Evangelizációs: Az emberi testvériségért

Imádkozzunk, hogy az Úr adja meg nekünk a kegyelmet, hogy a más vallású testvéreinkkel teljes testvéri közösségben tudjunk élni, egymásért imádkozva és nyitottan minden ember felé.

Ima

Istenünk, Atyánk,
Aki szereted minden gyermekedet,
és nem hagyod abba a gondoskodást rólnuk és a javunkra figyelsz.
Segíts, hogy ennek a szeretetednek a képe és a példája legyek.
Találhatok-e minden emberben egy testvért,
és valóban szerethetem-e őket,
üdvözölve bármilyen ellentétünk ellenére,
tiszteletben tartva méltóságukban,
tekintet nélkül származásukra vagy hitükre.
Imádkozom, hogy minden gyermeked szívében
megművelje az emberi testvériség magját,
hogy együtt építsük országodat ezen a földön.
Mi Atyánk…

Felajánló imádság

Jóságos Atyám, tudom, hogy velem vagy. 
Itt vagyok ezen az új napon. 
Helyezd el a szívemet újra
a fiad Jézus szíve mellé, 
amit nekem adsz, és amit az Eucharisztiában kapok meg. 
A Szentlélek tegyen
barátoddá és az apostoloddá, hogy elvégezhessem a küldetésem. 
A kezedbe teszem
örömeimet és reményeimet, 
munkámat és szenvedéseimet, 
mindent, ami én vagyok, 
közösségben testvéreimmel e világméretű imahálózatban. 
Máriával az Egyház missziójáért,
a pápa világméretű imahálózatának szándékára felajánlom neked ezt a hónapot. Ámen

Hozzáállás

• Üdvözöljön másokat Ferenc pápával együtt, válaszolva az emberi testvériségre való felhívásra: „A társadalmi barátság és az egyetemes testvériség szükségszerűen minden ember értékének elismerését igényli, mindig és mindenhol.” (Fratelli Tutti, 106.).
• Építsen hidakat a családon belül, a saját közösségében, mindig előmozdítva az egység okait, küzdve a megosztottság ellen. "Mindannyiunkat a béke kézművesének hívnak, egyesüléssel és nem megosztottsággal, a gyűlölet eloltásával és nem a ragaszkodással, a párbeszéd útjainak megnyitásával és nem új falak építésével." (Fratelli Tutti, 284.)
• Üdvözöljük a sokféleséget, hálát adva azokért az emberekért, akik különböznek tűlünk, akik más vallásokhoz tartoznak, testvérként tekintve rájuk, nagylelkű gesztusokkal, valamint az együttérzés és elfogadás attitűdjeiben. "Mennyire kell emberi családunknak megtanulnia, hogy harmóniában és békében éljünk együtt, anélkül, hogy mindannyiunknak ugyanannak kellene lennünk!" (Fratelli Tutti, 100).
• Imádkozzon az emberi testvériségért, azokért, akik szenvednek, mert méltóságukat elhanyagolják, hogy testvéreknek tekintve, és ne fenyegetésként kezeljék őket. „Jézus azt mondta nekünk: Ti mind testvérek vagytok.” (Mt 23: 8)
• Mutasson nyitottságot, mozdítsa elő a találkozás és az együttélés pillanatait az eltérő vallási csoportokban, fizikailag vagy digitális eszközökkel. "Nekünk, hívőknek alkalmat kell találnunk arra, hogy beszéljünk egymással, és együtt cselekedjünk a közjó és a szegények előmozdítása érdekében." (Fratelli Tutti, 282.)

Nyugtassa meg az elméjét a nap végén. Ne feledje a kapott kegyelmeket. Sikerült-e felfedeznie Isten arcát azokban, akiket szeret és akiket nem? Nyitott mindenki előtt, vagy ellenállást tapasztalt? Zárja le a napot, dicsérve Istent értük, és fedezze fel, hogyan segítenek növekedni az életében. Mit javasol holnapra? Üdvözlégy Mária…

Ezekben a napokban mindazokért imádkozom, akik a járvány miatt szenvednek, különösen az észak-brazíliai Manausban. Az Úr támogassa az ott élő embereket ebben a nehéz időszakban. Szívből jövő áldásaimat küldöm nekik!

https://youtu.be/RwxECzuOotQ

Imádkozzunk, hogy az Úr adja meg nekünk a kegyelmet, hogy a más vallású testvéreinkkel teljes testvéri közösségben tudjunk élni, egymásért imádkozva és nyitottan minden ember felé.

Amikor Jézust követve imádkozunk Istenhez, testvérekként találkozunk olyanokkal, akik más kultúrák, más hagyományok és más hiedelmek szerint imádkoznak.
Testvérek vagyunk, akik imádkoznak.
A testvériség arra késztet bennünket, hogy megnyíljunk mindenki Atyja előtt, és hogy a másikban testvértt lássunk, osszuk meg életünket vagy támogassuk, szeressük és megismerjük egymást.
Az egyház értékeli Isten cselekedeteit más vallásokban, anélkül, hogy megfeledkezne arról, hogy nekünk keresztényeknek az emberi méltóság és a testvériség kimenete Jézus Krisztus evangéliumában található.
Nekünk, hívőknek vissza kell térnünk forrásainkhoz, és arra kell összpontosítanunk, ami a lényeges. Hitünk szempontjából elengedhetetlen az Isten imádása és a felebaráti szeretet.
Imádkozzunk, hogy az Úr adja meg nekünk a kegyelmet, hogy a más vallású testvéreinkkel teljes testvéri közösségben tudjunk élni, egymásért imádkozva és nyitottan minden ember felé.

„Egy a ti mesterek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok” (Mt 23,8) címmel tették közzé január 12-én kedden Ferenc pápának a Betegek 29. világnapjára írt üzenetét. A pápa a világjárványtól sújtott emberek közül elsősorban a szegényekre és a peremre szorultakra gondol, lelki közelségéről biztosítva őket, miközben elismeréssel szól az egészségügyi dolgozók hősies helytállásáról.

A pápa mostani betegek világnapi üzenetét Jézus kritikája ihlette, mely a képmutatást leplezi le. Amikor a „hit terméketlen szóbeli gyakorlattá válik, figyelmen kívül hagyva a másik szükségét, akkor megszűnik az összetartozás a megvallott hit és a megélt valóság között”. Erre a „nagy kockázatra figyelmeztet Jézus erős szavakkal”, „nehogy önmagunk imádatába essünk”. A „mondják, de nem teszik” magatartás azért is súlyos veszély, mert „megakadályozza, hogy az egyetlen Atya gyermekeiként megéljük az egyetemes testvériséget”.

Jób a betegség tapasztalatán keresztül ismeri fel a közeli Istent                         

A „betegség tapasztalata megérezteti velünk sebezhetőségünket”, ugyanakkor „nyilvánvalóvá teszi Istentől való függőségünket” is. A betegség értelmének a keresésében „példaértékű a szenvedő Jób tapasztalata”, akit még a családtagjai sem értenek meg és végül egyedül marad. Ám éppen „törékenységének a tapasztalatán” keresztül jut el „mindenfajta képmutatás elvetésére” és egy „gyökeres őszinteségre Isten felé”. Jób a betegség tapasztalatán keresztül ismeri fel, hogy a „szenvedés nem büntetés és nem csapás, nem távollét az Istentől vagy éppen közömbösség”. A szenvedés tapasztalata segíti közelebb Istenhez: „Azelőtt csak hírből hallottam felőled, most azonban saját szememmel láttalak” (Jób 42,5).

Az egészség az elsődleges közjó            

Ferenc pápa betegek világnapi üzenetének központi gondolatában a „világjárvány adta keserű felismerésekre utalt, mint a társadalmi igazságtalanság, a kirekesztés, a nem megfelelő egészségügyi rendszerek, a nem egyenlő hozzáférés az orvosi ellátáshoz”. Ezek a problémák „politikai döntésektől” függenek, melyeknek alapja az a meggyőződés, hogy „az egészség az elsődleges közjó”. Ugyanakkor a világjárvány megmutatta „az orvosok és egészségügyi dolgozók nagylelkű szolgálatát”, akik az „irgalmas szamaritánus példájára vitték a betegekhez a közelség balzsamát”.

A Lourdes-i Szűzanya segítsen beteg testvéreink szerető gondozásában

A jó betegápolásban „döntő jellegű a helyes kapcsolat”, mely „a beteg személyt holisztikus módon segíti”. Ferenc pápa „a betegek és az ápolók közötti szerződés szükségességét” sürgeti, mely a „beteg méltóságát helyezi a középpontba” és védelmezi az orvosok-ápolók szakmaiságát. A beteg és az ápoló közti kapcsolat motiválásának kimeríthetetlen forrása a krisztusi karitászban rejlő erő. Végső értelemben ugyanis „Krisztus halála és feltámadása titkából fakad az a szeretet, mely értelmet ad a beteg szenvedésének és az ápolói elkötelezettségnek”. Az üzenet végül a „Lourdes-i Szűzanya segítségét kéri, hogy erősítse hitünket és reményünket beteg testvéreink szerető gondozásában”.

Forrás: Vatican news

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből 
Legyünk mindig készek segíteni bajbajutott embertársunkon! 
Egy szombati napon Jézus betért a kafarnaumi zsinagógába. Volt ott egy fél kezére béna ember. A farizeusok figyelték Jézust, vajon meggyógyítja-e szombaton. Vádaskodni akartak ugyanis ellene.
Jézus felszólította a béna kezű embert: „Állj ide középre!” Aztán megkérdezte a körülállókat: „Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy veszni hagyni?” Ők azonban hallgattak.
Erre Jézus szívük keménységén elszomorodva haragosan végignézett rajtuk, aztán így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” A beteg kinyújtotta kezét, és meggyógyult.
Erre a farizeusok kimentek, és tanakodni kezdtek a Heródes-pártiakkal, hogy miként okozhatnák Jézus vesztét.
Ezek az evangélium igéi.  
Mk 3,1-6

*Esztergom, 1200 körül +Pilisszentkereszt, 1270. január 20.

Nevéhez fűződik a magyar eredetű szerzetesrend. a pálosok alapítása és megszervezése, amely mind vallási, mind művelődésügyi téren igen jelentős szerepet játszott nemcsak hazánk, hanem a szomszédos népek kultúrájának történetében is.

Az egykori esztergomi kanonok lelkét és szándékát -- mint minden szentét -- a szenvedések érlelték meg. A tatárjárás idején a válságból kivezető utat az egyéni példaadásban, az engesztelésben, a szeretetben és Krisztus keresztjének különös tiszteletében jelölte meg.

Esztergomban, Magyarország akkori fővárosában született 1200 körül. Szülei gondos nevelésben részesítették, s az 1028-ban Szent István által alapított káptalani iskolába járatták. Életrajzírója szerény, hallgatag, komoly fiúnak jellemzi. Hosszú imák, sok böjt, elmélkedések érlelték hivatását. Szembetűnő vonása volt a magány szeretete, akkor érezte jól magát, ha félrevonulva elmerülhetett tanulmányaiban. Pap lett. ,,Minden nap mély áhítattal mutatta be a szentmisét, ami akkor ritka és szokatlan dolog volt.'' Gyöngyösi Gergely írja róla: Olyan filozófiát tanított, amely nem az emberek, hanem Isten tetszését vívta ki. Az esztergomi főkáptalan tagjai közé iktatta. A papi zsolozsmát, a szentmise bemutatását annyi áhítattal végezte, hogy mély benyomást tett mindenkire, aki csak látta.

Jövedelmét a szegényeknek osztotta szét, olvasásnak, tanulásnak, írásnak szentelte magát. Följegyezték róla, hogy ,,egyetlen percet sem hagyott kihasználatlanul'': könyveket írt. Sajnos, a tatárjárás vagy későbbi századok pusztításai ezeknek még a címét is elsodorták. Csak sejtjük, hogy egyházjogi munkákat írhatott, így pl. az akkor fölkapott Gratianus Dekrétumainak magyarázatát, ,,mivel a kánonjog tudományában kiválóan járatos volt''. Vágyódott a pilisi erdők vadonába, de tervének keresztülvitelét az országra zúduló tatár betörés késleltette. Akkoriban sok remete élt Esztergom környékén, a pilisi hegyekben. Amikor bent jártak a városban, hogy készítményeiket eladják, és azok árából szükségleteikről gondoskodjanak, rendszerint Özséb vendégszerető házát is fölkeresték. A velük való beszélgetés Isten ösztökéje lehetett, ami a magány felé hajtotta.

A tatár pusztítás a fiatal kanonok lelkében komoly szemléletváltozást okozhatott, s még inkább a remeteség felé hajlíthatta. De négy évig még segítenie kellett a rábízottakat testi és lelki felépülésükben. Az óhajtott magányba az út a szenvedések keresztútján át vezetett.

