a nők másképp látják a dolgokat! Tehát, amikor a házastársad kifejti a nézőpontját, ne sóhajtozz és ne forgasd a szemed! Alkalmazd a házassággondozók „aktív hallgatásnak” nevezett módszerét: az átfogalmazva visszakérdezés segít megbizonyosodni, hogy jól értetted a másikat. Fejezd ki, hogy értékeled a véleményét, igyekezz pozitív visszajelzéseket adni!
5) Lesznek idők, amikor mindkettőtöknek engednie kell.
6) Válogasd meg a szavaidat! „Semmiféle bomlasztó beszéd ne hagyja el a szátokat, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják” (Efezus 4:29). „Vigasztaljátok tehát egymást, és építse egyik a másikat, ahogyan teszitek is” (1Thesszalonika 5:11). „Legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak” (Efezus 4:32). „Imádkozzatok egymásért” (Jakab 5:16). „Ügyeljünk arra, hogy egymást szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk” (Zsidók 10:24). „Egymás terhét hordozzátok” (Galata 6:2). „Legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők” (Róma 12:10).
Dolgozz azért, hogy jó házasságod legyen!

Úgy rendezd a benső embert, hogy annak rendje a külső emberre is kiáradjon.

Tiszteld Máriát egész lelkedből, érzelmeid bensőségével, és teljes odaadással, Ő akarja így, mert Mária által akar mindent neked adni. Miattad akarja így: Mária mindenben gondoskodik rólad, nyomorultról.

Az ájtatos ember akaratát elsősorban a láthatatlan felé irányítja. Nincs szüksége sok képre, hanem csak keveset használ belőlük. Csak olyanokat szeret, amelyek inkább az istenit, mint az emberit ábrázolják.

Akit soha nem támadtak meg, dicsekedhet azzal, hogy soha nem futamodott meg az ellenfele elől, de nem azzal, hogy bátor volt. Akit nem ér bánat, örülhet afelett, hogy nem türelmetlen, de azt nem mondhatja magáról, hogy türelmes.

 Szándékunk akkor tiszta, ha mindent Isten akarata szerint az engedelmesség szellemében teszünk (MB IX. 986).

Mi a boldogság, ha nem mindenféle jó birtoklása, amely az embert teljesen elégedetté teszi? De vajon lehet valaha is tökéletesen boldog ember ezen a földön? Nem, biztos, hogy nem. Ilyen lett volna az ember, ha hűséges maradt volna Istenéhez. De mivel telve van bűnökkel, és tele van bűnös tettekkel, soha nem lehet teljesen boldog. Ezért a boldogság csak a Mennyben található meg: ott nem veszélyeztet minket az Isten elvesztése, sem a szenvedés, sem a halál, hanem örök életünk lesz Jézus Krisztussal.

«Ezt Jézus feküdni látván... mondá neki: akarsz-e meggyógyulni?» Akarsz-e igazán? akarod-e az egészség összes feltételeit s következményeit s kötelességeit? Akarod-e azzal a munkával, önfegyelmezéssel, önmegtagadással? Akarsz-e meggyógyulni s dolgozni a szebb, erősebb életért? Kevés emberben van ez az akarat, mert hisz épp ez a léha, gyönge, rest, fegyelmezetlen lelkület az ő lelki betegsége. De hogyan akarjunk? Kicsiben, egyszerű, konkrét esetekben neveljük azt magunkban: akarom s megteszem ezt, vagy azt. Utálom a tétovázást, a határozatlanságot. Örülök, hogy akarhatok, tiszta, egyenes, egészséges lélekkel. Ez akarat lelkemnek mezei virága, melyet Uramnak fölajánlok.

[PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., A második Húsvéttól a harmadikig, 180. old.]

Névtelen nem filozófus, mégis úgy érzem, hogy maga is végső okát keresi annak, miért maradt meg a hét vezér nomád népe Pannóniában; miért nem vándorolt tovább, mint annyi elődje, a Duna-Tisza kö­zéről és Pannóniából át az Alpokon a Pó síkságára, on­nét is tovább a nagy tenger irányába. Pedig kalandozásiban eljutott Szicíliáig és Spanyolországig, vagy Keletre Bi­zánc kapujáig.

Honnét e józan belátás a nomád népben, mely mindig visszatartotta a végzetes továbbköltözéstől, melynek a ma­gyar föld szürke ege és hosszú tele jobb volt Itália napfé­nyes, meleg, fagytalan világánál és nem költözött át oda, hogy a gótok, longobárdok, normannok sorsára jusson? A magyarság mégis le tudta győzni magában ezt a dél felé űző vágyat, mely ép úgy elpusztította azokat, kiket hatal­mába kerített, mint ahogy a gyertyafény pusztítja el a beléje hulló bogarakat.

Az érzéseket rendszerint nem a józan belátás, hanem az erősebb érzés győzi le. Hogy Álmos és Árpád népében volt kellő külpolitikai tájékozódás, hogy számoltak a lehetősé­gekkel, azt nem akarjuk tagadni; és hogy a józan belátás tiltotta a tovább költözködést, az világos.

(Pannónia szépsége)

„A magyar történelem zára két kulcsra jár: az egyik Szent István koronája, a másik a Magyarok Nagyasszonyának tisztelete. Ez a két kulcs voltaképpen csak ikerkulcs. A Magyarok Nagyasszonyát művészetünk áhítatos kegyelete a Szent Koronával koronázza meg. Így a magyar történelem szinte egyetlen súlyos nevezője a Patrona Regni Hungariae.”

1947. szeptember 2. in Beke Margit: Egyházam és hazám II., 132. old.

Az ember nagysága pont az, hogy Isten nem rabszolgának vagy egy eszköznek tekint minket, hanem szabadon meghív mindannyiunkat, hogy a társai, a munkatársai legyünk a világ továbbteremtésében.

Ha másoknak világítani akarunk, sőt máso­kat is lángra akarunk gyújtani - mekkora szeretet­nek kell akkor bennünk lángolnia? Ha nem vágya­kozunk ez után a szeretet után - nem vagyunk mél­tók hivatásunkhoz.

A püspök nincs egyedül

Mária ,,igen''-je kettős: a megtestesülésre és a megváltásra adott igen. Minthogy Mária teljesen az Atya Országának szolgálatára szentelte magát, teljesen tiszta lévén, benne a megtestesülést és a megváltást semmi sem akadályozta.

Jézus örömhírében egyszerre ragad meg bennünket az evilági, emberi valóság és az isteni eredetiség. A teremtett világban és az Ószövetségben elkezdődő kinyilatkoztatással való folytonosság és a csak általa és benne megjelenő újdonság. Így van ez a tűzre utaló rövid és talányos kijelentésében is. „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon.”

