Ez az imaapostolság egy lelkiségi áramlat, nem pedig valami többletmozgalom. Akkor tölti be kinyilatkoztatás szerepét, ha Krisztus szeretete megnyilvánul szavainkban, tetteinkben. Arra hívja meg a keresztényeket, hogy imájukkal apostolkodjanak, a világra nyitott szemmel imádkozzanak, minden egyes napjukat felajánlva Istennek, Krisztussal együtt, a világ üdvösségéért amelyet a havi szándékok konkrétan elénk állítanak.
68013 ima található a honlapon, összesen 157395 imádkozás. Regisztrálj, majd kattints és imádkozz!
Imádkozzunk, hogy a kis- és középvállalkozók, akiket súlyosan érintett a gazdasági és társadalmi válság, megtalálják a szükséges eszközöket, hogy tovább folytathassák tevékenységüket a közösség szolgálatára.
Uram Jézus,
egy új világról álmodunk,
amelyben a munka a méltóság forrása,
a fejlődés és a gazdasági megélhetés forrása
mindenkinek, megkülönböztetés nélkül.
Te ismered a munka valóságát, keménységét,
az egyszerű munka fáradtságát és örömét.
Segítsd a vállalkozókat a te Lelkeddel,
különösen a kisvállalkozókat, akiket a válság a legsúlyosabban sújt,
hogy módot találjanak arra, hogy továbbra is
tisztességes munkához jussanak, hogy segítsék őket közösségeikben,
és fenntartható gazdaságot teremtsenek,
amely segíti az Atya Országának építését.
Ámen.
Jóságos Atyám, tudom, hogy velem vagy.
Itt vagyok ezen az új napon.
Helyezd el a szívemet újra
a fiad Jézus szíve mellé,
amit nekem adsz, és amit az Eucharisztiában kapok meg.
A Szentlélek tegyen barátoddá és az apostoloddá,
hogy elvégezhessem a küldetésem.
A kezedbe teszem örömeimet és reményeimet,
munkámat és szenvedéseimet, mindent, ami én vagyok,
közösségben testvéreimmel e világméretű imahálózatban.
Máriával az Egyház missziójáért,
a pápa világméretű imahálózatának szándékára
felajánlom neked ezt a hónapot.
Ámen
Támogasd a kisvállalkozásokat
„Nagyon sokféle paraszti és kisvállalkozói élelem-előállítási rendszer létezik, amelyek ma is a világ lakosságának nagyobb hányadát látják el élelmiszerrel, kisebb mértékben használják fel a földterületet és a vizet, kevesebb hulladékot termelnek, legyen szó akár kis mezőgazdasági telkekről, gyümölcsösökről, akár vadászatról, vadon termő növények gyűjtéséről vagy kisipari halászatról.” (Ferenc pápa, Laudato Si, 129) A kistermelőktől és vállalkozóktól vásároljuk meg, amire szükségünk van.
Segíts
„Annak érdekében, hogy továbbra is lehetséges legyen a foglalkoztatás, elengedhetetlen olyan gazdaság előmozdítása, amely kedvez a termelői sokféleségnek és a vállalkozói kreativitásnak.” (Ferenc pápa, Laudato Si, 129) Hozd nyilvánosságra és népszerűsítsd a lakóterületeden lévő kistermelők és vállalkozók tevékenységét.
Dolgozz jól
„A munka szükségszerű, hozzátartozik az élet értelméhez ezen a földön, út az éretté váláshoz, az emberi kibontakozáshoz és a személyes önmegvalósításhoz.” (Ferenc pápa, Laudato Si, 128) Végezd jól a munkád, bármilyen kicsi legyen is az, és segítsd testvéreidet az övékében.
Keresd a megoldásokat
„A hatóságoknak joga és felelőssége, hogy a kistermelőknek és a termelői sokszínűségnek egyértelmű és erős támogatást nyújtó intézkedéseket hozzanak.” (Ferenc pápa, Laudato Si, 129) Hogyan tudsz segíteni azoknak, akik válság idején kisvállalkozásukkal az alapvető szolgáltatásokat biztosítják? Például a pékeknek, gyógyszerészeknek, a mezőgazdaságban … dolgozóknak.
Működj együtt másokkal
„A vállalkozói tevékenység nemes hivatás, amelynek célja, hogy gazdagságot hozzon létre és mindenki számára jobbá tegye a világot; nagyon termékeny módja lehet azon térség fejlesztésének, ahová telephelyeit építi, különösen, ha megérti, hogy a munkahelyteremtés a közjó szolgálatának nélkülözhetetlen része.” (Ferenc pápa, Laudato Si, 129) Kerülj közelebb a lakóhelyeden lévő kisvállalkozókhoz, és ismerd meg a helyzetüket, hogy figyelemmel kísérd őket és felismerd a segítségnyújtás lehetőségeit.
Hálát adok a világ összes gyermekének az életéért. „Jézus azonban így szólt: „Hagyjátok csak a gyermekeket, és ne akadályozzátok meg őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa!”” (Mt 19:14) Ma arra törekszem, hogy a szívem szegényebb és alázatosabb legyen, hogy a gyermekekhez hasonlóan tudjak én is őszintén örülni és megszabadulni a világ terhétől. A mai napom cselekedeteit Ferenc pápa szándékaiért ajánlom fel: hogy a gazdasági és társadalmi válság által súlyosan sújtott kisvállalkozók megtalálják a szükséges eszközöket, a tevékenységük folytatásához a lakóhelyük közösségének szolgálatában. Mi Atyánk…
Lelki közelségemet fejezem ki a kubai néphez, és az érintettek minden családjáért imádkozom, hogy az Úr adjon nekik erőt ebben a fájdalmas pillanatban, és támogassa a tűz oltását és a kutatás munkáját.
Azért vagyunk a világon, hogy szeretetteljes kapcsolatban éljünk Istennel, hogy vállaljuk a határozott döntések merészségét, hogy belevessük magunkat a szeretet csodálatos kockázatába.
Imádkozzunk, hogy a kis- és középvállalkozók, akiket súlyosan érintett a gazdasági és társadalmi válság, megtalálják a szükséges eszközöket, hogy tovább folytathassák tevékenységüket a közösség szolgálatára.
A világjárvány és a háborúk következtében a világ súlyos társadalmi-gazdasági válsággal néz szembe. Ezt még mindig nem vesszük észre!
A leginkább érintettek között vannak a kis- és középvállalkozások.
Üzletek, műhelyek, takarító vállalkozások, szállítmányozó vállalkozások és még sokan mások.
Akik nem szerepelnek a világ leggazdagabb és legbefolyásosabb listáin, és a nehézségek ellenére munkahelyeket teremtenek, eleget téve társadalmi felelősségüknek.
Azok, akik a közjóba fektetnek be ahelyett, hogy adóparadicsomokban rejtegetnék a pénzüket.
Ők mindannyian hatalmas kreatív kapacitást szentelnek annak, hogy alulról felfelé haladva változtassák meg a dolgokat, ahonnan mindig a legjobb kreativitás származik.
Bátorsággal, erőfeszítéssel, áldozattal fektetnek be az életbe, jólétet, lehetőségeket és munkát teremtve.
Imádkozzunk, hogy a kis- és középvállalkozók, akiket súlyosan érintett a gazdasági és társadalmi válság, megtalálják a szükséges eszközöket, hogy tovább folytathassák tevékenységüket a közösség szolgálatára.
Katekézis az időskorról: 16. „Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek.” Időskor, a beteljesülés felé vezető idő
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Most az utolsó időskornak szentelt katekézisnél tartunk. Ma Jézus követőitől való búcsújának megindító bensőségességébe lépünk be, amelyet János evangéliuma mesél el részletesen. A búcsúbeszéd ezekkel a vigasztaló és reménykeltő szavakkal kezdődik: „Ne legyen nyugtalan a szívetek.” ( Jn 14:1 ) „Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok.” (14:3) Gyönyörűek az Úrnak ezek a szavai.
Nem sokkal korábban Jézus azt mondta Péternek: „később követni fogsz” (13:36), emlékeztetve őt arra, hogy a hite milyen törékenységen fog keresztülmenni. A tanítványok számára hátralévő életszakasz elkerülhetetlenül a tanúságtételük törékenységén és a testvériség próbatételein való járás lesz. De a hit izgalmas áldásaival való találkozás is lesz ez: „Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi végbe, amelyeket én végbevittem, sőt még nagyobbakat is végbevisz.” (14:12) Gondoljatok bele, milyen nagy ígéret ez! Nem tudom, hogy teljesen belegondolunk-e, hiszünk-e teljesen ebben! Nem tudom, néha azt hiszem, hogy nem.
Az időskor a várakozásra való megható és örömteli tanúságtételnek megfelelő időszak. Az idős férfi és nő várakozik, várják a találkozást. Idős korban a hit cselekedetei, amelyek minket és másokat Isten országához közelebb visznek, már túl vannak a fiatalság és az érettkor erején, szavain és késztetésein, de pontosan ez által teszik még átláthatóbbá az élet igazi céljának ígéretét. Mi az élet igazi célja? Egy, az Istennel közös asztalnál, Isten világában való hely. Érdekes lenne látni, hogy a helyi egyházakban van-e konkrét utalás arra, hogy az Úrra való várásnak ezt a különleges szolgálatát újjáélesztené – ez egy szolgálat, az Úrvárás szolgálata –, amely az idős ember egyéni karizmáit és közösségi tulajdonságait ösztönzi.
Az elszalasztott lehetőségek miatti csüggedéstől felemésztett időskor levertséghez vezet önmagában és másokban. A szelíden, a valódi élet iránti tisztelettel megélt időskor ezzel szemben végleg eloszlatja azt a tévhitet, hogy az Egyház a világi körülményekhez alkalmazkodik, azt gondolva, hogy ezzel végérvényesen irányítani tudja annak tökéletesedését és teljessé válását. Amikor megszabadulunk ettől az elbizakodottságtól, az Isten által nekünk adott öregedés ideje már önmagában is egyikévé lesz azoknak a „nagyobb” műveknek, amelyekről Jézus beszél. Tulajdonképpen olyan feladatról van szó, amelyet Jézus nem kapott: halála, feltámadása és mennybemenetele tette lehetővé számunkra! Emlékezzünk arra, hogy „az idő magasabb rendű a térnél.” Ez a beavatottá válás törvénye. Életünk nem önmagában lévő, egy képzeletbeli földi tökéletességbe burkolózó: arra hivatott, hogy túllépjen, áthaladjon a halálon – mert a halál átmenet. Valóban, a mi biztos helyünk, a célunk nem itt van, hanem az Úr mellett, ahol majd örökké lakunk.
Itt, a földön kezdődik el „noviciátusunk” folyamata: az élet tanítványai vagyunk, akik ezer nehézség közepette megtanuljuk értékelni Isten ajándékát, tiszteletben tartva a felelősséget, hogy megosszunk és gyümölcsöt hozzunk mindenki számára. A földi élet ideje ennek az átmenetnek a kegyelme. Az idő megállításáról való képzelgés – az örök fiatalság, a korlátlan jólét, vágy az abszolút hatalomra – nemcsak lehetetlen, hanem tévhit is.
Földi létünk az élet kezdetének az ideje: ez az élet, de egy teljesebb élet felé vezető, egy teljesebb élet kezdetéhez vezető élet; amely csak Istenben talál beteljesülést. Kezdettől fogva tökéletlenek vagyunk, és tökéletlenek is maradunk egészen a végéig. Isten ígéretének beteljesedésében a kapcsolat fordított: Istennél ránk váró tér, amelyet Jézus a legnagyobb gondossággal készít elő számunkra, magasabb rendű halandó életünk idejénél. Tehát: az időskor közelebb hozza e beteljesülés reményét. Az időskor már végérvényesen ismeri az idő értelmét, és annak a helynek a korlátait, ahol kezdetünket éljük. Ezért bölcs az időskor: az idősek ezért bölcsek. Ezért hiteles, amikor arra biztat, hogy örüljünk a múló időnek: ez nem fenyegetés, hanem ígéret. Az időskor nemes, nem kell szépíteni ahhoz, hogy megmutatkozzon a nemes volta. Talán akkor következik az álcázás, amikor hiányzik a nemesség. Akkor hiteles az időskor, ha arra hív, hogy örüljünk az idő múlásának: de az idő múlik… Igen, de ez nem fenyegetés, hanem ígéret. A hit tekintetének mélységét újra felfedező időskor természeténél fogva nem konzervatív, ahogy mondani szokták! Isten világa egy végtelen tér, amelyben az idő múlásának már nincs súlya. Jézus éppen az Utolsó Vacsorán e cél felé vetítette előre magát, amikor így szólt tanítványaihoz: „Mondom nektek, mostantól nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom veletek Atyám országában.” ( Mt 26:29) Előre mutatott. Igehirdetésünkben a Paradicsom gyakran jogosan tele van boldogsággal, fénnyel, szeretettel, de talán hiányzik belőle egy kis élet. Jézus a példázataiban úgy szólt Isten országáról, hogy több életet adott bele. Vajon mi már nem vagyunk képesek erre? A folytatódó élet…
Kedves Testvéreim, az Úr várásában megélt időskor a hit beteljesült „apológiájává” válhat, amely mindenki számára megalapozza a mindenkire érvényes reménységünket. (vö. 1Pt 3:15) Mert az időskor világossá teszi Jézusnak a szent város felé vetített ígéretét, amelyről a Jelenések könyve beszél (21-22. fejezet). Az időskor az az életszakasz, amely a legalkalmasabb annak az örömhírnek a terjesztésére, hogy az élet a végső beteljesüléshez vezető út kezdete. Az időskor ígéret, az ígéretet tanúsítja, és a legjobb még csak most jön. A legjobb még hátravan: ez olyan, mint az idős hívők üzenete: a legjobb még hátravan. Isten adjon mindannyiunknak erre képes öregkort! Köszönöm.
________________________________
Különleges köszöntés
Üdvözlöm a mai audiencián részt vevő angolul beszélő zarándokokat és látogatókat. Rátok és családjaitokra a mi Urunk Jézus Krisztus örömét és békéjét kérem. Isten áldjon meg benneteket!
_________________________________
A Szentatya szavainak összefoglalása
Kedves Testvéreim! Az időskorról szóló katekézisünk folytatásában most Jézusnak a tanítványaihoz intézett, Szent János utolsó vacsoráról szóló beszámolójában megtalálható búcsúszavait tekintjük át. ( Jn 14:1-3) Halála előestéjén Urunk a hitben való kitartásra buzdítja a tanítványokat, és biztosítja őket, hogy helyet készít nekik az Atya házában. Az első tanítványokhoz hasonlóan Krisztus követői is minden korban örömmel várják az ígéret beteljesedését. Az időskor különösen termékeny időszak lehet az evangélium által hirdetett reménység üzenetének tanúságtételére. Az idősek derűs hitükkel és Krisztus ígéreteibe vetett bizalmukkal megmutathatják nekünk, hogy földi időnket valami sokkal nagyobbra, az örök életnek Urunk és minden szent társaságában a mennyei Jeruzsálemben megélt örömére való felkészülésként éljük meg. Az évek múlása így áldássá, nem pedig fenyegetéssé válhat, és annak a jó hírnek a tanúsítójává, hogy az élet minden szakaszában egy önmagán túlmutató teljesség felé mutat, amely Isten kegyelmi ajándéka szeretett gyermekeinek.
Forrás: https://www.vatican.va/content/francesco/en/audiences/2022/documents/20220810-udienza-generale.html
† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus megáldja a gyermekeket.
Egyszer gyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk kezét, és imádkozzék fölöttük. A tanítványok elutasították őket.
Jézus azonban így szólt: „Hagyjátok csak a gyermekeket, és ne akadályozzátok meg őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa!”
Azzal rájuk tette kezét, majd továbbindult.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 19,13-15
OLVASMÁNY Ezekiel próféta könyvéből
Mindenki a saját cselekedetei jutalmát vagy büntetését veszi el.