Feladatának a kor sötét történelmi és erkölcsi viszonyai között a lelki élet megújítását tekintette. Örömmel és elismeréssel szemlélte az Esztergomban máris megtelepedett, nemrég alakult két kolduló rend, a domonkosok és ferencesek munkáját, de nem csatlakozott hozzájuk. Úgy érezte, hogy kortársainak még több kell: példaadás az engesztelésre és vezeklésre. Kortársai lelkéhez csak úgy férkőzhet hozzá, ha saját élete föláldozásával utat és irányt mutat. Nem bírálgatta mások fölfogását, csak várt türelemmel, míg Isten kegyelme és az idő meghozza számukra is a megfelelő belátást. Miután négy éven át kivette részét az újjáépítésből, lemondott a kanonokságról, javait szétosztotta a rászorulók között, és Vancsai István érsek engedélyével 1246-ban Szántó közelében a sziklás rengetegbe vonult. Már megtanulta, hogy mi a mulandó, mi a maradandó érték, hiszen hamuvá és porrá vált minden nagyszerű alkotás, amelyet a keresztény áldozatkészség hazánkban létrehozott. Azért választotta a remeteéletet, hogy az ima, böjt és engesztelés által esdjen kegyelmet mostoha sorsú nemzetének. Ezzel érseke kívánságát is teljesítette, aki imádságába ajánlotta megyéjét és az országot.

A pilisi remete első ténykedése az volt, hogy hármas barlangja alatt, a forrás mellé letűzte a szent keresztet. Ma is ott áll az utódja, talán ugyanazon a helyen, az útszélen: esőmosta, vaskorpuszos, egyszerű feszület. In Cruce salus, 'keresztben az üdvösség': ez volt a jelszava és meggyőződése. Ezért szentelte később az egyesült remeték templomát a szent kereszt tiszteletére. Ezért hívják középkori oklevelek évszázadokon át, még Mátyás korában is intézményét ,,a szent kereszt testvéreinek''. Minden középkori és későbbi pálos templomban a főoltáron kívül a legszebb oltárt mindig a szent kereszt tiszteletére szentelték. Az ő nyomán szaporodtak el mindenütt a keresztek a Pilisben az utak mentén, házak előtt, erdőmélyen.

Személye a realitás talaján áll, nem szövik át a legendák aranyszálai. Egy alkalommal mégis csodálatos látomásban részesült, amely döntő volt további életútjára. Egy éjjel, ima közben az erdő mélyén sok apró lángot pillantott meg. A lángocskák egymás felé tartottak, s végül tüzes fénynyalábbá olvadtak össze. Úgy érezte, hogy ez a különös tünemény égi jel, figyelmeztetés, hogy egyesítse a szétszórtan élő remetéket. Belátta, hogy ő egyedül kevés, önmagában semmi, szükséges az összefogás.

1250-ben Pilisszántó közelében, a kesztölci völgy fölötti kis magaslaton, ahol hármas teraszt képeztek ki, délről kisebb templomot építettek a szent kereszt megtalálásának emlékére. A csúcsíves templomhoz észak felől négyszögletes monostor csatlakozott a társas remeték számára, magas fallal körülvéve. Özséb azután sorra járta az országban a nagyobb remetetelepeket. Először a Pécs melletti Szent Jakab-hegyi remetékhez megy, akik már 1225-től közös életet éltek. Elkéri szabályukat, egyesíti a két monostort, és társai őt választják meg első tartományfőnökké. Rómába megy társaival, hogy a szerzetalapításhoz a Szentszék jóváhagyását és megerősítését megszerezze. Sikerül megnyernie Aquinói Szent Tamás pártfogását IV. Orbán pápánál. Az jóváhagyja a rendet, de nem engedi meg, hogy átvegyék Szent Ágoston rendi szabályait, mert a szükséges anyagi feltételek még nem voltak biztosítva. Egyelőre Pál veszprémi püspököt bízta meg az ideiglenes szabályok megszerkesztésével.

Huszonnégy évet töltött Özséb a Pilisen, húsz éven át szervezte, irányította, kormányozta rendjét. Remete Szent Pál oltalma alá helyezte, mert mint első remete ő volt ennek az életformának az elindítója. Szerénységében mintegy el akarta hárítani magáról a rendalapítónak kijáró tiszteletet, és Remete Szent Pál palástja alá rejtőzött. De amint láttuk, a rendalapítás teljesen az ő érdeme. Az 1256. évi esztergomi zsinaton mint tartományfőnök vett részt. A zsinati jegyzőkönyvet is aláírta: ,,Eusebius prior prov. Ord. S. Pauli Primi Eremitae'' (Özséb, Első Remete Szent Pál rendjének provinciális perjele). Ebből a hivatalos elnevezésből rövidült le a rend népies neve: pálosok.

Prohászka Ottokár szép elmélkedésben emlékezett meg a Pilisről mint magyar ,,szent hegyről''. Már történelmünk kezdetén a pogány magyarok áldozatbemutató helye volt; a kereszténység elterjedésével az engesztelés hegye lett. A 12. század végén ciszterci apátság volt itt francia szerzetesekkel, akik zsolozsmáztak és földművelésre tanították a lakosságot. Az 1250-ben alapított Pilisszentkereszt után IV. Béla király átadta a pálosoknak pilisi vadászlakát a Szentlélek tiszteletére (Pilisszentlélek, 1263), a század végén pedig az utolsó Árpád-házi király, III. Endre a Kékes fölötti Pilisszentlászlón alapított pálos rendházat (1290). Mindezek a török pusztításig álltak fenn. A majdnem 150 éves török megszállás a Pilis összes történeti emlékeit eltüntette; a Szent Kereszt-monostor helye is bizonytalan volt. Először a jelenlegi Pilisszentkereszten lévő cisztercita apátság romjait gondolták annak. Méry István régész az 1960-as években Pilisszántótól kb. 6 km-re nyugatra, a kesztölci völgyben föltárta egy 26 m hosszú, 8 m széles csúcsíves templom alapfalait, a hozzá csatlakozó monostor falaival együtt. Ezt egy 1393-ból származó oklevél alapján sikerült azonosítani az ősi szentkereszti monostorral.

Özséb 1270. január 20-án halt meg Pilisszentkereszten, súlyos betegség után. Halálos ágyán a szabályok pontos megtartására, testvéri szeretetre és jó példaadásra buzdította testvéreit. Jézus és Mária nevével ajkán lehelte ki lelkét. Az általa alapított templom sírboltjában temették el. Oda kerültek tanítványai s későbbi utódai is: Benedek (+ 1290) és István rendfőnökök. A végleges egyházi jóváhagyást 1308-ban kapta meg a rend. Ekkor tértek át a Szent Ágoston szabályai szerint való életre.

A fehér ruhás pálosok öt házban éltek Magyarországon. Ma hozzávetőlegesen 300 pálos szerzetes él a világ különböző tájain: 11 lengyelországi, 1 horvát, 1 római, 1 svéd és 3 amerikai házban. Pálosok gondozzák a világhírű czestochowai kegyhelyet.

Isten jelenléte

Uram, segíts, hogy megnyíljak Feléd egészen, mialatt félreteszem evilági gondjaimat.
Tölts el békéddel, szereteteddel.

Szabadság

Add, Uram, kegyelmedet, hogy megszabaduljak világi dolgaink szemetétől.
Segíts, hogy ne kapjon el a meggazdagodás gépszíja.
Tartsd szabadon szívemet és elmémet, hogy Téged szolgáljalak és szeresselek.

Szerető figyelmesség

Életem mely területein érzek reményt, biztatást, növekedést? Visszanézve az elmúlt hónapokra, észrevehetem, milyen tevékenység vagy alkalom hozott bő termést. Ha látok ilyen területeket, elhatározom, hogy a jövőben több időt szánok rájuk, több figyelmet szentelek nekik. 

Isten igéje

Mk 3, 1-6

Ismét betért a zsinagógába. Volt ott egy béna kezű ember. Figyelték, vajon meggyógyítja-e szombaton, hogy vádat emelhessenek ellene. Felszólította a béna kezű embert: "Állj középre!" Aztán megkérdezte őket: "Szabad szombaton jót, vagy rosszat tenni, életet megmenteni, vagy veszni hagyni?" Hallgattak. Erre keményszívűségükön elszomorodva haragosan végignézett rajtuk, majd az emberhez fordult: "Nyújtsd ki a kezed!" Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze. A farizeusok erre kimentek, s a Heródes-pártiakkal együtt tanakodni kezdtek, hogyan okozhatnák vesztét.

Gondolatok a mai olvasmányhoz

• A példabeszédben szereplő ember keze béna, de a szíve nyitott a hit számára, a többiek egészségesek voltak, de keményszívűek. A szív keménysége, a vonakodás, hogy észrevegyék és átérezzék más szenvedését, felmérgesítette Jézust. A szív keménysége szabályok és törvények közé zárja a vallást, rögeszmévé a szombat megtartását. A szombat törvénye elsőbbséget élvezett egy ember szörnyű bajával szemben. Jézus haragja felerősítette együttérzését, gyógyító szándékát. Vigyem haragomat és megszállottságomat Jézus elé imámban,és hagyjam, hogy megérintse megkeményedett szívem.

Párbeszéd

A beszéd óriási ajándék.
Bárcsak kedvesen élnék vele!
Bárcsak vigyáznék, hogy ne ejtsek ki durva és sebző szavakat, és hogy ne haragból szóljak!

Befejezés

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentlélek Istennek,
miképpen kezdetben, most és mindenkor, és mindörökkön örökké.

Evangélium: 
Mk 3, 1-6
Egy szombati napon Jézus betért a kafarnaumi zsinagógába. Volt ott egy fél kezére béna ember. A farizeusok lesték őt, vajon meggyógyítja-e szombatnapon, hogy vádolhassák. Akkor ő ezt mondta a béna kezű embernek: „Állj középre.” Aztán megkérdezte tőlük: „Szabad-e szombaton jót tenni, vagy rosszat, életet megmenteni vagy veszni hagyni?” Azok csak hallgattak. Ő erre haragosan végignézett rajtuk, elszomorodott szívük keménységén, és így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze. A farizeusok, mihelyt kimentek, azonnal tanácsot tartottak ellene a Heródes-pártiakkal, hogy hogyan veszítsék el őt.

Bevezető ima: Uram, hiszek benned. Köszönöm neked a hit ajándékát, amely értékesebb, mint maga az élet. Remélek benned. Add, hogy soha többé ne törjék át a kétségbeesés sötét vizei a remény gátját. Szeretlek. Meg akarom magam tisztítani előtted, hogy irántad való szeretetem egyre izzóbb és bátrabb legyen.

Kérés: Uram, segíts szilárdan bízni benned, amikor életemben elutasítást tapasztalok! Segíts tanúskodnom ott is, ahol az emberek ellenségesen gondolkodnak rólad!

Elmélkedés: 
1. Lesték. Krisztus már nyilvános működése kezdetén megtapasztalja a farizeusok keserű szembenállását. A búzamezőn elhallgattatta őket, és most a zsinagógában ismét bátran közeledik feléjük. Ott a farizeusok a díszhelyeket foglalják el, és minden lépését figyelemmel kísérik abban a várakozásban, hogy az előírások ellenére szombaton gyógyítani fog, és ezért bevádolhatják. Egyvalamit helyesen csináltak a farizeusok. Jól tették, hogy Krisztust pontosan megfigyelték. Bárcsak jó lélekkel is tették volna: tanultak volna tőle, és dicsőítették volna Istent a csodáért, amit rajta keresztül vitt véghez. Mi milyen pontosan figyeljük meg Jézust életünkben? Készek vagyunk arra, hogy felismerjük működését a mindennapok körülményei között? Milyen gyakran dicsérjük Istent azokért a nagyszerű dolgokért, amit Krisztus bennünk tesz, vagy tenni fog?

2. Jót vagy rosszat tenni? Krisztus a farizeusok felé közeledik. Rendíthetetlen bátorsággal hívja középre a béna kezű embert, így senki sem értelmezheti félre, hogy mit szándékozik tenni. Aztán két fontos kérdéssel készteti gondolkodásra ellenségeit. Először is: „Szabad-e szombaton jót tenni, vagy rosszat?” „El kell ismerniük, hogy jót tenni, szabad és az, amit Jézus tervez, jó. Továbbá el kell ismerniük, hogy rosszat tenni tilos, és nyomorban hagyni egy embert, akin lehetne segíteni, bizonyosan rossz.” (William Barclay: Márk éneke, 68-69.o.) Aztán Krisztus felteszi a második kérdést: „Enged-e a törvény életet megmenteni vagy veszni hagyni?” „Itt teljesen világossá teszi. Ő azon van, hogy ennek a nyomorult embernek megmentse az életét; ők pedig terveket kovácsolnak, hogy hogyan veszejthetnék el Krisztust. Biztos, hogy mindegyikük arra a következtetésre jutott, hogy jobb azon gondolkodni, hogyan lehet segíteni egy embernek ahelyett, hogy azon gondolkodnának, hogyan lehet Őt megölni. Nem csoda, hogy nem tudtak megszólalni!” (uo.)

