Egyetemes: Családjainkért

Imádkozzunk a családokért, hogy szeretet, tisztelet és odafigyelés kísérje őket útjukon.

Ima

Jóságos Atyám,
köszönjük a család példáját,
amelyben fiad Jézus született és nevelkedett.
Azt akarta, hogy köztük legyen,
és hogy megtanulják, milyen a szeretet és a szolgálat,
Mária és József gesztusaival és szavaival.
Ebben a nehéz időszakban, amelyben élünk,
és egy olyan világban, amely annyira megváltozott,
arra kérünk,
hogy áldj meg minden családot,
különösképpen azokat, akik a leginkább szenvednek
a világjárvány következményeitől.
Mond meg mindenkinek, hogyan találhat
nyitott szíveket, amelyek elkísérnek,
segítenek és szeretettel és tanácsokkal gondoskodnak.
Mi Atyánk…

Felajánló imádság

Jóságos Atyám, tudom, hogy velem vagy. 
Itt vagyok ezen az új napon. 
Helyezd el a szívemet újra
a fiad Jézus szíve mellé, 
amit nekem adsz, és amit az Eucharisztiában kapok meg. 
A Szentlélek tegyen
barátoddá és az apostoloddá, hogy elvégezhessem a küldetésem. 
A kezedbe teszem
örömeimet és reményeimet, 
munkámat és szenvedéseimet, 
mindent, ami én vagyok, 
közösségben testvéreimmel e világméretű imahálózatban. 
Máriával az Egyház missziójáért,
a pápa világméretű imahálózatának szándékára felajánlom neked ezt a hónapot. Ámen

A hónapra vonatkozó javaslatok

• Családjában azok, akikkel minden nap él, egy pillanatra törekedjenek arra, hogy megosszák egymás között egy imádságos környezetben, ahol mindenki kifejezi, hogy érezi magát, mit tanult az utóbbi időben, ahol úgy érezte, hogy tovább növekedett és ahol javulniuk kell, vagy bocsánatot kell kérniük.
• A szélesebb családjában vagy barátaival próbálja meg kifejezni magát arról, hogy mit csinál, mik azok legnagyobb nehézségei, gazdasági, kapcsolatai, a jelentés keresésekor. Adjon tanácsot, ha szükséges, és segítsen a lehetőségeihez mérten.
• Támogassa a saját közösségében vagy a közösségi hálózatokon keresztül az imádságra és a gondolkodásra vonatkozó jó javaslatokat, amelyek segítenek a családoknak reményt és értelmet találni, vagy a leginkább rászoruló családokat szolgálni.

Arra kérem az Urat, hogy a nap elején segítsen nekem csendben maradni és jelenléte előtt állni. Hányszor lebénulok, elakadok a bizonytalanságomtól vagy korlátaimtól. Ma magabiztosságot kérek, hogy higgyek abban, hogy Isten valóban megváltoztathatja az életem. Felkínálom ezt a napot azzal, hogy csatlakozom Ferenc pápához az imákért az összes család számára, hogy szeretet, tisztelet és odafigyelés kísérje őket útjukon. Mi Atyánk…

Imádkozzunk az Európai Unió és az ENSZ Konferenciáért, hogy javítsa a szír nép és a szomszédos népek, különösen Libanon drámai helyzetét a súlyos társadalmi,-politikai és gazdasági válságok összefüggésében, amelyek a világjárvány miatt még nehezebbek.

A gonosz soha nem ad békét. Először őrültséget okoz, és utána keserűséget hagy. Isten hangja soha nem ígér olcsó örömet: arra hív bennünket, hogy lépjük túl magunkon, hogy találjunk meg az igazi jót, a békét.

https://youtu.be/xKWkvjyCj6M

Imádkozzunk minden szenvedőért: engedjék, hogy Jézus Szíve megérintse őket és ezáltal megtalálják az életre vezető utat.

Ferenc pápa - 2020 június

Sok ember szenved, súlyos nehézségek miatt.
Segíthetünk nekik, ha egy együttérző úton kísérjük őket, amely átalakítja az emberek életét.
Közelebb hozza őket Krisztus szívéhez, amely mindannyiunkat üdvözöl a gyegédség forradalmában.
Imádkozzunk minden szenvedőért: engedjék, hogy Jézus Szíve megérintse őket és ezáltal megtalálják az életre vezető utat.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Erzsébet így szólt: Hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám?
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki.” Mária megszólalt:
„Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben! Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát, lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék. Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, Szentséges az ő neve!
Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt. Nagyszerű dolgot tett karja ereje, széjjelszórta mind a gőgös szívűeket. Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat, és felmagasztalta az alázatosakat. Az éhezőket elhalmozta minden jóval, de a gazdagokat elküldte üres kézzel. Felkarolta gyermekét, Izraelt, megemlékezve irgalmasságáról, amint atyáinknak megígérte: Ábrahámnak és utódainak mindörökre.” Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután visszatért az otthonába.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 1,39-56

Csütörtök – Szűz Mária látogatása Gy1 V1
Erzsébetnél – Ü
Zso: az ünnepről. Oi.: Te Deum.
fehér Mise: Szűz Mária látogatásáról: saját,
Dicsőség, I. v. II. pref. a Boldogságos Szűz
Máriáról.
Olv: Szof 3,14–18; v. Róm 12,9–16b;
Lk 1,39–56 (SzO)
(hétköznapi olv.: Ám 7,10–17; Mt 9,1–8)

Magyarországon a régi szokás szerint ma ünnepeljük a Boldogságos Szűz Mária látogatását. Az aratási munkálatok miatt nálunk Sarlós Boldogasszony a mai ünnep népies neve. Mária az angyali üdvözlet alkalmával Gábriel főangyaltól tudta meg, hogy idős rokona, Erzsébet, Keresztelő Szent János leendő anyja már hat hónapja gyermeket vár. Azonnal útra kelt, hogy a nehéz napokban segítségére lehessen. Ehhez a látogatáshoz kapcsolódik Mária csodaszép hálaéneke, a magnificát, amely azóta is a keresztény ember kedves imádsága. Az ünnepet a világegyház május 31-én üli meg.

Mária útnak indul. Azért indul, hogy segítsen. Az Istennel való találkozás a másik ember felé kell fordítson bennünket. Nem tarthatom meg magamnak, amit kaptam. Nem csak nekem, mindenkinek akarja rajtam keresztül adni az Isten. Mária példája erősítsen a másik emberhez való fordulásomban. 

Arra kell gondolnom éppen ma, július 2-án, Sarlós Boldogasszony napján, milyen áldott dolga van annak, aki éppen a hónap második napján próbál Testvérei mellé társulni, hogy együtt elmélkedjünk Urunk mérhetetlen sokoldalú gazdagságáról. Szépek, beszédesek a másodikák (január 2. keleti egyház szentjei, február 2, április 2. Hazánkban! Július 2, szeptember 2 (Budavár), október 2. Őrangyalok napja, november 2. (Eskaton)).

kép: M.S. MESTER (16. század) Mária és Erzsébet találkozása, Tempera, fa, 139 x 95 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Különösen szép ez a mai nap! Sokoldalúan ajándékos: 1. Szerzetesi lelkületre nevelő líra árad belőle: a zsolozsma olvasmányos horájának első lekciója az Énekek éneke 2 és 8. fejezetéből van összemetszve. 2. A munka világával találkoztat Hazánkban az arató szerszámok megáldásának ősi szokása, pl. a kónyi Sírtói Kápolna előtt. 3. A látogatás, a találkozás, a vendéglátás teológiáját, misztikáját kínálja a mise liturgia második olvasmánya (Róm 12, 9-16b): tipikus erénytábla, a felebaráti szeretet sziporkázó skálája: keresd meg, melyik érint Téged ma a legjobban a 7+12 szempontból, és mi az erkölcsi útbaigazítások alapja, hangolója!
A három hullámhossz valamelyike (lelkiség, szolgálat, látogatás) bizonyára éppen időszerű számunkra. A mai nyelvre fogalmazott evangéliumi ízű boldogságok egyike ez: Boldogok vagytok, főleg Ti, akik fel tudjátok ismerni az Urat mindenkiben, akivel találkoztok - Tiétek az igazi fény és az igazi bölcsesség (vö. II. János Pál Novo Millennnio Ineunte 43. pont). Igen! Legyen ez ma a Tiétek! 

Brückner Ákos Előd O.Cist.
forrás: magvető lista

Isten jelenléte

Uram, te nevemen szólítottál.
Belevéstél tenyeredbe.
Növeld bennem a bizalmat Irántad, add, hogy soha ne essek kétségbe.

Szabadság

Félelmeim és elvárásaim magam felé sokszor gátat jelentenek abban, hogy szabad legyek.
Megszokott, automatikus reakcióim akadályozzák, hogy a fejlődés új lehetőségei után kutassak.
Nagyobb belső szabadságért imádkozom, és azért, hogy odaforduljak az új kihívások felé forduljak, melyeket Isten nekem szán.

Szerető figyelmesség

Isten szerető jelenlétében legombolyítom képzeletben az elmúlt napot, visszatekintve sorban mindenre. Hálásan begyűjtöm azt, ami jó volt és ragyogó, és odafigyelek az árnyakra, az üzenetre, amit hordoznak, gyógyulást, bátorságot, megbocsátást kérek a feldolgozásukhoz.

Isten igéje

Mt 9, 1-8

Jézus egyszer hajóba szállt, átkelt a Genezáreti-tavon, és az ő városába, Kafarnaumba érkezett. Ott egy bénát hoztak eléje hordágyon. Hitük láttán Jézus így szólt a bénához: „Bízzál fiam! Bocsánatot nyernek bűneid!”
Néhány írástudó erre azt gondolta magában: „Ez káromkodik.” Jézus belelátott gondolataikba, és szemükre vetette: „Miért gondoltok rosszat szívetekben? Mi könnyebb, ha azt mondom: »Bocsánatot nyernek bűneid!«, vagy ha azt mondom: »Kelj föl, és járj!«? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának hatalma van a földön a bűnök megbocsátására!” A bénához fordulva folytatta: „Kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Az ember fölkelt és hazament.
Ennek láttára félelem fogta el a tömeget, és dicsőíteni kezdték Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek.