Prófétája által figyelmezteti népét az Úr:
Mi dolog az, hogy közmondásként hajtogatja egész Izrael:
„Az apák ették a savanyú szőlőt, és a fiak foga vásik el tőle?”
Amint igaz, hogy élek – mondja az Úr, az Isten –, nem ismételgethetitek többé ezt a mondást Izraelben.
Itt minden élet az enyém: az apák élete éppúgy az enyém, mint a fiak élete.
Aki vétkezett, az hal meg!
Aki igaz ember, az megtartja a törvényt, az igazsághoz szabja tetteit, és nem eszik a pogányokkal a hegyeken, nem emeli szemét Izrael házának bálványaira; nem gyalázza meg embertársa feleségét, nem közeledik tisztulása idején asszonyhoz; senkit sem nyom el, visszaadja az adósnak a zálogot, semmit sem vesz el erőszakkal, kenyerét megosztja az éhezővel, ruhájával betakarja a mezítelent; nem kölcsönöz uzsorakamatra, és nem fogad el ráadást; tartózkodik a rossztól, igazságosan ítél az emberek között, törvényeimhez igazodik, és hűségesen megtartja parancsaimat; az ilyen ember valóban igaz, és biztosan életben marad – mondja az Úr.
De ha jámbor apának fia lesz olyan gonosz, hogy vért ont, és ezek közül bármit elkövet, mivel mindezeket az utálatos tetteket elkövette, halállal hal meg, és a vére rajta lesz! Ezért mindenki fölött a maga útjai szerint ítélkezem – mondja az Úr, az Isten.
Izrael háza, térjetek meg, és forduljatok el bűneitektől, ne vigyenek titeket többé romlásba! Vessetek el magatoktól minden bűnt, amit ellenem elkövettetek, szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket!
Miért is halnátok meg, Izrael háza?
Nem lelem én örömömet a halálban – mondja az Úr, az Isten.
Térjetek hát meg, és éljetek.
Ez az Isten igéje.
Ez 18,1-10.13b.30-32
VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Istenem, kérlek téged: * teremts bennem tiszta szívet! (Vö. 12a. vers. – 1 D2 tónus)
Előénekes: Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, * az erős lelket éleszd fel újra bennem.
Ne taszíts el színed elől, * és szent lelkedet ne vond meg tőlem.
Hívek: Istenem, kérlek téged: * teremts bennem tiszta szívet!
E: Üdvösséged örömét add meg újra, * a készséges lelkületet erősítsd meg bennem.
Megtanítom utaidat a vétkeseknek, * és a bűnösök hozzád térnek.
H: Istenem, kérlek téged: * teremts bennem tiszta szívet!
E: Te az áldozatban kedved nem leled, * s ha égőáldozatot hoznék, nem vennéd szívesen.
Isten előtt kedves áldozat a megtört lélek, * Istenem, nem veted meg az alázatos és töredelmes szívet.
H: Istenem, kérlek téged: * teremts bennem tiszta szívet!
Zsolt 50,12-13.14-15.18-19
ALLELUJA
Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Istene, * mert feltártad a kicsinyeknek országod titkait. Vö. Mt 11,25 – 8 G. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus megáldja a gyermekeket.
Egyszer gyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk kezét, és imádkozzék fölöttük. A tanítványok elutasították őket.
Jézus azonban így szólt: „Hagyjátok csak a gyermekeket, és ne akadályozzátok meg őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa!”
Azzal rájuk tette kezét, majd továbbindult.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 19,13-15
EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Esedezve kérjük, kedves testvéreim, a mindenható Istent, hogy az Egyház édesanyjának, a Boldogságos Szűz Máriának közbenjárására mutassa meg továbbra is atyai jóságának és isteni hatalmának csodajeleit az Egyházban!
Lektor: 1. Katolikus Egyházunk megőrzéséért és küldetésének zavartalan teljesítéséért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
2. Szentatyánkért Ferenc pápáért, N. megyésfőpásztorunkért, valamennyi püspökért és papért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
3. Papi hivatásokért és lelkipásztoraink eredményes munkájáért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
4. A szüzekért, az özvegyekért, az árvákért, az elhagyottakért és a bűnbánókért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
5. A szárazföldi, a tengeri és a légi úton lévőkért, a bányákban vagy más veszélyes munkahelyeken dolgozó embertársainkért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
(6. E világból elköltözött N. testvérünkért [nővérünkért] és minden tisztuló lélekért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!)
Pap: Urunk, Istenünk, Te jól tudod, hogy korunkban mennyi megpróbáltatás éri, és mennyi veszedelem fenyegeti az emberiség életét. Teljesítsd hozzád forduló híveid kívánságát, és hallgasd meg kéréseinket, melyeket a Boldogságos Szűz Mária anyai pártfogását is remélve eléd terjesztünk. Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.
2022.08.13. szombat: BOLDOG XI.INCE PÁPA
(Szent Ponciánusz és Hippolitusz, Boldog Aviánói Márk)
Mindenkit a maga tettei szerint ítélek meg, térjetek hát meg, és éljetek
Akkor az Úr ezt a szózatot intézte hozzám: ,,Mi dolog az, hogy közmondássá lett közöttetek Izrael földjén az a mondás, amely így szól: ,,Az atyák ették meg a savanyú szőlőt, és a fiak foga vásik el tőle?'' Életemre mondom, én, az Úr Isten: Nem lesz számotokra többé közmondás ez a mondás Izraelben! Íme, minden lélek az enyém; miként az apa lelke, úgy a fiú lelke is az enyém; amely lélek vétkezett, az hal meg. Mert ha egy férfi igaz lesz, jog és igazság szerint jár, nem eszik a hegyeken és nem emeli szemét Izrael házának bálványaira, nem gyalázza meg társának feleségét és nem közeledik havi tisztulásban szenvedő asszonyhoz, nem nyom el senkit sem, visszaadja a zálogot az adósnak, semmit sem vesz el erőszakkal, kenyerét odaadja az éhezőnek és ruhájával betakarja a mezítelent, nem kölcsönöz kamatra és nem fogad el ráadást, elfordítja kezét a gonoszságtól és igazságos ítéletet hoz az emberek között, parancsaim szerint jár és megtartja ítéleteimet, hogy igazságot cselekedjék: az ilyen ember igaz, és biztosan életben marad, -- mondja az Úr Isten. -- Ha azonban a gonosz fiút nemz, aki vért ont és ezek közül bármit elkövet, kamatra ad és ráadást fogad el: vajon élni fog-e? Nem fog élni! Mivel mindezeket az utálatos dolgokat elkövette, halállal hal meg, s az ő vére rajta lesz! Azért tehát mindenkit a saját útjai szerint ítélek majd meg, Izrael háza! -- mondja az Úr Isten. -- Térjetek meg és tartsatok bűnbánatot minden gonoszságtok fölött, és nem lesz romlástokra a gonoszság. Vessétek el magatoktól minden törvényszegésteket, amit elkövettetek, és szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket! Miért is halnátok meg, Izrael háza? Mert nem akarom én a halandó halálát, -- mondja az Úr Isten; -- térjetek meg, hogy éljetek!
A karvezetőnek. Dávid zsoltára, amikor Nátán próféta eléje járult, miután ő Batsebával vétkezett. Könyörülj rajtam, Isten, irgalmad szerint, könyörületességed szerint töröld el gonoszságomat! Moss egészen tisztára vétkemtől, bűnömtől tisztíts meg engem! Mert elismerem gonoszságomat, és bűnöm előttem van szüntelen. Ellened vétkeztem, egyedül ellened, s azt cselekedtem, ami előtted gonosz, hogy igaznak bizonyulj beszédedben, és igzságos a te ítéletedben. Íme, gonoszságban fogantattam, és bűnökben fogant engem az én anyám. Íme, te a szív igazságát szereted; bölcsességedet titokban kinyilatkoztattad nekem. Hints meg engem izsóppal és megtisztulok, moss meg engem és a hónál fehérebb leszek! Add, hogy örömet és vidámságot halljak, hadd ujjongjanak csontjaim, amelyeket összetörtél! Fordítsd el bűneimtől arcodat, töröld el minden gonoszságomat! Tiszta szívet teremts bennem, Isten, s az erős lelket újítsd meg bensőmben! Színed elől ne vess el engem, szent lelkedet ne vond meg tőlem! Add vissza nekem üdvösséged örömét, és készséges lélekkel erősíts meg engem! Hadd tanítsam útjaidra a bűnösöket, hogy hozzád térjenek az istentelenek! Szabadíts meg a vértől, Isten, szabadító Istenem, hogy nyelvem ujjongva hirdesse igazságodat! Uram, nyisd meg ajkamat, hadd hirdesse szám dicséretedet! Hiszen nem kedveled a véres áldozatot, ha égő áldozatot hozok, nem tetszik neked. A töredelmes lélek áldozat Istennek, a töredelmes, alázatos szívet, Isten, nem veted meg. Tégy jót, Uram, jóságodban Sionnal, hogy felépüljenek Jeruzsálem falai. Akkor majd kedvedet leled az igaz áldozatban, ajándékokban, egészen elégő áldozatokban; Akkor majd fiatal bikákat tesznek oltárodra.
Akkor kisgyermekeket vittek oda hozzá, hogy tegye rájuk a kezét és imádkozzon, de a tanítványok elparancsolták őket. Jézus azonban azt mondta: ,,Hagyjátok a kisgyerekeket, ne akadályozzátok őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa.’’ Rájuk tette a kezét, és továbbment onnan.
*Como, 1611. május 19. +Róma, 1689. augusztus 12.
A Comóból származó Odeschalchi Benedek nagyon gyors és sikerekben gazdag egyházi pályát futott be. Kezdetben katonatiszt akart lenni, Nápolyban jogi doktorátust szerzett, majd elhatározta, hogy pap lesz. 1645-ben, mindössze harmincnégy esztendősen bíboros lett. Közismert volt példás élete: tisztasága, egyszerűsége, fáradhatatlan jótékonysága. A harmincéves háború utolsó éveiben Ferrarában volt pápai követ. Miközben a mindenfajta népből való csapatok átvonultak a velencei köztársaság területén és nyomorgatták az egyébként is éhező népet, Benedek „a szegények atyja” nevet vívta ki magának. XIV. Lajos királlyal és udvarával szemben mindvégig a pápa oldalán állt, amit a király nem felejtett el neki. 1670-ben ugyanis, mikor a pápaválasztáson Odeschalchi kapta a legtöbb szavazatot, vétót jelentett be és megakadályozta megválasztását. Hat évvel később, mikor ismét konklávét tartottak, a választás újra Odeschalchira esett. Két hónapig tartottak a tárgyalások, míg XIV. Lajos hozzájárult a koronázáshoz. XI. Ince ilyen körülmények között foglalta el Szent Péter székét.
A pápa Versailles erkölcstelen légkörével szemben az élő lelkiismeret volt. Isten törvényeit képviselte, és útjáról sem hízelgéssel, sem fenyegetésekkel nem tudták letéríteni. Védte az Egyház szabadságát a király önkényével és az állam mindenhatóságával szemben. Kitért minden diplomáciai fogás elől, és egyetlen felség, a felséges Isten előtt hajolt meg. A korabeli laza erkölcsi fölfogást, melyet teológusok és erkölcstan-professzorok is védelmeztek, hatvanöt tételben foglalta össze és ítélte el. A keresztényektől erőik teljes megfeszítését kívánta a törvény megtartása és üdvösségük érdekében. Ilyen tételekről volt szó: „Isten nélkülünk akar működni bennünk, ezért minden egyéni cselekedet rossz, amit valaki magától végez. A lelki élet abban áll, hogy elhagyva mindent, Istenre hagyatkozik az ember, mellőzve a bűnbánatot, a szentek tiszteletét, az imádságot; még a kísértésekkel sem kell törődni.” A pápa ilyen kérdésekben nem volt elnéző a híres római lelkivezetővel, de még a pápai szenátus tagjával sem: a spanyol Molinát bebörtönöztette, Petrucci bíborosnak pedig vissza kellett vonnia tanítását.
Legnagyobb összecsapása a francia királlyal, XIV. Lajossal volt. A harc nem az Egyház hatalmi vagy területi követelései, hanem szabadsága körül folyt. Amikor két francia püspök -- akiket a király elmozdított hivatalukból, mert nem ismerték el beavatkozási jogát -- Rómába föllebbezett, Ince úgy látta, lépnie kell, hogy megakadályozza Franciaország fokozatos elszakadását Rómától. Három hivatalos levelet küldött a királynak, mondván: szeretné megőrizni őt az ég haragjától, de semmi áron sem hajlandó álláspontján változtatni, s inkább hajlandó az igazságért mindent elviselni. A király válasza az volt, hogy összehívta a francia papságot, s a gyűlésen megfogalmazták az úgynevezett Gallikán Artikulusokat, melyekben leszögezték a francia egyház függetlenségét a pápával szemben. Kinyilvánították, hogy a király világi dolgokban teljesen független az egyházi hatalomtól, s a pápának nincs joga a király letételére.
A pápa hatalmát az egyetemes zsinatok és a gall egyház szokásai korlátozzák, s tanítás dolgában is, ha dönteni akar, szüksége van az egész Egyház beleegyezésére. A pápa így kezdte válaszlevelét: „Anyám fiai ismét reám támadtak”, és teljes határozottsággal elutasította a törvénycikkeket. A pápai tiltakozás rendkívüli hatást váltott ki a hívő francia nép körében. A nép zöme ugyanis nem állt az udvar által kinevezett püspökök oldalára, de a király hatalmi kormányzásával szemben nem merték nyíltan megvallani fölfogásukat. A király a püspökjelölteket meg akarta esketni a négy törvénycikkre, a pápa ellenben megtagadta a kinevezéshez való hozzájárulást, így nem kevesebb mint harmincöt püspöki szék maradt hamarosan betöltetlen. Amikor a francia küldöttek egyre követelőzőbben léptek föl Rómában, a pápa kiközösítéssel válaszolt, s közölte a királlyal, hogy rá is vonatkozik az egyházi büntetés. XIV. Lajos végül is engedett, de csak két évvel Ince halála után.
Ha a pápa föltétel nélkül engedett volna a királynak, s főként támogatta volna I. Lipót császár elleni támadásait, talán megnyerhette volna a Napkirály segítségét saját nagy célja szolgálatára. A pápa életének nagy célja ugyanis, melyért halála pillanatáig küzdött, az volt, hogy megszabadítsa a török veszedelemtől a Nyugatot. Ez nemcsak az egykori fiatalember romantikus terve volt, aki szívesen szállt volna hadba a török ellen, hanem mint pápa, ebben látta az egyetlen ellenszerét annak a veszedelemnek, amely Isztambul felől leselkedett a kereszténységre. Ince megválasztásával majdnem egyidőben ugyanis új nagyvezír került az oszmán haderők élére, Kara Musztafa, kinek terveiről szörnyűségeket regéltek. Meg akarta hódítani Pozsonyt, Bécset, Prágát, majd Németországon keresztül el akarta érni a Rajnát, hogy leszámoljon XIV. Lajossal, majd Itáliába vonulva legyőzze Rómát, és szultáni istállóvá alakítsa a Szent Péter-templomot. 1683 tavaszán mintegy 160.000 fős török sereg indult el, hogy Thököly csapatai segítségével megdöntse a Habsburgok birodalmát, s utána diadalmas hadjáratokat folytasson nyugat és dél felé.
A pápa tudott erről a veszedelemről. Többéves tárgyalással sikerült I. Lipót és Sobieski János lengyel király között létrehoznia a szövetséget, melyhez később Velence és Olaszország is csatlakozott. Franciaországtól csak szép szavakat és a tervei meghiúsítására folytatott titkos aknamunkát kapott. Lajos király fölbujtotta a törököket Ausztria ellen; megpróbálta minden áron távol tartani a lengyel királyt a szövetségből, s a maga oldalára állítani a legerősebb német választófejedelmeket, pl. Brandenburg és Bajorország fejedelmeit. Közben a pápa fáradságot nem ismerve dolgozott a keresztény erők összefogásáért, és minden módon próbálta megteremteni a hadviselés anyagi feltételeit.