A tűz megismerése és felhasználásának képessége kétségtelenül fontos szerepet játszott az emberi civilizáció kialakulásban, fennmaradásában és fejlődésében. A tűz lehet veszélyes és félelmetes, de hasznos és kellemes is. Szörnyű a vulkánkitörések, a villámok és tűzvészek pusztító ereje, de az életet szolgálja a világításra, melegítésre és az ételkészítésre szolgáló tűz. Az emberiség fejlődése során is megmaradt ez a kettősség. A megolvasztott fémekből készültek a mindennapi tevékenységeket megkönnyítő használati tárgyak, de az egyre nagyobb tűzerővel rendelkező egyre pusztítóbb fegyverek is.

A tűz nemcsak a hétköznapi életben, hanem az ember lelki világát tükröző irodalmi művekben is fontos szerepet játszik. Az embereknek tüzet hozó Prométheusz mitológiai alakja és sorsa is kettős. A pogány, görög világ, amely megálmodta, egyszerre kelt bennünk rokonszenvet és megütközést. A velünk, földi halandókkal sorsközösséget vállaló, és értünk emberekért áldozatot vállaló, lázadó titán a legmélyebb vágyainkat érinti meg. De az emberekre irigy, olimposzi istenek, akiktől a tüzet el kell lopni, ráadásul ezt kegyetlen büntetéssel torolják meg, csak elutasítást érdemelnek.   

A költészetben a tűz gyakran a szerelemre utal. Gondoljunk csak Petőfi verses tündérmeséjének, a János vitéznek, kedves soraira. A tüzesen sütő nyári napsugárra, mely fölöslegesen tűz a juhászbojtárra, mert

 „Szerelem tüze ég fiatal szivében,

Ugy legelteti a nyájt a faluvégen.”

Nagy László Tűz című versében ez a gyönyörűség minden jó forrása és foglalata. A fagyok felett győzedelmeskedő életé. Az unalomba vénülő közönyt nem tűrő érdeklődésé. Az anyagiasságot felülmúló emberségé. A megalkuvást nem ismerő becsületé. A diktatúrák vörös tilalmai ellen lázadó piros, tündéri ifjúság örök ünnepéé.

A Szentírásban is tetten érhető a tűz több jelentésrétegű valósága. Hordozhatja az élő Isten kinyilatkoztatását ugyanakkor lehet a szent Isten tisztaságot követelő megnyilvánulása. Máskor pedig pusztító tűz, ami Istennek a bűnnel és a megátalkodott bűnössel szembeni kérlelhetetlenségét fejezi ki.

A tűz jele az Ábrahámmal kötött szövetség óta ott fénylik Isten választottaival való viszonyában (Ter 15,17). Ennek a bibliai kinyilatkoztatásnak azonban semmi köze a természetfilozófiákhoz vagy a tüzet istenítő vallásokhoz. Izrael hitében a tűz nem egy imádandó természeti elem, hanem jel, amelyen túl kell haladni, hogy találkozzanak Istennel. Jahve mindig személyes párbeszéd révén mutatkozik meg akkor is, ha „a tűz alakján keresztül” szól.

Jézus egy új korszakot nyit meg, ami a tűzzel kapcsolatos kijelentéseiben is tetten érhető. Nem olyan tűzzel keresztel, amilyet Keresztelő János gondolt. Ellenállt a Mennydörgés Fiainak, akik tüzet akartak lehozni az égből a barátságtalan szamaritánusokra. Másként teljesítette be János jövendölését. Kereszthalála és feltámadása volt az ő Lélekben és tűzben való keresztsége. Ebbe kellett bemeríttetnie. Ennek tüzét hozta a földre. Ezt akarta lángra lobbantani.

Az Egyház ebből a tűzből él. Krisztus áldozatának erejéből tüzesíti át a világot. Ez kezdett izzani az emmauszi vándorok szívében, amikor a Feltámadottal beszélgettek az úton (Lk 24,32). Ez szállt le Pünkösdkor az összegyűlt tanítványokra. (ApCsel 2,3). Mennyei tűz ez. Elsősorban nem az ítéleté, hanem az istenjelenéseké, a teofániáké. Beteljesíti a Lélekkel és tűzzel való keresztséget (ApCsel 1,5). Annak a Léleknek a tüze, aki a szeretet maga. Az Énekek éneke ezt mondja róla: „A szeretet Jahve lángja. Tengernyi víz sem tudja kioltani a szerelmet. (Vö.: Én 8,6k). A pünkösdi események megmutatják, hogy mi a küldetése: átalakítani azokat, akiknek minden nemzetben el kell terjeszteniük a Szeretet, a Lélek nyelvét.

A keresztény élet e titkos áldozat tűzének jegyében áll. Ez már nem Mózes égő, de el nem égő csipkebokrának tüze és több, mint az Izajás ajkát megtisztító parázsé. A három személyben egy Isten emésztő tüze, amelyben a mi életünk is Istennek tetsző okos áldozattá, szellemi istentiszteletté válhat.

A zseniális francia polihisztor, Blaise Pascal 1654. november 23-a éjszakáján találkozott ezzel a tűzzel. Emlékeztető feljegyzését, a híres Memorial-t élete végéig házikabátjába varrva hordta.

Bevezető

A mai, évközi 19. vasárnap evangéliumában nekünk mondja majd Jézus: „Éberen várjátok az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.”

Ez nem ijesztgetés! Nem élet-kedvkioltás! Nem lebénítás, hanem tettre késztetés! Az emberi sors reális láttatása. Az örök célját ismerő ember, emberhez méltó szép életre való buzdítása.

Vagy vannak közöttünk olyanok, akik másképp értelmezik Jézus eme mondatát? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!

Kirie litánia

Urunk Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy életünkből hiányzik az éberen várakozás lelkülete. Uram irgalmazz!

Urunk Jézus Krisztus! Bocsásd meg halogató életvitelünket. Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy végső óránkra való várakozásunkat sokszor nem az éberség, hanem a tétlenség jellemzi. Uram irgalmazz! 

Evangélium után

A várakozás és éberség szükségességéről szólt a mai evangéliumban az Úr Jézus.

A várakozás jól ismert élet-érzés. Életünkben sokféle formában találkozunk ezzel az érzéssel. Várakozunk az autóbusz és villamos megállóban, a pályaudvaron, a postaablaknál, az orvosi rendelőben.

A fiatalok várják, hogy felnőttekké legyenek, a munkában el-fáradtak, hogy boldog nyugdíjasok lehessenek. A betegek a gyógyulást, a szenvedők a szenvedésektől való szabadulást.

Várjuk a kánikula végét, a levegőt megtisztító, s földet megtermékenyítő esőt.

Az életben mindenki mindig vár valamit, egy olyan állapotot, ami jobb a jelenleginél, ami boldogabbá tesz. Ha az ember már semmit sem vár az élettől, akkor azt, értelmet-lennek és céltalannak tartja. S ha nem hívő, az már önmagában is tragikus, s könnyen választja a tragikus véget, s eldobja az életet önmagától.

