Egyetemes: A menekültek segélykiáltásának meghallásáért

Imádkozzunk, hogy meghalljuk és komolyan vegyük az emberkereskedelem áldozataivá vált menekült testvéreink segélykiáltását.

Ima

Uram, Jézus Krisztus,
Te, aki vendégként és zarándokként voltál köztünk.
Te, aki az erőszak elől menekültél,
Egyiptomban menedéket keresve.
Adj kegyelmet nekünk, hogy felismerjünk -
testvéreink arcán, akik
menekülés közben élnek.
Érintse meg a Szentlélek a szívünket és a füleinket -
hogy testvéreink kiáltása ne legyen közömbös számunkra.
Kérjük, alakítsd át a szívünket!
Mi Atyánk...

Felajánló imádság

Jóságos Atyám, tudom, hogy velem vagy. 
Itt vagyok ezen az új napon. 
Helyezd el a szívemet újra
a fiad Jézus szíve mellé, 
amit nekem adsz, és amit az Eucharisztiában kapok meg. 
A Szentlélek tegyen
barátoddá és az apostoloddá, hogy elvégezhessem a küldetésem. 
A kezedbe teszem
örömeimet és reményeimet, 
munkámat és szenvedéseimet, 
mindent, ami én vagyok, 
közösségben testvéreimmel e világméretű imahálózatban. 
Máriával az Egyház missziójáért,
a pápa világméretű imahálózatának szándékára felajánlom neked ezt a hónapot. Ámen

Javaslatok a hónapra

• Kezdje vagy folytassa a munkát az olyan intézményekkel, amelyek bevándorlókat és családokat fogadnak be - adományok, önkéntesség, különféle kezdeményezések cseréje révén a közösségi hálózatokon.
• Keressen új, kreatív módszereket a kizsákmányolás és emberkereskedelem helyzetének tudatosítására, amelyben a sok bevándorló áldozatává válik a közösségében vagy a környezetében - ennek a gonosznak a leküzdésére szolgáló társadalmi és politikai intézkedések megkönnyítése érdekében.
• Valódi változást hozhat!

A Szív Útja hetedik szakaszában azon meditálunk, hogy Jézus tökéletesen átadta magát az Atyának, és hogyan tudunk csatlakozni ehhez az odaadáshoz. Amikor Jézussal vagyunk, közelebb kerülünk a világ szenvedéséhez és megpróbálunk úgy válaszolni, ahogyan ő tette. Napi felajánlásunkkal kifejezzük az Atyának ezt a rendelkezésre állást. Alázatosan könyörgünk a Léleknek, hogy nem vagyunk akadályai az ő cselekedetei számára. Életének mely területein legyen elérhetőbb? Hagyja, hogy az Úr vezesse magát?

Imádkozzunk a kínai testvéreinkért, akik e kegyetlen betegségtől szenvednek. A lehető leghamarabb találják meg a helyreállítás útját.

Imádkozzunk, hogy meghalljuk és komolyan vegyük az emberkereskedelem áldozataivá vált menekült testvéreink segélykiáltását.

Ferenc pápa - 2020 február

A bevándorlók gyakran bűncselekmények embercsempészet és emberkereskedelem áldozatai.
Ez többek között oka annak a korrupciónak, amely az anyagi haszon érdekében hajlandó bármit megtenni.
A piszkos, alátámasztott üzletükből származó pénz, vérpénz. Nem túlzás: vérpénz.
Imádkozzunk, hogy meghalljuk és komolyan vegyük az emberkereskedelem áldozataivá vált menekült testvéreink segélykiáltását.

„Krisztus nevében kérünk téged, békélj meg Istennel” (2Kor 5:20)

Kedves Testvérek!

Az Úr ebben az évben is megadja nekünk az előkészület különleges időszakát azért, hogy megújult szívvel tudjuk ünnepelni Jézus halálának és feltámadásának titkát, ami az élet alapját jelenti minden keresztény ember és az egész keresztény közösség számára. Szívünkkel és lelkünkkel szüntelenül ide kell visszatérnünk. Ez a titok nem szűnik meg abban a mértékben növekedni bennünk, amilyen mértékben mi megérinteni engedjük magunkat spirituális dinamizmusától és csatlakozunk hozzá szabad és nagyvonalú válaszunkkal.

1. A húsvéti titok mint a megtérés alapja

A keresztény ember öröme a kerygmából, Jézus halála és feltámadása örömhírének a meghallgatásából és befogadásából fakad. Ez összefoglalja a szeretet titkát, ami „annyira valós, annyira igaz, annyira konkrét, hogy egy hiteles és őszinte dialógus kapcsolatát kínálja számunkra” (Christus vivit apostoli buzdítás, 117). Aki hisz ebben az üzenetben, az visszautasítja azt a hazugságot, hogy életünk csak magunktól függene, miközben valójában az Atya szeretetéből születik, az Ő akaratából arra, hogy életünk legyen és bőségben legyen (vö. Jn 10,10). Ha azonban mi a „hazugság atyjának” csábító szavára hallgatunk (vö. Jn 8,45), fennáll a veszély, hogy az értelmetlenség mélyébe zuhanunk és már itt a földön megéljük a poklot, ahogy ezt sajnos számos személyes és kollektív emberi tapasztalat is alátámasztja.

Az idei év nagyböjtjében azt szeretném üzenni minden kereszténynek, amit a Christus vivit kezdetű apostoli buzdításban a fiataloknak már megírtam: „Tekints a megfeszített Krisztus kitárt kezeire, hagyd magad mindig újra megváltani. És amikor közeledsz, hogy megvalld bűneidet, higgy szilárdan az irgalmasságban, ami megszabadít téged a bűntől. Szemléld Krisztus vérét, amelyet nagy szeretetében kiontott és hagyd magad megtisztítani általa. Így mindig újjászülethetsz” (CV 123). Jézus halála és feltámadása nem egy múltbeli történés: a Szentlélek erejében a húsvéti esemény mindig aktuális és lehetővé teszi, hogy Krisztus testét szemléljük és megérintsük a sok szenvedő emberben.

2. Sürgető megtérés

Gyógyító hatású, ha a húsvéti titkot, amelynek az isteni irgalmasság ajándékát köszönhetjük, mélyebben is szemléljük. Az irgalmasság megtapasztalása tulajdonképpen csak egy személyes, szemtől szembeni találkozásban lehetséges a megfeszített és feltámadt Úrral, „aki szeretett engem és feláldozta magát értem”. Egy dialógusban, ami szívtől szívig, barát és barát között zajlik. Ezért annyira fontos az imádság nagyböjt idején. Ez több, mint egy kötelesség, ez egy szükségszerűség kifejeződése: viszonzása Isten szeretetének, ami mindig megelőz és segít minket. Igen, a keresztény ember abban a tudatban imádkozik, hogy nem méltó erre a szeretetre. Az imának különböző formái lehetnek, de ami Isten szemében valójában számít, az az, hogy az ima eléri és végül megpuhítja a mi kemény szívünket, hogy egyre jobban megtérjünk az Ő akaratához.

Ebben a különleges időszakban hagyjuk ezért magunkat – mint Izrael népe – a pusztába vezetni (vö. Oz 2,16) azért, hogy végre meghallhassuk vőlegényünk szavát, hogy Őt mélyebben magunkba fogadjuk és készségesebben kövessük. Minél inkább hagyjuk, hogy magukkal ragadjanak az Ő szavai, annál inkább meg fogjuk tapasztalni nekünk ajándékozott ingyenes irgalmasságát. Ne hagyjuk a kegyelem eme idejét haszontalanul elmúlni abban a téveszmében, hogy mi magunk határozhatjuk meg megtérésünk idejét és módját.

3. Isten szenvedélyes vágya a gyermekeivel folytatott párbeszédre

A tényt, hogy az Úr újra és újra felajánlja számunkra a megtérés e különleges idejét, soha nem szabad magától értetődőnek vennünk. Ennek az új lehetőségnek a hála érzését kell ébresztenie bennünk és fel kell ráznia restségünkből. A rossz néha drámai jelenléte ellenére is életünkben – de az Egyház és a világ életében is – ez az időszak, ami a ritmusváltás lehetőségét kínálja, Isten rendíthetetlen akaratát fejezi ki arra, hogy nem szakítja meg az üdvösség dialógusát velünk. Jézusban, a megfeszítettben, akit Isten „bűnné” tett értünk (2Kor 5,21) ez az akarat elért arra a pontra, hogy minden bűnünket Fia vállára tegye, egészen – XVI. Benedek pápa szavaival – „Istennek az önmaga ellen fordulásáig” (Deus caritas est enciklika, 12). Mert Isten az ellenségeit is szereti (vö. Mt 5,43–48).

A dialógus, amelyet Isten minden emberrel folytatni akar Fia húsvéti misztériuma által, nem olyan beszéd, mint ami Athén lakóit jellemezte. Ezek „semmi mással nem töltötték az időt, csak azzal, hogy újdonságot mondjanak vagy halljanak” (ApCsel 17,21). A fecsegés e fajtája, amelyet az üres és felszínes kíváncsiság diktál, minden idők világiasságára jellemző és ma is belopakodik az életünkbe a kommunikációs eszközök elhibázott használatán keresztül.

4. Gazdagság, amelyet az ember megoszt, nem pedig magának halmoz fel

A húsvéti titkot állítani az élet középpontjába azt jelenti, hogy együttérzéssel fordulunk a megfeszített Krisztus sebei felé, amelyek a mai napig is jelen vannak a világban – a háborúk ártatlan áldozataiban, az életellenes beavatkozásokban a meg nem születettektől egészen az idős emberekig, az erőszak számos megnyilvánulásában, a környezeti katasztrófákban, a föld javainak egyenlőtlen elosztásában, az emberkereskedelem minden formájában és a profit iránti csillapíthatatlan vágyban, ami nem más, mint bálványimádás.

Ma is fontos minden jóakaratú embert meghívni arra, hogy javaiból továbbadjon valamit a nélkülözőknek. Az ilyen alamizsna egy igazságosabb világ felépítésében való személyes részvétel formája. A felebaráti szeretetnek megfelelő megosztás az embert emberibbé teszi, a felhalmozás viszont azzal fenyegeti, hogy csúffá válik, mivel önzésébe zárkózik. A gazdaság strukturális dimenzióin szabad és kell is, hogy túllépjünk. Ebből kifolyólag az idei nagyböjtben, 2020. március 26–28. között fiatal közgazdászokat, vállalkozókat és changemakereket hívtam meg Assisibe, hogy segítsenek egy, a jelenleginél igazságosabb és befogadóbb gazdasági modell kidolgozásában. Az Egyházi Tanítóhivatal többször is megfogalmazta, hogy a politika a felebaráti szeretet kiemelt formája (vö. XI. Piusz pápa beszéde a FUCI [Katolikus Egyetemi Ifjúsági Szövetség] tagjaihoz, 1927. december 18.) – ezt lehet majd a gazdaságról is elmondani, ha az ember az evangélium, a nyolc boldogság szellemével tölti be.

A következő nagyböjtre kérem a Boldogságos Szűz Mária közbenjárását, hogy befogadjuk a meghívást az Istennel való kiengesztelődésre, szívünket a húsvéti titokra irányítsuk és az Istennel folytatott nyitott és őszinte dialógusra megtérjünk. E módon azok lehetünk, aminek Krisztus a tanítványait mondta: a föld sója és a világ világossága (vö. Mt 5,13–14).

Ferenc

Kelt a Lateráni Szent János Bazilikában, 2019. október 7-én, Rózsafüzér Királynőjének emléknapján.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Isten országában az az első, aki embertársait szolgálja.
Abban az időben Jézus és tanítványai átmentek Galileán. Jézus azonban nem akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.” Ők nem értették ezeket a szavakat, de féltek megkérdezni Jézust.
Ezután Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, Jézus megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztatok az úton?” Tanítványai azonban hallgattak, mert az úton egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük.
Akkor Jézus leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.”
Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, majd magához ölelte, és ezt mondta nekik: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 9,30-37

Ünnepe: a világegyházban május 14., a magyar naptárban február 24.

Ha a tizenkét tanítványról beszélünk, akik nyilvános működésének éveiben a legközelebb álltak Jézushoz, nem lehet szó nélkül elmenni az áruló Júdás mellett, kinek személye a keresztény gondolkodás és teológia számára minden időben nehezen föloldható botrány volt. Bár egyfajta üdvösségtörténeti beállítottságú teológia szerint Júdás nem tett semmi mást, csak amit az isteni megváltó szándék megengedett, a keresztény hagyomány gonosz és kétségbeesett véget tulajdonított neki. Máté evangéliuma szerint (27,5) fölakasztotta magát. Az Apostolok Cselekedetei szerint Péter ezt mondta: ,,amikor lezuhant, kettérepedt, és kifordultak a belei'' (1,18). Dante a Caesar-gyilkos Brutusszal és Cassiusszal együtt a pokol legmélyére helyezte, az ördög három szájának egyikébe (Pokol 34,55 sk.).

Jézus árulójának lehetséges indítékai felől a hittudósok és a történészek különféle elméleteket állítottak föl. Csalódott talán Júdás a Jézushoz fűzött messiási reményeiben? Vagy talán amiről a negyedik evangélium szerzője beszél, egyszerű pénzvágy vitte rá a borzalmas tettre? (Jn 12,6; vö. Mt 26,14) A források semmiféle felvilágosítással nem szolgálnak efelől. Éppen ezért Júdás egyszerű elítélése, amely az áruló őstípusává teszi őt, s az árulás bűnének minden súlyát egyedül rá helyezi, éppen olyan tévesnek látszik, mint az a kísérlet, amely hibáját túlzott dramatizálással érthetővé és menthetővé akarja tenni.

Iskarióti Júdásról szólni kellett, ha Szent Mátyásról akarunk beszélni. A jeruzsálemi kicsiny közösség Jézus feltámadása után, még pünkösd előtt Júdás helyett egy másik apostolt akart választani egyfajta istenítélettel (ApCsel 1,15--26). Lukács ránk hagyományozta Péter beszédét, melyben így érvelt: ,,Kell tehát, hogy azok közül, akik mindig velünk tartottak, amikor a mi Urunk, Jézus közöttünk járt- kelt, kezdve János keresztségétől egészen mennybevétele napjáig, valaki velünk együtt tanúskodjék feltámadásáról''. Két jelöltet állítottak, akik megfeleltek ennek a feltételnek: Barnabást és Mátyást. A sors Mátyásra esett, és őt sorolták az apostolok közé.