XI. Ince pápa személyes odaadása, melyet a papság általános lelkesedése kísért, az egész világot fölrázó intelmek s a szüntelen imádság végül nem maradt eredménytelen. A török sereg július 12-én elérte és ostrom alá vette Bécset. A császár, a lengyel király és a birodalmi rendek, valamint a királyi Magyarország egyesült serege, mely a Bécs melletti Kahlenbergen táborozott, két hónap múlva fölszabadította a várost. A törökök teljesen fölbomlott hadrendben menekültek, s kb. tízezer embert veszítettek.
A győzelem alkalmából veretett éremre a pápa ezt íratta: „A te jobbod, Uram, lesújtott az ellenségre”. Örök időkre elrendelte, hogy hálaünnepként szeptember 12-én Mária nevét ünnepeljék a keresztények a Nyugat megszabadulása emlékére. Néhány ütközet erejéig próbáltak a törökök ellenállni, de a győztes hadjárat folytatódott, s egymás után szabadult föl Esztergom, Buda, Belgrád. A pápa keresztes hadjárata a törökök ellen így teljes sikert aratott.
Ince pápa 1689. augusztus 2-án halt meg. A 18. század végén indították el boldoggáavatási eljárását, melyet a franciák tiltakozása miatt félbe kellett szakítani, így a boldoggá avatásra csak 1956. október 7-én kerülhetett sor.
Istenünk, ki Boldog XI. Ince pápát megerősítetted, hogy biztosítsa Egyházad szabadságát, győzelmet arasson a hit ellensége fölött, s a hívekben megújítsa az erényes életet, közbenjárására, kérünk, engedd, hogy mi is erős hittel diadalmaskodjunk a gonosz lélek cselvetésein, és elnyerjük Tőled az örök élet jutalmát!
Testvéreim! Loyolai Szent Ignácban megcsodáljuk azt, hogy mire képes a kegyelemmel az ember. Megcsodáljuk azt, hogy egy nagyon alkalmatlan – legalábbis szerintünk és világi szempontok szerint alkalmatlan – történelmi helyzetben mit tud a kegyelem egy emberrel létrehozni.
Ugyanis Szent Ignác 1491 és 1550 között élt. A történelemnek ezek az évtizedei a világ nyugati végén, Spanyolországban óriási fölszabadulásnak és fölvirágzásnak az ideje. Hispánia, Spanyolország 700 év után végre fölszabadult az iszlám hatalma alól, kiűzték az arabokat, és fölfedezték Amerikát. Ez ott és akkor olyan kulturális, gazdasági, vallási fölbuzdulást és föllendülést hozott, amit addig Spanyolország soha nem látott.
Közben Luther Németországban, Kálvin Franciaországban és Svájcban elindítja a reformációt. Magyarországon elérkezik 1514, a nagy parasztlázadás ideje, azután jön 1526, és kezdődik a török világ.
Ezek után az első, amin el kell csodálkoznunk az, hogyan lehetséges, hogy ez az Ignác nem Amerika egyik fölfedezője vagy legalábbis meghódítója lett, mint annyi más kortársa. Vagy miért nem ő a harmadik nagy reformátor?! Minden adva volt, hogy az legyen. És nem az lett!
Hanem rendalapító lett – és ez a második, amit megcsodálunk Ignácban –, mert olyan fölismerések születtek meg, olyan adottságok koncentrálódtak kegyelemként benne, amiből megszületett az új kor szerzetesrend-típusa. Ami korábban nem volt!
Mindehhez adva van egy élet, mely pompásan indul. Ignác főnemesi családban születik, a sok gyerek közül ő a legfiatalabb, éppen ezért őt a papa arra szánta, hogy majd elmegy a királyi udvarba, apród lesz, azután lovag lesz, ... azután ki tudja, hogy a királynak milyen magasrangú tisztviselője lesz?! Mert a családi birtok már biztosítva van. – A kis Ignác el is indul a madridi királyi udvarban mint apród. De mocorogni kezd benne, hogy nem királyi főtisztviselő lesz, hanem ő alighanem Spanyolország hadvezére lesz. Katona lesz.
Lett is! Alig 20 éves, és már Pamplona várának egyik főtisztje.
Azután háborúskodás zajlik, ostrom éri Pamplonát, s ez a ragyogó reményekkel a fővezérséget megcélzó lélek megsebesül. Lesántul. Amikor az orvosok megmondták neki, hogy hosszú folyamat lesz, amire meggyógyul, s alighanem a lába nem fog hajlani, Ignác fölfogta, hogy a katonai karriernek vége.
Azután a betegágyon elindul a megtérése. Olvassa Jézus életét, olvassa a szentek életét, és kezd játszadozni a gondolattal: mi lenne akkor, ha én azt csinálnám, amit csinált a Szent Ferenc? 219 – Ezen aztán órákig elgondolkodott. Vagy máskor: mi lenne akkor, ha én azt csinálnám, amit a Domonkos csinált?
Ezekből a kezdetben unaloműző, játékos gondolatokból egyszer csak hangzani kezdett feléje a hívás: „Csináld meg azt, amit a Ferenc! Csináld azt, amit a Domonkos!” – És amikor talpraállt, nem a katonaság felé indult el vissza, hanem elment Montserratba, meggyónt, azután elment Manrézába, és ott megpróbálkozott azzal, amit a Ferenc meg a Domonkos csinált.
Egy barlangban elkezdett aszkétaként élni. S egyszer csak kivilágosodott előtte: Uram, Istenem, ez az egész világ az Istené! A mennyország az Isten udvara, vára, a világ pedig a váralja. És itt bajok vannak! Mert a hírek akkor is jártak, eljutottak hozzá. Hallotta, hogy mi történik Németországban, mi történik Párizsban, mit csinál Kálvin, mit csinál Luther, mi történt Mohácsnál. Ezeket ő hallotta, és összeálltak benne az adatok, hogy az Egyházat, az Isten világát támadások érik, s elhódítanak területeket, mégpedig nem kicsinyeket! Ugyanakkor hallotta azt is, hogy Amerikában emberek élnek, az a földrész lakott, és nem ismerik Krisztust.
Akkor megszületett a szívében a fölismerés: nekem azért kellett megsebesülnöm, hogy ne Spanyolország fővezére legyek, hanem a lelkek rendjében állítsak föl egy olyan csapatot Krisztus számára, amelyik védekezni tud és meg tudja védeni a megtámadottakat, illetve hódítani tud.
Ebből született a jezsuita rend. Ami azért teljesen új jelenség a szerzetesség történetében, mert nem klauzúrás kolostorhoz kötött közösség – még csak a zsolozsmát sem imádkozták közösen, mindig kötelezően –, hanem Ignác arra jött rá, hogy a papoknak a szellem fegyvereivel és a tudománynak a fegyvereivel is fölruházva föl kell készíteniük a fiatalokat, még mielőtt megfertőződnének. Illetve a meggyőzés eszközeivel el kell magyarázni a felnőtteknek, hol van az igazság.
És hatott. Párizsban egyetemista, amikor néhány társa fölfigyel Ignácra, és kezdik kérdezgetni: mit csinálsz te tulajdonképpen? S egyszer csak öten az egyetemista társai közül fölfogják, hogy itt valami hatalmas dologról van szó. Többről, mint Spanyolország fővezérségéről, többről mint egy királyságról. És társai lettek.
A kegyelem csodákat tud művelni az emberrel. Hálát adunk Szent Ignácért az Úrnak, meg a jezsuitákért, akik annyi jót tettek nálunk is, meg tesznek szerte a világban Szent Ignác szellemében. Védik a megtámadottakat, és hódítanak az igazság fegyverével.
Azután egy villanásnyira érdemes arra is gondolnunk: ugyanaz a kegyelem, amivel ő így együttműködve 65 éves korában szentként halt meg, ugyanaz a kegyelem szólongat mindegyikünket. Imádkozzon értünk Szent Ignác, hogy el ne felejtsük: az Istenhez tartozunk! Amen.
Élete
+ Comoban született egy gazdag előkelő kereskedőcsalád gyermekeként. Rómában és Nápolyban jogi tanulmányokat végzett.
+ Szent életű bíborosként élt Rómában. Egyszerűsége, szent jelleme miatt nagy népszerűségnek örvendett.
+ 1676-ban választották meg pápának. Ekkor az eladósodott pápai kincstárat újjászervezte, és intézkedései eredményeként néhány éven belül a kiadások és bevételek mérlege újra pozitívumot mutatott.
+ 1684 januárjában XI. Ince létrehozta a törökellenes Szent Liga nemzetközi katonai koalícióját. Ennek segítségével 1686. szeptember 2-án sikerült Budát visszafoglalni, és a XVII. század végére felszabadítani a magyar területeket.
+ Tisztelete rögtön halála után terjedni kezdett, s már 1714-ben megkezdődött a kanonizációs eljárása, ennek véghezvitelét azonban a francia udvar megakadályozta. Boldoggá avatására csak 1956-ban került sor.
Imádság
Istenünk, te Boldog XI. Ince pápát csodálatos lelkierővel ruháztad fel, hogy Egyházad szabadságát megvédje és a keresztények erkölcseit üdvösen megújítsa. Közbenjárására add, hogy erősek legyünk a hitben, a gonosz lélek cselvetéseit legyőzzük, és elnyerjük tőled az örök jutalmat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen
Ince pápa nagylelkűsége, tisztasága, lelkiismeretessége, egyszerűsége négyszáz év távlatából is ragyog. A török elleni küzdelemben sok érdeme volt, mind Bécs, mind Buda felszabadításában. Ezeket a győzelmeket a Szűzanyának köszönte meg.
Az itáliai Comóban született 1611. május 19-én. Családi nevén Odescalchi Benedeknek hívták. Először a katonai pályát választotta, de az Egyház szolgálatában kötelezte el magát, 31 éves korában már bíboros. Ferrarai legátusként a szegények atyjaként emlegették. 1650-től novarai püspök. 1676-ban választották pápává. Kitűnt nagylelkűségével, jámborságával, tisztaságával, lelkiismeretességével, egyszerűségével. Hazánk egyik legnagyobb jótevője, a török iga alól való felszabadítás mozgatója és lelke. Élete fő céljának a keresztény Európa, de főként Magyarország megmentését tekintette. Míg erre hatalmas összegeket költött, maga a legszegényebben élt. Buda visszafoglalásának napját, (1686.) szeptember 2-át az egész katolikus világra kiterjedően Szent István magyar király ünnepévé rendelte. Szentéletű főpap volt, aki erélyesen küzdött az egyháziak világiassága ellen, kereste a protestánsokkal való kibékülés lehetőségét, rendszeresítette a hitterjesztést a pogányok között. A magyar hála és kegyelet megemlékezéseként szobra ott áll a budai várban.
http://www.katolikus.hu/szentek/0813-126.html
Választható olvasmányok
1Kor 4,1-5
Úgy tekintsenek minket az emberek, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak intézőit.
Jn 21,15-17
Legeltesd bárányaimat! Legeltesd juhaimat!
Radegundis (középkori hazai misenaptárainkban aug. 11.) néven és ugyane napon két szentet is tisztelnek: egy thüringiai származású frank királynét, aki Poitiers városában kolostort alapított, és apácaként fejezte be életét († 587).* A másik egy jámbor augsburgi szolgálólány, aki a XIII. században élt.*
A régi Magyarországon a bajor – osztrák szakrális táj kisugárzásaként Radegundis királynét két német ajkú, most Burgenlandhoz tartozó falu választotta védőszentül. Az egyik Nagyhőflány (Gross-Höflein) kápolnája, a másik Alsólászló (Unterloisdorf) temploma.
Mohl Adolf* a hőflányi kápolna alapítását a karoling időkbe, a helyi néphagyomány pedig Szent István királyunk korába helyezi. Leopold Schmidt, aki a kápolnáról és titulusáról önálló könyvecskét írt,* cisztercita lehetőségeket emleget: a patrocinium az alsóausztriai borvidék hajdani jelentős Radegundis-kultuszával függ össze. Ezt a szent királyné ünnepének naptári helye, a szőlőérés döntő szakasza magyarázza, igazolja.
A kápolna, melyet a középkorban temető övezett, évszázadokon át a falubeli forrással, illetőleg fürdővel is összefüggött. Nyilván tehát balnea animarum* is volt egyúttal. Ismeretes, hogy jámbor középkori szokás szerint a haldoklók lelki üdvösségéért hozzátartozóik számos helyen fürdőalapítványokat tettek. Ebből a szegények, koldusok közvetlenül a halál után, esetleg még évfordulókon is megfürödtek, de ugyanakkor ott nyomban meg is vendégelték őket. Erre a helyi gyakorlatra abból az 1613-ból származó mondai jellegű följegyzésből következtethetünk, amely szerint a halott lelkek a régi temetőből fehér öltözékben, égő gyertyával ide a kápolnába mentek, később pedig visszatértek sírjukba.*
Már a XV. században virágzott a faluban egy Radegundis-céh (Radegundis-Zöch anders Gotts-Leichmans-Zöch). Ebből nyilvánvaló, hogy a kápolna úrnapi kápolnául is szolgált, tehát régebbi szakrális hivatása új elemmel is bővült.
A kápolnát 1630 táján a kegyúr, Esterházy Miklós nádor újjáépíttette. Oltárára nyilván ekkor került Radegundis képének helyére a kismartoni kegyszobornak, az Esterházy-nemzetség palladiumának mása.
Add, Uram, hogy teljesen átéljem jelenlétedet.
Burkolj be szeretetedbe.
Add, hogy szívem eggyé váljon a tiéddel.
Uram, add kegyelmedet, hogy szabad legyen a lelkem. Tisztítsd meg szívemet, hogy örvendezve éljek szeretetedben.
Ahogy veled vagyok, Uram, rájövök, mennyi áldást kapok tőled. A szeretetre, a nevetésre gondolok az életemben, s szívem megtelik hálával.
Mt 19,3-12
Akkor odamentek hozzá a farizeusok, s hogy próbára tegyék, megkérdezték tőle: »El szabad-e az embernek bocsátania a feleségét bármi okból?« Ő ezt felelte: »Nem olvastátok, hogy Aki kezdettől fogva teremtett, ‘férfinak és nőnek alkotta őket’? (Ter 1,27) És így szólt: Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy testté lesz’ (Ter 2,24). Így már nem ketten vannak, hanem egy test. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza.« Erre azt mondták neki: »Miért parancsolta hát Mózes, hogy válólevelet kell adniés úgy kell elbocsátani?« (MTörv 24,1}. Azt válaszolta nekik: »Mózes a ti keményszívűségetek miatt engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeiteket. De ez kezdetben nem így volt. Mondom hát nektek: aki elbocsátja feleségét – hacsak nem paráznaság miatt –, és mást vesz el, házasságot tör.« Tanítványai erre azt mondták neki: »Ha így áll a dolog az ember feleségével, nem érdemes megházasodni.« Ő azt felelte nekik: »Nem mindenki érti meg ezt a dolgot, csak azok, akiknek megadatott. Vannak ugyanis eunuchok, akik anyjuk méhéből így születtek; aztán vannak eunuchok, akiket az emberek tettek ilyenné, és vannak olyan eunuchok is, akik önmagukat férfiatlanították a mennyek országáért. Aki meg tudja érteni, értse meg.«
Mi minden kavarog lelkemben, mialatt imádkozom? Békesség van bennem? Gond nehezedik rám? Közömbösséget érzek? Elképzelem, hogy Jézus itt ül vagy áll mellettem, és megosztom vele érzéseimet.
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindenkor és mindörökkön örökké.
Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent
Boldog XI. Ince pápa
Evangélium:
Mt 19,13-15
Egyszer gyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk kezét, és imádkozzék fölöttük. A tanítványok elutasították őket.
Jézus azonban így szólt: „Hagyjátok csak a gyermekeket, és ne akadályozzátok meg őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa!” Azzal rájuk tette kezét, majd továbbindult.
