KATTIMA.hu Kattints és imádkozz! – Evangélium és Ima, minden nap, Ferenc Pápa imaszándékával.

A társadalom peremén élőkért

Imádkozzunk azért, hogy a társadalom peremén, embertelen életkörülmények között élőkről az intézmények ne feledkezzenek meg, és sose utasítsák el őket!

Imádság

Felajánló ima

Jóságos Atyám, tudom, hogy velem vagy. 
Itt vagyok ezen az új napon. 
Helyezd el a szívemet újra
a Fiad Jézus Szíve mellé, 
amit nekem adsz, és amit az Eucharisztiában kapok meg. 
A Szentlélek tegyen barátoddá és az apostoloddá,
hogy elvégezhessem a küldetésem. 
A Kezedbe teszem örömeimet és reményeimet, 
munkámat és szenvedéseimet, mindent, ami én vagyok, 
közösségben testvéreimmel e világméretű imahálózatban. 
Máriával egységben felajánlom Neked a napom
az Egyház küldetéséért, valamint Ferenc pápa és a püspökünk
e havi imaszándékáért.
Ámen

Mindennapi magatartásunk

Félelem a kereszttől
Ebben a hónapban azokért az emberekért imádkoztunk, akik a peremvidéken élnek, akik valahogy a szemünk számára láthatatlanok. Úgy menekülünk előlük, ahogyan a szenvedés és a kereszt elől is menekülünk. Ferenc pápa azt mondja nekünk: „A kereszt félelmetes. De Jézus követése elkerülhetetlenül azt jelenti, hogy elfogadjuk a minden keresztény elé állított keresztet. Az üzenet világos, keresztényként el kell fogadnunk a keresztet, ki kell nyitnunk a szemünket, hogy lássuk az emberek szenvedését, és ki kell nyitnunk a fülünket, hogy meghalljuk kiáltásukat.” Kérdezzük meg magunkat újra a kereszt előtt: Mit tettem Krisztusért? Mit teszek Krisztusért? Mit fogok tenni Krisztusért? (Bolíviai csapat)

Imádkozzunk együtt azokért, akik a Franciaországban és a világ minden részén elkövetett terrorcselekményekben életüket vesztették. Ne fáradjunk bele a háború sújtotta övezetek békéjéért való imádkozásba se.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus újból megjövendöli szenvedését.

Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: „Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére adják.”
De azok nem értették meg ezt a beszédet, és igazi értelme rejtve maradt előttük. Kérdezni azonban nem merték e szavak értelme felől.
Ezek az evangélium igéi.
Lk 9,43b-45

*Stridon, 347 körül +Betlehem, 419/420. szeptember 30.

Jeromos (Hieronymus) 347-ben, a Dalmácia és Pannónia határán fekvő Stridon városában született. Szülei ugyan keresztények voltak, de őt kiskorában nem keresztelték meg. Iskoláit szülővárosában kezdte, s mindjárt az első időkben kitűnt, hogy tehetséges, de fegyelmezetlen, nehezen kezelhető, büszke lélek lakik benne. Eleven ésszel és jó gondolkodókészséggel volt megáldva, ám rendkívül érzékeny, szenvedélyes, gyanakvó és rátarti jellem volt. Egész fiatalon Milánóba, majd Rómába küldték retorikát és filozófiát tanulni. Róma, a birodalom fővárosa elbűvölte a vidéki ifjú lelkét. 

Tanulta az emelkedett, művészi latin nyelvet, féktelen kíváncsisággal falta a latin klasszikusokat, akik nyelvezetére, gondolkodására is nagymértékben hatottak. Később csak azért bírálta Cicerót, mert elhatározta, hogy megszabadul a hatásától. Valójában azonban mestereitől soha nem tudott teljesen elszakadni. Róma és a klasszikus írók annyira beleivódtak emlékezetébe, hogy a latin szerzőkkel szemben nem tudta megtartani azt a derűs nyugalmat, amellyel a kappadókiai atyák tudtak bánni a klasszikus görög szerzőkkel. 

A megfeszített tanulás sem akadályozta Jeromost abban, hogy kivegye részét a szórakozásokból. Úgy tűnik, e szórakozásokba is természete féktelenségével vetette bele magát: később Kalkisz pusztájában gyötrik is az emlékképek, melyeket ez időtájt szedett össze. 

Mély és tartós barátságot kötött Bonosiusszal és Rufinusszal, s velük együtt látogatta a katakombákat, hiszen Róma a vértanúk városa is volt. 

Jeromos lelke azonban sokkal igényesebb volt annál, semhogy a felszínes szórakozás és a világi tudomány ki tudta volna elégíteni. 366 nagyböjtjének kezdetén Bonosiusszal együtt fölvételét kérte a katechumenok közé, és húsvétkor Liberius pápa megkeresztelte őket. Ezzel új életet kezdett. 

Nem sokkal húsvét után elindult Gallia felé, de csak Trierig jutott. Itt újra tanulni kezdett, s egyszer csak fölfedezte a szerzetesi életet. Elhatározta, hogy visszatér Itáliába, mégpedig Aquilejába, és ott elmélkedő-aszketikus életet kezd: „Ott majd lesz rá idő, hogy Isten dolgaival foglalkozzam.” Bármennyire kételkedett elhatározása komolyságában a családja, barátaival együtt Chromatius szerzetes vezetésére bízta magát. 

A kis szerzetesi közösség életének középpontjában a Szentírás tanulmányozása állt. Ám ez az idilli állapot nem tartott soká, mert „kitört egy vihar” -- mondja később Jeromos, és a közösség szétszóródott. Ő maga a próbatétben is állhatatos maradt, és bátorságát nem veszítette el. Útra kelt, hogy keletre menjen, ahol -- mint tudta -- a pusztákban virágzó szerzetesi közösségek éltek. A könyvtárát és a Rómában készített följegyzéseket azonban magával vitte. Utazása szakítást jelentett a családjával, ami a szívében mély sebet ütött. Később ezt írta Héliodorosznak: „Nekem pontosan azokat a fájdalmakat kellett átélnem, amelyektől te annyira félsz.” 

Keleti tartózkodása alkalmat adott Jeromosnak arra, hogy Antiochiában tökéletesítse Szentírás-ismeretét, Tiberiásban pedig megtanuljon héberül. Ezután elvonult Kalkisz pusztájába, hogy a remetékhez csatlakozva magányban, virrasztásban, vezeklésben és munkában éljen. 

Csak éppen összes természetes adottsága ellenkezett ezzel az életformával. Súlyos vívódás kerítette hatalmába, őrlődött a szelleme és a lelke, azaz kulturális és vallási érdeklődése között. „Amikor Izaiás prófétát olvastam, meg kellett állapítanom: ťMily bárdolatlan beszéd ez, és milyen hanyag stílus!Ť S miután virrasztva végigimádkoztam egy éjszakát, visszatértem Vergiliushoz, Ciceróhoz és Platónhoz.” 

Egyszer azonban volt egy álma, amelyben azt a figyelmeztetést kapta, hogy még egyáltalán nem él keresztény életet. Ezen lelke mélyéig megdöbbent. Különféle kísértések is próbára tették, s főleg könnyelmű római életének képei jártak vissza a képzeletébe.

És ez még nem volt minden. Az ariánus vita és az antiochiai egyházszakadás a pusztákon is végigviharzott, és fölkorbácsolta a remeték lelkét is. A szerzetesek között pártok alakultak: „Zsákba öltöztünk, és hamut szórtunk a fejünkre, de kiközösítettük a püspököket” -- írja később ironikusan. Végül belefáradt a vitákba, és nem akarván többé tudni a „piszkos, műveletlen és perlekedő szerzetesekről”, visszatért Antiochiába. 

Paulinus, a város püspöke pappá akarta szentelni. Ehhez Jeromos csak azzal a föltétellel adta beleegyezését, hogy hű maradhat szerzetesi hivatásához és megőrizheti mozgási szabadságát. Szentelése után hamarosan útra is kelt: 380/381-ben Konstantinápolyban tartózkodott és a város könyvtárában dolgozott. Nagy hatással volt rá Nazianzi Szent Gergely, aki „ezt az ércből való lelket” föllelkesítette Origenész iránt. Első lelkesültségében le is fordított Origenésztől huszonnyolc homíliát, de később alábbhagyott a lelkesedés, sőt, hátat is fordított neki. 

Közben Damazusz pápa kieszközölte a császárnál, hogy 382-re zsinatot hívjon össze. Paulinus püspököt Jeromos kísérte el a zsinatra, melynek végeztével könyveivel és jegyzeteivel együtt Róma felé vette útját. Ekkor harmincöt éves volt, és nagy feladat várt rá: Damazusz pápa, aki maga is művelt szellem volt, bevonta legszűkebb munkatársi körébe és megtette a titkárjává. Hamarosan még ennél is fontosabb feladattal bízta meg: az evangéliumok latin fordítását kellett átvizsgálnia. Ez a munka azonban nem egyszerűen szövegvizsgálat, fordításrevízió volt, hanem fordítás is; és nem korlátozódott csupán az evangéliumokra, hanem idővel kiterjedt az egész Szentírásra, és húsz éven át foglalkoztatta Jeromost, aki ebben a munkában minden tehetségét és addig szerzett tudását az Egyház szolgálatára szentelte. 