Mátyás további sorsa ismeretlen előttünk. Az apokrif András és Mátyás cselekedetei állítása szerint a missziós területek elosztása alkalmával ,,az emberevők országa'' jutott neki. Ott Mátyást megvakították, s börtönbe vetették, de Isten visszaadta látását és András csodálatos módon kiszabadította. A vértanúhalált állítólag lefejezés útján szenvedte el. Emiatt bárddal szokták ábrázolni, és a keresztény mészárosok és ácsok őt választották védőszentjükül.

Ereklyéit Ilona császárné a 4. században Trierbe vitette. Még ma is tiszteletben részesítik ott a Szent Mátyás apátság bazilikájában. A tizenkettedik apostol, Mátyás sírja őrzésének dicsőségét azonban magának igényli a római S. Maria Maggiore-bazilika és a padovai S. Giustina is. Rómában a 11. századtól február 24-én ünnepelték Mátyást, mert a Jeromos-féle martirológium ezen a napon emlékezik meg róla. Mivel ez a böjti időbe esik, 1969-ben áttették május 14-re.

Szent Mátyásról az említett forrásokon kívül csak a legenda rajzol eleven képet. Ott olvassuk:

Amikor Júdea-szerte prédikált, a vakokat látókká, a leprásokat tisztává tette és kiűzte az ördögöket; a bénáknak visszaadta a járásukat, a süketeknek a hallásukat, a holtaknak az életüket. Amikor sok csodájáért bevádolták, ezt mondta a főpapnak: ,,A ťgaztettekrőlŤ, amelyekkel vádoltok, nem sokat tudok mondani, mert kereszténynek lenni nem gaztett, hanem a legnagyobb dicsőség!'' Ketten tanúskodtak hamisan ellene, és megkövezésre ítélték. Csak azt kérte, hogy a köveket temessék el vele együtt. Kitárt karokkal adta vissza lelkét az égnek: Mátyás, aki a törvény alapos ismerője, tiszta szívű, bölcs szellemű, a Szentírás kifejtésében éles elméjű, a tanácsadásban megfontolt, az igehirdetésben bátor volt, ily módon egyesült Urával.

Istenünk, ki Szent Mátyást arra választottad, hogy tagja legyen az apostolok kollégiumának, kérünk, közbenjárására add meg, hogy akiket atyai szeretetedben gyermekeiddé fogadtál, azok egykor választottaid sorában is ott lehessenek!

Isten jelenléte

Édes Jézusom, ma másként szeretnék Hozzád fordulni.
Gyakran csak szívességeket kérek, mikor eljövök Hozzád.
Ma nem kérek, csak Eléd helyezkedem.
Add, hogy a szívem felelni tudjon a szeretetedre.

Szabadság

Uram, nem akarom a szabadság ajándékát magától értetődőnek venni.
Megáldottál a lélek szabadságának ajándékával. Töltsön el a Lélek a Te békéddel és örömöddel.

Szerető figyelmesség

Segíts, Uram, hogy mindig tudatában legyek annak, hogy Tőled kaptam az életet. Köszönöm neked az élet ajándékát. Taníts meg lelassulni, elcsendesedni, és élvezni az örömöket, amiket számomra alkottál. Hogy vegyem észre a szépséget, ami körülvesz. A hegyek káprázatos ormait, a tavak nyugalmát, a virágszirmok törékeny szépségét. Állandóan tudatában akarok lenni annak, hogy ez a gyönyörűség mind Tőled származik.

Isten igéje

Mk 9, 30-37

Ezután eltávoztak onnan és átmentek Galileán; ő azonban nem akarta, hogy valaki megtudja ezt. Közben pedig oktatta tanítványait, és elmondta nekik, hogy az Emberfiát az emberek kezébe adják, megölik őt, de miután megölték, harmadnapra feltámad. Azok nem értették ezt a beszédet, de nem merték őt megkérdezni. Megérkeztek Kafarnaumba. Amikor már a házban volt, megkérdezte őket: ,,Miről beszélgettetek az úton?'' Azok csak hallgattak, mert az úton arról tanakodtak, hogy ki a legnagyobb közülük. Ekkor leült, odahívta a tizenkettőt, és azt mondta nekik: ,,Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki közül az utolsó, és mindegyiknek a szolgája.'' Majd odahívott egy gyermeket, közéjük állította, magához ölelte, és azt mondta nekik: ,,Aki egy ilyen gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem küldött.''

Gondolatok a mai olvasmányhoz

• Mikor befogadjuk Jézust az életünkbe, az Atyát és a Szentlelket is befogadjuk. Az isteni lép be életünkbe. Vele együtt vagyunk a teljes világ része, mely a föld és a menny között feszül, és mindannyiunkat magába fogad. Az ima az ég és föld kapcsolatát érinti. És összeköt az emberiséggel. Mikor imádkozunk, akkor minden imádkozó emberrel együtt lépünk Isten elé, és így csatlakozunk az értünk imádkozó Jézushoz is.
• Lehet, hogy a tanítványok azért féltek Jézustól kérdezni, mert nem akartak tudni olyan jövőről, ami a halálról és a feltámadásról szól. A kevés is soknak tűnt, amit Jézus jövőjéről tudtak.
• A gyermekek ösztönös bizalmának példája arra bíztatta őket, hogy bízzanak Jézusban úgy is, ha semmit nem tudnak jövőjéről. Imánkban mi is kérhetjük az ilyen bizalom kegyelmét saját jövőnk iránt.

Párbeszéd

Nem mindig jönnek könnyen a szavak, Uram.
Nézz a szívembe, látni fogod a békesség utáni vágyódást.
Vigyázz rám, Uram.
Tudom, hogy mindig mellettem vagy.

Befejezés

Megköszönöm Istennek, hogy eltölthettem néhány percet egészen egyedül csak Vele. 
Hálát adok minden sugallatért, amit esetleg a szöveg olvasása közben kaptam.
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek. Amen.

Jak 4,1-10

Honnan a háborúság és civakodás köztetek? Nemde bensőtökből, a kívánságaitokból, amelyek tagjaitokban háborognak? Csak kívántok, s nem kaptok semmit, öldököltök és versengtek, s nem szereztek semmit. Civakodtok és tusakodtok, és nincs semmitek – azért, mert nem kértek. Kértek és nem kaptok – mert rosszul kértek, azért, hogy kívánságaitokra fordítsátok. Ti házasságtörők! Nem tudjátok, hogy a világgal való barátkozás ellensége az Istennek? Aki tehát ennek a világnak barátja akar lenni, ellenségévé lesz Istennek. Vagy azt gondoljátok, hogy hiába mondja az Írás: ,,Féltékenyen vágyakozik a Lélek, amely bennünk lakik”? Sőt még nagyobb kegyelmet is ad. Azért mondja: ,,Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad”. Engedelmeskedjetek tehát Istennek; az ördögnek pedig álljatok ellen, és futni fog tőletek. Közeledjetek Istenhez, és ő közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg kezeteket, bűnösök, és tisztítsátok meg szíveteket, ti kettős lelkűek! Keseregjetek, szomorkodjatok és siránkozzatok, nevetésetek forduljon gyászra, és örömötök szomorkodásra. Alázkodjatok meg az Úr színe előtt, és ő felmagasztal titeket.

Mk 9,30-37

(...) Amikor már a házban volt, megkérdezte őket: ,,Miről beszélgettetek az úton?” Azok csak hallgattak, mert az úton arról tanakodtak, hogy ki a legnagyobb közülük. Ekkor leült, odahívta a tizenkettőt, és azt mondta nekik: ,,Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki közül az utolsó, és mindegyiknek a szolgája.” Majd odahívott egy gyermeket, közéjük állította, magához ölelte, és azt mondta nekik: ,,Aki egy ilyen gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem küldött.”

Házasságtörő a Biblia szerint az a nemzedék és az az emberi lélek, amelyik Isten mellett bármit is úgy szeret, mint Istent. A világnak ez az istenítése megosztott szívűvé, házasságtörővé teszi az emberi lelket. Ozeásnál olvassuk: „Van asszony, akit bár szeret a férje, mégis házasságot tör; úgy, ahogy az Úr szereti Izrael fiait, noha más istenekben bizakodnak.” És a jövendölést, melyet a mai Evangéliumban az Emberfia szenvedéséről és haláláról olvasunk, Máté evangéliumában így indokolja meg az Úr Jézus: „E gonosz, házasságtörő nemzedék jelt kíván, de nem kap más jelt, mint Jónás jelét.” Jellemző módon az gyanúsítja kedvesét hűtlenséggel, aki maga hűtlen, és kétfelé sántikál, mert „ki mint él, úgy ítél”. Jelet is a házasságtörő fél kíván a másik, a hűséges féltől, de vajon ebben az állapotban mire lenne jó a szerelem egy újabb, még nagyobb jele? Hogy biztosítva érezze magát kedvese szerelme felől, és nyugodtan élhesse tovább kettős életét? Vagy hogy ha nem kap jelet, igazolva lássa hűtlenkedését? Mindenesetre Istentől is mindig a házasságtörő nemzedék és házasságtörő lélek vár jeleket, csodákat, mert ő olvassa bele Istenbe a saját sötétségét, hűtlenségét.

Isten válasza a mi állhatatlanságunkra, szeretetlenségünkre az, hogy tovább szeret. Jónás jele sem más, mint az Isten szeretetének végleges kinyilatkoztatása. Mivel Isten örökkévaló, mindenható, mindentudó és végtelenül jóságos, az ő szeretete is abszolút, vagyis soha el nem múlik, és soha nem változik át gyűlöletté. Ebben az értelemben a mennyország és a kárhozat egyazon isteni szeretet kétféle megnyilvánulási formája, attól függően, hogy a szabad akarattal megajándékozott teremtmény, az angyal és az ember hogyan fogadja Isten közeledését: aki igent mond rá, és őt választja, annak számára ugyanaz az örök isteni szeretet éltető tűz, aki pedig véglegesen elutasítja, annak a kárhozat gyötrő lángja lesz.

Urunk Jézus, Te féltékeny szeretettel szeretsz minket, de ez a féltékenység szerető féltés, üdvösségünk miatti szerelmes aggódás, hiszen Te tudod csak igazán, mi is a kárhozat, mit jelent a teremtménynek örökre elszakítva lenni Istenétől. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy felismerjük és elfogadjuk szerelmes közeledésedet, és felhagyva a kétfelé sántikálással véglegesen elkötelezzük magunkat az Irántad való, odaadó szeretetben.

Mk 9,30-37
Ezután eltávoztak onnan és átmentek Galileán; ő azonban nem akarta, hogy valaki megtudja ezt. Közben pedig oktatta tanítványait, és elmondta nekik, hogy az Emberfiát az emberek kezébe adják, megölik őt, de miután megölték, harmadnapra feltámad. Azok nem értették ezt a beszédet, de nem merték őt megkérdezni. Megérkeztek Kafarnaumba. Amikor már a házban volt, megkérdezte őket: „Miről beszélgettetek az úton?” Azok csak hallgattak, mert az úton arról tanakodtak, hogy ki a legnagyobb közülük. Ekkor leült, odahívta a tizenkettőt, és azt mondta nekik: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki közül az utolsó, és mindegyiknek a szolgája.” Majd odahívott egy gyermeket, közéjük állította, magához ölelte, és azt mondta nekik: „Aki egy ilyen gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem küldött.”

Bevezető ima: Hálát adok neked Uram az evangéliumodért és azért, hogy ezeken a szavakon keresztül szólni szeretnél hozzám. Hálás vagyok, hogy beszélsz hozzám és tanítasz engem. Felajánlom neked az egész napomat; segíts észrevennem a lehetőségeket, amikor találkozhatok veled!

Kérés: Segíts, hogy le tudjam csitítani a világ zaját és be tudjam fogadni szeretetedet!

1. Utolsókból elsők. Annak ellenére, hogy Jézus nagyon sok időt töltött a tanítványokkal és próbálta őket felkészíteni arra az időre, amikor már nem lesz velük, ők előszeretettel vitatkoztak arról a kérdésről, hogy ki a legnagyobb közöttük. Hozzá vagyunk szokva, hogy az az első, aki legelöl áll, aki a leghangosabb, aki előtérbe kerül a többiekhez képest. Azt gondoljuk, hogy az a legjobb játékos, aki bedobja a kosarat. Pedig lehet, hogy a legjobb játékos az, aki a háttérből kivédi a támadásokat és adja a gólpasszt maga elé engedve a többieket. Krisztus szavait hallva azt érezhetjük, hogy amit eddig a győzelemről, nagyságról hittünk, nem fedi a valóságot, sőt arra késztethet minket, hogy újragondoljuk ezt a témát. Azonban Jézus szavai nem felborítják a gondolatainkat, hanem helyrezökkentik azokat.

2. Mindegyiknek a szolgája. Sok olyan anyukát és apukát ismerek, akik gyermekeik mellett átvirrasztott éjszakák után azon gondolkoztak, hogy vajon gyermekük hálás lesz-e a sok fizikai, lelki és érzelmi nehézségért, a lemondásokért, áldozatokért, amiket szüleik meghoztak értük. Minél nagyobb áldozatot hozunk, annál nagyobb elismerésre számítunk. Mi keresztények azonban nem arra vagyunk meghívva, hogy szívességeket tegyünk, amikért elismernek minket, hanem arra, hogy szolgáljunk mások felé, még akkor is, ha szolgálatunkat nem ismerik el, vagy nem olyan mértékben díjazzák, ahogyan számítunk rá. A mi jutalmunk Istentől jön, és lehet, hogy itt a földön világi szempontból nem vagyunk az elsők között, de Istennél igen, és a nevünk fel van írva a mennyben.

3. Nem értették a beszédet. Minél többet foglalkozunk ezzel az evangéliummal, annál jobban kezdjük kapisgálni, hogy mit is akar Isten mondani. Azonban az biztos, hogy itt mindenekelőtt a szívünkhöz beszél és nem a józan eszünkhöz. Isten legjobban a csendben tud hozzánk szólni, ezért nagyon fontos megadni neki a lehetőséget, időt szánni rá. Beszélhetünk Vele a buszon is, egy tárgyalás közben két elkalandozott gondolat között, azonban a hétköznapok zajában elég nehéz befogadni, amit mondani akar. Tehát Isten nem csak az eszünkhöz, hanem a szívünkhöz is szól, azonban Ő nem tolakodó, így akkor halljuk meg, ha valóban rá figyelünk. Milyen gyakran ülünk le csendben az Oltáriszentség elé vagy egy fáradt nap után milyen gyakran helyezkedünk az Ő jelenlétébe, tárjuk ki előtte a szívünket és kérjük, hogy szóljon hozzánk?