Bevezető ima: Uram, Jézus, minden áldás forrása! Erősítsd meg hitemet! Bízom szeretetedben és gondviselésedben; erősítsd meg a bizalmamat! Töltsd el Önmagaddal a szívemet, hogy szeretetedet át tudjam adni másoknak, akik barátságodat és irgalmadat még nem ismerik.
Kérés: Uram, Jézus, szívek tisztasága, alakítsd szívemet a Te Szíved szerint!
Elmélkedés:
1. „Menjetek innen, gyerekek, terhemre vagytok!” Az evangéliumnak ez a szakasza Krisztusnak a házasságról és a szüzességről szóló tanítása után következik. Ahogy néhányunknál előfordul, úgy az apostolok szíve is elcsüggedt egy kicsit, és zúgolódtak a követelmények ellen, melyeket egy keresztény házasság támaszt. Ebben a pillanatban egy sereg gyereket láttak feléjük közeledni, és türelmetlenül azt mondták, mint oly sokan mások is: „Menjetek innen, gyerekek, terhemre vagytok!” De a mi Urunk nem akarta, hogy ezeket a gyerekeket - vagy bármely gyereket - ez okból bárki megszidja, legkevésbé pedig, hogy a saját apostolai tegyék ezt. Nyitott vagyok az életre? Az élet harcai és fordulatai szkeptikussá és cinikussá tettek az Egyháznak az életről és a szeretetről szóló tanításával szemben?
2. A gyerekek: Isten nagy ajándékai. Teréz anya mondta egyszer: „Amerikának nincs szüksége intelmeimre ahhoz, hogy felismerje, hogy milyen csapdába vezette a nagy nemzetet a Roe v. Wade esetében hozott döntés. (E döntés által vált az abortusz legálissá az Egyesült Államokban 1973-ban.) A terhesség megszakításához való ún. jog egy gyereket, aki minden ajándék közül a legnagyobb, tett vetélytárssá, zavaró tényezővé és teherré. Különösen az anyáknak szól a korlátlan uralom a saját, tőlük fizikailag függő fiaik és lányaik önálló élete felett. És ennek a gátlástalan hatalomnak az engedélye által sok nő van kitéve férjük vagy más partnerük jogtalan és önző követelményeinek. Az élethez való jog feltétel nélküli és nem magyarázható senkinek, a szülőknek vagy egy uralkodónak tetszése szerint sem.” Úgy tekintek minden gyerekre, mint Isten ajándékára?
3. A tisztaság értéke. Urunk többek között azért akarta megáldani a gyerekeket, hogy megőrizzék életüknek tisztaságát és ártatlanságát, melyet Ő oly nagyra értékelt. Milyen nehezünkre esik Isten akaratának szépségét meglátni életünkben, ha gondolataink nem tiszták, és cselekedeteink nem erényesek. Ha nem vagyunk erényesek, minden háború és az önzés jogosnak és szükségszerűnek tűnik fel. Vissza tudom vezetni szívem tisztátalanságára legújabb türelmetlenségemnek és másokkal szembeni barátságtalanságomnak okát? Kötelezem-e magam arra, hogy gondolataimban, kívánságaimban és tetteimben tiszta és erényes legyek? Ez a kötelezettség nem marad jutalom nélkül. „Boldogok a tisztaszívűek: ők meglátják Istent.” (Mt 5,8)
Beszélgetés Krisztussal: Uram, köszönöm Neked mai tanításodat, melyben felismerem a gyerekek és a tisztaság iránti szeretetedet. Segíts, hogy a gyerekeket ezen a világon mindig a Te ajándékodként fogadják! Add, hogy a felnőttek tanuljanak a gyermekektől, akik még önzetlenül és engedelmesen cselekszenek.
Elhatározás: Ma a világ árváiért és a tönkrement családokért akarok imádkozni, különösen azokért, akiket a legjobban elfelejtettek.
Ferenc pápa imaszándéka 2022. augusztus hónapra:
A kis- és középvállalkozókért
Imádkozzunk, hogy a kis- és középvállalkozók, akiket súlyosan érintett a gazdasági és társadalmi válság, megtalálják a szükséges eszközöket, hogy tovább folytathassák tevékenységüket a közösség szolgálatára.
Evangélium
Egyszer gyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk kezét, és imádkozzék fölöttük. A tanítványok elutasították őket. Jézus azonban így szólt: „Hagyjátok csak a gyermekeket, és ne akadályozzátok meg őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa!” Azzal rájuk tette kezét, majd továbbindult.
Mt 19,13-15
Elmélkedés
Jézus gyermekek iránti magatartása az evangélium témája. Amikor szeretettel fogadja a gyermekeket, korának szokásaival ellentétesen cselekszik. Magatartásán az apostolok elcsodálkoznak, hiszen abban az időben a felnőttek nem hallgattak a gyermekek véleményére, s gyakorlatilag nem érintkeztek egymással a korosztályok. A bölcs felnőttek és az oktalan gyermekek között olyan szakadék húzódott, amelyet csak a felnőtté válás életkorának elérésével lehetett átlépni. E régi szokást ismerve érthetővé válik számunkra, hogy az apostolok miért igyekeztek Jézustól távol tartani a gyermekeket, akik megzavarhatták volna tanítói munkájában vagy éppen pihenésében. Jézus magához hívja a gyerekeket, hogy kifejezze irántuk érzett szeretetét és megáldja őket.
Jézus ráteszi kezét a gyermekekre – olvassuk az evangélium leírásában. Ez a mozdulat azonban nem a csodáknál alkalmazott kézrátétel, amikor érintésére megszűnnek a testi betegségek vagy kiűzetnek a lelket megszállva tartó gonosz lelkek. Nem is az az erőteljes mozdulat, amely képes lecsendesíteni, elnémítani a háborgó tengeri vihart. Itt áldásról van szó, Isten Fiának áldásáról, amelyben szintén erő rejlik. Istengyermeki lelkületünkhöz annak elismerése is hozzátartozik, hogy szükségünk van mindennapjainkban Isten áldására.
© Horváth István Sándor
Imádság
Urunk, Jézus, készséges szívvel hallgatjuk szavadat, amellyel követésedre hívsz minket. Nem akarunk süketként viselkedni, mint akik nem hallják, nem értik szavadat. Keressük saját boldogságunkat és mások életét is boldogabbá szeretnénk tenni. Add, hogy szavadban felismerjük az örök életre vezető igazságot! Erősíts minket, hogy mindig veled éljünk, veled járjuk életünk zarándokútját, s végül megérkezzünk az Atya örök országába.
„Uram, ha vét ellenem testvérem, hányszor kell neki megbocsátanom? Talán hétszer?” (Mt 18,21)
“Signore, se il mio fratello commette colpe contro di me, quante volte dovrò perdonargli? Fino a sette volte?” (Mt 18, 21)
Máté evangéliumának 18. fejezete igazán velős, mivel itt Jézus útmutatást ad a nem rég megszületett közösségen belül megélt kapcsolatokra vonatkozóan. Péter kérdése felidézi, amit Jézus nem sokkal korábban mondott: „Ha a testvéred vétkezik ellened…”[1] Jézus beszél, mond valamit, és Péter kisvártatva félbeszakítja, mintha ráébredne, hogy nem értette jól, amit a Mestere mondott. És föltesz egy kérdést, az egyik legfontosabbat a tanítványi úton. Hányszor kell megbocsátani?
„Uram, ha vét ellenem testvérem, hányszor kell neki megbocsátanom? Talán hétszer?”
A hit útján járva is sok kérdés merül fel. A hívőknek sincs birtokukban minden válasz, de a kérdések ellenére hűségesek maradnak. Péter kérdése nem az Isten ellen elkövetett bűnök megbocsátására vonatkozik, hanem inkább arra, amikor egy testvér a másik testvérrel szemben elkövet valamit. Péter jó tanítványnak gondolja magát, aki hétszer is megbocsát.[2] És nem vár Jézustól ilyen gyors, és minden korábbi biztonságát megingató választ: „Mondom neked, nem hétszer, hanem hetvenhétszer.” (Mt 18,22) A tanítványok ismerték Káin vérengző fiának, Lámechnek a történetét, akit hetvenhétszer bosszulnak meg.[3] Jézus épp erre utal, és a határtalan bosszúval szemben elénk állítja a végtelen megbocsátást.
„Uram, ha vét ellenem testvérem, hányszor kell neki megbocsátanom? Talán hétszer?”
Nem arról van szó, hogy mentsünk fel valakit, aki folyamatosan megbánt, hanem inkább arról, hogy a szívünkben újra és újra bocsássunk meg. Az igazi megbocsátás szabaddá tesz, és többnyire fokozatosan alakul ki. Nem érzelem és nem is felejtés kérdése, hanem egy döntés, amelyet nekünk, hívő embereknek nem csak akkor kell meghoznunk, ha újra és újra megbántanak, hanem akkor is, valahányszor a megbántás eszünkbe jut. Ezért kell hetvenhétszer megbocsátanunk.
Chiara Lubich ezt írja: „Jézus válasza tehát elsősorban a keresztények közötti, illetve ugyanazon közösség tagjai közötti kapcsolatokra vonatkozik. Vagyis mindenekelőtt azokkal kell így viselkedned, akik testvéreid a hitben; a családban, a munkahelyen, az iskolában, vagy – ha tartozol ilyenhez – egy közösségben. Tudod, hogy milyen gyakran vissza akarjuk fizetni a sértést egy annak megfelelő tettel vagy szóval. Tudod, hogy a jellemek különbözősége, vagy az idegesség miatt, vagy más okokból mennyire gyakori, hogy olyan személyek között, akik együtt élnek, hiányzik a szeretet. Ne feledd hát, hogy csak a megbocsátásnak egy folyton megújított magatartása képes fenntartani a békét és az egységet a testvérek között. Mindig meglesz benned a kísértés, hogy testvéreid hibáira gondolj, hogy visszaemlékezz múltjukra, hogy másnak akard őket, mint amilyenek… Meg kell szoknod, hogy új szemmel nézz rájuk, hogy újnak lásd őket: hogy fogadd el őket mindig és azonnal olyannak amilyenek, akkor is, ha nem bánják tetteiket.”[4]
„Uram, ha vét ellenem testvérem, hányszor kell neki megbocsátanom? Talán hétszer?”
Mindannyian a „bocsánatot nyertek” közösségébe tartozunk, mert a megbocsátás Isten ajándéka, amelyre mindig szükségünk van. Folyamatosan rácsodálkozhatunk az Atya végtelen irgalmára, aki megbocsát, ha mi is megbocsátunk.[5]
Vannak helyzetek, amikor nem könnyű megbocsátani: politikai, szociális vagy gazdasági helyzetekből fakadó ügyek, ahol a megbocsátás közösségi méreteket ölthet. Sok ember példáját látjuk, akik a legkeményebb körülmények között is meg tudtak bocsátani az őket támogató közösség segítségével.
Osvaldo Kolumbiában él. Halálos fenyegetést kapott és látta, ahogy megölték a testvérét. Ma egy olyan gazdaszövetség elnöke, ahol a fegyveres harcokban egykor közvetlenül részt vett embereket foglalkoztatnak.
„Könnyű lett volna újabb erőszakkal válaszolni a bosszúra, de én nemet mondtam – beszéli el Osvaldo. Nagyon-nagyon nehéz megtanulni a megbocsátás művészetét, de a fegyver és a háború soha nem lehet megoldás az életünkre. Az átalakulás útja más, közel kell jutnunk a másik ember lelkéhez, de gőggel és hatalommal ez lehetetlen, alázatra van szükség, és ez a legnehezebben felépülő erény.”[6]
Letizia Magri
[1] Mt 18,15
[2] A hetes szám a teljességet jelenti: Isten hét nap alatt teremti a világot (vö. Ter 1,1-2,4). Egyiptom földjén hét bő esztendő volt és hét szűk esztendő (Ter 41,29-30).
[3] „Ha Kaint hétszer bosszulják meg, Lámechet hetvenhétszer.” (Ter 4,24).
[4] C. Lubich, Az élet igéje 1981. szeptember
[5] vö. Miatyánk imádság, Mt 6,9-13
[6] A békét egységnek hívják: Chiara Lubich stratégiája, szerk. Maddalena Maltese, Città Nuova, Roma, 2020, p.37.
Dr. Joyce Brothers egyszer így viccelődött: „A férjem és én soha nem gondoltunk a válásra… gyilkosságra néha igen, de válásra soha!” Összeházasodni könnyű; jól működő házasságban élni nehéz. Hogyan lehet jó a házasságotok? Ha beazonosítjátok a megoldandó problémákat, dolgoztok rajtuk, a többivel pedig megtanultok együtt élni! Horkolás, végtelen meccsnézés, a kommunikáció hiánya, piszkos zoknik szertehagyva a padlón, bevetetlen ágy – házastársad szokásai talán az őrületbe kergetnek. Jézus azonban azt mondta: „Amit tehát Isten egybekötött, azt ember el ne válassza!” (Máté 19:6).
Hogyan kell hát kezelni a felmerülő konfliktusokat?
1) A problémát támadjátok, ne egymást!
2) Ne emeld fel a hangodat, maradj higgadt, így nagyobb valószínűséggel fog rád figyelni a házastársad.
3) Válaszd ki a legalkalmasabb időt a kérdés kezelésére, ne olyankor hozakodj elő vele, amikor a gyerekek éhesek, vagy mindketten fáradtak vagytok.
4) Ne feledd, hogy a férfiak és a nők másképp látják a dolgokat! Tehát, amikor a házastársad kifejti a nézőpontját, ne sóhajtozz és ne forgasd a szemed! Alkalmazd a házassággondozók „aktív hallgatásnak” nevezett módszerét: az átfogalmazva visszakérdezés segít megbizonyosodni, hogy jól értetted a másikat. Fejezd ki, hogy értékeled a véleményét, igyekezz pozitív visszajelzéseket adni!
5) Lesznek idők, amikor mindkettőtöknek engednie kell.
6) Válogasd meg a szavaidat! „Semmiféle bomlasztó beszéd ne hagyja el a szátokat, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják” (Efezus 4:29). „Vigasztaljátok tehát egymást, és építse egyik a másikat, ahogyan teszitek is” (1Thesszalonika 5:11). „Legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak” (Efezus 4:32). „Imádkozzatok egymásért” (Jakab 5:16). „Ügyeljünk arra, hogy egymást szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk” (Zsidók 10:24). „Egymás terhét hordozzátok” (Galata 6:2). „Legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők” (Róma 12:10).
Dolgozz azért, hogy jó házasságod legyen!
Úgy rendezd a benső embert, hogy annak rendje a külső emberre is kiáradjon.
Tiszteld Máriát egész lelkedből, érzelmeid bensőségével, és teljes odaadással, Ő akarja így, mert Mária által akar mindent neked adni. Miattad akarja így: Mária mindenben gondoskodik rólad, nyomorultról.
Az ájtatos ember akaratát elsősorban a láthatatlan felé irányítja. Nincs szüksége sok képre, hanem csak keveset használ belőlük. Csak olyanokat szeret, amelyek inkább az istenit, mint az emberit ábrázolják.
Akit soha nem támadtak meg, dicsekedhet azzal, hogy soha nem futamodott meg az ellenfele elől, de nem azzal, hogy bátor volt. Akit nem ér bánat, örülhet afelett, hogy nem türelmetlen, de azt nem mondhatja magáról, hogy türelmes.
Szándékunk akkor tiszta, ha mindent Isten akarata szerint az engedelmesség szellemében teszünk (MB IX. 986).
Mi a boldogság, ha nem mindenféle jó birtoklása, amely az embert teljesen elégedetté teszi? De vajon lehet valaha is tökéletesen boldog ember ezen a földön? Nem, biztos, hogy nem. Ilyen lett volna az ember, ha hűséges maradt volna Istenéhez. De mivel telve van bűnökkel, és tele van bűnös tettekkel, soha nem lehet teljesen boldog. Ezért a boldogság csak a Mennyben található meg: ott nem veszélyeztet minket az Isten elvesztése, sem a szenvedés, sem a halál, hanem örök életünk lesz Jézus Krisztussal.