Vagy hatalmába keríti a legyőzhetetlen szomorúság, a pánik-szerű menekülés ebből a kilátástalan állapotból, de hová?

A munkába? Az élvezetekbe? Az alkohol és kábítószer világába?

A hívő, keresztény ember is várakozó ember. Ő is várja mindazt, amiről az imént említést tettünk. Ő azonban hiszi és vallja, hogy az élet sohasem válhat értelmetlenné és céltalanná. Tudja, hogy ebben a földi életben sohasem érhetjük el a teljesen gondtalan, s boldog állapotot.

A hívő várakozásainak, vágyainak végső beteljesedésére vár, egy olyan békére és boldogságra, amelyet ez a világ nem adhat, mégis hozzátartozik életünkhez, mégis igaz várakozással fordulunk feléje. Ez a várakozás nem valami meseszerű ábrándra irányul, hanem magára az Úr Istenre.

Az Úr Isten állandóan közeledik felénk. Még akkor is, ha a látszat egészen más. Még akkor is, ha a mögöttünk hagyott század emberisége ezerféleképpen akadályozta és akadályozza, amikor a legsúlyosabb vétkeket követte el, s követi el szinte folyamatosan ellene.

Kezdve a múlt század legvéresebb istenellenes forradalmától, a haláltáborokon, borzalmas világégéseken, a legszörnyűbb emberiségellenes bűnökön: Hirosimán és Nagaszakin át, az állandósult közel-keleti embertelenségeken át, napjainkban a föld számos helyén történő népirtásáig, az orosz-ukrán háborúig.

Ezek látva, reményvesztettek is lehetnénk, sőt kétsége is eshetnénk, ha nem ismernénk az élet által számtalanszor igazolt szentírási szavakat: „Ahol elhatalmasodott a bűn, ott túláradt a kegyelem.” Isten kegyelme, miként a múltban, úgy a jelenben és jövőben is megtisztítja a földszínét minden gonoszságtól, nemcsak a bukott ideológiáktól, hanem a helyükbe lépő mai divatos, embert, nemzetet, kultúrát semmibevevő ideológiától is.

Az Úr Isten nem a tőke hatalmának minden népre történő kiterjesztéséért fáradozik, hanem szüntelenül azon, hogy az emberek közreműködésével, a te és az én közreműködésemmel beteljesítse a teremtés művét, és kiárassza a megváltás kegyelmét minden emberre. Egészen addig a napig, amikor majd visszatér Krisztus és megdicsőíti a mindhalálig hűségeseket.

Mi hívő keresztények végső soron Urunkat, Jézus Krisztust várjuk. Őt, aki eljön majd a végítélet napján, és eljön végóránkon.

De vajon valóban várjuk Őt? Vagy talán azt mondogatjuk: Még van időnk! De Mennyi? Ha temetőben járunk, és a sírkeresztek feliratait böngésszük, ezt olvashatjuk: Élt 8 évet, 17 évet, 56 évet, 89 évet …

Egyszer nekünk is állítanak majd egy fejfát. Az első számot, hogy mikor születtünk, már most ráírhatjuk, de a másik dátumot, halálunk dátumát, még nem, az még ismeretlen számunkra. De ez mégsem tehet bennünket közömbössé a véget, s életünk alakítását illetőleg.

A gyümölcsfát elsősorban nem virágáért, nem zöldleveleiért ültetjük, hanem ízletes gyümölcseiért. Ha közeledik az ősz, a levelek lehullnak, és a gyümölcsök kezdenek virítani a fán. Ki törődik a levéllel? A gyümölcs a fontos!

Az életünk évei is lehullnak életünk fájáról. Törődjünk azzal, hogy jó gyümölcsöt teremjünk.

Hogy mikor lesz a szüret, az aratás? Az első, második, vagy a harmadik őrváltáskor: Nem tudjuk!

Ma felénk hangzanak Üdvözítőnk figyelmeztető szavai: „Éberen várjátok hát az Ember Fiát, mert megjöhet olyan órában, amikor nem is gondoljátok.”

Ámen.

1. Ölesd meg ezt az embert, mert… megbénítja… a harcosok kezét… (Jer 38, 4–6. 8–10)

A próféta nem bátorít háborúskodásra. Látszólag megadás, amit képvisel. Ezért vetik a kiszáradt vízverembe. De Jeremiás a korszellem ellenére is Isten szavát hirdeti és nem fél a következményektől.

2. Váljunk szabaddá minden tehertől… (Zsid 12, 1–4)

A keresztény belső szabadságának Krisztus a forrása.

3. Mi mást akarnék, minthogy lángra lobbanjon… (Lk 12, 49–53)

Amikor évekkel ezelőtt prédikációs gondolataimat „olvasható” formában szavakba próbáltam önteni, még nem is gondoltam arra, hogy Isten igéjét, örömhírét „közhírré tenni” milyen kínnal, belső gyötrődéssel, feszültséggel jár. Egyik atyai jóbarátom pár napja villámpostán a következőket írta erről: „Lelkiismeret vizsgálatom során arra jutottam, hogy igazából a műfajjal van bajom… Ahogy idézgetem az emlékeimet, arra jöttem rá, hogy már nem érdekel az igehirdetésnek az okossága, a teológiája, az ún. mélysége-magassága – milyen érdekes, hogy a magyarban e kettő egyet jelent! – hanem a szószéken álló ember szívlobbanása. Ez lehet bármennyire együgyű, ha kicsap belőle a beszélő őszinte istenszerelme, akkor elsírom magam…”

Az apostol meg azt mondja: legyetek tüzes lelkületűek, az Úr az, akinek szolgáltok! Isten az igehirdető-elmélkedő szolgának nemcsak tudását, agyát, ismereteit veszi birtokba, hanem egész emberi lényét, karakterét, érzéseit és szívdobbanását. Ettől lesz a szó prófétai, ettől lesz a tanítvány lánglelkű. Ekkor érződik szavaiból a belső izzás, jelezve, hogy szíve lángol az Úrért.

A mai evangéliumban Jézus szokatlan mély vallomással, hangos elmélkedéssel tárja fel megváltói titkát: Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. A tűz őselem. Minden kultúra, vallás, néphagyomány szinte szent félelemmel tekint rá. Jelzi az elevenséget, a férfiasságot, a tisztítás és a pusztítás jelképe egyben. Nemcsak kultusztárgy, hanem emberré válásunk eszköze (például tűzcsiholás), hiszen hasznos és szelíd: fényt áraszt, segítségével megfő vagy megsül a táplálék. De riasztó és félelmetes is, ahogyan villámként lecsap az égből, leégeti az erdőt, vagy vulkánként kitör. Csak a drágafémek birkóznak meg vele: kiolvasztja belőlük a salakot, elhamvasztja a szemetet. Éget és melegít, rombol és megújít. Az ószövetségben is tűzben jelenik meg az Úr, mint a négy szent betű (JHVH-Én Vagyok, az Aki Van) kinyilatkoztatója, tűz emészti meg a bálványokat és a kárhozat tüze is az örök pusztulás jelképe. Mindez az ember belső világában is leképeződik: a szenvedélyek tüze, a lelkesedés tüze vagy épp a szenteket körülölelő dicsfény.