Hamarosan közismertté vált Rómában, és voltak olyanok, akik Damazusz pápa utódát látták benne. Közben azonban néhány római matróna és úrnő kérte a lelki vezetését, és ezek a nők gyermekien szomjas érdeklődéssel fordultak hozzá a Szentírással kapcsolatos kérdéseikkel is. Jeromos az Aventinuson épült luxusvillában magyarázta nekik a Szentírást. Fegyelmezett buzgósága vonzotta ezeket a lelkeket, akik éppen emiatt biztonságban érezték magukat Jeromos vezetése alatt. Közéjük tartozott Paula, Marcella és Eustochium. De minél feddhetetlenebb volt Jeromos, a városban annál több pletyka keringett róla. Amikor rosszallóan megkérdezték, miért csak nőket tanít, így válaszolt: „Kevesebbet foglalkoznék nőkkel, ha férfiak többet érdeklődtek volna nálam a Szentírás felől!” 

Bizonyos római körök, főleg a lanyhább lelkületű római papság zokon vette a művelt szerzetestől, hogy belegázol addig zavartalanul űzött játékaikba, s ezenfelül még arra is kényszeríti őket, hogy az addig megszokott szentírási szövegek helyett egy új fordítás használatával vesződjenek. A pápa Jeromos iránti megbecsülése és jóakarata azonban egyelőre olyan védelmet biztosított számára, hogy végső soron mindenkinek tiszteletben kellett őt tartania. 

A körülötte kialakuló ellenséges légkörben azonban Jeromos nem volt egészen ártatlan. Félreértéseivel a legjobb kezdeményezéseket is zátonyra futtatta, s lobbanékony, vitára hajló természete, csipkelődő, sőt nem egyszer gúnyos stílusa sok ellenséget szerzett. 

Amikor Damazusz pápa meghalt és utóda nem biztosított már számára védelmet, Jeromos elhagyta Rómát, és testvérével együtt újra keletre ment. Néhány római hölgy is követte barátnőikkel és szolgálóikkal együtt. Betlehemben telepedtek meg, ahol Jeromos két kolostort alapított: egyet a férfiak számára, ezt ő maga irányította; egyet pedig a nők számára, s annak vezetését Paulára bízta. 

Ekkor egy hosszú, irodalmi téren nagyon termékeny időszak következett, amely harmincöt esztendeig tartott. A tudósnak segítségére volt nagy könyvtára és sok följegyzése, melyeket a korábbi évek utazásai során gyűjtött. 

Mindenekelőtt eredeti nyelvből lefordította a Szentírásnak majd minden könyvét. Ez önmagában olyan teljesítmény, amellyel kivívta magának a kortársak bámulatát. Megteremtette azt az alapszöveget, amelyet Vulgata néven a latin egyház egészen a legutóbbi időkig hivatalos szentírási szövegként használt. 

Mikor a fordítással elkészült, hozzáfogott a szövegek magyarázatához. E magyarázatok rendkívül gazdag lelki és régészeti tudásról tanúskodnak; teológiai tartalmuk már szegényesebb, a formájuk pedig egészen laza. Ennek magyarázata az, hogy Jeromos tudományosan művelt, az átlagosnál jóval olvasottabb, de nem teológus és nem misztikus szellem. Ezért kellett szakítania Origenésszel is. 

Történeti írásai, főleg a De viris illustribus (A kiváló férfiakról) című munkája sok érdekes adatot tartalmaz. Ránk maradt százötvenhét levele is, melyek szerint a legváltozatosabb kérdésekkel fordultak hozzá tanácsért. E levelek Jeromost úgy mutatják be, mint szigorú aszkétát, keménykezű lelki vezetőt, aki metsző iróniáját mindvégig megőrizte, ugyanakkor mélyen meg tudott rendülni és tudott forró könnyeket is sírni. 

Munkával töltött magányából nemsokára teológiai harcba szólították a körülmények, nevezetesen a ciprusi Szalamisz város püspöke, Epifaiosz. A püspök összeállított egy eretnekség-gyűjteményt, melynek a Méregszekrény címet adta, s ennek fiókjaiba helyezte el az általa ismert és eretneknek ítélt tanításokat és tételeket. E szekrény hatvannegyedik fiókjába tette Origenészt. Az ünnepelt alexandriai tanítóval szemben olyan vádakat hozott fel, amelyekkel egész Palesztinát fölháborította. E viták hullámai oly magasra csaptak, hogy Jeromos is beavatkozott, mégpedig Origenész ellenében. Ezáltal a jeruzsálemi püspökkel éppúgy szembekerült, mint korábbi barátjával, Rufinusszal. A harc elkeseredett vita formájában zajlott, s csak egyszer szakította félbe egy fegyverszünet-féle. Közben az egész Egyház, főleg Szent Ágoston, botránkozva figyelte e háborút. Jeromos olyan hévvel harcolt, hogy még Rufinus halála (411) sem tétette le vele a tollat. 

Életének utolsó éveit fájdalmas szenvedések tisztítótüzében töltötte. Egészsége meggyengült, látása egyre inkább romlott, és egymás után elvesztette hűséges kísérőit. Ehhez járultak a nyugtalanító politikai események: a barbár gótok betörtek Itáliába, s 410-ben elfoglalták és kifosztották Rómát. A Város pusztulását -- a városét, amelyben a világ úrnőjét látták -- a kortársak olyan fájdalommal szemlélték, mint korábban a zsidók Jeruzsálem pusztulását. Jeromos lelke mélyéig megrendült: „Rómát ostrom alá fogták. Sírás fojtogat, miközben diktálok. A várost, amely az egész világ felett uralkodott, elfoglalták!” 

412 körül portyázó szaracénok veszélyeztették a betlehemi kolostorokat, s egy napon sietve menekülnie kellett. Aztán még egyszer föllángolt a pelagianizmus elleni harc, és Jeromos teljes szenvedélyességével kivette belőle a részét. Csak az eretnekség legyőzése nyugtatta meg: utolsó levelében Ágostonnak gratulál a győzelemhez. 

Az évek múlásával Isten lassan mindentől megfosztotta, és Jeromos kezdett eltávolodni mindentől, ami korábban oly közel állt a szívéhez: „Aki a halálra gondol, az hamarosan mindent megvet”. Kimerülten és vakon tért meg Urához 419. (vagy 420.) szeptember 30-án. Élete szakadatlan harc volt. 

Önmagát úgy jellemzi, hogy „filozófus, rétor, grammatikus és dialektikus egyszerre, továbbá három nyelvnek; a hébernek, görögnek és latinnak ismerője”. Különösen ez utóbbi háromnyelvűség, a héber ilyen szintű ismerete volt akkoriban rendkívüli. 

Élete végéig megőrizte a legszigorúbb aszkézis gyakorlatait, de elkísérte betegesen izgulékony és érzékeny természete is. Ha vitatkozott, bántó éllel is tudott fogalmazni. 

A római hölgyek kissé meg tudták szelídíteni ezt a heveskedő aszkétát azzal, hogy saját szakterületén, a Szentírás kérdéseiben szóra bírták. Tudományosságát elismerték, és néha nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy ezt az elismerést személyes célja szolgálatába állítsa. S ha tanítványai felé nem is tudta képviselni az evangéliumi szelídséget, ezek a nők a maguk intuitív módján megérezték, hogy Jeromosban minden keménység és szigor ellenére nagyon érzékeny és finom lélek lakik. 

Munkáiban olykor védekezés nélkül föltárja saját gyengeségeit, s ezzel különösen is hat olvasóira. Munkabírása, a Szentírás szolgálatába állított tudásszomja, önmagával szemben tanúsított szigora föltétel nélküli tiszteletet parancsol. Az Egyház iránti szeretete és soha meg nem ingó igazhitűsége mindenkihez közel hozta ezt a tudós aszkétát. Utolsó éveinek szenvedései megtisztították, s Isten elvezette lelkét a tökéletességhez. 

Az 5. századi források 420. szeptember 30-ra, Betlehembe teszik temetése napját. Rómában a 8. század óta ünneplik. 

A szent egyháztanító életéről elsősorban a saját írásaiból ismerünk meg jellegzetes részleteket. 

Leírja egy látomását, amely nagyon megrendítette, amikor már a szíriai pusztaságban élt, de még a klasszikus szerzők szerelmese volt: „Lélekben a Mindenható bírói széke elé ragadtattam. Olyan világosságba kerültem, hogy a szememet nem mertem fölnyitni. Kérdés hangzott felém, hogy milyen hitű vagyok. ťÉn keresztény vagyokŤ -- feleltem. ťNem az igazat mondod --válaszolta az, aki a bírói széken ült --, te Cicero híve vagy, nem pedig keresztény. Ahol a kincsed, ott van a szíved is!Ť” Erre semmi védekezést nem tudott fölhozni, s az ostorcsapások alatt, melyeket az Örök Bíró ítélete szerint mértek rá, jajgatva fogadkozott: „Uram, ha még egyszer világi könyvet veszek a kezembe olvasásra, akkor foglak megtagadni téged!” -- E látomás után természetesen még foglalkozott profán irodalommal, de már egészen a Szentírás felé fordult érdeklődése. 

A pusztában igen heves kísértések érték. A római táncos mulatságok emlékei makacsul visszatértek képzeletébe: „Ó, amikor a pusztában éltem, abban az elhagyatottságban, ahol csak a remeték találtak otthonra, ahol perzselőn tűzött a nap, milyen sokszor képzeltem azt, hogy újra Rómában vagyok, az ottani szórakozások közepette! Táncoló lányok körében láttam magam. Arcom összeaszott a böjtöléstől, de kiaszott testemben lángok lobogtak, és a szenvedély tüze hevítette egy majdnem holt ember testét. Annyira jutottam, hogy éjjel és nappal hangosan kiáltoztam, és szünet nélkül vertem a mellemet. Féltem a cellámtól, mert az ismerte az én gonosz gondolataimat. Szomorúsággal és önmagam iránti haraggal eltelve hatoltam egyre mélyebben a sivatagba.” 