Gondolatok a mai olvasmányhoz

• Uram, én úgy képzelem, volt egy jó szavad a gondozókhoz, azokhoz az emberekhez, akik ezt a bénát elcipelték Hozzád, és olyan helyre tették, ahol nem kerülhette el a figyelmedet. Az ő hitük az, amit észrevettél és értékeltél. Köszönöm, Uram, a gondozók munkáját, akik – többségükben nők – gyakran úgy dolgoznak, hogy mások ezt tőlük elvárják, természetesnek, magától értetődőnek veszik. Néha a hűséges, férjezetlen lányra marad az idős, rászoruló szülővel való törődés. Valószínűleg még lelkiismeret-furdalása is van, amikor mások segítségéhez folyamodik arra a kis időre, amíg jól megérdemelt pihenését tölti. Az ilyenek társadalmunk igaz, névtelen hősei, akiknek szeretete tettekben is megnyilvánul.
• A béna képében jelenik meg ráutaltságunk Isten irgalmára. Jézus először kerül összeütközésbe a formális vallásossággal, mikor érvényesíti hatalmát a bűnök megbocsátására. Engednem kell, hogy áthasson az isteni irgalom, ahogy Jézust is áthatotta.

Párbeszéd

Befejezés

Dicsőség az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek, 
Miképpen kezdetben,
most és mindenkor,
és mindörökkön örökké.

Szof 3,14-18a

Zengedezzél, Sion leánya, ujjongj Izrael; örvendezzél és vigadj teljes szívvel, Jeruzsálem leánya! Az Úr megsemmisítette ítéletedet, eltávolította ellenségeidet; Izrael királya, az Úr, közötted van, nem kell többé félned semmi bajtól. Azon a napon, majd ezt mondják Jeruzsálemnek: „Ne félj! Sion, ne lankadjon el kezed! Az Úr, a te Istened, közötted van, erős ő és megszabadít. örvendezik majd feletted örömmel, újjáéleszt szeretetével, és ujjongva vigad fölötted, mintha ünnepet ülne.” „Elfordítom felőled a balsorsot, hogy többé ne legyen gyalázatod miatta.”

Lk 1,39-56

Mária pedig útra kelt azokban a napokban, és sietve elment a hegyek közé, Júda városába. Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. És történt, hogy amint Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, felujjongott méhében a magzat, és Erzsébet eltelt Szentlélekkel. Hangosan felkiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám? Mert íme, amint fülemben felhangzott köszöntésed szava, felujjongott a magzat méhemben. És boldog vagy te, aki hittél, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott neked.” Mária erre így szólt: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben, mert tekintetre méltatta szolgálója alázatosságát. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék, mert nagy dolgot cselekedett velem a Hatalmas, és Szent az ő Neve. Irgalma nemzedékről nemzedékre azokra száll, akik őt félik. Hatalmas dolgokat művelt karja erejével, szétszórta a gondolataiban kevélykedőket. Hatalmasokat levetett a trónról, és kicsinyeket felemelt. Éhezőket betöltött jókkal, és üresen bocsátott el gazdagokat. Felkarolta Izraelt, az ő szolgáját, megemlékezve irgalmasságáról, amint megmondta atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak mindörökre”. És Mária nála maradt mintegy három hónapig, azután hazatért.

Mária és Erzsébet találkozásában a korabeli zsidó rituálé szerinti megnyilatkozások mögött a látogatás teológiai valósága, az emberi találkozások isteni mélysége tárul elénk. A találkozás szemlélődéssel indul. Feltűnnek egymás előtt. Egy pillanat alatt átlátja a szerető tekintet a másik egész valóját. Felismeri, elismeri, de az arcot keresi, és az arcon is a szemet. A tekintetek nem csupán találkoznak, hanem szinte megmerítkeznek egymásban. A szem valóban a lélek tükre: a két tekintet egybekapcsolódása mögött a szeretet hatalmas eseménye játszódik le, a kölcsönös befogadás.

Itt már minden eldől. A szeretetkapcsolat mélységének, nagyságának arányában engedhetjük szemünkön keresztül bensőnkbe hatolni a másik tekintetét. Ha továbblépne: határt sértene meg, amelyre elutasítás a felelet. Mária és Erzsébet azonban szabadon, minden fenntartás nélkül beléphetett a másik benső világába, mert mindketten tisztán szerettek. És mivel itt két Istenbe merült ember találkozott, ezért igen nagy mélységet járt be tekintetük. Odáig hatolhatott, ahol a másikban Isten lakozik: Máriában a megtestesült Ige, Erzsébetben a hitet támasztó Szentlélek. Csak ezután szólalnak meg. Erzsébet szava méltatlansága tudatáról árulkodik: „De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám?” Mária azonban továbblép. Elhagyva a találkozás rituáléjának azt a soron következő mozzanatát, hogy most ő mond valamit, amivel kifejezi méltatlanságát e köszöntésre – például azt, hogy ő a fiatalabb –, lelkéből azonnal égre csap Isten dicséretének és imádásának éneke. Ez nyitja meg az eget két egymást szerető ember találkozásának eseményében. Ketten énekelni egyes szám első személyben az Úr dicséretét: ez már a szentek közösségének megvalósulása.

Urunk Jézus, tudjuk, hogy méltatlanok vagyunk arra, hogy tiszta szeretettel szeressenek bennünket, és mi magunk is oly gyarlón, önző módon szeretünk. Mégis kérünk Téged, ne engedj megállnunk méltatlanságunk átérzésénél, hanem a Boldogságos Szent Szűz példájára és közbenjárására add, hogy előbb tekintetünk, majd szívünk-lelkünk is felemelkedjék Hozzád, aki minden szeretet forrása vagy.

Evangélium: 
Lk 1, 39-56
Mária még ezekben a napokban útnak indult, és a hegyekbe sietett, Júda városába. Zakariás házába tért be és üdvözölte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. Nagy szóval felkiáltott: "Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám? Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek. Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!"
Mária így szólt: "Lelkem magasztalja az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben, mert rátekintett szolgálója alázatosságára. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék, mert nagyot tett velem a Hatalmas, és Szent az ő neve. Irgalma nemzedékről nemzedékre az istenfélőkkel marad. Karja bizonyságot tett hatalmáról: szétszórta a szívük szándékában gőgösöket, letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte. Az éhezőket javakkal töltötte el, de a gazdagokat üres kézzel küldte el. Gondjába vette szolgáját, Izraelt, megemlékezve irgalmáról, amelyet atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak örökre megígért." Mária még ott maradt három hónapig, aztán hazatért.

Bevezető ima: Uram, hiszem, hogy végtelenül jó vagy, és mindenekfelett szeretsz minket. Teljesen rád bízom magam, minden reményemmel, gondommal és örömömmel együtt. Köszönöm, hogy az Oltáriszentségben nekünk ajándékozod magad. Azért is hálát adok neked, hogy édesanyádat nekünk ajándékoztad, hogy kísérőnk legyen földi életünk és a hozzád vezető zarándokutunk során. Itt vagyok, Uram, hogy mint Mária, én is megtegyem akaratodat.

Kérés: Mária, segíts növekednem az alázatban!

Elmélkedés: 
1. Gyors és örömteli felebaráti szeretet. Mi vitte Máriát arra, hogy nem csupán egyedül vállalta a veszélyes utazást, hanem ezt még sietve is tette? Egy ellenállhatatlan hatalom vezette Máriát – a Szentlélek jelenléte, amely Urunk születésének hírüladásakor beárnyékozta és eltöltötte őt. „A Szentlélek nem tűri a lassúságot… Az ideiglenesség társadalmában a találkozás, a kapcsolat az, amely az állandóság kultúrája felé lendíthet bennünket. Mária sietve indul, hogy segítsen, hogy találkozzon. Amikor Mária és Erzsébet átölelik egymást, a szívük alatt rejtőző két élet is találkoznak egymással. „Amint hallottam köszöntésed szavát, felujjongott szívem alatt a gyermek!” – vallja meg Erzsébet. Ez az apró mondat jelzi, hogy a találkozás misztérium, valahol a mélyben is zajlik. (Ferenc pápa)

2. Erzsébet méltatlan vendéglátónak érezte magát. Erzsébet olyan kérdést tesz föl, amely megérint, és rámutat az alázatra - arra az erényre, amely szükséges a Szentlélek befogadására. Erzsébet az Úr látogatásakor mélységesen tisztában van saját kicsinységével. Mária a Magnifikat énekében maga is visszatükrözi ezt az alázatos hozzáállást. Mi az alapja annak, hogy a Teremtő ily nagyot cselekedett vele, hogy ezentúl minden nemzet boldognak fogja őt mondani? Biztosan nem Mária talentumai és tehetsége, és biztosan nem a nagyszerűsége az ok. Nem, Isten egyszerűen szolgálója alázatosságára tekintett le. Értelmemmel képes vagyok-e felfogni saját kicsinységemet, és ennek örülni is, mert ez tesz képessé, hogy a Szentlélek számára otthonná legyen a lelkem, és nagy dolgokat cselekedhessek Krisztusért?

3. Isten dicsőítése. Máriát olyannyira eltöltötte a Szentlélek, hogy ujjongásban tört ki, és énekre gyújtotta a Mindenható Isten dicsőítésére. „Mi, keresztények nem vagyunk hozzászokva, hogy az örömről, a vidámságról beszéljünk. Sokszor jobban tetszik a siránkozás. Ezzel szemben a Szentlélek örömet ad nekünk. Ő az a Lélek, aki vezet bennünket: Ő az öröm „szerzője”, az öröm Teremtője. Ez az öröm a Szentlélekben megadja nekünk a valódi keresztény szabadságot. Öröm nélkül, mi keresztények nem lehetünk szabadok, szomorúságunk rabszolgájává válunk.
…Ebből az örömből fakad a dicséret, Mária magasztaló éneke.
És hogy hogyan dicsőítsük Istent? Úgy, hogy kilépünk önmagunkból, ingyenesen, mint ahogy ingyenes Isten kegyelme is. Amikor a szentmisén, vagyunk, dicsérjük Istent, vagy csak kérünk tőle valamit és hálát adunk neki? Ez egy új dolog spirituális életünkben. Dicsőíteni Istent, kilépni önmagunkból – időt fordítunk rá, hogy dicsőítsünk”. (Ferenc pápa 2013. május 31.)

Beszélgetés Krisztussal: Hálát adok neked Uram, a Szentlélek óriási ajándékáért, amely a Te jelenléted kimondhatatlan örömével tölt el. Segíts, hogy mint Mária tette, én is sietve válaszoljak a felebaráti szeretet cselekedeteivel a Szentlélek indításaira!

Elhatározás: Ma keresni fogom az alkalmat, hogy Krisztusról beszélhessek másoknak. A felebaráti szeretet cselekedetei gyakorlásával boldogan és sietve akarok jót tenni, ahogy Mária tette az evangéliumban. 

https://youtu.be/O37tSF4G6LY

A jó lelkivezetőnek sok minden fölött szemet kell hunynia, mintha nem tudna róla: ha aztán ura lett az akaratnak, arra hajlítja az erényekben kezdőt, amerre akarja.

Szükség van arra, hogy kísértések támadjanak. Ki nyer babérkoszorút, ha nem küzd szabályszerűen? De hogyan küzdjön az ember; ha nincs, aki támadjon? Ha tehát az Istennek kívánsz szolgálni, légy állhatatos az istenfélelemben, és készülj fel a megpróbáltatásokra: biztos, hogy mindaz, aki buzgón akar élni Krisztusban, üldözést szenved.