«Ezt Jézus feküdni látván... mondá neki: akarsz-e meggyógyulni?» Akarsz-e igazán? akarod-e az egészség összes feltételeit s következményeit s kötelességeit? Akarod-e azzal a munkával, önfegyelmezéssel, önmegtagadással? Akarsz-e meggyógyulni s dolgozni a szebb, erősebb életért? Kevés emberben van ez az akarat, mert hisz épp ez a léha, gyönge, rest, fegyelmezetlen lelkület az ő lelki betegsége. De hogyan akarjunk? Kicsiben, egyszerű, konkrét esetekben neveljük azt magunkban: akarom s megteszem ezt, vagy azt. Utálom a tétovázást, a határozatlanságot. Örülök, hogy akarhatok, tiszta, egyenes, egészséges lélekkel. Ez akarat lelkemnek mezei virága, melyet Uramnak fölajánlok.
[PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., A második Húsvéttól a harmadikig, 180. old.]
Névtelen nem filozófus, mégis úgy érzem, hogy maga is végső okát keresi annak, miért maradt meg a hét vezér nomád népe Pannóniában; miért nem vándorolt tovább, mint annyi elődje, a Duna-Tisza közéről és Pannóniából át az Alpokon a Pó síkságára, onnét is tovább a nagy tenger irányába. Pedig kalandozásiban eljutott Szicíliáig és Spanyolországig, vagy Keletre Bizánc kapujáig.
Honnét e józan belátás a nomád népben, mely mindig visszatartotta a végzetes továbbköltözéstől, melynek a magyar föld szürke ege és hosszú tele jobb volt Itália napfényes, meleg, fagytalan világánál és nem költözött át oda, hogy a gótok, longobárdok, normannok sorsára jusson? A magyarság mégis le tudta győzni magában ezt a dél felé űző vágyat, mely ép úgy elpusztította azokat, kiket hatalmába kerített, mint ahogy a gyertyafény pusztítja el a beléje hulló bogarakat.
Az érzéseket rendszerint nem a józan belátás, hanem az erősebb érzés győzi le. Hogy Álmos és Árpád népében volt kellő külpolitikai tájékozódás, hogy számoltak a lehetőségekkel, azt nem akarjuk tagadni; és hogy a józan belátás tiltotta a tovább költözködést, az világos.
(Pannónia szépsége)
„A magyar történelem zára két kulcsra jár: az egyik Szent István koronája, a másik a Magyarok Nagyasszonyának tisztelete. Ez a két kulcs voltaképpen csak ikerkulcs. A Magyarok Nagyasszonyát művészetünk áhítatos kegyelete a Szent Koronával koronázza meg. Így a magyar történelem szinte egyetlen súlyos nevezője a Patrona Regni Hungariae.”
1947. szeptember 2. in Beke Margit: Egyházam és hazám II., 132. old.
Az ember nagysága pont az, hogy Isten nem rabszolgának vagy egy eszköznek tekint minket, hanem szabadon meghív mindannyiunkat, hogy a társai, a munkatársai legyünk a világ továbbteremtésében.
Ha másoknak világítani akarunk, sőt másokat is lángra akarunk gyújtani - mekkora szeretetnek kell akkor bennünk lángolnia? Ha nem vágyakozunk ez után a szeretet után - nem vagyunk méltók hivatásunkhoz.
A püspök nincs egyedül
Mária ,,igen''-je kettős: a megtestesülésre és a megváltásra adott igen. Minthogy Mária teljesen az Atya Országának szolgálatára szentelte magát, teljesen tiszta lévén, benne a megtestesülést és a megváltást semmi sem akadályozta.
Jézus örömhírében egyszerre ragad meg bennünket az evilági, emberi valóság és az isteni eredetiség. A teremtett világban és az Ószövetségben elkezdődő kinyilatkoztatással való folytonosság és a csak általa és benne megjelenő újdonság. Így van ez a tűzre utaló rövid és talányos kijelentésében is. „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon.”
A tűz megismerése és felhasználásának képessége kétségtelenül fontos szerepet játszott az emberi civilizáció kialakulásban, fennmaradásában és fejlődésében. A tűz lehet veszélyes és félelmetes, de hasznos és kellemes is. Szörnyű a vulkánkitörések, a villámok és tűzvészek pusztító ereje, de az életet szolgálja a világításra, melegítésre és az ételkészítésre szolgáló tűz. Az emberiség fejlődése során is megmaradt ez a kettősség. A megolvasztott fémekből készültek a mindennapi tevékenységeket megkönnyítő használati tárgyak, de az egyre nagyobb tűzerővel rendelkező egyre pusztítóbb fegyverek is.
A tűz nemcsak a hétköznapi életben, hanem az ember lelki világát tükröző irodalmi művekben is fontos szerepet játszik. Az embereknek tüzet hozó Prométheusz mitológiai alakja és sorsa is kettős. A pogány, görög világ, amely megálmodta, egyszerre kelt bennünk rokonszenvet és megütközést. A velünk, földi halandókkal sorsközösséget vállaló, és értünk emberekért áldozatot vállaló, lázadó titán a legmélyebb vágyainkat érinti meg. De az emberekre irigy, olimposzi istenek, akiktől a tüzet el kell lopni, ráadásul ezt kegyetlen büntetéssel torolják meg, csak elutasítást érdemelnek.
A költészetben a tűz gyakran a szerelemre utal. Gondoljunk csak Petőfi verses tündérmeséjének, a János vitéznek, kedves soraira. A tüzesen sütő nyári napsugárra, mely fölöslegesen tűz a juhászbojtárra, mert
„Szerelem tüze ég fiatal szivében,
Ugy legelteti a nyájt a faluvégen.”
Nagy László Tűz című versében ez a gyönyörűség minden jó forrása és foglalata. A fagyok felett győzedelmeskedő életé. Az unalomba vénülő közönyt nem tűrő érdeklődésé. Az anyagiasságot felülmúló emberségé. A megalkuvást nem ismerő becsületé. A diktatúrák vörös tilalmai ellen lázadó piros, tündéri ifjúság örök ünnepéé.
„tűz
te gyönyörű,
jegeken győztes-örömű,
ne tűrd hogy vénhedjünk sorra
lélekben szakállasodva,
hűlve latoló józanságban,
ahol áru és árulás van,
öltöztess tündér-pirosba,
röptess az örök tilosba,
jéghegyek fölé piros bálba,
ifjúság királya,
tűz!”
|
A Szentírásban is tetten érhető a tűz több jelentésrétegű valósága. Hordozhatja az élő Isten kinyilatkoztatását ugyanakkor lehet a szent Isten tisztaságot követelő megnyilvánulása. Máskor pedig pusztító tűz, ami Istennek a bűnnel és a megátalkodott bűnössel szembeni kérlelhetetlenségét fejezi ki.
A tűz jele az Ábrahámmal kötött szövetség óta ott fénylik Isten választottaival való viszonyában (Ter 15,17). Ennek a bibliai kinyilatkoztatásnak azonban semmi köze a természetfilozófiákhoz vagy a tüzet istenítő vallásokhoz. Izrael hitében a tűz nem egy imádandó természeti elem, hanem jel, amelyen túl kell haladni, hogy találkozzanak Istennel. Jahve mindig személyes párbeszéd révén mutatkozik meg akkor is, ha „a tűz alakján keresztül” szól.
Jézus egy új korszakot nyit meg, ami a tűzzel kapcsolatos kijelentéseiben is tetten érhető. Nem olyan tűzzel keresztel, amilyet Keresztelő János gondolt. Ellenállt a Mennydörgés Fiainak, akik tüzet akartak lehozni az égből a barátságtalan szamaritánusokra. Másként teljesítette be János jövendölését. Kereszthalála és feltámadása volt az ő Lélekben és tűzben való keresztsége. Ebbe kellett bemeríttetnie. Ennek tüzét hozta a földre. Ezt akarta lángra lobbantani.
Az Egyház ebből a tűzből él. Krisztus áldozatának erejéből tüzesíti át a világot. Ez kezdett izzani az emmauszi vándorok szívében, amikor a Feltámadottal beszélgettek az úton (Lk 24,32). Ez szállt le Pünkösdkor az összegyűlt tanítványokra. (ApCsel 2,3). Mennyei tűz ez. Elsősorban nem az ítéleté, hanem az istenjelenéseké, a teofániáké. Beteljesíti a Lélekkel és tűzzel való keresztséget (ApCsel 1,5). Annak a Léleknek a tüze, aki a szeretet maga. Az Énekek éneke ezt mondja róla: „A szeretet Jahve lángja. Tengernyi víz sem tudja kioltani a szerelmet. (Vö.: Én 8,6k). A pünkösdi események megmutatják, hogy mi a küldetése: átalakítani azokat, akiknek minden nemzetben el kell terjeszteniük a Szeretet, a Lélek nyelvét.
A keresztény élet e titkos áldozat tűzének jegyében áll. Ez már nem Mózes égő, de el nem égő csipkebokrának tüze és több, mint az Izajás ajkát megtisztító parázsé. A három személyben egy Isten emésztő tüze, amelyben a mi életünk is Istennek tetsző okos áldozattá, szellemi istentiszteletté válhat.
A zseniális francia polihisztor, Blaise Pascal 1654. november 23-a éjszakáján találkozott ezzel a tűzzel. Emlékeztető feljegyzését, a híres Memorial-t élete végéig házikabátjába varrva hordta.
Bevezető
A mai, évközi 19. vasárnap evangéliumában nekünk mondja majd Jézus: „Éberen várjátok az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.”
Ez nem ijesztgetés! Nem élet-kedvkioltás! Nem lebénítás, hanem tettre késztetés! Az emberi sors reális láttatása. Az örök célját ismerő ember, emberhez méltó szép életre való buzdítása.
Vagy vannak közöttünk olyanok, akik másképp értelmezik Jézus eme mondatát? Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket!
Kirie litánia
Urunk Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy életünkből hiányzik az éberen várakozás lelkülete. Uram irgalmazz!
Urunk Jézus Krisztus! Bocsásd meg halogató életvitelünket. Krisztus kegyelmezz!
Urunk Jézus Krisztus! Bocsásd meg, hogy végső óránkra való várakozásunkat sokszor nem az éberség, hanem a tétlenség jellemzi. Uram irgalmazz!
Evangélium után
A várakozás és éberség szükségességéről szólt a mai evangéliumban az Úr Jézus.
A várakozás jól ismert élet-érzés. Életünkben sokféle formában találkozunk ezzel az érzéssel. Várakozunk az autóbusz és villamos megállóban, a pályaudvaron, a postaablaknál, az orvosi rendelőben.
A fiatalok várják, hogy felnőttekké legyenek, a munkában el-fáradtak, hogy boldog nyugdíjasok lehessenek. A betegek a gyógyulást, a szenvedők a szenvedésektől való szabadulást.
Várjuk a kánikula végét, a levegőt megtisztító, s földet megtermékenyítő esőt.
Az életben mindenki mindig vár valamit, egy olyan állapotot, ami jobb a jelenleginél, ami boldogabbá tesz. Ha az ember már semmit sem vár az élettől, akkor azt, értelmet-lennek és céltalannak tartja. S ha nem hívő, az már önmagában is tragikus, s könnyen választja a tragikus véget, s eldobja az életet önmagától.
Vagy hatalmába keríti a legyőzhetetlen szomorúság, a pánik-szerű menekülés ebből a kilátástalan állapotból, de hová?
A munkába? Az élvezetekbe? Az alkohol és kábítószer világába?
A hívő, keresztény ember is várakozó ember. Ő is várja mindazt, amiről az imént említést tettünk. Ő azonban hiszi és vallja, hogy az élet sohasem válhat értelmetlenné és céltalanná. Tudja, hogy ebben a földi életben sohasem érhetjük el a teljesen gondtalan, s boldog állapotot.
A hívő várakozásainak, vágyainak végső beteljesedésére vár, egy olyan békére és boldogságra, amelyet ez a világ nem adhat, mégis hozzátartozik életünkhez, mégis igaz várakozással fordulunk feléje. Ez a várakozás nem valami meseszerű ábrándra irányul, hanem magára az Úr Istenre.
Az Úr Isten állandóan közeledik felénk. Még akkor is, ha a látszat egészen más. Még akkor is, ha a mögöttünk hagyott század emberisége ezerféleképpen akadályozta és akadályozza, amikor a legsúlyosabb vétkeket követte el, s követi el szinte folyamatosan ellene.
Kezdve a múlt század legvéresebb istenellenes forradalmától, a haláltáborokon, borzalmas világégéseken, a legszörnyűbb emberiségellenes bűnökön: Hirosimán és Nagaszakin át, az állandósult közel-keleti embertelenségeken át, napjainkban a föld számos helyén történő népirtásáig, az orosz-ukrán háborúig.
Ezek látva, reményvesztettek is lehetnénk, sőt kétsége is eshetnénk, ha nem ismernénk az élet által számtalanszor igazolt szentírási szavakat: „Ahol elhatalmasodott a bűn, ott túláradt a kegyelem.” Isten kegyelme, miként a múltban, úgy a jelenben és jövőben is megtisztítja a földszínét minden gonoszságtól, nemcsak a bukott ideológiáktól, hanem a helyükbe lépő mai divatos, embert, nemzetet, kultúrát semmibevevő ideológiától is.
Az Úr Isten nem a tőke hatalmának minden népre történő kiterjesztéséért fáradozik, hanem szüntelenül azon, hogy az emberek közreműködésével, a te és az én közreműködésemmel beteljesítse a teremtés művét, és kiárassza a megváltás kegyelmét minden emberre. Egészen addig a napig, amikor majd visszatér Krisztus és megdicsőíti a mindhalálig hűségeseket.
Mi hívő keresztények végső soron Urunkat, Jézus Krisztust várjuk. Őt, aki eljön majd a végítélet napján, és eljön végóránkon.
De vajon valóban várjuk Őt? Vagy talán azt mondogatjuk: Még van időnk! De Mennyi? Ha temetőben járunk, és a sírkeresztek feliratait böngésszük, ezt olvashatjuk: Élt 8 évet, 17 évet, 56 évet, 89 évet …
Egyszer nekünk is állítanak majd egy fejfát. Az első számot, hogy mikor születtünk, már most ráírhatjuk, de a másik dátumot, halálunk dátumát, még nem, az még ismeretlen számunkra. De ez mégsem tehet bennünket közömbössé a véget, s életünk alakítását illetőleg.
A gyümölcsfát elsősorban nem virágáért, nem zöldleveleiért ültetjük, hanem ízletes gyümölcseiért. Ha közeledik az ősz, a levelek lehullnak, és a gyümölcsök kezdenek virítani a fán. Ki törődik a levéllel? A gyümölcs a fontos!
Az életünk évei is lehullnak életünk fájáról. Törődjünk azzal, hogy jó gyümölcsöt teremjünk.
Hogy mikor lesz a szüret, az aratás? Az első, második, vagy a harmadik őrváltáskor: Nem tudjuk!
Ma felénk hangzanak Üdvözítőnk figyelmeztető szavai: „Éberen várjátok hát az Ember Fiát, mert megjöhet olyan órában, amikor nem is gondoljátok.”
Ámen.
1. Ölesd meg ezt az embert, mert… megbénítja… a harcosok kezét… (Jer 38, 4–6. 8–10)
A próféta nem bátorít háborúskodásra. Látszólag megadás, amit képvisel. Ezért vetik a kiszáradt vízverembe. De Jeremiás a korszellem ellenére is Isten szavát hirdeti és nem fél a következményektől.
2. Váljunk szabaddá minden tehertől… (Zsid 12, 1–4)
A keresztény belső szabadságának Krisztus a forrása.