Beszélgetés Krisztussal: Köszönöm Jézus, hogy Te tartogatsz nekem olyan pillanatokat, amikor csak át akarsz ölelni és szeretni akarsz engem. Újíts meg engem Uram és adj erőt, hogy a mai napon mások felé szeretettel tudjak szolgálni!

Elhatározás: Ma reggel vagy este hagyok időt Istennek, hogy meggyőzze a szívemet arról, amit nem tudok megérteni.

Olvassuk Jézus Krisztus szép beszédeit, és lelkünk mélyén valahogy meg vagyunk győződve arról, hogy a mi Mesterünk nem is gondolja komolyan, hanem csak virágnyelven ijesztget, amikor azt mondja: "Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen engem!"

Van egy rósz hírem, és egy jó! A rosszal kezdeném! Meg vagyok győződve, hogy Jézus nem ijesztget, a "mindennapi kereszttel" hanem végtelenül komolyan és nagy-nagy szeretettel mondja amit mond. Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy akkor is szeretünk, amikor fáj a másikat szeretni. Mert ha csak addig szeretünk amíg jólesik, amíg kényelmes, akkor mi különbség van köztünk keresztények és a pogányok között? Igen, a társam mondhat, tehet bármit, az nem jogosít fel engem arra, hogy letérjek a szeretet útjáról.

A jó hír az az, hogy érdemes akkor is szeretni amikor fáj! Nemrég beszéltem egy idős házaspárral. Annak idején két külön világból jöttek, tüzesek, temperamentumosok voltak és biza, az évek alatt egymásnak nagyon sok fájdalmat okoztak. Az évek elteltek, egymást egyre jobban megismerték és igazából a köztük lévő szeretet nagyon mély lett. A férj viccesen azt mondotta, hogy úgy érzi, neki most kellene megesküdjön az oltár előtt, mert annak idején amikor azt mondta, hogy ő szereti a feleségét, nem is tudta, hogy mit is mondott, hisz az akkori szeretet a mostanihoz viszonyítva csak pislákoló szentjánosbogár volt. Megkérdeztem, hogy soha nem akartak elválni? Azt válaszolta, hogy a válásra soha nem is gondolt, de az, hogy megnyuvassza a feleségét az biza megfordult a fejében! Egymás terhét hordozva, egymás zsörtölődését, kirohanását eltűrve, szeretetből sok "vartyogó békát" lenyelve tudjuk társunkkal, de önmagunkkal is megértetni, hogy mennyire szeretjük egymást.

Családunkért, a munkahelyi kollégáinkért, népünkért hordozzuk alázattal a mindennapi szeretet keresztjét, még ha körülöttünk koromsötét éjszaka is van higgyük, hogy imádságos szeretetünknek meglesz a gyümölcse, erőfeszítésünket Isten bőségesen megáldja. Lassan a háborgó tenger elcsendesedik és felragyog a maga pompájában felettünk az áldott nap, beérik a kitartó szeretet gyönyörű gyümölcse!

Szeretettel, Csaba t.

Evangélium

Jézus egy alkalommal magához hívta a népet és tanítványait, majd így szólt hozzájuk: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki értem és az evangéliumért elveszíti életét, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelkének kárát vallja? Mit is adhat az ember cserébe a lelkéért? Aki e hűtlen és bűnös nemzedék előtt szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.” Aztán még hozzáfűzte: „Bizony mondom nektek, a jelenlévők közül néhányan nem halnak meg, amíg meg nem látják Isten hatalomban eljövő országát.”

Mk 8,34 – 9,1

Evangélium

Abban az időben: Jézus és tanítványai átmentek Galileán. Jézus azonban nem akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.” Ők nem értették ezeket a szavakat, de féltek megkérdezni Jézust. 
Ezután Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, Jézus megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztatok az úton?” Tanítványai azonban hallgattak, mert az úton egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük. 
Akkor Jézus leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.” Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította; majd magához ölelte, és ezt mondta nekik: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.”  
Mk 9,30-37

Elmélkedés

A mai evangéliumi részletből a befejező gondolatot emeljük ki, amelyben Jézus azonosítja magát a legkisebbekkel: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be.” Talán szívesebben tekintünk Jézusra úgy, mint a világ urára és a világmindenség királyára, de érdemes óvatosnak lennünk ezekkel a képekkel. Ha ugyanis túlzottan azt kezdjük el hangsúlyozni, hogy milyen végtelen hatalommal rendelkezik, akkor könnyen abba a hibába esünk, hogy az általa alapított közösségnek is ilyen nagy hatalmat kívánunk. De az Egyháznak nem az a küldetése, nem az a feladata, hogy világuralomra törjön, hanem hogy szolgáljon. Ezt a szolgáló lelkületet pedig egyedül a szolgáló Jézustól tanulhatjuk meg, aki azonosította magát a kicsinyekkel, a rászorulókkal. 
Ha be akarjuk fogadni szívünkbe az Urat, akkor a legkisebbekhez kell fordulnunk, mert bennük él Jézus. Ha azt szeretnénk, hogy lelkiekben növekedjünk, akkor a kicsinyek szolgálatára kell sietnünk. Miként ő is magáénak érzi a mi gondjainkat és látja küzdelmeinket, ugyanúgy nekünk is észre kell vennünk a gyengék, az elesettek, a megsebzett szívűek problémáit. 
Az evangéliumokban számos esetben rácsodálkozhatunk arra, hogy Jézus együtt érez az emberekkel. Megesik rajtuk a szíve, amikor látja nyomorúságukat. Tanuljuk meg tőle az együttérzést és a hatékony cselekvést! 
© Horváth István Sándor

Imádság

Életünk és szívünk egyetlen királya, Jézus Krisztus! Bátran indulunk követésedre, mert egyedül te vezetsz minket a mennyei Atyához és az örök életre. Te mutatod meg számunkra az üdvösség felé vezető utat. Téged szolgálunk, amikor embertársainknak segítünk, akikben a te arcod vonásait látjuk. Mindent az örök élet reményében teszünk, mert szeretnénk az igazak közé kerülni. Segíts minket, hogy személyes életünkben megvalósuljon Isten uralma és közösségeinkben megvalósítsuk Isten országát! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet! 

Többre kell becsülni az önakarat megtagadását, mint a halottak feltámasztását.

Figyeld csak, hogy saját bukása után a sátán a gyűlölet kínjai között hogyan próbálja gonoszul elgáncsolni az embert. De nem szabad engedned! Nem szabad felhagynod a küzdelemmel, bármennyire is gyötörje a kísértés a testedet és lelkedet.

Éppen ezen a nyáron történt, hogy tüdőm kezdte nem bírni a túlságos sok előadás terhét. Nehezen lélegzettem, mellemben fájdalmak jelentették, hogy baj van; tüdőm tiltakozott az erősebb és hosszabb beszéd ellen. Először megijedtem, mert szinte kényszerített már, hogy tehetetlenségem miatt mondjak le a fáradságos tanításról, vagy mindenesetre szakítsam félbe, hogy ha még lehet, orvosi kezeléssel meggyógyulhassak.

Mikor azonban fölgerjedt és meg is erősödött bennem az akarat, hogy félreteszek mindent és csak azt vizsgálom, hogy te vagy a mi Urunk, tudom Uram, mennyire kezdtem örülni, hogy kezem ügyében volt ez a semmiképpen sem hazug mentség a méltatlankodó szülők lecsilla- pítására, akik gyermekeik érdekében nekem ugyan soha szabadságot nem engedtek volna.

Tele örömmel vártam én így amaz időköz elmúlását, mindössze talán húsz nap ha lehetett, de azért erő kellett a várakozáshoz! Eltűnt ugyanis hivatásos buzgalmam, amely máskor a tennivalók terhét hordozni segítette; ott maradtam s talán össze is rogytam volna a teher alatt, ha a türelem nem sietett volna helyette segítségemre.

Talán azt véli majd valaki, szolgád, az én testvéreim közül, hogy vétkeztem, mert tűrtem, hogy akár csak egyetlen óráig is üljek még a hazugság tanítószékén, mikor már szívem tele volt a te szolgálatod gondolatával. Nem vitatkozom velük. De úgy-e, én igen irgalmas Uram, minden más szörnyű gyászos bűnömmel együtt ezt is megbocsájtottad és elengedted nekem a szent keresztség vizében?!

A tizenkét éves Jézus a templomban. «És szülői esztendőnkint Jeruzsálembe járnak vala a húsvét ünnepére. S mikor Jézus tizenkét esztendős lett, fölmenének ők is Jeruzsálembe az ünnepi szokás szerint.» (Lk 2, 41). Jézus fölmegy a templomba örömmel, s áhítatának, bensőségének illatával tölti el azt. Volt már itt, mint csecsemő, most itt van, mint virágzó fiú. Megszenteli a templomot. Szenteli a templomot művészet, ima, áldozat, szépség, de mindenekfölött Jézus jelenléte s lelke. Az Ő lelkét keresem s az imádság szellemét hozom magammal a templomba. Az imádó, hálát adó, engesztelő, kérő lélek sóhaja most is megszenteli a templomot. Hozzuk s kérjük ezt. Az imádkozó s áhítattól hevülő fiú-Jézus emléke kísérjen.

[PO ÖM, VI., Elmélkedések az Evangéliumról I., Jézus gyermekkora, 133. old.]

A házasság szentségének célja, hogy a házastársa­kat sajátos hivatásukra szentelje meg. A keresztény házasság hitvesi mivoltukban, hitvesi hivatásukra szenteli meg a házastársakat. Amilyen egyszerűen hangzik ez, an­nál fönségesebb a jelentősége ennek a kegyelemnek. Mert ha már a természet rendjét szolgáló házasság is nagy do­log az Isten terveiben, hisz a Teremtő saját teremtő ere­jét ruházza mintegy át a házastársakra és a természeres há­zasság is hozzájárul ahhoz, hogy a világteremtő Atya kép­mása rárajzolódjék a férfi arcára, mennyivel magasabbá válik a szentségi házasságban a házastársak méltósága! A szentségi házasság ugyanis már nemcsak a természet cél­ját, az emberi nem fenntarrását szolgálja, hanem közvet­ve magasabb, természetfölötti célt is. Hisz ez a házasság adja az Egyháznak, Krisztus jegyesének az új tagokat: a keresztény anya adja át gyermekét az Anyaszentegyház­nak, hogy a test szerint szült gyermek újjászülessék a ke­resztség vizében! A kereszrény házasság gyarapítja a szen­tek nemzedékét, az Isten házanépét, nemcsak a természe­tes élet forrásait árasztja tovább, hanem eszközévé válik az Isten világmegváltó terveinek.

(Az ÖRÖKÉLET FORRÁSAI...)

„Mint a fertőző betegségek, a bűnök is ragályosak. Az ember gyenge, tisztaságunkat törékeny edényben tartjuk.”

A nyelv megfékezése és az Isten iránt való szeretet állandó felszítása nyomán hamar feltüzesedik a lelkünk az isteni szeretettől.

Mindig szép nap lesz számotokra, ha jótéttel meg nyertek valakit, vagy egy ellenséget, így lesz barátotok (MB XVII. 271).

Az Úr Jézus földi élete során a lehető legtökéletesebb emberi életet élte közöttünk. Ebben a
 földi életében pedig harminc éven át nem tett 
mást, mint engedelmeskedett saját teremtményei
nek, Szent Józsefnek és a Szűzanyának. (vö. Lk 2,51) Ezáltal arra akart megtanítani bennünket, 
mennyire fontos és kedves Isten szemében az engedelmesség.

Nem tudom neked elnézni és megbocsátani, ha könnyű szívvel elhagyod a szentáldozást és a szent elmélkedést. Emlékezz, gyermekem, hogy csak az imádság útján jutunk az üdvösségre, csak imádsággal nyerjük meg a csatát. A választás tehát rajtad áll.

„Testvéri közösségben" élni annyit jelent, hogy mind­nyájan „egy szív, egy lélek" legyenek (ApCsel 4,32), és így minden vonatkozásban közösséget alkossanak: emberiekben, lelkiekben és anyagiakban. A valóban keresztény közösség azon fáradozik, hogy anyagi ja­vaikat is megosszák egymással, hogy senki szükséget ne szenvedjen, és mindenki „szükséglete szerint" ré­szesüljön a javakból.

Láncot kell alkotnod. Elôször azokkal, akiknek meg tudod fogni a kezét. A közeledben levôkkel: családoddal, a házbeliekkel, háztömböddel, iskoláddal; társaiddal munkádban és szabad idôdben. Ha nem alkotsz közösséget velük, legyen bár az egész emberiség egyetlen egység, te magadra maradsz, elszigetelôdsz. Az elszigetelt ember pedig emberileg nézve kudarcot vallott; az Atya tervében; elvetett.

P. Dr. Barsi Balázs ofm, Sümeg 2019. 2. 23. 10 óra

„Ha csak az igazságotok, az igaz voltotok nem múlja felül az írástudók és farizeusok igazságát és igaz voltát, akkor szinte nem is sejtettetek még meg valamit valóban, komolyan az Isten országából.” És aztán Pál apostol pedig arról beszél, hogy Isten bölcsessége nem az evilági emberként gondolkozó embernek a bölcsessége, ami sokak számára szinte olyan, mintha teljesen rejtve maradna. És mert rejtve marad ez az igazság, vagy ez a bölcsesség, akár még az Isten Fiát is képesek megölni, és a keresztre száműzni.

Arról szeretnék tehát beszélni, mi ez az igazság, vagy az az igaz volta az embernek, ami felülmúlja az írástudók, és törvénytudók, és törvénymagyarázók törvényeit, igazságát és szempontjait. Mi is ez az elrejtett bölcsesség, ami a természete szerint nem azért elrejtett, mert Isten el akarja rejteni, hanem azért, mert mindegyikünk esetében fölfedezésre vár, és azok számára nyilvánul meg, akik nekiállnak, hogy azt fölfedezzék, és akkor az egyszer csak megnyilatkozik. Az első gondolat így szól, hogy kétség kívül, ha az írástudók és a farizeusok igazságát és törvényeit nem múljuk fölül… Mi ez, hogy fölülmúlni a törvényt? Miért kell egyáltalán a törvényt felülmúlni?