Uram, világ-kormányzó Istenem, hogyan oktatod meg az emberi lelket a jövendők felől? Mert prófétáidat megoktattad. Hogyan tanítod meg őket a jövendőre, mikor nekik a jövő tulajdon- képpen semmi! Talán inkább az igaz, hogy a jövőre vonatkozó jelen dolgokra oktatod őket?

Ami ugyanis nincs, az nem lehet tárgya az oktatásnak.

Jaj, igen meghaladja értelmemet ez a mód; fölém kerekedett, nem tudok közelférkőzni hozzá; ha tudok, csak általad tudok, ha te, lelkem szemeinek édes világossága, tudnom engeded!

«És lőn, amint hallotta Erzsébet Mária köszöntését, repese méhében a magzat, s betelék Erzsébet Szentlélekkel és nagy szóval felkiálta és mondá: Áldott vagy te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse» (Lk 1, 41). Íme, a Szent Szűz hangja hallatára Erzsébet s magzata eltelének Szentlélekkel; a Szent Szűz köszöntése szakramentális kihatású volt, szózat volt, mely jelentett is s eszközölt is megszentelést s mély megindulást, s tőle, mint a lélek izzó sugárzatától lobbot vetett Erzsébet lelke, kigyúlt hálája s szeretete, s elragadtatásában meglátta a dicsőséges, az áldott asszonyt s köszöntötte az Isten-anyát. De nemcsak Erzsébet lelkén ömlött el a Szentlélek világossága és tüze, hanem átvetődött a szíve alatt pihenő gyermekre, s az repesett az örömtől s eltelt szintén Szentlélekkel, megtisztult az eredeti bűntől, s a Boldogságos Szűz lett az ő keresztelője s újjászülője. Nagy kegyelem az, ha a gyermek már anyja méhében veszi a lélek benyomásait. A Boldogságos Szüzet tisztelő édesanyák részesíthetik magzataikat saját lelkük s érzésük melegében s harmonikus áldásaiban. Amit ugyanis a Szent Szűz tiszteletében szeretetből, tisztaságból, vágyból s bizalomból, meghatottságból s bensőségből vesznek, az mind magzatjaikra is hárul, kiket meleg s imádkozó szívük alatt hordoznak. Minden anya gondoljon a Szent Szűz látogatására Erzsébetnél s tegye magát is sokszor kapcsolatba vele; nyissa ki szívét a hozzá közeledő Szűznek; hallja meg szavát s köszöntse ő is melegen azt, ki áldott az asszonyok között. Kérjen, kölcsönözzön ki nála érzéseket, melyeket gyermekére is átönthet. Áhítat, bizalom, emelkedett hangulat, Isten-közelség, szent öröm töltse el az anya szívét, nézze az anyaságot, mint Isten-szolgálatot, Isten teremtő munkájában való részvételt s épp akkor járuljon többször a szentáldozáshoz s a szentáldozásban élje át a Szent Szűz látogatásának titkát s áldásait.

[PO ÖM, XIX., Új elmélkedések: A Szép Szeretet Anyja, 233-234. old.]

Mária, a ház küszöbéről a szokott módon köszön­tötte Erzsébetet: Az Úr van teveled! E szavak hal­latára Erzsébet érezte, hogy a gyermek, kit méhében hor­dott, örömében megmozdult, és megértette, hogy gyer­meke azon pillanatban tisztult meg az eredeti bűntől, és telt el az isteni kegyelemmel, A Szentlélek sugallatáras Er­zsébet fölismerte Máriában az Isten anyját és fölkiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között és áldott a te méhed­nek gyümölcse! Honnét ér az a kegyelem engem, hogy az én Uramnak anyja engem meglátogat? Mihelyst hal­lottam üdvözlésedet, a gyermek, kit hordok méhemben, fölujjongott örömében. Boldog vagy, hogy hittél, mert mindaz teljesedik, mit az Úr előre megmondott neked."

Dalba fakadt a boldogság a Szűz szívében, a szíve csor­dultig tele volt Örömmel, már nem fojthatta magában. A názáreti szűz most nem Dávidnak zsoltárát énekelte, ha­nem a magáét: „Magasztalja az én lelkem az Urat, és ör­vendez lelkem az én üdvözítő Istenemben, mert megtekin­tette szolgájának alázatosságát, mostantól kezdve boldognak hirdet engem minden nemzedék, mert nagy dolgot vitt ben­nem véghez a hatalmas, kinek szent az ő neve."

(Szűz MÁRIA élete)

Te nem félsz attól, hogy egyedül esel el? Hogyan akarsz oly merész lenni, hogy egyedül akarsz fölkelni? Gondold meg, hogy ketten együtt többet tehetnek, mint egy önmagában.

Azt akarom és azért dolgozom, hogy minden szalézi az utolsó leheletéig az Egyházért dolgozzon (MB XIV. 229).

Szeretettel és jósággal, állhatatossággal és szívélyességgel igyekezzünk a lelkeket megnyerni és a Szűzanyához közelebb vinni.

 - Atyám, Ön annyira jó!

 - Én nem vagyok jó, csak Jézus jó. Nem tudom, hogy ez a ferences ruha miért is nem hagy el engem? A föld utolsó bűnözője ugyanolyan jó, mint én.

Az embernek szüksége van a szépségre.

„…minden nap ajándék, hogy te magad is ajándék legyél.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Az ifjú, a fiatal leány tulajdonképpen gyermek, aki Isten kezéből szülei közvetítésével fokozatosan veszi át a teste, szíve, szelleme fölötti uralmát és az ezzel járó felelősséget. Azután már az ő feladata, hogy testét, szívét, szellemét kifejlessze,uralja, kézbe vegye, és így felnőtté váljék. Akkor majd valóban odaadhatja magát a másiknak, hogy azt kiegészítse és befogadja.

Fiam, bízd csak rám mindig a te ügyedet, én majd jól elrendezem a maga idejében.

Várd meg, míg intézkedem, hasznod lesz belőle.

Uram, szíves-örömest rád bízom minden ügyemet, mert saját fejtörésemmel nem sokra jutok.

Bár ne fürkészném annyira a jövendőt, hanem inkább habozás nélkül tetszésedre bíznám magamat.

https://youtu.be/eZZizO6xsyo

Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy Te gondoskodó Isten vagy, köszönöm, hogy nem feledkezel meg rólam, hogy törődsz velem, vigyázol rám, karjaidba veszel. Köszönöm, hogy a gyengeségeim, gyarlóságaim ellenére is szeretsz és elfogadsz. Kérlek, szabadíts meg a fölösleges félelemtől, add, hogy teljes bizalommal Rád tudjak hagyatkozni! Ámen

https://youtu.be/Jsa3NAywoPM

A Biblia sokféle csodás eseményt említ. Az egyik leggyakoribb, vagyis legfontosabb, egy-egy gyermek csodás születése. Mintha az volna a legnagyobb csoda, ami egyben a legalapvetőbbnek tűnik, hogy ember születik a világra. Isten, az élet barátja, gyermeket ad, jövőt ígér választottjainak: Ábrahámnak és Sárának, Elkánának és Hannának, Zakariásnak és Erzsébetnek, vagy a vasárnapi olvasmányban egy asszonynak Sunem városában, Elizeus próféta ígérete szerint.

Az asszony befogadta házába Elizeust és ennek szolgáját, Gehászit. Előbb élelmet kínál neki, gondoskodik róla. A férjének azt mondja: „Nézd, tudom, hogy Istennek szent embere az, aki mindig betér hozzánk…” Nem sokat tud Elizeusról, de éppen Istenre való tekintettel szívesen segít rajta. Elizeus, mint afféle vezető ember, akinek a részletek ismeretéhez segítőre van szüksége, Gehászit kérdezi meg, vajon mivel hálálhatná meg az asszony előzékenységét és vendéglátását. A szolga szinte nem érti, hogy is kérdezhet ilyet Elizeus, vagy talán maga is együtt érez a sunemi asszonnyal, mindenesetre, Gehászi mintha sóhajtana is, miközben válaszol: „Ó, nincs neki fia, a férje pedig öreg.” Hát ez a baj, ez az, ami a legnagyobb ajándék volna – ha gyermeke születne a sunemi párnak. S mint a mesében: Elizeusnak nem kell tovább magyarázni, nem kapunk híradást sem további imáról, sem gondolkodásról vagy prófétai gesztusokról. Csak az ígéret hangzik el: „egy esztendő múlva fiad születik”.

A jelenet talán szándékosan is emlékeztet arra a másikra, amely Mamre tölgyesénél történt, s amelynek Ábrahám meg Sára volt a főszereplője (Ter 18,1-15). Ott ugyanez hangzott el: egy esztendő múlva fiad születik. Talán szándékos az ajtóra tett utalás is: akkor Sára állt meg az ajtó mögött, onnan hallgatózott, itt a sunemi asszony áll meg az ajtóban. Ott nevetés, itt tisztelet. Ott maga Isten volt vendége Ábrahámnak, itt egy próféta vendégeskedik egy idős párnál. De az élet ígérete, a születés örvendező reménye azonos. Mintha Isten nem tudna ellenállni, ha valaki életet kér tőle. Ami Ábrahám számára az ígéret megvalósulásának kezdete, hogy olyan sok utódja lesz, mint égen a csillag és mint föveny a tengerparton, itt titokzatos módon a próféta isteni megbízatásáról tanúskodik. Ahol Isten megjelenik, elhárulnak az akadályok a teljesebb élet útjából.

Az a sajátos történet, amely Ábrahámmal kezdődött és Elizeussal folytatódott, mintha ugyanígy menne tovább Jézussal és tanítványaival. „Aki befogad egy prófétát, a próféta jutalmát kapja” – mondja Jézus. Talán Elizeusra is gondol, aki Isten elevenítő erejéről tanúskodott, de közben saját magára és a nevében fellépő „prófétákra”, akik majd az ő elevenítő szavát, örömhírét hirdetik. A próféta igazi jutalma a teljesebb élet, Isten jelenlétének titokzatos tapasztalata, iránymutatás az életre, iránymutatás az élet elfogadására.

A „gyermekáldás”, az élet, ma sem lehet árucikké. Minden tudományos haladással együtt felébreszti bennünk a tiszteletet, az örömöt, a félelmet is. Az élet nagyobb. Lefoglal magának, szolgálatába állít, gyakran egyáltalán nem úgy és nem akkor, ahogy én terveztem. Próféta minden bizonnyal az, aki ráébreszt Isten jelenlétére és működésére azokban a helyzetekben is, amelyekben magamtól csak sötétséget és csalódást tapasztaltam. Egyszerű, de gyakori tapasztalat, hogy a vágyott élet is akkor születik meg, amikor valami kényszert, valami belső szorongást elengedtem. Talán ez „a próféta jutalma”: derűs igen az életre, úgy, ahogy van.