Jézus szóhasználata arról árulkodik, hogy Isten szeretetének tüzét hozza a világba, amely egyértelművé teszi a jó és rossz közötti különbséget, illetve azt is, ki melyik pártján áll. Jézus Krisztus a Szentlélek tüzét árasztja egyházára, miután ő maga megmártózik a tűzkeresztségben, a szenvedésben és a kereszthalálban.

Isten világában a tűz és a víz nem kioltják, hanem kiegyenlítik, átjárják, feloldják egymást végtelen nagy szeretetben. Jézus tehát nem átkot szór a világra, hogy bárcsak a tűz felemésztené…, hanem kinyilatkoztatja belső vágyát, szent türelmetlenségét: bárcsak mihamarabb megvalósulna a földön Isten országa. Lángra akarja lobbantani szívünket, hogy napi döntéseinkben is „tüzet fogjunk” tőle, és merjük belevetni magunkat az élet áramlásába. Ne féljünk a kudarcoktól, ne olcsó kompromisszumokkal, langyos kiegyezésekkel, gerinctelen megalkuvásokkal vegetáljunk, csakhogy túléljük, hanem merjünk kockáztatni.

Erre utal a békéről szóló felhívása is: azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre. Mondom nektek, nem azt, hanem szakadást…

Itt sincs ellentmondás a feltámadt Krisztus vagy a karácsonyi angyalok békéje és a jézusi „békétlenség” között. Mert aki Jézus szolgálatába szegődött, leghamarabb saját családtagjai előtt kell tanúságot tennie. Jézus követése nem tűri el a minden áron való, gyáva, „békés” kiegyezést, a bűnnel való cinkosságot. A szeretet tüze, a Jézus iránti lelkesedés határozott döntés, tanúságtétel. Nem a rothadás, a sunyi lapulás mozdulatlan békéje, hanem élet, küzdelem. Olyan erőtérben, ahol bátran, emberi szempontoktól szabaddá válva, félelem nélkül, hitelesen és egyértelműen mellette döntünk. A bajkeveréstől való hamis félelem, az álnok tolerancia nem Jézus ügyét szolgálja. Sőt, egyenesen erkölcstelenség és árulás. Jézus tehát arra biztat, ne lankadjunk a bűn elleni harcban. Tegyük félre a kishitűséget, szabaduljunk meg az óvatoskodás rabságától és vigyük győzelemre a szeretet, az igazság, a jó uralmát.

Szembenállás

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon. Keresztséggel kell megkeresztelkednem. Mennyire vágyom, hogy ez beteljesedjék! Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek, nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával.” Lk 12,49-53

Mottó: Mennyire vágyom, hogy ez beteljesedjék!

Lángra lobbanjon

Milyen ritka is az evangéliumokban, hogy Jézus belelkesedik! Annál meglepőbb, hogy miért is lelkesedik? Nem többségre vágyik. Kettő három ellen, három kettő ellen: mintha az eredmény mindegy volna! Döntést akar, döntést vér tőlünk, egyértelmű döntést. Akár szeretteinkkel szemben is. Nekik is dönteniük kell. Jézus mellett vagy ellen. Az ellentétek kisimítása, ugye, ezt várjuk tőle? A konfliktusok mindenképp kerülendő? Éljenek a kompromisszumok? Hát nem – mondja Jézus. Akkor sem, ha ez „politikailag nem korrekt.” A tűzoltók sürögnek forognak, de ez a láng kiolthatatlan. Akarod a keresztséget?

Évközi 21. vasárnap

Lk 13,22–30 „Kevesen vannak, akik üdvözülnek?”

Lukács a mai Evangéliumban különböző témákat gyűjtött egybe, kérdéstöredékeket a Jézus környezetében élő tanítványok emlékezetéből. Ezek a kérdések és válaszok nem az eredeti helyszínen és időben hangzottak el, hiszen jelentőségük az evangélium megírásakor túlnőtt az egyszeri esemény különlegességén. Jézus válaszainak emléke új jelentőséget nyert a tanítványok emlékezetében és Lukács írásaiban is. A 23. versben az aggódó ember kérdez az üdvösségről. A „Kevesen vannak?” érdeklődése mögött személyes aggodalom húzódik meg. Az igazi kérdés inkább ez: „Én üdvözülök-e?” Jézus erre válaszol. Kiderül, hogy az üdvösség nem végeredmény, hanem út. A jó tanács pedig így hangzik: „Igyekezzetek a szűk kapun bejutni!” De ez a jó tanács csak bevezet egy másik példázatot, amelyben központi probléma a házba való bejutás. Ennek a kulcsa, vajon megismer-e a ház ura? Vagyis ránk ismer-e az Isten? Ehhez nem elegendő a felületes találkozás, hanem szükséges az Istennel való találkozás nyomán született nagy döntés. Akkora és olyan jelentőségű, mint amelyet Ábrahám, Izsák és Jákob tett. Jézus azok elé, akik a pátriárkáktól való vérségi leszármazással kérkedtek, a pátriárkák Isten-élményét és üdvösséget előkészítő döntéseit állította. Ábrahám nem kérdezte, kevesen vannak-e, akik elhiszik Isten ígéreteit, hanem rátette az életét.

Az evangéliumban fölvetett kép némileg módosult az üdvösség elvesztésének veszélyére építő középkori bűnbánati prédikációk hatására. Amire Jézus nem válaszolt, arra válaszoltak a prédikátorok: kevesen üdvözülnek, csak a kiválasztottak üdvözülnek. A veszély illusztrálására élénk képekben festették le a kárhozottak pusztulását, akik „úgy hullanak a pokolba, mint ősszel a legyek.” Ezek a prédikátorok megfeledkeztek arról, hogy Jézus azért jött, hogy meghalljon a bűnösökért. Sőt arról is megfeledkeztek, hogy az evangélium nem az ítélet tényéről akar részleteket közölni, hanem a téma kapcsán útravaló jó tanácsokat akart adni. Tanácsokat az életre vezető emberi magatartásról. Az emberek többsége a gyengébb ellenállás irányába sodródik, a széles utat választja, azt az életet, amelyet törvény nem korlátozza. A lukácsi történet párhuzama is megtalálható a Máté-evangélium 7. fejezetének 13. versében, ahol ugyanez a mondat kifejezetten jó tanácsként, és nem fenyegetésként hangzik el.

A Jézus-ismeretnek is szimbolikus jelentése van a történetben. Ez az üzenet nem elméleti tanítás csupán, hanem a gyakorlati életet formáló szemlélet és tevékenység. Isten a tettekről ismeri fel az övéit. Nevezhetünk valakit fizikai, vérségi alapon valakinek a gyermekének. De egy jeles költő, művész kapcsán az embereket mindig az érdekli, vajon a fia méltó volt-e az apjához. Képes volt-e hasonló teljesítményekre, vagy csupán édesapja nevét viselte.