Tegnap autóztam, és közben hallgattam a rádiót, és egy egészen érdekes beszélgetésbe hallgathattam bele, egy Oroszország-szakértő beszélt, egy egyetemi tanár. Az Oroszország-szakértő arról beszélt, hogy éppen most nagy valószínűséggel Oroszországban az alkotmányt meg fogják változtatni. Mégpedig azért változtatják meg majd az alkotmányt, mert az alkotmánynak része az, hogy az állam elnöke, a miniszterelnök, – ő két cikluson keresztül lehet csak miniszterelnök. Most erről már tudjuk, hogy ez hogyan működött eddig, de most már aztán tényleg túl vagyunk mindenen. És mi történik? Azt mondja ez az Oroszország-szakértő, hogy most módosítani fogják az alkotmányt, ami a következőt fogja takarni. Az alkotmányba nem az fog bekerülni majd nagy valószínűséggel, hogy a miniszterelnök két cikluson keresztül lehet az, hanem így fog szólni a szöveg: „Mostantól… Mostantól két cikluson keresztül.” Hát, akkor az majdnem megint egy újabb tíz év.

Szóval, mindegyikünknek lehet élménye innen, onnan, amonnan, hogy kétség kívül megszületnek a törvények, a jogszabályok, beleértve alkotmányt és egyebet, és mégis milyen trükkös módon, még az, amire ráállunk, mint alapra, még az is hogyan tükrözheti egyeseknek, vagy csoportoknak, vagy érdekköröknek a szemléletét, az érdekeit, és a szempontjait. Hát hogyan ne volna érthető az, hogy akkor, ha nem múlja felül a mi igazságunk a törvénytudók és –ismerők igazságát, akár még a törvényalkotókét is, hát akkor valóban nem sokat értettünk meg Isten országából.

Vagy gondoljunk most egy egészen más területre, hogy apukaként, anyukaként, szülőként – nézzétek el nekem, hogy ezt mondom, de – milyen könnyen hozunk a családban olyan szabályokat, amelyek a mi érdekeinket jól tükrözik, de a gyerekeinkét kevésbé. És persze, megvan a hatalmunk arra, hogy ezeket a szabályokat úgy képviseljük a gyerekeink felé, hogy az értük van. És legföljebb majd húsz-harminc év múlva elénk állnak a gyerekeink felnőttként, és elmondják, hogy mondjuk azt rühellték, vagy utálták, hogy hát gyerekként nem nagyon volt mit tenni.

Az első gondolat szinte mindegyikünknek egy életút során az alaptapasztalatához tartozik, hogy természetesen lehetnek azok a törvények, jogszabályok és alkotmány, és minden, ami jó, hogy van, és legyen, és kell. Nyilvánvaló, itt nem csak a kritika hangján akarok szólni. Még jó, hogy van! De még miközben jó hogy van, még aközben is látjuk, hogy milyen sokszor észrevehető, vagy észrevehetetlen módon, sokszor milyen furfangos, vagy milyen gátlástalan módon, tulajdonképpen nem mindenkit szolgál az, hanem egyeseket sokkal jobban szolgál, mint másokat. A hivatkozás pedig mégiscsak valami… Ez az első, hogy az ember amióta ember, és amióta hozza a szabályokat, törvényeket, és az egyebeket, hát, azóta többé-kevésbé mindig így is hozza azokat.

Aztán a második gondolat így szól. Megint csak történelmi tapasztalatunk van arról, hogy tudunk hozni úgy szabályokat, törvényeket, és az összes többit, úgy, hogy az megengedi, hogy egyes emberekkel rosszul bánjunk. Hogy megengedi, sőt, ami még szíven ütőbb, hogy tudjuk azt, csak a XX. század történelméből, hogy hogyan volt lehetséges olyan törvényeket, jogszabályokat hozni, ami nem hogy megengedte, hogy egyik ember rosszul bánjon a másikkal, hanem kifejezetten előírta, hogy az egyik ember rosszul bánjon a másikkal. Ezért nem véletlen, hogy Jézus azt mondja a hegyi beszédben: „Hát, ha nem tudjátok fölülmúlni az írástudók és a törvénymagyarázók igazságát és bölcsességét, akkor szinte semmit nem fogtok megérteni az Isten országából.” Ez tehát a második gondolat.

Hogy megint csak egy olyan információt hozzak, ami engem is egészen megdöbbentett, hogy Ausztráliában a ’70-es évekig az ausztrál őslakosokat a természet részeként írták le. Nem személyként, hanem a természet részeként. Hát, ha valakire nem személyként nézek, hanem a természet részeként, nyilván bánhatok vele úgy, mint ahogy szoktunk a természettel bánni. Vagy jól, vagy rosszul, vagy hanyagul, vagy akárhogy. Ez a második gondolat.

A harmadik. Akkor érdemes föltenni azt a kérdést: Mi az, ami segíthet bennünket, hogy az írástudók, a törvénytudók, a farizeusok igazságát és bölcsességét felül tudjuk múlni? Egy nagyon érdekes kutatásból a következő derült ki. Arra voltak kíváncsiak a kutatók, kik azok, akik akármilyen törvényeket, jogszabályokat hoznak is, akármilyenek ezek, és akárkik is hozzák, képesek ellenállni – most nagyon egyszerűen fogalmazva – az azokban esetleg nyíltan, vagy leplezetten megnyilatkozó embertelenségnek? Tudjátok, mi derült ki? Hogy van például ebben a kutatásban, egy valami egészen nyilvánvaló lett, hogy akiket ez jellemez, ők egy belső késztetésből máris alkalmasak arra, hogy fölülmúlják az írástudók, a farizeusok, és a többiek igazságát. Jaj, de jó, hogy ezt most még mindig nem mondom ki. De csak azért, hogy az a fantáziám, hogyha most egy picit ezen gondolkoztok, hogy ez jó, hogy ennek van értelme. És hogyha gyerekmise lenne, akkor biztos még hosszabban várnék. Akkor kérdezgetném őket. De most már akkor elmondom. A kutatásból az derült ki, hogy akik képesek, és újból és újból alkalmazzák az együttérzést. Az az ember, aki a szívében eléggé együttérző, és nem kell őt erre mármost megtanítani, meg figyelmeztetni, meg rávezetni, meg külön bekapcsolni egy gombot, hanem az együttérzés mintha védetté tenne bennünket azzal szemben, hogy ne jellemezzen bennünket más, csak az írástudók, farizeusok, és ki tudja kiknek az igazsága és bölcsessége. Ez most egyetlen szempont, és külön izgalmas volna tovább gondolkoznunk azon, hogy mi az, ami belül igazán emberré tesz bennünket, hogy fölülmúljuk az írástudók és farizeusok bölcsességét.

A következő. Olyan büszkék tudunk lenni az erkölcsiségünkben, vagy a magatartásmódunkban, amikor rácsodálkozunk arra, hogy felülmúltuk az egyéni érdekeinket. Kétség kívül erről nagyon sokat szoktunk beszélni. Amikor valakit csak az egyéni érdeke vezet, azt mondjuk, ez önző magatartásmód. Amikor valaki egyszer csak kitágítja a kört, és cselekszik a feleségéért, a férjéért, a gyerekéért, nagymamáért, és a többi, na, hát, akkor nagyon büszkék vagyunk rá, és azt mondjuk: „Nahát, fölülmúlta az egyéni érdekeit.” Hadd tegyek még egy lépést. Pontosan az ószövetség világa mutatja meg számunkra, hogy ez a fajta önfelülmúlás nem elégséges alapja az erkölcsileg helyes magatartásmódnak. Mégpedig azért, mert nagyon sokan vannak, akik fölülmúlják az egyéni érdekeiket valamilyen csoportérdek, vagy csoportnorma oltárán. És az még mindig csak egy csoportérdek, vagy csoportnorma. Például, az ószövetségi ember, aki azt mondta, hogy: „Mi vagyunk a választott nép.” És ezért a választott nép tagjai egymással, hát na, azért valamennyire kitüntetett módon bánjanak, megkülönböztetett módon. De aki nem a választott nép tagja, nem ugyanaz a csoport. És ha ez nem ugyanaz a csoport, akkor megengedhetjük magunknak, hogy őrájuk vonatkozóan egy más fajta erkölcsiség alapján éljünk.

Nézzétek el nekem ezt a kifejezést, nem az én kitalációm. De a szakirodalom ezt a fajta magatartásmódot, hogy hajlamosak vagyunk, vagy hajlandóak fölülemelkedni az egyéni érdeken, de kizárólag egy csoport érdek minőségéig, ezt úgy nevezi – idézőjelesen persze – a szakirodalom, hogy: „bandaerkölcs”. Ugyanis azt vették észre, és tényleg talán ez a legjobb példa, hogy a börtönben ülnek életfogytiglan olyan emberek, akik szinte gondolkozás nélkül hajlandóak voltak a saját egyéni érdekeiket föláldozni a saját bandájuk normái érdekében. Sőt, olyanok ülnek ott életfogytig, akiknek mondjuk annak a bandának a vezetője azt mondta, hogy: „Ezt a balhét te viszed el.” Ezek az emberek a maguk módján hősiesek, kétség kívül. Úgy felülmúlták az egyéni érdekeiket, hogy mi csak pislogunk. De ez a felülmúlás csak a saját bandájuk határáig volt érvényes, mert azon túl, meg amit, meg ahogy csináltak, vagy csinálnak most is bent, mondjuk a börtönben, hát azt nehéz lenne mondjuk egy egyetemes erkölcsiség alapjául rendelni. Az, hogy kinek mi ez a banda, ami felé fölülmúlja az egyéni érdekeit, hát itt aztán bármilyen csoportra gondolhatunk.

Ezért a következő gondolat így szól: Az írástudók, a farizeusok… De gondoljatok csak Jézus perére, mikor azon gondolkoznak, most elveszejtsék-e Jézust, vagy nem. Mit mond a főpap, aki annak a csoportnak vallásilag emblematikus képviselője? „Értitek ti egyáltalán, miről van szó? Jobban járunk, ha egy ember vész el, és megmarad a nép, mintha ez a valaki itt esetleg nem vész el, és a népnek baja lesz. Úgyhogy, csak vesszen!” Vagyis, hogy lezárjam ezt a gondolatot, hogyha azt akarjuk, hogy a tudásunk, a bölcsességünk fölülmúlja az írástudók, és farizeusok, és főpapok bölcsességét, akkor az erkölcsiségünknek és a bölcsességünknek természet adta módon, az erkölcsiség lényegéből adódóan, szükségszerűen fölül kellene múlnia a csoportértékeket, normákat és érdekeket. Nem megtagadni azokat, nem lekicsinyelni, nem az értéküket megkérdőjelezni, hanem fölülmúlni. Tehát nem törvénytelennek lenni, hanem fölülmúlni a törvényt, az nem ugyanaz.

Akkor most kérdezhetnétek, ez lenne a záró gondolat: Jó, de akkor hogyan ragadjuk meg azt, hogy mit jelent fölülmúlni a törvényt, beleértve az egyéni és a csoportérdekeket, normákat, és a többit? Két gondolat. Az egyik, hogy nem csak a saját érdekeinket szükséges ilyenkor felülmúlni, hanem ami nagyon furcsán hangozhat, értékeket is. Nem csak érdekeket, értékeket fölülmúlni. Mit jelent ez? Az ószövetség világában az Isten és az ember közti kapcsolatnak az igazi középpontja a törvény, a tízparancsolat. De mi az újszövetségben élünk. Ez mit jelent? Hogy számunkra nem a törvény áll a középpontban, hanem a hitünknek mi a két nagyon fontos kijelentése? Hogy az Isten nem törvényt adott mármost nekünk, hanem ennél többet tett, elküldte a Fiát. A Fia pedig elküldte nekünk a Szentlelket. Körülbelül ez a különbség.

Amikor arról merünk beszélni, hogy érdekeket, sőt értékeket is szükséges tudnunk felülmúlni – nem alulmúlni, megtagadni, attól az még érték, hanem felülmúlni – akkor hadd hozzam ezt most példában. Ugye ti is tudjátok, hogy voltak olyanok, akik amikor ki kellett rakni a sárga csillagot, akkor bár nem voltak zsidó származásúak, ők is kirakták. És ugye azt is tudjátok, hogy voltak olyanok, akik Auschwitzig mentek a sárga csillaggal, miközben nem voltak zsidó származásúak. És ugye tudjátok, hogy amikor mentek a kitelepítések, pap is volt olyan, aki azt mondta: „Engem ebbe a faluba helyeztek azért, mert hogy ők – most így mondanám – az én híveim. Na most, ha a híveim zöme megy, hát akkor én is megyek, mert engem őhozzájuk rendeltek, nem pedig egy helyre. Hát emberekhez rendeltek, nem egy helyre. Hát, ha most ők mennek, akkor én is megyek.” Az ilyen fajta magatartásmódot nem lehet törvénybe iktatni, de az efféle magatartásmódot mégis csak tapasztaljuk, hogy létezik. Ez a fajta magatartásmód kétség kívül leírható úgy, hogy ezek az emberek alapvető értékeket is felülmúltak. Nem megtagadták őket, nem megkérdőjelezték, hanem még azokat is felülmúlták.

Ezt így is mondhatnám, már zárásképpen, hogy ezért az írástudók és farizeusok bölcsességének a felülmúlása azt jelenti, hogy nem értékek alapján élünk kizárólag, hanem személytől személyig. Nem csak tízparancsolatot kaptunk, hanem egy személyt. Majd ez a személy elküldött egy másik személyt azért, hogy rácsodálkozzunk arra, hogy most már felülmúlhatjuk az írástudók és farizeusok bölcsességét, mégpedig a személyesség irányában.

Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy Te kiengesztelődtél velünk Jézus Krisztus áldozatában. Köszönöm, hogy irgalmaddal visszafogadsz, ha újra feléd fordulok. Add, hogyha valaki indulatos velem szemben, nyugodtan békésen tudjak szólni hozzá. Segíts, hogy le tudjam győzni magamban a haragot, hogy tiszta szívből meg tudjak bocsátani azoknak, akik bántanak. Uram, tégy engem békéd eszközévé! Ámen

A „szeresd felebarátodat úgy, mint önmagadat” felszólítás pedig, amelyet Jézus is idéz majd, az ún. aranyszabály alapja: úgy cselekedjetek, ahogy szeretnétek, hogy veletek cselekedjenek. Igazán boldogok pedig akkor lesztek, ha a szívetek már annyira megerősödött, hogy magatok helyett a másik gondjával törődjetek.