3. Ő erre haragosan végignézett rajtuk, elszomorodott szívük keménységén. Ritkán látjuk az evangéliumban Krisztust dühösnek. Itt a farizeusok képmutatása és szívük keménysége miatt lett haragos. Magukat zárják el az örömhír elől. Mi történik akkor, ha valaki határozottan elzárja szívét Krisztus elől? A farizeusok, a törvény és a zsidó szokások őrei esküdt ellenségei voltak a Heródes-pártiaknak, akik együttműködtek Heródessel és a rómaiakkal. De ez az evangélium tudósít minket arról az ijesztő tényről, hogy e két erő szövetkezett, hogy megtervezzék Krisztus megölését. Nem a jóban rejlő erő által, hanem a gonosz alattomos hatalma által egyesültek. Teszek-e néha kis engedményeket a képmutatásnak, az irigységnek vagy akár a gyűlöletnek? Ez lassan megkeményítheti szívemet Krisztussal szemben. Kész vagyok arra, hogy olyan bátor legyek, mint Krisztus, és még a leghatározottabb elutasítással szemben is kitartsak az evangélium mellett?

Beszélgetés Krisztussal: Uram, köszönöm jóságodat és bátorságodat. Milyen kicsi vagyok én, ahogy összehasonlítom magam veled a mai evangéliumban. Milyen óriási távolság választ el minket egymástól! Köszönöm, hogy arra hívsz engem – minden gyengeségemmel, minden bűnömmel, és minden korlátoltságommal együtt – hogy apostolod legyek. Segíts, hogy soha ne engedjek szívemben a gonosznak, hanem növeld bennem a szívbéli jóságot, hogy egyre inkább olyan legyek, mint Te!

Elhatározás: Ma véghez fogok vinni valakiért egy jó cselekedetet, akkor is, ha nehéz, hogy ez által tanúskodjak Krisztusról.

Zsid 7,1-3.15-17

Mert ez a Melkizedek, Szálem királya, a fölséges Isten papja, aki Ábrahámnak eléje ment, amikor az a királyok legyőzése után visszatért, megáldotta őt. Ábrahám tizedet adott neki mindenből. A neve először is azt jelenti, hogy az igazságosság királya, azután pedig Szálem királya, azaz a békesség királya; apa nélkül, anya nélkül, nemzetségtábla nélkül jelent meg; mivel sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, hasonlóvá lett Isten Fiához, és pap marad mindörökké. Ez még inkább nyilvánvaló, ha Melkizedekhez hasonlóan más pap támad, aki nem a testi parancs törvénye szerint lett azzá, hanem az örök élet ereje szerint. Mert így szól a tanúságtétel: ,,Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint.”

Mk 3,1-6

Majd ismét bement a zsinagógába. Volt ott egy ember, akinek a keze el volt száradva. Lesték őt, vajon meggyógyítja-e szombatnapon, hogy vádolhassák. Akkor ő ezt mondta a béna kezű embernek: ,,Állj középre.” Aztán megkérdezte tőlük: ,,Szabad-e szombaton jót tenni, vagy rosszat, életet megmenteni vagy veszni hagyni?” Azok csak hallgattak. Ő erre haragosan körülnézett rajtuk, elszomorodott szívük keménységén, és így szólt az emberhez: ,,Nyújtsd ki a kezedet!” Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze. A farizeusok, mihelyt kimentek, azonnal tanácsot tartottak ellene a Heródes-pártiakkal, hogy hogyan veszítsék el őt.

A vallások lehetetlen célt tűznek ki maguk elé: el akarnak érni Istenhez, áthidalva azt a végtelen szakadékot, mely Istent elválasztja ettől a világtól. Nem a bábeli toronyépítéshez hasonló vakmerő és abszurd ötlet ez? Nem, mert azt a tornyot Isten nélkül, az ő ellenében akarták megépíteni, azt a vágyat viszont, hogy Istenhez elérjünk és vele találkozzunk, ő maga oltotta belénk. Jézus Krisztus nélkül azonban egyetlen vallás sem érhette volna el soha a célját. Őnélküle Istenről csak ábrándozni lehetne, és áldozatbemutatásainkkal nyugtatgatni a lelkiismeretünket, de az eget összekötni a földdel egyetlen vallás papja sem képes, egyedül csak Jézus Krisztus. Ő az egyetlen igazi pontifex, azaz hídverő, sőt, ő maga a híd, amely összeköti az eget a földdel, ő maga Isten jelenléte a világban.

Ez nyilatkozik meg a béna kezű ember meggyógyításában is. Jézus nem törődik azzal, hogy a szombati gyógyítást ellenfelei majd vádként fogják felhozni ellene. Ő élet és halál, jó és rossz kategóriái szerint gondolkodik, és nem tűri, hogy emberi szempontok korlátozni próbálják az Istentől jövő életet. Ahogy a nap nem tud nem sütni, úgy ő sem tudja nem felragyogtatni Isten arcát, ezért amerre csak jár, Isten országát hozza el, azáltal is, hogy meggyógyítja a testi-lelki betegségtől szenvedőket. Nem az ember megy fel tehát Istenhez, hanem Isten hajol le az emberhez, és magához emeli Jézus Krisztusban.

Urunk Jézus, a Te főpapi mivoltod mindkét irányban megnyilatkozott: az emberiség nevében saját emberi szenvedésedet és halálodat ajánlottad fel áldozatul Istennek, nekünk pedig elhoztad az Atya bocsánatát, és első ajándékul kiárasztottad a Szentlelket, hogy a Te isteni életed lehessen osztályrészünk. Add, kérünk, hogy mindennél jobban ragaszkodjunk Hozzád, és gyöngeségünk ellenére Isten irgalmas szeretetének tanúi és közvetítői lehessünk Általad az emberek között.

Evangélium

Mk 3,1-6

Egy szombati napon Jézus betért a kafarnaumi zsinagógába. Volt ott egy fél kezére béna ember. A farizeusok figyelték Jézust, vajon meggyógyítja-e szombaton. Vádaskodni akartak ugyanis ellene. Jézus felszólította a béna kezű embert: „Állj ide középre!” Aztán megkérdezte a körülállókat: „Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy veszni hagyni?” Ők azonban hallgattak. Erre Jézus szívük keménységén elszomorodva haragosan végignézett rajtuk, aztán így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” A beteg kinyújtotta kezét, és meggyógyult. Erre a farizeusok kimentek, és tanakodni kezdtek a Heródes-pártiakkal, hogy miként okozhatnák Jézus vesztét.

Elmélkedés

Szent Márk evangéliumának elején három olyan esetről olvashatunk, amikor Jézus a zsinagógában van. A három jelenet a korabeli zsidó vallásgyakorlat három gyengeségére mutat rá, egyúttal Jézus részéről világosan kijelölve a megújulás irányát.
Az első eset a kafarnaumi zsinagógában történt, ahol Jézus egy tisztátalan lélektől megszállt embert gyógyít meg (vö. Mk 1,21-28). A tisztátalan lélek ebben az esetben mindazt jelképezi, ami méltatlan Isten és az istentisztelet szentségéhez. Ebben az értelemben Jézus azért jött, hogy kiűzze az emberekből mindazt, mi elszakítja őket Istentől.
A második esetről a mai evangélium számol be, ennek helyszíne is a kafarnaumi zsinagóga. Itt egy béna kezű emberről van szó. A kéz bénasága, erőtlensége, tehetetlensége azt jelképezi, hogy a magukat vallásosnak tartók megfeledkeztek a jócselekedetek gyakorlásáról. Vallásosságuk csupán elméleti, de meg sem mozdítják kezüket, hogy felebarátaikkal jót tegyenek.
A harmadik jelenet helyszíne a názáreti zsinagóga (vö. Mk 6,1-6). Jézus tanít, de szavait hitetlenül fogadják, megbotránkoznak benne. Az eset azt mutatja, hogy a régi hagyományokkal nem fér össze Jézus új tanítása, és az öntelt ember képtelen a változásra. Az Úr küldetése az, hogy megújítsa az emberi szíveket, amely a vallásosság megújulását eredményezi.
(c) Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te vagy a test és a lélek gyógyítója. Betegségeinkben, bajainkban, életünk nehéz helyzeteiben hozzád fordulunk. Hisszük, hogy te tudsz és akarsz is segíteni rajtunk. Szavaidnak és cselekedeteidnek olyan ereje van, amely képes megváltoztatni életünket, megszüntetni mindazt, ami veszélyezteti azt vagy ami akadályozza lelki fejlődésünket. Segíts, hogy a betegség, amely próbatétel számunkra, ne gyengítse meg hitünket, hanem közelebb vigyen hozzád, aki vállaltad a szenvedéseket. Uram, mindent elfogadok tőled!

https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20210120.mp3

Nemcsak Istenre kell tekintettel lennünk, hanem az emberekre is az Ő kedvéért.

A gyakori megpróbáltatás alkalmából szükséges, hogy sűrű zavargásaiddal látogasd meg az Istent, e látogatások által élvezd és tapasztald meg, hogy mily édes az Úr.

II/26. Néhány zenei dolog nem ismerése is elzárja és elfödi előlünk nem egyszer az értelmet. Mert megtörtént, hogy a hárfa és a citera különbözőségéből valaki egész ügyesen tárta fel a dolgok bizonyos ábrázatát. Nem alkalmatlan kérdés a tudósok körében: vajon a tíz-húrú hárfa valamely zenei törvényen alapszik-e, amely törvény éppen ennyi számú húrt ír elő? Ha pedig ilyen törvény nincsen, akkor szent értelemben kell-e vennünk inkább ezt a számot, akár a tízparancsolatra való tekintettel, melynek kérdéses tízes számát ismét a Teremtőre és teremtményre kell vonatkoztatnunk, akár pedig a föntebb kifejtett tízes alapján? (Zsolt. 32,2, 91,3.) És a templom építésének ama száma, melyről az evangélium emlékezik meg, hogy t. i. negyvenhat év volt (Jn. 2,20.), nem tudom miképpen, de valahogyan zeneileg csendül és az Úr testének építményére vonatkoztatva, mely miatt a templom említése történt, arra kényszerít egyes tévtanítókat: váljak meg ők is, hogy az Istenfia nem látszólagos, hanem valóságos emberi testet öltött. És csakugyan e számnak és e zenének tiszteletteljes említését a Szentírás több helyén is megtaláljuk.

Mindig velem voltál kegyelmes haragoddal, Istenem, és ugyancsak keserű büntetést róttál valamennyi vétkes örömömre, csakhogy a gonoszságtól mentes gyönyörűség keresésére kapjak. És ahol ezt megtalálhatom, ott sem­mit sem találok rajtad kívül, Uram. Igen, raj­tad kívül.

Hogy kell egy apostoli léleknek melegedni a tűznél, hogy kell az embernek ide iskolába járnia! Csak akkor lesz boldog, ha ezt eltalálja. Csak akkor lesz teljesen boldog, ha vérével, életével, erejével másokat iparkodik segíteni és mindenkit segít, akit lehet. Mily áldott hivatás, ha valaki apostolnak válik be, ha boldogságát lemondásban lelheti. De az a lemondás gazdag; boldogsággal s élvezettel teljes. Egy ily lélek oly remek, oly mély, élvezetes, hogy a gondolat másokért, minden tekintet más szükségéért s üdvözítésére, kiváltja benne az energiát, és ő dolgozik.

[PO ÖM, XVII., Élet Igéi II., Az Úr ünnepei, 111. old.]

Volt idő, amikor a tihanyi visszhang elnémult, mert leégett a templom, amelynek falába a visszhang nimfája rejtőzködött. Aztán megint megkapta otthonát. Lécs Ágoston apát a XVIII. század derekán eltakarítot­ta a romokat, megmentette az ősi templom kriptáját és nagyjában a régi templom méreteit követve, azokat a tor­nyok felé kibővítve felépítette barokk stílusban a monos­tor új templomát. Ahogy a középkori magyar építészet a román stílusban talált önmagára, úgy a barokk lett a meg­újult ország építési formája. A gótika a középkorban ná­lunk ritkán jutott el a néphez, a falvakba. A magyar falu templomformájának jellegzetes alakja a román és a ba­rokk templom. Mind a kettő rokon: a latin szellem a szü­lőanyja. A latin szellem, mely évszázadokon át a katoliciz­musban, majd a humanizmusban volt éltetője a magyar kultúrának.
A tihanyi templom ékes faragású oltárait, szószékét, kórusmellvédjét, orgonáját érdemes összevetni - az alapí­tólevéllel. Ezt egy püspök írta, azokat egy laikus testvér fa­ragta. Mind a ketten tehetségük javát akarták adni, de ha a részleteket nézzük, valami fancsali vonást látunk rajtuk.

(RÓMAI ROMOK - RÓMA SZELLEMEI)

„Bizalom nélkül minden nevelési, oktatási erőfeszítésünk hiábavaló. A leggondosabban elkészített levesben is elég egy légy irritáló jelenléte ahhoz, hogy ehetetlen legyen.”

 A hit hatalmas fegyver legerősebb és legravaszabb ellenségünknek, az ördögnek támadásai ellen. Azért Szent Péter nem ismer kiválóbb védelmet az ördög ellen a hitnél, amikor így ír: „Erős hittel álljatok ellen neki.” (l Pét. 5,9)

A lélek egyszerű hitét nem szabad megzavarni (MB III. 468).

A mi akaratunk általában afelé hajlik, ami kellemesebb vagy hasznosabb; vagy az értelem vagy érzéseink uralma alatt áll.