Lukács evangéliumát pogány keresztényeknek szánta, ezért a mai evangéliumi szakaszt inkább pasztorációs indíttatású beszédnek, és nem fenyegető kijelentésnek tekintjük. A pogány közösségek nagy megértést tanúsítottak környezetük erkölcsi visszásságaival szemben. Sőt olykor maguk is elfogadták azok helytelen etikai szemléletmódját. Pálnak sokat kell küzdenie azért, hogy ez a magatartás megváltozzon. Talán Lukács emlékeit ezek a konfliktusok is segítettek felidézni, és ez a hagyomány ebben az összefüggésben új jelentőséget nyert. És azóta is megmarad az Egyház tagjainak számára értékkövető jó tanácsnak, amelyet nekünk is napról napra újra át kell gondolni, hogy megtaláljuk a helyes döntések szűk ösvényét.

A szűk kapun bemenők imája

Hálát adunk neked, Istenünk, hogy a te Városod kapuit nem zárják be sem éjjel sem nappal! Áldott vagy te, akinek menyegzős vacsorájára a Föld minden népe hivatalos. Áldunk téged, hogy a te menyegződ nem étel és ital bősége, hanem öröm a Szentlélekben! Áldalak téged, mert te vagy az első és az utolsó, az élő, aki átöleled a mindenséget! Hadd lakjam a te házadban életem minden napján! Amen.

a) „Ne aggódjatok éltetekről, mit egyetek, sem testetekről, mibe öltözzetek… Tekintsétek az égi madarakat; nem vetnek, nem aratnak… Nézzétek a mezei liliomokat… nem munkálkodnak és nem fonnak” (Máté 6,25). Dolgozni, ez az első evangélium, melyet a Teremtő hirdetett. Ez nagyságunk s uraságunk útja, tévedéseink kiigazítója, kételyeink oldozója; s Krisztus ezzel nem ellenkezik, hanem elítéli azt a lázas, önző, egoista kegyetlenséget, melyben az ember töri magát s tönkretesz mást; azt az aggódó, versenyző, izgalmas gazdasági harcot; azt az esztelen gazdagodási vágyat, mely minél többet akar, s ezáltal szétszedi saját lelke szépségét s a világ harmóniáját. Minek fokozni az igényeket ételben, ruházatban? Van-e szebb élet, mint az egyszerű, énekes s virágos természet? Ha nagylábon éltek s mástól minél többet elragadtok, krízis lesz a vége. Ez a hajsza nem az evangélium programmja; „gazdagodjatok”, ez nem evangélium, hanem „dolgozzatok s lelkiek legyetek”. Nagylábon való életért az evangélium nem szavatol; a föld nincs arra berendezve, hogy milliomosok legyünk.

b) Kivált apostolaitól kívánja ezt az Úr. Tudjatok morzsákból élni! „Wer von Brodsamen nicht leben und für ein Schwert nicht alles entbehren kann, ist nicht geschickt zum Dienst der Wahrheit”. Mi lesz az evangéliumból, ha az apostolok pénzt keresnek? Az egyszerű élet, az igénytelenség adja a „pondus Evangelii”-t, az erkölcsi komolyságot. Lesznek mindig, kik az evangéliumért minden egyebet odaadnak. Valamint a harcos, midőn a tárogató szól, kibontakozik nejének s gyermekeinek karjaiból, elhagyja házát s otthonát: úgy az apostoli ihletű lelkek is tudnak lemondani mindenről s tarisznya s bot nélkül nekiindulni a világnak. Ez Jézus gondolata s kívánsága!

c) „Mondom pedig nektek, hogy Salamon minden dicsőségében sem volt így felöltözve, mint egy ezek közül.” Elragadtatással nézi az Úr Jézus azt az isteni pompát, melybe a mezei virág van öltözve. Szereti s élvezi s dícséri a szépséget; van lelke hozzá, mely isteninek látja azt. „Ha pedig a mezei füvet, mely ma vagyon s holnap kemencébe vettetik (miután avar, kóró, pozdorja lett belőle), az Isten így ruházza, mennyivel inkább titeket, kicsinyhitűeket!” Az Isten minket tehát szebben ruház; ad szép természetet, isteni vonásokat a kegyelemben, mintáz, alakít a segítő malaszt finom illetéseivel, fölséges érzéseket sző lelkünkbe: miért nem bízunk szerető művészetében?! Ijeszt tán a környezet, a sokféle kudarc, az üres szépség? Igen, el lehet rontani a szép lelket s üressé tenni szépségét, de az ne zavarjon; kórók, avar dacára kifeslik a napsugárban a mezei virág! Hordozzam lelkemben kincsemet, az Istent, éljem át kegyelmét; lesz harmat, lesz virág, lesz olaj, lesz illat a lelkemen; de óvom is e virágot s lelkesülök érte jobban, mint Salamonnak s az egész történelemnek pompájáért, mert íme én több vagyok ezeknél!

d) „Tekintsétek az égi madarakat… nem vetnek, nem aratnak.” Ime a szárnyaló madár, a természetnek ünnepnapi köntösbe öltözött kegyeltje; földet, létet arra használ, hogy emelkedjék és szárnyaljon. Emelkedni… töltekezni… imádkozni. De az emelkedés s a repülés nagy energia. Mily fölséges látvány az ég mélyein úszó sas! Mi kell tehát nekünk? 1. Függetleníteni a lelket a lelkiek lángoló szeretete által. Úgy szeretni, hogy el ne hanyagoljuk magunkat, még ha gondok ostromolnak is. 2. Úgy nevelni magunkat s másokat, hogy kevés igényünk legyen. Jézus így nevelte apostolait, s mégis kérdezni merte: szenvedtetek-e hiányt valamiben? úgy-e nem? 3. Nagy bizalom és megnyugvás Istenben: többször átélvezni a 90. zsoltárt: „Aki a Fölséges segítségében lakik, a menny Istenének oltalmában marad”.

Most pedig fejezzük be azzal, hogy mikor a lélek ebbe az imába
merült, az örök Atya ezzel már teljesítette is a kérését, amennyiben
már idelent tette ôt országának részesévé. Ó boldog kérelem, amelyben,
anélkül hogy tudnánk, ekkora kincset kérünk! Ó áldott módja a
kérésnek! Ezért sürgetem én annyira, nôvéreim, hogy vigyázzunk arra,
miképpen imádkozzuk ezt a mennyei imádságot, a Miatyánkot és az összes
többi ajakimát. Mert ha Isten egyszer megadja ezt a kegyelmet,
föltétlenül megfeledkezünk az összes világi dolgokról. Ha az Úr
egyszer bevonul a lélekbe, minden egyebet kiszorít onnét.