Amikor már újra Rómában élt, szigorú erkölcsi prédikációi miatt néhányan megnehezteltek rá és ellenségei lettek. Mivel ellenállhatatlan vonzerővel prédikált a szüzességről, a pogányok attól kezdtek félni, hogy elnéptelenedik a város. A szigorú aszkéta keményen ostorozta az özvegyeket, akik „feltűnést keresve, pompás öltözékben sétálnak az utcákon föl és alá, mintha nem is veszítették volna el a férjüket, hanem a következőt keresnék!” Ostorozta a „finomkodó klerikusokat, akik gondosan kiöltözve illatfelhőbe burkolóznak. Kényesen ápolt hajjal és gyémántgyűrűvel az ujjukon járják az utcákat, óvakodva cipőik beszennyezésétől, miközben mint országos hírnökök viszik a pletykákat házról házra”. Különösen azokra öntötte ki a haragját, akik a jámborság köpenyébe burkolózva a legszörnyűbb gazságokat vitték végbe. 

Egy napon meghalt Blaesilla, Paula asszony leánya, aki mértéktelen buzgalommal gyakorolta az aszkézis különböző formáit. A nagy pompával megrendezett temetésen Paula nem bírta elviselni a fájdalmat és összeesett. Többen Jeromost hibáztatták a leány haláláért s az anya fájdalmáért, mire ő „könnyek és fájdalmak közepette” búcsút vett Rómától és lerázta a lábáról Babilon porát. 

Betlehemben végre békés körülmények között a munkának szentelhette minden idejét. Kolostorának szerzetesei könyvek másolásával foglalkoztak. Ő maga több írnoknak diktált, olykor naponta ezer sornyi anyagot. A többiek sokszorosították a szövegeket, de az írás közben elvétett szavak miatt Jeromos elég sokszor neheztelt rájuk. Közben állandóan tovább tanult: rabbi Bar Anina tanította a kaldeus nyelvre és vezette tovább a héber nyelv ismeretében. A csendes kolostor hamarosan zarándokhely lett, s a zarándokok mind szerettek volna magukkal vinni egy levelet vagy más szöveget a híres mestertől. Olyanok is voltak, akik írnokot hoztak magukkal, hogy minél hosszabb szövegeket másoltathassanak maguknak. Dürer híres metszete, a „Szent Jeromos a házában” mutatja, hogy a középkorban hogyan képzelték a szent életét. 

Ebben az időben történt -- mondja a legenda --, hogy egy sánta oroszlán baktatott be a kolostorba. Az összes testvér rémülten szaladt szét, Jeromos azonban elébe ment, és úgy fogadta mint kedves vendégét. Akkor az oroszlán nyögve tartotta a mancsát Jeromos elé, és látszott, hogy belelépett egy hatalmas tövisbe. Jeromos kihúzta a tövist, majd kötést tett a sebre, s ettől kezdve az oroszlán úgy ragaszkodott hozzá, mintha csak a macskája lett volna. 

Hatalmas méretű irodalmi munkásságának természetesen voltak bírálói is. Sokan inkább „szép, hibátlan kéziratokat” szerettek volna tőle, mint mindig új, de olykor javításokkal zsúfolt lapokat. Ezért egyszer így panaszkodott: „Ha gyékényt fonnék, vagy pálmarost-szövetet szabnék, senki nem szapulna, senki nem dorgálna. Most azonban, hogy az Üdvözítő szavait magyarázom, maradandó eledelt készítek és a szent könyvek ösvényét szeretném megszabadítani a bozóttól, kétfelől is verik az arcomat.” 

Ezekielhez írt kommentárjában rejtőzik egy egyéni megjegyzése, amelyből megláthatunk valamit az öreg tudós szenvedéséből: „Mécsesem pislákoló fénye mellett diktálom ezt a néhány oldalt. A szent szöveg magyarázata enyhíti egy kissé lelkem szomorúságát, mert a lelkem nagyon háborog. A külső szorongatásokhoz járul még koromnál fogva meggyengült és vaksággal fenyegető látásom, valamint az a nehézség, hogy e gyér világosságnál olvassam ki a héber szöveget, amelynek írásjelei olyan kicsinyek, hogy még a teljes napvilágnál sem könnyű megfejteni őket.” 

Istenünk, ki Szent Jeromos áldozópapodba odaadó és minden áldozatra kész szeretetet oltottál a Szentírás iránt, kérünk, add, hogy néped is megtalálja Igédben az élet forrását, és egyre többet merítsen belőle!

Testvéreim! Szent Jeromos a négy nagy nyugati egyházatya közé tartozik, és születése szerint valószínűleg ő az első. 420-ban halt meg. Szülei keresztények voltak, de az akkori kor szokása szerint nem kicsi korában keresztelték meg, hanem 18–20 éves, amikor Rómában – a mai fogalmak szerint mint egyetemista – megkeresztelkedett.

Jeromosnak hallatlan jó érzéke volt a szóhoz. Kezdetben irodalmárnak és rétornak készült, de egyszer csak rájött, hogy mit ér az én szavam? Főleg az örök élet szempontjából mit ér az én egész tudományom, ha nem hallom meg, hogy mit mond az én Uram, Istenem?!

Azután egy ideig remete volt, majd pappá szentelték és Damazusz, a pápa észrevette, hogy ebben a fiatal papban nem közönséges lélek lakik, nem közönséges kegyelmeket fogad be és használ föl. – Maga mellé vette titkárnak. És látván a papok meg a zsolozsmázó szerzetesek helyzetét, látván, hogy hány fajta fordításban használják a Szentírást, megbízta Jeromost: nézd meg ezeket a fordításokat, azután próbálj meg készíteni egy kicsit jobbat.

Jeromosnak ez lett élete főműve. Előbb a zsoltároskönyvet, azután az evangéliumokat, majd a teljes Szentírást lefordította. Amikor Damazusz pápa meghalt, akkor ő a negyvenes éveiben járt. Nagyon komoly esélye volt, hogy őt válasszák meg Damazusz utódául. Nem őt választották, az új pápának pedig nem volt érzéke az irodalmi dolgokhoz, nem érezte annyira fontosnak a fordítást, mint Damazusz, ezért Jeromos jobbnak látta elmenni Rómából.

Betlehembe ment, mert addigra kiérlelődött benne a fölismerés, hogy a Szentírás is a megtestesülés egy formája: amikor leírják az isteni szót, vagy az Írásból fölolvassák Isten igéjét, a láthatatlan és végtelen Isten szólal meg emberi nyelven. Ezért nem mindegy, hogy mi hangzik, amikor fölolvassák a Szentírást.

Betlehemben a Születés barlangja fölé épített bazilika oldalához építette a maga celláját. Ott élt, ott dolgozott 40 éven át.

És ráhagyta az Egyház tudósaira, a Szentírás magyarázóira, fordítóira a példát, hogy milyen komoly, milyen összeszedett lelket kíván az Isten igéje. Még attól is, aki csak olvassa. Hát még attól, aki fordítja!

A kortársak szerint Jeromos nem könnyű természetű ember volt. Sőt olykor kíméletlennek tűnt, mert nála az igen igen, a nem nem volt, ahogy a Szentírásból tanulta. Másoktól is ezt várta el. Mindenesetre szent lett, aki nagyon szerette az Úr Krisztust. Félig vak volt, amikor még mindig úgy érezte, hogy az Úr kedvéért nem teheti le a tollat, és diktálni kezdett. És az Egyház tanítója lett. Mind a mai napig.

Ajánljuk az ő oltalmába mindazokat, akik ma az Egyházban a Szentírás fordításával foglalkoznak, vagy a Szentírást tanítják, hogy úgy közeledjenek Hozzá, ahogy Isten szavához közeledni kell, s amikor átadják, akkor a teljes Szentírást adják át. Ugyanakkor szentek tudjanak lenni, hogy megértsék azt, amivel foglalkoznak, az Írást. Amen.

Élete

+ Jeromos Észak-Olaszországban született és jó nevelést kapott. Megtanult latinul írni és megszerette a klasszikusokat. 374-ben a Szentföldre utazott, és Calchisban egy szerzetescsoporthoz csatlakozott. Ez idő alatt tanult meg héberül.

+ A Szentírás konstantinápolyi tanulmányozása után Jeromos Rómába ment, ahol Szent Damazusz pápa titkáraként dolgozott.

+ 384-ben Betlehemben telepedett le, ahol Szentírástanulmányozása nagy gyümölcsöket termett. A Biblia latinra fordításán kívül számos kommentárt írt a Szentíráshoz, és Szent Paula vezetésével apácák egy csoportjának lelkivezetője lett.

+ 410 és 412 között Jeromos félretette tanulmányait, hogy védelmet és gondozást nyújtson azoknak a római menekülteknek, akik Betlehemben kerestek menedéket a Szaracének Palesztinába való betörése után. Abban az időben ezt írta: „Nem tudok mindenkin segíteni, de velük szomorkodom és sírok. Teljes mértékben részt veszek abban a tevékenységben, amelyet a jótékonysági szolgálat rám ró, félretettem Ezékielhez fűzött kommentáromat és szinte az összes tanulmányt. Ma ugyanis a Szentírás szavait tettekre kell váltanunk, és ahelyett, hogy szent szavakat mondanánk, szerintük kell cselekednünk.”