Vasárnapi olvasmányunkat Mózes harmadik könyvéből vesszük. Másik neve, a Leviták könyve, görög és latin eredetű, arra utal, hogy a könyv igen sok rendelkezést tartalmaz a levitákra és papokra vonatkozóan. A könyv ugyanakkor nem csak ezekkel a témákkal foglalkozik. A benne olvasható hosszabb törvénygyűjtemény – az úgynevezett „Szentség törvénye” a 17-26 fejezetekben – az életnek szinte minden területéről rendelkezik. Visszatérő fordulata: „Legyetek szentek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok!”

Amikor manapság szentekről beszélünk, a megdicsőült, Isten szentségébe már eljutott, üdvözült személyekre gondolunk elsősorban. Úgy gondoljuk, hogy szentnek lenni elsősorban erkölcsi tökéletességet jelent, vagy legalábbis ez az alapja. A bibliai szentség fogalma nem teljesen felel meg ennek az elképzelésnek. Szent mindig az, ami Istenhez tartozik, mivel elsősorban és eredetileg Isten a szent. Ő az egészen más, ő a tökéletes, ő az, akiből a szentség kiárad. Az Ószövetség elsősorban a választott nép kapcsán beszél szentségről: Izrael népe az, amelyet Isten kiválasztott, elkülönített, magának lefoglalt, hogy szentté tegye, megszerezze. A papság szentsége ebben a gondolkodásban azt jelenti, hogy áldozataival, templomi szolgálatával megszenteli az egész népet, vagyis látható és kultikus módon fenntartja Istenhez tartozását. A templom olyan hely, ahol különös módon óvni kell Isten szentségét, vagyis különös módon távol kell tartani mindent, ami tisztátalan, ami nem felel meg a kultusz tisztaságának, és különös odaadással kell elvégezni minden kultikus cselekményt, ami Isten előírásai szerint szavatolja, hogy a nép szentsége fennmaradjon, bűnei megbocsáttassanak.

A kultusz tehát fontos, mert kifejezi és megvalósítja a nép szentségét. Ugyanakkor a többi rendelkezés, amit a könyvben olvasunk, feltételezi, hogy a népnek is törekednie kell a helyes életre, a mindennapi szeretetre. Vasárnapi szakaszunkat egyfelől bekeretezi az Úr szentségére, illetve szent nevére tett utalás. „Szentek legyetek…” – olvassuk előbb, majd a végén: „Én vagyok az Úr.” A szent népben kinyilvánítja Isten, hogy ő az Úr, Izrael Istene. Ez elsősorban nem azt jelenti, hogy Isten uralkodik, hogy ő a legdicsőbb. Inkább az ő sajátos önközlésére tett utalás, amelyet valaha az égő csipkebokornál Mózesnek ajándékozott: „Én vagyok, aki vagyok”, vagyis „Az vagyok, aki veled vagyok.” A szent Isten kinyilvánítja magát a szent nép számára, rajta keresztül pedig az egész világ számára.

Másfelől az olvasmányban olyan tartalmakkal szembesülünk, amelyek a hétköznapi konfliktusokra, a mindennapi életre adnak eligazítást. Kétszer egymás után tiltást, majd meg parancsot olvasunk. „Ne táplálj gyűlöletet”, és „ne légy bosszúálló”, illetve „fedd meg embertársadat”, és „szeresd embertársadat úgy, mint magadat”. A szentség magasztos eszményéhez Isten ajándéka és a mindennapi igyekezet vezet legközelebb. A belső figyelmesség, hogy fellobbanó haragunkat ne tápláljuk gyűlöletté, vagyis ne leljük kedvünket abban, hogy változatos gondolatokkal és víziókkal fenntartjuk a gyűlölködés állapotát. A konfliktuskezelés modernnek is tartható hozzáállása, amellyel hamar néven nevezzük a kérdéses pontokat, megfogalmazzuk a közös célokat, és alaposan meghallgatjuk a feddő szóra érkező esetleges reakciókat is. A „szeresd felebarátodat úgy, mint önmagadat” felszólítás pedig, amelyet Jézus is idéz majd, az ún. aranyszabály alapja: úgy cselekedjetek, ahogy szeretnétek, hogy veletek cselekedjenek. Igazán boldogok pedig akkor lesztek, ha a szívetek már annyira megerősödött, hogy magatok helyett a másik gondjával törődjetek.

Gyakran nem látunk tovább az orrunknál, és nem csak téli ködben… Vagy azért, mert indulataink befolyásolnak, vagy egyszerűen azért, mert megtapasztaljuk az élet sokrétűségét, kiszámíthatatlanságát, a másik szabadságának valóságát. A Biblia tanácsai és törvényei elsősorban személyes térben, két ember között működnek – de ott Isten bőséges áldásával.

Abban az időben: Jézus így szólt tanítványaihoz: Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek: Ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is. És ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira. Adj annak, aki kér, és aki kölcsönt akar, el ne fordulj tőle. Hallottátok, hogy ez mondták: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket. Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igaznak, mind a bűnösöknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok! Mt 5, 38-48

A bírónak mindig igaza van

Mottó: Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat – Legutóbb azon töprengtünk, hogyan változna, hogyan alakulna az ügyvédek sorsa, ha mindig igennel vagy nemmel kéne válaszolnunk, s nem a szokásos, „igen, de”vel. Jézus azonban átlát rajtunk. Bezárja ezt a kiskaput is! Az ügyvédekre hárítani a felelősséget, nem járja. Az ügyvédek megbízóinál kéne kezdeni a reformot. Azaz nem is kéne felkeresnünk az ügyvédet, hanem a peres felet, azt, akivel vitánk van, vagy akinek vitája van velünk. Édes mindegy: nekünk kell kezdeményeznünk. Évekkel ezelőtt történt egy egyesületben, hogy még az alakuló ülésen megtámadott az egyik szervezőtársam. Körleveleket küldözgetett több alapítónak, mert nem értett velem egyet. A dolog kezdett elmérgesedni, egyre többen kaptak e levelekből másolatot. Pedig akkoriban nem volt még internet, ezért el kellett menni a postára feladni a leveleket, Végül meguntam, és felkerestem a vitapartneremet lakásán, Nehezen engedett be, de végül egy másfél órás beszélgetés után aláírtunk egy közös nyilatkozatot. Nem kellett több szinte naponta a postára mennem.. Ilyen egyszerű.

Mt 5,38–48 Szeressétek ellenségeiteket!

Az ellenséggyártásban igen gazdag az Ószövetség: Kain és Ábel, Sára és Hágár, Ézsau és Jákob mind ellenségek, és mindegyik közé ékelődik a gyűlölet indulata, mely megváltoztatja a viselkedésüket, és elpárologtatja jóindulatukat. Josephus Flavius az emberszerető ellentétének tartja az ellenséget, ezzel azt akarja hangsúlyozni, hogy az ellenség mindig embertelen.

Ez a mentalitás a választott nép és a szomszédos népek közötti állandó ellentétből fakad, ugyanis vallási okok miatt sohasem békülhettek össze. Azt a szót, amelyet eredetileg a katonai ellenfélre használtak, kiterjesztették minden más idegen népből való személyes ismerősre.

Ennek fényében különösen hangzik a sumér bölcsesség, amely azt hirdeti: „Ne tégy rosszat ellenségeddel!” Sőt még azt is hozzáteszi: „Ha rosszat teszel barátoddal, vajon mit cselekszel ellenségeddel?” Úgy tűnik, ez az irodalom nem gyártott ellenséget, hanem meg akarta szüntetni az ellenkezést. Miért?

Amikor Jézus a legnehezebben megtartható keresztény parancsot adja („Szeressétek ellenségeiteket!”), akkor nem a gerinctelen megalkuvást akarja elősegíteni, hanem isteni bölcsességével tudja, a gonosz hatalmat nem az ellene küzdők fogják tönkretenni, hanem önmaga. Ezért feleslegesnek tartja, hogy küzdjünk ellene, mert a küzdelem hevében ő maga is ellenséggé változik. Sőt mint azt igen gyakran látjuk, kiütköznek rajta gyűlölt ellenségének rossz tulajdonságai. Ha megsemmisítik az ellenséget, az „még holtában sem lesz barát” (Szophoklész), vagyis a gyűlölet a győztesben tovább munkál.

Ezt a jelenséget fedezte fel Shakespeare, amikor ezt tanácsolta: „Ajánlom, ellenségednek se fűtsd olyan forróra a kemencét, hogy magad is megégj!”, a felfűtött gyűlölet miatt ugyanis az ember önmagát öli meg. Persze manapság igen csak megfontolandó Deák Ferenc szava is, aki egy felbolydult Magyarország politikusaként kijelentette: „Jobban tudom szeretni ezt a hazát, mint gyűlölni ellenségeimet.” Csak sajnálni tudom, hogy Deáknak oly kevés politikai utóda született. Talán a leghitelesebb utóda Indiában támadt Gandhi személyében, aki ezt mondta és gyakorolta: „Az ellenfelet inkább türelemmel és szeretettel kell megnyernünk.” Móricz Zsigmond pedig felismerte: „Csak addig ellenség az ellenség, amíg köztünk van a víz.”

Magyarországon sok tűzpatak húzódik sok ellenséggel, így aztán kétfelől is pusztulunk, és a gyűlölködők között a nevető harmadik, talán egy idegen lesz, aki hasznot húz.

Persze a gonoszsággal, sőt annak fejedelmével nem alkudhatunk meg soha. Ezért oly ellentmondásos az evangélium Jézusa, aki meghökkentően engedékeny a személyes ellenségeivel szemben, és ezt tanácsolja minden követőjének is, de örökös harcot hirdet a gonoszsággal szemben. Így érthető az a kijelentése: „Nem békét jöttem hozni, hanem kardot” (Mt 10,34b). Harcolni tehát a gonoszság és a bűn ellen kell, mert az nemcsak ellenségeinkben, hanem bennünk is megtalálható. Ennek felismerése a gyógyulás kezdete.

Az ellenségét szerető ember imája

Jézus Krisztus! Te azt kéred tőlem, szeressem ellenségemet. Könnyű szeretni azokat, akik engem szeretnek. De te azt tanítod, hogy a szeretet több, mint érzés. Te szétosztod magad a világnak. Szétosztod magadat jóknak és gonoszaknak egyaránt, a kereszten gyilkosaidért könyörögsz. Ha az én Uram ennyire szeret engem, örömmel vállalom a napi keresztet, mert ha a rosszra jóval felelek, ellenségemben legyőzöm a gonoszt. Jézusom, mindenekelőtt segíts legyőznöm saját megrögzött rossz szokásaimat, kihúzni saját szememből a gerendát.

Úr Jézus, te azt kéred, legyünk tökéletesek. Ha ennyire bízol bennem Uram, köszönöm, hogy nyomodban járhatok, köszönöm, hogy nap mint nap tanítasz az alázatra! Amen.

Bevezetés

A mai vasárnap olvasmányai a keresztény életeszményt állítják elénk, amelynek legfőbb mércéje az Isten által adott szeretet parancsa.

Az Úr Jézus a mai évközi 7 vasárnap evangéliumi szakaszában csupa olyasmit követel követőitől, amelyek ellentétesek természetünkkel. Az Úr Jézus szándékosan ki is élezi a dolgot, hogy meghökkentsen, s felrázzon bennünket, hogy megértesse velünk az új törvény szellemét, a felebaráti szeretet parancsát, amely a réginek tökéletesítése és kiterjesztése az ellenségre is. Felráz-e, meghökkent-e bennünket az ellenségre is kiterjedő szeretetparancs?

Kirié litánia

Urunk Jézus! Bocsásd meg nekünk, hogy nem teszünk jót ellenségeinkkel. Uram irgalmazz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy nem imádkozunk azokért, akik bennünket, gyűlölnek és üldöznek. Krisztus kegyelmezz!

Urunk Jézus! Bocsásd meg, hogy sokszor elfordultunk a rászorulóktól. Uram irgalmazz!

Evangélium után

A szeretetparancsnak Ó-szövetségi gyökerei vannak: Mózesen keresztül így szólt Isten a választott néphez: „Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok! Ne gyűlöld testvéredet szívedben… Ne állj bosszút, s ne emlékezzél meg embertársad igazságtalanságáról: szeresd felebarátodat, mint te magadat – én vagyok az Úr!”

Igazából Új-szövetségi soroknak is tűnhetne ez a Leviták könyvéből vett szakasz. Azonban az Ó-szövetségi gondolkodás lehatárolta azok körét, akikre a szeretetnek és megbocsájtásnak ki kell terjednie. Úgy tartották, hogy csak a közvetlen családtagra, rokonra, saját népéből valóra vonatkozik ez az isteni parancs.

Az Úr Jézusnak kellett eljönnie, hogy a hegyi beszédben visszaállítsa ennek eredeti értelmét. ” Hallottátok, hogy azt mondták a régieknek:, Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet.'' Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gazembereknek.”

Saját tekintélyével húzta át és igazította helyre, a mindennapi élet szülte helytelen magatartást, amely letért Isten szándékától. „Mondatott a régieknek… én pedig mondom nektek.” Azt be kell vallanunk, hogy nagyon magas a mérce. Pedig a magyarázat érthető: „hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gazembereknek.” A nap melege nem tesz kivételt, mindenkit egyformán süt és hevít. Ugyanígy az életet adó eső válogatás nélkül mindenkit felüdít és éltet. Mindezek Isten irántunk tanúsított szeretetétnek a jelképei. Isten szeretete nem válogat, nem tesz kivételt, nem válogat, hisz mindannyian Isten gyermekei vagyunk.

Jézus, hasonló magatartást, hasonló közeledést kér mindenkitől.

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: Hallottátok, hogy ezt mondták: „Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet!” Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek. (Mt 5,43–48).

Hogy meg kell bocsátanunk ellenségeinknek, ezt elmondjuk mindennap a Miatyánkban: bocsánatot kérünk, ahogy mi is megbocsátunk. Hasonlóképpen imádkoznunk kell másokért, akik nehézséggel küzdenek, akik próbára tesznek minket. Ez is nehéz, de megtesszük; vagy legalábbis sokszor sikerült megtenni. De imádkozni azokért, akik tönkre akarnak tenni, az ellenségeimért, hogy Isten megáldja őket: ezt valóban nehéz megérteni.