A sunemi asszony születendő fia a bibliai történet szerint még gyermekként meghal, de a próféta újra életre kelti. Ez is jele annak, amit hiszünk és remélünk: hogy „Istennek semmi sem lehetetlen” (vö. Lk 1,37).

Bevezető

A mai evangéliumi szakaszban hallani fogjuk majd az Istennek kijáró elsőbbség megadására felszólító jézusi szavakat. Annak ellenére, hogy igyekszünk szavait betű szerint érteni és megvalósítani, mégis feltehetjük a kérdést: Vajon életünk forgatagában milyen gyakran vonjuk meg Istenünktől a neki kijáró elsőbbséget? Milyen gyakran helyezzük saját akaratunkat az övé elé?

Ha így járunk el, vétünk és veszélyeztetjük örök üdvösségünket. Ne feledjük: Bűnbánatunk révén mindig újrarendezhetjük Istenünkhez fűződő kapcsolatainkat.

Kirié litánia

Meg kell újítani hitünket! Kizárólagossá tenni szeretetünket Isten iránt, lelkiismeretünket pedig ki kell finomítani a felebarátaink felé, aki Isten és Krisztus képmásai.

El kell kezdeni a megújulást még ma. Ne várjunk holnapig, és ne várjuk azt, hogy majd más elkezdi, mert akkor sose kezdjük el.

Ne várjuk meg azt, hogy az Istentől való elfordulásnak megtapasztaljuk következményeit, hiszen a történelem, már oly sokszor megmutatta nekünk: mivel jár az, ha valaki, vagy egy nemzet elfordul az Istentől.

Evangélium után

A közúti forgalom résztvevői jól ismerik az elsőbbség megadásának szabályait. Aki ezeket figyelmen kívül hagyja, súlyos és élet-veszélyes balesetek előidézője s áldozata lehet.

Mai szentmise evangéliuma hasonló szabályt tartalmaz: az Istennek, Jézus Krisztusnak kijáró elsőbbség megadásának törvényét. Arra figyelmeztet, hogy Istennek mindig és minden körülmény között elsőbbséget kell biztosítanunk. Még a vérségi kötelékekből származó emberi előjogok sem menthetnek fel senkit az Istennek kijáró elsőbbségadás kötelezettsége alól: „Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám” – mondja Jézus a mai evangéliumban.

Nehezen értelmezhetők és épp ezért félreérthetők ezek a krisztusi szavak. Idegenkedve hallgatjuk ezeket a szavakat. Lehet, hogy kimagyarázásnak, vagy erőltetettnek tűnik, amit most mondani fogok. De meggyőződésből mondom. Nem szabad kiragadni Jézus tanításából egy-egy mondatot, hanem mindig a többivel összhangban kell azt magyarázni.

Először is el kell oszlatni egy téves hiedelmet. Amikor az Úr Jézus az Őt követőktől mindenek feletti szeretetet kér, egy szóval sem mondja azt, hogy ne szeressük szüleinket, vagy testvéreinket, sőt … „Nem felbontani jöttem a törvényt, hanem beteljesíteni!” – hangzik Krisztus szava minden idők embere felé. És ebben a törvényben, amit beteljesíteni jött, s amit a mai kor embere lassan már teljesen elfelejt, ott van a negyedik parancs is: a Tiszteld és szeresd szüleidet parancs is!

Semmi sem idegenebb Krisztus tanításától, mint úgy értelmezni a mai evangéliumban hallott szavait, mint amelyek a természettörvényre, a vérségi kapcsolatra épülő szülői szeretetet gyöngítenék. Ha szavait helyesen értjük, helyesen értelmezzük, könnyen belátjuk, hogy nem gyöngítik azt, hanem erősítik!

Igaz, sokak szemében úgy tűnik, mintha a szülők szeretete minden más szeretetnél erősebb lenne. De nézzük csak magát az életet!

Gyermekkorunkban a család a mindenünk. De ahogyan telnek-múlnak az évek, édesapánk, édesanyánk és testvéreink mellett mások is helyet kapnak életünkben. Szerephez jutnak abban társaink az óvodában, az iskolában és a játszótéren. Később újabb emberekkel találkozunk az életben, a főiskolákon és egyetemeken.

Míg végül az ember elhagyja apját és anyját. Szerelmét: menny-asszonyát, vőlegényét, illetve feleségét s férjét, kezdi jobban szeretni, mint szüleit. Illetve a hitvestársi szeretet megelőzi a szülői szeretetet, de meg nem szünteti azt! Újfajta szeretettel gazdagodik az ember élete, s ez az újfajta szeretet kiszélesíti a szeretet skáláját, gazdagítja, áthangolja s átnemesíti azt.

Ugyanígy, ahogy telnek-múlnak az évek, megjelenik életünkben Isten, s Krisztus, s kezd erősödni egy újfajta szeretet, és oly annyira, hogy ez az újfajta szeretet, a Krisztus iránti szeretet nemcsak gazdagítja, és ki szélesíti szeretetünk skáláját, hanem át is hangolja azt úgy, hogy meghagyva, megerősítve a már meg-lévőket, megelőzi azokat.

Korunk hatalmas szellemi áramlatai, elnemzetietlenítő, és elvallástalanító eszméi viszont arra késztetik a ma emberét, hogy elforduljon Istentől, Krisztustól. Elvesse Isten abszolút elsőbbségét és önmagát emelje Teremtője és Megváltója trónjára.

A ma emberének érzelmi világ ez általszűkebb és szürkébb lett. Hiányzik belőle Isten és Krisztus szeretete. Eleinte talán ott van még valamilyen formában az ember szeretete. De ez is egyre jobban gyengül és végül már csak a pénz szeretete, és imádása marad meg.

Éppen ezért, ha nem akarjuk, hogy végleg elembertelenedjen az ember, s nem akarjuk, hogy egy nép vezetői azzal kérkedjenek, ami a szégyenük, akkor ébereknek kell lennünk! Nem szabad, hogy elaltassanak bennünket, hogy elaludjunk, vagy elbízzuk magunkat. Hanem becsületesen, s tiszta eszközökkel meg kell tennünk mindent, hogy változás következzék be, és jobb irányba!

Egy nép, egy társadalom, és az abban élők békéje érdekében ugyanis, vissza kell térni az alapvető emberi normák tiszteletben tartásához, az alapvető erkölcsi törvények megtartásához, és mindannyiunknak vissza kell térnünk Isten mindenek és mindenki fölötti szeretetéhez. Vissza Krisztus mindenkinél jobban történő szeretetéhez.

A Krisztus szeretetétől áthatott ember nemcsak apját és anyját szereti, hanem önző életét megtagadva, elvesztve azt, levetve magáról, és megtalálva jobbik énjét, krisztusi életét, megnyílik mások felé is. Hiszen tudja, hogy ha csak egy pohár vizet is adott, vagy ad, - hangsúlyozom: nem akármilyent, hanem szomjat oltó, és hűsítő friss vizet – a szomjazóknak, s ha az élet emberibbé tételéért bármit is tett vagy tesz, nem marad el jutalma.

Ámen

1. Elizeus egy nap elindult és átment Sunembe. Ott lakott egy előkelő asszony, aki meghívta asztalához. (2Kir 4,8–11.14–16a)

Elizeusnak, Illés próféta tanítványának és méltó utódjának legendás története igen hasonlít az Assisi Szent Ferencről szóló színes beszámolók gyűjteményéhez, a Fiorettihez. Egyházunk az évközi idő első nyári vasárnapján a vendégszeretet kedves példájaként említi. Elsősorban az evangéliumi szakaszban is fellelhető jézusi párhuzam miatt: aki a prófétát befogadja, az a próféta jutalmát kapja. Ma úgy mondanánk, hogy a vendégszeretet keresztény erény. Ha az apostolt vagy a prófétát, a lelki embereket segítjük, egyházunkat, benne Krisztust segítjük. Minden ellenszolgáltatás, előjog, egyházi lobbi „kiérdemlése” nélkül. A kapzsiság a hívek között is gyakran felüti a fejét, még a spirituális látszat mögött is. Erre figyelmeztet Elizeus szolgájának, Geházinak (vagy Gechaszinak) intő példája.

2. Ha Krisztussal meghaltunk, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk. (Róm 6,3–4.8–11)

Szent Pál a rómaiaknak a keresztség bűnt eltörlő, megigazulást adó, új, misztikus életet felkínáló szerepét világítja meg. A keresztény a keresztségben már „tiszta lappal” indul, de a tudatos bűn elleni küzdelem az érett felnőttkor jellemzője. A szentségekben, főleg a bűnbocsánatban nem elég megtisztulni, belemerítkezni Krisztus halálába és feltámadásába, hanem azok felvétele után is mindenképp kerülni kell a bűnt. Már nem folytathatjuk ott, ahol abbahagytuk. Isten kegyelmi élete képtelen átalakítani minket, ha a bűnben megmaradunk.

3. Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám. (Mt 10,37–42)

Manapság sokat beszélnek az ún. prioritásokról. Hogy minek tulajdonítunk elsőbbséget életünkben: karrier, család, munka, élvezetek, hobbi… Rangsorolnunk kell azokat az értékeket, amelyeknek szolgálatában állunk, amelyeket fontosnak tartunk. Sajnos sokszor hallgatunk ösztönösen a vér szavára, kényelmünkre, más egyebet meg idő és pénz függvényében döntünk el. A bölcs emberek évszázadok óta hangsúlyozzák a fontossági sorrendet: első a kötelesség, a szükséges, utána majd a hasznos és a kellemes. Már a sztoikus filozófus, Epiktetosz is azt hirdette, hogy „a jót többre kell tartanunk minden családi köteléknél”.

Jézus azonban nem pusztán az erkölcsi jóról mint kötelességről beszél, hanem saját magáról. A keresztségben a vérségi mellé egy másik, még magasabb szintű kötelékbe kerültünk. Istenből és Istenben születtünk újjá. Ezért Isten akarata, Krisztus követése felülírhatja a családi kötelékeket. Sőt az örök üdvösség távlatában inkább kell engedelmeskednünk Istennek, mint az embereknek. Ez ugyan nem teszi fölöslegessé a szülők tiszteletét és szeretetét, hiszen arra Isten a 4. parancsban külön kötelez. Nem pusztán arról van szó, hogy szüleink, gyermekeink kedvéért sem tehetünk olyat, ami ellenkezik az erkölcsi törvényekkel. Inkább arról, hogy Krisztusban egy újfajta családhoz tartozunk. A Krisztusban való újjászületés megköveteli a hívőtől, hogy mindenekelőtt és mindenek fölött Krisztust szeresse, mert ő adta belénk az örök, romolhatatlan élet csíráját. A fiataloknak is el kell szakadniuk szüleiktől, amikor új családot alapítanak. Másrészt a kegyelmi élet állandó együtt járás Krisztussal. Felvenni a saját keresztünket, és követni őt.