+ Jeromos 420-ban halt meg. 1298-ban egyháztanító lett. A Szentírást tanulmányozók és tanítók védőszentjeként tisztelik.

Lelki bónusz

Szent Jeromos latin nyelvű bibliafordítása annak a megbízásnak az eredménye, amelyet Szent Damazusz pápa adott neki 382-ben az Egyház által akkor használt „régi latin” evangéliumok felülvizsgálatára. Jeromos fordítása a latin „Vulgáta” néven vált ismertté, és az Egyház hivatalos bibliafordítása volt (kisebb változtatásokkal) 1979-ig, amikor kihirdették a Nova („Új”) Vulgátát.

Idézet

„Hogyan is élhetnénk a Szentírás ismerete nélkül, amelyen keresztül megtanuljuk megismerni Krisztust magát, aki a hívők élete?”

A szent a művészetben

Szent Jeromos a képeken gyakran durva külsejű remete vagy bíborosnak öltözött. A legtöbb mű a Szentírás másolatával és a lábánál fekvő oroszlánnal ábrázolja.

Imádság

Istenünk, te Szent Jeromos áldozópap lelkébe 
bensőséges szeretetet oltottál a Szentírás iránt. 
Add, hogy egyre több erőt merítsünk igédből, 
és megtaláljuk benne az élet forrását. 
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik
a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen

A kegyelem befogadása
Szent Jeromos áldozópap és egyháztanító

Evangélium:
Lk 9,43b-45
Ő azonban figyelmeztette őket: „Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére adják.” De azok nem értették meg ezt a beszédet, és igazi értelme rejtve maradt előttük. Kérdezni azonban nem merték e szavak értelme felől.

Bevezető ima: Uram, a lelkek megmentése iránti megújult buzgósággal fordulok feléd. Hiszek benned, és irántam való szeretetedben. Taníts, hogy életemen átvilágítson katolikus hitem, és segíts, hogy hitemet terjesszem a világban. Növeld hitemet, reményemet, és szeretetemet, hogy Szent Pállal együtt kiálthassam: „Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem.” (Gal 2,20)

Kérés: Urunk Jézus, adj nekem erős hitet, hogy ne csak érzelmileg, hanem erényesen is válaszoljak a kegyelmekre, amikkel életemben elhalmozol.

Elmélkedés:
1. Fizetni a kegyelemért. Az evangélium arról számol be, hogy a Jézust kísérő tanítványok csodálkoztak azon, amit tett. Isten működése az én életemben kegyelem. A kegyelem Isten ajándéka, emberi oldalról nem érdemelhetjük ki azt. Krisztus azonban itt azt mondja nekünk, hogy nem helyes azt gondolni, hogy az embernek sosem kell „fizetnie” a kapott kegyelemért. A fizetés első fajtája a figyelmesség. „Véssétek szívetekbe, amit most mondok!” Figyelmesnek lenni fáradságos. Ha nem figyelek, elszalaszthatom azt a kegyelmet, amit nekem szán. Krisztus mindannyiunkat figyelmeztet, hogy mindenki, aki Őt követi, nemcsak boldog pillanatokat fog megélni. Lesznek olyan idők is, amikor a Krisztushoz való hűség azt fogja jelenteni, hogy nem csak saját érzelmeink csalhatnak meg minket, hanem mások bűnei is kárt okoznak nekünk.

2. Meg nem fizetett kegyelem. A fizetség másik aspektusa az, hogy a kegyelemért fizetni kell. Krisztus megfizette azt az árat. „Az Emberfiát az emberek kezére adják.” A megváltás nem lesz ingyen. Az üdvösségnek nagy ára lesz. Lukács beszámol arról, hogy a tanítványok „nem értették meg ezt a beszédet.” El volt rejtve előlük, hogy fel nem fogják, „Kérdezni azonban nem merték e szavak értelme felől.” Jézus tanítványai csodálkoztak a tettei fölött, de azt nem látták világosan, hogy Jézus ezekért a tetteiért életével fog fizetni. Én értem-e, hogy tartozom Istennek? Tudom-e, hogy mennyivel tartozom neki? Vagy talán titokban mégis azt gondom, hogy minden ingyen van. Milyen gyakran gyónom meg a bűneimet? Milyen gyakran keresem bűneim bocsánatát? Felfogtam-e, hogy Isten tőlem is elvárhat egy áldozatot? Hogyan is írta Szent Péter: „A szeretet sok bűnt eltakar.” (1.Pét. 4,8) Talán arra fog kérni Krisztus, hogy úgy éljek, ahogy Ő, és segítsek a hálátlan és bűnös emberiséget megváltani.

3. Mártírhalál. A hit középpontja az, hogy a Krisztusban való hit a kereszthez vezet. Krisztus nem szeretné, hogy egyszerűen csak „követője” legyek, abban reménykedik, hogy apostolként küldhet engem a világba, Ezért késznek kell lennem tettei utánzására, és a hitemről való nyilvános tanúságtételre. A „tanú” szó eredetileg görögül az evangéliumokban „mártírt” jelent. Mártírok azok, akik a hitükért valamilyen árat fizetnek, - kicsit vagy nagyot- akár a testvéri szeretet apró cselekedeteivel, akár úgy, hogy vérüket adják Krisztusért. Ha félelemmel tölt el ez az elvárás, Szent Pál erőt ad nekem „Én azonban nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk, Jézus Krisztus keresztjével. Általa keresztre szegezték nekem a világot, és engem is a világnak.” (Gal 6, 14) Jézus megengedi, hogy részt vegyek a megváltásban azáltal, hogy meghív: hitben válaszoljak az Ő csodálatos tetteire: „Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára.” (Kol 1,24)

Beszélgetés Krisztussal: Jézus, Urunk, engedd felismernem akaratodat! Segíts, hogy nagylelkűen és bátran válaszoljak neked! Ne engedd, hogy visszariadjak attól, hogy egészen a tökéletes önátadásig hűséges legyek hozzád! A Te igád édes, és a Te terhed könnyű, ha mindennapi keresztemet szereteteddel veszem magamra. Segíts a lelkek megmentéséért fáradoznom!

Elhatározás: Ma végrehajtok egy szeretetcselekedetet valakiért, aki nem szimpatikus nekem, vagy nagylelkűen és felelősségteljesen fogok szembenézni egy nehéz helyzettel.

Ferenc pápa imaszándéka  2023. szeptember hónapra:

A társadalom peremén élőkért: Imádkozzunk azért, hogy a társadalom peremén, embertelen életkörülmények között élőkről az intézmények ne feledkezzenek meg, és sose utasítsák el őket!

Szívemben zenét érzékelek, de hang nélkül, összhangot hallok, de dallam nélkül; mégis oly kellemesnek érzem azt, hogy semmi sem hasonlítható hozzá a világon.

Ha a lelked azt, ami az Istenből látható, a különböző teremtményekben megismeri, megérti, akkor sokkal inkább meg kell, hogy ismerje, sokkal világosabban meg kell értenie abban a létezőben, amelyik a Teremtő hasonmására készült: azaz önmagában.

A tanítvány szava:

Ha tudnák az emberek, hogy a szenvedés és önmegtagadás mily nagy segítségünkre van a legfőbb javak megszerzésében, akkor sohasem keresnének vigasztalást.

A szeretet a teológia összefoglaló fogalma.

Ami sokat árt a szerzetes közösségekben, a zúgolódás, ellenkezik a szeretettel. A zúgolódó bemocskolja lelkét, az Isten és az emberek is gyűlölni fogják (SPS 343).

Soha nem fordult meg a fejemben a bosszú gondolata: imádkoztam és imádkozom a rágalmazóimért. Az előfordult, hogy azt mondtam az Úrnak: „Uram, ha meg kell korbácsolni őket ahhoz, hogy megtérjenek, add meg hát nekik, ha ez az ára az üdvözülésüknek.”

Az Isten Fia köztetek van s értetek van itt! Oly közönséges, oly mindennapi, oly közvetlen, mint a csecsemő s oly hatalmas és győzhetetlen s teremtő, mint az Isten maga. Ezt meg lehet tapasztalnia mindenkinek közülünk, aki hittel s reménnyel s a piszok s szenny utálatával borul le a jászol elé s Szent Jeromossal elmondja: Mit akarsz, kis Jézusom, tőlem? Pénzt, ruhát, lakást, vagy tán lelkemet s szívemet akarod? Vagy tán ez utóbbit sem, így s ily formában, hanem inkább úgy, hogy a bűneimet, aggodalmaimat, gondjaimat, nyomorúságaimat kívánod? Úgy-e, ezeket akarod? A bűneimet akarod, hogy elvigyed, s gondjaimat akarod, hogy megosszad, s gyarlóságomat s gyöngeségemet akarod, hogy kicseréld s hogy erőt adj az erőtlenség, bírást adj a tehetetlenség s szenvedély-győzést az igézetbe-esés helyett?! Ezt akarod; igen, tudom, hogy ezt akarod! S mert akarod, meglesz. Akkor fölragyog rajtam is a dicsőséges Krisztus-arc!

[PO ÖM, XIX., Új elmélkedések: Karácsony, 73-74. old.]