Nem tűrhetem a megszólást és azt, hogy rosszat mondjanak a testvérekről. Való igaz, hogy szeretek viccelődni velük, szurkálgatni őket, de a szóbeszéd felháborít. Annyi kritizálandó hiba van bennünk, miért kell vádolni testvéreinket? Ha hiányzik belőlünk a szeretet, az életfa gyökerét sértjük meg. Vigyázzunk, mert a fa ki is száradhat ettől.

A keresztények egysége végeredményben csak a Szentlélek ajándéka lehet.

A gyűjtőlencse, amely a nap fényét és hevét összegyűjti és egy pontra vetíti, tűzvészt idézhet elő. Ha erőidet úgy össze tudod fogni, hogy azokat kellő időben és helyen bevesd a ,,küzdelembe'', akkor nincs szükséged a győzelemhez nagy ,,seregekre''. Elég, ha erőidet gyorsan és tökéletesen mozgósítod.

Igen nagy dolog engedelmességben élni, magunkat elöljáró alá vetni, az önrendelkezésről lemondani.

Sokkal biztonságosabb az alattvaló helyzete, mint az elöljáróé.

Sokan inkább kénytelen-kelletlen élnek engedelmességben, mint szeretetből, ezeknek mindig van valami sérelmük, nagyon könnyen zúgolódni kezdenek.

Nem is szerzik meg a lélek szabadságát, míg egész szívvel, Isten kedvéért magukra nem veszik az engedelmesség igáját.

Fuss bár ide s tova: nem lelsz másban nyugalmat, csak ha alázatosan elöljáród kormánya alá veted magadat.

Sokakat megtévesztett már az, hogy sokféle helyen jártatták eszüket, s ide-oda vándoroltak.

https://youtu.be/5b3DNxAFsE4

https://youtu.be/8Tmptz-fI5Q

Jézusom! Köszönöm, hogy te magad köré vonzod a követőidet. Köszönöm, hogy te az elveszet bárányt is megkeresed. Kérlek tegyél eszközöddé, a te szereteted hírnőkévé, hogy szolgálatom által felismerjenek a téged kereső emberek. Ámen

A végidő Báránya az új ég és új föld hírnöke, az elveszett juh példája a személyes életünk reménye. Nátán története arról tanít, hogy a másik szemében a szálkát jobban látjuk, mint a magunkéban a gerendát. A próféta korunk emberének üzen, aki hajlamos mindenért Istent hibáztatni.

„Íme az Isten Báránya”. Keresztelő János tanúságtételének egyik központi kijelentésével mintegy rámutat Jézusra, a Bárányra. A Szentírás szívesen szól Istenről és az emberről a bárány és a pásztor szimbolikáján keresztül. Három mozzanatra figyeljünk most, Nátán példázatára, az elveszett juh parabolájára és az apokalipszis Bárányára.

Az Ószövetségben Nátán próféta egy drámai fordulatú történetet ad elő Dávid királynak a szegény ember báránykájáról (vö.: 2Sám 12,1-13). Egy gazdag embernek sok jószága volt, egy szegénynek csak egyetlen báránykája. Kedves báránykáját a szegény úgy szerette, mint a gyermekét, a tányérjából etette, a poharából itatta és az ölében altatta. Egyszer a gazdag emberhez vendég érkezett. Ez azonban sajnálta a maga juhait, ezért elvette a szegény ember báránykáját és azt készíttette el a vendégének. Dávid - hallva a történetet - nagy haragra gerjedt és így kiáltott: „Halál fia az az ember, aki ezt tette”. Erre Nátán így felelt: Te vagy ez az ember! A házasságtörését gyilkossággal leplezni próbáló Dávid, a próféta példázatának tükrében, saját fejére mondta ki a halálos ítéletet. Bűnbánatot tart, Isten megkíméli az életét, de tettének súlyos következményei lesznek.

A szegény ember báránykájának prófétai tanítása nekünk is szól. Mások felelősségét és bűnét mi is mindig világosabban látjuk és készek vagyunk kemény ítéletet mondani. Boldogok azok, akik Dávidhoz hasonlóan bűnbánatot tudnak tartani, legalább akkor, amikor kiderül, hogy mások felett mondott ítéletük saját magukra is vonatkozik.

A második bárányos történet a száz juhról szóló evangéliumi példázat. Kilencvenkilenc együtt van a pusztában, egy pedig elveszett (Lk 15,3-7). A mai gazdasági racionalitás tükrében nem igazán értjük, hogy miért ne férne bele egy százalék veszteség. Ráadásul hogy lehet egynek jobban örülni, mint a megmaradtak sokaságának?

Amíg magamat a kilencvenkilenc együtt legelésző helyzetébe képzelem, a példázat idegenül és méltánytalanul hat. Ha azonban felismerem, hogy én vagyok az elveszett századik juh, akiért a pásztor elindult és rám találva örömében vállára vesz, akkor egyszerre minden megváltozik. Boldog vagy, ha felismered, hogy a jó Pásztor már elindult érted, hogy vállára vegyen és az Atya házába vigyen.

A harmadik kép az Apokalipszis Báránya, akinek menyegzőjére menyasszonya már felékesítette magát. A mátka a szent város, a mennyei Jeruzsálem, amelynek temploma az Úr, a mindenható Isten és a Bárány. Napra és Holdra nincs szükség, mert Isten dicsősége világítja meg a várost és lámpása a Bárány, akinek fényében járnak majd a népek. Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzői lakomájára (Vö.: Jel 19,7-9; 21,22-24)

A végidő Báránya az új ég és új föld hírnöke, az elveszett juh példája a személyes életünk reménye. Nátán története pedig nemcsak általában tanít arról, hogy a másik szemében a szálkát jobban látjuk, mint a magunkéban a gerendát. A próféta korunk emberének üzen, aki hajlamos mindenért Istent hibáztatni: Krisztus keresztjétől kezdve a háborúk és a haláltáborok borzalmaiért. Hol volt az Isten? Milyen Isten az, aki ezt megengedi, - kérdezik sokan ma is Dávid király „tisztánlátásával”.

Te voltál az, ember! Ti voltatok azok, emberek! Ti öltétek meg Isten egyetlen Báránykáját, és általa, vele és benne minden igaz és védtelen életet, kezdve Ábeltől egészen napjaink ártatlanjaiig.

Kelet és nyugat eukarisztikus liturgiája a végidő irgalmas dicsőségét elővételezve ennek az emberek által megölt, Isten erejéből mégis élő Báránynak a lakomáját ünnepli. A bizánci tradícióban az eukarisztikus Bárányt megtörő áldozópap a három Szent János, a Keresztelő, az Apokalipszis látnoka és az Aranyszájú hitével invitál a titkos vacsorára: „Megtöretik és megosztatik az Isten Báránya, az Atyának Fia, aki megtörhető, de meg nem osztható, ki mindenkor eledelül szolgál, és soha el nem fogyasztható, ki a benne részesülőket megszenteli.” A római hagyomány pedig az Urat felmutató pap keze és ajkai által hív a hitünk szent titkába való belépésre: „Íme, az Isten Báránya! Íme, aki elveszi a világ bűneit. Boldogok, akiket meghív asztalához Jézus, az Isten Báránya.”

Bevezetés

Mester, hol laksz? Kérdezték egykoron a Jézust követni akaró halászok. Jertek! Lássátok! A jertek, lássátok. A jézusi hívás nekünk is szól. El is fogadjuk meghívását és minden vasárnap vendégül is lát bennünket Jézus itt a templomban. S a vendégül látás után a mi feladatunk is az, amit az apostolokká tett halászok tettek: hívjuk testvéreinket is Jézushoz. Szoktunk-e mi erre a feladatunkra gondolni?

Kirié litánia

Urunk! Te kiválasztottál embereket, hogy elhozzák, hozzánk szereted nagy titkát és mi elfelejtünk ezért Neked hálát adni. Uram, irgalmazz nekünk!

Urunk! Te minket választottál ki arra, hogy elvigyük szereteted titkát az emberek közé, és mi megfeledkezünk erről a kötelességünkről. Krisztus kegyelmezz nekünk!

Urunk! Mi nem gondoskodunk arról, hogy legyenek olyanok, akik az utánunk következő gene-rációhoz elviszik szereteted titkát. Uram, Irgalmazz nekünk!

Evangélium után

Az Úr Jézus megtehette volna, amint megteszik sokszor a föld hatalmasai, hogy fényes jövővel, anyagi javak ígérgetésével csalogassa magához tanítványait. Az Úr Jézus nem tette ezt.

A föld urai, a hatalom után epekedők leleményes módszerekkel manipulálják alattvalóikat. Napjainkban a gátlástalan manipulációnak nemcsak tanúi, hanem szenvedő alanyai, sőt mi több áldozatai vagyunk. Az Úr Jézus nem alkalmazta a manipulációs módszereket sem.

Vajon miképpen gyűjtött akkor munkatársakat maga köré?

Az emberek megnyerésének a legszerényebb formáját választotta: meghívta őket. Ezzel szinte alávetette hívó szavait a meghívottak szabad döntésének. Lehetőséget adott a visszautasításra vagy a szeretetből fakadó értelmes elfogadásra. Így tett első tanítványaival és – ez a munkamódszere a világ végezetéig.

Érdemes felfigyelnünk arra is, hogy az első két tanítvány Keresztelő Szent János biztatására szegődik az Úr Jézus nyomába. Tulajdonképpen felkínálkoznak Jézusnak, megnyílnak előtte, hogy beléphessen életükbe meghívó üzenete.

Már maga az a tény, hogy Keresztelő Szent János Isten Bárányának nevezi Jézust, felkelti András és János érdeklődését. Az is érthető, hogy Jézushoz való csatlakozásuk előtt szeretnének meggyőződni kilétéről és tanításáról. Ezért csendül fel ajkukon a kérdés: Mester, hol lakol? Jézus indokoltnak látja kérdésüket, és barátságosan hívja őket: Gyertek és lássátok!

Az Úr Jézus nem sokat magyarázkodott, amikor a két tanítvány lakása után érdeklődött. Nem vonakodott megmutatni szerény lakását, meghívta őket: Gyertek és lássátok! Amit aztán ott láttak és hallottak, meggyőzte mindkettőjüket Jézus követésének érdemességéről.

A két tanítványban kigyúlt a Jézus személye és tanítása iránti lelkesedés tüze. De azonnal megértették vagy megérezték, hogy ezt a fényt nem tarthatják meg maguknak. András testvéréhez, Simonhoz sietett és lelkendezve újságolta: Megtaláltuk a Messiást! Ez volt talán első lépése az apostolkodás útján. Ő és később társai, valamint minden követője az Úr Jézusnak, megértette, hogy az emberiségnek égető szüksége van a hithirdető szolgálatra.

Az emberben számos olyan erő működik, ami igyekszik elterelni figyelmét Istenről és a Vele kialakítandó személyes kapcsolatról.

De nemcsak az emberben működnek ilyen erők, hanem sokkalta inkább az embert körülvevő társadalmi környezetben. Az itt működő tudatformáló erők, mindenféle eszközzel igyekeznek megfosztani az embert az önálló gondolkodástól, az Istenre való gondolás, a Vele való kapcsolat kiépítésének a lehetőségétől is. Ezért mondja a nagy konvertita Bíboros: Newman:

„Az átlagember nem szereti Őt, az Istent, aki egyedül örökkévaló. Azokat a dolgokat szereti, amelyek nem örökkévalóak, hanem végesek. Mivel ez a helyzet, Ő, akit szeretnünk kell, elhatározta, hogy visszahódít minket magának. Ezzel a szándékkal jött közénk a saját világába, mégpedig emberi alakban. Kitárja karját, hogy térjünk vissza hozzá.”

Ha ezt megtettük és szeretetétől tüzet fogtunk, természetesnek találjuk a tűz, a fény, a meleg továbbadási kötelességét.

Nem tudom, hogy közülünk, ki kinek köszönheti Jézus ismeretét és szeretetét. Igen sok keresztény számára családi örökség a hit, a vallásos magatartás. Szinte beleszülettünk a katolikus Egyház közösségébe. Ezt is értékelnünk kell. Sőt igen nagyra kell értékelnünk és hálásoknak lennünk mindazoknak, akik hitünk kibontakoztatásában és megerősítésében bármiféle módon, s bármikor segítettek bennünket.

Tisztelettel kell tudomásul vennünk, hogy mások más keresztény testvéregyházakba születtek bele. Ők is ugyanabban a Jézus Krisztusban hisznek, mint mi. Igaz, hogy ezt tisztelettel tudomásul kell vennünk, de a keresztények meg-osztottságába belenyugodnunk nem szabad! Semmi sem ellentétesebb Jézus akaratával, mint a keresztények megosztottsága.

Mily váteszi, isteni adottság! Mikor még egy a krisztusi közösség, halála előtti végóráiban már azért imádkozik, hogy a benne hívők egyek legyenek. Jó lenne, ha nemcsak az ökumenéban résztvevő egyházak, hanem a sejt módjára osztódó politikai erők is, szem előtt tartanák ezt.

Hívő keresztény mivoltunk, Jézus Krisztus iránti szeretetünk késztet arra bennünket, hogy mi, krisztushívők egy legyünk a testvéri szeretetben, s egyre inkább egy a hitben is. Mert csak így, hiteles keresztényekként adhatjuk tovább az evangélium világosságát, Krisztusban nem hívő testvéreinknek.