3. Mi mást akarnék, minthogy lángra lobbanjon… (Lk 12, 49–53)
Amikor évekkel ezelőtt prédikációs gondolataimat „olvasható” formában szavakba próbáltam önteni, még nem is gondoltam arra, hogy Isten igéjét, örömhírét „közhírré tenni” milyen kínnal, belső gyötrődéssel, feszültséggel jár. Egyik atyai jóbarátom pár napja villámpostán a következőket írta erről: „Lelkiismeret vizsgálatom során arra jutottam, hogy igazából a műfajjal van bajom… Ahogy idézgetem az emlékeimet, arra jöttem rá, hogy már nem érdekel az igehirdetésnek az okossága, a teológiája, az ún. mélysége-magassága – milyen érdekes, hogy a magyarban e kettő egyet jelent! – hanem a szószéken álló ember szívlobbanása. Ez lehet bármennyire együgyű, ha kicsap belőle a beszélő őszinte istenszerelme, akkor elsírom magam…”
Az apostol meg azt mondja: legyetek tüzes lelkületűek, az Úr az, akinek szolgáltok! Isten az igehirdető-elmélkedő szolgának nemcsak tudását, agyát, ismereteit veszi birtokba, hanem egész emberi lényét, karakterét, érzéseit és szívdobbanását. Ettől lesz a szó prófétai, ettől lesz a tanítvány lánglelkű. Ekkor érződik szavaiból a belső izzás, jelezve, hogy szíve lángol az Úrért.
A mai evangéliumban Jézus szokatlan mély vallomással, hangos elmélkedéssel tárja fel megváltói titkát: Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. A tűz őselem. Minden kultúra, vallás, néphagyomány szinte szent félelemmel tekint rá. Jelzi az elevenséget, a férfiasságot, a tisztítás és a pusztítás jelképe egyben. Nemcsak kultusztárgy, hanem emberré válásunk eszköze (például tűzcsiholás), hiszen hasznos és szelíd: fényt áraszt, segítségével megfő vagy megsül a táplálék. De riasztó és félelmetes is, ahogyan villámként lecsap az égből, leégeti az erdőt, vagy vulkánként kitör. Csak a drágafémek birkóznak meg vele: kiolvasztja belőlük a salakot, elhamvasztja a szemetet. Éget és melegít, rombol és megújít. Az ószövetségben is tűzben jelenik meg az Úr, mint a négy szent betű (JHVH-Én Vagyok, az Aki Van) kinyilatkoztatója, tűz emészti meg a bálványokat és a kárhozat tüze is az örök pusztulás jelképe. Mindez az ember belső világában is leképeződik: a szenvedélyek tüze, a lelkesedés tüze vagy épp a szenteket körülölelő dicsfény.
Jézus szóhasználata arról árulkodik, hogy Isten szeretetének tüzét hozza a világba, amely egyértelművé teszi a jó és rossz közötti különbséget, illetve azt is, ki melyik pártján áll. Jézus Krisztus a Szentlélek tüzét árasztja egyházára, miután ő maga megmártózik a tűzkeresztségben, a szenvedésben és a kereszthalálban.
Isten világában a tűz és a víz nem kioltják, hanem kiegyenlítik, átjárják, feloldják egymást végtelen nagy szeretetben. Jézus tehát nem átkot szór a világra, hogy bárcsak a tűz felemésztené…, hanem kinyilatkoztatja belső vágyát, szent türelmetlenségét: bárcsak mihamarabb megvalósulna a földön Isten országa. Lángra akarja lobbantani szívünket, hogy napi döntéseinkben is „tüzet fogjunk” tőle, és merjük belevetni magunkat az élet áramlásába. Ne féljünk a kudarcoktól, ne olcsó kompromisszumokkal, langyos kiegyezésekkel, gerinctelen megalkuvásokkal vegetáljunk, csakhogy túléljük, hanem merjünk kockáztatni.
Erre utal a békéről szóló felhívása is: azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre. Mondom nektek, nem azt, hanem szakadást…
Itt sincs ellentmondás a feltámadt Krisztus vagy a karácsonyi angyalok békéje és a jézusi „békétlenség” között. Mert aki Jézus szolgálatába szegődött, leghamarabb saját családtagjai előtt kell tanúságot tennie. Jézus követése nem tűri el a minden áron való, gyáva, „békés” kiegyezést, a bűnnel való cinkosságot. A szeretet tüze, a Jézus iránti lelkesedés határozott döntés, tanúságtétel. Nem a rothadás, a sunyi lapulás mozdulatlan békéje, hanem élet, küzdelem. Olyan erőtérben, ahol bátran, emberi szempontoktól szabaddá válva, félelem nélkül, hitelesen és egyértelműen mellette döntünk. A bajkeveréstől való hamis félelem, az álnok tolerancia nem Jézus ügyét szolgálja. Sőt, egyenesen erkölcstelenség és árulás. Jézus tehát arra biztat, ne lankadjunk a bűn elleni harcban. Tegyük félre a kishitűséget, szabaduljunk meg az óvatoskodás rabságától és vigyük győzelemre a szeretet, az igazság, a jó uralmát.
Szembenállás
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon. Keresztséggel kell megkeresztelkednem. Mennyire vágyom, hogy ez beteljesedjék! Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek, nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával.” Lk 12,49-53
Mottó: Mennyire vágyom, hogy ez beteljesedjék!
Lángra lobbanjon
Milyen ritka is az evangéliumokban, hogy Jézus belelkesedik! Annál meglepőbb, hogy miért is lelkesedik? Nem többségre vágyik. Kettő három ellen, három kettő ellen: mintha az eredmény mindegy volna! Döntést akar, döntést vér tőlünk, egyértelmű döntést. Akár szeretteinkkel szemben is. Nekik is dönteniük kell. Jézus mellett vagy ellen. Az ellentétek kisimítása, ugye, ezt várjuk tőle? A konfliktusok mindenképp kerülendő? Éljenek a kompromisszumok? Hát nem – mondja Jézus. Akkor sem, ha ez „politikailag nem korrekt.” A tűzoltók sürögnek forognak, de ez a láng kiolthatatlan. Akarod a keresztséget?
Évközi 21. vasárnap
Lk 13,22–30 „Kevesen vannak, akik üdvözülnek?”
Lukács a mai Evangéliumban különböző témákat gyűjtött egybe, kérdéstöredékeket a Jézus környezetében élő tanítványok emlékezetéből. Ezek a kérdések és válaszok nem az eredeti helyszínen és időben hangzottak el, hiszen jelentőségük az evangélium megírásakor túlnőtt az egyszeri esemény különlegességén. Jézus válaszainak emléke új jelentőséget nyert a tanítványok emlékezetében és Lukács írásaiban is. A 23. versben az aggódó ember kérdez az üdvösségről. A „Kevesen vannak?” érdeklődése mögött személyes aggodalom húzódik meg. Az igazi kérdés inkább ez: „Én üdvözülök-e?” Jézus erre válaszol. Kiderül, hogy az üdvösség nem végeredmény, hanem út. A jó tanács pedig így hangzik: „Igyekezzetek a szűk kapun bejutni!” De ez a jó tanács csak bevezet egy másik példázatot, amelyben központi probléma a házba való bejutás. Ennek a kulcsa, vajon megismer-e a ház ura? Vagyis ránk ismer-e az Isten? Ehhez nem elegendő a felületes találkozás, hanem szükséges az Istennel való találkozás nyomán született nagy döntés. Akkora és olyan jelentőségű, mint amelyet Ábrahám, Izsák és Jákob tett. Jézus azok elé, akik a pátriárkáktól való vérségi leszármazással kérkedtek, a pátriárkák Isten-élményét és üdvösséget előkészítő döntéseit állította. Ábrahám nem kérdezte, kevesen vannak-e, akik elhiszik Isten ígéreteit, hanem rátette az életét.
Az evangéliumban fölvetett kép némileg módosult az üdvösség elvesztésének veszélyére építő középkori bűnbánati prédikációk hatására. Amire Jézus nem válaszolt, arra válaszoltak a prédikátorok: kevesen üdvözülnek, csak a kiválasztottak üdvözülnek. A veszély illusztrálására élénk képekben festették le a kárhozottak pusztulását, akik „úgy hullanak a pokolba, mint ősszel a legyek.” Ezek a prédikátorok megfeledkeztek arról, hogy Jézus azért jött, hogy meghalljon a bűnösökért. Sőt arról is megfeledkeztek, hogy az evangélium nem az ítélet tényéről akar részleteket közölni, hanem a téma kapcsán útravaló jó tanácsokat akart adni. Tanácsokat az életre vezető emberi magatartásról. Az emberek többsége a gyengébb ellenállás irányába sodródik, a széles utat választja, azt az életet, amelyet törvény nem korlátozza. A lukácsi történet párhuzama is megtalálható a Máté-evangélium 7. fejezetének 13. versében, ahol ugyanez a mondat kifejezetten jó tanácsként, és nem fenyegetésként hangzik el.
A Jézus-ismeretnek is szimbolikus jelentése van a történetben. Ez az üzenet nem elméleti tanítás csupán, hanem a gyakorlati életet formáló szemlélet és tevékenység. Isten a tettekről ismeri fel az övéit. Nevezhetünk valakit fizikai, vérségi alapon valakinek a gyermekének. De egy jeles költő, művész kapcsán az embereket mindig az érdekli, vajon a fia méltó volt-e az apjához. Képes volt-e hasonló teljesítményekre, vagy csupán édesapja nevét viselte.
Lukács evangéliumát pogány keresztényeknek szánta, ezért a mai evangéliumi szakaszt inkább pasztorációs indíttatású beszédnek, és nem fenyegető kijelentésnek tekintjük. A pogány közösségek nagy megértést tanúsítottak környezetük erkölcsi visszásságaival szemben. Sőt olykor maguk is elfogadták azok helytelen etikai szemléletmódját. Pálnak sokat kell küzdenie azért, hogy ez a magatartás megváltozzon. Talán Lukács emlékeit ezek a konfliktusok is segítettek felidézni, és ez a hagyomány ebben az összefüggésben új jelentőséget nyert. És azóta is megmarad az Egyház tagjainak számára értékkövető jó tanácsnak, amelyet nekünk is napról napra újra át kell gondolni, hogy megtaláljuk a helyes döntések szűk ösvényét.
A szűk kapun bemenők imája
Hálát adunk neked, Istenünk, hogy a te Városod kapuit nem zárják be sem éjjel sem nappal! Áldott vagy te, akinek menyegzős vacsorájára a Föld minden népe hivatalos. Áldunk téged, hogy a te menyegződ nem étel és ital bősége, hanem öröm a Szentlélekben! Áldalak téged, mert te vagy az első és az utolsó, az élő, aki átöleled a mindenséget! Hadd lakjam a te házadban életem minden napján! Amen.
a) „Ne aggódjatok éltetekről, mit egyetek, sem testetekről, mibe öltözzetek… Tekintsétek az égi madarakat; nem vetnek, nem aratnak… Nézzétek a mezei liliomokat… nem munkálkodnak és nem fonnak” (Máté 6,25). Dolgozni, ez az első evangélium, melyet a Teremtő hirdetett. Ez nagyságunk s uraságunk útja, tévedéseink kiigazítója, kételyeink oldozója; s Krisztus ezzel nem ellenkezik, hanem elítéli azt a lázas, önző, egoista kegyetlenséget, melyben az ember töri magát s tönkretesz mást; azt az aggódó, versenyző, izgalmas gazdasági harcot; azt az esztelen gazdagodási vágyat, mely minél többet akar, s ezáltal szétszedi saját lelke szépségét s a világ harmóniáját. Minek fokozni az igényeket ételben, ruházatban? Van-e szebb élet, mint az egyszerű, énekes s virágos természet? Ha nagylábon éltek s mástól minél többet elragadtok, krízis lesz a vége. Ez a hajsza nem az evangélium programmja; „gazdagodjatok”, ez nem evangélium, hanem „dolgozzatok s lelkiek legyetek”. Nagylábon való életért az evangélium nem szavatol; a föld nincs arra berendezve, hogy milliomosok legyünk.
b) Kivált apostolaitól kívánja ezt az Úr. Tudjatok morzsákból élni! „Wer von Brodsamen nicht leben und für ein Schwert nicht alles entbehren kann, ist nicht geschickt zum Dienst der Wahrheit”. Mi lesz az evangéliumból, ha az apostolok pénzt keresnek? Az egyszerű élet, az igénytelenség adja a „pondus Evangelii”-t, az erkölcsi komolyságot. Lesznek mindig, kik az evangéliumért minden egyebet odaadnak. Valamint a harcos, midőn a tárogató szól, kibontakozik nejének s gyermekeinek karjaiból, elhagyja házát s otthonát: úgy az apostoli ihletű lelkek is tudnak lemondani mindenről s tarisznya s bot nélkül nekiindulni a világnak. Ez Jézus gondolata s kívánsága!
c) „Mondom pedig nektek, hogy Salamon minden dicsőségében sem volt így felöltözve, mint egy ezek közül.” Elragadtatással nézi az Úr Jézus azt az isteni pompát, melybe a mezei virág van öltözve. Szereti s élvezi s dícséri a szépséget; van lelke hozzá, mely isteninek látja azt. „Ha pedig a mezei füvet, mely ma vagyon s holnap kemencébe vettetik (miután avar, kóró, pozdorja lett belőle), az Isten így ruházza, mennyivel inkább titeket, kicsinyhitűeket!” Az Isten minket tehát szebben ruház; ad szép természetet, isteni vonásokat a kegyelemben, mintáz, alakít a segítő malaszt finom illetéseivel, fölséges érzéseket sző lelkünkbe: miért nem bízunk szerető művészetében?! Ijeszt tán a környezet, a sokféle kudarc, az üres szépség? Igen, el lehet rontani a szép lelket s üressé tenni szépségét, de az ne zavarjon; kórók, avar dacára kifeslik a napsugárban a mezei virág! Hordozzam lelkemben kincsemet, az Istent, éljem át kegyelmét; lesz harmat, lesz virág, lesz olaj, lesz illat a lelkemen; de óvom is e virágot s lelkesülök érte jobban, mint Salamonnak s az egész történelemnek pompájáért, mert íme én több vagyok ezeknél!
d) „Tekintsétek az égi madarakat… nem vetnek, nem aratnak.” Ime a szárnyaló madár, a természetnek ünnepnapi köntösbe öltözött kegyeltje; földet, létet arra használ, hogy emelkedjék és szárnyaljon. Emelkedni… töltekezni… imádkozni. De az emelkedés s a repülés nagy energia. Mily fölséges látvány az ég mélyein úszó sas! Mi kell tehát nekünk? 1. Függetleníteni a lelket a lelkiek lángoló szeretete által. Úgy szeretni, hogy el ne hanyagoljuk magunkat, még ha gondok ostromolnak is. 2. Úgy nevelni magunkat s másokat, hogy kevés igényünk legyen. Jézus így nevelte apostolait, s mégis kérdezni merte: szenvedtetek-e hiányt valamiben? úgy-e nem? 3. Nagy bizalom és megnyugvás Istenben: többször átélvezni a 90. zsoltárt: „Aki a Fölséges segítségében lakik, a menny Istenének oltalmában marad”.
Most pedig fejezzük be azzal, hogy mikor a lélek ebbe az imába
merült, az örök Atya ezzel már teljesítette is a kérését, amennyiben
már idelent tette ôt országának részesévé. Ó boldog kérelem, amelyben,
anélkül hogy tudnánk, ekkora kincset kérünk! Ó áldott módja a
kérésnek! Ezért sürgetem én annyira, nôvéreim, hogy vigyázzunk arra,
miképpen imádkozzuk ezt a mennyei imádságot, a Miatyánkot és az összes
többi ajakimát. Mert ha Isten egyszer megadja ezt a kegyelmet,
föltétlenül megfeledkezünk az összes világi dolgokról. Ha az Úr
egyszer bevonul a lélekbe, minden egyebet kiszorít onnét.