„Meg ne háborodjék szívetek. Hisztek az Istenben; bennem is higgyetek… Ha különben volna, megmondottam volna nektek” (Ján. 14,1). 

a) Jézus a föltétlen bizalmat s ragaszkodást köti tanítványainak szívére. Bízzatok bennem, higgyetek nekem; nem csallak meg; ha nem így volna, mint ahogy tanítottalak, megmondtam volna nektek. – A világban sok megrendülés van. Könnyes szemmel nézünk föl sokszor Krisztusra, midőn sötétség és kétség vonul végig lelkünkön. Ezzel szemben a mi kötelességünk: „Meg ne háborodjék szívetek”. Álljunk a passzió előestéjének hangulatába; Jézus búcsúzik, szeretete kínná teszi az elválást; átöleli barátait és megmossa lábaikat, azután testét-vérét emlékül hagyja és fölemelve szemeit az égre, elmondja hattyúdalát; szétlebbenti a jövő sötét fátyolát, biztosítja tanítványait szeretetéről… nem érezzük-e, hogy nem kételkedhetünk benne? 

b) E hangulatos szent estén tárja ki Krisztus legőszintébben szent szívét; tartózkodás nélkül szemeink elé állítja a legfőbb igazságokat és legédesebb vigaszokat. Lelkét, misszióját, szeretetét le akarta tenni bizalmas, hű szívekbe; amit eddig titkolt, azt most előadja; „Ezeket pedig nektek kezdetben nem mondottam, mivel veletek valék, de most immár ahhoz megyek, aki engem küldött”, most tehát szívetekre kötöm, ami a legszükségesebb; s mi az? Kérlek, ne szakadjatok el tőlem. 

c) Ha nem volna így, megmondtam volna nektek; megmondanám most, mert elmegyek. Véres kereszthalál előtt állok; nem csallak meg; megmondtam volna nektek. A szeretet őszinteségével és az áldozat erejével biztosítlak titeket, hogy igazat mondtam; még egy bizonyítékot nyertek a föltámadásban, hogy halálom meg ne zavarjon. Kell-e nekünk más bizonyíték, s nem talál-e szívünk teljes megnyugvást? Ismételjük néha: Ha nem volna így, megmondta volna nekünk. Hiszek neki, mert szeretett engem. 

Hazánkban nemzeti nevelésünk nagy hagyománya­it őrzik ezek az iskolák. A Katolikus Középisko­lai Főhatóság Evkönyve (1941) érdekes képet fest a főha­tóság alá tartozó katolikus középiskolákról, (számuk ösz-szesen 55) Az Egyház két évezredes nevelő hagyományai folytatódnak ezekben az iskolákban, ez iskolák legtöbbjét ma is szerzetesek tartják fenn és vezetik. A bencések 8, a ciszterciek 5, a ferencesek 1, a jezsuiták 2, a piaristák 10, a premontreiek 7 (Csorna 2, Jászó 5) fiúintézetet vezetnek, hozzájuk járul a budapesti Rákócziánum, és a gyulai egy­házközség gimnáziuma.

A leánygimnáziumok fenntartói: isteni Megváltó leá­nyai 4, angolkisasszonyok 4, isteni szeretet leányai 1, ir­galmas nővérek 1, Miasszonyunk női kanonokrend 1, Miasszonyunk szegény Iskolanővérek 1, Notre Dame de Sión 1, Notre Dame női kanonokrend 1. Sacre Coeur 1, Szent Szív-szerzet 1, orsolyiták 3, debreceni egyházközség (iskolanővérek vezetése alatt 1 (és egy gimnáziumi előké­szítő tanfolyam).

Ezekben az iskolákban összesen 990 tanár működik. Beiratkozott tanulójuk 20,099. í

(A keresztény humanizmus)

„Ma Szent Atanáz hitvalló ünnepe van. Akkor élt, amidőn az arianizmus tévelye úgy ellepte, elfutotta a világot, mint az aranka, a lóhere a lucernát. Azzal szedték rá a hívő népet is, hogy mindössze csak egy i betű a különbség. Az igazságot nem rőffel mérjük. Az igaz és a gaz közt is csak egy i betű a különbség; de azért megnézzük, hogy valaki egyik-e vagy a másik.”

1948. május 2. in Beke Margit: Egyházam és hazám III., 52 old.

Nincs olyan reggel, hogy Isten ne indítana bennünket a jóra, a szépre, amikor fölkelünk, nincs olyan rossz tett, amely után belülről ne birizgálna: menj, békülj ki, kérj bocsánatot, kezdd újra!

Imádkozz sokat, és légy alázatos, így éred el a legtöbb eredményt minden munkában.

A katolikus iskola erkölcsi világképe

Az egész ember fejlődése, az oktatás lelki dimenziója és a szülők bevonása az oktatásba mindig is központi jelentőségű volt a katolikus iskolák erkölcsi világképében. Ez különösen igaz volt az általános iskolára, amelynél még szorosan kötődik egymáshoz a család, az iskola, a helyi közösség és az egyházközség. Nem hi­ányzott a középiskolák esetében sem ez a kapcsolat, ahol gyakran az egyházkerület adja az iskolai lelkészt, mivel az iskola egyben olyan hitbéli közösség is, ahol a középpontban az Oltáriszentség áll, s ahol lehet, a lelki­pásztor közössége újabb kapcsot jelent az iskola és a helyi egyházközség között.

A katolikus iskolák azonban tudják, hogy folytonos igény mutatkozik a változtatás és javítás iránt, és ezért minél jobban ki akarják használni az elérhető lehetősé­geket, hogy saját szerepüket és identitásukat kiteljesít­sék. S jól tesszük, ha e ponton belegondolunk abba, pontosan mi is a katolikus iskola célja, milyen az iden­titása.

Ilyen emlékeztetőül szolgálhat az a dokumentum, amelynek címe „A katolikus iskola”, s melyet a Szent­szék keresztény oktatással foglalkozó Szent Kongregá­ciója adott ki 1977. márciusában. „A katolikus iskola” — mondja a dokumentum — „az egész ember fejlesz­tésének elkötelezettje, hiszen Krisztusban, a tökéletes emberben minden emberi érték kiteljesül és egységbe forr. Ebben rejlik az iskolák specifikusan katolikus jel­lege. Az a kötelessége, hogy az emberi értékeket saját jogukon kiművelje, s összhangba hozza azokat azzal a küldetéssel, hogy minden ember javát szolgálják, Krisztus alakjából ered. Az iskola feladata alapvetően a kultúra és a hit, valamint a hit és az élet összeegyeztetése.”

Vannak gondok és van rossz, amelyet megfigyelsz magadban, látsz, érintesz, megnevezel. Van olyan gond is, amely el van ásva, eltűnt a szemeid elől. És végül van olyan is, amelyet lábbal tiportál, hogy elfelejtsd, s amely örökre halottnak tűnik. De tévedsz. Mindaz, ami benned van, élő. Él, amikor rá gondolsz és él, amikor nem gondolsz rá, él nappal és él éjjel, amikor alszol. És minden benned élő rossz  neked rossz! Ez lehetetlen! Az a régi gyűlölség, megbántott érzékenységem: meg nem értés, megvetés, elhagyatottság, lenézés; az a kudarc ügyeimben, kapcsolataimban, otthonomban; az a megpróbáltatás, hiba... az már a múlté, el van temetve, ne térjünk rá vissza többé! De bizony él az, vagy ha halott lenne is, teteme megmaradt és hullaszagot áraszt benned.

Példabeszéd a szőlőskertről

1. Amikor a bűnös elfordul a bűntől… megmenti életét.
(Ez 18,25–28)

A próféta azzal vigasztalja népét, hogy Isten előtt senki nincs elveszve. Egész életünk erkölcsi küzdelem, hiszen minduntalan visszaesünk a bűnbe, de fel is állhatunk és vissza is térhetünk hozzá. Ő kész újra megbocsátani. A megtérés pedig személyes tett. Helyettünk nem térhet meg senki.

2. Semmit se tegyetek vetélkedésből vagy hiú dicsőségvágyból…
(Fil 2,1–11)

Szent Pál apostol kérése erkölcsi gyenge pontunkat érinti. A másoknak tetszeni akarás, a magamutogató kivagyiság, az elismerés és az azonnali visszajelzések utáni vágy mindannyiunkban ott feszül, és könnyen megmérgezi a legjobb, hivatásból végzett munkánkat is. Nemcsak a média által felkapott és futtatott sztárok nem tudnak nélküle élni, hanem sokszor az átlagembert is elbűvöli önmaga dicsőítése. Az apostol alázatra és Isten előtt helyes önértékelésre akar rávezetni. Alázat nélkül nem leszünk képesek hibáink beismerésére, gyengeségeink elfogadására, de szeretetre, lemondásra és engedelmességre sem. Ahogy Jézus Krisztus lemondott isteni dicsőségéről értünk és az Atya iránti engedelmességből, úgy az őt követőknek is szüntelen meg kell tanulniuk ezt az önkiüresedést. Ez a keresztény lelkiélet alaptörvénye.

3. Fiam, menj ki a szőlőbe dolgozni. (Mt 21,28–32)

A két testvérről szóló példázat csak Szent Máténál lelhető fel. Jézus „hagyományos” ellenfeleinek, a főpapoknak és a nép véneinek mondja válaszul, akik a hatalmát firtató kérdéssel próbálták zavarba hozni. Ugyanannak az apának a két fiáról van szó. Az első megígéri, hogy kimegy a szőlőbe, de mégsem teszi, a második viszont eleinte dacosan ellenszegül, de aztán meggondolja magát, és engedelmeskedik.