Ez Jézus nehéz logikája, ami az evangéliumban jelenik meg: a kereszten imádkozik, és felmenti azokat, akik megölik őt: „Bocsáss meg nekik, Atyám, nem tudják, mit cselekszenek.” Jézus bocsánatot kér számukra, ahogyan Szent István teszi vértanúsága pillanatában. A családokban egy-egy veszekedés után olykor nagyon nehéz megbocsátani a házastársnak vagy akár az anyósnak; a gyereknek nehéz bocsánatot kérnie az apjától. De azoknak megbocsátani, akik megölnek téged, akik ki akarnak készíteni

Viszont az is tapasztalatunk, hogy a keresztény élet ilyen magas mércéjét a világ ostobaságnak tartja. Így volt ez szent Pál idejében is. Ezért írta a korinthusi híveknek: „Senki se ámítsa önmagát. Aki közületek bölcsnek véli magát ezen a világon, legyen oktalanná, hogy bölcs lehessen. Mert e világ bölcsessége oktalanság Isten előtt.”

Induljunk el, járjunk tovább ezen a Jézus által megmutatott, egyetlen, helyes úton. Mert kizárólag ez a hozzáállás, ez a helyes viszonyulás viheti előre a kapcsolatokat és gyógyítja meg az egymásnak okozott lelki sebeket. Isten irántunk való szeretete legyen naponkénti erőforrásunk, hogy mi is hasonlóképpen tegyünk embertársainkkal.

Felelőtlen lenne az a gyermek, aki azt tartaná, hogy a szülei neki ne parancsoljanak. Felelőtlen lenne az a felnőtt, aki azt vallaná, hogy neki ne írják elő a közlekedés szabályait, ő majd a saját elgondolása szerint közlekedik. S felelőtlenek lennénk mi magunk is, ha azt mondanánk, hogy Isten ne szóljon bele az életünkbe, ne adjon parancsokat, törvényeket, mi majd nélküle is elrendezzük életünket. Igazságtalanok lennénk, ha nem vennénk észre, hogy Isten törvényei mögött az ő atyai szeretete van. Aggódó szeretettel vigyáz, hogy el ne rontsuk életünket, azonban nem kényszerít semmire sem.

Éppen ezért az ószövetségi Szentírás központi témái között szerepel az Isten törvénye, és ezen belül az Ő törvénye iránti hűség.
Érdekes megfigyelni az első olvasmányban, hogy hogyan mutat rá a szent szerző az ember eme kötelességére: „Módodban á1l, hogy megtartsd a parancsokat, hogy hűséges légy, megvan a hatalmad… Az ember előtt ott az élet és a halál, megadatik neki, amit választ magának” (Sir 15, 15. 17.).
Ez annyit jelent, hogy aki követi az isteni törvényt, annak örök élete lesz, viszont, aki hátat fordít neki, az a halálba rohan. Az élet vagy az örök halál saját választásának következménye.

Isten szereti az embert, és célba akarja juttatni életét. De a cél elérése érdekében az embernek közre kell működnie vele. Ezért kapta Istentől a szabad akarat ajándékát, hogy szabadon választhasson jó és rossz között. Isten ajándékai azonban kötelezettséggel is járnak. Így a szabad választás lehetőségével együtt jár a felelősség is.
Igen, az ember szabad, ezért felelős minden tettéért. Ha rosszat tesz, egyedül ő a hibás. A szent szerző szerint Isten „senkinek sem adott parancsot a rosszra, sem pedig engedélyt arra, hogy vétkezzék.” (20).

Izrael, népének egész szentsége és igazságossága a törvény iránti szeretetben és tiszteletben állt. A vége végén ez a törvény mégsem volt tökéletes, mert az ember túlságosan elanyagiasitotta. Ezért mondja Jézus a mai evangéliumi szakaszban: „Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni” (Mt 5, 17-37).
Az Úr Jézus azt hangsúlyozza, hogy a törvény anyagi, külsőleges megtartása nem elég. Ő nem a törvény betűjét hangoztatja elsősorban, hanem igaz lelkületet kíván követőitől. Szerinte, mélyebb, személyesebb, bensőbb hűségre van szükség, ami elkötelezi az elmét, a szívet és a lelket. Ő a bűnt nem büntetéssel akarja irtani, hanem megelőzéssel. Azt tanácsolja, hogy az ember uralkodjék rendetlen vágyain, szenvedélyein, melyek bűnre csábítják.

„Hallottátok, hogy a régiek ezt a parancsot kapták… Én pedig azt mondom nektek…” Ez a szent Máté evangélista által hatszor ismételt mondat azt hirdeti, milyen lényeges változásokat hozott Jézus a törvény megtartásában.
Nem elég például, ha valaki nem gyilkol; szerinte figyelnünk kell azokra az egyszerű szavakra, sőt gondolatokra is, amelyek szeretetlenséget, megvetést, a felebarát iránti ellenérzést fejeznek ki. Aki haragot vagy neheztelést ápol magában felebarátja iránt, az olyan, mintha szívében megölné. Felebarátja meghalt szeretete számára, ki van zárva jóindulatából, érdeklődéséből.

Igen, belülről, a szívből fakadnak a gonosz, gyilkos gondolatok, a házasságtörő vágyak. Így, nem elég a Törvény betű szerinti teljesítése, az emberölés, a házasságtörés tilalmának megtartása, hanem a Törvény szellemét kell megvalósítani, az emberi szív mélyére kell hatolni, ott kell végbemennie a változásnak, hiszen onnan ered a gyilkos szándék és a házasságtörő kívánság, meg a többi rossz.

Az nem elég, ha valaki külső tettekkel nem vét a törvény ellen, a gonosz gondolatokat és vágyakat is fel kell számolnia, egyébként már vétkezett is "szívében", - megölte felebarátját vagy házasságot tört…
A régi törvény tökéletesítése pontosan abban áll, hogy az embernek figyelnie kell szándéka tisztaságára és az igazságosságra, mégpedig nemcsak külső magatartásában, amit mindenki lát, hanem szíve és elméje csak Isten előtt ismert legmélyebb indulataiban is.
A szív tisztasága mindennél fontosabb. A vallási gyakorlatok külsődleges végzése nem sokat ér, ha az ember szívében gonosz indulatok rejtőznek. Ezért mondja Jézus, hogy mielőtt ajándékodat az oltárra viszed, békülj ki embertársaddal, de ne csak színből, hanem szívből is.
Sose felejtem, kisiskolás voltam, missziós hetet tartott Albert atya szülőfalumba. Az egyik este a megbocsátásról beszélt, s ha jól emlékszem ez a beszéd a szentmise végén volt. A beszéd végén ezt mondta, most mindenki menjen haza, a harangok egy félórát fognak szólni, s akinek haragosa van, az keresse föl és béküljön ki vele. Hazafelé menet az előttünk lévő csoportban volt egy vénkisasszony, akiről köztudott volt, hogy haragban van a saját testvérével. Ő mondotta, aki egyébként rendszeres templomba járó volt, hogy „színből megbocsátok, de szívből soha”.

A mai evangéliumi üzenet azért is megfontolandó, mert gyakorta mi is olyanok vagyunk, mint a farizeusok, vagy az imént említett hölgy. Természetesen ezt csak akkor vagyunk képesek beismerni, ha őszinték vagyunk legalább önmagunkkal szemben. Ájtatossági gyakorlatokat végzünk, többé-kevésbé elmormoljuk a napi imát és egyházi hozzájárulást is fizetünk, de szívünkben ott lapul az embertárs iránti harag érzése, a bosszúállás vágya, vagy a megvetés, lenézés gondolata, a megszólás, a kibeszélés, a pletyka, a kritizálás ténye, sőt olykor a rágalmaktól sem riadunk vissza. Minthogy ez így semmiképpen sincs rendjén, kérjük Istent, segítsen őszintéknek lennünk önmagunkkal szemben, hogy Istennel és  embertársainkkal kiengesztelődve tiszta szívvel tudjuk végezni vallási gyakorlatainkat, s ápolni Istennel és embertársainkkal való kapcsolatunkat.

Az ószövetségi próféták is gyakran beszéltek ilyen értelemben, de a törvényre az utolsó tökéletes ecsetvonást, az i betűre a pontot Jézusnak, az örök Bölcsességnek kellett felraknia.
Hogy a keresztény ezt ezen a szinten értse és élje meg, be kell hatolnia az Evangélium bölcsességébe, ami nem ennek a világnak a bölcsessége, hanem „Isten titokzatos, rejtett bölcsessége” (1 Kor 2,7) – olvastuk a szentleckében Szent Pál apostoltól.

Az evilági bölcsesség földi, emberi szempontokat vesz figyelembe, amilyenek az anyagi, a személyi érdekek, a hiúság, különféle élvezetek, szenvedélyek. Az isteni bölcsesség viszont az Úr dicsőségét és az ember örök boldogságát tartja szem előtt.

A kétféle bölcsesség nem egyszer éles ellentétben áll egymással. Így Krisztus a világ szemében oktalanságnak számító kereszt által dicsőítette meg Istent és váltotta meg az embert. Ezért Krisztus keresztjének misztériuma az, amit – meghalva a világ és a test bölcsességének – minden kereszténynek újra meg kell élnie.

Mikor nagyokat ütnek rajtunk, milyen jó lenne nem ütni vissza se kézzel, se szóval – olvashatjuk József Attila egyik versében (Milyen jó lenne nem ütni vissza). De a régi törvény ott lüktet még az ereinkben, s ha valaki megbánt minket, szeretünk azonnal visszavágni. Jól megjegyeztük a „szemet szemért, fogat fogért” ószövetségi elvet, s ha kell, alkalmazni is tudjuk minden helyzetben. Sok ember annak tökéletes megvalósítására törekszik, hogy „a sértés ne maradjon viszonzatlan”. Ha valaki haragszik ránk, jogosnak tartjuk, hogy mi se szívleljük őt. Ha bárki rosszul szól hozzánk, sokszor mi is mindjárt durván szólunk hozzá.

Milyen jó volna, ha megértenénk, hogy Jézus új törvényt adott nekünk, a szeretet törvényét. A szeretet nem viszonozza a másiknak a rosszat, de még fel sem rója azt. A bosszú, a harag és a visszavágás helyett Jézus azt kéri tőlünk, hogy bocsássunk meg. Milyen jó lenne, ha mindig a krisztusi szeretet törvénye szerint élnénk! Szent János evangélista írja az ő első levelében: „Megismertük és hittünk a szeretetben, amellyel Isten van irántunk. Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad.”

Azt hiszem, tapasztalatból mindannyian tudjuk, hogy vannak pillanatok, amikor nehéz megtartani ezeket a tökéletességre indító törvényeket, de ilyenkor mindig gondoljunk arra, hogy mégiscsak ez vezet az örök üdvösségre, örök boldogságra.
A szentek élete bizonyítja, hogy minden nehézséget le lehet győzni, ha tudjuk, hogy miért küzdünk és mi a vágyunk. Üdvösségünk, örök boldogságunk érdekében csak egyetlen lépést kell tennünk, de azt az egy lépést, ami Istenhez közelebb visz, nap, mint nap meg kell tennünk!

1. Szentek legyetek, mert én, az Úr, szent vagyok!… szeresd felebarátodat, mint magadat – én vagyok az Úr! ( Lev 19,1;2,17–18)

A felebarát szeretete az ószövetségben is megvolt. Isten a saját tekintélyére hivatkozva kéri, parancsolja, hiszen ha ő szereti népét, annak minden gyermekét, azoknak is testvérként kell egymáshoz viszonyulniuk. A szeretetben Isten szentsége tükröződik vissza. Már a mózesi törvény is elismeri, hogy Isten előtt minden ember felebarát, testvér. A klasszikus történet szerint a bölcs tanítót felkeresik tanítványai, s megkérdezik, meddig tart az éjszaka. Az egyik tanítvány elgondolásában akkor múlt el az éjjel, ha már a kutyát meg lehet különböztetni a báránytól. A másik szerint, ha a szőlőtőkét a fügefától. A mester egyik választ sem tartja helyesnek, majd így felel: „Akkor múlik el az éjszaka, ha rá tudsz nézni a másik ember arcára, s elég világos van ahhoz, hogy testvéred arcát fölismerd benne.” Itt ér össze már az ószövetségben az Isten és a felebarát szeretete.

2. Nem tudjátok, hogy Isten Lelke lakik bennetek? E világ bölcsessége oktalanság Isten előtt. (1Kor 3,16–23)

Ahogyan az Istennek szentelt épületet, a templomot is szörnyű vétek profanizálni, megszentségteleníteni, ugyanúgy van testünk templomával is. Keresztségünk óta Isten lakást vett bennünk. Övéi vagyunk testestül-lelkestül, még szabadságunk ellenére is. A Lélek által ő szült új életre. Ha tehát beengedjük a világ, a szabadosság szellemét testi életünkbe, gondolatainkba, óhatatlanul megfertőződünk a rosszal. Nemcsak testünk betegszik meg, hanem lelkünk is kárt szenved. A kereszténynek istengyermeki méltósága tudatában is őrködnie kell a Szentlélek templomán, akárcsak az őskeresztényeknél az oszciáriusok (ajtónállók), akik az idegeneket nem engedték be a templomba. 

3. Én viszont azt mondom nektek, szeressétek ellenségeiteket és imádkozzatok üldözőitekért. (Mt 5,38–48)

Az Úr Jézus nemcsak beteljesíti az ószövetségi törvényt, hanem ezzel messze túl is lépi azt. Az ellenségszeretet a kereszténység és más vallások ütközőpontja, vízválasztója, ez a Krisztus-követő ember életstílusának fokmérője. Etikai szempontból esetről-esetre lehet vizsgálódni, meddig terjed a jogos önvédelem, szükség van-e bírói igazságszolgáltatásra, de a lényeg nem kerülhető ki: szeretet nélkül nem létezik építő megoldás. Sem egy konfliktusban, sem egy nézeteltérésben. A híradások és tapasztalataink szinte állandóan szembesítenek a kirekesztő türelmetlenség, az idegengyűlölet, a bosszú kártékony hatásaival.