Mondanom sem kell, hogy rengeteg ember botorkál a hitetlenség, az új pogányság sötétjében. Istennek éppen ezért van szüksége ránk. Ma nekünk mondja: „Jöjjetek! Én emberhalászokká teszlek Benneteket.”

Ámen 

1. Sámuel meghívása (1Sám3,3b–10.19)

Sámuel nem állásinterjúra jelentkezett egy újsághirdetés nyomán, hanem Isten választotta ki őt, hogy a méltatlanná vált Éli főpap utódja legyen. Az Úr templomában aludt Silóban, ahol ügyelnie kellett az örökmécsesre. De a templomi szolgálaton túl a bibliai beszámoló szerint prófétai küldetést is kapott. Ettől vált felnőtté és lett erős küldetéstudata: Vele volt az Úr s nem hagyta, hogy egyetlen szava is meghiúsuljon. (19. vers)

Már kb. 18 éves, amikor egyik éjszaka Élihez fut, mert még nem tudja beazonosítani az Úr hangját. Lelkivezetőre van szüksége. És Éli felvilágosítja, mondjad nyugodtan: – Szólj, Uram, hallja a te szolgád! Mindannyiunkat alázatra intő esemény ez, ahogyan a bűnös, és a szolgálatra méltatlan, Istentől is jószerével elvetett, de azért a lelkiekben művelt lelkivezető vezethet olyanokat az életszentségre, akik a tökéletességben nála már magasabb fokon haladnak. Itt találkozik Sámuel meghívása az evangéliumban szereplő tanítványokéval és a miénkkel.

2. Testünk a Szentlélek temploma (1Kor 6,13c–15a.17–20)

Assisi Szent Ferenc szerint: a test kolostori cellánk, a lélek benne a szerzetes… Az apostol is azért buzdít a tisztaságra, azért száll szembe a kicsapongás szellemével, mert tudja, hogy tiszta életünkkel Istent dicsőítjük meg testünkben is. Akik testi-lelki tisztaságban élnek, akik meg tudtak maradni a halálos bűn nélküli érintetlenségben, akik a szent egyszerűség és Isten-közelség sugárzó tanúi, azokat a mai világ is nagyra becsüli és vágyódik a velük való találkozásra. Az ilyen szent emberekben érintjük meg Istent.

3. Az első tanítványok (Jn 1,35–42)

Keresztelő János követői közül többen Jézus tanítványaivá szegődtek. Erről számol be a szeretett tanítvány, János, az evangélista. Annyira magával ragadó a Mester kisugárzása, annyira meghatározó élményük ez a találkozás, hogy még öregkorában is pontosan emlékszik az időpontra: a tizedik óra körül járhatott.

Akárcsak a szerelem, az isteni meghívás is mély nyomot hagy a lelkünkben. Sorsfordító. Visszaemlékszem, milyen sokat jelentett, amikor tanító bácsink meghívott magához almaszedni, vagy később teológiai tanáraink behívtak szobájukba: szigoruk megenyhült, távolságtartásuk megszűnt, természetesen kezdtek viselkedni, és házigazdává szelídültek...

Érthető, hogy az első tanítványok sem felejtik el azt a pillanatot, amikor bátortalan, de mégis kíváncsi kérdésüket a Mester nem elutasította, hanem komolyan vette, és meghívta őket házába. S ennek az egyszeri vendéglátásnak világtörténelmi következményei lettek. Megszívlelendő, ahogyan András lelkendezve újságolja el testvérének, Péternek: megtaláltuk a Messiást! Majd Jézushoz vezeti. A másik tanítvány nem más, mint János, aki mindenkinek tudtára adja a hírt: tanúságtétele maga az evangélium…

Nem csupán az apostolokat hívta meg Jézus. Minket is hív. Jézust követni elkötelezettséget, odaadást jelent. Már a születés meghívás. Aztán fokozódik, mélyül a keresztségben, a tudatos, személyes
istenélményben, ami személyes döntést eredményez. A hitben kell hozzámennünk és a hit látásával látni őt. Kérdés, hogy tudjuk-e, hol lakik az Úr? Keressük-e? Akarjuk-e őt, vagy csak adományai, a jóérzések kellenek? Követjük-e a keskeny úton is, vagy csak dicsőségében sütkéreznénk? Meghalljuk-e hívó hangját egy élményen, egy jó barátunk szavában, szeretteink közvetítésével? Tudunk-e másokat Krisztushoz vezetni?

A Mester példaképpé vált a tanítványok szemében. Egy fiatal életét is döntően meghatározzák az olyan eszményképek, akikre felnézhet, akikről megmintázhatja majdani önmagát. Aki tekintéllyel és hitelesen képvisel egy eszmét, egy hitet, egy szakmát. Aki lángra gyújtja őt, és viszonyítási ponttá válik. Aki nélkül elkallódna, fejletlen, szegény maradna. Így viszont valami új kezdődik el benne. Az igazi vezető hagyja, hogy tanítványában kibontakozzék az isteni csoda. Önállóságra neveli és nem féltékeny saját nimbuszára. Nem alázza meg, akit vezet, hanem segíti, hogy merjen másképp gondolkodni. Tiszteletben tartja a tanítvány egyéniségét.

Pákozdi István paptestvérem mondja: „Ez a folyamat ma is ugyanígy működik: Isten szólít, mi hallgatunk rá, elindulunk a nyomában, és nála maradunk. Talán még az órára is fogunk emlékezni, mikor vert föl álmunkból, mikor szólított meg, mikor mutatta meg otthonát, mikor vont minket szíve közelébe.”

Szentírási részek: 1 Sám 3,3b-10. 19 // Jn 1,35-42 

 Naponta találkozunk emberekkel, azonban vannak olyan találkozások, amelyek sorsdöntők – irányt szabnak az életünknek. A mai szentírási szakaszok ilyen sorsdöntő találkozásokról szólnak.
Az első olvasmányban (1 Sám 3, 3-10) Sámuel, aki kisgyerekkora óta figyelmes volt Isten hívására, aki az Úrnak szolgált gyermekkorától Éli főpap mellett, sok mindent megtanult, de egy nagyon lényeges dolog kimaradt a tanulmányaiból, mégpedig hogyan lehet felismerni az Úr hangját, ha az Úr szólítja. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy még sohasem volt személyes Isten-élménye. Egy éjszaka ezt is meg kellett tanulnia, tapasztalnia. „Az Úr templomában aludt, ahol az Isten ládája volt. Az Úr megszólította: „Sámuel, Sámuel!” Kezdetben azt gondolta, hogy a főpap szólítja, de mint kiderült Isten szólt hozzá. Éli pedig meg tanította arra, hogy miként viselkedjen, ha még egyszer szólítja az Úr, s ezáltal ajkáról az Istenre figyelés örök érvényű mondata hangzik el: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!”. És ettől fogva már begyakorolt szokásává lett, mert ezt olvassuk: „Sámuel növekedett, az Úr pedig vele volt, és nem hagyta, hogy egyetlen szava is meghiúsuljon.”

Az esemény főszereplője az Úr. Itt az válik világossá, hogy Isten tud és akar az emberrel párbeszédet kezdeményezni, közölni akaratát, beszélni vele, ha az ember fogékony rá. Isten, az Úr mindig ugyanígy viszonylik hozzánk, éppen ezért figyeljünk az Ő szavára.

Sámuel hallgatott az Úr szavára. A mai evangéliumi szakaszban Keresztelő János, aki Jézusra mutat, az utolsó ószövetségi próféta két tanítványa is készségesen elfogadja a Jézusról szóló tanúságtételt, és csatlakozik az Úrhoz. Ahhoz az Úr Jézushoz, aki mint Isten Fia a legteljesebb üzenetet, kinyilatkoztatást hozta az Atyától, és akinek egész lénye, egész élete maga az Üzenet.

A kinyilatkoztatás célja kettős: először is általa segít bennünket Istenünk abban, hogy bár az eredeti bűn erősen megrongálta bensőnket – tisztánlátásunkat, ösztönvilágunkat, akaratunkat –, mégis rátaláljunk az emberhez méltó helyes életmódra. A kinyilatkoztatás által másodszor azt közölte mennyei Atyánk, hogy emberfeletti, isteni stílusú életre és boldogságra hívott meg mindnyájunkat, és erre az életformára oktat, a kinyilatkoztatott igékkel. Ez az életforma a Szentlélek irányítása alatt áll, és az örök életbe torkollik.

„Nézzétek, az Isten báránya” - szól Keresztelő János hallgatóihoz. E szavak hallatára a két tanítvány: András és János, akik Keresztelő Jánossal voltak, Jézus nyomába szegődtek, követték Őt és „aznap nála maradtak”. Hogy mennyire meghatározó és sorsdöntő volt ez a rövid ideig tartó, Jézussal való találkozás, hogy milyen mély nyomot hagyott a két tanítvány életében, az kiderül abból, hogy az evangélista még öreg korában is visszaemlékszik arra, hogy „ez a tizedik óra körül volt”. Illetve abból, hogy most már ők maguk válnak hírvivőkké és visznek másokat is Jézushoz. Ahogy András teszi, aki először testvérével, Simonnal találkozik, és elmondja, hogy „megtaláltuk a Messiást” és „elvitte Jézushoz”, Aki a Péter nevet adja Simonnak (Jn 1,35-42), aki az Egyház sziklaalapja lesz.
Az Isten megtapasztalása, a személyes Isten élmény keresztény mivoltunk alappillére és hordereje. Lehet, hogy mi is úgy lettünk keresztények, hogy más valaki beszélt Jézusról, vagy, mert hívő szüleink megkereszteltettek bennünket. De ne feledjük, keresztény mivoltunk csak akkor válik majd nagykorú hitté, ha személyes tapasztalat igazolja azt, ha rádöbbenünk arra, hogy az Úr a mi szerető Istenünk, és állandó jelenlétében élni boldogság, Vele lenni jó. E tapasztalat nélkül, Isten élmény nélkül, keresztény mivoltunk életképtelen, s nem jelent egyebet, mint egy hagyományőrző közösséghez tartozni.

Néha talán úgy gondoljuk, hogy nem is olyan nehéz dolog, kereszténynek lenni, hiszen hol másutt találnánk olyan nemes értékeket, mint keresztény vallásunkban? De minden ember életében bekövetkezhet egy olyan pillanat – pl. mélységes csalódás abban, akiben tökéletesen megbíztunk, egy súlyos, gyógyíthatatlan betegség, a legkedvesebb személy halála, a meg nem értések, jóakaratunk sorozatos félre magyarázása, – tehát egy olyan pillanat, amikor minden elmélet kevésnek bizonyul, amikor csak a személyes tapasztalat által szerzett hit-bizonysága marad meg, amikor csak ez képes átsegíteni bennünket az élettel járó nehézségeken.

A Jézus nyomába szegődő tanítványok magatartását kellene követnünk, ha igazán Krisztus-követő keresztény életet akarunk élni, hiszen hányszor hangzik el a szentmise keretében is: „íme, az Isten báránya, íme, aki elveszi a világ bűneit”.
Igaz, sokan még azok közül is, akik időnként felkeresik a gyóntatószéket, azt állítják: „Nekik nincs bűnük”. Nincs bűnük, s közben haragban élnek a másik emberrel, nincs bűnük, miközben mások becsületébe gázolva, hazugságot terjesztenek róluk, nincs bűnük, miközben adott szavukért nem merik vállalni a felelősséget, s az igazság helyett a hazugságot pártfogolják, nincs bűnük, fűt-fát ígérnek embertársuknak, de adott szavukat gerinctelen módodon nem tartják meg, s még folytathatnánk a felsorolást.

S ha nincs bűn, akkor magától értetődik, hogy nincs szükség az Isten bárányára, az Úr Jézusra sem, aki egyedül képes elvenni a világ bűneit, s megszabadítani annak következményeitől.
Szent János apostol első levelében olvassuk: „Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, önmagunkat csaljuk meg és az igazság nincs bennünk”(Jn 1,8). Márpedig elég gyakran hallani „nem öltem, nem loptam, nem káromkodtam, más bűnöm nincsen”. Csakhogy a bűn legtöbbször lélektani jelenség: jóra való restség, a jó megtételének elmulasztása, az igazság elferdítése, önzés, szeretet hiány, felelőtlen ítélkezés, pletykálás, haragtartás, megbocsátani nem akarás… Igen, a bűn legtöbbször lélektani jelenség, ami nem szerepel a rendőrség nyilvántartásában, s amit nem lehet kézzel-fogható módon bizonyítani, de attól még bűn marad.

A mai kor emberének nagy bűne: a vélt bűntelensége. Ez a sátán egyik nagy diadala az emberen, mert számára az a legnagyobb nyereség, ha el tudja hitetni az emberrel, hogy nincs bűn, a bűn helyett, inkább életrevalóság, minden helyzethez való alkalmazkodási képesség, ügyesség, jó gazdasági érzék, találékonyság, talpraesettség van, s természetesen mindez az én érdekeimet szolgálja, s nem másokét.
Keresztelő János körül hatalmas tömeg tolong, valamennyien bűnösnek érzik magukat, mert a bűnbánat keresztségében akarnak részesülni. És ebből a tömegből lép ki Jézus, az egyetlen ember, aki bűntelen. Ő az Isten megtestesült tisztasága, aki „hozzánk hasonlóan, mindenben kísértést szenvedett, de bűnt nem követett el” (Zsid 4,15).