A klasszikus magyarázat szerint az engedelmes fiú zsidókat, a dacosan engedetlen pedig a pogányokat jelképezi. De a példázat olyan kérdéseket is felvet, amelyekre a ma emberének sürgetően válaszolnia kell. Mi a fontosabb: a szó vagy a tett? Az elmélet vagy a gyakorlat? Elég-e pusztán a szavak mágikus erejével takaróznunk, és megbabonáznunk még Istent is? Mi felel meg jobban az ember hivatásának: engedelmeskedni vagy lázadni az erkölcsi és más törvények ellen? Mikor vagyunk igazak:  ha annak látszunk, vagy ha bűneinkből igyekszünk megtérni?

A pökhendi modern ember a nagy szavak és ígéretek mámorában él. Nem engedelmeskedni akar, hanem érvényesülni. Jó „marketinggel”, a reklámok agymosásával, helyezkedéssel, a szavak csűrés-csavarásával nemcsak áruit, hanem saját magát is képes eladni, és egyáltalán nem törődik az erkölcsi igazsággal, a lelkében szunnyadó isteni hívással. Nehezen mozdítja szívét a szeretet tetteire.

Isten mindenkit hív szőlőjébe. Ott dolgozni nem lehet alku tárgya. Nem nyugtathatjuk magunkat a vallásos gyermekkor hátterével, sem az egyházi nyilvántartás biztonságával. Szent Fiában mindennap szól és sürget, hogy legyünk munkatársai országának szőlőskertjében. Minden Demosthenésnél szebben beszél a tett – mondja Petőfi. Ráadásul mindannyiunkban ott lakik az engedelmes és az engedetlen fiú egyaránt. A végítéletnél pedig az Úr nem dogmatikai tesztet fog velünk íratni, hanem hitünket tettekkel kell bizonyítanunk: éheztem és ennem adtatok…

Jézus vallása a tettek vallása. Ha tetteink nem támasztják alá Jézust megvalló hitünket, igaz voltunktól dagadó öntudatunk csak arra lesz jó, hogy palástoljuk lustaságunkat, önzésünket, azt, hogy gyakorlatilag ellenszegültünk evangéliumának. A bennünk lévő kettősséggel állandóan meg kell küzdenünk. Még mindig jobb, ha bűnösségünkre ráébredve időben megtérünk, és újult élettel tettekre váltjuk az igét, mintsem csak formailag, szánkkal magyarázkodjunk magunk és Isten előtt, hogy mi hiszünk benne.

Jézus példázata csak két lehetőséget említ. De vannak még más variációk is: nincs kedvem, és nem is megyek. Szívesen, uram – és megyek is. Vannak, akik állandóan kísérleteznek, belefognak sok mindenbe, sokszor egyszerre több vasat tartva a tűzben sehová sem köteleződnek el. Vannak, akik beállnak ugyan a munkába, de csak kelletlenül, ímmel-ámmal „kapirgálják” életük szőlőskertjét, és nem hajlandók ott „mélyszántást” végezni, mindent beleadva dolgozni. Csak a fizetség lebeg a szemük elől, és másokra kacsintgatva, állandóan számítgatnak, vajon megéri-e? Egy idő után azonban kínossá válhat, ha valaki folyton fogadkozik, tervezget, ábrándozgat, a döntést pedig elhalasztja. Mennyivel jobb lenne – az Úrnak és szőlőjének is –, ha a sok szövegelés, fontolgatás helyett csendesen nekiállnánk, és igaz fiaiként tennénk a dolgunkat.

Nem hallgat ránk!

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! A fiú azt válaszolta: Nincs kedvem! – de később megbánta, és mégis kiment. Odament a másikhoz, és annak is szólt. Az így válaszolt: Szívesen, uram! –menni azonban nem ment. Kettőjük közül melyikük teljesítette az apa akaratát? Azt felelték: Az első. Erre Jézus így szólt hozzájuk. Bizony mondom nektek: A vámosok és az utcanők megelőznek benneteket Isten országában. Mert eljött hozzátok János az igazságosság útján járva, és ti nem hittetek neki, a vámosok és utcanők viszont hittek neki. És ti, akik mindezt láttátok, még utólag sem tértek jobb belátásra, hogy higgyetek neki! Mt 21, 28-32

Mottó: Nincs kedvem!

Engedelmesek

Máté semmit se mond arról, hogy a szőlősgazda fiai milyen korúak. Hallgatói azonban magukra ismerhettek: vagy kamaszok voltak, vagy kamaszok szülei. Hisz kamaszok olyan szeszélyesek, hogy bár az imént igent mondtak valamire, most nemet mondanak ugyanarra. És fordítva. Függetlenségükre kényes „felnőttnek” hiszik magukat, majd eszükbe jut, hogy engedelmességgel tartoznak atyjuknak. Vagy épp engedélyt akartak kérni az esti bulira, de ehhez – jut eszükbe – az apa jókedve, engedékenysége hasznos lenne. A történettel Jézus az is mondja közvetve hallgatóinak, hogy még gyerekek, szeszélyesek, és nem megfontolt felnőttek. S lehet, hogy mi is találva érezzük magunkat? Mondjuk tehát, hogy szívesen, és meg is tesszük?

„Nem megyek…, de később meggondolta és kiment”

Ezt a történetet szívesen alkalmazzuk a zsidók és a pogányok viszonyára. Minden okunk megvan rá, hiszen Jézus korában ellenfelei, a farizeusok és írástudók leginkább azt bírálták, hogy a Mester nem kizárólag a választott nép fiaihoz beszél.

Ebből a szempontból a legzseniálisabb a példázatban az, hogy mindkét fiú ugyanattól az Atyától származik, így nem mondhatják Jézus ellenfelei, hogy a pogányok nem Isten gyermekei.

Máté talán a saját közösségében mást is felfedezett. Jézus tanításának elfogadása néha csak elvben történt meg. Az elméleti egyetértést nem követte tett. Gyanítom, ezt a példázatot azért őrizték meg, hogy a problémát orvosolni tudják. És ezért olyan kellemetlen ezt a konkrét történetet végighallgatni manapság is.

Az antik elképzelés szerint a gondolkodás központja a szív. Ha az ember valamit szívében elfogad, akkor természetesen követi is azt. A modern ember a gondolkodás központjának az agyat tekinti. A belátott igazság ebben az esetben nem jelent követett igazságot is. Szétvált a tudományos és az emberi meggyőződés. Tág tere maradt az ideológiáknak. Sőt az irodalom is népszerűsítette azt az irodalmi hőst, aki másként gondolkodik, mint ahogyan cselekszik. Művészileg ugyanis sokkal izgalmasabb bemutatni egy ellentmondásos egyéniséget, mint ábrázolni egy jó vagy rossz embert. Ráadásul a példabeszéd nyomán vagy csak úgy, magunktól is felfedeztük, az ember soha nem olyan egysíkú, hogy igent és nemet tudna mondani. Inkább a kettő között vívódik. Sőt azt is megkérdőjelezhetjük, hogy egy cselekedet igazán értékes-e, ha ellentmondásos gondolatok kísérik. De azért az mégis vízválasztó, hogy az ember tetteiben engedelmeskedik-e Istennek, vagy sem.

Jézus, mikor a végítéletet leírja, soha egyetlen dogmatikus tesztet nem említ, amellyel ítélet előtt megvizsgálná a híveket. Nem kell hittan-kérdésekre felelnünk. Hitvallásunkat tettekkel bizonyítjuk. Vajon az utolsó ítéleten elmondhatja-e majd rólunk Jézus, hogy „Éhes voltam és adtatok ennem. Szomjas voltam és adtatok innom (…) Nem volt ruhám és felruháztatok” (Mt 25,35–36)? Jézus vallása nem elmélet, nem a hittételek vallása, hanem a példaértékű tettek vallása.

Velenyetyinov felismerte, „nehéz élni, ha semmit sem csináltunk, hogy megszolgáljuk helyünket az életben.”

Érdekes, hogy ezzel a problémával Jakab apostolnak is foglalkozni kellett (Jak 2,14), ezért kérdezte meg közösségétől: „Mit használ, ha valaki azt állítja, hogy van hite, belőle fakadó tettei azonban nincsenek?” (Jak 2,14). És válaszolt is: „Ha tettek nélkül megmutatod nekem a hitedet, tetteim alapján én is bebizonyítom neked a hitemet” (18b).

A bizonytalankodó fiú imája

Jézusom! Előtted állok, úgy, ahogy vagyok. Te látod a lelkem legféltettebb titkait, legtitkosabb bűneimet. Tudod azt is, mit miért teszek, még ha én nem is tudom megmagyarázni. Miért mondok igent, ha aztán elfelejtkezem ígéretemről? Miért nem mondok mosolyogva igent hívásodra, kérdéseidre? Miért nem természetes, hogy a te utaidon járjak? Miért nem állok azonnal készen, hogy eszközöd legyek?

Jézusom! Előtted állok, ismersz engem. Ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te. Átadom neked magam. Amen.

A mi jó Mesterünk világosan látta, hogy ez a mennyei eledel
mindent könnyűvé tesz számunkra, s hogy ha akarjuk, nagyon is jól
teljesíthetjük azt, amire vállalkoztunk, tudniillik, hogy az Ő akarata
legyen meg bennünk. Most tehát azt kéri Tôle, hogy bocsássa meg a mi
vétkeinket, amint mi is megbocsátunk. S azért ezen szavakkal folytatja
az imát: „Bocsásd meg a mi vétkeinket, Uram, miképpen mi is
megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek"'.