Május havának sugárzó ünnepein, a mi drága Máriánk fogadalomtételének és fátyolfelvételének ünnepein: menyegzőjének napján boldogan koszorúzta meg a család legifjabbja az elsőszülöttet.  De ezután már megpróbáltatásnak kellett következnie ... Az előző év májusában Papa lábait hűdéses bénulás érte, akkor igen nyugtalanok voltunk, de az én drága Királyom erős természete hamarosan legyőzte a bajt s félelmünk eloszlott; azonban a római utazás alatt nemegyszer észrevettük, hogy fáradékony, hogy nem olyan vidám, mint máskor ... Mindenekfelett azt vettem észre, hogy mennyit haladt a tökéletesség terén; Szalézi Szent Ferenc példájára elérkezett oda, hogy természetes hevességén is úrrá legyen, odáig, hogy a világ legszelídebb természetű emberének látszott ... A földi dolgok láthatóan alig érintették, könnyen felülemelkedett az élet bosszúságain, a Jó Isten végül elárasztotta vigasztalással; napi szentséglátogatásai alatt szeme gyakran könnyekkel telt meg s arcáról égi boldogság sugárzott ... Mikor Léonie eljött a Vizitációból, nem bánkódott; nem tett szemrehányást a Jó Istennek, amiért nem hallgatta meg imáit, melyekkel hivatást kért drága leánya számára, még valamiféle örömmel is ment érte, hogy hazahozza ...

Azokról a belső megvilágításokról beszéltem neki, melyeket olykor tapasztalunk a mennyországra vonatkozólag. Azt válaszolta nekem: Ami engem illet, én csak saját kis semmiségem meglátására nyerek világosságot, de ez több haszonnal jár rám nézve, mintha a hit dolgaira vonatkozólag nyernék felvilágosításokat.

Ha udvart söprök, ha a disznóólat takarítom, ha finomabb munkát kell végeznem, mindent ezzel a gondolattal: Jézuskának, Szent Józsefnek segítek, hogy szép legyen szívem-lelkem Názáretje, és Anyácska, az édes, drága, jól érezze magát Benne. [II. 40/4]

Szentgyónás. A bűnök bevallása után megkaptam a kívánt engedélyt, hogy naponta a szentmise alatt félóráig hordhatom a karpántot, s rendkívüli helyzetekben két óra hosszat az övet. [A páter azt mondta:] ,,Nővér, ezzel a lehető legnagyobb hűséggel tartson ki Jézus mellett.''

Ne ítéljünk, hogy minket se ítéljenek el. A külső látszat mindannyiunkat megcsal. Itt a földön csupán rejtélyes képeket látunk, a valódi létet egyedül a Teremtő ismeri.

Ahhoz, hogy megvalósítsuk magunkat, alázatra van szükségünk és imára. A szellem hűsége, a teljes önátadás, a szerelmetes bizalom, a kölcsönös szeretet és a szent boldogság által növekedünk a szentségben.

Lelki, testi szenvedések gyötörtek. Az Úr Jézus kérlelt, éppen tésztagyúrás közben: „Fogadd el, bármennyire is fáj ez a sok szenvedés. Tudod, oly sok kegyelmet kapsz, hogy sok lélek évtizedek folyamán kap ennyit, mint te. Légy nagyon hálás ezért! Anyám Szeretetlángja az, mely szüntelenül lekötelez. Sokat hangoztatom, Ő különös kegyeltjei közé választott téged.” Munka közben, ahogy beszélgetett, még több mindent mondott. Közben családtagjaim több ügyes-bajos dologgal jöttek hozzám, és az Úr Jézus elhallgatott. Ő a végtelen figyelmesség. Három óra előtt húsz perccel éppen órámra néztem, s közben az Ő kínhalálára gondoltam. Egy alkalommal panaszkodott nekem, hogy halála előtt húsz perccel voltak legkínosabb szenvedései. Még ugyanaznap estefelé így szólt: „Ugye, most már nem kételkedsz abban, hogy a megváltás munkásai közé választottalak? Sok missziós pap sem tud többet tenni, mint te. Áldozataid állandó megújítása és folytonos erőlködésed igen kedves Nekem. És Belém vetett élő hited, ez az, ami lelkedet állandó üdeségben tartja, és a kegyelmek bőségére befogadóképessé teszi. Így, kislányom, csak Engem szolgálj!” Ezt mondja az Úr Jézus mindazoknak is, akik áldozatot hoznak az Ő megváltó munkájában. Az első csütörtök és első péntek mindig a szenvedések különös napjai. Az Úr Jézus fokozottan elárasztja lelkemet ezeken a napokon. Ma így szólt: „Sok az aratnivaló, de kevés a munkás, főleg az, aki szívvel-lélekkel áll be munkásaim közé. Ugye, érted? Ne csak ímmel-ámmal tegyétek azt, amit tesztek! Égjen, mint a csipkebokor, mely égett, de el nem égett. Ilyen áldozat kell Nekem, mely soha el nem ég, és szeretettől lángoló tüze Hozzám felér.”

1963. augusztus 4.
Ezt is az Úr Jézus külön kérésre kellett nyomatékosan leírnom. „Leánykám, meg kell neked mondanom, hogy ily nagy tisztelete még nem volt Anyámnak, mióta az Ige testté lett, mint most, amit Szeretetlángjának kigyúlásával áraszt az emberi szívekbe lelkekbe. Minden fohász és ima, melyet bárhol bárki intézett hozzá az egész világon, Szeretetlángjának kigyúlása napján mint eggyé olvadt segélykérés lesz, s így fog az emberiség leborulni istenanyai lábaihoz, és ad hálát az Őhatártalan anyai szeretetéért.” Még aznap mondta ezt is. „Add át szavaimat az illetékeseknek, és kérd őket az Én nevemben, hogy cselekedjenek, s ne hátráltassák ezt a világraszóló kegyelmi kiáradást, melyet Anyám Szeretetlángja által akar a Földre árasztani.”
1967. III. 13. – Kért, adjam át. Még ugyanaznap az Úr Jézus: „Kislányom, a püspök atyához többé már nem küldelek, ez a harmadik és utolsó kérésem hozzá. Most lelkiatyádról mondok még egyet s mást. Ő azok közé a lelkek közé tartozik, akiket a rejtett, belső szenvedések érdemei által a vértanúság hősies szenvedéseiért a jól kiérdemelt jutalommal várok. A szenvedők között ő a legtöbbet viseli el.”

„Drága gyermekek!
Arra hívlak benneteket, hogy imádságotok az Úrral való találkozás öröme legyen. Mindaddig nem vezethetlek benneteket, amíg nem érzitek magatokban az ima örömét. Napról napra szeretnélek még tovább vezetni benneteket az imádságban, de nem akarlak kényszeríteni titeket.
Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”

...én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem. (Jn 10,17)

Valaki ezt mondta: elköltöztem otthonról, végre a magam életét akarom élni - s otthagyta a családját, sok problémát hagyva maga mögött. Másvalaki: nekem túl nagy megkötöttség a házasság, kiszálltam, a magam életét akarom élni, hetente egyszer találkozom a gyerekekkel, s nekem ez így jó.