A világ, békére és jólétre vágyakozik, miközben agyonhallgatja, hogy valamennyi probléma gyökerén a bűn rágódik, márpedig a bűn nem az ember javát, békéjét, s boldogságát szolgálja. Mi keresztények a bűntől is szabadulni szeretnénk, mert tudjuk, hogy minden önzés, békétlenség, széthúzás, harag, gyűlölet keltés a bűnből forrásozik. Ezért fordulunk Isten ártatlan báránya felé és minden szentmisében kérjük: te, aki elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk, te, aki elveszed a világ bűneit, adj nekünk békét.
Sorsunk Isten és a bűn között van kifeszítve, de tudjuk, hogy aki szembefordul a bűnnel, aki egy őszinte szentgyónásban szabadulni akar tőle, s aki nem azonosul a bűnnel, annak Isten báránya meghozza az üdvösséget, megadja az egységet és a lelki békét.
Szent Péter apostol írja: „A hibátlan és szeplőtelen Báránynak vére váltott meg bennünket”(1Pt 1,18-19). Nagy titok ez számunkra: Krisztus meghal értünk a kereszten, hogy minket a bűntől megszabadítson.

Hogy e titokból valamit megérthessünk, a szeretet nyelvére kell lefordítanunk. Isten szereti az embert, ezért teremtette, és mert szereti a bűnös embert is, ezért küldte Fiát a földre. Jézus a megtestesült Szeretet, a legnagyobb Szeretet. Márpedig nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért (Jn 15,13). Ettől a szeretettől vezetve az ártatlan Bárány kilép a sorból és elindul a keresztúton, vállalja a legnagyobb áldozatot, a kereszthalált. Ebben a képben ott van az emberiség története és a világ drámája. Akit ez nem érint meg, akit ez hidegen hagy, az nem ismeri az embert, az nem ismeri Jézust, és nem érti meg az isteni üzenet lényegét sem, tudniillik, hogy a szeretet győz a bűn fölött.

A szentáldozás előtt szoktuk mondani: „Boldogok, akiket meghív asztalához Jézus, az Isten Báránya". Mikor a zsidók kivonultak Egyiptomból, a „rabszolgaság házából”, elfogyasztották a húsvéti bárányt, és amikor Jézus indult el, hogy megszabadítson bennünket a bűn rabszolgaságából, nagycsütörtökön saját testét és vérét tette az asztalra, az oltárra. Szeretetből adta magát értünk a kereszten és szeretetből adja magát nekünk a szentáldozásban is. Nem más ez, mint szeretetének fönntartása a világ végezetéig. Hozzánk is azért jön a szentáldozásban, hogy ezt a szeretetet fölszítsa és fönntartsa a szívünkben, s aztán rajtunk keresztül kiárassza a világra.
Vajon, hogy olyan kevés a minket körül vevő világban a szeretet, nem azért van, mert nem élünk a szentáldozás lehetőségével, vagy pedig nem jól élünk vele?

Ezen a világon a legnagyobb dolog a szeretet, amit az ember életében megvalósíthat, de a leghamarabb a szeretetbe fáradhatunk bele, különösen, amikor annak gyakorlása akadályokba ütközik. Sokszor érthetetlen módon pontosan azok részéről, akiknek életében érvényre szeretnénk juttatni. Éppen ezért folyton erősíteni kell ezt a szeretetet: a Krisztus életéből vett példák által, az imádság, a szentmise, a szentségek, különösen Krisztus Testének vétele által.

A Bárány, a kereszt, az átváltoztatott kenyér és bor, mind arról beszélnek, általuk az Isten azt üzeni, hogy van egy másik világ is a földi, az anyagi, a látható dolgok mögött. Egyedül ez adja meg a láthatók értelmét, súlyát és célját.
Merjük kimondani Sámuellel: „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!” Merjük megkérdezni Keresztelő János tanítványaival: „Mester hol laksz?” És akkor az Úr válaszolni fog: jöjjetek, nézzétek meg. S ha vele tartunk, akkor megtaláljuk az Istent, az embert és igazi önmagunkat is ebben a békétlen, gyűlölettől átitatott, szeretetre éhes és mindenféle lelki, erkölcsi, anyagi és egészségi válsággal küszködő világban.
Akkor minden látszat ellenére rádöbbennünk arra, hogy Ő ma is itt van közöttünk, hogy nem költözött ki ebből a néha oly szörnyűnek látszó világból, és szívünk megtalálja azt a békét, amelyet Sámuel megtapasztalt azon az éjszakán, amikor meghallotta az Úr szavát, és az első tanítványok megtapasztaltak ott a Jordánon túl, amikor Jézus nyomába szegődtek, vele találkoztak és aznap nála maradtak.

Összegzésül elmondhatjuk, hogy a szentírási szakaszok szereplőinek magatartása számukra is ösztönzők kell, hogy legyenek. Nekünk is nyitott szívvel, nyitott lelki hallással kell keresnünk az Urat, és ha valahol felleljük, időzzünk el ott. Szenteljünk időt, és energiát vallásos-lelki életünkre. Úgy ahogyan a testi tápláléknak is ahhoz, hogy beépüljön a szervezetünkbe emésztésre, azaz időre van szűksége, úgy a lelki táplálék is időt igényel. Például a szentáldozás utáni tudatos Jézusra figyelés, a kitartóan olvasott Szentírás, lelki könyvek érlelik az Istennel való találkozásunkat.
Ugyanakkor az is fontos, hogy azok számára, akikkel találkozunk, legyen Istenre, Jézusra mutató az életünk. A megtalált lelki értékeket örömmel osszuk meg másokkal és segítsünk egymásnak a lelki előrehaladásban.
Így az Istennel és egymással való találkozásink, emberi értékei mellett, olyan maradandó értéket fognak képviselni, amelyek ha nem is látványosan, de mégis meghatározóan befolyásolják környezetünk életét, valamint saját életünket,– és ami legfontosabb, hogy ezek Isten előtt is maradandóak lesznek.

Abban az időben ott állt (Keresztelő) János két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: Nézzétek, az Isten Báránya! Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: Mit kívántok? Azok azt felelték: Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester –, hol laksz? Jöjjetek, nézzétek meg! – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra körül volt. A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust) az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először Simonnal találkozott, és szólt neki: Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet, és elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni. Jn 1,35-42

Mottó: Megnézték, hogy hol lakik

Vendéglátás

Ha valaki beenged házába, egészen közel enged magához. Minden apróság otthonában köteteket árul e gazdájáról. Képzeljük hát el Jézus otthonát. Hogy érzed magad nála? Otthonosan? Félszegen? Megilletődve? Vagy mindjárt át is szeretnéd rendezni? Vendég volnál, vagy netán csak amolyan látogató? Szeretnél hosszan időzni nála, vagy csak egy rövid időre? El tudod képzelni, hogy bála lakj? Lakótársa légy és ezzel munkatársa?

Ha mindezt megfontoltuk, János és András motivációja is érthetőbb lesz, Bármily rövidideig is vendégeskedtek nála, egyértelműen arra vágytak, hogy folytatása is legyen a találkozásnak. Lett is. Az egyszeri találkozásból életre szóló barátság és együttműködés lett. Jézus ma is hív. Jöjjetek, nézzétek meg! Követjük?

Kápráztatón szép volt. Épp vizet hozott öreg édesapjának a patakból, amikor az arra vadászó fiatal herceg észrevette, leszállt a lováról, belenézett égszínkék szemébe, megsímogatta ébenfekete haját, odaadott neki magáról egy kis miniatür arcképet s azt mondta neki: „Várj, míg utánad nem jövök!” Telt-múlt az idő. Ő várt és várt! Udvarlóit mind kikosarazta, mert várta a herceget. Hosszú évek után ébenfekete haja őszbe csavarodott, égszínkék szeme megfakult, csak szívében nem aludt ki még a vágy tüze. Egy napon összecsomagolt hát, cókmókját felrakta kis teherhordó állatára, és felment a királyi palotába. Amikor ajtót nyitottak neki és meglátta a trónon ülő herceget, általvetőjéből elővette a képet, amelyet annyi éven keresztül hordozott magánál, odatartotta a hercegnek és elmondta élettörténetét. A herceg ránézett, és szánakozva azt mondta neki: „Ne haragudj, nem ismerlek!”

Biztosan élnek még benned olyan álomképek, amelyeket folyton visszasírsz. Azt gondolod róluk, hogy ha megvalósultak volna, akkor ma minden másképp, jobban alakul...

Talán egy régi fiúra vagy férfire gondolsz, talán egy régi lányra vagy nőre...

Talán még mindig egy kedvenc foglalkozást vagy hivatást gyászolsz magadban...

Talán egy valamikori eseményt siratsz vissza, amelyről most azt gondolod: életed nagy lehetősége volt, s te elszalasztottad.

Talán egy hajdani alkalmat emlegetsz folyton, amelyet más elorzott előled, s te ezért mind a mai napig neheztelsz rá.

Ismerem ezeket a csalóka múlt-képeket, fantomokat, lidércfényeket.

Istenem, valóban tudnak néha fájni!

Pedig nem sajnálnád őket, ha tudnád, hogy mennyi kárt okoznak Neked. Mennyi energiát rabolnak el tőled. Mennyire visszahúznak előrehaladásodban. Mennyire akadályai a boldoggá válásodnak.

Koloncok, s Te mégis csüngsz rajtuk, és nem engeded el őket, hanem két kézzel görcsösen kapaszkodsz beléjük.

Ezek a lidércfények rászednek, mert miközben siratattnak veled valamit, ami igazából soha nem volt a tied, és amiről nem tudod bizonyossággal, hogy boldoggá tett volna-e vagy sem, nem tudsz kellő időt szentelni a jelennek. Az meg eliramlik, és homokként kicsordogál ujjaid közül - az élet.

Ezek az illúziók félrevezetnek, mert nem is veszed észre, hogy szirénhangjukat követve folyton a múltban élsz!

Ébredj hát! Hagyd őket! Ne kövesd lidércfényeiket!

Ülj le és vizsgáld meg: Milyen célt akarsz elérni ebben az esztendőben? Mert vannak még, amelyek csak rád várnak! Még nem álmodtad végig minden álmodat!

Ennek kapcsán annak is utána eredhetnél ismét vagy végre, hogy mi Istennek veled kapcsolatos terve? Szíved legmélyébe ugyanis már rég megírta hivatásodat! Csak felszínre kellene hoznod!

Aztán ha megfogalmaztad nemes célkitűzéseidet, akkor azt is gondold át: milyen lehetőségeid vannak elérésükhöz? Isten mindig ad Neked lehetőségeket, sokszor olyanokat, amelyekre eddig nem is figyeltél fel!

Ha pedig összes lehetőségeidet felmérted, akkor már csak egy utolsó kérdésre kell megkeresned a választ: milyen eszközök állnak a rendelkezésedre? Isten - mint mindenkinek! - Neked is adott eszközöket! Talán nem is akármilyeneket!

Végül ha minden együtt van – cél, lehetőségek, eszközök –, akkor vágj neki bátran az útnak , és meglátod, hogy Isten segítségével – Aki ha bezár egy ajtót, mindig kinyit egy ablakot! – meg fogod találni boldogságodat!

Ebben az esztendőben is!

Imre atya

Isten lámpája még nem aludt ki. Sámuel az Úr templomában aludt, ahol az Isten ládája állt. Az Úr megszólította: „Sámuel, Sámuel!” „Itt vagyok” – felelte. Azután odafutott Élihez, és azt mondta: „Itt vagyok, hívtál.” Az ezt válaszolta: „Nem hívtalak, feküdj le és aludj.” Elment és lefeküdt aludni. Az Úr azonban újra szólította: „Sámuel!” És Sámuel fölkelt, odament Élihez és azt mondta: „Itt vagyok, hívtál.” Ez azt felelte: „Nem hívtalak, fiam, feküdj le és aludj!” Sámuel ugyanis még nem ismerte az Urat, még nem volt része abban, hogy az Úr megnyilatkozzék neki. Az Úr most újra szólította Sámuelt, harmadszorra. Fölkelt, odament Élihez és így szólt: „Itt vagyok, hívtál.” Erre Éli megértette, hogy az Úr szólította a fiút. Ezért azt mondta Éli Sámuelnek: ”Menj, feküdj le és aludj, aztán ha valaki szólít, így válaszolj: Beszélj, Uram, szolgád figyel!” Sámuel elment és nyugovóra tért a helyén. Akkor megjelent az Úr, elé állt és szólította, mint előző alkalommal: „Sámuel, Sámuel!” És Sámuel így válaszolt: „Beszélj, szolgád figyel!” Akkor az Úr azt mondta Sámuelnek: „Nézd, olyat teszek Izraelben, hogy aki csak hallja, annak mindkét füle csengeni fog tőle. Azon a napon valóra váltom Élin mind, amit házára kimondtam, elejétől végig. Neked kell hírül adnod neki, hogy minden időre kimondtam házára az ítéletet, mert tudta, hogy fiai káromolták Istent, mégsem tiltotta meg nekik. Azért megesküdtem Éli házának: Éli házának bűnéért sem véres áldozat, sem ételáldozat nem engesztel ki soha.” Sámuel egész reggelig fekve maradt. Akkor kinyitotta az Úr házának kapuját. De Sámuel félt Éli előtt mutatkozni. Éli azonban odahívta magához Sámuelt. Így szólította: „Sámuel, fiam!” „Itt vagyok” – felelte neki. Erre megkérdezte tőle: „Mit mondott neked? Ne titkolj el előlem semmit. Isten ezt meg azt tegye veled, ha valamit eltitkolsz előlem abból, amit mondott neked.” Sámuel tehát elmondott mindent, és nem hallgatott el semmit. Erre Éli azt mondta: „Ő az Úr! Tegye, ami tetszik neki!” Sámuel felnőtt és vele volt az Úr, és nem hagyta, hogy egyetlen szava is meghiúsuljon.