Gyakran mondják nekem a novíciák: „De hát ön mindenre meg tud felelni, azt hittem, hogy most az egyszer zavarba hozom … honnan veszi azt, amit mond?” Még olyanok is akadnak köztük, akik elég naivak ahhoz, hogy azt higyjék: olvasok a lelkükben, mert megtörtént, hogy elébük vágtam, megmondva, amit gondolnak. Egy éjjel egyik társnőm elhatározta, hogy elrejti előlem a fájdalmát, mely miatt sokat szenvedett. Már reggel találkoztam vele, mosolygó arccal beszél velem és én, anélkül, hogy felelnék arra, amit mondott, ezt mondom neki, meggyőződéssel a hangomban: Önnek bánata van. Azt hiszem, ha a lábai elé raktam volna a holdat, akkor se nézett volna nagyobb csodálkozással rám. Elképedése oly nagy volt, hogy átcsapott reám is, egy pillanatra természetfölötti félelem fogott el. Bizonyos voltam benne, hogy nincs meg az az adományom, hogy olvassak a lelkekben és annál jobban csodálkoztam, hogy így eltaláltam az igazságot. Éreztem, hogy a Jó Isten egészen közel van, s hogy a nélkül, hogy észrevettem volna, gyermek módjára azokat a szavakat mondtam, amelyek nem tőlem, hanem Tőle jöttek.

Felolvastam neki francia nyelven Szent Mihály arkangyal zsolozsmáját és a haldoklók imádságait. Mikor a gonosz lelkekről történt említés, gyermekded mozdulatot tett, mintha megfenyegetné őket és mosolyogva felkiáltott:

„Ó, ó!”…

Oly hangon, mely ki akarta fejezni, hogy: nem félek tőlük.

Olvassuk a Szentírást. Szent Jeromos példájára
ne resteljünk áldozatot hozni érte. [III. 227]

„Ma, leányom, lelki olvasmánynak Szent János Evangéliumának a 19. fejezetét vedd, és ne csak az ajkaddal, hanem a szíveddel is olvasd!”

Az, hogy mik vagyunk, és mivé válunk, nem marad elszigetelve, hanem kell, hogy terjedve hasson; minden, amik vagyunk, amit teszünk és amivé válunk az időben, bár öröktől fogva el van rendelve, és van értelme az örökkévalóság számára, előttünk csak akkor válik világossá, ha az örökkévalóság fényébe helyezzük.

Jó szeretnék lenni, de van valami (ha csak piciny dolog is), ami nem engedi, hogy egészen eggyé legyek Jézussal. Kérjetek Tőle erőt a változáshoz. „Aki nyelvé­vel nem üt sebet, már igaz úton jár."

1983.

1983. március 14.

Az alább leírtakat a Szűzanya még 1962-ben mondta.
Sokáig hordtam magamban, de nem mertem leírni.
A Szűzanya kérése: „Az engem tisztelő imába, az
Üdvözlégybe foglaljátok bele ezt a kérést, ily módon:

Üdvözlégy, Mária, kegyelemmel teljes,
az Úr van Teveled.
Áldott vagy Te az asszonyok között,
és áldott a Te méhednek gyümölcse, Jézus.
Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja,
imádkozzál érettünk, bűnösökért,
áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását
az egész emberiségre,
most és halálunk óráján. Amen.” ³⁰

_____________________

30 A IV. füzet és egyben a Lelki Napló vége. (Szerk.)

„Drága gyermekek!
Szívből jövő imára hívlak benneteket, hogy imádságotok beszélgetés legyen Istennel. Szeretném, ha mindnyájan több időt szentelnétek Istennek. A sátán erős, és sokféle módon akar megtéveszteni és megsemmisíteni titeket. Ezért, drága gyermekeim, imádkozzatok minden nap, hogy életetek javatokra és mindazok javára váljon, akikkel találkoztok. Veletek vagyok és oltalmazlak benneteket, bár a sátán arra törekszik, hogy lerombolja terveimet, és megakadályozza a Mennyei Atya akaratának megvalósulását ezen a helyen.
Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen

Az Úr angyala köszönté a Boldogságos Szűz Máriát, 
és ő méhében foganá Szentlélektől Szent Fiát.

Üdvöz légy, Mária! Kegyelemmel teljes, az Úr van Teveled,
áldott vagy Te az asszonyok között,
és áldott a Te méhednek gyümölcse, Jézus.
Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja,
imádkozzál érettünk, bűnösökért!
Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre!
Most és halálunk óráján. Ámen

Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a Te igéd szerint.

Üdvöz légy, Mária! Kegyelemmel teljes, az Úr van Teveled,
áldott vagy Te az asszonyok között,
és áldott a Te méhednek gyümölcse, Jézus.
Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja,
imádkozzál érettünk, bűnösökért!
Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre!
Most és halálunk óráján. Ámen

És az Ige testté lőn és miköztünk lakozék.

Üdvöz légy, Mária! Kegyelemmel teljes, az Úr van Teveled,
áldott vagy Te az asszonyok között,
és áldott a Te méhednek gyümölcse, Jézus.
Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja,
imádkozzál érettünk, bűnösökért!
Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre!
Most és halálunk óráján. Ámen

Imádkozzál érettünk Istennek Szent Anyja! 
Hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire!

Könyörögjünk!
Kérünk Téged, Úristen, öntsd lelkünkbe szent kegyelmedet, hogy akik
az angyali üzenet által szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak megtestesülését megismertük,
az Ő kínszenvedése és keresztje által a föltámadás dicsőségébe vitessünk!
Ugyanazon a mi Urunk, Jézus Krisztus által. - Ámen

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, 
miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen

...elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak... (Zsid 9,27)

Lassan közeledik az ősz, az érett gyümölcsök, a színesedő lombok az elmúlásra emlékeztetnek. Mit tanít a Biblia az elmúlásról és életünk őszéről?

Felix Salten Bambi című regényében két falevél beszélget erről. Úgy vélik, az emberek nem szeretnek erre gondolni, inkább a megszépített múltat emlegetik, halogatják a szembenézést azzal, hogy egyszer mindnyájunk földi élete befejeződik. Sokan félnek ettől. Miért? Mit tudhatunk erről bizonyosan?

Tudhatjuk, hogy életünknek ez a szakasza egyszer véget ér. Vagy azért, mert meghalunk, vagy azért, mert Jézus Krisztus második eljövetele elérkezik.

Tudhatjuk, hogy életünknek csak ez a szakasza ér akkor véget, mert a létünk folytatódik. Aki itt Jézussal járt, vele tölti az örökkévalóságot, aki itt nélküle élt, nélküle kell eltöltenie azt is.

Mivel nem tudjuk, mikor ér véget a földi élet, most kell felkészülni az örökkévalóságra. Felelős ember ezt nem halogatja és nem mulasztja el. Felkészülni azt jelenti, hogy rendezzük a kapcsolatunkat Istennel. Ha a kapcsolat nem jött még létre, akkor keressük Őt és a vele való közösséget, ha már létrejött, naponta erősítjük azt.

És Isten igéjéből biztosan tudhatjuk azt is, hogy mi van a halál után „...elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik..." Aki Jézusban hisz, az akkor már nem megy ítélelre, mert annak az ítélete végrehajtatott a Golgotán Jézus halálakor. Aki őbenne nem hisz, az maga szenvedi el bűnei ítéletét, ami a kárhozat.

Ezért fontos, hogy idejében keressük a vele való kapcsolatot, s ránk is érvényes legyen: „ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe (Jn 5,24). Így nincs mitől félnünk.

„[Rodé] megismerve Péter hangját, örömében nem nyitotta ki a kaput, hanem beszaladt, és hírül adta, hogy Péter áll a kapu előtt.” ApCsel 12,6–19

https://www.youtube.com/watch?v=e-ry_7tWQFE

Isten nagysága elképesztő - Reggeli elmélkedés egy kiválasztott szentírási rész alapján - Szerkesztő: Kertész Marika

Égi Királynőnk és Anyánk! Gyermeki bizalommal és szerető lélekkel közeledünk Szeplőtelen anyai Szívedhez, hogy erőnkhöz mérten dicsérjünk, magasztaljunk, és közbenjárásodat kérjük. Csekély hódolatunkat egyesítjük azzal a dicsérettel, amellyel Téged a boldog angyali Karok, minden szentek a mennyben és hű szolgáid a földön buzgalommal magasztalnak. Egyesítjük mindenekelőtt azzal az egyedülálló dicsérettel, amellyel Téged a Legszentebb Háromság megtisztel. Téged dicsőítenek, Isten kiválasztott Leánya, Mátkája, Isten Anyja. Ne feledkezz meg rólunk, akik Hozzád sóhajtozunk, és nagy bizalommal kiáltunk e siralom völgyéből. Eszközöld ki Istentől számunkra azokat a kegyelmeket, amelyeket e kilencedben kérünk.

Harmadik nap:

Mária Szeplőtelen és isteni szeretettől lángoló Szíve! Te vagy az égő lámpás, amelyet maga a Szentlélek gyújtott lángra, és szeretetének olajával táplált: a Te Szívedben a szent Tűz soha nem aludt ki. Gyújtsd lángra a mi lanyha szívünket is az isteni szeretetnek azzal a Tüzével, amely a Te Szívedben oly nagy lánggal égett.