Mindnyájan úgy születünk, hogy önmagunkat szeretjük a legjobban, s másoktól is azt várjuk, hogy szeressenek bennünket. S amikor valaki rádöbben, hogy másokat szeretni csak önmagunk rovására lehet, akkor megriad. Senki sem akarja feláldozni magát, hanem a házasságban is azt várja, hogy őt dédelgessék. S ha ez kölcsönös, mindketten egyedül maradnak.

Milyen messze van ettől Jézus programja: én odaadom az életemet, senki sem veszi el, én magamtól adom oda! S annak, hogy ő odaáldozta az életét, az lett a gyümölcse, hogy sokunknak jut belőle, s ő sem lett szegényebb.

Aki másokért felelősséget vállalt, úgy is rákényszerül arra, hogy áldozatot hozzon. S aki ez ellen tiltakozik, sose lesz boldog. Mert mások boldogságának a romjain nem épülhet fel senkinek a boldog élete. De ha valaki Jézus rendelkezésére bocsátja a maga életét (megtagadja magát), az megkapja Jézusét, amelyet aztán már könnyű a tőle kapott szeretettel szétosztani. Ekkor már nem én élem a magam (szegényes, nyomorult, önző) életét, hanem ő éli bennem a magáét, s hatalmat ad arra, hogy letegyem a sajátomat örömmel. Aki mindenáron a maga életét akarja élni, abban nem élheti Krisztus a magáét. Amilyen távol áll tőlünk ez a készség: leteszem az életemet másokért, olyan távol állunk mi Jézustól. Aki ragaszkodik a magáéhoz, el fogja veszíteni. Aki átadja neki, többet kap helyette: örök életre tartja meg azt (Jn 12,25).

„… meztelenek voltak: az ember és a felesége is, de nem szégyellték magukat.”
1Móz 2,4b–25

1. A monacói hercegi pár a Vatikánban
2. Új beruházási iránymutatás a Vatikánban
3. Második alkalommal ünnepelték a nagyszülők világnapját
4. Feszültség a Vatikán és a német katolikus egyház között
5. A pápa üzenete a teremtett világ gondozásának imanapjára
6. Interjú a Püspöki Dikasztérium egyik új női tagjával
7. Árvaház keresztény és muszlim összefogással
8. Applikáció az etikus beruházásokért 9. Újabb feltárások Caracalla fürdőjében

A magyar változat a Magyar Kurír megrendelésére készült.

Aznapi műsor 19.30 óra után érhető el!
Régebbi műsorok meghallgatásához, válasszon előző napi tartalmakat.

https://www.youtube.com/watch?v=Hzb_aHjBmoY

Tedd meg, amit az Úr kér tőled! (A Reggeli csendesség 2021.06.21-i kiadásának ismétlése) - Reggeli elmélkedés egy kiválasztott szentírási rész alapján - Szerkesztő: Kertész Marika

Az éberen várakozó tanítványok imája

Várja a mi lelkünk az Urat, jobban, mint az őrök a hajnalt, mert tudjuk, még egy kis idő, és újra velünk leszel, Üdvözítőnk. Óvj meg minket attól, hogy velünk kelljen perbe szállnod, hogy dicsőséged elé nem a te szolgálatod ruhájában álltunk. Add, hogy mint az Úr szolgálóleánya, szívünkben őrizzük tetszésed keresését. Legyen velünk a te kegyelmed, és jöjj el, Urunk, ne késlekedj! Amen.

A liturgia Isten dicsőségét és az ember üdvösségét szolgálja. Ezzel együtt, ezt a kettős célt nem kizárva tanít és nevel is minket. A liturgiában nemcsak az Isten szava, hanem a szentmise imádságai is taníta­nak bennünket. Az imádságok közül kiemelkedik három könyörgés: a kollekta (az első könyörgés), az áldozati adományok fölötti könyörgés (oratio super oblata) és az áldozás utáni könyörgés (postcommunio). Mindhárom könyörgésnek sajátos funkciója van az Eucharisztia megünneplésében. Éppen ezért a taní­tásukat csak a liturgiában betöltött jellegzetes sze­repük figyelembe vételével lehet összefoglalni.

A szentmise első könyörgésének latin elnevezé­se (collecta) már önmagában is utal e könyörgés sajá­tosságára (vö. RMÁR 54). A legvalószínűbb magya­rázat szerint azért kapta az imádság ezt a nevet, mert ezen könyörgésben a miséző pap mintegy összefog­lalja a hívő közösség imádságait, s a pap azt a nép nevében az Úr elé terjeszti. A „könyörögjünk” felszó­lítás utáni csend és a végén az „Ámen” akklamáció által csalatkozik és azonosul a közösség a könyör­géssel. A könyörgés értelme és szerepe tehát az,

hogy mindannyian, vagyis a pap és a hívek együtt állunk az Isten színe elé, és a miséző pap nevünk­ben és helyettünk Jézus Krisztus által a Szentlé-lekben az Atyához terjeszti kéréseinket (vö. RMÁR 32). Ez a könyörgés utal a napi liturgia sajátos misz­tériumára. Éppen ezért az Eucharisztia teológiája szempontjából nincs különösebb jelentősége.

Míg a kollekták Isten kegyelméért könyörögnek az ünnepre való összefüggésben, de minden Eucha­risztikus vonatkozás nélkül, addig a felajánlási könyörgés lényege szerint az Eucharisztiára irányul (RMÁR 77). Egy-két kivételtől eltekintve nem talá­lunk benne utalást a napi liturgiára. Ez az imádság az áldozati adományok előkészítéséhez és felajánlá­sához kapcsolódik. Sajátos funkciójából következik, hogy a felajánlás céljáról, az eucharisztikus áldozat lényegéről tanítja az eucharisztikus közösség tagja­it. Többféle szerepe is van ennek az imádságnak. Egyrészt lezárja az áldozati adományok előkészíté­sét, másrészt szoros kapcsolatban van az eucharisz­tikus imádsággal, amit közvetlenül bevezet. Tartal­milag számunkra azért is fontos, mert sok esetben elővételezi az áldozás utáni könyörgések témáit, hiszen már a felajánló könyörgésben is imádkozunk azért, hogy majd gazdagon részesüljünk a szentál­dozat gyümölcseiben.

Az áldozás utáni könyörgés nemcsak hálaima a szentmisén elnyert kegyelmekért, hanem kérő imádság, amelyben azt kérjük, hogy az Úr az Eucha­risztia megünneplését   fordítsa lelkünk  javára.