A keresztutat senki nem spórolhatja ki életéből. A szeretet útja az önfeláldozás, az önmagunk legyőzésének, önmagunk felülmúlásának útja mindannyiszor keresztútnak bizonyul. Egy házasság, egy barátság vagy a teljesen Istennek szentelt élet egyaránt akkor hiteles Krisztus-követés, ha szeretetből szenvedni is képesek vagyunk a másikért. „Akkor derül ki, hogy ezekért a kései léptekért tanultunk meg járni” – mondja Pilinszky János. Mi irtózunk az élet elvesztésétől, az elköteleződéstől. Félünk, hogy ha valami mellett döntünk és kitartunk, lemaradunk valami másról. Görcsösön akarjuk a biztonságot, s nem vagyunk készek, képesek önmagunk elengedésére. Ezért van a sok depresszió és széthulló személyiség, olyan ember, aki képtelen a kezdeményezésre és a kreativitásra. Aki mindig csak kapni, fogyasztani akar. Ezzel szemben a Krisztus-követés a szerelem halálugrása. A valóban hívő ember kész odaadni, feláldozni, szétosztani életét másokért, másokban Istenért. Áldozatot hozni a másik emberért, a köz javáért, kitartani meggyőződése mellett. Áldozat nélkül nincs sem karrier, sem teljesítmény. A szeretet energiájának „elpazarlása” nélkül nincs élet, nincs lüktetés, csak feléljük elődeink tartalékait, talán a jövőnket is. Már gyermekeinket is a lemondásra, az értelmes áldozatok meghozatalára kellene nevelnünk, hogy a szeretet nevében szilárd jellemekké, az élet ütéseit álló egyéniségekké váljanak.

A keresztény úgy „veszíti el” életét, hogy már itt megtalálja azt Krisztusban. Nem sajnálja, nem dekázva, cseppenként méricskélve elégszik meg a minimálissal, nem takaréklángon akar égni, hanem odaadja… Teljesen azonosulni akar Krisztussal, akinek útja nemcsak keresztút, hanem föltámadás és élet.

Szentírási rész: Mt. 10, 37-42

A mai evangéliumi részletben az örök boldogságról és annak elérési módjáról tanít bennünket az Úr Jézus. Az ember valódi boldogságát az Istennel való személyes találkozásban, személyes kapcsolat megélésében érheti el, valósíthatja meg.
„Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám. Aki nem veszi vállára keresztjét, s nem követ, nem méltó hozzám”(10, 37) - hallottuk Jézus szavát az evangéliumban.
Ezek a meghökkentő szavak nem a vérségi kötelékek vagy a rokoni és baráti kapcsolatok öncélú tagadását jelentik, hanem a Biblia sajátos beszédmódjának keretében arra figyelmeztetnek, hogy megfelelő módon kell látnunk és megvalósítanunk az értékek rendjét. A vérségi köteléket vagy más emberi kapcsolatokat nem szabad Isten országa elé helyeznünk, mert csak az Istennel való személyes találkozás, a vele való jó kapcsolat megélése tehet bennünket hiánytalanul boldoggá.

Jézus követése tudatos beleegyezést kíván meg, ami pedig a teljes, minden más szeretetnél nagyobb szeretetben fejeződik ki. Jézust jobban kell szeretni a szülőknél, a gyermekeknél, jobban önmagunknál, sőt az életünknél is. Ez természetesen nem jelenti a családi vagy a testvéri szeretet megtagadását – ami egyébként ellentétben lenne Isten törvényével –, hanem azt, hogy soha semmiféle teremtmény szeretetét nem helyezhetjük a Krisztus iránti szeretet elé.

Ne értsük félre, Jézus nem vetélytársa akar lenni szeretteinknek, nem azt várja, hogy megtagadva a szüleinkhez fűződő gyöngéd, mégis oly erős szálakat, s őt tegyük szívünkben apánk, anyánk helyére. Hiszen Isten oltotta belénk a gyermeki érzületet azok iránt, akiknek életünket köszönhetjük, s tőle származik a parancs is: tiszteld atyádat és anyádat.
De ugyanaz az Isten, aki ezt a parancsot adta, írta elő azt is, hogy: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből”. Itt nem az érzelmi kötödés különböző fokozatairól van szó, hanem a szeretet két minőségéről, melyek közül az egyik a test és vér diktálta, ösztönös szeretet, a másik viszont az ember természetfölötti hivatása, Istenre való képessége.
Nem a gyermeki ragaszkodásról, hanem a túlságosan földi kötödésről jelenti ki a mi Urunk, hogy akadálya az ő követésének, mert meggátolja az első és legfőbb parancs teljesítését, és gúzsba köti teljesen emberségünket.

Az evangéliumi szakasz szerint a valódi boldogság elérésének útja a kereszthordozás. Aki meg akarja találni életét, elveszíti azt, de aki érettem elveszíti életét, megtalálja azt - mondja Jézus.
E kijelentésben kétszer szerepel az élet szó: egyik esetben a földi életet jelenti, a másikban a mennyei boldogságot, az örök életet. Ha Jézusért elveszítjük földi életünket, vagyis ha el tudunk szakadni az e világ értékeitől és ilyen értelemben vállaljuk a keresztet, elnyerhetjük a maradandó életet.
A kereszthordozással valódi boldogságunk születését munkáljuk. És itt nem csupán saját boldogságunkról van szó, hanem másokéról is: a keresztet hordozó tanítvány ugyanis a jézusi megváltást közvetíti embertársának. Ezért mondja Jézus: aki titeket befogad, engem fogad be, aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki küldött engem.

Amikor az életkörülmények válaszút elé állítanak, s választanunk kell a Teremtmények vagy Isten, illetve bűnös szenvedélyeink kielégítése vagy Isten parancsának megtartás, vagy a kényelem, a megszokás és Krisztus radikális követése között, a kereszténynek mindig határozottan kell választania, még ha ez a döntés szívétől kemény áldozatot kíván meg.
Különben is az ember akkor lesz képes arra, hogy embertestvéreit és saját rokonait jobban szeresse, amikor szívét teljesen Krisztusnak adta, ugyanis csak a természetfeletti szeretet tudja átlépni az önzés gátjait és megszabadítani az én központúságtól, vagyis attól, hogy állandóan magam körül forogjak és csak az orromig lássak.
Jézus figyelmeztetése, hogy tanítványának fel kell vennie keresztjét és őt követnie, legnagyobbrészt az önzés, a helytelen önszeretet leküzdését jelenti: az egoizmus ugyanis, amikor akadályozza Isten szeretetét, ugyanakkor meggátolja a felebarát, sőt a családtagok igazi szeretetét is.
Itt említhetnénk példa gyanánt a hamis szülői szeretetet, amely annyira a gyermeke javát, boldogulást akarja, hogy az a gyerek lelkileg sérültté válik, nem egy esetben az öngyilkosságba menekül, vagy jobbik esetben elhagyja a családi hajlékot. Igazában ennek hátterében az áll, hogy a szülő gyermekében szeretné megvalósítani önmagát, valóra váltani kudarcba fulladt álmait, helyre hozni saját hibájából elrontott életét, függetlenül attól, hogy gyerekének mi a jó és mire van képessége. Sok szülő pontosan emiatt képtelen szabadon engedni gyermekét, érdekmentesen, önzetlenül segíteni annak kibontakozását. Ezért van az is, hogy sokszor a felnőtt, családot alapított gyerekek életét is meggondolatlanul irányítani akarják, csupa jó szándékból állandóan beleavatkoznak gyerekeik családi életében, s így megkeserítik azok életét, sőt önmagukat is boldogtalanná teszik…
De, ehhez hasonló példát hozhatnánk a házasság területéről is, amikor a hitvestárs szeretetből annyira akarja a másik javát, boldogulását, hogy az belefullad ebbe az idézőjelbe tett szeretetbe. 

„Aki meg akarja találni életét, elveszíti, aki viszont elveszíti értem életét, az megtalálja”(39), mondja Jézus. Ha az ember szívét teljesen Krisztusnak adja, a szeretet isteni képességével gazdagítva kapja vissza: amikor pedig lemond önmagáról, sőt életéről is, akkor Krisztusban megtalálja az igazi életet, az örök életet, amit senki el nem vehet tőle. Ezért mondja C. S. Lewis: „Célozd meg a mennyet, és a földet is megkapod mellé; célozd meg a földet, és egyiket sem kapod meg.”

Az Úr kevesektől kívánja meg, hogy szeretetüket életük odaadásával tanúsítsák, mint például Szent Maximilián Kolbe atyától, aki képes volt az Auschwitzi koncentrációs táborban életét adni a fiatal családapa helyet, azt azonban minden kereszténytől elvárja, hogy a Krisztus követésben soha meg ne hátráljon semmiféle áldozat előtt.

A szentleckében Pál apostol az mondja, hogy meg kell halnunk mind annak, ami elvon az Úr nagylelkű szolgálatától, lemondani mindenről, ami veszélybe sodorná életünkben Isten abszolút elsőbbségét, a szeretetének juttatott első helyet. A keresztény csak így lehet Krisztus hűséges tanítványa, csak így lehet társa halálában és életében. Az apostol szerint a keresztény: „halálával egyszer s mindenkorra meghalt a bűnnek, élve azonban Istennek él. Ezért tekintsétek magatokat úgy, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Jézus Krisztusban”(10-11).
Ugyanez áll a kereszthordozástól való húzódozásra és saját életünk megtalálásának vágyára is. Ha magunk akarjuk megvalósítani önmagunkat, nem önmagunkká válunk, hanem csupán szánalmas torz, csonka személyiségeké. Azon kell dolgoznunk, hogy Krisztust valósítsuk meg életünkben, azaz formálódjunk az ő képére és hasonlatosságára.
Ennek kifejezője a kereszthordozás, mely nem egy súlyos teher kénytelen-kelletlen cipelését jelenti, hanem a legszemélyesebb szenvedést, amelyet szeretetből vállalunk. Ez a legnagyobb emberi tett a földön, erre kaptuk a szabadságunkat, ez ad súlyt létezésünknek.

Ha hirtelen csapásként rám zúdul a kényszerű testi-lelki fájdalom, az még nem kereszthordozás. A kereszthordozás ott kezdődik, amikor tartalmat, értelmet, értéket adok a szenvedésnek azzal, hogy Krisztus keresztjével egyesítve, az ő szenvedését kiegészítve, szeretettel viselem. S akkor megtapasztalom, hogy a kereszt nem megnyomorít, hanem fölemel, s alkalmassá tesz az Isten műveiben való részvételre.