Üdvözlégy…

1. Ferenc pápa a marokkói födrengés áldozataiért imádkozik
2. Sylvester Stallone és családja a Vatikánban
3. A pápa beszámolója mongóliai útjáról
4. Egy argentin fiatal ajándéka a pápának
5. Emlékezés Teréz anyára
6. Ökumenikus imanap a szinódus vigíliáján
7. A Sant’Egidio Közösség a migránsok integrációs folyamatáról
8. Róma előkészületei a jubileumi évre
9. Boldoggá avatták a zsidókat bújtató lengyel családot
10. Ukrajnai görögkatolikus püspökökkel találkozott a pápa
11. Olaszország építi újra az odesszai székesegyházat

A magyar változat a Magyar Kurír megrendelésére készült.

Aznapi műsor 19.30 óra után érhető el!
Régebbi műsorok meghallgatásához, válasszon előző napi tartalmakat.

https://www.youtube.com/watch?v=9aUjvHsHksg

25. évközi hét szombat Élő közvetítés 18- , Magyarországon 17- órától.

A kezdésről értesítés kérhető

Jézusom! Hálát adok neked, hogy feltételek nélkül elfogadsz engem.
Hogy tudod, hozzád tartozom, és nem mondasz le rólam.
Hálát adok, hogy kegyelmed halálom napjáig ingyenes,
hogy teljes jóságodban nem hiányosságaimat kéred számon tőlem.
Hálát adok, hogy számodra nem veszhetek el soha,
ha el is fordulok tőled, te akkor is rám találsz.
Nem akkor jössz, ha várom, hanem ha nem számítok rá.

Csöndesen átölelsz, befogadsz határtalan szeretetedbe.

Elhiszem, hogy a szemedben nem létezik a rossz,
csak az örök lehetőség, hogy bennem élve, általam kifejezd magad.
Szólj rajtam keresztül, nyilvánulj meg bennem,
hogy többé már ne én legyek a fontos, hanem csak te.

Segíts, hogy közvetítsem jelenléted a világban. Amen.

Bevezető

Minden vasárnap egy újrakezdés. Isten maga jelölte ki számunkra ezt a napot, amikor meghív bennünket, hogy vele együtt ünnepeljük meg az újrakezdést. Tiszta lapot tesz elénk, amelyre felírhatjuk jó elhatározásunkat, a megbékélés szándékát. A vasárnap válaszvonal, ami megszünteti azt, ami rossznak indult, aminek keserű íze volt, ami Istentől eltántorított. Ez a nap arra való, hogy lélekben erősödjünk, hogy egymásnak örvendezzünk, hogy újból és újból felfedezzük az Úr Jézushoz és egymáshoz való tartozásunkat. A vasárnap közösséget teremt és önmagunk felülvizsgálatára késztet. Ezért kezdjük lelkiismeret-vizsgálattal.

Hívek könyörgése

A kölcsönös szeretet és bizalom jegyében forduljunk kéréseinkkel mennyei Atyánkhoz!

1. Imádkozzunk azokért a jószándékú emberekért, akiknek nemcsak jó ötleteik vannak, hanem erejük, bátorságuk és kitartásuk is van ahhoz, hogy szándékaikat tettekre váltsák.

2. Imádkozzunk képviselő-testületünkért, hogy annak minden tagja átérezze azt a felelősséget, amit egyházunkért magára vállalt.

3. Imádkozzunk a misemulasztókért, akik még nem ébredtek tudatára annak, hogy a szentmise Isten imádásának legfontosabb része.

4. Imádkozzunk azokért, akik az evangélium szellemében élnek, hogy maradjanak állhatatosak Isten szeretetében, és legyenek jó példájukkal a gyengék bátorítói.

5. Imádkozzunk azokért, akik a mai napon álltak az örök bíró elé, jussanak Isten színelátásara.

Jóságos Istenünk! Te vagy minden élet teremtője és a kegyelmek osztogatója. Segíts bennünket, hogy a szeretet és igazság útján mindvégig megmaradjunk, a mi Urunk Jézus Krisztus által. Amen.

A latin nyelvű szentmise végén a pap a híveket ezekkel a szavakkal bocsátja el: „Ite missa est”, melynek magyar jelentése a következő: „Menjetek, küldetésetek van!” Sajnálatos módon ritkán gondolunk arra, hogy ennek a felszólításnak komoly üzenete van. A miséző pap arra figyelmeztet bennünket, hogy minden szentmisében küldetést kapunk: a szentmise tovább folytatódik a mindennapi életben, élni és tovább kell adni, amit kaptunk a szentmise közösségében. „Az Eucharisztiának akkor valósul meg a lényege és értelme, ha az embereket és világukat a szeretet és szolgálat közösségeivé alakítja át” (Cebui Eucharisztikus Kongresszus, 18.).

A szentmise elbocsátó szavai Jézus szavaira emlékeztetnek bennünket: „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket” (Jn 20,21; 17,18). Az „amint” és „úgy” szavak arra utalnak, hogy bennünk és általunk az a küldetés folytatódik, amit a megtestesült Fiú kapott az Atyától. A küldetés abban áll, hogy szavaink, tetteink és életünk által láthatóvá és megtapasztalhatóvá tesszük annak a Jézus Krisztusnak a személyét és tanítását, akivel találkoztunk a szentmise közösségében.

Az Egyház nem zárkózhat be az utolsó vacsora termébe. Az emmauszi tanítványok történetből (Lk 24,13-35) is jól látható, hogy az eucharisztikus „kenyértörés” tapasztalatából fakad az örömhír továbbadása. Az evangéliumot hirdetni kell minden népnek (Mt 28,19).

Az Eucharisztia régen és napjainkban is az Egyház küldetésének forrása. Már a 2. századi szentségi életről tanúskodó Traditio apostolica is ezt hangsúlyozza: „Amikor pedig a szertartás befejeződött siessen ki-ki jót cselekedni, tetszeni Istennek és helyesen élni. Buzgón ragaszkodva az Egyházhoz tegye ki-ki, amit tanult, és haladjon előre a jámborságban” (21. p.). Szent Ágoston, Egyházunk nagy tanítója pedig így fogalmazott: „Ha tehát Krisztus teste és tagja vagytok, akkor a ti misztériumotok itt van az Úr asztalán [ ] legyetek azzá, amit láttok, és vegyétek, amik vagytok” (Vö. Sermo, 272). Arra figyelmeztet bennünket, hogy legyünk azzá, amit, illetve akit magunkhoz vettünk a szentáldozásban. Hitből fakadó kötelességünk, hogy mindazt megvalósítsuk, életté váltsuk, mindazt, amit láttunk és hallottunk a szentmise közösségében. Ez a keresztény hivatás és küldetés rövid megfogalmazása.

A mai eucharisztikus teológia is egyre inkább hangoztatja a szentmise és a keresztény küldetés kapcsolatát. Ez volt a 2016-os Cebui Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak is az alapgondolata: „Az Eucharisztia az Egyház küldetésének csúcsa és forrása”. Az Eucharisztia megünneplésekor „Krisztusból táplálkozva és magunkhoz véve az üdvösség kelyhét egészen sajátos módon kerülünk párbeszédbe a Szentháromság életével; amikor kilépünk a szentmisére összegyűlt gyülekezetből, arra kapunk küldetést, hogy folytassuk ezt a szentháromságos párbeszédet az életről és az üdvösségről a szeretetteljes szolgálat formájában a szegények, a kirekesztettek, a távolba szakadtak szolgálatában” (40. p.)

Felajánló ima

Jóságos Atyám, tudom, hogy velem vagy. 
Itt vagyok ezen az új napon. 
Helyezd el a szívemet újra
a Fiad Jézus Szíve mellé, 
amit nekem adsz, és amit az Eucharisztiában kapok meg. 
A Szentlélek tegyen barátoddá és az apostoloddá,
hogy elvégezhessem a küldetésem. 
A Kezedbe teszem örömeimet és reményeimet, 
munkámat és szenvedéseimet, mindent, ami én vagyok, 
közösségben testvéreimmel e világméretű imahálózatban. 
Máriával egységben felajánlom Neked a napom
az Egyház küldetéséért, valamint Ferenc pápa
e havi imaszándékáért: hogy a társadalom peremén,
embertelen életkörülmények között élőkről
az intézmények ne feledkezzenek meg, és sose utasítsák el őket!
Ámen

Imádság

„Nem tudok mindenkin segíteni, de velük szomorkodom és sírok. Teljes mértékben részt veszek abban a tevékenységben, amelyet a jótékonysági szolgálat rám ró, félretettem Ezékielhez fűzött kommentáromat és szinte az összes tanulmányt. Ma ugyanis a Szentírás szavait tettekre kell váltanunk, és ahelyett, hogy szent szavakat mondanánk, szerintük kell cselekednünk.”

„Hogyan is élhetnénk a Szentírás ismerete nélkül, amelyen keresztül megtanuljuk megismerni Krisztust magát, aki a hívők élete?”
 

Istenünk, te Szent Jeromos áldozópap lelkébe 
bensőséges szeretetet oltottál a Szentírás iránt. 
Add, hogy egyre több erőt merítsünk igédből, 
és megtaláljuk benne az élet forrását. 
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik
a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen

Jézusom és Szűzanyám!

Könyörgök hozzátok férjemért, beteg nagylányomért, rossz útra tévedt kisfiamért, rákos rokonomért és mélyebb hitemért, gyógyulásomért!