Ha az isteni parancsot tekintjük mérvadónak, akkor nem is szabadna embereket barátra vagy ellenségre osztani. A legnehezebb helyzetekben is van alkalmunk, hogy imádkozzunk azért, aki minket megbántott, akivel nem értünk egyet. Nyilván másképp esik latba, ha egy közösség, egy társadalmi csoport okoz károkat a másiknak és úgymond az egész emberiség „közellenségévé” válik…

A keresztény ellenségszeretet nem a bűnnel való cinkos összekacsintás, nem a munkaadó vagy államhatalom, sem az egyes ember hatalmi visszaélésének elnézését jelenti, hanem olyan szemléletmódot, amely senkit sem rekeszt ki a megbocsátás, a szeretet gyógyító köréből. Akit ellenségnek tekintesz, az is olyan ember, mint te. A másik Krisztus, akiben van legalább annyi jóság, mint benned. Ez a közös alap, amelyből a keresztény ember kiindul. Istennel a másik emberben találkozunk, még oly módon is, hogy az talán visszautasítja – egyelőre – szerető közeledésünket. Jézus nemcsak minimális jó magatartást kér, mint az addigi törvény. Ne tégy semmi olyat másnak, amit nem szeretnél, hogy neked tegyenek. Ő szeretettel, kezdeményezéssel tölti meg, s így lesz hallatlanul új és bátor, újszövetségi szeretet: úgy bánjunk mindenkivel, ahogy szeretnénk, hogy velünk bánjanak! Valamiképpen a mi saját, önző szeretetünkre apellál, hogy ebből induljunk ki. Az üdvösség törvényét hozza működésbe. Ő már legyőzte a rosszat.

A másik embert nekem nem legyőznöm kell, hanem „kiszeretnem” belőle azt, amiben egymásra hasonlítunk: az istenképiséget. A gonoszság csak a szeretettel oldható fel, győzhető le, semmisíthető meg. Nem pusztán erőszakmentesség ez, hanem az esztelenségig elmenő, életet feláldozó szeretet, amelyet Krisztus mutatott be a kereszt oltárán.

Jól eligazítva mindenben, amit mondanom és tennem kell, léptem a gyóntatószékbe s térdeltem le ott, de mikor Ducellier főtisztelendő úr kinyitotta a kis ablakot, senkit sem látott, olyan kicsi voltam, hogy a fejem a könyöklőig sem ért fel, erre azt mondta, hogy maradjak állva; engedelmeskedtem, felálltam és pontosan szembe fordulva, hogy jól láthassam őt, úgy végeztem gyónásomat, mint egy nagylány és nagy áhítattal fogadtam áldását, mert ön azt mondta, hogy ebben a pillanatban a kis Jézus könnyei tisztára mossák a lelkemet. Emlékszem, hogy az első gyóntatói beszéd, melyet hozzám intéztek, főleg a Szent Szűz iránti tiszteletre ösztönzött s megfogadtam magamban, hogy megkettőzöm iránta érzett gyöngédségemet. Mikor kiléptem a gyóntatószékből, oly könnyű és boldog voltam, soha nem éreztem még a lelkemben ennyi örömet. Ettől fogva minden nagyobb ünnepen visszatértem a gyóntatószékbe és igazi ünnep volt számomra, valahányszor csak oda beléptem.

„Betegsége alatt megfigyelte, hogy Szent Szaniszlóról nevezett ápoló nővér, mindig a puhább kendőket hozta, gyöngéd figyelemmel választotta ki, hogy enyhítsen kissé velük: Látja, mondta, ugyanígy kell gondozni a lelkeket, gyakran erre nem gondolnak és megsebzik őket. Miért? Miért nem enyhítik őket ugyanazzal a szeretettel, ugyanazzal a gyöngédséggel, mint a testet? Mégis egyesek betegek, sokan gyengék, mindenki szenved. Milyen gyöngédeknek kellene lennünk velük szemben!” 56

Imádkozzam szépen, ájtatosan, ha erőbe kerül is. Ne nekem Uram, hanem szent Nevednek adj dicsőséget! Szeressem a magányt! [III. 214]

Ebben a pillanatban megláttam egy lelket, aki iszonyú kínok között vált el a testétől. Ó, Jézusom! Mialatt ezt írom, reszketek attól a sok szörnyűségtől, melyek őt vádolják. Láttam, amint egy mocsár mélyéből kis és nagyobb gyermekek lelkei jöttek elő. Olyan kilenc év körüliek lehettek. Csúfak és undort keltőek voltak, félelmetes szörnyekhez hasonlóak, mint oszló hullák. De ezek a hullák éltek, és tanúskodtak az említett lélek ellen, aki haldoklott. A világban ez a lélek, akit haldokolni láttam, nagy tiszteletnek és elismerésnek örvendett, melyek végül is ürességbe és bűnbe torkollottak. Utoljára egy asszony jött elő, aki mintegy kötényében könnyeit hozta. Ő is az illető ellen tanúskodott. (425)

Az, aki ránk teszi a keresztet, képes arra, hogy a terhet könnyűvé és édessé tegye.

Próbáljuk meg mindig, minden pillanatban jobbá tenni imáinkat. A kudarcok és csalatkozások abból is erednek, hogy elhanyagoltuk az imádságot. Az imádság a szellemi és lelki élet tápláléka. Ha elhanyagoljuk, a szellemi és lelki élet elsorvad és meghal.

Kérjük a Szűzanyát, hogy tanítson meg minket imádkozni, ahogyan Jézust tanította Názáretben.

Jézus Krisztus egyik legnagyobb ajándéka, a bűnbánat szentsége, és mégis sokan úgy félnek a gyóntatószéktől mint az ördög a tömjénfüsttől!! Miért irtózunk, félünk a szentgyónástól, holott a mai ember oly sokat beszél a méregtelenítésről és oly kínosan ügyel arra, hogy külseje tiszta, higiénikus legyen? Miért nem törekszünk a testi tisztaság mellett a lelki tisztaságra is, mikor a legtöbb betegségről - világosan megmondják a szakemberek, hogy - lelki eredetűek?!

Szerintem, ha tisztában lennénk a szentgyónás új életet adó igazi értékével, akkor a papjaink ajtajában hosszú sorokban állnának az emberek, hogy részesüljenek a bűnbánat szentségében!!

Szerdán kezdődik a nagyböjt, határozzuk el, hogy Krisztus feltámadásának szent ünnepéig elvégezzük a lelki lomtalanítást, belső nagytakarítást, a húsvéti szentgyónásunkat!!

A bűnbánat útját járva testvéretek, Csaba t.

Kedves Testvérek!

A szentmise mai olvasmányainak a lényegi mondanivalóját az ószövetségi olvasmánynak ez a mondata fejezi ki: „Legyetek szentek, mert én az Úr, a ti Istenetek szent vagyok!” (Lev 19,1). Isten az embert a maga képére teremtette. Ha az ember Isten képe, akkor valami hasonlóságnak kell lennie benne Istenhez. Ha Isten szent, akkor a maga teremtett szintjén az embernek is szentté kell válnia. Hol juthatunk a legközelebb a szent Istenhez? A Szentírás nem határozza meg Istent, nem definiálja. Ugyanakkor viszont tesz róla olyan kijelentéseket, amelyek nagyon közel állnak ahhoz, hogy Isten meghatározásaiként tekinthessük őket. Ezek közül a legfontosabb Szent János apostol első leveléből: „Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől való, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri Istent, mert Isten szeretet” (1Jn 4,7-8). A szeretet nem egyszerűen Istennek egy tulajdonsága, hanem legbensőbb mivoltának a kifejezése. Isten és a Szeretet fölcserélhető valóságok. Isten nem szeret így vagy úgy, jobban vagy kevésbé, hanem Ő maga a Szeretet. Ha a Szeretet maga Isten, akkor nyilván az Ő szentsége, szent volta is a Szeretet. Ha tehát Isten azt várja tőlünk, hogy szentek legyünk, akkor ez nyilván a szeretet szintjén valósulhat meg. Mindenütt, ahol igazi szeretet él, ott láthatóvá válik, megjelenik a Szent Isten, aki a Szeretet.

Jézus Krisztus ezt a Szent Szeretet-Istent jeleníti meg köztünk. Ezért Jézus számára a legfontosabb, radikálisan fontos a szeretet. A hegyi beszédnek, ami Szent Máténál Jézus tanításának az összefoglalása, éppen ez a centruma. Szent Lukács nem közli az egész hegyi beszédet, de éppen ezt a részletet igen. Jézus a szeretettel kapcsolatban két fontos dolgot mond. Az egyik a nagylelkűség. A mai evangéliumban is többszörösen megfogalmazódik ez. „Adj annak, aki kér, és aki kölcsönt akar, el ne fordulj tőle.” A másik pedig az adás. Vagyis a szeretet nem elsősorban érzelem, hanem tett, ami éppen az adás magatartásában fogalmazható meg. Nem arról beszél Jézus, hogy ölelgessétek az ellenségeiteket, csókoljátok meg őket, hanem arról beszél, hogy tegyetek jót a titeket gyűlölőkkel, imádkozzatok üldözőitekért, sőt azt is kívánja, hogy olyan tökéletesek legyünk, mint a mennyei Atya. Vagyis ha Isten lényege a szeretet, akkor a mi lényegünkké is a szeretet kell, hogy váljék. Így leszünk hasonlók hozzá, így leszünk szentek.

Még egy fontos dologra hívnám fel a figyelmet. Mi a szeretetet általában onnan közelítjük meg, hogy nehéz, szinte lehetetlen, különösen is, ha az ellenségszeretetre gondolunk. A 20. századi filozófus, Erich Fromm szerint „a szeretet tevékenység, nem passzív érzelem; nem beleesünk, hanem helytállunk benne. Szeretni elsősorban annyi, mint adni, nem pedig kapni. A legelterjedtebb félreértés szerint, aki ad, az „felad” valamit, megfosztja magát valamitől, áldozatot hoz. Az olyan ember, akinek jelleme megrekedt a befogadó, kihasználó, felhalmozó beállítottság szintjén, az csakugyan ezt érzi, amikor ad. A nem alkotó ember szemében adni egyenlő a tönkremenéssel. Legtöbbjük éppen ezért nem is ad. Az alkotó személyiség számára adni egészen mást jelent. Ez a hatóerő legnagyobb mérvű kifejezése. Amikor adok, ebben a tettben átélem erőmet, értékemet, hatalmamat. A felfokozott vitalitásnak és hatóerőnek ez az élménye örömmel tölt el. Túláradónak, bőkezűnek, elevennek és ezért örömtelinek élem meg önmagamat. Adni nem azért nagyobb öröm, mint kapni, mert veszteség, hanem, mert tulajdon elevenségem fejeződik ki benne.” Teljesen világos a végső következtetése: „Nem az a gazdag, akinek sok van, hanem aki sokat ad.” Ezek a sorok különösen azért is fontosak, mert Fromm ateistának mondja magát. Ezeket a sorokat Jézus Krisztus is leírhatta volna. Az ateista Fromm éppen ezeken a sorokon keresztül nagyon közel került Jézus Krisztushoz!

Befejező gondolatunk. Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy a modern ember gyanakodva néz a szentekre. Pedig el kellene jutnunk odáig, hogy a szentség igazában ember voltunk megélése a legfelsőbb szinten. Hiszen éppen az által válhatunk emberré, hogy Istenhez, a Szenthez, aki a Szeretet, válunk hasonlóvá. Érthető a II. Vatikáni Zsinat megfogalmazása, hogy „szentté válni kötelező”. Hiszen ez egyenlő az emberré válásunkkal, ami pedig kötelező. Hogy a szeretet, azaz a szentség kibontakozhasson bennünk, ennek vannak nagyon fontos eszközei. Ezek között az első helyen említhetjük Isten Igéjére való odahallgatásunkat. Az Igéhez természetesen közvetlenül kapcsolódik az imádság, sőt ennek igazában az igéből kellene fakadnia. Az Igét és az imádságot magától értetődően egyesíti, tartalmazza az Eucharisztia. A Szentírás, az imádság és az Eucharisztia annak a legfőbb forrása, hogy felismerjük életünkben Isten akaratát, felénk forduló szeretetét és ennek erőterében igyekezzünk élni, és éppen ebből erőt meríteni a szeretet kihívásaihoz. Ámen.

Nyiredy Maurus OSB, Balatonfüred-Kerektemplom

Növekedj befelé…

Amikor gyermek voltam, mindenképp nagy akartam lenni.

Mikor azt kérdeztem, mit kell tennem, hogy naggyá nőjek, azt mondta anyám: „Sokat kell enned és aludnod!”

Amikor kamasz lettem, még mindig nagy akartam lenni.

Mikor azt kérdeztem, mit kell tennem, hogy naggyá legyek, azt mondta apám: „Sokat kell tanulnod!”

Most, hogy felnőtt vagyok, sőt, mi több: lassan fürtjeim fehérbe csavarodnak, most is nagy akarok lenni. A vágy még most sem aludt ki bennem. Ma is egyre azt kérdem: mit kell tennem, hogy igazán naggyá legyek?

A múltkor egy belső hang válaszolt és azt mondta nekem: „Növekedj befelé! Az igazi nagyság benned van! Ha tudnád, milyen kincsek rejtőznek benned, soha nem vágynál a külső nagyság után! Mindenedet elvehetik. Mindenedet elveszítheted. Csak arra vigyázz, hogy belső kincseidet ne veszítsd el! Azokat kell felfedezned! Nap, mint nap! Belül kell naggyá lenned! Nap, mint nap! Noha ez a legszebb út, de a legnehezebb is!”

Tetszett nekem ez a válasz! Mindig is ilyen kihívásra vágytam!

A belső hang óta ez lett az életmottóm: „Befelé növekedni!”

És érzem, hogy minden nap változik bennem valami.

Minden nap nagyobb leszek, növekszem egy kicsit – befelé…

Tégy Te is így! Boldogító érzés!

Stuttgart, 2020-02-10.