Május havának sugárzó ünnepein, a mi drága Máriánk fogadalomtételének és fátyolfelvételének ünnepein: menyegzőjének napján boldogan koszorúzta meg a család legifjabbja az elsőszülöttet. De ezután már megpróbáltatásnak kellett következnie ... Az előző év májusában Papa lábait hűdéses bénulás érte, akkor igen nyugtalanok voltunk, de az én drága Királyom erős természete hamarosan legyőzte a bajt s félelmünk eloszlott; azonban a római utazás alatt nemegyszer észrevettük, hogy fáradékony, hogy nem olyan vidám, mint máskor ... Mindenekfelett azt vettem észre, hogy mennyit haladt a tökéletesség terén; Szalézi Szent Ferenc példájára elérkezett oda, hogy természetes hevességén is úrrá legyen, odáig, hogy a világ legszelídebb természetű emberének látszott ... A földi dolgok láthatóan alig érintették, könnyen felülemelkedett az élet bosszúságain, a Jó Isten végül elárasztotta vigasztalással; napi szentséglátogatásai alatt szeme gyakran könnyekkel telt meg s arcáról égi boldogság sugárzott ... Mikor Léonie eljött a Vizitációból, nem bánkódott; nem tett szemrehányást a Jó Istennek, amiért nem hallgatta meg imáit, melyekkel hivatást kért drága leánya számára, még valamiféle örömmel is ment érte, hogy hazahozza ...
Azokról a belső megvilágításokról beszéltem neki, melyeket olykor tapasztalunk a mennyországra vonatkozólag. Azt válaszolta nekem: Ami engem illet, én csak saját kis semmiségem meglátására nyerek világosságot, de ez több haszonnal jár rám nézve, mintha a hit dolgaira vonatkozólag nyernék felvilágosításokat.
Ha udvart söprök, ha a disznóólat takarítom, ha finomabb munkát kell végeznem, mindent ezzel a gondolattal: Jézuskának, Szent Józsefnek segítek, hogy szép legyen szívem-lelkem Názáretje, és Anyácska, az édes, drága, jól érezze magát Benne. [II. 40/4]
Szentgyónás. A bűnök bevallása után megkaptam a kívánt engedélyt, hogy naponta a szentmise alatt félóráig hordhatom a karpántot, s rendkívüli helyzetekben két óra hosszat az övet. [A páter azt mondta:] ,,Nővér, ezzel a lehető legnagyobb hűséggel tartson ki Jézus mellett.''
Ne ítéljünk, hogy minket se ítéljenek el. A külső látszat mindannyiunkat megcsal. Itt a földön csupán rejtélyes képeket látunk, a valódi létet egyedül a Teremtő ismeri.
Ahhoz, hogy megvalósítsuk magunkat, alázatra van szükségünk és imára. A szellem hűsége, a teljes önátadás, a szerelmetes bizalom, a kölcsönös szeretet és a szent boldogság által növekedünk a szentségben.
Lelki, testi szenvedések gyötörtek. Az Úr Jézus kérlelt, éppen tésztagyúrás közben: „Fogadd el, bármennyire is fáj ez a sok szenvedés. Tudod, oly sok kegyelmet kapsz, hogy sok lélek évtizedek folyamán kap ennyit, mint te. Légy nagyon hálás ezért! Anyám Szeretetlángja az, mely szüntelenül lekötelez. Sokat hangoztatom, Ő különös kegyeltjei közé választott téged.” Munka közben, ahogy beszélgetett, még több mindent mondott. Közben családtagjaim több ügyes-bajos dologgal jöttek hozzám, és az Úr Jézus elhallgatott. Ő a végtelen figyelmesség. Három óra előtt húsz perccel éppen órámra néztem, s közben az Ő kínhalálára gondoltam. Egy alkalommal panaszkodott nekem, hogy halála előtt húsz perccel voltak legkínosabb szenvedései. Még ugyanaznap estefelé így szólt: „Ugye, most már nem kételkedsz abban, hogy a megváltás munkásai közé választottalak? Sok missziós pap sem tud többet tenni, mint te. Áldozataid állandó megújítása és folytonos erőlködésed igen kedves Nekem. És Belém vetett élő hited, ez az, ami lelkedet állandó üdeségben tartja, és a kegyelmek bőségére befogadóképessé teszi. Így, kislányom, csak Engem szolgálj!” Ezt mondja az Úr Jézus mindazoknak is, akik áldozatot hoznak az Ő megváltó munkájában. Az első csütörtök és első péntek mindig a szenvedések különös napjai. Az Úr Jézus fokozottan elárasztja lelkemet ezeken a napokon. Ma így szólt: „Sok az aratnivaló, de kevés a munkás, főleg az, aki szívvel-lélekkel áll be munkásaim közé. Ugye, érted? Ne csak ímmel-ámmal tegyétek azt, amit tesztek! Égjen, mint a csipkebokor, mely égett, de el nem égett. Ilyen áldozat kell Nekem, mely soha el nem ég, és szeretettől lángoló tüze Hozzám felér.”
1963. augusztus 4.
Ezt is az Úr Jézus külön kérésre kellett nyomatékosan leírnom. „Leánykám, meg kell neked mondanom, hogy ily nagy tisztelete még nem volt Anyámnak, mióta az Ige testté lett, mint most, amit Szeretetlángjának kigyúlásával áraszt az emberi szívekbe lelkekbe. Minden fohász és ima, melyet bárhol bárki intézett hozzá az egész világon, Szeretetlángjának kigyúlása napján mint eggyé olvadt segélykérés lesz, s így fog az emberiség leborulni istenanyai lábaihoz, és ad hálát az Őhatártalan anyai szeretetéért.” Még aznap mondta ezt is. „Add át szavaimat az illetékeseknek, és kérd őket az Én nevemben, hogy cselekedjenek, s ne hátráltassák ezt a világraszóló kegyelmi kiáradást, melyet Anyám Szeretetlángja által akar a Földre árasztani.”
1967. III. 13. – Kért, adjam át. Még ugyanaznap az Úr Jézus: „Kislányom, a püspök atyához többé már nem küldelek, ez a harmadik és utolsó kérésem hozzá. Most lelkiatyádról mondok még egyet s mást. Ő azok közé a lelkek közé tartozik, akiket a rejtett, belső szenvedések érdemei által a vértanúság hősies szenvedéseiért a jól kiérdemelt jutalommal várok. A szenvedők között ő a legtöbbet viseli el.”
„Drága gyermekek!
Arra hívlak benneteket, hogy imádságotok az Úrral való találkozás öröme legyen. Mindaddig nem vezethetlek benneteket, amíg nem érzitek magatokban az ima örömét. Napról napra szeretnélek még tovább vezetni benneteket az imádságban, de nem akarlak kényszeríteni titeket.
Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”
Üdvözlégy Mária, Kegyelemmel teljes, az Úr van Teveled.
Áldott vagy Te az asszonyok között,
és Áldott a Te méhednek Gyümölcse,
Jézus, Aki hitünket növelje!
... Aki reményünket erősítse!
... Aki szeretetünket tökéletesítse!
Üdvözlégy Mária, Kegyelemmel teljes, az Úr van Teveled.
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek,
miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.
Ó Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a pokol tüzétől,
és vidd a Mennybe a lelkeket, különösen azokat,
akik legjobban rászorulnak Irgalmadra! Ámen.
...én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem. (Jn 10,17)
Valaki ezt mondta: elköltöztem otthonról, végre a magam életét akarom élni - s otthagyta a családját, sok problémát hagyva maga mögött. Másvalaki: nekem túl nagy megkötöttség a házasság, kiszálltam, a magam életét akarom élni, hetente egyszer találkozom a gyerekekkel, s nekem ez így jó.
Mindnyájan úgy születünk, hogy önmagunkat szeretjük a legjobban, s másoktól is azt várjuk, hogy szeressenek bennünket. S amikor valaki rádöbben, hogy másokat szeretni csak önmagunk rovására lehet, akkor megriad. Senki sem akarja feláldozni magát, hanem a házasságban is azt várja, hogy őt dédelgessék. S ha ez kölcsönös, mindketten egyedül maradnak.
Milyen messze van ettől Jézus programja: én odaadom az életemet, senki sem veszi el, én magamtól adom oda! S annak, hogy ő odaáldozta az életét, az lett a gyümölcse, hogy sokunknak jut belőle, s ő sem lett szegényebb.
Aki másokért felelősséget vállalt, úgy is rákényszerül arra, hogy áldozatot hozzon. S aki ez ellen tiltakozik, sose lesz boldog. Mert mások boldogságának a romjain nem épülhet fel senkinek a boldog élete. De ha valaki Jézus rendelkezésére bocsátja a maga életét (megtagadja magát), az megkapja Jézusét, amelyet aztán már könnyű a tőle kapott szeretettel szétosztani. Ekkor már nem én élem a magam (szegényes, nyomorult, önző) életét, hanem ő éli bennem a magáét, s hatalmat ad arra, hogy letegyem a sajátomat örömmel. Aki mindenáron a maga életét akarja élni, abban nem élheti Krisztus a magáét. Amilyen távol áll tőlünk ez a készség: leteszem az életemet másokért, olyan távol állunk mi Jézustól. Aki ragaszkodik a magáéhoz, el fogja veszíteni. Aki átadja neki, többet kap helyette: örök életre tartja meg azt (Jn 12,25).
4b Amikor az Úristen a földet és az eget megalkotta, 5 még semmiféle mezei fű nem volt a földön, és semmiféle mezei növény nem hajtott ki, mert az Úristen még nem bocsátott esőt a földre. Ember sem volt, aki a földet megművelje. 6 Akkor forrás fakadt a földből, és mindenütt megöntözte a termőföld felszínét. 7 Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, és az élet leheletét lehelte az orrába. Így lett az ember élőlény. 8 Ültetett az Úristen egy kertet Édenben, keleten, és ott helyezte el az embert, akit formált. 9 Sarjasztott az Úristen a földből mindenféle fát, szemre kívánatosat és eledelre jót; az élet fáját is a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának fáját. 10 Édenből pedig fakadt egy folyó, hogy a kertet öntözze; onnan aztán szétágazott, és négy ágra szakadt. 11 Egyiknek Písón a neve. Ez megkerüli Havílá egész földjét, ahol arany van. 12 Ennek a földnek az aranya jó. Van ott illatos gyanta és ónixkő. 13 A második folyónak Gíhón a neve. Ez megkerüli Etiópia egész földjét. 14 A harmadik folyónak Tigris a neve. Ez Assúr keleti részén folyik. A negyedik folyó pedig az Eufrátesz. 15 Fogta tehát az Úristen az embert, és elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt. 16 Ezt parancsolta az Úristen az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, 17 de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz. 18 Azután ezt mondta az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat. 19 Formált tehát az Úristen a földből mindenféle mezei állatot, mindenféle égi madarat, és odavitte az emberhez, hogy lássa, minek nevezi; mert minden élőlénynek az a neve, aminek az ember elnevezi. 20 Így adott az ember nevet minden jószágnak, az égi madaraknak és minden vadállatnak, de az emberhez illő segítőtársat nem talált. 21 Mély álmot bocsátott azért az Úristen az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a helyére. 22 Az emberből kivett oldalbordát az Úristen asszonnyá formálta, és odavezette az emberhez. 23 Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett. 24 Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és ezért lesznek egy testté. 25 Még mindketten meztelenek voltak: az ember és a felesége is, de nem szégyellték magukat.
Egy új, a Szentírás első oldalain eddig még nem szereplő kifejezéssel találkozunk ebben a szakaszban: „nem jó” (18). Eddig csak ennek ellenkezője fordult elő: Isten valamennyi alkotását jónak ítéli a szöveg, most viszont az Úr a magányos emberre tekint, és látja, ez így nem jó. Aztán jön a mély, Isten adta álom. Az Úr kivesz valamit Ádámból, aki majd magához tér, meglátja társát, Isten alkotását, és már tudja: véget ért a magány ideje. Ádám szavaiból éppúgy, mint Isten szándékából férfi és nő ősharmóniája árad, még akkor is, ha se Isten, se a nő nem szól egy szót sem. A férfi megkönnyebbült öröme, test-a-testből felismerése olyan, mintha Ádám nem is tudná biztosan, felébredt-e már, vagy még álmodik. Csodálatos békesség árad ezekből a sorokból. Kiszolgáltatottan, sérülékenyen, de mégis harmóniában és nyugalomban élt az emberéletadó urával, a szégyen érzése nélkül. Egy darabig. Az a mély intimitás, ami az együtt-teljes emberpár és Isten között fennállt, mindazt biztosította, amit a bűneset tragédiája óta keresünk. A bűn által még meg nem rontott emberi természetben csak tiszteletre méltó elemek voltak, ahogy Kálvin mondta, minden gyalázatosság ezután következett.
Hagytam, hogy verjék a hátamat, és tépjék a szakállamat. Arcomat nem takartam el a gyalázkodás és köpködés elől. (Ézs 50,6)
Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét! (Jn 1,29b)
Ézsaiás sorait olvasva nem tudok nem Jézus szenvedéstörténetére gondolni. Annyira megrázóak a leírt szavak, hogy valósággal beléjük borzong az ember. Szinte kézzelfogható a fájdalom, a kín, mindaz a megaláztatás, amelyet Jézus értünk szenvedett el.
Emlékszem, amikor először láttam a Mel Gibson-féle Passiót, épp ezek a véres, kegyetlen részletek voltak, amelyek a leginkább megviseltek. Addig egyfajta idealizált kép élt a fejemben Jézus vallatásáról és kereszthaláláról. De mind a film, mind pedig ez az ige rámutat arra, hogy bizony valódi volt minden: a vér, a fájdalom és a kínok is. Ennek ellenére mégsem tehetetlenséget sugároz felém ez az ige, nem gyengeséget és kiszolgáltatottságot, nem egy vesztes Jézus képe rajzolódik ki előttem, hanem épp ellenkezőleg, mérhetetlen erőről tesz tanúbizonyságot.
Jézus nem menekül el, nem futamodik meg, még az arcát sem takarja el, hanem vállalja a megpróbáltatásokat, sőt a halált is. Mindezt azért, mert szeret bennünket. Persze sok helyen olvashatunk arról, hogy mennyire törődik az emberekkel, hogy milyen fontosak vagyunk neki, de ez az áldozatvállalás minden határon túlmegy. Éppen ezért biztos vagyok benne, hogy nincs olyan élethelyzet, amikor ne számíthatnánk rá, hiszen ő már bizonyította, hogy mennyire fontosak vagyunk számára.
*
Úr Jézus Krisztus! El sem tudom képzelni azt a szenvedést és megaláztatást, amelyet értünk vállaltál. Sőt még a te mérhetetlen szeretetedet sem bírja felfogni az elmém. Egyszerre vagyok hálás, és fog el a borzongás, amikor kereszthalálodra gondolok. Azt érzem, hogy nem vagyok méltó erre a hatalmas áldozatra, mégis hálát adok, hogy te felvállaltad mindezt, hogy mi megmenekülhessünk. Ámen.
Szerző: Csadó Balázs
1. A monacói hercegi pár a Vatikánban
2. Új beruházási iránymutatás a Vatikánban
3. Második alkalommal ünnepelték a nagyszülők világnapját
4. Feszültség a Vatikán és a német katolikus egyház között
5. A pápa üzenete a teremtett világ gondozásának imanapjára
6. Interjú a Püspöki Dikasztérium egyik új női tagjával
7. Árvaház keresztény és muszlim összefogással
8. Applikáció az etikus beruházásokért 9. Újabb feltárások Caracalla fürdőjében
A magyar változat a Magyar Kurír megrendelésére készült.
Aznapi műsor 19.30 óra után érhető el!
Régebbi műsorok meghallgatásához, válasszon előző napi tartalmakat.
https://www.youtube.com/watch?v=Hzb_aHjBmoY
Tedd meg, amit az Úr kér tőled! (A Reggeli csendesség 2021.06.21-i kiadásának ismétlése) - Reggeli elmélkedés egy kiválasztott szentírási rész alapján - Szerkesztő: Kertész Marika
Az éberen várakozó tanítványok imája
Várja a mi lelkünk az Urat, jobban, mint az őrök a hajnalt, mert tudjuk, még egy kis idő, és újra velünk leszel, Üdvözítőnk. Óvj meg minket attól, hogy velünk kelljen perbe szállnod, hogy dicsőséged elé nem a te szolgálatod ruhájában álltunk. Add, hogy mint az Úr szolgálóleánya, szívünkben őrizzük tetszésed keresését. Legyen velünk a te kegyelmed, és jöjj el, Urunk, ne késlekedj! Amen.