A szentmisén gondolkodjunk el kissé az evangéliumi részlet tanításán. Kérjük Istent, tisztítsa meg látásunkat, hogy mindennél többre tudjuk becsülni a Vele való találkozást. És kérjük tőle az erőt a kereszt vállalásához abban a reményben, hogy kereszthordozó életünkkel önmagunk és mások üdvösségét szolgáljuk.

Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta: Magasztallak téged Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsiknek! Igen, Atyám, így tetszett neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni. Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek, én, felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű. Mt 11,25-30

Mottó: Mert az én igám édes

Meghökkentő ellentmondás, ugye? A szótár szerint ennek a tájszónak a jelentése járom. Mi is jut róla eszünkbe?  „Befogja az igába; igába beletör; igába hajt”: mindez a barmok, a jószág alantas helyzetére utal. Átvitt értelemben még kevésbé rokonszenves a fogalom: annyit jelent, hogy „szolgai engedelmességre, szolgaságra kényszerít; igába tör:  vonakodó embert rendszeres, fegyelmezett munkához, kötelességteljesítéshez szoktat; sőt, emberi közösséget hódolatra kényszerít, leigáz.” Ugye, nem kérünk belőle? Hogyan akar Jézus erre csábítani, nyilvánvalóan önkéntes alapon? Még irritálóbb, hogy azok után hív meg erre, hogy megígéri, hogy felüdít minket.

édes iga

Mindez érthetőbb lesz, ha visszatekintünk a beszéd előzményére! Megátkozza Korozaint, és Kafarnaumot, működésének színhelyeit, mert nem hittek neki, nem fogadták be őt. A sikertelenségre azonban ez csak első reakció! Azzal folytatja, hogy hálát ad az álbölcsek kirekesztéséért és az együgyűek befogadásáért. Mintha csak maga is épp rádöbbenne az atyai stratégia zsenialitására! Ebből a felismeréséből levezetve, ennek ujjongva hív meg minket az édes igára. Az ige az iga, amely rendeletetésénél fogva édes és könnyű.

Tavasszal egy virágzó almafa előtt álltam és szépségét látva azt kérdeztem tőle: “Mit kell tennem, hogy növekedjek?” Ő azt válaszolta: “Késznek kell lenned arra, hogy levesd külső gönceidet! Csakis akkor leszel belül értékes!” Megdöbbentem válaszán, és mert többet adtam a külsőmre, tovább álltam.

Nyáron, amikor az almafa elveszítette virágait, ismét megálltam előtte és megkérdeztem tőle: „Mit kell tennem, hogy növekedjek?” Látva virágaitól megfosztottan, azt reméltem, hogy visszavonja a tavasszal nekem súgott szavait. De ő most is konokul azt hajtogatta: “Hajlandónak kell lenned arra, hogy levesd az évek alatt magadra vett  külső gúnyáidat, mert csak így leszel belül szép és értékes!” Csalódottan hagytam ott ismét, mert újra nem voltam meggyőződve igazáról.

Nyár végén, őszbe csavarodott fejjel ismét előtte állok, de már nem kérdezem, mert látom érett gyümölcseit. Kiválasztok egyet-egyet, eszem belőle és belátom kettős bölcsességének titkát.

Először is érnem kell ahhoz, hogy növekedjem!

Másodszor pedig: a belső értékek mindig értékesebbek, minden külső szépségnél!

Stuttgart, 2020. június 29.

Imre atya

Te Péter vagy, szikla

Az apostolfejedelmeknek tartott Szent Péter és Szent Pál két igen eltérő egyéniség volt. Mindketten jelentősen hatottak a római egyházközségre, mégis egyikük sem alapította. Június 29-én, közös vértanúságuk napján emlékezünk meg róluk. Pétert a hagyomány szerint fejjel lefelé feszítették keresztre, Pált pedig, római polgárként karddal lefejezték.

Vértanúságuk emlékének ünnepét legkorábban 258-ból ismerjük. Péterről a Vatikán-dombon, Pálról a Via Ostinense mellett lévő templomban, és mindkettőjükről a Szent Sebestyén-katakombában emlékeztek meg, ahol a keresztény üldözések idején sokáig elrejtették ereklyéiket. A 4. században a keresztények mindhárom helyen tartottak liturgikus megemlékezést. Három különböző régi miseszöveget ismerünk erről az ünnepről. Nagy Szent Leó pápa az 5. században arról számolt be, hogy e két apostol tisztelete az egész földkerekségen elterjedt. A két apostol sírjai fölé épült a római Szent Pál- és a Szent Péter-bazilika. Magyarországon legkorábban az apostolfejedelmek és népek apostola címmel emlékeztek meg róluk.

Máté evangéliuma kiemelt figyelmet szentel Péternek, és számos saját forrást dolgozott fel. A mai jelenet Fülöp negyedes fejedelem területéhez tartozó vidéken történt (13. v.). A szöveg stilisztikai sajátosságai arám forrásra vezethetők vissza, melyet szerkesztéskor az evangélista kicsit módosított. Véleményünk szerint valamelyik palesztinai egyház, amely fogékony volt Péter kiemelkedő szerepének értékelésére, őrizte ezt a történetet, addig, amíg be nem került az evangéliumba. A jelenet bevezetőjében Jézus kíváncsi a róla elterjedt véleményekre, elsősorban arra, hogyan gondolkodik a messiásságáról a nép és a szűkebb tanítványi kör (14. v.). Jézus önmagára az „Emberfia” címet használja (13. v.), az a kifejezés először Dániel próféta könyvében (7,13–14) jelent meg. Jézus eltérő válaszokat kap: a messiási elképzeléseket hazafias és nemzeti érzések hatják át. Péter a többi apostol szóvivőjeként kijelenti: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia!” (16. v.). A hatásos deklaráció ellenére világos, hogy Péter és az apostolok messiási elképzelése és Jézus messiási értelmezése jelentősen eltér egymástól (21–23. v.). A kijelentés után ugyanis Péter konfliktusba kerül Jézussal, akit óv attól, hogy Jeruzsálembe menjen, mert ott elfogják majd és megölik. Jézus emiatt kéri tanítványaitól, hogy titkolják el messiásságát. Péter válasza pedig úgy látszólag többet tartalmaz, mint amit első hallásra megértenek a körül állók. Ez a messiási cím, illetve az Isten Fia cím szerepelni fog Jézusnak a nagytanács előtt lefolytatott vallási perében. Péter a „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia” vallomással alapozta meg különleges tekintélyét az egyházban és a tanítványi körben. Máté közösségében Pétert az apostoli kollégium vezetőjének tekintették. Jézus válaszában a „test és vér” (17. v.) kifejezés az emberi erőforrásokra utaló hebraizmus, amely Jézus szerint nem elegendő ennek a felismerésnek a megtételére – ahhoz valami felsőbb isteni segítség, kinyilatkoztatás szükséges! Aki erre a felismerésre képes, az összhangban él a teremtést felügyelő Isten elképzelésével. Lukács evangéliumában (22,31–32) Péter kapja a testvérek megerősítésének feladatát is, miután megtér.

Péter missziójának jelei a szikla (18. v.), a kulcsok (19. v.) és az oldás-kötés (19b). Az arám szövegben szereplő „képha”, azaz szikla jelentésű szó görög fordítása harmonizál Péter nevével: „petra”. Ez egyben Simon Péter névváltoztatásának története is, amely utal új feladatára. Jézus nem kezdett jövendő követőinek szisztematikus megszervezésébe olyan szinten, hogy egyházalapításról, szervezeti szabályok és vezetői intézményrendszer kialakítására tett volna kezdeményezéseket. A szövegben szereplő „eklészia” (egyház) szó (18. v.) még nem jogi-szervezeti értelemben funkcionál, Jézus korában az ő összehívott barátaira vonatkozott. Sokan kapcsolatba hozzák az egyház szót a héber „qahal” (vallási gyülekezet) szóval. De ez a vallási csoport Jézus szavai szerint olyan erős lesz, hogy kiállja a gonoszság erőinek támadását is (18b). A bizakodás alapja, hogy „sziklára épült”, vagyis olyan szilárd alapra, amely megvédi a támadásoktól.

A kulcsok hatalmának jelképeiről legkorábban az Iz 22,22-ben olvashatunk, ahol Eljakim király a kulcsok vállra helyezésének szertartásával kapja meg a hatalmat, hogy megnyissa a bezárt királyi palotát. Jézus másutt is utal a kulcsok hatalmára, többek között a farizeusokkal folytatott vitában, ahol azért korholja farizeus ellenfeleit, mert visszaélve hatalmukkal kizárják az embereket a menynyek országából (Mt 23,13). A Jelenések könyvében a kulcsok hatalmának birtokosa Jézus. Péter feladata, hogy a – farizeusokkal ellentétben – Jézus távollétében beengedje az üdvösség országába az oda kívánkozókat. A kulcsok hatalma eredetileg a bűnbocsátás hatalmát jelentette. A mennyek országa és az egyház hasonló jelentésű ebben a szövegben, de a mennyek országa tágabb, mint az egyház. Az utolsó metafora az oldás és kötésre vonatkozik. Az általános rabbinikus értelmezés szerint a feloldás a megengedést jelentette, a megkötés pedig a tiltást. A rabbik különböző módon gyakorolták ezt a hatalmat tanítványaik felett. Csak ritkán jelentette ez a közösségből való kizárást vagy a visszafogadást. Máté közösségének tagjai túlnyomórészt zsidó-keresztények lehettek, akik nem éppen lelkesedtek azért, hogy a jóakaratú pogányokat befogadják az egyházba. Péter bár zsidó volt, kiállt a pogányok egyházba való egyenrangú befogadása mellett.

A szöveg elsőséget biztosít Péternek az apostoli kollégiumban, de a katolikus és protestáns exegéták másképpen értelmezik az elsőség kérdését. Ennek oka, hogy a Katolikus Egyház erre az evangéliumi szakaszra alapozza Róma püspökének a jurisdikciós primátusát. Ez pedig azt jelenti, hogy a pápának joga van más egyházak életébe beleszólni, azok fölé vezetőket kinevezni, valamint hogy állásfoglalását a vitás kérdésekről a helyi egyházak kötelesek elfogadni. Erre azonban csak a Máté evangéliumában található szöveg ad alapot. Az ősegyházi szövegekből kevés információt kapunk arról, hogy vajon Péter ezt a megbízását folyamatosan gyakorolta-e? Jóllehet az Apostolok Cselekedetei irányítónak tartja (3,16), de nem a jelen evangéliumi szakasz által sugallt értelemben. Péter befolyása ebben az időben inkább csak a zsidó-keresztény körökre korlátozódik, a pogányok szellemi vezére Pál lesz (Gal 2,7–8). Pál leveleiből Jakab apostol látszik a legtekintélyesebb keresztény vezetőnek (Gal 2,9), őt követi Péter és János.