Az Ószövetségben nagy jelentőségűek a „meghívás-elbeszélések.” Ezek azok a történetek, amikor Isten nevén szólítja a kiválasztott személyt, és ezzel különös élettörténete kezdődik el az Istennel, és természetesen különös konfliktustörténete a családjával és a társadalommal is, amelyben él, és amelyet az Isten nevében bírálni fog. Az Ószövet-

95 ségben a prófétaság intézménye és a próféta személye csak akkor mutatkozott egyértelműen pozitívnak, ha igazolni tudta, hogy őt Jahve meghívta. Egyébként se szeri, se száma nincs a prófétai karizmatikus hatalommal való visszaélésnek az Ószövetségben, ám mind a mai napig sokan szélhámoskodnak az Isten nevével és a sajátos meghívásélményükkel. Olyannyira, hogy manapság leggyakrabban az ilyen élménnyel kérkedőket pszichológiai betegnek tekintik.

Az Ószövetségben Ábrahám, Izsák, Jákob vagy Mózes meghívása a kiemelkedő vallási személyiségek és nemzetformáló egyéniségek kötelező megerősítésének tartja az isteni meghívást, és egy feladatra való rendelését. Jeremiás próféta tiltakozik is a saját meghívása ellen (7,14.30), de mégis, a belső kényszer miatt, kénytelen követni az Isten által választott feladatot. Még akkor is, ha egész személyisége tiltakozik ellene, mint erről beszámol könyvének vallomások szakaszaiban. Legtöbb történetben mint például Izajás meghívása esetében (Iz 43,1) keveredik a meghív és a kiválaszt ige.

Jézus maga kicsit másként használta a meghívás és a kiválasztás igéket, amikor kijelentette, „sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak” (Mt 22,14), mert a meghívás nem a dicsőség és nem öntudatnövelő büszkeség alapja, hanem egy feladat végrehajtásának kezdete. Nem véletlen, hogy az újszövetségi levélirodalomban Pál beszél legtöbbet a meghívásról, vagy a keresztényekről, egyszerűen úgy mint „meghívottakról” (1Kor 1,24). A meghívottaknak a sajtosságai közé tartozik az Istennel, Jézus Krisztussal való közösség intenzív ápolása. A meghívott nem a maga tettei alapján nyeri el a meghívását, hanem annak alapján, hogy Isten kiválasztja a feladatra (2Tim 1,9). Sok esetben méltatlannak látszó személy is kap meghívást, amely kötelezi őt erre.

Az isteni meghívásról manapság papok, szerzetesek esetében szokás beszélni, pedig ez eredetileg minden megkeresztelt embernek szól. Minden egyes kereszténynek, akinek az életében a hit és a vallásosság élete megváltoztatását jelentette. Isten soha nem hív bűnös életre, hanem Isten fiának közösségére. A fenti ószövetségi történet a meghívás titokzatosságát tárja fel, Sámuel neve pedig azt jelenti, meghallgatott az Isten. a feladata pedig az lesz, hogy ő is állandóan hallgasson Istenre.

Ó, ez az örökös panaszkodás a kolostorokban! Isten bocsássa meg
nekem, de igazán azt kell gondolnom, hogy ez már megrögzött szokássá
lett. Megeshetnék, hogy ilyesmi nálunk is elô talál fordulni, s azért
írok róla itt, hogy annak idején vigyázzatok. Mert ha az ördögnek
egyszer sikerül ránk ijeszteni és elhitetni velünk, hogy tönkremegy az
egészségünk, akkor nem teszünk soha semmit. Világosítson meg bennünket
az Úr, hogy mindig eltaláljuk a helyes középutat. Amen.

… Úgy tesz ön, mint a jó Isten, aki nem fárad bele abba, hogy meghallgasson, mikor egészen egyszerűen elmondom neki fájdalmaimat és örömeimet, úgy, mintha nem is ismerné azokat … Ön is, Anyám, régóta ismeri a gondolataimat és minden kicsit is emlékezetes eseményét az életemnek; nem tudnék eszerint semmi újat mondani önnek. Nem tudom megállni nevetés nélkül, ha arra gondolok, hogy én itt mennyi olyan dolgot leírok nagy lelkiismeretesen, amit ön éppen olyan jól tud, mint én. De végre is, drága Anyám, én engedelmeskedem önnek és ha most nem is olvassa érdeklődéssel ezeket a lapokat, talán öreg napjaiban elszórakoztatják majd, utána pedig jók lesznek arra, hogy begyújtson velük, így azután nem vesztegettem hiába az időmet … Én pedig elszórakozom azzal, ha úgy beszélek, mint a gyermek; ne higgye, Anyám, hogy valami hasznát is akarom látni az én szegény munkámnak; miután engedelmességből teszem, elég ez nekem és semmi fájdalmat nem éreznék, ha elégetnék a szemem láttára, mielőtt még elolvasta volna.

„Egyedül szeretetedért akarok dolgozni, azzal az egyetlen céllal, hogy neked örömöt szerezzek, hogy vigasztaljam Szent Szívedet, és lelkeket mentsek, akik majd mindörökre szeretnek téged.” 20

Nekünk, Isten kegyelméből szerzeteseknek, a mi kis zárdánk a helye annak, ahol elő kell készülnünk tiszta, engedelmes, alázatos, békés, erényes életünkkel a szebb, a tökéletes, az örök életre. [V. 305/2]

1936.11.21. Jézusom, Te látod, hogy sem súlyos beteg, sem egészséges nem vagyok. Lelkembe cselekvésre késztető buzgóságot öntesz, de nincs semmi erőm. Ég bennem szereteted tüze, s amire testi erőm képtelen, azt kiegyenlíti szeretetem.

A kegyelmek bőségéhez képest, ami minden nap árad felénk, egy szegény emberi lélek túlságosan kicsiny, ahhoz képest pedig, amit mégis képes felfogni, minden emberi szó kevés.

Kitérők nélkül adjátok át magatokat mindenben Istennek, és az Ő dicsőségéért kövessétek az Ő akaratát. Készséges, egyszerű és vidám engedelmességünk tanúskodik majd hitünkről. Isten szereti azt, aki örömmel ad, és még inkább szereti, aki engedelmességből ad. Úgy kell engedelmeskednünk, ahogyan Krisztus engedelmeskedett. Ő a halálig engedelmes volt, a kereszthalálig. Engedelmeskedni teljes szívvel és lélekkel, ahogyan Jézus 'Engedelmeskedett nekik' Lk 2;51

Egyetlen erénynek sincs élete önmagában, ha­nem csak a szeretet által, a szeretetnek pedig az alázatosság a dajkája és táplálója.

Ma is mint minden nap, Jézus és Mária oltalmába teszem napomat életemet és Isten segítségével teszem amit kell.
Isten elég hatalmas ahhoz hogy ha rá bízom életem,napom, még a kudarcaim is,akkor Ő valóban mindent a javamra tesz! Nem kicsinyithetem le,ne harithatom el, hogy Ő már nem segít! Legyen az rák,korona vírus, bármi baj, Ő mindenben benne van! SOHA nem szabad ezt figyelmen kívül hagyni!!
Ma is az Ő védelme az egyedüli bíztos, és örök szövetség,amit Ő sohasem bont meg!
Istentől sohasem kell félni! Ő mindig,minden körülmény ellenére ott van velünk,MINDENBEN! ELŐLE NEM KELL ELBÚJNI,CSAK VELE, KÉZ A KÉZBEN JÁRJUNK!

Azt mondja:
lehet választani,
hogy a győztes Úrhoz 
akarsz tartozni,
aki eget-földet teremtett,
egyetlen csettintésére
csaták kimenetele dől el,
secpec kettényitja a Vörös-tengert,
mint egy pisztácia héját
özönvizet bocsát 
a bűnben fortyogó városokra.
Vagy a vesztes Úrhoz,
aki a szenvedés fia,
akit megaláznak, megszomorítanak,
levetkőztetnek, véresre vernek,
átszurkálnak, leköpdösnek, megölnek!
Mondd, te kit választanál?
Ja, nem.
Azt mondja,
nincs külön szenvedő 
és diadalmaskodó Isten,
ez csak kettő az egyben alapon működik,
a teljes csomagot lehet választani,
a velünk és bennünk
szenvedő és diadalmaskodó Istent,
aki közel van hozzánk, vezet,
de akinek útjait sosem látjuk át.

A keresztségét, a bérmálást és az Eucharisztiát a keresztény beavatás szentségeinek nevezzük. A hit mellett erre a három szentségre is szükségünk van ahhoz, hogy kereszténnyé váljunk és az Egyház teljes jogú tagjai legyünk.

Az ősegyházban a három beavató szentséget egy­szerre szolgáltatták ki a felnőtt kateku méneknek, és a keresztény beavatás csúcspontja az Eucharisztiában való részvétel volt. Tudták, hogy a kegyelmi életben a keresztség csak kezdet, amely a Krisztusban való élet teljességének megszerzésére irányul, az Eucha­risztia pedig a keresztem/ beavatás tdje^ege. Pszeudo-Dionüsziosz Areopagita megfogalmazása szerint a „teljességnek a teljessége". A keresztény beavatás folyamatának a megkoronázása.

Ezt a szemléletmódot láthatjuk a gyermekkeresz-telés jelenleg érvényben lévő szertartáskönyvének bevezetőjében is. Az összefüggés teológiája röviden a következő: Akik megkeresztelkednek a víz és a Szentlélek által, új teremtménnyé lesznek: minden bűnük bocsánatát elnyerve a fogadott fiúság állapo­tába kerülnek és az Egyház tagjai lesznek. Akik pedig elnyerik a Szentlélek ajándékait a bérmálás-ban, azok tökéletesebben hasonulnak Krisztushoz, megkapják a Szentlélek ajándékait, hogy a világban tanúságot tudjanak tenni Krisztusról. Végül az Eucharisztia lakomájában részesülnek, amely jele és eszköze az Egyház egységének.

Történeti okokból adódóan később nyugaton a három szentség kiszolgáltatása elvált egymástól, de a teológia ennek ellenére is mindig rámutatott a közöttük lévő lényegi összefüggésekre

A kereszténységbe való beavatás három szentsé­ge tehát úgy kapcsolódik össze egymással, hogy teljes nagykorúságra vezeti a Krisztusban hívőket, akiknek küldetésük van az Egyházban és a világ­ban. „A keresztségben új életre született híveket a bérmálás szentsége megerősíti, az Eucharisztiában pedig az örök élet kenyerét kapják. így, a keresztény beavatás szentségein át a hívők egyre többet kap­nak az isteni élet gazdagságából és előrehaladnak a szeretet tökéletessége felé". Az Eucharisztia teszi teljessé a keresztény beavatást és lesz középpontja és célja az egész szentségi életnek.

Az Eucharisztia úgy is megjelenik számunkra mint mennyei eledel, amely táplálja a hívőkben a kegyelmi életet, felemeli őket a Krisztussal való bensőséges és személyes életközösségre, hiszen maga Jézus megígérte: Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad és én meg őbenne".

(20) „AZ ÚR AZONBAN OTT VAN SZENT TEMPLOMÁBAN…” (HABAKUK 2)

Jaj lesz Babilonnak, mert halálosan megfélemlít minden népet (5–6). Jaj lesz Babilonnak, mert gátlástalanul kifoszt másokat, és rakásra gyűjtve azt, ami nem az övé, tisztességtelen haszonhoz jut (7–11). Jaj lesz Babilonnak, mert vérontással és álnoksággal szerzi meg hatalmát és dicsőségét (12–14). Jaj lesz Babilonnak, mert megalázza, meggyalázza embertársát (15–16). Jaj lesz Babilonnak, mert Isten népe ellen fordult, feldúlta Libanon gyönyörűségét (17). Jaj lesz Babilonnak, mert néma, élettelen bálványokat imádott Istenként, fákat, köveket, aranyat, ezüstöt, dicsőséget (18–19).

Nemcsak Babilonnak lesz jaj, hanem nekünk is, mert megfélemlítjük, kifosztjuk, meggyalázzuk, megöljük embertársunkat, bántjuk Isten népét, és megbántjuk az élő Istent, mert mindenben hiszünk, csak Őbenne nem. Ha minden szépítés nélkül belegondolunk abba, hogy miket művelünk mi emberek, egyházban és világban, ember ellen és Isten ügye ellen, akkor ezeket a jajkiáltásokat nemcsak értjük és jogosnak tartjuk, hanem bűnbánattal magunkra vonatoztatjuk azokat. 