(Lk 12,49-53)
Bevezető
A tűz az életnek és a halálnak a jelképe. Amikor az életet jelképezi, értékes adománya Istennek. Ilyenkor melegít, világít, éltet. Az Úr Jézus abban jelöli meg küldetését, hogy tüzet gyújtson a földön: az isteni szeretet tüzét, amelyet evangéliuma és kereszthalála lobbant lángra. A tűz azonban nemcsak éltet, hanem pusztít, éget, rombol is. A biblia beszél olyan tűzről, amelynek lángja soha ki nem alszik, és a kárhozottaknak kínzó szenvedést okoz. Tudjuk, hogy ez azoknak jut osztályrészül, akik életük utolsó órájában is szembehelyezkednek Istennel. A tűz ilyen értelemben a lelki halál szimbóluma. Amikor ma az evangéliumban a tűzről hallunk, az Úr Jézus irántunk való szeretetére kell gondolnunk.
Hívek könyörgése
Testvéreim! Forduljunk bizalommal a szeretet lángoló tűzhelyéhez, hogy a mi szívünket is eltöltse annak melege és világossága!
1. Urunk! Áraszd Egyházadra Szentlelkedet, hogy annak világánál megismerhesse minden nép igazságaidat és törvényeidet.
2. Töltsd el szereteted tüzével szentatyánkat, püspökeinket és papjainkat, hogy mindenkor jó példával járhassanak a nyáj élén.
3. Urunk! Szentlelked harmata oltsa ki a földön mindenütt az ádáz gyűlölködés és a pusztító háborúk tüzeit.
4. Add, hogy a keresztény családokban a gyermekek szüleiktől vegyék át az igaz vallásosság lángját.
Urunk, Jézus Krisztus! Te az első pünkösdkor tüzes nyelvek alakjában küldted el Egyházadnak a Szentlelket. Add, hogy ez a tűz szüntelenül lobogjon ma is híveidben, és megdicsőítse Atyádat a mennyben, most és örökké. Amen.
2683 A tanúk, akik előttünk mentek be az Országba, [30] főleg azok, akiket az Egyház "szenteknek" ismer el, életük példájával, írásaikkal és mai imádságaikkal közlik az imádság élő hagyományát. Látják Istent, dicsérik Őt, és nem szűnnek meg törődni azokkal, akiket a földön hagytak. Amikor bementek "Uruk örömébe", "sok fölé" [31] állították őket. Közbenjárásuk Isten tervének a legmagasabbrendű szolgálata. Imádkozhatunk és kell is imádkoznunk azért, hogy értünk és az egész világért közbenjárjanak.
2684 A szentek közösségében az egyházak történelme folyamán különböző lelkiségek fejlődtek ki. Isten emberszeretete egy tanújának személyes karizmája továbbadható volt, mint Illés "lelkéé" Elizeusnak [32] és Keresztelő Jánosnak, [33] hogy a tanítványok ennek a léleknek [34] részesei legyenek. Bizonyos lelkisége van különféle liturgikus és teológiai mozgalmaknak is, és a hit inkulturációjáról tanúskodik bizonyos emberi és történeti környezetben. A keresztény lelkiségek részesei az imádság élő hagyományának, és a hívők számára szükséges vezetők. Gazdag sokféleségükben tükrözik a Szentlélek tiszta és egyetlen világosságát.
"A Lélek valóban a szentek helye. A szent viszont a Lélek sajátos helye, és odaadja magát, hogy Istennel lakjék, és az Ő templomának hívják." [35]
2685 A keresztény család az imádságra nevelés első helye. A házasság szentségére épülve a család "családi egyház", melyben Isten gyermekei "mint Egyház" tanulnak meg imádkozni és kitartani az imádságban. A család mindennapi imádsága főleg a kisgyermekek számára első tanúja az Egyház élő emlékezetének, melyet a Szentlélek türelmesen ébresztget.
2686 A fölszentelt szolgák is felelősek Krisztusban testvéreik és nővéreik imádságra neveléséért. A Jó Pásztor szolgáiként arra vannak fölszentelve, hogy Isten népét az imádság élő forrásaihoz vezessék: Isten Igéjéhez, a liturgiához, az isteni erények életéhez és Isten "mai napjához" a konkrét körülmények között. [36]
2687 Számtalan szerzetes egész életét az imádságnak szentelte. Az egyiptomi puszta szerzeteseinek korától kezdve remeték, szerzetesek és szerzetesnők szentelik életüket Isten dicsőítésére és az ő népéért való közbenjárásra. Imádság nélkül az Istennek szentelt élet nem maradhat fönn és nem terjedhet; az imádság a szemlélődés és a lelki élet egyik élő forrása az Egyházban.
2688 A gyermekek, a fiatalok és a felnőttek katekézise arra irányul, hogy Isten igéjét a személyes imádságban átelmélkedjék, a liturgikus imádságban megjelenítsék és bensőleg magukévá tegyék, hogy egy új életben gyümölcsöt hozzon. A katekézis a népi jámborság értékelésére és támogatására is szolgálhat. [37] Az alapvető imádságok kívülről tudása az imádságos élet elengedhetetlen támasza; de az is fontos, hogy ezen imádságok értelmét ízlelni megtanulják. [38]
2689 Az imádkozó csoportok vagy az "imádság iskolái" ma az imádság megújulásának jelei és eszközei az Egyházban, amennyiben a keresztény imádság igaz forrásaiból merítenek. A közösségre törekvés az igazán egyházi imádság egyik jele.
2690 A Szentlélek egyes híveknek adja a bölcsesség, a hit és a megkülönböztetés ajándékát az imádság mint közjó érdekében (lelkivezetés). Azok a férfiak és nők, akik ebben az adományban részesülnek, valóban szolgái az imádság élő hagyományának:
Ezért a tökéletességre törekvő léleknek Keresztes Szent János tanácsa szerint "nagyon kell ügyelnie arra, hogy kinek a kezeire bízza magát; mert amilyen a mester, olyan a tanítvány, és amilyen az atya, olyan a gyermek". Továbbá: a vezetőnek nemcsak "bölcsnek és okosnak kell lennie, de tapasztalatokkal is rendelkeznie kell. (...) Mert ha nem tapasztalt a tisztán és igazán lelki dolgokban, nem fogja tudni vezetni a lelket, aki Istentől különleges kegyelmeket kap, sőt meg sem fogja érteni őt." [39]
A liturgia Isten dicsőségét és az ember üdvösségét szolgálja. Ezzel együtt, ezt a kettős célt nem kizárva tanít és nevel is minket. A liturgiában nemcsak az Isten szava, hanem a szentmise imádságai is tanítanak bennünket. Az imádságok közül kiemelkedik három könyörgés: a kollekta (az első könyörgés), az áldozati adományok fölötti könyörgés (oratio super oblata) és az áldozás utáni könyörgés (postcommunio). Mindhárom könyörgésnek sajátos funkciója van az Eucharisztia megünneplésében. Éppen ezért a tanításukat csak a liturgiában betöltött jellegzetes szerepük figyelembe vételével lehet összefoglalni.
A szentmise első könyörgésének latin elnevezése (collecta) már önmagában is utal e könyörgés sajátosságára (vö. RMÁR 54). A legvalószínűbb magyarázat szerint azért kapta az imádság ezt a nevet, mert ezen könyörgésben a miséző pap mintegy összefoglalja a hívő közösség imádságait, s a pap azt a nép nevében az Úr elé terjeszti. A „könyörögjünk” felszólítás utáni csend és a végén az „Ámen” akklamáció által csalatkozik és azonosul a közösség a könyörgéssel. A könyörgés értelme és szerepe tehát az,
hogy mindannyian, vagyis a pap és a hívek együtt állunk az Isten színe elé, és a miséző pap nevünkben és helyettünk Jézus Krisztus által a Szentlé-lekben az Atyához terjeszti kéréseinket (vö. RMÁR 32). Ez a könyörgés utal a napi liturgia sajátos misztériumára. Éppen ezért az Eucharisztia teológiája szempontjából nincs különösebb jelentősége.
Míg a kollekták Isten kegyelméért könyörögnek az ünnepre való összefüggésben, de minden Eucharisztikus vonatkozás nélkül, addig a felajánlási könyörgés lényege szerint az Eucharisztiára irányul (RMÁR 77). Egy-két kivételtől eltekintve nem találunk benne utalást a napi liturgiára. Ez az imádság az áldozati adományok előkészítéséhez és felajánlásához kapcsolódik. Sajátos funkciójából következik, hogy a felajánlás céljáról, az eucharisztikus áldozat lényegéről tanítja az eucharisztikus közösség tagjait. Többféle szerepe is van ennek az imádságnak. Egyrészt lezárja az áldozati adományok előkészítését, másrészt szoros kapcsolatban van az eucharisztikus imádsággal, amit közvetlenül bevezet. Tartalmilag számunkra azért is fontos, mert sok esetben elővételezi az áldozás utáni könyörgések témáit, hiszen már a felajánló könyörgésben is imádkozunk azért, hogy majd gazdagon részesüljünk a szentáldozat gyümölcseiben.
Az áldozás utáni könyörgés nemcsak hálaima a szentmisén elnyert kegyelmekért, hanem kérő imádság, amelyben azt kérjük, hogy az Úr az Eucharisztia megünneplését fordítsa lelkünk javára.
Egyrészt azt kérjük, hogy a szentség ereje vezessen minket földi életünkben, másrészt, hogy egykor az örökkévalóságban élvezhessük annak teljességét, amit most a szent színek alatt zálogként kaptunk. A Római Misekönyv általános rendelkezései (RMÁR 89) egyértelműen megfogalmazzák az utolsó oráció rendeltetetését: „Az áldozás utáni könyörgésben a pap az ünnepelt misztérium gyümölcseiért esedezik”. Azért imádkozunk, hogy az Eucharisztia, ez a „szentség”, a „mennyei eledel”, a „szent lakoma” és a „szent áldozat” váljék testünk és lelkünk javára.
1Ha esetleg valamelyik nemes ajánlja föl gyermekét Istennek a monostorba, és a fiú még kiskorú, szülei készítsék el a fent említett kérvényt, 2és az áldozati adománnyal együtt magát a kérvényt és a fiú kezét burkolják be az oltár terítőjébe, s így ajánlják fel őt. 3Vagyonukat illetően pedig ugyanebben a kérvényben ígérjék meg esküvel, hogy sohasem fognak neki sem személyesen, sem közvetítő által bármit is juttatni, vagy a birtoklásra alkalmat szolgáltatni. 4Vagy ha ezt tenni nem akarják, hanem valami alamizsnát akarnak a monostornak felajánlani, 5állítsanak ki a monostornak szánt dolgokról adománylevelet, fenntartva maguknak, ha úgy tetszik, a haszonélvezetet. 6Így vegyék elejét annak, hogy a fiúnak ne maradjon semmi hiú reménye, ami őt megcsalhatná, és romlásba dönthetné, - mitől Isten óvjon -, pedig tapasztalatból ismerünk ilyen esetet. 7Hasonlóképpen tegyenek a szegényebbek is. 8Akiknek pedig éppen semmijük sincsen, egyszerűen készítsék el a kérvényt, és az áldozati adományokkal együtt ajánlják fel fiúkat tanúk jelenlétében.
Ó Áldott Szűz Mária! Neked ajánlom magam ezen a napon. Ó jóságos Anyám! Kegyforrásod vizében úgy tisztítsd meg lelkemet, hogy Fiad előtt megjelenhessek. Te tudod a legjobban, hogy mily tiszta, mily szent Ő, és mennyire szereti a tisztaszívűeket. Éppen ezért kegyeskedj kimenteni Előtte tisztátlanságom miatt. Erényeid és érdemeid fényével takard el förtelmességemet. Szeplőtelen Szűzanya! Tisztítsd meg lelkemet ettől a bűntől....., mely eddig utálat és megvetés tárgyává tett előtted, hogy azután, megtisztulva, bizton remélhessem azon kegy elérését, amelyért ezt a szent kilencedet végzem. Igaz vagy és hű, a Te szent Fiaddal együtt, Ki a megtért bűnösnek bocsánatott, és a buzgón imádkozónak meghallgatást ígért, ezért Benned és Fiadban bízom. A Te dicsőségedet és a Te szent Fiad dicsőségét örökre terjeszteni kívánom. Ámen
3 Üdvözlégy Mária
Ó, Istenem! Felajánlom neked a mai nap minden cselekvését a szándékokért és Jézus Szent Szívének dicsőségére.
Imádkozzunk, hogy a kis- és középvállalkozók, akiket súlyosan érintett a gazdasági és társadalmi válság, megtalálják a szükséges eszközöket, hogy tovább folytathassák tevékenységüket a közösség szolgálatára.
Uram Jézus,
egy új világról álmodunk,
amelyben a munka a méltóság forrása,
a fejlődés és a gazdasági megélhetés forrása
mindenkinek, megkülönböztetés nélkül.
Te ismered a munka valóságát, keménységét,
az egyszerű munka fáradtságát és örömét.
Segítsd a vállalkozókat a te Lelkeddel,
különösen a kisvállalkozókat, akiket a válság a legsúlyosabban sújt,
hogy módot találjanak arra, hogy továbbra is
tisztességes munkához jussanak, hogy segítsék őket közösségeikben,
és fenntartható gazdaságot teremtsenek,
amely segíti az Atya Országának építését.
Ámen
Ó, Istenem! Felajánlom neked a mai napom minden cselekvését az e havi imaszándékért:
„Imádkozzunk, hogy a kis- és középvállalkozók, akiket súlyosan érintett a gazdasági és társadalmi válság, megtalálják a szükséges eszközöket, hogy tovább folytathassák tevékenységüket a közösség szolgálatára.” és Jézus Szentséges Szívének dicsőségére.
Vágyom arra, hogy minden szívverésem, gondolatom, a legkisebb munkám is megszentelődjön, azáltal hogy egyesül az Ő végtelen érdemeivel, és kívánom, hogy jóvátegyem bűneimet az Ő irgalmas szeretetének tűzhelyébe dobván őket.
Istenem! Kérem a magam számára és mindazok számára, akik kedvesek nekem: a kegyelmet, hogy tökéletesen teljesítsük szent akaratodat, Irántad való szeretetből elfogadjuk e mulandó élet örömeit és szomorúságait, hogy majd egy napon mindnyájan együtt lehessünk a mennyben mindörökre. Ámen
Az Imaapostolság felajánló imája, Lisieux-i Szent Teréz felajánló imádsága alapján
Ó, boldog szegénység,
mely örök javakkal halmozza el azokat,
akik szeretik és szívükre ölelik őt!
Ó, szent szegénység,
aki birtokolja őt és sóvárog utána,
annak Isten a mennyek országát ígéri,
és egészen bizonyosan meg is adja neki
az örök dicsőséget és a boldog életet!
Ó, kegyes szegénység,
melyet az Úr Jézus Krisztus
- aki a mennyet és a földet kormányozta
és most is kormányozza, aki
szólott és meglettek -
minden mást megelőzően
méltóztatott magához ölelni.
Kedves Testvérek, Imáitokat szeretném kérni a 10 éves Dávid csodálatos gyógyulásáért, akinek művesekezelését be kellett fejezni, az orvosok nem tudnak rajta segíteni, csak az Irgalmas Isten csodálatos Szeretete segíthet! Imáitokat kérik, szülei, Kati és Tamás, valamint testvérei és szerettei. Ma 18 órától a móri Plébániatemplomban értük imádkoznak móri testvéreink. Kérlek, ha teheted, a helyszínen, vagy ahol épp leszel, csatlakozz! Drága Szűzanyánk, kérünk szépen áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását Dávidra, szüleire, testvéreire most és halálunk óráján! Drága Regőczi atya, aki olyan sok árva gyermeket és családot megmentettél a Mennyországnak, kérünk szépen járj közben Mennyei Atyánknál ezért a kisfiúért! Mindörökké ámen! A család hálával és szeretettel köszöni imáitokat!
Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."