Könyörögtem a Győzelmes Nagyboldogasszonyhoz azért is, hogy tartson távol tőlem, ami beszennyezhetné tisztaságomat, tudtam, hogy egy olyan utazás alatt, mint amilyen ez az olaszországi is, sok zavaró dolog eshetik meg, főleg azért, mert nem ismerem a rosszat s félek azt felfedezni, miután nem tapasztaltam meg, hogy „a tisztának minden tiszta”, hogy az egyszerű és egyenes lélek semmiben sem lát rosszat; valóban, a rossz csak a tisztátlan lelkekben létezik s nem érzéketlen tárgyakban ... Szent Józsefet is kértem, hogy őrködjék felettem, iránta gyermekkorom óta különös tisztelettel viseltettem, amely összefonódott a Szent Szűz iránti szeretetemmel. Mindennap elmondtam az imát: „Ó, Szent József, szüzek atyja és oltalmazója” – s így félelem nélkül indultam el hosszú utazásomra, oly jó védelmezőim voltak, hogy lehetetlenség volt félnem.

Megköszöntük neki, hogy kedves szavaival megvigasztalt. Kedves testvérkéim, felajánlom maguknak örömöm gyümölcseit úgy, amint a jó Istenazokat nekem adja. Az égben sok kegyelmet fogok kieszközölni azoknak, kik jót tettekvelem. Magának, kedves anyám, nem is lesz minden hasznára. Sok dolgot csak azért fogmegkapni, hogy öröme legyen.

Imádsággal, szeretettel támogassatok bennünket! Mert mi Tietek vagyunk, hozzátok fűz a vérség, a barátság édes erős köteléke, hát ne szakasszon el egymástól megnemértés, szeretetlenség. [IV. 277/10]

Rögtön ezután a második szabályról szólnék, nevezetesen a beszédről. Hallgatni akkor, amikor beszélni kellene, nem a tökéletesség jele, sőt néha bűnnek számít. A rekreáción mindenkinek részt kell tehát vennie, és a főnöknő – fontos ügy kivételével – egy nővért sem menthet fel alóla. A rekreációk Isten szellemében legyenek vidámak. Itt van alkalmunk egymást megismerni. Mindenki mondja el véleményét egyszerűen, a többiek épülésére, de soha ne fölényesen vagy, Isten óvjon, vitatkozva. Ez ugyanis nem egyeztethető össze a tökéletességgel és hivatásunk szellemével, melyet a szeretetnek kell jellemeznie. A rekreációk naponta kétszer fél-fél óráig tartsanak. Ha azonban valamelyik nővér megsérti a hallgatást, köteles azonnal jelenteni ezt a főnöknőnek, s büntetést kérni. A főnöknő ezért a hibáért nyilvános büntetést köteles adni. Ha másként tenne, maga tartozik felelősséggel az Úrnak. (553)

Ha valaki magához veszi az Úr Testét, annak még a teste is megszentelődik.

Hogyan kell megtanulni imádkozni? Nehéz imád­kozni akkor, ha a szívben nem honol csend, mert isten a szív csendjében szólal meg, és csak ezután, szívünk teljességéből születhet meg bennünk a hang.

Mindenki képességei szerint kapja a Fényt, asze­rint, amennyire felkészült Isten megismerésére, mert az Úr nem veti meg ezeket a felkészültsé­geket.

https://youtu.be/W5jbyhO40ds

https://youtu.be/V5q3vTvnlBY

(1) „KI A NAGYOBB A MENNYEK ORSZÁGÁBAN?” (MÁTÉ 18,1–10)

A KISGYERMEK PÉLDÁJA.

– 1. Ki a nagyobb? Az ember örök kérdése ez: naggyá lenni (1).

– 2. Jézus nem a szándékot utasítja el, hanem a „nagyság” bibliai, isteni értelmére tanít bennünket. Jézus Krisztus azért jött, hogy „naggyá” legyünk, életünk kiteljesedjen, az Ő akarata szerint (János 10,10). Istennek kedves nagyság azonban nincs megtérés nélkül, a mennyei Atya előtti leborulás nélkül, az Isten, életet megtartó akaratának alázatos, másokat is befogadó szolgálata nélkül (2). Megtérés nélkül értelmetlen vita a mennyek országáról, meg a nagyságról teológiai vitákat folytatni, mert sem a mennyek országa, sem a „nagyság” nem illet minket. Megtérés nélkül a „nagyság” csak rombol, pusztít, megbotránkoztat. Vagyis a „nagyság” megtérés nélkül: gőgös önimádat alázat helyett, zárt kaszt befogadás helyett, önzés szolgálat helyett (6–7).

– 3. Jézus odahívott egy kisgyermeket, és a kisgyermekre, mint példára mutatva szólt az Istennek kedves nagyságról. A kisgyermek tehát itt példa arra nézve, hogy az Isten gondolata szerint abban van az igazi „nagyság”, ha valaki tud „kicsi” maradni, képes magát megalázni, valamint nyitottá lesz a körülötte élőket befogadni, azoknak szolgálni. A kisgyermek egy bizonyos korig, minden rosszasága ellenére ragaszkodik szüleihez, és elismeri az apjától való függést! Hogyan érthetné a ma embere ennek a példázatnak bármely elemét is, hiszen a családokban sokszor nincs apa, nincs függés, nincs nevelés; hogyan lenne akkor alázat, befogadás, szolgálat… Korunkra szétesett az az alapvető normarendszer is, amit itt Jézus képként használ egy mennyei igazság megvilágítására (3–4). Adj megtérést, Urunk!

*

– Az ember örök kérdése ez: naggyá lenni. Bizony: sokszor hitetlenségünk jele a „nagyság” óhaja, a kiemelkedés vágya, a törekvés indulata, mint egyfajta örökélet-pótlék. A „nagyság” kapcsán egy sereg újabb kérdés vetődik fel. Mekkora ára van a „nagyságnak”? Mit jelen a „nagyság”? Feljogosít-e a „nagyság” arra, hogy gőgösen lenézzünk másokat, miközben nekem sok minden jár, ami a másikat nem illethet meg? Ki számít nagynak, milyen közegben, milyen mérce és értékrend szerint? A „nagyság” relatív: aki egy bizonyos körben sztár, én arról soha nem is hallottam; akit viszont én értékelek, azt mások akár le is nézhetik. Milliónyi szubkultúra darabolja a nagyságot is. Minden „nagyság” egyszer aláhullik, sikere alábbhagy, dicsősége elmúlik, személye nem számít többé, élete lejár, és nagy többségüket pedig elfelejtik… Ennek ellenére naggyá akarunk lenni, még Jézus közelében is versengünk, még a mennyek országában is olyan szigorú rangsort akarunk, mint itt a földön (1).

2Mózes 6,1–13

„Ha elfogy a fa, kialszik a tűz, ha nincs rágalmazó, megszűnik a viszály.” (Példabeszédek 26:20)

Ilyen egyszerű, az életből vett példával biztat mai igénk arra, hogy álljunk hozzá bizonyos emberekhez/helyzetekhez.

Történt egyszer, hogy egy hívő pedagógust áthelyeztek egy másik iskolába. Az első nap, ahogy az lenni szokott, a naplót maga elé szorítva, némi szorongással lépett be a nevelőibe. Nem ismert senkit.

Páran mosolyogtak, majd rövid bemutatkozást követően mindenki ment a maga dolgára.

Ezt a pillanatot várta meg az egyik idősebb tanítónő, aki hozzá hajolva csendben elkezdte "leadni", milyen is az iskola, aztán az igazgatónő.... "Na és az ebéd!" S jöttek sorban a kollégák. Mindenkiről, mindenről volt néhány megjegyzése.

Tanárnőnk hallgatta egy darabig, majd ő is megszólalt:

- "Engedd meg, hogy én is megosszak magamról egy fontos dolgot..."

- "Mi az?" -fülelt a másik, hátha valami izgalmasat tud meg róla.

- " Van egy rossz tulajdonságom: nem tudok ilyenféle titkot tartani. Ha hallottam valamit másokról, én bizony továbbmondom, s azt is elmondom, kitől hallottam."

Ettől a naptól kezdve nem kereste vele a kapcsolatot a fent nevezett kolléga, viszont több barátra is lelt, ahogyan megismerték őt és jellemét.

A történetet olvasva gondold ma át:

Kell-e végig olvasnom minden megosztott bejegyzést?

Kell-e átvennem mások háborgását?

Kell-e rémhíreket megosztanom, ahogy azt olyan sokan teszik?

Keresd ma is a jó lelkiismeretet és Isten békességét!

Ne tégy a tűzre! Meglátod, kialszik.

(Nagy György, Mátészalka-Kertváros)

********************************** 

Imádság:

Uram! Segíts észre vennem azokat a helyzeteket, melyekben egyértelműen az a feladatom, hogy valamit ne tegyek meg, hogy valamitől tartózkodjam. Ámen

*********************************

A nap gondolata:

Aki a verebeket is számontartja, hogyne gondoskodna az ő választottairól. Nincs mitől félnünk. Tegyünk bátran bizonyságot az evangéliumról. Legyen ez a küldetés életünkben az első helyen, nem keresve, de felvállalva ezért a békétlenséget is.

https://youtu.be/5-DtObY1FdE

1. Ima a Vatikáni Kertek lourdes-i barlangjánál
2. Újabb szentekkel és boldogokkal gyarapszik az Egyház
3. Katekézis az "igazak" imájáról
4. Beteg- és családbarát kórházi működés
5. Szerzeteseket támogató fiatal vállalkozók
6. Elmaradt Rómában a "Hét templom zarándoklat"
7. Újra látogathatók a Vatikáni Múzeumok

https://youtu.be/tIjkXh9jI84

Drága gyermekek!

Hallom kiáltásaitokat és imáitokat és közbenjárok értetek Fiamnál, Jézusnál, aki az út, az igazság és az élet.  Gyermekeim, térjetek vissza az imához és ebben a kegyelmi időben nyissátok meg szíveteket és induljatok el a megtérés útján. Az életetek mulandó és Isten nélkül  értelmetlen. Azért vagyok veletek, hogy az életszentség felé vezesselek benneteket, hogy mindannyian felfedezzétek az élet örömét. Gyermekeim, mindnyájatokat  szeretlek és megáldalak édesanyai áldásommal.

Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra. 

https://youtu.be/mQ86iNd8LTk

Isten az egész világ Ura és a mi Mennyei Atyánk.Tanultuk hittanbol.És tudjuk, hisszük hogy így is van. Ő a mindenek felett álló,egy örök Isten a teljes Szentharomsagos egységben!
A mai evangéliumban olvashatjuk a kétségbe esett tanítványok kiállítását a viharos tengeren.Mi is sokszor, kiálltunk hol vagy Istenem? Hol vagy? Elvesztettem a fiamat, édesanyámat, drága szeretteimet, hol vagy? Hol vagy abban a virusban,abban a nagy esőzések, katasztrófák idején? Milyen Isten vagy? Ennyire szeretsz minket? Fajdalmainkat bizony kimondhatjuk, még meg is rendulhetunk hírünkben,meg is tagadhatjuk mint Péter, menekülhetunk mint az emmauszi tanítványok,de Jézus NEM TÁGÍT mellőlünk! Jézus,akkor is ott van a mi barkankban,ha mi nem érezzük ennek a vihar közepette az Ő jelenlétét. De mi kidobjuk e Őt a mi életünkből? Majd én megmutatom, Isten nélkül is boldogulok! Nem kell nekem az Isten aki ennyit gyötör,ennyi fájdalmat megenged,ennyi bajt hoz családomra! Csak egy baj van!!! Nem bírod egyedül!!!! Nem bírod nélküle!! Istenre nemcsak a rózsafüzért morzsolo öreg asszonyoknak van szüksége,hanem aki most olvasod írásom. Fáj a szíved? Össze vagy törve? Minden hullám össze csapott feletted? Nincs senki aki a banatodra gyógyírt adjon,sebeder begyogyitsa? Isten lát!!! És... ahogy oda térdelt Csókai fő orvos Úr egy fájdalmas nehéz időszakban, ő a nagy tudású nagy ember,mert élete térdre kényszerítette, úgy te is térdelj le,borulj le és szíved mélyébol kérj bocsánatot Istenedtol! És meglátod,annak a végtelen és IRGALMAS Istennek életed viharaban veled küzdő Istennek hatalmas erejét! Nem hiszed??? Kételkedsz Benne? Benne? Aki mindenek felett uralkodó Istenben? Bízz benne!!! Mert még Ő sohasem engedte el a kezedet! Te szakitittad ki! Fog meg újra és újra és újra! Mert a csodát megadja!! Nézz rá és láss!!!

Bevezető

Azt a két apostolt ünnepeljük ma, akik egy napon haltak vértanúhalált Rómában 67-ben, június 29-én. Közülük Péter jelenti a szilárdságot, az állhatatosságot és a folytonosságot. Pál pedig a nyíltságot, az evangélium teljességét és szabadságát. így ők ketten együtt jelentik számunkra az Egyház teljes képét. Mindkettőjükben az a kegyelem működött, amely bennünket is összehozott ebben az órában, hogy a szentmisében lelkileg megújuljunk. Kezdjük bűnbánattal...

Hívek könyörgése

Az apostolok fejedelmét, Urunkat, Jézus Krisztust kérjük ma bizalommal!

1. Áldd meg Urunk szentatyánkat, N. pápát és püspökeinket, hogy legyen elszánt akaratuk a nyíltságra és az egységre. Add, hogy általuk megvalósuljon szándékod az Egyházban.

2. Urunk, Te feltámadásod után Péter köré gyűjtötted nyájadat. Kérünk, hogy jó pásztorként gyűjts össze minden népet egyetlen akolba.

3. Te, aki Pál apostolt küldted a pogány népek megtérítésére, add, hogy az evangélium örömhíre minden emberhez eljusson.

4. Töltsön el Urunk minden keresztény embert az az apostoli szellem, amely a két apostolfejedelmet lelkesítette.

Urunk, Te nagy keresztet tettél apostolaid vállára, de példád nyomán nem vonakodtak a szenvedéstől, és a sok ellenállás leküzdésével el is jutottak országodba. Ebben akarjuk mi is követni őket és eljutni hozzád, aki élsz és uralkodol mindörökké. Amen.

Kedves Testvérek!

Aki hisz Jézus Krisztusban és megkeresztelkedik, vagyis alámerül a vízben és kiemelik belőle, az Jézus halálának hasonlóságára meghal a bűnnek, és Jézus hasonlóságára feltámad az istenes életre, elnyeri bűnei bocsánatát, megigazul. Egészen addig nem volt probléma, hogy a keresztség a bűnbocsánat eszköze, amíg nem kezdtek el gyermekeket, csecsemőket keresztelni. Ezzel együtt felmerült a kérdés, hogy miért kell a csecsemőket megkeresztelni, amikor ezek még nem követhettek el bűnt, hiszen annyira kicsinyek? Az ókeresztény kor nagy gondolkodója, Szent Ágoston fedezte fel a választ erre a kérdésre. A válasz pedig az, amit Szent Páltól olvastunk az imént: „Egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál, és a halál minden emberre átterjedt, mert mindnyájan vétkeztek” (Róm 5,12). Szent Ágoston fölfedezte a Szentírásban azt a tényt, hogy vannak olyan emberek, akik meghatározzák azoknak az életét, akik hozzájuk tartoznak, körülöttük vannak. Ilyenek voltak az első emberek is, akikről tudjuk, hogy szembefordultak Istennel, nem engedelmeskedtek neki. Vétkeztek. A bűnük az volt, hogy a saját erejükből istenné akartak válni, olyan hatalmasok akartak lenni, hogy ők döntsék el, hogy mi lesz a jó és a rossz az életükben, vagyis mindentudóvá és mindenhatóvá akartak válni. Ez természetesen lehetetlen. Az ember teremtmény, aki nem nélkülözheti Isten kegyelmét, szeretetét, de aki éppen ezzel a tettével elutasította ezt a kegyelmet, ezt a szeretetet. Ez a tette súlyosan megsebesítette, ettől kezdve az ember már nem volt olyan, mint a teremtés hajnalán, amikor még Isten barátságában élt. Ettől kezdve Isten kegyelme nélküli állapotban élt. Ez a halál. A Szentírásban a halál elsősorban az Istentől való távolság, az istennélküliség. A fizikai halál ennek a képe. Ezért fogalmazott Szent Ágoston így: „Élhetsz biológiailag, de Isten nélkül halott vagy!” Ezt az állapotot örökítette tovább minden emberre, aki az ő utódjaként született, illetve születik erre a világra. Szent Ágoston óta ezt az állapotot nevezzük ősbűnnek, eredendő bűnnek vagy áteredő bűnnek. Minden ember ebben a kegyelem nélküli állapotban születik. Ahhoz, hogy helyreálljon a kapcsolata Istennel, Megváltóra van szüksége, aki kiemeli őt ebből a kegyelem nélküli állapotból és visszahelyezi Isten barátságába. Megváltónk Jézus Krisztus. Ő mondja: „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet: senki sem jön az Atyához, csakis rajtam keresztül” (Jn 14,6). Szent Pál így fogalmaz: „Még egy igaz emberért is bajosan hal meg valaki, bár egy jó emberért talán vállalja valaki a halált. Isten azonban azzal mutatja meg irántunk való szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. Most, hogy vére árán igazak lettünk, mennyivel inkább meg fog menteni minket a haragtól. Mert ha akkor, amikor ellenségei voltunk, kiengesztelődtünk Istennel Fia halála árán, akkor, miután kiengesztelődtünk, még inkább üdvözíteni fog az Ő élete által” (Róm 5,7-10).

Megváltott életünk nem automatizmus. Az, hogy Isten legyen az életünk centrumában, személyes döntés, vállalás, vagyis a hit kérdése. Az első keresztények felnőtteket kereszteltek, akik valóban képesek voltak a hitben Jézus Krisztus által Istennek elköteleződni. Természetesen a hitre el kell jutni, meg kell ismerkedni azzal az Istennel, akiben majd hiszek. Az ősegyházban ez egy nagyon igényes folyamat volt, ami három évig tartott. A második világháború után sok gyermeket nem kereszteltettek meg, mert a szülők már nem voltak hívők. Viszont sok meg nem keresztelt gyermek felnőtt korában megismerkedvén a hittel, igényelte a keresztséget. Ezért Szent VI. Pál pápa felújította ezt az ősegyházi, katekumenátusnak nevezett keresztségre felkészítő kurzust, amit lehetőleg közösségben kell végezni, mert itt nemcsak arról van szó, hogy bizonyos elméleti igazságokat megtanuljon valaki, hanem a hitet be is kell gyakorolni, és mert ennek döntő része a szeretet, ezért ezt csak közösségben lehet megtenni.

A csecsemők megkeresztelésének igénye tulajdonképpen kihívás a szülők felé, hiszen mi értelme van megkeresztelni egy gyermeket, ha mi magunk nem élünk a hitben? Ezért csecsemők megkeresztelésekor el is hangzik a szülők felé: „Nektek, akik gyermeketek számára a keresztséget kéritek, hivatásotok lesz úgy nevelni őt, hogy hitünk szerint éljen, úgy szeresse Istent és embertársait, ahogy azt Jézus Krisztus tanította. Vállaljátok-e ezt a feladatot?”

A Zsinat óta a nagyböjti időszak tartalma is változott. Ebben a megkeresztelt embereknek vissza kell emlékezniük a keresztségükre. Ez azt jelenti, hogy felmérjék, mennyire élték meg a hitüket az évek során, mennyire azonosultak vele. A húsvéti vigílián, amely éppen Jézus halála és feltámadása kapcsán a keresztségnek is ünnepe, a keresztségre jelentkezett felnőtteket ekkor kereszteljük meg. Ekkor meg is újítjuk keresztségi elkötelezettségünket. Ez a vasárnap lehetne alkalom arra, hogy átéljük megkeresztelt voltunk örömét, és hálát adjunk Istennel való kapcsolatunk nagy ajándékáért! Ámen.

Nyiredy Maurus OSB

Sok Szeretettel Üdvözlöm! Imádkozzunk együtt! Ima indul Hazánkért!

Mennyei Atyánk, Mindenható Istenünk! Színed elé járulunk, Benned bízva, és hozzád könyörögve kicsiny nemzetünkért! Már nem szabadságharcot folytatunk, élet és halál küzdelem a tét! Dávid és Góliát. Dávid szembe mert szállni Góliáttal és győzött, mert Te Urunk vele voltál Mi is ezzel a hittel álltunk és állunk a harcban, hisszük, hogy számíthatunk a Te segítségedre! Imádkozzunk vezetőinkért is, hogy Istenhez hűen vezessék országunkat, nemzetünket! Segítsd őket, segíts Minket Szentlelked erejével, mert Tiéd az Ország, a hatalom, és a dicsőség! Mindörökké. Ámen. Kérlek, adjátok tovább, imaháló borítsa be a Kárpát-medencét! Mindszenty Bíboros Atya mondta:Ha lesz egymillió imádkozó magyar, nem féltem ezt a nemzetet! Legyen!

Tulok Teréz Zalaszabar