1Sám 1,9-20
Miután ettek és ittak Silóban, Anna felkelt, és amíg Héli pap az Úr templomának ajtófélfájánál a székében üldögélt, Anna keseredett szívvel imádkozott az Úrhoz, és nagyon sírt. Fogadalmat is tett, és ezt mondta: „Seregeknek Ura, ha letekintesz és meglátod szolgálód nyomorúságát, ha megemlékezel rólam, nem feledkezel el szolgálódról, és fiúmagzatot adsz szolgálódnak, akkor az Úrnak adom őt élete valamennyi napján, és borotva nem éri a fejét.” Történt pedig, hogy amíg ő imádkozott az Úr előtt sokáig, Héli egyre figyelte a száját. Mivel Anna csak a szívében beszélt, és csak az ajka mozgott, a szava pedig egyáltalán nem hallatszott, Héli azt gondolta róla, hogy részeg. Meg is kérdezte tőle: „Meddig leszel részeg? Menj, emészd meg egy kissé a bort, amitől elkábultál!” Anna azt felelte: „Nem, uram! Nagyon szerencsétlen asszony vagyok én, sem bort, sem más részegítő italt nem ittam, csak a lelkemet öntöttem ki az Úr színe előtt. Ne tartsd szolgálódat Béliál lányai közül valónak, mert bánatom és szomorúságom sokasága miatt szóltam mindeddig.” Héli erre azt mondta neki: „Menj békével, és Izrael Istene teljesítse kérésedet, amelyet hozzá intéztél.” Anna így válaszolt: „Bárcsak kegyelmet találna szolgálód a szemedben!” Azzal elment az asszony a maga útjára. Evett, és az arca többé bánatosra nem változott. Reggel aztán felkeltek, imádkoztak az Úr előtt, aztán visszatértek, és elmentek házukba, Ramátába. Amikor aztán Elkána megismerte Annát, a feleségét, az Úr megemlékezett róla, és történt napok múltával, hogy Anna fogant és fiút szült. Sámuelnek nevezte el, mert az Úrtól kérte őt.
Mk 1,21-28
Bementek Kafarnaumba. Szombaton mindjárt bement a zsinagógába és tanított. Álmélkodtak a tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. Volt a zsinagógájukban egy ember a tisztátalan lélek hatalmában. Ez így kiáltott föl: „Mi közünk hozzád, Názáreti Jézus! Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom ki vagy: az Isten Szentje!” Jézus megparancsolta neki: „Némulj el, és menj ki belőle.” A tisztátalan lélek erre össze-vissza rángatta őt, majd hangosan kiáltva kiment belőle. Erre mindnyájan elcsodálkoztak, s azt kérdezték egymástól: „Mi ez? Új tanítás, hatalommal? Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki?” Egyszerre elterjedt a híre Galilea egész vidékén.
Hány édesanya és édesapa ajánlja fel ma gyermekét az Úrnak? Vagy úgy gondoljuk, ez a meg sem született, sőt még meg sem fogant gyermek személyiségi jogainak, szabad akaratának lábbal tiprása lenne? Nem vesszük észre, hogy itt nem olyasmiről van szó, mint amikor valaki elhatározza, hogy mindenáron orvost, mérnököt vagy bankárt fog faragni gyermekéből? Tudatosítottuk már magunkban, hogy minket sem kérdezték meg a szüleink, hogy óhajtunk e a világra születni?
Talán azok jobban megértik és átérzik ezt, akiknek hosszas próbálkozás, várakozás, hiábavaló orvostól orvosig rohangálás után, mikor már beletörődtek a változtathatatlanba, egyszer csak megfogant és megszületett az, akiről azt hitték, örökre le kell mondaniuk. Ők eljutottak arra a felismerésre, hogy nem a maguk erejéből és nem maguknak „csináltak” gyereket, hanem: adatott. És amikor egy édesanya még meg sem született vagy az Úrtól kikönyörgött, tőle ajándékba kapott gyermekét felajánlja Istennek, nem tesz egyebet, mint hogy elismeri, kié is ő valójában, és mindenestül az Úristen gondviselő akaratára bízza, mert tudja, hogy ezzel teszi neki a legjobbat.
Úr Jézus Krisztus, aki még mielőtt fogantattunk volna, megszólítottál és hívtál bennünket és gyermekeinket is! Ne engedd, hogy apai és anyai hivatásunk kimerüljön a biológiai élet továbbadásában és táplálásában, hanem segíts, hogy ezen keresztül is azt az életet adjuk és tápláljuk gyermekeinkben, amely túlmutat a pusztán materiális létezésen, és minden létezés ősforrásához vezet. Add meg, kérünk, kegyelmesen, hogy keresztségi fogadásunkat komolyan véve merjük felajánlani őket Általad az Atyának, az Élet Urának a Szentlélekben, hogy akit ajándékba kaptunk, ne feltétlenül úgy legyen ajándék nekünk és másoknak, ahogy mi elképzeltük, hanem úgy, ahogy – személyiségi jogait és szabad akaratát messzemenően tiszteletben tartva – Isten, az ő Atyja elképzelte öröktől fogva.