Egyrészt azt kérjük, hogy a szentség ereje vezes­sen minket földi életünkben, másrészt, hogy egy­kor az örökkévalóságban élvezhessük annak tel­jességét, amit most a szent színek alatt zálogként kaptunk. A Római Misekönyv általános rendelke­zései (RMÁR 89) egyértelműen megfogalmazzák az utolsó oráció rendeltetetését: „Az áldozás utáni könyörgésben a pap az ünnepelt misztérium gyü­mölcseiért esedezik”. Azért imádkozunk, hogy az Eucharisztia, ez a „szentség”, a „mennyei eledel”, a „szent lakoma” és a „szent áldozat” váljék testünk és lelkünk javára.

¹Ha esetleg valamelyik nemes ajánlja föl gyermekét Istennek a monostorba, és a fiú még kiskorú, szülei készítsék el a fent említett kérvényt, ²és az áldozati adománnyal együtt magát a kérvényt és a fiú kezét burkolják be az oltár terítőjébe, s így ajánlják fel őt. ³Vagyonukat illetően pedig ugyanebben a kérvényben ígérjék meg esküvel, hogy sohasem fognak neki sem személyesen, sem közvetítő által bármit is juttatni, vagy a birtoklásra alkalmat szolgáltatni. ⁴Vagy ha ezt tenni nem akarják, hanem valami alamizsnát akarnak a monostornak felajánlani, ⁵állítsanak ki a monostornak szánt dolgokról adománylevelet, fenntartva maguknak, ha úgy tetszik, a haszonélvezetet. ⁶Így vegyék elejét annak, hogy a fiúnak ne maradjon semmi hiú reménye, ami őt megcsalhatná, és romlásba dönthetné, - mitől Isten óvjon -, pedig tapasztalatból ismerünk ilyen esetet. ⁷Hasonlóképpen tegyenek a szegényebbek is. ⁸Akiknek pedig éppen semmijük sincsen, egyszerűen készítsék el a kérvényt, és az áldozati adományokkal együtt ajánlják fel fiúkat tanúk jelenlétében.

Hetedik nap

Ó Áldott Szűz Mária! Neked ajánlom magam ezen a napon. Ó jóságos Anyám! Kegyforrásod vizében úgy tisztítsd meg lelkemet, hogy Fiad előtt megjelenhessek. Te tudod a legjobban, hogy mily tiszta, mily szent Ő, és mennyire szereti a tisztaszívűeket. Éppen ezért kegyeskedj kimenteni Előtte tisztátlanságom miatt. Erényeid és érdemeid fényével takard el förtelmességemet. Szeplőtelen Szűzanya! Tisztítsd meg lelkemet ettől a bűntől....., mely eddig utálat és megvetés tárgyává tett előtted, hogy azután, megtisztulva, bizton remélhessem azon kegy elérését, amelyért ezt a szent kilencedet végzem. Igaz vagy és hű, a Te szent Fiaddal együtt, Ki a megtért bűnösnek bocsánatott, és a buzgón imádkozónak meghallgatást ígért, ezért Benned és Fiadban bízom. A Te dicsőségedet és a Te szent Fiad dicsőségét örökre terjeszteni kívánom. Ámen

3 Üdvözlégy Mária

Ó, Istenem! Felajánlom neked a mai nap minden cselekvését a szándékokért és Jézus Szent Szívének dicsőségére.

A kis- és középvállalkozókért

Imádkozzunk, hogy a kis- és középvállalkozók, akiket súlyosan érintett a gazdasági és társadalmi válság, megtalálják a szükséges eszközöket, hogy tovább folytathassák tevékenységüket a közösség szolgálatára.

Imádság

Uram Jézus,
egy új világról álmodunk,
amelyben a munka a méltóság forrása,
a fejlődés és a gazdasági megélhetés forrása
mindenkinek, megkülönböztetés nélkül.
Te ismered a munka valóságát, keménységét,
az egyszerű munka fáradtságát és örömét.
Segítsd a vállalkozókat a te Lelkeddel,
különösen a kisvállalkozókat, akiket a válság a legsúlyosabban sújt,
hogy módot találjanak arra, hogy továbbra is
tisztességes munkához jussanak, hogy segítsék őket közösségeikben,
és fenntartható gazdaságot teremtsenek,
amely segíti az Atya Országának építését.
Ámen

Felajánló ima

Ó, Istenem! Felajánlom neked a mai napom minden cselekvését az e havi imaszándékért:
„Imádkozzunk, hogy a kis- és középvállalkozók, akiket súlyosan érintett a gazdasági és társadalmi válság, megtalálják a szükséges eszközöket, hogy tovább folytathassák tevékenységüket a közösség szolgálatára.”  és Jézus Szentséges Szívének dicsőségére.
Vágyom arra, hogy minden szívverésem, gondolatom, a legkisebb munkám is megszentelődjön, azáltal hogy egyesül az Ő végtelen érdemeivel, és kívánom, hogy jóvátegyem bűneimet az Ő irgalmas szeretetének tűzhelyébe dobván őket.
Istenem! Kérem a magam számára és mindazok számára, akik kedvesek nekem: a kegyelmet, hogy tökéletesen teljesítsük szent akaratodat, Irántad való szeretetből elfogadjuk e mulandó élet örömeit és szomorúságait, hogy majd egy napon mindnyájan együtt lehessünk a mennyben mindörökre. Ámen
 

Az Imaapostolság felajánló imája, Lisieux-i Szent Teréz felajánló imádsága alapján

Ó, boldog szegénység,
 mely örök javakkal halmozza el azokat,
 akik szeretik és szívükre ölelik őt!

Ó, szent szegénység,
aki birtokolja őt és sóvárog utána,
annak Isten a mennyek országát ígéri,
és egészen bizonyosan meg is adja neki
az örök dicsőséget és a boldog életet!

Ó, kegyes szegénység,
melyet az Úr Jézus Krisztus
- aki a mennyet és a földet kormányozta
 és most is kormányozza, aki
szólott és meglettek -
minden mást megelőzően
méltóztatott magához ölelni.

Kedves Testvérek, Imáitokat szeretném kérni a 10 éves Dávid csodálatos gyógyulásáért, akinek művesekezelését be kellett fejezni, az orvosok nem tudnak rajta segíteni, csak az Irgalmas Isten csodálatos Szeretete segíthet! Imáitokat kérik, szülei, Kati és Tamás, valamint testvérei és szerettei. Ma 18 órától a móri Plébániatemplomban értük imádkoznak móri testvéreink. Kérlek, ha teheted, a helyszínen, vagy ahol épp leszel, csatlakozz! Drága Szűzanyánk, kérünk szépen áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását Dávidra, szüleire, testvéreire most és halálunk óráján! Drága Regőczi atya, aki olyan sok árva gyermeket és családot megmentettél a Mennyországnak, kérünk szépen járj közben Mennyei Atyánknál ezért a kisfiúért! Mindörökké ámen! A család hálával és szeretettel köszöni imáitokat!