Ezeket a jajokat magára vonatkoztató bűnbánat Isten ajándéka, a már a bennünk munkálkodó kegyelem jele. Ez a bűnbánat, az Isten világosságában rádöbben arra, hogy amiért mi fáradozunk, az mind hiábavaló, nagy eredményeink és nagy kudarcaink, nagy örömeink és nagy fájdalmaink egyaránt mulandók. Egyetlen örök és mindenkor változatlan dicsősége csakis az élő Istennek van (13–14), aki mindenkor ott van szent templomában (20). Ezt a bizonyosságot azzal a hittel ragadhatjuk meg, amely szintén az Isten ajándéka. Az élő Istentől kapott, Őbenne bízó hit éltet, alázatossá formál, és ad erőt ahhoz, hogy hűséggel szolgáljunk Istentől készített őrhelyünkön, amíg dobog a szívünk! (1–4)

„Nézd! Elvettem a bűnödet, és díszes ruhába öltöztetlek téged.” (Zakariás 3,4)

Már egy ideje spóroltam arra, hogy vehessek magamnak egy karórát. Ne gondolják a Testvérek, hogy valami különleges, drága dologra vágytam! Egy egyszerű karórát szerettem volna, amit egy bizonyos cég gyárt, és forgalmaz. A nyáron végre meglett az új órám! Nagyon boldog voltam, de két hét után már meg is állt. Elvittem elemet cseréltetni, gondoltam, ezzel nem lesz egy ideig dolgom, de aztán megint leállt. Visszavittem az üzletbe garanciális javításra, ahol nagyon nehéz szívvel hagytam ott, mert igencsak szükségem lett volna arra, hogy legyen karórám. Egy hónapig volt szervizben, mire érte mehettem. Amikor végre visszakaptam, megkérdeztem, mi volt vele a probléma. A válasz az volt, hogy hibás volt a szerkezet, így az egészet ki kellett cserélni. A külseje ugyanaz maradt, de a belseje teljesen új.

Ahogy feltettem az órát a karomra egyből eszembe jutott, hogy bőven megérte az egy hónapos várakozási idő, amíg szervizben volt az óra. Bármennyire is kellemetlen volt óra nélkül, kár lett volna siettetni a dolgok menetét, mert így teljesen megújulhatott, és a rendeltetésének megfelelően tudom majd használni.

Ha az Úr rendelésének megfelelő életet szeretnénk élni, akkor nekünk is szükségünk van arra, hogy a bennünk működő lelki szerkezetet Isten egy teljesen újra cserélje! Hiszen Isten dicsőségére élni és cselekedni az tud, akinek a lelkében végbe megy az a nagy változás, amit Zakariás próféta látomásában látott. Ő azt látta, hogy Jósua főpapot, aki Jeruzsálem újjá építésében, az istentiszteletek helyreállításában nagy szerepet vállalt a Babiloni fogságból való hazatérést követően, új ruhába öltöztetik. Ez kifejezte az elnyert bűnbocsánat feletti örömet, a teljes belső, lelki megújulást. Azt a lelki szerkezet cserét, amit csak Isten végezhet el bennünk Szentlelke által az Úr Jézus érdeméért. Amit, ha kérünk, és engedünk végbe menni az életünkben, élhetünk egy megújult, hálaadással teli, Istent dicsérő életet.

Mire figyelmeztet, és hív bennünket ez az Ige? Arra, hogy nem pusztán elemcserére van szükségünk, ha nem akarunk bűneink terhe alatt élni, és terheink alól fel akarunk szabadulni, hanem teljes lelki szerkezet cserére! Kérjük ezt az Úrtól őszinte hittel!

(Molnár Virág, Mezőkovácsháza – Nagybánhegyes – Kunágota)

*****************************************************

Imádság:

Új szívet adj, Uram énnekem, Amely csupán csak Teérted ég,

S véled jár szüntelen, Csak véled szüntelen! Ámen. /Vargha Tamás ének/

***************************************************************

A nap gondolata:

Bátran kérd, és fogadd el a lelki szerkezet cserét!

„Drága gyermekeim! Elhozom nektek a kis Jézust, aki békét hoz nektek. Aki életetek múltja, jelene és jövője. Kicsi gyermekeim, ne hagyjátok kialudni a hitet és a jobb jövő reményét, mert minden alkalomra a remény tanúinak választottak titeket. Ezért vagyok itt Jézussal, hogy megáldjon békéjével titeket. Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra.”

https://youtu.be/Xmn7suI-L6I

https://youtu.be/p-4XvQBzvyk

1. Ferenc pápa: „Jézus azért lett testté, hogy mindig velünk legyen”
2. „Amoris Laetitia Család” szentév
3. Egy kolumbiai újságíró pápai magánkihallgatáson
4. Interjú a Szent Sír Lovagrend nagymesterével
5. Egy Down-szindrómás nő a brit abortusztörvények ellen
6. Megnyitották a 2021-es Szent Jakab-évet
7. Díjnyertes film szerzetesek zsidómentéséről
8. Látogatható lesz Augustus császár mauzóleuma
9. Bemutatkozik Kolumbia egyik Latin Grammy nyertese

A magyar változat a Magyar Kurír megrendelésére készült.

Aznapi műsor 19.30 óra után érhető el!

https://youtu.be/2dzmvaOYYSQ

Bevezető

A mai vasárnappal kezdődik az évközi idő. Külső jele a zöld színű miseruha. A zöld a remény színe. A remény a keresztény ember jellemzője. A remény számunkra azt jelenti, hogy jövőnket Istenre bízzuk, ráhagyatkozunk. Isten az, aki hivatást, életcélt ad nekünk, aki hív bennünket az örök életre. Erről tanúskodik a Szentírás ószövetségi és újszövetségi része egyaránt. Hívta Sámuelt éjnek idején a prófétai hivatásra, hívta a tanítványokat az ő követésére. Bennünket ma ide hívott imádására. Válaszunkat azzal fejezzük ki, hogy számba vesszük bűneinket és megbánjuk azokat. Gyónom...

Hívek könyörgése

Tetsvéreim! Keresztelő János meglátta Jézust és felkiáltott: Nézzétek, itt van az Isten Báránya. Mi is az Úr Jézus felé fordulunk, és hozzá intézzük kéréseinket!

1. Áldd meg Urunk N. pápánkat és püspökeinket! Töltsd el szívüket Szentlelked erejével, hogy hozzád vezethessék a népeket.

2. Áldd meg a papokat és szerzeteseket, akik életüket szolgálatodra szentelték. Segítsd őket, hogy hivatásukban mindvégig kitartsanak.

3. Áldd meg a népeket, akik a keresztség szentsége által titokzatos testednek tagjai lettek. Tedd készségessé szívüket tanításod befogadására.

4. Áldd meg a fiatalokat, akik életcélt keresnek. Mutasd meg nekik azt az utat, amely biztos jövőt és lelki békét jelent számukra.

5. Segíts mindnyájunkat, hogy mindig meghalljuk hívásodat, és teljesítsük akaratodat.

Istenünk, Szent Atyánk! Hálát adunk mindazon keresztény értékekért, amelyeket szent Egyházunk által megismertünk. Azokat, mint lelki kincseket megőrizni és másokkal is megismertetni akarjuk, Krisztus, a mi Urunk által. Amen.

Jézusom! Tisztulni vágyom, mert az emberi bűnök megcsúfítják életem. Szeretnék kristálytiszta szívet, mely másoknak is segíthet a bűnbánatban. Köszönöm, hogy eljöttél hozzám, hozzám tisztátalanhoz, te tökéletes tisztaság. Köszönöm, hogy megmerítkezhettem szeretetedben, és hogy hallhattam szavadat: te vagy, akiben Istennek kedve telik. Kérlek, segíts, hogy ezután én is olyanná váljak, akiben az emberek és főleg te, Jézus, kedvedet találhatod. Szentelj meg engem, hogy a Szentlélek erejével végezzem mindennapi munkámat! Hálás vagyok, hogy megajándékoztál a keresztség szentségével, s így tudom: hozzád, az igazi forráshoz kell erőért folyamodnom. Emlékeztess erre minden nehéz pillanatban, hiszen szereteteddel csordultig töltekezni a legcsodálatosabb a világon! Amen

„Többé nem mondalak titeket szolgáknak […] azonban barátaimnak mondalak” (Jn 15,15)

Róm 8,26–27: „A Lélek segít a mi erőtlenségünkön”
Lk 11,1–4: „Urunk, taníts minket imádkozni”

Magyarázat

Isten kapcsolatot akar tartani velünk. Keres minket, ahogyan Ádámot is kereste a kertben: „Hol vagy?” (1Móz/Ter 3,9)

Krisztusban Isten jött el, hogy találkozzon velünk. Jézus imádságban élt, bensőséges egységben Atyjával, miközben barátjává lett tanítványainak és azoknak, akikkel találkozott. Bevezette őket abba, ami számára a legdrágább volt, ez pedig a szeretet kapcsolata Atyjával, aki a mi Atyánk. Jézus és a tanítványok zsoltárokat énekeltek együtt, ami gazdag zsidó hagyományaikban gyökerezett. Máskor pedig Jézus visszavonult, hogy egyedül imádkozzon.

Az imádság lehet egyéni vagy másokkal közös. Kifejezhet magasztalást, panaszt, könyörgést, hálaadást vagy egyszerű csendet. Néha szeretnénk imádkozni, de az az érzésünk, hogy nem vagyunk képesek. Ha Jézushoz fordulunk és kérjük, „taníts engem”, akkor már úton vagyunk. Már a kívánságunk is imádság.

Ha összejövünk, a csoport már eleve támogatást jelent. Énekek, szavak és csend által közösség teremtődik. Ha más hagyományú keresztényekkel imádkozunk, meglepő lehet, hogy megtapasztaljuk az egységet a barátság köteléke által, amely tőle származik, tőle, aki minden megosztottságon túl van. A formák változhatnak, de ugyanaz a Lélek köt össze bennünket.

Rendszeres közös imánkban Jézus szeretete bontakozik ki bennünk, még ha nem is tudjuk, hogyan. A közös imádság nem ad felmentést a személyes imádság alól. Ezek egymásra támaszkodnak. Mindennap legyen időnk arra, hogy Jézussal való bensőséges személyes kapcsolatunkat építsük. (The Rule of Taizé in French and English. Society for Promoting Christian Knowledge, Great Britain, 19. és 21. o.)

Imádság
Úr Jézus!
Egész életed imádság volt, tökéletes egységben az Atyával.
Lelked által taníts minket imádkozni szerető akaratod szerint.
Hadd egyesüljenek a hívők az egész világon a dicséretben és a könyörgésben, és jöjjön el szereteted országa. Ámen

Járuljunk Isten elé Egyházunkért és Hazánkért, népünkért és nemzetünkért az általános közös közbenjáró imánkkal, kérve a szabadulást, gyógyulást és megújulást:
1. Jézusom, Te mondtad: “Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek.”

Íme, most zörgetünk, keresünk és kérjük a Kegyelmet, hogy szabadíts meg minket a sátán és a gonosz lelkek minden hatásától és befolyásától, hogy egészen szabadon és tisztán élhessünk a Te Dicsőségedre és az emberek megmenekülésére.

Miatyánk.., Üdvözlégy.., Dicsőség...

Jézusom Szent Szíve, remélek és bízom Benned.

2. - Jézusom, Te mondtad: “Amit kértek az Atyától az én Nevemben, megadja nektek.”

Íme, most a Te Nevedben kérjük az Atyától a Kegyelmet, hogy minden testi és lelki betegségtől meggyógyulhassunk, és egészségesen, a Te Hatalmad jeleként élhessünk a Te Dicsőségedre, és az emberek megmenekülésére.

Miatyánk.., Üdvözlégy.., Dicsőség...

Jézusom Szent Szíve, remélek és bízom Benned.

3.- Jézusom, Te mondtad: “Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.”

Íme, most Szavad csalatkozhatatlanságára támaszkodunk, és kérjük a Kegyelmet, hogy minden erőtlenségünkből, gyengeségünkből, hitetlenségeinkből, reménytelenségeinkből és szeretetlenségeinkből emelj ki minket, hogy Általad erős, a Te mértékedet tartó és szeretetteli életet élhessünk a Te Dicsőségedre, és az emberek megmenekülésére.

Miatyánk.., Üdvözlégy.., Dicsőség...

Jézusom Szent Szíve, remélek és bízom Benned.

Jézusom Szentséges Szíve, Te nem tudsz részvétlen lenni a szerencsétlen iránt, légy Irgalmas hozzánk, nyomorult bűnösökhöz is! Add meg nekünk Szűz Mária Szeplőtelen Szívének, a Te és a mi gyengéden szerető Édesanyánknak a közbenjárására a kért kegyelmeket.

Szent József, az Úr Jézus nevelőatyja, könyörögj érettünk.

(Szent Pio atya nyomán)

Drága Jézusom! Add, hogy eljöjjön közénk a Te Országod, a Békesség és a Szeretet, az Igazság és az Igazságosság Országa, a Szeretet földje! Ámen.