Imre atya

Változások a Pápai Ház prefektusának feladataiban
A pápa a globális pénzügyi vezetőkhöz
Nevelésügyi konferencia a Vatikánban
Friss házasok a Szent Péter téren
Vallásüldözés a Száhel-övezet egyes területein
Venezuela békés megoldást keres
Dokumentumfilm menekültek segítéséről
Fogyatékossággal élők reflektorfényben
Alkalmazás a digitális rózsafüzérhez
Album Isten mindent átható szeretetéről

(6) „…MEGÉRTI A PÉLDÁZATOT ÉS A HASONLATOT…” (PÉLDABESZÉDEK 1,1-19)

– Gyökössy Endre „Mai példázatok” című könyve történetekben világítja meg egy-egy bibliai szakasz üzenetét. A történetet írja le a szerző, az igehely megjelölése pedig csak a történet címe mellett szerepel, mégis a történet lesz eszközzé, amely mindenben az Ige üzenetét szolgálja.

– A Példabeszédek könyve nagy lehetőségeket nyújt erre az úgynevezett „narratív” igemagyarázati módszerre, hiszen a bibliai könyv műfaja is „példabeszéd”. A Szentírás maga is többnyire történeteken keresztül jelenti ki nekünk az Isten szavát.

– A mai igeszakasz többek között a bölcsességről és az intésről ad tanítást.

*

Tegnap kora délután bejelentés nélkül levelet hoztak nekem, személyesen, és mivel én nem voltam itthon, a munkatársam vette át.

Másnap már kopogtattak a válaszért; de hiába, mert kora reggel már elindultam Budapest felé. Méltatlankodva, mérgesen üzentek nekem, hogy nem reagáltam azonnal.

Na, ezen én is bedühödtem. – Minden „tegnapra” kell?! Ezt az arcátlanságot, hát mindennek van határa! – gondoltam magamban. – Hol van itt az istenfélelemből fakadó szent bölcsesség? Hát ennek így kell működnie? Az egyházban is? Az ember mindent megtesz másokért, éjjel-nappal dolgozva, és mindennel visszaélnek?

Aztán lenyugodva, elszégyelltem magam: hol az én istenfélelmemből fakadó bölcsességem, hogy megkeseredett dühömben így indulatba jöttem? (7) Megintett az Ige, Atyám szava (8). Méltatlan szolga vagyok, bármennyit is dolgozom, csak az teszem, ami a kötelességem (Lukács 17,10).

Ne félj, és ne rettegj, mert az ÚRisten, az én Istenem veled van, nem hagy cserben és nem hagy el. (1Krón 28,20)

Ki ne félt volna közülünk? Félni általában a jövőtől szoktunk a jelenben. Jézus tanácsa ez: ne aggodalmaskodjatok a holnapért. Ne stresszeljetek fölöslegesen. Bízzatok! Elég minden percnek a maga stressze! Márk így írja: ne aggodalmaskodjatok előre! (13,11).

Abban az időben nem voltak nyugtatószerek, antidepresszánsok, altatók. Jézus szava volt a nyugtató, meg az imádság és a hit! Akkor attól nyugodtak meg az emberek, amikor azt mondta Isten: ne félj! Régen a bizalomtól nyugodtak meg az emberek, és attól, hogy elmentek a templomba és elmondták Istennek. Most pedig elmennek a pszichológushoz és beszedik a gyógyszert. De tovább félnek.

A félelem feszültséggel, szorongással jár. Elrabolja az álmunkat, a nyugalmunkat. Nagyon sok mindent megteszünk, hogy elkerüljük ezeket a félelmeket.

Félünk a haragtól – tehát igyekszünk tökéleteseknek látszani. Mindent megteszünk, hogy ne tűnjünk gyengének – tehát erőnk felett bizonyítunk, mindent elvállalunk. Aztán lassan lemerülünk. Félünk a konfliktusoktól – ezért inkább mindent elhallgatunk, lenyelünk, azt is, amit ki kellene mondani, meg kellene beszélni. Aztán egyszer csak elszakad a gát… Félünk a kudarctól - tehát gyűjtjük az eredményeket, és megpróbáljuk bizonyítani, hogy sikeresek vagyunk! Félünk az elutasítástól – tehát igyekszünk tetszeni. Félünk eltérni a megszokottól, és közben a közvélemény rabjaivá leszünk. A félelem egyfajta fogság. Jézus nem félt átlépni a szokásost, az általánost. Nem félt attól, hogy más véleménye van a világról és az emberekről.

Mi is Jézushoz hasonlóan, lépjünk ki bátran a félelem fogságából! (Prókai Árpád)

*****************************************************

Imádság:

 Jézusom! A Tőled kapott szabadságban élhetek naponként. Figyelmeztess erre, ha eltántorodom! Ámen

***************************************************************

A nap gondolata:

Visszautasíthatjuk a félelmet azzal, hogy gondolatainkat és bizalmunkat Isten felé fordítjuk.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus tökéletessé teszi az Ószövetség tanításait és parancsait.
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből sem egy i betű, sem egy vessző, hanem minden érvényben marad. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.
És mondom nektek: Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába.
Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Ne ölj! Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: „Te esztelen!”, méltó a főtanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: „Te istentelen!”, méltó a kárhozat tüzére.
Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel. Csak aztán térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat. Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted.
Hallottátok a parancsot: Ne törj házasságot! Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már vétkezett vele. Ha a jobb szemed bűnre visz, vájd ki, és vesd el magadtól. Jobb neked, ha elvész egy testrészed, minthogy egész tested a kárhozatra kerüljön. Ha a jobb kezed visz bűnbe, vágd le azt, és vesd el magadtól. Mert jobb neked, ha egy testrészed vész el, minthogy egész tested a kárhozatra jusson.
És ezt is mondták: Aki elküldi feleségét, adjon neki válólevelet. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elküldi feleségét – kivéve hűtlenség esetét –, okot ad neki a házasságtörésre, és aki az elbocsátott nőt veszi feleségül, házasságtörést követ el.
Hallottátok továbbá, hogy a régieknek ezt mondták: Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet! Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek! Sem az égre, mert az az Isten trónja, sem a földre, mert az lábának zsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa! De még saját fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod ősszé vagy feketévé tenni. Legyen a ti beszédetek „igen, igen, nem, nem”; ami ennél több, az a gonosztól van.
Ezek az evangélium igéi.
 

Drága Gyermekek! Isten elhatározásával és szeretetével választott arra, hogy Isten anyja és a ti édesanyátok legyek. De az akaratommal és a Mennyei Atya iránti mérhetetlen szeretetből és teljes bizalomból a testem, az Isten-ember kelyhe volt.

Az igazság, a szeretet és az üdvösség szolgálatában álltam. Most is itt vagyok köztetek, hogy gyermekeim, szeretetem apostolai meghívjalak benneteket az igazság hordozóiként; hogy akaratotokból és a Fiam iránti szeretetetből terjesszétek az ő szavait, az üdvösség Igéjét. Cselekedeteitekkel mutassátok meg mindazoknak, akik még nem ismerik a Fiamat, és az ő szeretetét.

Erõt találtok az Eucharisztiában- a Fiamban, aki testével táplál és a vérével erõsít bennetek. Gyerekeim, kulcsoljátok össze a kezeteket [imában], és némán nézzétek a keresztet. Ilyen módon hitet merítetek, hogy képesek legyetek továbbadni; megtaláljátok az igazságot, hogy megkülönböztessétek azt; amely olyan szeretetre vonz, hogy megtudjátok, hogyan kell igazán szeretni. Gyerekeim, szeretetem apostolai, kulcsoljátok a kezeteket [imában], nézzétek a keresztet, csak a keresztben van az üdvösség. Köszönöm nektek.

Ki a nagy? Aki meglátja a kicsit,a szenvedőt,a bajba jutottat,a szomorút. Le tud hajolni! Nem esik nehezére oda menni és felsegiteni a buszra azt az idős nénit.Vezerigazgato létére,komoly beosztásban is lehet valaki jóságos, jó lelkű.Felveszi az utast akinek elfogyott a pénze, és Ő kiszállva az autóból tudja azt mondani az ég felé" Köszönöm Istenem!" Tudja,az Isten küldte azt az embert! Ilyenek az Isten szemében nagy emberek!!

Jézus Krisztus! Te azt kéred tőlem, szeressem ellenségemet. Könnyű szeretni azokat, akik engem szeretnek. De te azt tanítod, hogy a szeretet több, mint érzés. Te szétosztod magad a világnak. Szétosztod magadat jóknak és gonoszaknak egyaránt, a kereszten gyilkosaidért könyörögsz. Ha az én Uram ennyire szeret engem, örömmel vállalom a napi keresztet, mert ha a rosszra jóval felelek, ellenségemben legyőzöm a gonoszt. Jézusom, mindenekelőtt segíts legyőznöm saját megrögzött rossz szokásaimat, kihúzni saját szememből a gerendát.

Úr Jézus, te azt kéred, legyünk tökéletesek. Ha ennyire bízol bennem Uram, köszönöm, hogy nyomodban járhatok, köszönöm, hogy nap mint nap tanítasz az alázatra! Amen.

Bevezető 

Az Úr Jézus a főparancsban azt kívánja tőlünk, hogy szeressük felebarátainkat a családban, a baráti körben, a munkahelyen, a villamoson, vagyis szeressünk mindenkit, még ellenségünket is. De felmerül bennünk a kérdés: Vajon ez a parancs teljesíthető követelés-e, vagy csak ajánlás? Egyáltalán: elkerülhetetlen feltétele-e az emberi együttélésnek? A kérdésre maga az Úr Jézus adja meg a választ azzal, hogy az ő szeretete határtalan, és mindent meghaladóan azzá vált a kereszten. „Amint én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást.” Tehát róla, az ő szeretetéről vegyünk mértéket. Mai szentmisénkben adjunk hálát Istennek, hogy az ő szeretete képessé tud tenni bennünket a felebaráti szeretetre. 

Hívek könyörgése 

Testvéreim! Ebben a közösségben, amelyben mindenki tudja, hogy Isten elfogadott, és szeret minket az Úr Jézusban, emeljük szavunkat könyörgő imára! 

1. Szeretet Istene! Könyörgünk hozzád azokért, akiket nem szeretnek, és kitaszították őket a társadalomból. Add, hogy a mai keresztények által ők is megtapasztalják Isten közelségét. 

2. Könyörgünk azokért, akik nem tudják egymást szeretni. Add, hogy a szívükbe oltott gazdagságot, mint isteni adományt felfedezzék, és a szeretetadás örömét megérezzék. 

3. Szerető Urunk! Távolítsd el a keresztény családokból az önzést és a kényelemszeretetet, hogy ezáltal szeretetben éljenek. 

4. Távolíts el tőlünk minden bosszúállást, hogy a rosszért is jóval tudjunk fizetni. 

Urunk, Jézus Krisztus! Legyen hála és dicséret a Te nagy szeretetedért, amely útmutatónk marad ma, holnap és mindörökké. Amen. 

Ajándék a tisztítótűzben szenvedő lelkeknek

Engesztelőima

Mi Atyánk, ki vagy a Mennyekben!

Alázatosan kérjük, örök, jóságos és könyörületes Atyánk, bocsáss meg a tisztítótűzben szenvedő lelkeknek, akiket temagad gyermkeidként fogadtál, akik téged nem szerettek, elutasították és a neked járó tiszteletet sem adták meg. Engesztelésül felajánljuk a Szeretetet és a Jóságot, a te mindenekfelett szeretett Fiadat, Jézus Krisztust.

Szenteltessék meg a Te neved.

Alázatosan kérjük, örök, jóságos és könyörületes Atyánk, bocsáss meg a szenvedő lelkeknek, amiért a te szent nevedet nem dicsőítették, sokszor méltatlanul kiejtették, és nem kellő tisztelettel használták. Engeszetelésül felajánljuk neked mindazokat a szentbeszédeket, amelyeket a te drága, szeretett Fiad, a mi Urunk Jézus Krisztus itt a földön, a te szent neved megdicsőítésére mondott.

Jöjjön el a Te országod.

Alázatosan kérjük, örök, jóságos és könyörületes Atyánk, bocsáss meg a szenvedő lelkeknek, amiért a te szent országodat nem keresték forró szeretettel és áhitatos igyekezettel, hanem sokszor csak földi javakkal gazdagodtak. Engesztelésül ezekért a sokféle bűnökért felajánljuk neked a te szeretett Fiadnak, a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak nagy vágyakozását, hogy mindenkit a te szent országodba juttasson.

Legyen meg a te akaratod, miképpen mennyben, azonképpen itt a földön is.

Alázatosan kérjük, örök, jóságos és könyörületes Atyánk, bocsáss meg a szenvedő lelkeknek, amiért a te szent akaratodnak önkéntesen nem rendelték alá magukat, hanem sokszor önfejűen, saját akaratuk szerint cselekedtek, és így a te szent akaratodat sem követték. Engesztelésül felajánljuk neked Jézus isteni szívét és az Ő nagy alázatosságát.

Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.

Alázatosan kérjük, örök, jóságos és könyörületes Atyánk, bocsáss meg a szenvedő lelkeknek, amiért ellenségeiket nem szerették, és nem bocsátottak meg nekik. Engesztelésül felajánljuk a te mindenekfelett szeretett Fiadnak Jézus Krisztusnak szavait, amelyeket a keresztről mondott: „Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek!”

Védj meg minket a kísértéstől.

Alázatosan kérjük, örök, jóságos és könyörületes Atyánk, bocsáss meg a szenvedő lelkeknek, amiért a nagy kísértéseknek nem álltak ellen, hanem a gonosz kísértéseit követték, és így bűnbeestek. Engesztelésül felajánljuk neked az engedelmességét és fáradtságos munkáját, minden keserű szenvedését, szent vérét, szent sebeit és halálát a te mindenekfelett szeretett Fiadnak, Jézus Krisztusnak.

És szabadíts meg a gonosztól.

Alázatosan kérjük, örök, jóságos és könyörületes Atyánk, bocsáss meg a szenvedő lelkeknek, és vezesse őket velünk együtt a te mindenekfelett szeretett Fiad, Jézus Krisztus a te országodba és dicsőségedbe. Amen.

Ezt az imát Megváltónk tanította meg szent Mechtild nővérnek. amikor az imát mondta, a szenvedő lelkek nagy tömegét látta bevonulni a mennyekbe, Jézus Krisztus kérte Mária Lataste nővért, hogy a szenvedő lelkekért imádkozzon és hozzátette: „Te semmit sem tudsz megtenni, ami számodra előnyös volna, mert ezek a lelkek emlékezni fognak könyörületességedre, és megszakítás nélkül imádkozni fognak érted.

SOKSZOR IMÁDKOZZUK HALOTTAINKÉRT! ŐK SÓVÁROGVA VÁRJÁK IMÁINKAT.